Nógrád. 1982. január (38. évfolyam. 1-26. szám)

1982-01-14 / 11. szám

Kovács Faragó Ernő elv­társ, a párt régi harocosa a Szocialista Hazáért Érdem­rend tulajdonosa életének 75. évében elhunyt. Temetése 1982. január 14-én délelőtt 11 órakor lesz a Kazár községi temetőben. MSZMP járási Bizottsága Salgótarján MSZMP községi Bizottsága Kazár A gyászoló család ☆ Kovács Faragó Ernő 1907. január 10-én Kazár község­ben született. A m.unkásmoz- galommal korán került kap­csolatba. Mint bányász 1924- től volt tagja a bányász­szakszervezetnek. Szervezett munkásként mindig bátran képviselte a dolgozótársai ér­dekeit. Nevelő és ;felvilágosí­tó munkával győzte meg tár­sait a munkásérdekekről. 1927- ben kapcsolatba került a Vörös Segély mozgalommal, ezen keresztül az illegalitás­ban dolgozó kommunista pártsejttel, majd 1928-ban tag- az illegális pártnak. Ezt kö- követően munkájp. céltudato­sabbá, rendszeresebbé vált. 1928— 29-ben szervezője és ve­zetője volt a bányászsztrájk­nak. A párt lapja és a röpla­pok terjesztése, a fiatalok kö­rében végzett nevelő munkája a szocializmusba vetett bizal­ma kortársaiban maradandó emléket hagyott. A felszabadulást követően is fáradhatatlanul dolgozott a szebb és boldogabb élet meg­teremtésén. Alapszervezeti ve­zetőségi tag, szakszervezeti aktívaként a munkásmozga­lomban szerzett nagy tapasz­talataival segítette munkahe­lye és községe életének vál­tozását. Fájó szívvel búcsúzunk a párt régi harcosától. Élete és munkássága _ a fiatal nemze­dék számára példaként szol­gál. KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Ezúton mondunk köszönetéi mindazoknak, akik drága ha­lottunk, HUSZÁR LAJOS temetésén megjelentek, sírjá­ra koszorút, virágot helyez­tek. Külön köszönetét mon­dunk a rokonoknak, a salgó­tarjáni síküveggyár tűzoltói­nak, volt munkatársainak, ba­rátainak, szomszédainak, sporttársainak. A Nm.-i Szol­gáltatóipari Vállalat vezetőinek és dolgozóinak, akik mély fáj­dalmunkat enyhíteni igyekez­tek. FELESÉGE, ÉDESANYJA, TESTVÉRE, ja GYERMEKEI, UNOKÁI GYÁSZJELENTÉS Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a szeretett férj, édes-1 apa, nagyapa, DOLLENCZ FERENC 64 éves korában elhunyt. Te- s| metése 1982. január I8~án, hét- j§ főn, 13.30 órakor lesz á sál- |j gótarjáni központi temetőben. $8 A GYÁSZOLÓ CSALÁD j GYÁSZJELENTÉS Fájdalommal tudatjuk, hogy P a szeretett édesapa, nagyapa, |j FODOR JÁNOS életének 83. évében elhunyt. R Temetése 1982. január 15-én, 1 15 órakor lesz a forgácsi te- metőben. A GYÁSZOLÓ CSALÁD 1 GYÁSZJELENTÉS Mély fájdalommal tudatjuk, | hogy a szeretett férj, drága | édesapa, nagyapa KOVÁCS JÓZSEF volt öblösüveggyári bádogos, R életének 73. évében elhunyt. H Temetése 1982. január ,21-éfí, » csütörtökön 13.30 órakor lesz, g a salgótarjáni központi teme- §3 *őben. A GYÁSZOLÓ CSALÁD | K. Á disznóölés veszélyei Itt a hideg tél, a disznóvá­gások, a disznótorok ideje. A Család, a böllér örül a hideg időnek, hiszen a természetes jégkamra megakadályozza a hús romlását. Nyugodtan, ké­nyelmesen lehet dolgozni. Ál­latorvosra, egészségügyi ellen­őrzésre nincs szükség. De azért nem árt az óvatosság. Bár szerencsére egyre ritkáb­ban, de mégis előfordulnak még trichinával fertőzött ál­latok. A trichina a fonalférgekhez tartozó veszedelmes élősködő mely egyes emlősök és az em­ber vékonybelében él. Nagyon apró, alig 3 milliméter a nős­tény, a hím ennek a fele. Lár­vája a setés izomnyalábjai kö­zött összecsavarodva kis tok­ba zártan él. A nőstény trichi­na kb. 2000 ilyen lárvát hoz világra. Ezek az egytized mil­liméteres lárvák befúrják ma-‘ gukat az érfalba, szétszéled­nek az egész testben, s a vér- és nyirokáram útján végül az izmokba jutva megnőnek 1 milliméterre, s az előbb leírt módon betokolódnak. A tokba 20—30 évig is életbe marad­hatnak. Ez a tok kerül az em­ber gyomrába a fertőzött nyers, vagy nem kellően sü­tött, főzött hússal, kolbásszal, ott a tok feloldódik a trichi- nák kirajzanak, s megindul a test elárasztása. A tünetek ma­gas láz, rágási, légzési zava­rok, vizenyősjég, izületi fáj­dalmak. A betegség nemegy­szer halálos. Hozzátehetjük, hogy a fertőzést nemcsak a nyers kolbász és egyéb sertés­áru, hanem füstölt húsok is okozhatják, mert a trichina- tokban a lárva füstölés után is életképes maradhat. A kü­lönféle nyersen fogyasztott húsétel azonban egyéb bajt is okozhat. így a paratífusz, tuberkulózis, Bang-kór, s más fertőzéses megbetegedés is át­terjedhet az emberre. Sertésvágáskor, de bármely más állat feldolgozásakor is, legyünk tehát nagyon óvato­sak. Ha a legkisebb gyanú me­rül fel, hogy állatunk beteg, •kérjünk húsvizsgálatot. A kényszervágásra került állatot, de még azt is, amelyik pél­dául lábát törte, mutassuk meg az állatorvosnak. Vigyázzunk a tisztaságra, sózásra, füstö­lésre, bélmosásra. Főszabály: lehetőleg semmit ne fogyasz- szunk nyersen! A kellően pá­colt, sózott, füstölt, vagy meg­sütött hús, szalonna és egyéb készítményben netalán mégis jelenlévő baktérium, borsóka, trichina elpusztul, s ebben az esetben nem kell félni a vi­dám disznótor szomorú követ- kezményeitő* 1 Komlótermesztés Csehszlovákiába» csupán 45 ár (1 ár=100 m2) mező- gazdasági terület jut egy la­kosra. Az egy futballpályá- nál alig nagyobb területen kell kitermelni mindazt, ami egy ember megfelelő ellátásá­hoz szükséges. így az ország­ban nem sok hely jut export­termények termesztésére. En­nek ellenére a csehszlovák mezőgazdaság és élelmiszer- ipar néhány terméke, köztük a komló, jó hírre tett szert a külföldi piacokon. Az első feljegyzések a mai Csehszlovákia területén foly­tatott komlótermesktésről a XI. századból származnak. Ma a komlóföldek főként az Észak-nyugat Csehországban fekvő Zatec város környékén összpontosulnak. Itt a komlót, a „zöld aranyat” mintegy 10 500 hektárnyi területen ter­mesztik, s a termőföldek egyötödét öntözik. További komlótermő vidékek találha­tók az Észak- és Dél-Morva- ország közötti területen. Olo- mouc, Prerov és Prostejov járásban körülbelül 700 hek­tárnyi komlóföldet művelnek. A fiO-as évektől a komlóter­mesztés elterjedt Szlovákiá­ban is. Trencin, Topolcany és Trnava járásban .mintegy 1300 hektárnyi területen termosfete- nek komlót. Az országban főként az aro- matikus komlófajtákat ter­mesztik. A csehszlovák kom­ló minőségét a talaj, a kom­lóföldek fekvése, az időjárási viszonyok és természetesen a termelők szakismerete hatá­rozza meg. A 'komlótermelés az utóbbi évtizedben növekszik. A 60-as években évente 9000 tonna A Nógrád megyei Ipar­cikk-kiskereskedelmi Vál­lalat FELVÉTELRE KERES boltvezetőt nagybátonyi autóalkatrész- boltjaba. A bolt A kategó­riás, éves forgalma 40 mil­lió Ft. Jelentkezés írásban önéletrajzot mellékelve — a vállalat személyzeti ve­zetőjénél (Balassagyarmat, Bajcsy-Zs. u. 13.) Szakkép­zettek előnyben. komlót takarítottak be, az utóbbi öt évben azonban az átlagos termés 10 780 tonnára növekedett. Az NSZK és az USA után Csehszlovákia a legnagyobb komlótermesztő ország. Mivel a világpiacon egyre növekszik a komló iránti kereslet, a jelenlegi öt­éves tervben (1981-rl985) a komlótermelést mintegy 20 százalékkal növelik. A komlótermesztés rendkí­vül munkaigényes, és meg­követeli a mezőgazdasági vál­lalatok magasabb fokú gépe­sítettségét is. A csehszlovák komlótermesztők jelenleg mintegy 540 betakarítógéppel dolgoznak. 1981 és 1985 között Az ötvözetgyár Salgótarján felvételre keres — mechanikai műszeré­szeket, — hidraulika szerelésében jártas lakatos, vagy szakközépiskolát vég­zett hidraulikus szere­lőket. Órabér gyakorlattól füg­gően megegyezés szerint. Továbbá felvételre keres gyakorlattal • rendelkező gyors- és gépírónőt. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezni lehet a válla­lat munkaügyi, illetve sze­mélyzeti osztályán 6—14 óráig személyesen, vagy levélben. Levélcím: 3101 Salgótar­ján, pf.: 16 200 nagy teljesítményű, hazai gyártmányú géppel növelik a gépparkot. Egy-egy gép mű­szakonként 7—10 komlószedő munkáját pótolja. Különböző típusú komlóvágó gépek, spe- ciláis gyomlálóberendezések is segítik a termelők munká­ját. A csehszlovák komlóter­mesztés fejlesztése megterem­ti a sörgyártás e fontos alap­anyaga egyre növekvő export­jának feltételeit. Csehszlová­kia már évek óta a világ 70 országába összesen mintegy 8—9 ezer tonna komlót ex­portál. Legfőbb vásárlóik Belgium, Japán, az NSZK és a Szovjetunió. Felveszünk FÉRFI- ÉS NŐI SEGÉDMUNKÁSOKAT. Kereseti lehetőség a beta­nulás után: 4000—6000 Ft. Érettségizettek és szak­munkások jelentkezését is várjuk, ötnapos munka­hét. A vidékieknek utazási kedvezményt fizetünk, szállásukról (házaspároké­nak szobáról) gondosko­dun1’­Taurus TAURUS Abroncsgyár Budapest, VIII., Kerepesi út 17. (A Keleti pályaudvar mellett.) i­A „Szamuely Tibor” Mg. Szakközépiskot» Nyíregyháza (Rákóczi út 69. sz.) FELVÉTELT HIRDET mezőgazdasági gépjavító teehsiikusminősítő * vizsgára. Az előkészítő konzultációkat a Szécsényi Mezőgazdasági Szakközépiskolában tartjuk. Jelentkezési határidő: 1982. január 31. A KSH SZÜV Salgótarjáni Számítóközpont (elvitelre keres azonnali belépéssel az aláb­bi munkakör betöltésére: VILLAMOSMÉRNÖKÖT VAGY ÜZEMMÉRNÖKÖT SZÁMÍTÓGÉPEK ÜZEMELTETÉSÉRE. Speciális kiképzést biztosí­tunk. Jelentkezni- lehet: Salgó­tarján, Május 1. u. 56., munkaügy. A KSH SZÜV Salgótarjáni Számítóközpont (elvitelre keres azonnali belépéssel az aláb­bi munkakör betöltésére: NYUGDÍJAS MUNKAERŐT CSEKÉLY SÜLYÜ BIZONYLATOK SZÁLLÍTÁSÁRA, VÁROSON KÍVÜLRE AUTÓBUSZON ÉS VASÜTON. Jelentkezni lehet: Salgó­tarján, Május 1. u. 56„ munkaügy. Felhívjuk azon 18 évet be­töltött 8 általános iskolát végzett fiatalok figyelmét, akik szakmával nem ren­delkeznek, hogy a VEGYÉPSZER salgótarjáni gyára, betanító ívhegesztő tanfolyamot szervez. Megfelelő gyakorlat meg­szerzése után biztosítjuk a szakmunkásvizsga letéte­lét Jelentkezni lehet: a VEGYEPSZER salgótarjáni gyár személyzeti osztályán, Salgótarján, Rákóczi út 249. Az Egyesült Általános Fo­gyasztási és Értékesítő Szövetkezet Szécsény. Rá­kóczi u. 86 felvételt hirdet 1 FELVÁSÁRLÁSI ELŐADÓI ÉS 1 HŰTŐGÉPSZERELŐI 4U ÁLLÁS BETÖLTÉSÉRE. Jelentkezni lehet a fenti címen. Kedves vásárlóink! Értesítjük vásárlóinkat, hogy vállalatunk 1982. január 15-én Szécsényben, a Dugonics u. 6/a. alatt megnyitja MRLOMiPORI PnVILONlAr Boltunkban a malom- és hántolóipar hagyományos termékei mellett megvásárolható a korszerű és egészséges táplálko­zást szolgáló: szójaliszt, rizsliszt, étkezési búzacsíra, étkezési búzakorpa és speciális ételek készítésére alkalmas: kukoricaliszt, kukoricadara, árpagyöngy. Szaküzletünk várja vásárlóit, termékeink megismeréséhez útmutatókkal állunk vásárlóink rendelkezésére. Nógrád megyei Gabonaforgalmi és Malomipari Vállalat, Balassagyarmat ÁPllOIlIKDIüTÉSEIi REGI cipészvarrógé­pet vennék. Bazsó Sándorné. Tar, Köz­társaság út 2. LAKÓKOCSIT vá­sárolnak, esetleg bé­relnék. Ajánlatokat: 14-418 telefonra ké­rek. 4 éves, sodrott pej csikó eladó. Mátrake- resztes. Kékesi út 20 Megtekinthető: vasár­nap. ELADÓ 30-as Ver- mona erősítő. Rubin szólógitár. Sóshar- tyán, Béke út 19 ELVESZETT egy fe­kete szuka ném el ju­hászkutya nyakövvel es lánccal. Kérjük a megtalálót, hogy ju­talom ellenében adja le a NÖTÉV-iparie­pén. KÜLÖNLEGES magvak árjegyzékét válaszborítékért kül­döm. Jászberény.' pf.: 6/1164. 5100. EGYSZINTES garázs eladó a Beszterce-te­lepen. Érdeklődni: 12-988 telefonon, egész nap. ELADÓ kis családi ház 200 négyszögöl te­lekkel. Érdeklődni le­het: Salgótarján, Do­bó Katica köz 1/B. (Forgács) Szombat, vasárnap egész nap. ZM-es Fiat 128-as eladó. Salgótarján schuyer Ferenc út 12. 1/1. BMW 2002-es friss műszakival eladó. La­dát. vagy 127-es Fia- tot beszámítok. Ku- csera, Párád, Béke u. 59. A Stromfeld Aurél Gépészeti Szakközép- iskola azonnali belé­péssel ételszállítót ke­res, napi 2 órás el­foglaltsággal. Jelent­kezés az intézet gaz­dasági hivatalában. BALASSAGYARMA­TI Autóklub pályáza­tot hirdet állások be­töltésére: 1 gazdasági vezető, közgazdasági végzettség szükséges, l ügyintéző, középis­kolai végzettség szük­séges. Bérezés a meg­felelő rendelet értel­mében. megegyezés szerint. Jelentkezés; tájékoztatás, Balassa­gyarmat, Rákóczi út 68. SALGÓTARJÁNI in­tézet 4 órás takarítót keres. Érdeklődni le­het a 10-448-as tele­fonszámon munkaidő­ben.

Next

/
Oldalképek
Tartalom