Nógrád. 1982. január (38. évfolyam. 1-26. szám)

1982-01-24 / 20. szám

Palóc szoba petróleumlámpával.

Jubileumi silter után

Sokféle rendezvényt tervez a Centrum Áruház

Miután tavaly ünnepelte fennállásának negyedszázados évfordulóját, a jubileumi rendezvénysorozatnak köszönhetően kiemelkedő eredménnyel zárta esztendejét a salgótarjáni Centrum Áruház. Az év során 240 'millió forint értékű árut adtak el a házban, s ez tíz százalékkal több az előző évitől.

A legutóbbi négy esztendőben egyébként is évente tíz százalék fölötti, azaz két számjegyű volt a forgalom fejlődése. Mivel azonban a lakossági vásárlóerő az idén várhatóan* nem növekszik számottevően, a szerényebb ütemű forgalombővülésért igencsak meg kell dolgozniuk. Éppen

Az amerikai National Burean of Standars laboratóriumában olyan felületet sikerült előálltai, amely a ráeső fény 99,5 százalékát elnyeli. Nikkel és foszfor keverékéből álló anyagot salétromsavval marattak, így jött létre a legfeketébb felület, amelyet valaha is előállítottak. A gyakorlatban ez az eredmény nem hasznosítható, mert a fényelnyelő réteg

ezért számtalan kereskedelmi akciót, rendezvényt terveznek erre az esztendőre.

A főutcára nyíló kirakatsorban egymást váltják idén a vevőcsalogató programok. Az esztendő a nagy sikerű fehér hetekkel kezdődött, ezután az ABC-napoké lett a kirakatsor. Kettős céllal rendezte meg az áruház: részben az ÉVI bezárása után a környező boltok túlterheltségét enyhíti vele, részben az olcsóbban beszerzett nagyobb mennyiségű konzerv kínálására. A hat ország választékát képviselő, összesen 25-féle konzervet 30—50 százalékkal olcsóbban adják.

Idén is megrendezik a csehszlovák nemzeti hetet — vármechanikailag még nem eléggé szilárd. Oyan, a szilárdságot növelő védőbevonattal kellene ellátni, amely a fényt nem veri vissza. Amennyiben sikerülne a fekete felület és a védőbevonat ilyen kombinációját gazdaságosan létrehozni, úgy például a napfény energiáját sokkal jobban elnyelő napfénykollektorokat lehetne előállítani.

hatóan még az első negyedévben. Az árukiválasztás már folyik mindkét fél részéről: Salgótarjánban mintegy hatmillió forint értékű csehszlovák áruból lehet választani. Hasonlóan a korábbi évekhez, idén is tájnapokat szervez a Centrum.

Ami viszont egészen új — árkádvásár lesz a ház körül várhatóan még húsvét előtt. Ez alkalommal az áruházat körülvevő árkádok alá valamennyi osztály kitelepül kínálatával.

A lakossági vásárlások szerényebb mérvű élénkülését a közületi forgalom növelésével ellensúlyozza a Centrurh: elsősorban a lakossági ellátást nem érintő cikkekből. Munkaruha beszerzésére például 12 közületiéi kötött megállapodást.

Üj partnere idén a Nógrád

megyei SZÖVKER. Segítségével jelenleg is többféle Skálacikket forgalmaz az áruház.

Jó kapcsolatokat épített ki a szécsényi Skála Áruházzal, áruházi árucserét Készítenek elő. Ezek szerint Szécsényben is találnak a- vevők Centrumcikket és a tarjáni áruházban is kínálnak Skála-árut.

A legfeketébb fekete

PORTA

a fenyők alatt...

SZÉP EMBERSÉGES ünnepség közepette búcsúztatták el tizenegy évi szolgálat után a nyugállományba vonuló tanácselnököt, Jelinek Tibort. Az ünnepségen megtisztelték jelenlétükkel a megyei, a já-- rási vezetők. Arról már nem is szólva, a községbeliek micsoda szeretettel fogták körül volt elnöküket. Részükről nem is búcsút mondtak, mert miért is mondták volna. Jelinek Tibor kisterenyei születésű, bányalakatos fia, akit otthon a családi emlőn is a mozgalmi élettel tápláltak. Miért búcsúztak volna tőle? Ottmaradt az újtelepi portáján a Deák Ferenc utcában, a ház körül magasra nőtt fenyőfák örökös suttogásában, amit csak a házőrző hangoskodása zavar. Otthonosra vetkőzve laj- biban jön-megy, táplálja a tüzet, mert valahogy a Zagyva völgye mint egy hűtő olyan hideg. Ez most a legfontosabb elfoglaltsága. Két gyengélkedő asszony van a háznál, az édesanyja és a feleség. S az élet előtt álló fiú. Fűt nekik, otthon minden kellemes.

Mondta is, hogy jól érzi magát. Még fel sem ocsúdott ebből az új állapotból. Később hivatalba, fiatal új ar- szólt. Mert jó életerőben van Jelinek Tibor. Még akkor is, ha teltebb lett mint volt valaha és szürkébe fordult a haja. Elüti a dolgokat:

— Jobb így. Ki tudja bírnám-e a tempót?

Sosem volt oktalanul viduló ember az elnök. De kesernyésre fordult az arca, amikor mesélte, hogy ha a magafajta korosabb betér a felsőbb hivatalba, fiatal, új arcok néznek rá hivatalos ábrá- zattal és azt kérdezik: „Mi tetszik?” Mit szólhat erre? Ök nem kötelesek ismerni kicsoda is lehet ez a korát ért ügyfél, mégha Jelinek Tibor is. Neki pedig maradt egy szép, emberi vonása. Soha semmit sem követelt magának. Szerényen intézte dolgát. Becsületesen. Piros dobozhalmaz az üveges szekrényben. Háromszoros Kiváló mezőgazdásztól a Munka Érdemrendig tartalmaznak kitüntetéseket. Nézi a pirosló halmazt, széttárja karját, szemöldöke a homlokán:

— Elmúlt az idő. De ezek szép emlékeket idéznek — néz az üvegen át.

Nyugalom ül az arcára. Kényelmesebbre helyezi magát a fotelban, szétlöki bajuszát és

hallgat. Ki tudja, talán emlékeiben kutat. A mezőgazda- sági főiskola után Kisterenyé- re a bányához került. Nagy dolog volt abban az időben egy bányalakatos fiának főiskolát végezni. De így akarták a szülők. Jelinek Tibor mindig vallotta, hogy szerelmese lett a mezőgazdaságnak. Mont is bizonyításként kemény hangon még az öklét is az asztalra ejtve hangsúlyozza:

— Azt a munkát másképpen nem lehet csinálni.

HEJ, HA MOST NÉHÁNY

fiatal mezőgazdász látná az arcát ennek az embernek. Szinte lángol a szem. Közel másfél évtizeden át a megye mezőgazdasága élén, mint fő- agronómus vezette a gazdálkodást. De milyen megkavart időben? Amikor a tsz felé még csak terelődött a nép: ki lelkesen, ki fogfájósán. És oda kellett állni eléjük, elsősorban neki, a főagromónusnak, hogy menjetek emberek, mert ez a jövő útja. A másik oldalról pedig azt mondani: „No nézzük, mi van a közösbe vinni való.” Egy szekérke, két zörgőcsontú ló, két tehén és abból az egyik befelé:

— Nem volt más, így kellett elindulni.

És ezt neki irányítani, ahol nem értették a szót, ott szembenézni az értetlenséggel. Aki élte ezt az időt, az tudja: hajnaltól .hajnalig tartó, szívet facsaró, de hittel a jövőben kemény akarattal végrehajtandó feladatok voltak. Hát csoda-e, hogy Jelinek Tibornak is őszbe fordult a kevés maradék haja? Mégis akkor volt igazán elemében, amikor ott mozgott a parasztok között. Szakember volt, nem is tudta talán hogy a legjobb agitátora a nagyüzemi mező- gazdaságnak. Híre lett a nógrádi burgonyának! Jelinek Tibor főagronómusi cselekedetéhez fűződik. Ennek tanúja lehet Kiss Vince Varsányból, amikor őt felkeresve elsőnek mondta:

— Ültessetek burgonyát, sokat!

— Nem honos ez nálunk.

— Ez a hely szanatóriuma a krumplinak. Értsd meg...

Burgonya. Hát a szamóca, a ribizli, a nógrádi földek ékességei? Mind e másfél évtizedben lettek honosak a nagyüzemben, amikor Jelinek Tibor vezette a gazdálkodást. De aztán a főagronómusi

tisztség is formálódott. Egyré jobban az asztalhoz kötődött. A gazdásznak pedig halála a négy fal:

— Amikor már nagyon ne-' héz volt, akkor jöttek értem a falubeliek, hogy jöjjek Kis- terenyére tanácselnöknek.

Évtizede már annak. Azt mondják Kisterenyén, hogy a nagyközség leggazdagabb tíz esztendeje volt. Ez alatt az idő alatt lett vezetékes ivóvize a községnek, szennyvízcsatornája, gázvezetéke, új tizen-' két tantermes iskolája, nevelőotthona. Ki tudná (talán a községgazdálkodási előadó), hogy hány kilométer sártala- nított utca, járda épült? Sőt,1 szolgáltatóház és még sok más, amit egy ilyen hét-nyolc ezer lélekszámú nagyközség lakossága megérdemel.

— Mert megérdemelte a la- kosság — mondta.

Többségében a városban dolgozó emberek a terenyei- ek. Tanácsülésen mondták: így van a városban, úgy van a városban és a tanácselnöknek nyitva volt a füle. Tárgyalt vállalatokkal, hivatalokkal, szervekkel és kérte az építésben való részvételüket. Mert csak így, megosztva valakikkel ment, hogy legyen szolgálati ház, iskola, gázvezeték, vízvezeték. Még ma is ismert, micsoda küzdelem volt a vízvezeték lefektetése. Régi pártemberek is szembehelyezkedtek vele azt hallván; hogy van az udvaron kút, minek a vezetékes víz.

Harsogott a tanácsülés és Jelinek Tibor — talán ez volt a legfőbb ereje — nyugodtan, halkan, hogy senki se sejtse mi dúl benne, válaszolt és nem tágított. Kell és kell! Aztán ment az emberekhez házról házra mint az éltető erő, támogatást kérni. Azt mondta az emlékeiben kutatva, de már derültebben;

— Még mindig jobb volt így, mint íróasztal mellett statisztikákat készíteni.

ÉS MOST ÉLETÉNEK •

szakasza lezáródott. De ha végigmegy az utcán szembetalálkozik önmagával az iskolai ablakok fényében, a községi park szépségében, az új lakótelepekre vezető utakban és az emberekben, akiket mindig oly nagyon szeretett, akik köszöntik őt: „Hazafelé Tibikéin, hazafelé?”

Ezért is, még sok szépet tartogat számára az élet.

Bobál Gyula

P

apír... élettelen, holt anyag. Semmi. Aztán néhány mozdulat — egy-két gép kopogta sor, néhány kosza kéz vonás —, a papír pedig élni kezd. Örömről és bánatról tudósít; felhatalmaz, feljogosít, és lehetőséget ad; kötelez, tilt és büntet.

Az összehasonlíthatatlanul más minőséget a betű teszi. A semmi papír az írás révén újjászületik, ettől kezdve velünk él, társunk lesz. Vagy felbecsülhetetlen adományként, egyenesen életet ad.

Négyrét hajtott, látszólag egyszerű, közönséges lap hever az asztalomon. A hajtások mentén régen szétvált, a piszkos-barna szín csak sejteti, hogy valamikor fehér lehetett. Fejlécén több nyelvű felirat, aztán: neve... született. .. anyja neve... haja színe. .. szeme... különös ismertetőjele... stb. Pecsét, aláírás. .. alezredes, táborparancsnok. Dátum, 1945.

Papír... elbocsátó dokumentum a welsi fogolytáborból. Olcsó fogás volna azon meditálni, hogy mit érezhetett a húszéves, akarata ellenére „világjáíásra” kényszerített, ifjú ember, amikor először foghatta meg ezt a papírlapot. Ezt az adatokkal agyonzsúfolt, fénykép nélküli személyi igazolványfélét. Ezt az útlevél- utánzatot, amely a pokolból nyitott kaput — az OTTHONRA.

Papír... két hold juttatott töld; békekölcsön; „Belépési

nyilatkozót”; SZTK-igazolvány; munkaegység-összesítő; fizetési szalag — KORDOKUMENTUMOK.

Apropó, dokumentum. A nagyvállalat osztályvezetőjénél ülök. Egy községi tanácsnál tudomásomra jutott, kedélyborzoló mulasztássorozat kapcsán jöttem válaszért. Az osztályvezető bólogat, igen elismerjük a mulasztást, de praktikus lenne, ha a hasonló esetekben nem leveleznének velünk. Vegyék fel a telefont, egyszerűbben és azonnal lehet Intézkedni.

Tudja ezt a tanácsi tisztség- viselő is. Csakhogy a telefonba mondott szó elszáll. A levél pedig megmarad. Le van fűzve az irattárban, bármikor előkereshető. „Tessék, mi mindent megtettünk, jeleztük a problémát. Itt a bizonyíték.” Valóban. Oda lehet dörgölni a felsőbbség, a zúgolódó panaszosok orra alá. PAPÍR! Igazolás, önvédelem, átüthetet- len pajzs. Fedezve „vagyunk”.

Több tucat egyforma boríték a postásnál, a feladó megszokott helyén egy termelő- szövetkezet lila körbélyegzője. Azonos a borítékok tartalma is, szabadon idézve va- lahogv így hangzanak a sten- cilezett sorok: „Megállapítottam, hogy a termelőszövetkezetünknek. az ekkor és ekkor végzett szállításért ennyi és ennyi fuvarköltséggel tartozik. A fenti összeget nyolc napon belül fizesse be a termelőszövetkezet pénztárába, ellenkező esetben betiltást kényszerülünk foganatosítani.”

Papír... a szereptévesztés, a hatóságosdi szörnyszülötte. (Csak éppen a felnégyeléssel való megfenyegetés hiányzik a végéről. Bár ki tudja, elképzelhető, hogy a második felszólításhoz ezt is odabiggyesztik.) A fent idézett szöveg ugyanis az ELSŐ értesítés, amely a fuvarok költségét közli. Tehát nem valami mulasztás pótlására szólít fel.

Igaz, a papír mindent elbír, merthogy szólni — figyelmeztetni és tiltakozni — nem tud. Gyanítom, hogy ellenkező esetben már régen ilyen „szövegeket” postázna a termelőszövetkezet: „Köszönjük, hogy igénybe vette szolgáltatásunkat stb.”'

Ráadásul, ezt is csak egyszer — legalábbis ritkán — kellene stencilezni. Ez a MÁS azonban nem csak a fuvar ösz- szegéről tudósítana, de bizonysága lenne annak is, hogy a címzettet is embernek tekintik. Ez a látszólag apró változás azonban legkevésbé múlik az érzéketlen papíron.

Papír... „Nem hoztál levelet a katonafiamtól?” Bözsi né- ném a postás szatyra felé kap, szinte mérlegeli a levél súlyát, megforgatja. Táskájába, zsebébe sem teszi, trappol hazafelé. Már a patak hídjánál jár, amikor távolról is hallom az ismerőssel megosztott boldog öröm letagadhatatlan, hangos jelét: „írt a katona!”

Csaknem futtában újságolja a hírt. Siet leülni, egyedül lenni. Megtudni, hogy mit mond a papír. Örömöt., rossz hírt... bánatot. Laktanyafogságot... jutalomszabadságot? A közeli viszontlátás reményét...

És hányféle, mennyi ÜZENET hordozója még a papír. Az öregasszony áporodott levegőjű konyhájának rozzant kredemcén kiterítve a stenci- lezett, jogszabályokra utaló írás: „Értesítem, hogy a környezettanulmány alapján 500, azaz ötszáz forint rendkívüli szociális segélyt utaltunk ki...” A mamóka ül a dikón, az írást elolvasta már vagy háromszor. Gondolatban talán már el is költötte a legszükségesebbre a váratlan pénzt, s ha önmagának ki nem is mondja, de átfut az agyán: mégis csak jó a világ! „Figyelnek, gondolnak rám. Vigyázzák sorsomat.”

Fájdalom, ennél csak az volna szebb, ha az embergyerek is szánna végre egy ívpapírt a MAMÁRA. Meg öt percet. Ha már egyszer olyan messze a város, meg drága á benzin...

Papír... élénk fényű, vastag, műbőrbe kötve. A szolgáltató vállalat brigádnaplóját odateszik a tanácstitkár elé: ugyan írjon már bele néhány elismerő sort. Itt az év fordulója, következik a vállalások értékelése; jól festene —pontokat fiazna — a kifogástalan együttműködést bizonyító dicshimnusz.

A tanácstitkár a közös zűrökre gondol, maga elé hüm- mög: „Még mit nem. A forma kedvéért sem, rftert visszaéltek az előlegezett elismeréssel!” Fogja a tollát és belekarcol a brigádnaplóba néhány se hideg, se meleg sort.

Aki meg rászolgált az elismerésre, az nincs barátságban a papírral. Nem tudja adminisztrálni magát. Hallom, amint dorgálják a tiszteletdíjas kultúrmunkást; nem csinál semmit! Amaz ijedten sorolja a rendezvényeket és mérgesen felcsattan: „Ezek mellett nincs időm még jegyzőkönyveket is gyártani. Nem is értek' hozzá”. Ez nem érv. Az írás kell, apelláta pines: dokumentálás nélkül fabatkát sem ér az elvégzett munka. Az ismeretet gyarapító, lelket nemesítő közös élmények illa- nóak, az írás meg felmutatható.

A papír becsatolható. Fel- küldhető. Igazol és minősít. Vagy el nem végzett tettet pótol. Ráadásul szépen, okosan, ékesszólón. Esetleg elismerést szerzőn.

E

ddig jutok a meditációban, amikor látom: a negyedik A/4-es papírlapot használtam (pocsékoltam?) el. Megbecsülve a kéziratlapok betűhalmazának rotációspapír-igényét... az ember meglepődik. S ha csak pillanatokra is, de elbizonytalanodik, mert többszörösen érzi a felelősséget. Any- nyi mint annyi: e sorok kinyomtatásához öszesen csaknem 1000 négyzetméter papírra lesz szükség. Illetve a felére, mert osztozunk, lévén az újságlapnak két oldala.

Papír... ötszáz négyzetméter lehetőség! Hadd reméljem (reméljük), hogy nem fölösleges pocsékolás.

Elvégre az embernek eloroz- hatatlan,, kincse az optimizKelemen Gábor

NÓGRÁD — 1982. január 24., vasárnap ä