Nógrád. 1982. január (38. évfolyam. 1-26. szám)
1982-01-06 / 4. szám
Jó lapaszfalafobat kínálunk: Akik nem a földjükből élnek Súlyfelesleg V ersenyezünk a világgal, ©es, kemény feltételek közepette méretik meg ipari kultúránk nap mint nap. örülünk a sikereknek, és elemezgetjük a fiaskókat. Ám a meg nem kötött üzleteket, amikor valami oknál fogva termékünk értékesítése szóba sem jöhet, vajon ki kéri számon? Mindez furcsa adatok hallatán jutott eszembe. Hallottam például arról a hazai villanymozdonyról, amely tizenöt tonnával (!) súlyosabb, mint a szomszédunkban gyártott. Számtalan példa igazolja: az indokoltnál nehezebbek jó néhány iparágban gyártott termékeink. Ami — túl a pazarláson — nemegyszer azzal jár, hogy külpiacon eladhatatlanná válik a honi portéka. A DIGÉP Vállalat a közelmúltban vette a bátorságot azt önvizsgálathoz. Kiszámolták, hogy a nem szabványos, kovácsolt alkatrészeken mennyi volt a „súlyfelesleg” az év során. Összesen több mint 270 tonnányit állapítottak meg, ami önmagában is sok millió forint veszteséget jelent. Arról nem is szólva, amit költségben, munkában a többletanyag leforgácsolása során elvesztegettek. Miért súlyosak a magyar öntvények, alkatrészek, általában a hazai termékek? Képtelenség egyetlen okra visszavezetni mindent. Nézzük a gyártók oldaláról: nyereség- érdekeltségük arra ösztönzi őket, hogy az eladott öntvény, vagy kovácsolt alkatrész minél súlyosabb legyen, hiszen ahnál többet fizetnek érte a vevők. A lemezek esetében például a névleges méretet a legritkább esetben sikerül a gyártóknak tartani. Az viszont enyhén szólva furcsa, hog,y — statisztikák tanúsága szerint — a megengedett határok között általában fölfelé térnek el a kívánt mérettől. A megrendelő pedig gyakran kiszolgáltatott. A sokat emlegetett háttéripar — ki ne tudná — többnyire mono- pólhelyzetben van. Mielőtt azonban, pálcát törnénk felettük, és harcosan a nehéz helyzetben levő végtermékgyártók oldalára állnánk, érdemes megvizsgálni, vajon ők érdekeltek-e a kevésbé súlyos termék gyártásában? Egyáltalán: valódi érdekeik szerint dolgoznak-e? Maradjunk a lemezhengerlésnél. A vásárláskor a megrendelőt a lemez felülete' érdekli, és nem a súlya. A többlet hátrányait csak akkor érzi igazán, mikor árujával megjelenik a világpiacon, és kiderül, hogy nem tudja eladni senkinek, s ha mégis, közel sem annyiért, hogy kifizetődjön. A költségérzékenység, a termelés előkészítését is átható kereskedelmi szemlelet egyelőre még sok helyütt tanácskozások előadói beszédének látványos fordulata csupán. Azt, hogy mennyire így van, egyetlen adat is illusztrálja. A gépiparban egy esztendő alatt 500 ezer tonna acélt munkáltak meg. Ebből 170 ezer tonna forgácsként ment veszendőbe! Az anyagtakarékosságot, nem lehet pusztán adminisztratív módon kötelezővé tenni. Helyenként ésszerűtlen szabványok, idejétmúlt előírások is lassítják a kedvező változást. A gázpalackoknak például minimum három milliméteres falvastagsággal kell készülniük. Egy vizsgálat igazolta, hogy biztonsági szempontból is elegendő lenne a 2,1 milliméteres falvastagság. Ezzel palackonként 76 dekagramm értékes anyagot lehetne megtakarítani. Vagi’- említhetnénk a bőripari szabványokat, melyeknek indokolatlan szigora gátolja a gazdaságos anyagfelhasználást. Az utóbbi időben néhány vállalatnál kedvező jelek mutatkoznak. Ahol nem a villanyoltásra és kampányszerű takarékossági hónapokra korlátozzák az ésszerű' anyagtakarékosság ügyét. Az alumíniumiparban például átfogóan vizsgálják a különféle profilok falvastagságát, és ahol lehet, a „magyar ezüstöt” a célnak megfelelő ötvözetekkel helyettesítik. Az Ipari Minisztérium szakmai irányításával a közelmúltban szakáganként munka- csoportok alakultak, melyek végre a feldolgozó ipar oldaláról közelítenek a kérdéshez. Első lépésként azokat a területeket térképezik fel, ahol minimális ráfordítással, jobbára szervezéssel jelentős megtakarítást lehet elérni. Azzal például, hogy a szovjet importpapírt Záhonynál újabban nem rakják át más vagonokba, hanem tengelyváltással, azonnal a papírgyárakba küldik, sok ezer tonna veszteséget kerülnek el. A további esztendők azonban korántsem szorítkozhatnak eseti „kezelésre”. Átfogó program kell, és jól képzett szakemberek. Az iparban az összes költségek 65—70 százaléka anyagköltség. Nagy tehát a tét. A sportolót, ha súlyfeleslege van, kemény, ha úgy tetszik, önsanyargató edzésekre szorítják. Esetünkben sem várható másképp eredmény. Gazsó L. Ferenc Dkupunktära és neurobiolégia A kedvezőtlen adottságok mellett gazdálkodó kiskun- majsai Jonathán Mgtsz 400 kereskedelmi partnerének köszönheti évi 20 millió forintos nyereségét. Ha csak szántana, vetne, ráfizetne a gazdálkodásra. Csak egy példa: a jelenlegi ár- és költségviszonyok'mellett a szőlőtermelés akkor gazdaságos, ha legalább 70 mázsa a hektáronkénti átlagtermés. A kiskunmajsaiak eddig csak 67 mázsát tudtak szüretelni, ami önmagában l millió forint veszteséget okozna. Ám a szőlőt feldolgozzák, a palackozott bort pedig maguk értékesítik, ez évente 2,5 millió forint nyereséget hoz « gazdaságnak. Hogy a szőlőtermelés és -feldolgozás a szövetkezet úgynevezett vivő ágazata legyen, közös vállalkozásba fogtak a megyei pincegazdasággal. Több mint 70 millió forint értékben — 51:49 százalékos beruházási arányban — 300 hektár szőlőt telepítettek, 1000 hektárra bővítve ezzel a „boralapanyag”- ültetvényt. (Az 51 százalékot természetesen a tsz adta, ezzel a vállalkozás — szaknyelven szólva — gesztora lett.) A telepítéssel egyidőben a szövetkezet bortároló pincéit is bővítette. A kooperációs szerződés értelmében a tsz a pincegazdaság helyi, 40 ezer hektoliteres pincészetét is igénybe veheti — bő termés esetén. A szövetkezet — bár adottságánál fogva kiszolgáltatottnak is érezhette volna magát — egyenrangú félként tárgyalhatott a nálánál nagyobb és erősebb vállalattal. A pincegazdaságnak ugyanis szőlő kellett és a térségben ennek legnagyobb részét a tsz, illetve az érdekeltségi körébe tartozó területeken termesztették. A boralapanyagon tehát meg kellett osztozni és ennek feltételei voltak. A pénzestárs megtalálásához nemcsak taktikai érzék kell. A kiskunmajsai gazdaság abból indul ki, hogy egy mezőgazdasági üzem — sajátos adottságai között — nem termelhet olyan terméket, amit ne lehetne gazdaságosan értékesíteni. S a partnereket nemcsak a haszonnal kecsegtető értékesítésbe, hanem már a termelésbe is be lehet vonni. A gondos aprómunka eredményeként „felfedezték” a Üvegről van szó. Az üveget kellene fújni. De ki fújja? Na, nem fog csődbe jutni az öblösüveggyár, a sarkított kérdésfelvetéssel nem ezt akartuk sugallni. A nagy hagyományú salgótarjáni gyár termékei a hazai és külföldi piacokon egyaránt keresettek, minden szempontból gyorsan fejlődnek. Csak... Az 1-es számú üzem —, melyben a kézi üvegfúvók jelentős része dolgozik — létr száma a közelmúltban viszonylag rövid időn belül há- rámszázharmincról háromszázhatra esett vissza. A gyárnak szinte mindennapos problémája, hogy kevés az üvegfúvó. Mert ugyan csodálatos dolgokra képes automata gépsoraik vannak, a piacon sokkal vonzóbbak, versenyképesebbek a hagyományos technológiával előállított üvegedények. A gyár érdekei tehát azt kívánnák, hogy miközben a gépi termékek mennyiségét változatlanul hagyják, mind több kézi terméket állítsanak elő. Ám a Salgótarjánban tradicionálisnak számító mesterség, az üvegfúvó, mindinkább elveszíti vonzerejét. Voltaképpen érthető, hisz. amikor a fiatalember elretten a kemence melletti izzasztó hőségtől, a szervezetre veszélyes ólom közelségétől, a szilikózis rémétől, sovány vigasz számára, hogy a nagyapja még összehasonlíthatatlanul rosz- szabb körülmények között dolgozott. Odébbáll, amíg nem késő, más munkahelyen könnyebben megkeresi a pénzét — esetleg ugyanany- nyit, vagy még többet, mint u kemence mellett. Az időmeggyet és az édesipart. Azért e különös társítás, mert a konyakos meggy gyártásához az iparnak meggy kellett, a kiskunmajsai tsz — ugyancsak 51:49 százalékos arányban — 60 hektáron meggyet telepített. Ez azonban csak az első lépés volt. Menet közben kiderült, hogy a közös telepítésnél sokkal nagyobb lehetőséget is kínál az együttműködés. Miért kellene elszállítani a gyümölcsöt, mikor azt a tsz helyben is földolgozhatja? A tsz felépített egy üzemcsarnokot, ahol bérmunkában hozzáfogtak a konyakos meggy készítéséhez; 1980-ban 400 tonnát adtak át a gyárnak. Ezzel 25 százalékkal több nyereséghez jutottak, mintha csak meggyet adtak volna el. így oldották meg a zöldség- termesztés gondját is. Korábban csak a háztájiban és a részes művelésre kiadott területeken termesztettek zöldséget, amit a szövetkezet vásárolt meg. Bő termés esetén lementek az árak, ha viszont keveset termesztettek —, a kisebb termésmennyiség miatt — a magasabb átvételi árak sem tették érdekeltté az embereket a zöldségtermesztésben. Furcsa helyzet alakult ki. Hiába volt hagyománya a kertészkedésnek, hiába fűződött fontos népgazdasági érdek a zöldségtermesztéshez, az egyszerre érő, gyorsan romló áru felvásárlása és értékesítése senkinek sem volt jó üzlet. Olyan megoldást kellett találni, ami még gyengébb minőség esetén is nagy nyereséget hoz. Ez volt a zöldségszárítő! A kiskunmajsai tsz egy szomszédos közös gazdaság 30 százalékos tőkerészesedésével felépített egy 300 tonna kapacitású zöldségszárítót. Az 50 millió forintos beruházás —, amiből a 700 ezer dollár értékű importgépek már az üzembe helyezés első évében megtérültek — egy csapásra megváltoztatta a zöldségtermesztés arányait. Egyszerre kevés lett a háztáji zöldség! Hogy legyen elég alapanyag, a tsz is hozzáfogott a kertészkedéshez. A szárítással feldolgozott, exportra kerülő zöldség 20 százalékkal ad nagyobb nyereséget, mintha frissen értékesítették volna. (Emellett persze lehetőség van arra, hogy az első osztályú termékeket friss áruként értékesítsék.) sebb generáció azonban nem így látja. Szabó Mihály, aki 1955-től dolgozik a kemence mellett, beszélgetésünk közben sem tette le szerszámát. A frissen fújt boroskorsók száját formázza éppen. — Apám üvegcsiszolő volt, vacsorát hordtam be neki gyerekkoromban, úgy ismertem meg a gyári világot. Nyolcán vagyunk testvérek. Mindannyian itt kezdtük a munkát, én tizennégy évesen. Nagyon jó mestereim voltak. Sokat tanultam mellettük, de ez olyan szakma, hogy még a nyugdíj előtti napon is tanulhat újat az ember. Az izzó, hőt okádó kemence mellett izzadságban fürdő testek formálják az üveget. Az utcáról bekerült laikus pedig elbűvölve kapkodhatja fejét a csillogó üvegformák között. — Amikor én gyerek voltam, nem ilyen csarnokban dolgoztak az emberek. A. kemence mellett szinte ki sem tudtak egyenesedni, olyan alacsony volt a műhely. Azóta óriási a fejlődés, sokkal könnyebb dolgozni. Igaz, megnőttek a minőségi követelmények is —, s. ahogy ezt mondja, a kezébe adott korsót egy tartályba dobja. — Hólyagos volt. Igyekszünk már itt kiszűrni a se- lejtet. Nagyon szép szakma A megváltozott körülmények következtében, most nem a tsz házal a termékeivel (amire egyébként exportszerződése van), hanem bizonyos szárítókapacitás lekötése érdekében az illetékes nagykereskedelmi vállalat jelentkezik tárgyalási ajánlatával. A sajátos adottságok miatt — 1000 tanya van a tsz határában — különleges szerepe van a háztáji gazdálkodásnak. A szövetkezet évi 450 millió forintos árbevételéből 120 millió a háztájiból származik: sertés, hízott bika, májliba, pecsenyeliba, tej, tojás, toll, fűszerpaprika formájában. A tsz a háztáji „gazdaságokkal” szabályos üzleti kapcsolatban áll. Saját feldolgozó üzemei számára piaci áron veszi át a termékeket, s forgalmi értékén számolja el a háztájinak nyújtott szolgáltatásait. A szövetkezet ágazati elszámolási rendszerben dolgozik. Az ágazatok nyereségtervét az eredmények több éves átlaga alapján határozzák meg. A gazdaságossági küszöb a 8 százalékos eszközarányos nyereség. Az élelmiszeripari ágazatokban a piaci viszonyoknak megfelelően ez a követelmény 10—25 százalék között mozog. Egyedül a növénytermesztésnek nincs nyereségterve, hiszen a rossz minőségű földek miatt e tevékenységnek szinte csak földhasznosító szerepe van. Az ágazatok nyereségtervük teljesítésétől függően kapják a saját belátásuk szerint felhasználható prémiumot, illetve nyereségrészesedést. Ezt az elvet az ágazatoktól független gazdaságirányítás következetesen érvényesíti. Előfordult, hogy egy-egy ágazat — bár a gazdaság nyereséggel zárta az évet — a rossz gazdálkodása miatt az év végén egy fillér részesedést sem kapott. A kiskunmajsai szövetkezethez hasonló természeti adottságú gazdaságok nagy részének saját erőből még az egyszerű újratermelésre sem futotta. A Jonathán Termelő- szövetkezet viszont az élelmiszer-feldolgozási és -kereskedelmi tevékenységével alaposan „hizlalta” a mezőgazdasági alaptevékenység önmagában szűkös jövedelmét. ez. Teljes egymásrautaltságban dolgozunk, egymás kezéből vesszük ki az üveget. A jó mester játszik az üveggel. Valamikor nagyobb volt a szakma vonzereje. A mostani fiatalokat elcsalja a nagyobb pénz. Valóban, a beadott felmondásokban szinte mindig erre hivatkoznak. A gondot pedig nehezíti, hogy üvegfúvót nem lehet az „utcáról” alkalmazni. A fortélyt, hogyan kell egy csepp üvegből formát kialakítani, tanulni kell. Ám a szakmunkástanuló-toborzás sem egyszerű dolog, amikor a divatszakmák • hódítanak, s az üvegfúvóé nem tartozik ezek közé. Beszéljenek a számok: a salgótarjáni 211. számú Ipari Szakmunkásképző Intézet nyilvántartásában négy első, hat másodikos és négy harmadikos üvegfúvótanuló szerepel. A jelenlegi harmadikba korábban még hatan jártak. Tehát már a tanulóévekben jelentős a lemorzsolódás. Pedig az öblös- üveggyárnak évente legalább huszonöt szakmunkásra lenne szüksége, hogy pótolják a nyugdíjba menőket. Kovács Gyula az idei tanévben kapja meg szakmunkás-bizonyítványát. Az erős testalkatú, nagy darab fiatalemberrel elégedettek oktatói, s úgy tűnik, nem lesz hűtlen az üvegespályához: űz örökös fagy megőrzése A sarkvidéki és az északszibériai lelőhelyekről kiinduló új transzkontinentális gázvezetékek tervezésekor a szakemberek számításba vették azt a követelményt, amely szerint eredeti formájában kell megőrizni az örök fagy zónáját. Ezért a kompresszort* mellett speciális hűtőállomásokat is felállítanak, ahol lehűtik az összesűrített gázt: a szokásos gázvezeték ugyanis önmaga körül felmelegítheti a környezetet, soha be nem fagyó folyamatot hoz létre. — Egy évig segédmunkásként dolgoztam a gyárban. Reggeliidőben gyorsan bekaptam a falatot, s mentem gyakorolni a fúvást. Nem kellett a szakoktatónak sokat beszélni, hogy tanuljam a szakmát. Egyre jobban tetszik, egyre inkább szeretem, amit csinálok, s mindig azt, ami éppen a kezemben van. Amikor elkészül egy váza, jó érzés látni, hogy az milyen szép, és azt én csináltam. A munkakörülmények is egyre jobbak. Anyagilag is jól kijövök. Megszerettem, belekezdtem, most már itt is maradok minden bizonnyal. A gyár sokat tesz, hogy ilyen fiatalokat toborozzon. Általános iskolásoknak üvegfúvó- és csiszolószakkört indítottak, s maguk járják az iskolákat, hogy hívják a hetedikeseket, nyolcadikosokat. Három új filmet készített a gyár e munkáról, amit széles körben vetítenek. A szakkörbe járók nem lekötelezettjei a gyárnak, csak lehetőséget kapnak egy mesterség mélyebb megismerésére, megszerelésére. S talán ez utóbbi a kulcsszó. Megszeretni, szeretni a szakmát annyi, mint szívesen csinálni valamit a munkaidőben. Esetleg, még akkor is, ha nehezek a munkakörülmények, ha ugyanazt a pénzt másutt könnyebben adják, ha munka után nincs már kedv pingpongozni. Nem l.ehet lehetetlen, mert láttunk rá példát — öregtől, fiataltól. Mert a kemence mellett az marad meg, aki nem levegővel, lélekkel fújja az üveget. Veszprémi Erzsébet Nemrégiben egy francia ne- urobiológusokból álló csoport érkezett Kínába. A francia kutatók célja az volt, hogy felmérjék a kínaiakkal való együttműködés lehetőségét a gyógyításban. A kutatók útját az Inserm nevű francia szervezet pénzelte. A francia neurobiológusok Pekingben, Sanghajban, s más kínai városokban megtekintették az akupunktúrás laboratóriumokat, illetve kórházi osztályokat. Franciaországban- és az NSZK-ban terjed az emberi, sőt újabban az állatorvoslásban is a tűszúrásos gyógymód, annak ellenére, hogy igen gyéren jut az orvosok kezébe megfelelő szakiroda- lom. Kínában is csak kínai nyelvű könyvek faglalkoznak a témával. Kínában jó eredményeket értek el a szív ritmuszavarai, a magas vérnyomás, az angi- nás panaszok és a reumatikus bántalmak akupunkturás kezelésével. Az európai orvosokat már több ízben meglepte az akupunktúra hatásossága a műtéti érzéstelenítésben. Nemrégiben a kínai orvosok akupunkturás érzéstelenítéssel végeztek egy kutyán gyomorcsonkolást. A műtétet a kutya éber állapotban, békésen tűrte, s a jelek szerint fájdalmat egyáltalán nem érzett. Az 5000 éves múltra visszatekintő módszer bizonyos területeken elért eredményeit ma már Európában sem vitatják. Földrészünkön való elterjedésének fő akadálya, hogy még nem ismerik az orvosok az akupunktúra hatásmechanizmusát. Való-; színűleg erre a francia kutatócsoport sem kapott felele-' tét. Az Üvegipari Művek Salgótarjáni Síküveggyára a közelmúltban átállt az ötnapos munkahétre. Az egy műszakban dolgozók negyvenkét órát, a két műszakos dolgozók pedig heti negyven órát dolgoznak a gyárban. Ennek ellenére a gyár dolgozói arra törekednek, hogy a mennyiséget és a minőséget tovább fokozzák. Képünkön Megyes József olasz gyártmányú automata fúrógépen zománcüvegek fúrását végzi. NÓGRÁD — 1982. január 6., szerda 3 Bonyhádi Péter Mi iújja az üveget? Levegővel? Lélekkel*
