Nógrád. 1982. február (38. évfolyam. 27-50. szám)
1982-02-17 / 40. szám
NÓGRÁD Fórum a miskolci rádióban Lakások, fakbérek, lakók Községből (nagyközség Az ország számos települése, községe az elmúlt időszakban bekövetkezett fejlődése alapján már megfelel azoknak a követelményeknek, amelyek nagyközséggé „avatásához” szükségesek. Ezért a Minisztertanács Tanácsi Hivatala — az illetékes megyi tanácsok megfelelő határozatai alapján — legutóbbi közleményében felsorolja azokat a településeket, amelyek az utóbbi időben magasabb „rangot” kaptak. Baranya megyében Mágocs és Vajszló, Bács-Kis- kunban Bácsbokod és Sükösd, Békésben Csabacsüd lett nagyközség. Borsod-Abaúj-Z^mp- lén megyében Tiszalucot, Győr-Sopronban Bősárkányt és Nagycenket, Nógrádban Romhányt, Szabolcs-Szatmár megyében pedig Ökörítófül- pöst nyilvánította a megyei tanács nagyközséggé. Legfsnltsakk akaleseivéde.em! A salgótarjáni Bányász Művelődési Házban kedden tartották megbeszélésüket a Nógrádi Szénbányák vöröskeresztes alapszervezeteinek elnökei és titkárai. Értékelték az elmúlt évi munkát és megvitatták az idei feladatokat. A legfontosabb teendőnek minden résztvevő a balesetvédelmet tartja, amely az idén középpontban lesz az elvégzendő feladatok sorában. Az elmúlt időszak baleseti statisztikája nem ad nyugalomra okot! A balesetet szenvedettek jelentős része fiatal volt. A bányák Vöröskereszt- alapszervezeteinek még jobb felvilágosító-nevelő munkát kell végezni, mint eddig. S innen már csak egy rövid ugrás, hogy megállapítsák a résztvevők, hogy fokozottabban kell törődni a Vöröskereszt utánpótlásával. Minél több bányászfiatalt kell az aktivisták soraiba hívni. A keddi tanácskozáson vitatták meg a Magyar Vörös- kereszt közelgő VI. kongresz- szusára való előkészületek teendőit. Szó volt a kongresz- szusi felajánlásokról, melyeket minden alapszervezet lehetőségei szerint a körülményekhez igazodva önállóan fog meghatározni. Ezek között kiemelt szerepet kapott a balesetvédelmi munka erősítése és javítása, az üzemi rend és tisztaság, a bányászok egészségvédelme, egészségügyi tanfolyamok szervezése és a családvédelem. — Az integráció napjainkban a kulturális élet egyik központi kérdése. A Nógrád megyei Tanács Végrehajtó Bizottsága már korábban állást fo'glalt az iskolai és a közművelődési könyvtárak integrálásáról, s végrehajtását a Balassi Bálint Könyvtár kapta feladatul. Az intézmény eddig mintegy húsz könyvtár esetében — köztük egy salgótarjániban — hajtotta végre az egységesítést. Meglehetősen szokatlan, hogy egy festőművész és iparművész közösen állít ki, de Földi Péter festőművész és Antal András iparművész januári bemutatkozása után kezd hagyományossá válni megyénkben. Kedden ugyanis a salgótarjáni József Attila Művelődési Központ klub- helyiségében Lóránt János festőművész és Horváth Sándor iparművész kiállítása nyílt meg. Lóránt János 1938-ban Békésszentandiráson született, A szegedi tanárképző főiskolán szerzett rajztanári képesítést, Vinfcler László tanítványaként. Eddig már számos nagyvárosban rendezték meg önálló kiállítását. 1971- ben SZOT-díjat, tíz évvel ezelőtt, Munkácsy-díjat kaA Magyar Rádió Miskolc körzeti stúdiója március 1-én hétfőn este 17 óra 10 perctől fórumműsort sugároz Lakások, lakbérek, lakók címmeL Az adásban egyebek mellett szó lesz arról, milyen feltételek szükségesek ahhoz, hogy valaki lakást igényelhessen, hogyan történik a kiutalási sorrend meghatározása, mennyi idő alatt és milyen kedvezményekkel juthatnak új otthonhoz a nagy- családosok, mit vesznek figyelembe a lakbér megállapításánál, mit javít az ingatlankezelő és mit kell elvégeztetni a bérlőnek a karbantartások és javítások kapcsán, A nagybátonyi és a salgótarjáni Bányász Művelődési Házban kellő érdeklődés mellett működik a szocialista brigádok klubja Kezdetben brigádvezetők számára szervezték az összejöveteleket, de később úgy döntöttek, demokratikusabb és hatékonyabb, ha lehetővé teszik a tagok számára is a részvételt. A szocialista brigádklub havonta egyszer tart foglalkozást, mindig valamilyen időszerű és a közösséget érintő, érdeklő témakörben, először az egyik, egy hét múlva a másik intézményben. A pott. Jelenleg Mátraalmá- son él. Kiállító művésztársa, Horváth Sándor egy esztendővel fiatalabb, Csuro- gon született Az iparművészeti főiskola szilikátipari tervező tanszékén a kerámia szakot végezte el. Ö is számos nagyvárosunkban és külföldi városban mutatkozott be műveivel, s több ízben kapott különféle díjakat alkotásaiért. 1977-ben Madáoh-ösztöndíj- jal jutalmazták. A Romhá- nyi Építési Kerémiagyár műteremvezető iparművésze. A két művész tárlatát Tóth Elemér, a NÖGRÁD szerkesztőségének rovatvezetője nyitotta meg. A műveket az érdeklődők egy hónapig láthatják a megyei művelődési központ klubtermében. mire terjed ki a lakásszövetkezetek hatásköre. Ilyen és hasonló kérdéseket várnak a stúdióiba meghívott vendégek. A műsorral kapcsolatos kérdéseket levélben február 26-ig kérjük eljuttatni a Magyar Rádió körzeti stúdiója címére (Miskolc, Bajcsy-Zs. u. 15. 3527.) Az adás időpontjában telefonügyeletet tartunk, így további kérdések Miskolcon a 35-510. Egerben a 12-946-os, Salgótarjánban pedig a 14-596-os telefonszámon tehetők fel. Kérdezzen, az illetékesek válaszolnak! Magyar Rádió Miskolc körzeti stúdiója nagybátonyi mai találkozón a brigádok kulturális vállalásainak elméleti és gyakorlati kérdéseit vitatják meg, majd ugyanezt február 24-és a salgótarjáni Bányász Művelődési Házban. A beszélgetést Ká- lovits Géza, az IBUSZ megyei igazgatója és Baranyi László, a Nógrádi Szénbányák versenytitkára vezeti. Naptár 1982. február 17., szerda. Donát napja. A Nap kel 6.47 — nyugszik 17.10 órakor. A Hold kel 2.03 — nyugszik 11.24 órakor. Száztizenöt évvel ezelőtt, 1867. február 17-én született, és 76 éves korában, 1943-ban halt meg Némethy Emil gépészmérnök, a repülés egyik magyar úttörője. Növekvő felhőzet Várható időjárás ma estig: Napközben egy-két helyen ködös idő. Délnyugaton erősen megnövekszik a felhőzet, de legfeljebb hószállingózás, hódarahul- lás fordulhat elő. Az ország nagy részén derült időre számíthatunk. A délkeleti szél napközben helyenként megélénkül. Legmagasabb nappali hőmérséklet 0 és plusz 5 fok között lesz. — Szerződéses üzlet. A Nógrád megyei Vendéglátó Vállalat tavaly 14 üzletét adta ki szerződéses üzemeltetésre, a meghirdetett egységek felét. Idén összesen 47 üzlet átadásáról gondoskodnak. Egy perc telefon A lakossági csekkről Mint arról már hírt Éhltunk, január 1-től a megyében is lehetőség nyílik lakossági csekk váltására. Magyari Józseftől, az OTP megyei igazgatóhelyettesétől érdeklődtünk, élnek-e a nógrádiak a lehetőséggel ? — Az első hónap tapasztalatai alapján meg kell állapítanunk, hogy az előzetes érdkelődés élénkebbnek bizonyult. Vannak már, akik rendelkeznek lakossági csekkel, ám reméljük, hogy a korábbi érdeklődők zöme a továbbiakban lép fel igényével. Valószínű, hogy akad, akit visz- szatartanak a meglehetősen szoros kötelezettségek. Annak, aki csekket akar, nemcsak hogy átutalási betétszámlával kell rendelkeznie, hanem azon jelentős összeget kell elhelyeznie. Amennyiben a fizetéséből átutaltatja a havi betét összegét, úgy az „alap” tízezer, különben húszezer forint. Ha már itt tartunk, hadd hívjam fel az olvasók figyelmét arra, hogy az átutalási betét lehetőséget nyújt nemcsak a kifizetések, hanem a befizetés áthárítására is. A munkahelyen adott megbízás alapján ugyanis az ügyfél fizetésének meghatározott részét vagy akár az egészet automatikusan átutalják a számlára. Így a havonta esedékes egyetlen befizetés gondja is elhárul. A megyében eddig több százan éltek ezzel a kedvező lehetőséggel. Noteszlap A világ - és dicsősége - múlandó, akár tetszik, akár nem. Tudomásul kell venni mindany- nyiunknak. Nagyanyáink még Rudolf Valentináért őrjöngtek, anyáink Jean Marais férfias bájainak csodálatáért tolongtak a mozi pénztára előtt, feleségeink - mellesleg Alain Delont imádták. Ugyonigy megvoltak, megvannak a férfinem kedvencei is, a NÖ-t mint eszményt megtestesítő filmsztárok, színésznők, Gréta Garbo, Danielle Darrieux, Sophia Loren, Gina Lolobrigida, Claudia Cardinale, és az isteni Bardot. Az utóbbi két lélegzetelállítóan gyönyörű hölgyet nemrégiben láthattuk együtt a tévé Olajkeresők című filmjében, két rivális vadnyugati banda, vérszomjas fejeként. Bátrak, rámenősek voltak, csiklandóan szexisek. Nem csoda, ha ifjabb korunkban láttukra hevesebben vert a szívünk, és ha főszereplésükkel hirdettek egy filmet, a világ minden kincséért sem hagytuk volna ki. Ezért is figyeltem izgatottan a két tizenéves kamaszlány autóbuszbeli diskurzusát az Olajkeresökről, és a szereplő hölgyekről. — Csuda klassz volt a BB! - lelkendezett az egyik. — Ki az BB? — így a másik. — Hát a Brigette Bardot. — Melyik volt az? — értetlenkedik a szemüveges... — Tudod, az a vöröses-szökés nő, amelyik mindig... — Ja - esik le a tantusz. - Az a eingár? - És elégedetten megpaskolia jól fejlett, erőteljes combjait. fme, így hullhat porba egy tegnapi bálvány! (ok) Rétságon a nagybátonyi kamarazenekar Rétságon, az Asztalos János Művelődési Központ komolyzenei hangversenysorozatának rendszeresen mintegy 60—80 hallgatója van. Az intézmény törzsközönségének igényeit igyekszik kielégíteni a koncertek folyamatos szervezésével. Ma este hét órakor — a József Attila Művelődési Központ Szolgáltatási programjának keretében, — a nagybátonyi kamarazenekar koncertezik Rétságon. Az Országos Filharmóniától a közelmúltban hivatásos működési engedélyt kapott együttes négy barokk művet mutat be, köztük Corelli Concerto grossóját és Mozart Egy kis éji zene című művét. Az együttes teljes létszáma húsz, valamennyien zeneiskolai tanárok Nagybá- tonyban, vagy Salgótarjánban. — Gyógynövények. Összesen 12 országba küld feldolgozott gyógynövényt a mo- horai Drogunion Gyógynövénybegyűjtő- és Forgalmazó Közös Vállalat. Legnagyobb vevője idén is az NSZK-beli partner. Csaknem húszmillió forint értékű gyógynövény indul útnak a nyugatnémet piacra. — Szoborpark Harkányban. Szoborparkot alakítanak ki hazánk leglátogatottabb fürdőhelyén: Harkányban. Az arborétum területén tizenkét híres embernek állítanak szobrot, a történelem és a kultúra olyan kimagasló alakjainak emlékét örökitik meg, akik valamilyen módon kötődnek a dél-baranyai tájhoz: ott születtek, éltek, vagy munkálkodtak. — Szabadtéri kőzetbemutatók. Szabadtéri kőzetbemutatókat rendez az idén egyetemi hallgatóknak és érdeklődőknek a soproni és a kőszegi hegyekben a Magyar Állami Földtani Intézet Sopronban székelő nyugat-magyarországi szolgálata. A budapesti, miskolci, szegedi egyetemek földtannal foglalkozó hallgatóit fogadják. — Kutyaszépség. A rendkívül elegánsan tupírozott barna szépség, a Champion Gray- co Hazelnut nevű törpeuszkár lett Nagy-Britannia első számú kutyája. Az idei angliai kutyaszépségversenyen 9844 négylábú közül a zsűri háromnapos tanácskozás után választotta ki a „kutyák kutyáját”. — Ranschburg-előadás. A napokban jól sikerült rendezvény színhelye volt a pásztói új bölcsőde. A gyermek és a szülő kapcsolatáról dr. Ranschburg Jenő tartott előadást, majd válaszolt az érdeklődők kérdésére. — Tározótervek. Nyaranta Pásztón sok gondot okoznak az időszakos vízhiányok. Ezek kiküszöbölésére gyökeres megoldást jelent az az öts? íz köbméteres tározó, melynek tervdokumentációi a nape’ ban készültek el. A nagyközségi közös tanács a terveket hamarosan átadja a kivitele- lezőnek. — Ingyen kenyér. Salgótarján Budapesti úti Áltálé.'es Iskolájának úttörőcsapat-vezetőjétől kaptuk tegnap a hírt. hogy Barják Gáspárné kisiparos három esztendeje min '-” jelesebb iskolai ünnepség alkalmából Ízletes kenyeret süt a gyerekeknek, természetesen ellenszolgáltatás nélkül. Ez a gesztus jól példázza azt a szemléleti átalakulás* amely az utóbbi években végbement, amely ilyen és ehhez hasonló tényeket mutat fel az iskolák és a kisiparok kapcsolatában. — Feltérképezik a Bar ad- Iát. Térképészeti mérések színhelye az észak-magyarországi karsztvidék egyik legismertebb föld alatti labirintusa, az aggteleki Baracüa barlang. A budapesti Vörös Meteor természetjáró egyesület csoportja a barlang fő és mellékjáratainak adatait ösz- szegezve készít új, pontos és megbízható térképet a Ba- radláról, melyről a harmincas években készült ugyan térkép, de azóta — a feltárások és a mesterséges átalakítások miatt — úgyszólván használhatatlanná vált. — A pásztói Béke Tsz rózsási dűlőjében folyamatosan metszik a szőlőt. Dacolva az időjárás viszontagságaival, mintegy hatvan dolgozó végzi a szakértelmet igénylő munkát. Eddig több mint húsz hektáron fejeződött be a metszés. — Nógrád megyében az ötnapos munkahétre való átállás 57 munkahelyet érintett. Ennek kapcsán 71 helyközi autóbuszjárat időbeli módosítására került sor. Rendőrségi felhívás A Nógrád megyei Rendőr-főkapitányság nyomozást folytat jelentős kárt okozó csalás és más bűncselekmények alapos gyanúja miatt előzetes letartóztatás mellett: Badó János, a balassagyarmati 212. számú -TÜZÉP volt vezetője ellen. A rendőrség kéri azokat, akiknek Badó János bármilyen oknál fogva pénzzel, illetve anyaggal tartozik, jelentkezzenek a Salgótarján 11-255-ös telefonszám 165- ös mellékén, vagy személyesen a Nógrád megyei Rendőr-főkanitány- ság vizsgálati osztály, Salgótarján, Rákóczi út 196. szám alatt. II MERKUR le enti Gépkocsiátvételi sorszámok: 1982« II. hó 16-án. Trabant Hycomat LinS. (Budapest) n 879 Trabant Lim. (Budapest) 7 545 Trabant Lira. (Győr) 6 023 Trabant Lim (Debrecen) 3 671 Trabant Lim. Speciál (Budapest) 7 053 Trabant Lim. Speciál (Győr) 6 343 Trabant Lim Speciál (Debrecen) 3 273 Trabant Combi (Budapest) 3 343 Trabant Combi (Győr) 3 067 Wartburg Lim. (Budapest) 6 734 Wartburg Lim. (Győr) 3 766 Wartburg de Luxe (Budapest) 7 602 Wartburg de Luxe (Győr) 3 775 Wartburg de Luxe tolótetős (Budapest) 1293 Wartburg Lim. tolótetős (Budapest) 1 000 Wartburg Tourist (Budapest) 2 627 Wartburg Tourist (Győn) l 612 Skoda 105 (Budapest) 5 368 Skoda 105 (Győr) 4 258 Skoda 105 (Debrecen) 4 057 Skoda 120 (Budapest) 6 946 Skoda 120 (Győr) 5 008 Skoda 120 (Debrecen) 3 926 Lada 1200 (Budapest) 15 628 Lada 1200 (Debrecen) 9 730 Lada 1200 (Győr) 1 584 Lada 1300 (Budapest) 6 498 Lada 1300 (Debrecen) 4 660 Lada 1300 (Győr) 1 280 Lada 1500 (Budapest) 7 093 Lada 1500 (Debrecen) 5 483 Lada 1500 (Győr) 1 874 Lada Combi (Budapest) 3 891 Lada Combi (Debrecen) 1 552 Lada 1600 (Budapest) 2 749 Lada 1600 (Debrecen) 1 380 Moszkvics (Budanest) 11 302 Polski Fiat 126 (Budapest) 11 487 Polski Fiat 126 (Győr) 4 121 Polski Fiat 126 (Debrecen) l 042 Polski Fiat 1500 (Budapest) 2 581 Dácia (Budapest) 4 865 Dácia (Debrecen) 4 311 Zaporozsec (Budapest) 33 081 A Borsodi Sörgyár salgótarjáni telepén naponta két műszakban 56 ezer üveg sört és 6—8-féle üdítő italt palackoznak. A megye üzleteinek 75 százalékát látják el. Képünkön: a csapolóhelyiségben ftdélyi Sándorné a tartályokban levő légnyomást ellenőrzi. —gy— Lóránt János és Horváth Sándor kiállítása Hamarosan vége a télnek, de a környező országokban még bőven akad hótakaró, amely sportolásra alkalmas. Éppen ezért az Ezermester Bolt Vállalat salgótarjáni kölcsönzőboltja kedvezményes áron kínál síléceket, korcsolyákot, sícipőket a sportolni vágyóknak. Klubfoglalkozások bányászoknak NOGRAD. a Mngyat Szocialista Munkáspárt Nógrád megyei Bizottsága és a Nógrád megvet Tanács lapja Főszerkesztő? GOTYAB GYULA. Szerkesztőség: Salgótarján. Paló< Imre tei • Telefon »0-977 Főszerkesztő n -504 ^portrovat: 14-596 Kiadja a Nógrád megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: BÁLINT TAMAS a Nógrád megyei Lapkiadó Vállalat igazgatója. Kiadóhivatal: Salgótarján. Palócz Imre tér 4 Feieron: i2-51? Telex: 229 109, Irányítószám: SIÓI. Terjeszti: a Magyar Porta. Előfizethető: a helyi postahivatalokban és a kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 34 forint, negyedévre i02 forint, egy évre w 400 tonai Előállítja: • Nógrád megyei Nyomdaipari Vállalat« Siói Salgótarján, Palócz Imre tár 4, PL; 96. Felelős «rézétől KELEMEN GÁBOR igazgató, indexszám: 25 072. HU ISSN 0133-1559