Nógrád. 1982. január (38. évfolyam. 1-26. szám)

1982-01-09 / 7. szám

r Erdűtarcsán a Knbinyi-kastcly ban az iskolát helyezték el. A tágas tanteremben kórsáé­ra taneszközök segítik a diákok tanulását. Közművelődés, egészségnevelés A gyógyitómunka mellett Sokszor írtunk már a me­gyei Madzsar József kórház­rendelőintézet gyógyítómun­kájáról, a betegellátás magas szintű megvalósításáról. Ám ezt kevesebben tudják, hogy az intézet nagy figyelmet for­dít a közművelődési tevékeny­ségre, ezen belül a betegek egészségkultúrájának növelé­sére, kulturális igényeik fel­keltésére illetve kielégítésére. Szem előtt tartva azt az elvet, mely szerint a test gyógyulá­sát mindenkor meghatározza a lélek állapota. A kórház kulturális munkai- bizottsága 1975-ben alakult meg, az elmúlt évtől egészség- nevelési és közművelődési bi­zottság néven új koncepciók­ká! jelentkezett a csoport, melynek vezetője dr. Cseplák Syörgy főorvos. A több mint fél évtizedes tevékenység során olyan tra­díciók, újszerű kezdeményezé­sek születtek, amelyékre mél­tán lehet büszke a kórház kollektívája. Létrehozták a képzőművészeti galériát, az el­ső kiállítást 1971-ben nyitot­ták meg. A galéria a megyei kiállítási rendszer egy része, három osztály folyosóin, a kórtermi ajtók között eddig mintegy ötven művész állítot­ta ki alkotásait. Ugyancsak szép hagyományai vannak a fotógalériának, amely felett a megyei fotóklub vállalt véd­nökséget. Becsületkönyvtár — ez a neve a betegek könyvtárának, amely szabadpolcos, önkiszol­gáló, s 17 osztályon fellelhető. A könyvállomány egyre sza­porodik, a gyógyultan távozók közül sokan hagyják otthon­ról hozott olvasmányaikat a könyvtárban, a későbbi bete­geknek. A kórházi múzeum kiállítá­sai ugyancsak sok látogatót vonzanak. A kórház dolgozói, betegei megismerkedhetnek az egészségügy fejlődésének tár­gyi és írásos emlékeivel, a gyógyítás régi és mai eszkö­zeivel, de értékes a névadóval kapcsolatos emlékek gyűjte­ménye is. A betegek Jó hangulatát, szórakoztatását hivatott bizto­sítani a kórházi rádió műso­ra, valamint az osztályokon elhelyezett televízió és a házi­mozi, amely hétfőn esténként kedveskedik a járóképes bete­geknek, nővéreknek. Az egészségnevelés terüle­tén — ahogyan a bizottság elnöke fogalmazott — még igen sok a tennivaló, idő kell ahhoz, hogy sikerüljön meg­valósítani a kulturált környe­zetben, kultúrált módon jel­szót Sok gondot okoz a láto­gatók fegyelmezetlensége, mert nem mindenki érti meg azt, hogy a rendet, a tisztaságot a betegek érdekében őrizni kell. Törekvés, hogy a gyógyító­munka mellett a megelőző te­vékenységet is szorgalmazzák, számtalan ötletes formája va­lósult meg az egészséges élet­módra nevelés gondolatának. Tél és idegenforgalom A tél tréfálkozik. Egy hó­napja még napokig tartott a havazás, mintha fehér lepe­dővel terítették volna le Salgófc rjánt és környékét, az­tán rügyeket csalt a decem­ber véj$ napsütés a város­széli kertek gallyaira. Az időjárásváltozást a meteoro­lógusok jobban elviselik ta­lán, mint a téli idegenforga­lomban érdekelt szakemberek. Mert nemcsak a kánikulai napok a csábítóak kisebb-na- gyobb kiruccanásokra, a hi­degebb hónapok várható él­ményei is csalogatják a .u- ristákat. Hogy mely városok szere­pelnek az úticélok között, de­cembertől február végéig többnyire nem a műemlékek határozzák meg. A , természeti adottságok döntőek, a hófödte és havat tartó hegyek a vonzóak, a sí­felvonók, szánkópályák kör­nyéke népesül be a hét végek­re. Most, az ötnapos munka- kahét általánossá válásával még inkább jelentkezik az igény a téli turizmusra. Or­szágos utazási irodák ajánla­tai között ott szerepelnek a mátrai, bánkúti kirándulá­sok, s Nógrád megye sem marad ki a sorból. Hiszen az idegenforgalom téli feltételei­nek számbavételekor Salgó­tarjánnak és környékének azt jelenti a hó, mint mondjuk a meleg víz Hajdúszoboszlónak, örvendetes hogy a megyei ide­genforgalmi hivatal ezt fel­ismerve több-kevesebb siker­rel próbálkozik kihasználni az adottságot. Igazolja ezt egyebek között az ereszt vényi Domyai-turistaházban létesí­tett kondícióterem, a hollókői elképzelések, hogy a mere­dek oldalon a tájban illő sí- | felvonót építsenek, s ezzel té­len is vonzóvá tegyék az egyébként a maga nemében páratlan települést. Nagy kör­vonalakban megfogalmazód­tak a tervek egy diósjenői té­li sportcentrum létrehozására, a Mátra nyugati, Nógrádhoz tartozó részének fejlesztésére. Hogy mégis csupán kezdeti tépésekről beszélhetünk, er­re is akad bizonyíték. Első­sorban a megyeszékhely köz­vetlen környéke. A téli spor­tokat kedvelők a megmond­hatói, hogy szombatonként, vasárnaponként mennyire zsúfolt az eresztvényi sípá­lya. A sífelvonó kapacitása már a kezdet kezdetén szűk­nek' bizonyult. Pedig hetven­nyolcvan ezer ember vonzás- körzetében némi anyagiakkal, az eddig is tapasztalt társa­dalmi összefogással a hozzá­értők szerint bátran bővíthe­tő lenne az eresztvényi, sal- gói „síparadicsom”. Annál is inkább, mert a téli sportok egyre inkább tömegessé válnak a lejtőkön megtalálható a kisis­kolás és a nagyapa egyaránt. Legfeljebb némi üröm, ha a megyeszékhely boltjaiban nem mindig kapható siléc, -kötés, -bot: ha a hideg órák után az összegémberedett testrészeket nem tudja hol megmelegíteni. Élnek még a tavalyi úttörő­olimpia élményei, amikor ko­molyabb ráfordítást nem igénylő sátrak álltak az ér­deklődők, sportolók rendelke­zésére — most ezek hiányoznak. Bármennyire is vonzó ön­magában a téli táj,_ az ide­genforgalmi még Nógrádban sem tart lépést lehetőségei­vel. Vannak felkapott, szá­mon tartott és pezsgő helyek, de emellett még számtalan al­kalom kínálkozik az évszaki turizmus szélesítésére. Hírek szállingóznak arról, hogy vá­rosban élők epednek a falu­si üdülés/ iránt. Nógrád, mint az aprófalvak megyéje, eb­ben igazán élen járhatna, hi­szen a Börzsöny, a Cserhát és a Karancs piciny falvai­ban, némi szervezéssel, min­den bizonnyal megvalósítható lenne. Szép számmal akad­nának ajánlkozók, akik kellő érdekeltség mellett összkomfortos falusi portájukon fizetővendég-szo­bát biztosítanának s az arra al­kalmas szövetkezeti kisven­déglőkben, vagy netán falu­si kifőzdékben (!) az. étkezést is megoldanák. Minderre rá­adás lehetne a falusi klub­könyvtárak esti programja. Ugyancsak nógrádi adott­ság, hogy erdeink aránylag vadban gazdagok. Nem újke­letű a téli vadász-idegenfor­galom, amely egyben jelen­tős devizabevételi forrása a népgazdaságnak. Elszórt pél­dák már akadnak ennek fel­ismerésére is, de szervezet­té tétele, az ehhez szük­séges körülmények biztosítá­sa még várat magira. Az idegenforgalom téli re­ceptjei nem sokban különbö­zik más évszakokétól. Alig­ha lehetnek nyugodtak me­gyei idegenforgalmi berkek­ben addig, amíg a, szállodák­ban akad egyetlen üres szo­ba, amíg a vendéglátóhelyek kulturáltságál a helyiek is joggal tehetik szóvá. Debrecenből telefonáltak a kollégák. A hét végét szeret­nék a nógrádi hegyek között tölteni. Sokat nem kívántak, mint szállást, esetleg kölcsön siléceket, bevallva, hogy kez­dők; a többit már maguk is megoldják. Kár lenne megfeledkezni róla: ezek alapvető igények, s vannak, akik mást is szeret­nének, ha már egyszer a csú­szós utakon személygépkocsi­ba ülnek, vonatra szállnak. A tél önfeledt örömeit Nógrád­ban! , S ehhez újabb lépések keK lenek. M. Szabó Gyula A pusztulás és újrakezdés jelképe Drezda számára az 1945. február 13-rúl 14-re virradó éjjel jelentette a borzalmak éjszakáját Az angol és ame­rikai bombázók támadása lángtengerbe borította a vá­rost- Néhány óra leforgása alatt 35 ezer ember pusztult el, s 15 négyzetkilométernyi sűrűn lakott terület vált a földdel egyenlővé. Áz utókor számára Drezda a pusztulás és az újrakezdés jelképe. A város lakói soha­sem fogják elfelejteni, hogy a felszabadulás után hogyan si­ettek segítségükre a szovjet katonák: ellátták őket élelem­mel, részt vettek a szétrom­bolt gáz-, víz- és villanyveze­tékek helyreállításában, se­gítettek a járványveszély el­hárításában. Nem csoda hát, hogy a szovjet—NDK barátság száléli itt fonódtak a legerő­sebbé a két nép fiai között. Az egykor halottnak hitt Drezda helyén ma virágzó szocialista nagyváros áll, mo­dern nagyiparral, a tudomány és a technika számos intéz­ményével. Drezda ipari üze­mei a nyolcvanas évek kü­szöbére elérték az évi 14 mil­liárd márkás termelést és olyan termékeket állítanak elő, mint a világszerte ismert adatfeldolgozó gépek, elektro­nikai műszerek, mérőberen­dezések és korszerű szerszám­gépek. A város 120 nagyüze­me a világ 90 országával áll gazdasági-kereskedelmi kap­csolatban. Drezda a tudomány és kul­túra fellegvára is. Kilenc fő­iskoláján és 10 szakoktatási intézményben mintegy 35 ezer diák tanul. A város 200 tudo­mányos intézete kutatók szá­zainak ad munkát. *♦*♦»«**** ********************* ***** *********** **************A**** Voltam is, leszek is boldog 'AAAá-AAAArAAAAAAAAAAAAA*Ar*AAA**A-A**A-A***A *-**-*-* **★*★■»★** ******★★*■*•*★ A rózsák varosa — Orozni j, a Csecsen-Ingus Autonóm Köztársaság csaknem 400 ezer lakosú fővárosa a szó szoros értelmében második ifjú­ságát éli — büszkélkedik Vla- gyiszlav Samargyin, a városi ta­nács elnöke. — Egyszerre négy főútvonal építése, több kerület rekonstrukciója folyik. Az építők modernizálják városunkat. Valóban a Szunzsa folyón át­ívelő új híddal a város két su- gárútja — a Győzelem és a Le­nin út — egységes, sok kilomé­teres főútvonallá vált, ami lénye­gesen megkönnyíti a közleke­dést. Harmonikusan illeszkedik a városképbe az új drámai színház előtti tér is, amelyet pompásan megvilágított zenélőkút díszít. A GROZNYEFTY termelési egyesület a technika házát épí­ti. Itt kap majd helyet a nagyy műszaki könyvtár, egy 600 és egy 1200 férőhelyes konferenciate­rem, valamint egy jól felszerelt sportkomplexum. A Lenin sugárúton az új köz- társasági kórház épül. A 400 ágyas egészségügyi létesítményt a legkorszerűbb orvosi felszereléssel látják el. Sok költséget fordítanak a la­kásépítkezésre is: az elmúlt öt évben mintegy 10 ezer család költözhetett új otthonba. A mosl folyó lakásépítkezésben részt vesznek magyar építőipari válla­lat dolgozói is. Groznij a rózsák városa — mondotta Szergej Mihalkov, a költő, amikor ellátogatott a vá­rosba. A régi városról aligha mondhatta volna ezt. A Csecsen- Ingus Autonóm Köztársaság fővá­rosa a kőolajláz idején kezdett izmosodni, amikor a groznyeni olajmezők fölött még a cári Oroszországba behívott nyugati tőkések rendelkeztek. A város szívében zajos, mocskos üzemek működtek, kényelmetlen, komfort nélküli munkásnegyedek álltak. B. A. N a, Jd, Oláh Lacinak hís^ nak, itt születtem a Zenész-dombon. Az ak­kor cigánytelep volt Mindjárt harminchárom éves leszek, ezen a nyáron töltöm a krisz­tusi kort. Itt a Zenész-dombon nyolc testvéremmel laktuk a szoba-konyhát Az apám a munka mellett zenélt is, is­merte mindenki a környéken. A sok gyerek miatt vállalta az örökös Pestre járást kel­lett a pénz. Nem sokat láttuk, mindig úton volt, igazán ott­hon tán sose, hol épp érke­zett, hol meg menni készült Ahogy most gondolkozók raj­ta, talán az apámék nem is tudták mi az a boldogság. Most mi jutott nekik? Anyám a sok gyereket vigyázta, mo­sott, főzött, ennivaló után sza- ladozott, az apám meg mun­ka után ment a lakodalmak­ba muzsikálni. Mire lejöhet­tek volna a dombról, ki a te­lepről, — az apám meg is vette már a telket — hát meghalt. Lehet, hogy azért tudta, mi a boldogság! Tán bennünk, a gyerekeiben látta meg? ■Mert énszerintem ez a legna­gyobb boldogság. Látni a gye­rekeimet, hogy egészségesek, hogy okosak, hogy szépen nő­nek, haladnak előre az élet­ben. Nekem öt gyerekem van. Nem akartunk annyit, de eny- nyi lett, hát legyenek! Rita, Robi, Laci, Lóránt, a legki­sebb meg Beáta. Mint az or­gonasípok. Rita, Robi iskolá­sok, a többi még kicsi. Sokan vagyunk, nem mondom, ezért is vettem meg Tereskén a há­zat. A tanács megépítette, én megvettem. Harmincezret kellett kifizetni, a többi rész­letre megy, még van vagy hatvanezer hátra. Van miből az ótépébe hor­dani, mert a családi pótlék­kal összejött a tízezer. Én, nem mondom, hogy sok, de nem is panaszkodok. Az asz- szony ugye, nem keres, mert otthon van a kicsikkel, én a cégemtől, a húszas Volántól nagyjából öt és felet szoktam hazahozni. Ezt a kis pénzt heten pusztítjuk, úgyhogy ne­kem muszáj pótolnom hozzá valamit. Pótolok is. Hét vé­gén, a jobb időkben mindig dolgozok valakinél. Vagy a kertben, vagy kőműves mel­lett... Szóval ami jön. Nem szégyen a munka, meg aztán meg is fizetik rendesen. Ezzel a mellékessel már elvagyunk. Raktunk is össze az asszony­nyal, mert a két szobához akarnék a tavaszon építeni, hogy jobban elférjünk, több hely legyen a gyerekeknek az élethez, a játékhoz. Az a bajom csak, hogy ke­veset vagyok itthon. Reggel négykor, kelek, ülök a busz­ra, megyek Pestre, öt-hat órára érek haza este. Min­dennap Ezt örököltem az apámtól, az utazást. Már meg­szoktam, tíz éve vagyok a Volánnál betanított szerelő. A gardánokat szereljük. Nem mondom, nehéz, de a banda nagyon jó, szeretek velük dol­gozni. Azért is nem hagyom ott a céget, mert jó ott. Ci­gányok dolgozunk együtt, de vannak közöttünk magyarok is. Illetve hát azt hiszem nem jól mondom, mert ugye magyar vagyok én is. Ma­gyar cigány. Avval nekem semmi bajom, már avval, hogy cigány va­gyok, nincs ezen nekem mit szégyellni. Dolgozok, becsüle­tem van a munkám által, hát mi a nyavalyát szégyellnék? Nekem ott a munkahelyen sose mondták úgy, hogy ci­gány. Evvel engem nem akar­tak megsérteni. De nem is tudnának, mert az vagyok. Még cseszegettek is, te Laci, miért nem csinálod meg azt a szakmunkásvizsgát, több jut­na a konyhára, vele. Gon­dolkoztam rajta, de csak nem vágtam bele, öreg Vagyok az iskolához, nincs is hozzá ked­vem. Eleinte piszkáltak, de, hogy látták, nem akarom, hát békibe hagytak. Mondom; szeretnek a Volánnál, ez az iskoladolog is bizonyítja, nem? Sokat töröm a fejem, hogy lehetne még iobb? Mert szé­pen járatjuk a gyerekeket, televíziónk, rádiónk, mosó­gépünk is van, válogatunk az életben, de az ember csak még többre törekszik. Leg­alább is én. Nem állhatom az olyanokat, akik a hátul ju- kat vakargatják naphosszat, leisszák magukat örökké, a család meg pénz nélkül vár­ja a holnapot. De sok ilyet ismerek! Hiába beszélni ne­kik! Nem változnak. Pedig jő példa volna előttük, csak az istennek nem akarják látni, a könnyebb végit fogják meg. Ebben az országban, amelyik­be beleszülettünk, minden­kinek jó élete lehet. Én nem mondom, hogy könnyű, néha nagyon nehéz, de élni mu­száj. / Én már voltam, vagyok, de még leszek is boldog, tudom, de nem várom, hogy valaki kikaparja nekem a szeren­csét. Apránként haladunk előre. A tavaszon bővítem a házat, abba a szobába majd bútor is kell, szőnyeg, csil­lár, ilyesmi. Hát ez a követ­kező feladat, akkor, aminek én nekiveselkedek. Amikor majd látom, hogy készen van, hogy a gyerekek, az asszony örülnek, én akkor nagyon boldog leszek, mert tettem értük valamit. Ezért a na­gyobb örömért most kisebb öröm volt a karácsony, ke­vesebb Jutott a fa alá, de á kölykök nem vették észre. Vettünk autót, babákat, ezt- azt, ami a gyerekeknek fon­tos. Mink meg az asszony­nyal a tavaszra, gondoltunk, az új szobára. Odaképzeltük kicsibe a ■ fa alá és... és jó volt, én mondom. Jaj, az ajándékról jut eszembe, hogy nem tudok ci­gányul. Abból tudtuk, hogy apánkék valamiben spekulál­nak, már ajándékban persze, mert olyankor mindig cigá­nyul beszéltek előttünk. Így tartottak titkot, mert nem ér­tettünk egy mukkot sem. Ne­künk ki kell menni a házból, ha azt akarjuk, hogy a gye­rekek ne halljanak minket.' Már bánom, meg kellett vol­na tanulnom az apámék nyel­vét, de ha már így van, hát azért nem akasztom föl ma­gam, az biztos. H ogy valami tündér há-' rom kívánságomat...? Nem tudom, én ehhez nem tudok szólni. Nem csak azért, mert ilyen tündérek nincsenek, csak emberek van­nak, hanem mert én nem szoktam álmodozni. A való­ság a fontos. Az például, hogy a gyerekeimet ne' néz­zék le, ne tegyenek köztük különbséget, hogy ez cigány, ez meg nem. Ezért dolgozok annyit. Ezért _ is. Jó életet akarnék én mindenkinek, be­csületet, tisztességet. Hát a házam legyen kész tavaszra, azt kívánom. Legyenek egész­ségesek a gyerekek, az asz- szony. Kerüljön el a baj min­ket. A többivel meg elbírok magam !<■ Hortobágyi Zoltán NÓGRÁD - 1982. január 9., szombat T j

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom