Nógrád. 1982. január (38. évfolyam. 1-26. szám)

1982-01-08 / 6. szám

Iskolai sport fi a szabadba! Sorsoltak a középiskolai kupákban Hét végi túrajavaslat Uttcélunk: Börzsöny, Cserhát, Mátra, Pécskő, Salgá A téli sportokat sem lehet elég korán elkezdeni, s időn­ként jól jön az apai segítség r A napokban került sor Bu­dapesten az országos diák­sportközpontban a labdajáté­kok országos selejtezőinek sorsolására. Mint ismeretes a megyebajnokok, — nagyobb megyékből és Budapestről az első-második helyezettek —, öszesen 32—32 csapat Tesz részt a küzdelmekben; labda­rúgásban, kosár-, kézi- és röplabdában. Nógrád megye változatos szerencsével húzta a sorsolási számokat. Labda­rúgásban, fiú kézi- és röp­labdában van esély a közép­döntőbe, a legjobb 18 iskola közé jutásra, bár az ellenfe­lek mindenütt ismeretlenek, csak az elmúlt évi szereplé­sek után lehet következtetni az erőviszonyokra. A mérkőzések mindenütt a kupaszabályoknak megfelelő­en, oda-viszavágós alapon ke­rülnek lebonyolításra, egészen a döntőig. Leghamarább ja­nuár 12-én, kedden a röp- labdások kerülnek sorra, a lányok Egerben, a fiúk Szé- csényben. Márciusban kapcso­lódik be a kosárlabda, a lab­darúgás és a kézilabda Is. Az 1981-es esztendő nem kis változást hozott a világ asztaliteniszezői számára. A NOB 1981. évi döntése sze­rint ugyanis a sportágat fel­vették az olimpiai sportok közé. Vajon milyen változást hoz a döntés a salgótarjáni asztaliteniszezőknek? Az asztalitenisz olyan sport, amely a tömegek számára is vonzó, tehát megérdemli a figyelmet. 1981-ben az STC asztalitenisz-szakosztályát a Volán vette át. Hogy ezzel mi változott, illetve min kellene változtatni, azt Juhász Imre, a csapat edzője körvonalaz­ta. — Köztudott, hogy az aszta­litenisz városunkban kis- egyesület keretében működik. Ennek ellenére a hatvanas évek végéig tömegek álltak a rendelkezésre. Külön járá­si, külön salgótarjáni bajnok­ságok voltak. Sajnos, ez már csak múlt! Az utánpótlás en­nek ellenére jónak mondha­tó, bár vannak problémák itt Is. Gazdasági gondjaink a Volánhoz való átkerüléssel kezdenek megoldódni. Rend­kívül kedvező ezen a téren, hogy a tervezett pénzösszeget eddig megkaptuk. Az STC- nél ez nem így volt... Sajnos, továbbra is teremgondokkal küzdünk. Egy női NB Il-es mérkőzés szerintem megérde­melné a nézőközönséget. Mos­tani helyzetünkben ez egysze­rűen megoldhatatlan: nem tu­dunk helyet adni a nézőknek. Egyedül a sportcsarnokban lenne lehetséges, a bonyoda­lom azonban ott van, hogy itt sem a lányok, sem a fiúk edzésére nincs lehetőség. Vé­leményem szerint ez a sport­ág — itt elsősorban a lányok­ra gondolok — amelyben A megye bajnokcsapatai a következő párosításban kez­dik el a küzdelmeket: Labdarúgás: A salgótarjáni Madách Gimnázium és Szak- középiskola csapata idegen­ben, Miskolcon kezd a 3. szá­mú Ipari Szakközépiskola csa­pata ellen. Az ellenfél eddig kitűnően szerepelt az orszá­gos bajnokságokban, de a Ma­dách is jó játékerőt képvisel. Az első mérkőzés időpontja március 11. Kézilabdában szerencsés a helyzet, hiszen a fiúk és lá­nyok is először idegenben rajtolnak. A salgótarjáni gép­iparista fiúk az elmúlt években szépen szerepeltek — most is van remény, hogy Szegeden a Rózsa Ferenc Szakközépisko­la csapatánál helytálljanak, és itthon, a visszavágón bizto­sítsák a továbbjutást. A balasagyarmati balassis leányok eddig még nem sze­repeltek a döntőben. Nyíregy­házi ellenfelük, a Zrínyi Ilo­na Gimnázium csapata is is­meretlen. A mérkőzéseket csak szabadtéren lehet leját­szani. Az első találkozó idő­pontja március 23. könnyen lehetne NB I-es csa­patot kialakítani... . Igen, az NB I-be kerülés szép álom. sajnos, még elég távoli. Megvalósítását illető­en két lehetőség kínálkozik. Az egyik: rövid távon a nők­nél talán megoldható külső erősítéssel. Erre azonban el­rettentő példa a nagykanizsai eset, ahol öt új emberrel fel­kerültek az első osztályba, de ennek az utánpótlás látta a kárát. Ebből tehát következ­het a másik megoldás: hosz- szú távon a belső bázissal, az utánpótlás intenzív nevelésé­vel próbálkozni. Az eredmé­nyek jelen pillanatban köze­pesek. A nők az NB II-ben, az ötödik helyen végeztek, bár az első helyezett és a Vo­lán között nem volt nagy kü­lönbség. A játékosok közül Székely Teréz nyújtotta a legjobb tel­jesítményt, általában 3—4 mérkőzést nyert egy-egy ta­lálkozón. A többiek — Juhász Katalin, Molnár Zsuzsa, Ta­mási Judit — is derekasan küzdöttek. Különösen a fiatal, ifjúsági korú Tamási fejlődé­se biztató, bár intenzívebb edzésmunkával még előrébb tarthatna. Az új bajnokság csak 1982. őszén kezdődik, de néhány mérkőzésre már ta­vasszal sor kerül. Az egyesü­letnél megfogalmazták a célt: bekerülni az első öt közé. A férfiegyüttesnél már ko­rántsem ilyen derűs a kép. A csapat az NB IlI-ban csak a nyolcadik helyet tudta meg­szerezni, s erősítés nélkül még csak esélye sincs a jó sze­replésre. Érdekes, hogy jobb utánpótlással rendelkezik a gárda, mint a női együttes. Természetesen idő kell a fia­talok beéréséhez. A célkitű­zés náluk — az erősítés si­Kosárlabdában fiúknál-le- ányoknál egyaránt a salgótar­jáni Madách Gimnázium és Szakközépiskola képviseli me­gyénket. It is van lehetőség a továbbjutás kiharcolására, bár jók az ellenfelek. A fiúk ide­genben kezdenek Budapesten az Eötvös Gimnázium csapa­tánál, a leányok fogadják a szegedi Ságvári Gimnázium együttesét. A mérkőzéseket január 15—31. között kell le­játszani. Röplabdában január 12-én, kedden a salgótarjáni közgaz­dasági szakközépiskola leány­csapata Egerben az Alpári Gyula Közgazdasági Szakkö­zépiskola csapatánál vendég­szerepei. Az egriek nagyszerű erőkből állnak, de a tarjáni- ak is jó együttes benyomását keltették a megyei döntőben. A szécsényi mezőgazdasági szakközépiskola fiúcsapata otthonában kezd. Ellenfele Szegedről érkezik, a Körösi Szakközépiskola csapata. A hazaiak győzelemmel szeret­nének utazni két hét múlva a visszavágó mérkőzésre. ^ T. A. • kerétől függően — egyelőre a középmezőny, illetőleg a bent- maradás. Vannak tehát gondok mind­két csapatnál. Csak pár pél­da : teremgondok, edzéslehe­tőségek, a felelős szakmai ve­zetés hiánya — amely a szak­mai munkát maradéktalanul el tudná látni — edzőhiány és sorolhatnánk tovább. Így nem lehet mindent a ver­senyzőktől és elsősorban a Volántól várni, s ezt Levenda József, az egyesület elnöke is megfogalmazta: — Hazánkban az asztalite­nisz, tömegeket mozgósíthat. A versenysport eredményei, asztaliteniszezőink sikerei alapján megérdemelné a sport­ág, hogy alacsonyabb osztály­ban is megfelelő körülmények között készülhessenek a ver­senyzők. Nálunk sajnos, a fel­tételek zöme hiányzik, s ezt a hiányt vállalatunk pótolni nem tudja, önmagunkban kevesek vagyunk, városi spor­tolóinknak is össze kéne fog­niuk ahhoz, hogy csapataink előbbre léphessenek. S ez egy­ben a legfiatalabb olimpiai sportág hazai érdekei is! Hajdú György S o r o A teniszezők hagyományos téli versengésében, a Király Kupában —, mint ismeretes — Jugoszlávia, Magyarország, Olaszország és Monaco küzd egy csoportban. A január 21-én sorra kerülő Jugoszlávia—Magyarország ta­lálkozót a jugoszlávok a vajda­sági Kikindán rendezik meg. A jugoszlávok a magyarok elleni mérkőzés előtt egy hét­tel Belgrádban Monaco ellen játszanak, január 17-én pedig Olaszországban szerepelnek. ☆ A hastingsi nemzetközi sakkversenyen harmadszor is függőben maradt az új-zélan- di Murray Chandler és Szabó László játszmája. A 9. fordu­lóban Szabó László fél pontot szerzett a holland nagymester, Ree ellen. Kilenc forduló után a szov­jet nagymester, Kuprejcsik 1,5 pont előnnyel vezet Szmiszlov és Andersson előtt, az élen ál­lónak 7 pontja van, honfitár­sának, valamint a svéd An- derssonnak pedig 5,5—5,5. Szabó László a 14 résztve­vőből a 11. helyen áll 3 pont­tal és 1 függő játszmával. ☆ A szovjet labdarúgó-válo­gatott Dél-Spanyolországban Malaga közelében készül a labdarúgó VB döntőjére. Szer­dán este Vígéban lejátszot­Ass új esztendő rendelkezé­sei újabb tömegek szabad ide­jét növelték meg az ötnapos munkahét bevezetésével. A kétnapos víkend bővíti a csa­ládi, baráti körben, vagy ki- sebb-nagyobb munkahelyi kollektívák keretében szer­vezhető kirándulások, túrák lehetőségét. Ma néhány ked­velt kirándulóhelyre, téli sportközpontra szeretnénk fel­hívni a figyelmet. A BÖRZSÖNY CSŰCSA Diósjenő megyénk egyre di­namikusabban fejlődő, első­sorban nyári, de egyre in­kább téli sportközpontja is. A település, a Börzsöny- Cserhát túrák egyik kiinduló pontja, pihenőhelye. Szállás- lehetőség áprilistól a kem­pingben, télen csak magán­házaknál lehetséges. A köz­ség megközelíthető személy- gépkocsival, Balassagyar­matról mindössze 32 kilomé­ter (Rétságig a 22., illetve a 2. számú főútvonalon, majd Rétságot kihagyva mellékút­vonalon). A településre aSal­gótar j án—Balassagyarmat —Rétság—Budapest autóbusz- vonalon, rétsági átszállással juthatunk. Sajnos, innen a diósjenői járatok ritkán köz­lekednek. Menetrendjükről felvilágosítást a Volán (Sal­gótarján, telefon: 11-240, illet­ve Balassagyarmat, telefon: 100) autóbuszállomás ad. Vas­úti közlekedése Budapestről, Romhányból, illetve Rétság- ról, valamint Balassagyar­matról van Diós jenének. A diósjenői vasútállomás­ról hazánk egyik leghosszabb síszezont biztosító sportköz­pontjára, Nagyhideghegyre 13 kilométeres gyaloglással, il­letve sízéssel juthatunk a zöld, majd kék jelzésű turis- taúton. Ezen túra megtételé­hez 4,5 óra szükséges. A ne­héz, szinte végig emelkedő utunkat északnyugati irány­ban kezdjük a szekérutat, majd a Királyházára vezető műutat követve. A műúton megtett fél kilométer után a Csehvár nyergéhez vezető er­dei útra térünk. Innét nyu­gatnak fordulva zöld jelzésen haladunk a nyíredi kastély­romig. A romokat és a rétet elhagyva meredeken kapasz­kodunk a Csóványos erdős ol­dalán. A Csóványos 939 mé­teres csúcsáról igen szép körkép jutalmaz az izzasztó kapaszkodásért. (A meredek előtt ne feledkezzünk meg ruházatunk könnyítéséről, hogy a csúcson legyen mit felvennünk, mert a szeles te­tőn könnyen megfázhatunk!) Az igen szép csúcson ta­láljuk a természetbarátok Bé­ke-emlékművét. A Csóvá­nyosról délnyugati irányban k b a n ták első barátságos mérkőzé­süket, és 12 000 néző előtt 3—0-ra legyőzték a Celta Vigo együttesét. A 71-szeres válogatott Blo- hin bombaformában játszott, mind a három gólt ő szerezte, az 5., a 30. és a 35. percben volt eredményes. A szovjet együttes további mérkőzése­ket játszik Spanyolországban. ☆ A volt világhírű szovjet lab­darúgó-vezető, Valentyin Gra- natkin, a FIFA korábbi alel- nöke emlékére nemzetközi if­júsági labdarúgótornát ren­deznek a moszkvai olimpiai csarnokban. A szerda esti ta­lálkozókat több mint 3000 né­ző tekintette meg és az aláb­bi eredmények születtek: NSZK—Olaszország 2—1, Bra­zília—Szovjetunió B 1—0, Szovjetunió A—Bulgária 0—0. ☆ Szófiában a női röplabda Bajnokcsapatok Európa Ku­pájáért rendezett találkozón a Levszki Szpartak 3—0-ra győzött a Vasas Izzó ellen. A bolgár együttes végig jobb volt, ugyanakkor a magyarok­nak csak fellángolásaik vol­tak. A bolgár szakértők sze­rint Szalayné és Torma sem nyújtotta azt a teljesítményt, amit három hónappal koráb­ban a 'szófiai Európa-bajnok­ságon láttak tőlük. meredeken lejtő kék jelzés vezet a nagyhideghegyi tu­ristaházhoz és síterepekhez. A nagyhideghegyi sportolás után hazafelé legcélszerűbb a megtett úton lesiklani. Ezen az útvonalon fokozottan be kell tartani a féli túrák alap­vető szabályát, hogy egyedül soha se induljunk útnak, mert'-az esetleges balesetek­nél kell a segítség! A CSERHAT TETEJE Másik úticélunk, a Tepke megközelítése. Pásztóig igen könnyű, hisz a Budapest— Salgótarján vasútvonalon sű­rűn közlekednek a vonatok. A pásztói vasútállomásról a kék turistajeíéésen nyuga­ti irányban 3 kilométeren át szántók és legelők közt ve­zető földúton haladunk. A Tepke lábát elérve már er­dőben kapaszkodva 2 kilo­méter után érünk a Tepke gerincére. A gerincen észak­nak fordulva az országos kék turistajelzésen, enyhe emel­kedővel érjük el a Tepke 567 méteres csúcsán épült kilá­tót. Innen teljes körkép tárul elénk a Börzsönyre, Cserhát­ra, Mátrára, valamint a sal­gótarjáni medencére, Ka- rancs—Medvesre. A kilátótól továbbra is észak felé, 1,5 ki­lométerre a Macska-hegy 574 méteres csúcsára érünk. A Nógrád megyei Kosárlab­da Szövetség január 9. és 10- én a salgótarjáni városi sport- csarnokban rendezi a hagyo­mányos Karancs Kupa ván­dordíj női és férfi kosárlab­datornáját. A női mezőny résztvevői: Szekszárdi Dózsa, a védő Kecskeméti SC (mind­ketten NB I-esek), a Székes- fehérvári Sí és az STC. A fér­fiaknál egyelőre csupán a MEAFC csapata jelentkezett egynapos tarján! vendégsze­replésre. A kiskunfélegyházi- ak részvételére számítanak, érkezésük esetén játékukra vasárnap kerül sor. A torna — bár versenynap- tár szerinti — az idén nem éppen a legkedvezőbb idő­pontra lett kitűzve. Mindkét tarjáni csapat december 20-án még bajnoki mérkőzést ját­szott. Az ezt követő kéthetes pihenőt követően az első ed­zést 5-én, kedden tartotta mindkét együttes. Az erős női mezőnyben, ahol két NB I-es csapat is szerepel, — osztjuk az STC edzőjének, Szarvas Jó­Innen további 1 kilomét« után érjük el a garábi nyer-} get. A nyeregtől a piros jel­zésen keleti irányba vezető erdei úton ereszkedünk Mát- raszőlősre, és a mátraszőlősi vasútállomáson fejezzük ba közel 15 kilométeres túránk kát.- i IRÄNY GALYATETŐ I Galyatető hazánk egyik leg-* kedveltebb, kiépített téli sportközpontja. Salgótarján-; ból autóbusszal, személygép-} kocsival rövid idő alatt, köny-} nyen elérhető a Mátraszele—} Nemti—Szuha útvonalon Mátraalmás (38 kilométer)! Innen erdészeti úton —j amely a szokottnál keske-j nyebb, ezért figyelmes veze-} tést igényel — jutunk Galya-} tetőre. Mátraalmásről a pH ros turistajelzésen merede-} ken megtett 4 kilométeres! úton igen szép szálerdőben kapaszkodunk a gályái fenn-} síkra, ahol több lesiklópályátj sífelvonót találunk. A gályái fennsík síterepeiii szinte minden hét végén gaz-} dag program, síversenyeló szórakoztatják a kiránduló-} kát. Galyatetőről kezdő sízőla számára is kellemes utat, sí-} túrát jelent a lesiklás a Mát-] raalmásra, Szuhára vezető pi-} ros turistajelzés. zsefnek az aggodalmát —, ko­moly felkészülés nélkül nem sok hasznát látja majd az őszi szezon fáradalmait még ki sem heverő STC a torná­nak. Becsületből pályára lép­nek, de a rosszul időzített ku­pa a január 20-árí folytatódó őszi szezon felkészüléséhez nerr sok jót jelenthet. Az amúgy is meggyengült női csa­patnak nem ad lendületet a további munkához az esetle­ges nagyarányú kettős vere­ség. A férfiak Boronyai Tamás edző szerint jó hangulatban vették az első akadályt, a szünet utáni keddi edzés fá­radalmait. A kitűnő formá­ban szereplő férficsapat ve­retlenségi sorozatát a Karancs Kupában is szeretné folytatni. Az együttes az edzésszám emelésével a kettészakadt baj­nokság rajtjáig az ossz játékot és a gyorsaságot igyekszik fej­leszteni. Az eddigi jő szerep­lés lélektanát kihasználva, re­méljük ez újabb siker záloga lesz. Molnár Zsuzsa az egyik legeredményesebb versenyzőnek búé nyalt — mátyus — | NÓGRÁD - 1982. január 8., péntek 7 Felnőtté vált egy sportág Gondok az asztal körül NB I-es résztvevőkkel Kosárlabda Karancs Kupa

Next

/
Oldalképek
Tartalom