Nógrád. 1982. február (38. évfolyam. 27-50. szám)
1982-02-21 / 44. szám
wag *TO!FrATO PG^strOFmrr NOGRÄD AZ MSZMP NOÍSFTAD AVSGVEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA XXXVIII. ÉVF., 44. SZÁM ÁRA: 1,40 FORINT 1982. FEBRUÁR 21., VASÁRNAP Egy hét műlvo döntő Munkásbrigádok megyei vetélkedője Hat csapat jutott tovább A munkásbrigádok megyei művelődési mozgalmának egyik jelentős eseményét bonyolították le szombaton a salgótarjáni József Attila Megyei Művelődési Központban, az intézmény és a Szakszervezetek Nógrád megyei Tanácsa rendezésében. A kulturális, művelődési mozgalomban részt vevő brigádok közül 23-an vállalkoztak arra, hogy vetélkedőn mérik össze tudásukat. A Salgótarjáni Kohászati Üzemekből négy, az Országos Bányagépgyártó Vállalattól hét, a BRG-ből, a Nógrád megyei Állami Építőipari Vállalattól, a Volán 2. számú Vállalattól, a Budapesti Finomkötöttárugyár balassagyarmati gyárától és az ELZETT Művek Zár- és Lakatgyára szécsényi egységéből 2—2 szocialista brigád, a Nógrádi Szénbányák és a FÜTÖBER nagybátonyi gyáregységének egy- egy kollektívája vett részt a megyei verseny elődöntőjén. A vetélkedőn számon kérték a város és a megye régmúltjának ismereteit, a jelenkor legfontosabb tudnivalóit, s az ismereteket a gyakorlatban is alkalmazni kellett. A több mint háromórás vetélkedőn jól szórakoztak a résztvevők. A zsűri — melynek elnöke Hasznosi András, a Szakszervezetek Nógrád megyei Tanácsának osztályvezetője volt — nem maradt munka nélkül. Jutott feladat a meghívott vendégeknek is: például országgyűlési képviselőnknek, dr. Fancsik Jánosnak, Czinke Ferenc Munkácsy-díjas grafikusművésznek, Szolyka Ferenc és Botos András sportolónak. A Nógrád megyei munkásbrigádok szellemi vetélkedőjének elődöntőjét Angyalosi László, a Magyar Rádió munkatársa vezette. A színvonalas vetélkedésből hat csapat jutott tovább a megyei döntőbe, melyet február 27-én délelőtt rendeznek meg a korábbi helyen, a salgótarjáni József Attila Megyei Művelődési Központban. A szombati versengésben az alábbi Gsapatok vesznek részt: a BRS Edison, a Volán Vajda Imre, a Nógrád megyei Állami Építőipari Vállalat Mező Imre és Zsukov, az Országos Bányagépgyártó Vállalat salgótarjáni gyárának VIII. pártkongresszus és a Salgótarjáni Kohászati Üzemek Schuyer Ferenc Szocialista Brigádja. Remélhetőleg ugyanolyan jó felkészültségről tanúskodó vetélkedésben lesz részük a nézőknek, résztvevőknek, mint az elődöntő volt, s ugyanolyan szoros versenyben dőlnek el a végső helyezések. Különböző alapterületű lakások létesülnek É9ÜIŐ Szécsény Szécsény arculata egyre Inkább városi jellegű lesz. Az új, többszintes lakóházak, modern korszerű áruház, szép új általános iskola, mezőgazdasági szakközépiskola és kollégium, múzeum és tovább lehetne sorolni azokat a létesítményeket, amelyek jelentősen megváltoztatták a régi Szécsényt; új arculatot adnak a nagyközségnek. Kialakult az új lakónegyed, hol az elmúlt tíz év alatt több száz család talált otthonra. Ellentmondásos a község főutcája. A magasba törő többszintes házak mellett ott „guggolnak'’ az apró, piciny házikók. A végrehajtó bizottság legutóbbi ülésén elfogadta a Rákóczi út beépítési tervét. Ezek szerint a Hársfa utcától (a mezőgazdasági szak- középiskola épületétől) a Petőfi utcáig a hatodik és hetedik ötéves tervben többszintes családi házak építésére kerül sor. Az elképzelések szerint a négyszintes épületek földszintjén szolgáltatási, kereskedelmi egységek kapnak helyet. Hogy az épületsor beilleszkedjen a műemlékek és más épületek közé, a tetőszerkezetet a hagyományos módon, beépített padlástérrel alakítják ki. A változatosabb igényekhez igazodva az épületben különböző nagyságú lakások lesznek. A 37 négyzetméter alap- területű garzonlakásoktól a 3 szobásokig bezárólag. Az első 18 lakásos épület építését még ebben a fél évben elkezdik. , A tanács a Malom utcával párhuzamosan a Serház-kert- ben 14 telket alakított ki. Ezek értékesítésére rövidesen sor kerül. A leendő tulajdonosokkal szembeni követelmény, hogy az utcai frontra egységes megjelenésű lakások épüljenek, A Somogyi Béla utcában a terepet előkészítették a többszintes 8 szövetkezeti lakás építéséhez. A Szántó Kovács János és a Kun Béla utcákban valamennyi telek gazdára talált. Az új kertes családi házak építésére a tanács a spórtpá- lya melletti részt jelölte ki. Ennek beépítési területi tervét megrendelték. A terv alapján végzik el a kisajátítást, s alakítják ki az új utcát és telkeket. Szervezik a népművészeti egyesületet a megyében A Népművelési Intézet támogatásával népművészeti egyesület kezdte megalakulását. Az egyesület azokat kívánja soraiba tömöríteni, akik a kézművesség és a népművészeti tárgyalkotás különböző ágazataiban (fafaragás, kerámiakészítés, textilfeldolgozás, fémmegmunkálás, bőrmegmunkálás, ötvösség és más kézművesség) vállalják a tárgyalkotás hagyományainak, szellemi értékeinek, technikai tapasztalatainak megőrzését és felelevenítését. Az országos egyesület megalakításával az elért eredmények alapján lehetőség nyílik a tagság érdekképviseletének rendezésére, a tárgyalkotáshoz szükséges anyagok, eszközök, műhelyek stb. szervezett biztosítására is. A szervező bizottság Nógrád megyei megbízottja: Braun Miklós, a megyei művelődési központ munkatársa, aki az érdeklődőknek — idősebbeknek és fiatalabbaknak egyaránt — részletes felvilágosítást nyújt és az egyesületi felvételi jelentkezéseket is átveszi. A szervező bizottság a megyei megbízott útján pártoló tagok (személyek, szervezetek, vállalatok, intézmények) jelentkezését is várja, akik társadalmi munkával, anyagi segítséggel, vagy más módon kívánják elősegíteni a nép- művészeti egyesület eredményes munkáját. Mai számunkban Ez az ember beugrik... Tél '82 Záray Márha és Vámosi János Szorgalmas kazáriak Megyei diákparlament Salgótarjánban, 1f9 fiatallal Kiteljesedett az iskolai demokrácia Nógrádban A tanácskozás szünetében Csépe László pásztói, Német Zsolt madáchos, Erki Erzsébet nagybátonyi, Vajda Ágnes balassis és Schmidt Márta bolyais diákok kicserélik tapasztalataikat. „Olyan fiatalokra van szükség, akik szeretik az életet, tisztelik embertársaikat, szüleiket, az idősebbeket, akik felismerik és élvezni tudják a szépet és jót természetben, a társadalomban, a tudományban és művészetben, a barátságban és a szerelemben, akik életük értelmének tarják, hogy maradandót alkossanak.” (MSZMP KB ifjúságpolitikai határozatából.) Az utóbbi években jelentős A Nógrád megyei Tanács változás ment végbe a közép- Végrehajtó Bizottsága műve- iskolák és szakmunkásképző lődésügyi osztálya nevében intézetek nevelő jellegének Gulyás Jánosné osztályveze- erősítésére. A ma érettségizők tő tájékoztatta a fiatalokat az és szakmát tanulók szemléié- elmúlt évek eredményeiről. tében már több a tudatos A VI. diákparlament óta el* ,. . _ - _ elem, a világ természeti és telt időszakban kiteljesedett tárgy1 feltételek. A VI. ötéves — kép: kulcsár — nek megvalósítani a diákoknak azt a jogos kérését, hogy ezek számát a jövőben bővítsék. A szakmunkástanulók körében szerzett tapasztalatok bizonyítják, hogy a szakma elsajátítása mellett a közismereti tárgyak eredményei gyengébbek. A művelődésügyi osztály ezért intézkedési tervbe foglalta a különbségek , felszámolását. Az elmúlt időszakban számos új iskola, diákotthon épült a megyében, javultak a társadalmi jelenségéiről. Ér- az iskolai demokrácia, A me- deklődnek a világnézeti kér- gye középiskoláiban, szak- dések és azok megválaszolása- munkásképzőiben a diákön- iránt. Ám nem pusztán néze- kormányzat döntési jogai kö- tekről és ismeretekről van szó, zül a továbbtanulók vélemé- hanem a választott értékek nyezásét, az iskolarádió, az rendjéről, s a cselekvésbén iskolaújság diák szerkesztői- megnyilvánuló tudatosságról, nek megbízását általában érelkötelezettségről. A diákok vényesítik, ám egyéb terüle- t®seterv lehetőségei nem ilyen látványosak. mégis megoldódnak a Stromfeld, a Bolyai, a Madách, a salgótarjáni fiúkollégium épületének gondjai. Pász- tón épül, Szécsényben bővül a diákotthon, elkezdődik egy új salgótarjáni gimnázium épíközött azonban passzívak is ten nem élnek megfelelően jo- akadnak, a közéletben tévé- gaikkal. kenykedők mellett közömbösek, a szorgalmasak között közepessel meg elégedek. E gondolatok jegyében került. sor szombaton Salgótar- ánban a Pénzügy; és Számviteli Főiskolán megrendezett megyei diákparlamentre. A diák legnagyobb lehetőséA matrózblúzos, öltönyös diáksereg soraiból ezután egymás után emelkedtek szólásra ge, joga és kötelessége a ta- a küldöttek. Németh Zsolt, a Madách Imre Gimnázium és Építőipari Szakközépiskola nulás. A megye gimnáziumaiból többen tanulnak tovább, ...................._ m int az ország más megyéiből tanulója a közömbösségre híváltalában. Különösen ered- . . a figyelmet. A tanulás„„„„ menyes a pásztói és a kistere- noz és az egymáshoz való viTi- nyei gimnázium, a Balassi, a javítása érdekében, a zennégy iskola és hét diákott- Bolyai Gimnázium, s néhány köztulajdon védelmében sürgehon képviseletében 119 fiatal év óta a Táncsics Mihály Köz- -osz nyen magatartásmód miment el a tanácskozásra, hogy gazdasági Szakközépiskola. A el°bbi telszamolása. Tolnai Já- a beszámolók utáni vitába " ' középiskolák a közvetlen mun- P°s, _®z," Szakmunkörvonalazzák az elkövetkező kába állást is segítik, különö- 130 1 1 évek feladatait, tolmácsolják sen a fakultatív gyakorlati az illetékeseknek diáktársai»: tantárgyakkal. A megyei ta- kéréseit, javaslatait. nács illetékes szervei igyekezNegyedszázados évforduló fl » Ünnepelt a r Általános Iskola Fennállásának jeles évfordulójához érkezett a balassagyarmati Petőfi Sándor Általános Iskola: szombaton ünnepelte 25 éves évfordulóját. Az ünnepi alkalomból délelőtt iskolagyűlést tartottak, megkoszorúzták az intézményben elhelyezett Petőfi Sándor-szob- rot, Konyorcsik János Munkácsy-díjas szobrászművész alkotását. Baráti találkozóra és beszélgetésre hívták az iskola egykori növendékeit és tanárait, a szülői munkaközösségek tagjait, megnyitották az iskolatörténeti kiállítást. A negyedszázados fennállást ünneplő közönséget Gyenes Lajos igazgató köszöntötte- Beszédében felidézte a Petőfi Sándor Általános Iskola történetének kiemelkedő állomásait, jellemezte fejlődését, a jelenkori viszonyokat. Az oktatási intézmény 1957. február 18- án vált közvetlen jogelődjének, a Bajcsy- Zsilinszky úti Általános Iskolának a kötelékéből, s kezdte meg önálló életét. Első igazgatója Sinka Imte volt, az akkori nevelőtestületi gárdából mára azonban már csak ketten maradtak: a jelenlegi igazgató és Somogyi Károlyné. Az iskola életét a nyíltság, a demokratizmus, az igényes, kezdeményező oktató-nevelő munka jellemezte. A város életébe gyorsan beilleszkedett, együttműködési kapcsolatokat épített ki Balassagyarmat üzemeivel, elsőként a fémipari vállalattal. Petőfi Sándor Ba íassagyarma ton A 25. évfordulót lényegesen jobb körülmények között ünnepelte az iskola. A tantermek száma a kezdetekhez képest megduplázódott, nyolcra emelkedett. Azóta tornaszobát, külön könyvtárat, politechnikai műhelyt, szertárat, úttörő- és tanári szobát létesitettek. Kézilabda- és röplabdapályát építettek. A váltakozó tanítás helyébe a kizárólagos délelőtti tanítás került, s a nyolc osztály mellett öt napközis csoport tevékenykedik. A negyedszázad alatt közel nyolcszázan fejezték be általános iskolai tanulmányaikat a Petőfiben. Az iskolatörténeti kiállítás, melyet Bacsur Sándpr, a Bajcsy-Zsilinszky úti Általános Iskola igazgatóhelyettese, a Petőfi iskola egykori tanára nyitott meg, fényképfelvételeken, dokumentumokon, tárgyakon keresztül mutatja be az elmúlt éveket, a jelenkori tevékenységet. A hangulatos iskolai ünnepség délután folytatódott. A Mikszáth Kálmán Művelődési Központ Öváros téri nagytermében kulturális bemutatót tartottak a kisdobosok és az úttörők fellépésével. A hajdani tanítványok közül közönség elé lépett Szabó András előadóművész, Lengyel Anna. a Magyar Rádió riportere, és Rónai Lehel, a debreceni zeneművészeti főiskola hallgatója. A jubiláló intézmény méltóképpen ünnepelte évfordulóját. kásképző Intézet tanulója arról panaszkodott, hogy a MÁV, illetve a Volán dolgozói nem ismerik a diákigazolvány adta kedvezményeket, s a diákiga- zolványos étkeztetésre kijelölt vendéglátóhelyek menüi egyoldalúak. Erki Erzsébet nagybátonyi szakmunkástanuló mellett mások is szóvá tették, hogy az ösztöndíj- rendszer nem tölti be kellően funkcióját. Ahhoz, hogy valóban sarkalljon a jobb eredményekre. differenciáltabb elosztási rendszer szükséges. Vajda Ágnes, a balassagyarmati Balassi Bálint Gimnázium tanulója az országos középiskolai tanulmányi verseny jelenlegi formájának helyességét kérdőjelezte meg. Felszólalásában elmondta: a megadott témák alapján készülő szakdolgozat megírásához nem azonosak a feltételek a fővárosban és az apró falvakban. igazságos elbírálást csak a zárthelyi feladatlapok, vagy kisterjedelmű dolgozatok jelenthetnek. A rengeteg kérés, kérdés és javaslat megválaszolása után sor került az április 17—18-án Salgótarjánban megrendezésre kerülő országos diákparlament küldötteinek megválasztására. Az országos fórum házigazdáit Ludvig Zsolt, a 209. sz. ISZI tanulója, Németh Zsolt, Tolnai János és Vajda Ágnes képviseli. Szombaton Salgótarjánban több középszintű ifjúsági parlamentre került sor. Az 1. sz. pártköfzet helyiségében a mezőgazdaságban dolgozó, a TIT- székházban pedig a tanácsi fiatalok fórumára került ss$r.