Nógrád. 1982. január (38. évfolyam. 1-26. szám)
1982-01-16 / 13. szám
/ A régi Vattay-féle kastély «parkjában az egyik bástyato rony, ahol egykor a házigazda vendégei pihentek Id. Szabd István Kossuth-díjas szobrászművész műtermében Sokan még a szemüknek sem hisznek, amikor kézbe veszik Magyarország úttérképét, amelyet legutóbb talán 1975- ben, mint javított példányt (!), ötödik kiadásként jelentetett meg a Kartográfiai Vállalat. Benczúrjaivá nincs rajta a széthajtogatható mappán! Na, ha nincs rajta, hát nincs rajta. Bármilyen furcsa is a megkülönböztetés (?) bele kell nyugodni. Talán majd a hatodik javított kiadás figyelembe veszi e sok tekintetben különlegesen értékes, 270 lelket egyesítő községet, amelyet egy majd húsz év előtti tanácsi-közigazgatási rendelkezés értelmében teljes joggal és nem kis szeretettel nevez a „mi kisközségünk”-nek a Szécsényi nagyközségi közös Tanács vb-tdtkára, Ceglédi János. xxxxxxxx Benczúrfalva tehát jó korán, már 1963-ban rálépett arra az útra, amelyen mostanában egyre többen járnak a felismert és elfogadott igazság, a szükségszerűség alapján. Más kérdés, hogy a tanácsi korszerűsítésekbe, a sokoldalúan együvé tartozó községek közigazgatási összevonásaiba elvétve kerülhetnek olyan formai gondok is, amikor az összevonás, a vonzerőt képező községhez, városhoz csatolás a névváltozással is együtt jár. De mégis, bármennyire az első „csatolt” községek közé tartozik is Benczúrfalva — semmi nem indokolja hiányát a hazai térképekről! Az egykori Dolány sem lehetett nagyobb hely, mint a mad Benczúrfalva. Szécsény részeként négy kilométer a távolság a nagyközség és a kistelepülés között, és ahogy a három tanácstag közül az egyik, az ugyancsak szécsényi költözés előtt álló Szabó János (vb-tag is egyben, az ELZETT szakoktatója) fogalmaz: — Munkában, művelődésben, bevásárlásban, de úgyszólván mindenben erősen kötődik a ben- czúri lakos a szépen jejlődő nagyközséghez. Idős Szabó István Kossuth-díjas szobrászművészünk tavaly minden eddiginél több autóbusznyi látogatót fogadott, volt olyan nap a nyáron, amikor nyolc, túristával, gyerekkel, érdeklődővel megrakott autóbusz érkezett Benczúrfal- vára. — Más szóval — idetalálnak a művészet mai pártolói, hívei térkép nélkül is. Ez a kívülről tapasztalható, egyre erősebb vonzerő — bárhogy nézzük is a dolgot — a művészetnek szól. Ilyenformán ez a híres kisközség éppen művészeihez kötődésében őrzi jövőjét, akkor is, ha öregszik, akkor is, ha sokan a fiatalabbak közül beljebb költöznek az urbanizációs lépésekkel sok más helynél előrébb tartó Szécsénybe. De valamiképpen mégis, minden ponton, tovább erősödik a kétféle kötődés a művészettörténeti személyiségekhez és az egyre fejlődő nagyközséghez. XXXXXXXX Benczúr Gyula egykori műterme több mint negyedszázada a mi Kossuth-díjas mesterünk műterme, amelyet az Országos Műemléki Felügyelőség és a tanácsi szervek még az idén teljes mértékben felújítanak és erre megközelítőleg mintegy kétmillió — pontosan 1,8.millió — forintot áldoznak. Sokat .vajúdott, régen húzódott ez a nagyon is időszerű felújítás. Megbocsáthatatlan vétek lenne ezt a kétszeresen is nevezetes, nehezen megőrzött „művészfészket”, annyi érték, festészeti és szobrászait! műalkotás születésének helyét le- romlani hagyni. Idős Szabó István 1955-ben, nehéz, sors- próbáló időkben került ide Kisterenyéről, szobrászművész fia ugyancsak gyakori látogatója a nagy múltú műteremnek. Benczúr Gyula életének utolsó éveit töltötte a regi Do- lányban. Öyá ma is sokan emlékeznek még. Itt is halt meg a magyar piktúra kiemelkedő alakja, számos közismert és Barokkos hangulat megbecsült történelmi tárgyú festmény és portré (köztük Mikszáth Kálmáné) alkotója, 1920 nyarán. Csak mélységesen sajnálhatjuk, hogy éppen a tanácstag Szabó János, magnós gyűjtését erről az időről tönkretette egy fatális véletlen, de talán ma sem lenne késő a Benczúrra emlékezést újra kezdeni. Ma különösen nem, amikor a marxista művészettörténet-tudomány erős lendületet vett művészeink munkásságának kutatásában. De ha mindezzel nyitott kaput dönget is a krónikás, mindenképpen megbecsülésre, figyelemre érdemes, valamiféle szakmai támogatásra is méltó lehet az, ahogy a mai benczúriak, az egykori dolányiak Benczúrra emlékeznek. XXXXXXXX Érdekes az is — a párhuzam benne az igazán érdekes! —, ahogy a nagy feső Mikszáth Kálmán rábeszélésére, akinek akkoriban már megvolt a horpácsi „fészke”, idős Szabó István Kossuth-díjas szobrászművész meg úgyszólván a „megye akaratára” került erre a tájra, és alkotott mindkettő örök érvényű maradandót. A műterem várja ugyan a felújítást, de a szobrászművész item várhat. Tele van újabb tervekkel, kiállításokra készül, a régi paraszti népélet alakjainak újabb művek megalkotásával állít emléket. XXXXXXXX. Már csak megmaradva a műemléki, természeti értékeknél — bizonytalan a sorsa a régi Vattay-féle, a későbbi Ben- czúr-kastélynak, amely nincs igazán kihasználva. Állagának megőrzésére nincs anyagi erő. Legjobb megoldásnak az ígérkezett volna, ha egy nagyvállalat átveszi üdülő-továbbképző céljaira, de sajnos, a tárgyalások megszakadtak, bizonyos rendeletek ad acta tették az ügyet. Hát bizony, nagy kár veszni, romlani hagyni ezt a nevezetes kastélyt, amiként, kár valamennyi omladozó, néptulajdonban levő (!) palotánkért is. A kastélypark természetvédelmi terület, ennek megóvása, őrzése, karbantartása úgy tűnik megoldott. XXXXXXXX A kétszázhetven benczúrfalvai túlnyomó többsége ragaszkodik falujához, az utóbbi időben számos új ház is gazdagítja a falu képét. A munkavállalók nagy része Szécsényben dolgozik, a sűrű buszjárat lehetővé teszi, hogy vásárlással, kulturális igényekkel is a nagyközség lehetőségeit használják ki, de azért az is érthető, hogy saját, megszokott környezetüket is szebbnek szeretnék látni. A legutóbbi tanácstagi beszámolón együtt tartotta mindhárom tanácstag — Szabó János, Kovács Károlyné, Lehoczki Pál — az ismertetést, voltak is annyian, hogy alig fértek a kastélyban levő ifjúsági klubban. Az érdeklődés a falu jövőjét illetően tettekben is megnyilvánul.A tanáccsal, a szécsényi ÉMÁSZ-szal közösen (talán a sikeres szécsényi villamosítási akció nyomán) rövidesen Benczúrfalván is elvégzik lakossági segítséggel a közvilágítás korszerűsítését. XXXXXXXX A nagyközséghez tartozás meg úgy nyilvánult meg tettekben, hogy a társadalmi, önkéntes segítséggel a tervidőszakban felépítésre elhatározott új művelődési központ költségeihez máris sokan hozzájárultak. Ha a közösséget gazdagító, a hagyományt is megőrző, továbbvivő akaratról készülne térkép az országról — a benczúrfalvaiak jó! láthatóan szerepelnének rajta. T.P.Ia. Képek: Kulcsár József Évszázados fák a műterem Szabó János tanácstag körül Kszes kapu az ifjúsági klub szomszédságában
