Nógrád. 1981. december (37. évfolyam. 281-305. szám)
1981-12-08 / 287. szám
í f J > SS " BfeS s 's >SS ■ ■ . i St 7 ■ IS S a __ _ 5 £3 á 25 -S S 3 1 ™ 5 2 L ’ Sa * S j*® *■ ™ ’ ™ ^ S SBr ,m " t t ^2 Bár m*JiM—i ^^BWMP^BMHMBMSBWF' ^WMB—BI1WUB M(——BMIil 11 BMI 'J5MWWEgi*!aBe!aCTi|gfci5g^ Most és mindörökké ' James Jones regénye — tudtommal — a hetvenes évek második felében jelent meg első ízben magyarul. A Most és mindörökké bár sikert aratott az olvasók körében, közel sem kavart maga körül olyan szelet, mint Norman Mailer szintén amerikai háborús regénye, a Meztelenek és holtak. Bizonyítékként jöhet számításba, hogy a tévéfilmsorozat sugárzása idején sokan csodálkoztak azon, hogy a regény magyar fordításban is hozzáférhető. Jones regénye kétkötetes, közel ezer oldal. Stílusa — elsősorban nyelvhasználatára gondolva — a legutóbbi időkig szokatlan volt nálunk, a szemforgató álszemérem trágárnak, obszcénnak bélyegezte, megfeledkezve arról, hogy bizonyos helyzetekben — s éppen a regény által ábrázoltakban — az ember, legyen bármilven műveltségű, nem a leányszobák választékos modorában szólal meg. A filmsorozat — Buzz Kulik rendező, Dániel Taira- dasih forgatókönyvíró és Gerald Perry Finnerman operatőr munkája —, bár szelídített rajta, hűséges maradt az irodalmi mű stílusához, szelleméhez, a könyvtől függetlenül is talpon maradó, öntörvényű világot teremtett. Riasztó, irritáló kép tárul a néző elé. Ámul és szömyűlködik — noha megszokhatta, hogy Amerikához hozzátartozik — ennyi erőszakosság és önzés láttán. A katonák, tisztek és altisztek közötti viszony bámulatosan könnyed és közvetlen, mégsem élt irigylésre méltó helyzetben az amerikai hadsereg katonája. 1941-ben is kiszolgáltatott volt a tisztek egykedvűségének, tehetetlenségének, vagy személyes ambícióinak, az altisztek indulatainak, brutalitásának. A menedék — sokan azért vállaltak több évtizedes önkéntes szolgálatot, mert biztos megélhetésre, egzisztenciára vágytak — így vált pokollá azok számára, akik valamiféle személyes jegyet, erkölcsöt képviseltek. A hadseregen belül csak egyetlen elv érvényes most és mindörökké: a teljes alávetettség. Mindenkinek csak azt és annyit szabad cselekednie, kívánnia, amennyit a felettese enged számára. Ellenkező esetben a megaláztatások — fizikai és szellemi értelemben egyaránt — sorát szenvedheti el, mint a történet hőse, Prewitt közlegény. A „nagy húsdarálóból” nem me. nekülhet élve a szabadság fanatikus megszállottja sem, már csak azért sem, mert helytelen irányban keresi szabadulása útját. Maggio rosszul mér. legel, a valóságban sokkal nagyobb a kockázat, mint véli, tehát törvényszerű a pusztulása. Anélkül, hogy megkísérelném — adott keretek között ez lehetetlen — a történet valamennyi főbb gondolatrétegét feltárni, úgy érzem, hogy a két közlegény sorsa egyben a választott utak zsákutcáját is példázza. Ugyanakkor mellé állítja a tetőtől talpig katonáét, Warden főtörzsőrmesterét, aki az erőszakkal, a képtelenséggel szemben a szakértelmet, a pontosságot, az iróniát és az emberséget állítja fel. A viszonyok sajátja — a második résztől társadalmi megvilágítást kapnak a hadseregbeli mozzanatok —, hogy lényegében ő sem jár szerencsésebben a két „háborús” halottnál, hiszen nem lépheti át saját árnyékát, nem lesz tiszt, nem veheti feleségül szerelmét A regény és a film tehát egyben százados illúziókat foszlat, a mániákusan terjesztett amerikai álmot, azt a megíde- ologizált hitet kérdőjelezi meg, mely szerint Amerika a korOrszágos érdeklődés láblan lehetőségek ahol a tehetségesekre legalább olyan fénnyel ragyog a nap, mint a tehetségtelen betiltottakra. Az adott társadalmi kö. zegtoen fontos szerep jut az öncsalásnak és a hazugságnak. Erre a kapiíányné és akonzur» nő alakja a példa. Mindketten a tisztesség látszatát mentik, menekülve, széppé hazudva a múltat. A háromrészes amerikai té- véfilmsoroz^t valamennyi része igazi profimunka, elgondolkodtató, emlékezetes élmény. Kiváló színészi alakításokat láthattunk a főszerepekben, nálunk ismeretlen színészektől, Steve Railsbacktől, Joe Pantolianótól, Kim Basin- gertől, William Devane-tól, a gyakran látott, november végén szerencsétlenül járt Natalie Woodtól. A magyar produkciókkal nem volt szerencsénk a héten. Marcel Achard A bolond lány című művét a neves filmrendező, Makk Károly bámulatos szellemtelenséggel, kilúgozot- tan játszatta el a kitűnő színészekkel. Ez a fajta „bolondlány aligha ment volna hét- és fél százszor a Madách Kamaraszínházban. Egy rokonszenves ötlete volt a rendezőnek: Darvas Ivánnal játszatta nem csak a szerető háziurat, hanem a fegyőrt is. Az ötletnek csupán az a hibája, hogy nem illik bele az adaptáció felfogásába. Kifejezetten vígjátéki, sőt bohózata, a rendezés pedig minden tőle telhetőt megtesz komolyságunk megtartása érdekében. Ez a tévésítés — tévedés. A Nyitott könyv helyébe lépő Kortársunk sorozat szerdán Hulbay Miklós drámaírói műhelyébe engedett bepillantást. A szerzővel folytatott bevezető beszélgetés igen sutára kerekedett. Volt olyan kérdés, amire az író nem is válaszolt, s partnere még csak kísérletet sem tett a szelíd rászorításra. A két összefüggő egyfelvoná- sos, a Pávatoll és . a Néró, a legjobb fiú érdektelen vázlatnak tűnik, eddigi ismereteinkhez — Néróról, a zsarnokságról, az őrültségről, az anya- komplexusról stb. — semmi érdemleges újjal nem járulnak hozzá. A „valódi” Hubay Miklós nem lehet ilyen. Azt csak a műveiből ismerhetjük meg. Ez a tévéműsor azonban aligha csinált kedvet a megismeréshez. (ok) Qrszágszerte érdeklődnek a Nógrád megyei AGROFIL Építőipari Szövetkezeti Közös Vállalat könnyűszerkezetes iskolatípusa iránt, melyet Salgótarjánban már két helyen is birtokba vehettek a diákok. A Kemerovo-Iakótelepen levő „piros” Iskola és a zagyvapálfalván levő, Budapesti úti intézmény bővítése során kialakított épület bizonyítja a tervezők, kivitelezők jó elképzelését. 4 NÓGRÁD — 1931. december 8., kedd Á hausza- rejtély •A kevéssé ismert afrikai hauszaországokróL, népük nyelvéről és eredetéről adott ki hézagpótló művet a moszkvai Nauka Kiadó. A monográfia szerzője Grigorij Kiszel- jov történész. A tudóst főleg a hauszák eredetének rejtélye érdekli. Nyelvészeti adatokra, a száj- hagyomány útján megőrzött legendákra és régészeti leletekre támaszkodva úgy véli, hogy a hausza nép kialakulása a különböző etnikai csoportok keveredésének köszönhető, a létrejöttében szerepet játszó népek a presémita— hamita nyelvcsalád déli csoportjához tartoznak. Ezek a népek a Szaharában éltek és az őscsádi nyelvet beszélték. Az időszámítás előtti I. évezredben jelentek meg Közép- Szudánban. Amikor megkezdődött a Szahara kiszáradása, tovább kellett vándorolniuk. Ettől kezdve a népcsoport ki volt téve azoknak az etnikai hatásoknak, amelyek Közép- Szudán földrajzi helyzetéből származnak. Itt kereszteződtek azok az útvonalak, amelyek öszekötötték Észak-Afri- kát és a Szaharát, valamint Kelet- és Nyugat-Afrikát. így a mai hausza nép létrejöttében szerepet játszottak a sza- harai — berber és teda nyelvű — népcsoportok, valamint a kelet-szudáni népek is. Kiszeljov a hausza állami ság létrejöttének kérdéseit is vizsgálja. Eredeti hausza- krónikákat elemezve próbálja megállapítani: mennyiben hitelt érdemlőek azok a legendák, melyek szerint a hausza uralkodók ősapja egy Bagdadból érkezett herceg lett volna. E legendákból a kutató arra következtet, hogy az ősi, hauszaterületeken a XIII. században egy új, idegen eredetű dinasztia vette át a hatalmat, ami nagymértékben elősegítette az osztálytársadalom és az állam kifejlődését. Kiszeljov, a •hausza osztálytársadalom megszilárdulását és a hausza- államok — Kano, Kacina, Zazzau stb. — kialakulását a XVII. századra teszi. A hauszatörténelem kutatásánál Kiszeljov különöse a nagy figyelmet fordít a XVII. századra, amely véleménye szerint a hauszaországok fejlődésének legfontosabb korszaka volt, főként két ország, Kano és Kacina számára. A hanyatlás korszika a XVIII. században következett be. A XVII—XVIII. században igen gyakoriak voltak a belháborúk. Ezek legyengítették a hauszaországokat és 6okban hozzájárultak Oszmán dán Fadio vallási-politikai mozgalmának sikeréhez, amely véget vetett a hauszaáliamok önálló fejlődésének. Ma a hauszák Afrika középső és nyugati államaiban élnek — szétszórtan. TNGRtD BERGMÁN: ÉLETEM (f?.) Capa, a magyar A magyar származású Robert Capa 1945. június 8-án Párizsba érkeztem, hogy részt vegyek az Európában állomásozó amerikai csaltok számára rendezett turnén. Párizs csodálatos volt. A nehéz idők ellenére, amit végigcsináltak, az áru- és élelmiszerhiány ellenére, a szellem töretlen maradt. öt éve nem voltam Európában és úgy éreztem, újjászületek. A Ritz Hotel volt az amerikai haditudósítók főhadiszállása, és egyben a rm"vészek lakóhelye is. Nem sokkal a megérkezésem után vacsorára szóló meghívást csúsztattak be az ajtóm alatt. A feladó Robert Capa. Lementem hozzá a szálloda báriába, és megtudtam, hogy Bob ismert fényképész és háborús tudósító. Első látásra megértettem magam vele. Pompás estét töltöttünk együtt. Egy kis étteremben ültünk, megismertem a barátait. Nevettünk és táncoltunk. Az első pillanattól kezdve nagyon tetszett Bob Capa, aki magyar volt, vidám és nagyon kedves. Turném nem is kezdődhetett volna nagyszerűbben. Cápát a turné egyik állomásán láttam viszont Berlinben. A város, úgy tűnt, mintha megszámlálhatatlanul sok darabra hullott volna. Amikor visszatértem Párizsba a művészcsoporttál, Bob Cápát ismét ott találtam. Azt hiszem, ekkor szerettem bele. Egyszer csak azt mondja nekem: „Bolond vagy, ha így élsz. Te a saját iparod vagy, egy önálló vállalkozás, egv intézmény. Meg kell próbálnod, hogy újra ember légy. Téged mindenki manipulál, a férjed, a filmtórsaságok. Az életed a munka, a munka, a munka. Közben elfelejted azokat a dolV'-','-*t amelyek értékessé teszik az életet. Nincs időd az igazi életre.” Ha Capa azt mondja nekem, „házasodjunk meg”, biztosan követem. E helyett azt mondta, nem tud feleségül venni, mert nem akarja lekötni magát. „Ha holnap Ázsiába kellene utaznom, és meg lennénk esküdve, lenne egy gyerekünk, nem tudnék elutazni. És ez nem megy. Nem vagyok a házassághoz való alkat.” Nagyon jól megértettem. De aszerint, ahogyan engem neveltek, az ember feleségül megy ahhoz a férfihoz, akit szeret Visszamentem New Yorkba, hogy megkezdjem az „Orleans-! Johanna” próbáit. Cápától sok levél érkezett. Franciaországból is: „Elővigyázatosnak kell lenned, mert a siker veszélyes, és jobban korrumpál téged, mint a sikertelenség, és ezt nem tudnám elviselni... Most abbahagyom. Kiszáradt a tintám, és éppen most beszéltem veled telefonon, te kedves hollywoodi svéd lány. Nagyon szeretlek.” Angliából: „Mindig, ha kocsmába megyek, ha színházba, ha a ködös utcán sétálok, mindig szorosan magam mellett szeretnélek tudni...” Törökországból: „Vasárnap délután van. A szobám teraszán ülök, átnézek a Bosznn. ruszon és a minareteken, és mindig csak a te arcodat látom.” Következik: 20. Ki ez a rendező? Mire e sorok megjelennek, bizonyára jó néhány salgótarjáni óvoda gyermekközönségét meghódította „A hazudós nyúl”, a TEMPRESS Játékszín — szakmai bemutatón látott — új műsora. Kétségkívül van valami zavarba ejtő, majdhogynem irritáló abban az állhatatosságban, amely a salgótarjáni öblösüveggyár Kossuth Művelődési Házában működő amatőr színjátszó csoport tevékenységét jellemzi. A megjegyzés magyarázatot kíván, és remélhetőleg egy olvasó sem érti félre. Mindössze arról van szó, hogy a TEMPRESS-nél előbb kezdődött, és máig sem ért véget a „gyermekév”. Nos, mind azok számára, akik az elmúlt évben tett Ígéreteikről szép lassan elfeledkeztek (mert tavaly — nyilvánosság előtt vagy csak magunkban — mindnyájan ígéreteket tettünk), zavarba ejtő az a lelkesedés, amellyel ez a színjátszó csoport kitart gyermekközönsége mellett. Ugyanakkor néhány szakmabeli számára is irritáló tényt jelent, hogy az ország egyik legjobb amatőregyüttese — mely nem egy „fel- nőtt”-produkcióval hívta fel magára a figyelmet —, legMűfcja: „együttjátszás' Amatőr színházalók jobb erőit gyermekműsorokra „télcozolja”, miközben jóval gyengébb csoportok is rangon alulinak érzik a gyermekekkel való foglalkozást. Az érem másik oldaláról persze egészen másként test a kép. S, ha az imént túloztunk kissé, most se adjuk alább: az érem másik oldaláról valóságos kultúrmisz- sziónak tűnik a TEMPRESS gyermekprogram-sorozata. Ehhez adalékként csupán annyit, hogy a gyermekműsorok mennyiségéről és színvonaláról rendre kritikus hangokat hallani, rádióban, televízióban, sajtóban. Tavaly a nemzetközi gyermekév apropójából ugyan gyarapodott a gyermekműsorok száma, de jó néhány haknibrigád csupán anyagi érdekből lovagolta meg a konjunktúrát. A TEMPRESS kezdettől, a szó legnemesebb értelmében vett amatőrcsoportként közeledett a legifjabb közönséghez. Az „amatőr” jelző ezúttal nem az előadás színvonalára, nanem az előadás módjára vonatkozik. Már a Fésűs Éva „Kíváncsi királykisasszony" című meséjéből rendezett zenés színdarab, de különösen a „Ha én felnőtt volnék” című műsor esetében kiviláglott, hogy a csoport tagjai — szemben a „profi” művészekkel — nem a gyerekeknek, hanem a gyerekekkel együtt játszanak. Nem „készételeket” tálalnak, hanem közönségükkel közösen teremtik meg a hangulatot. s így válik az előadás valóban közösségi élménnyé. ,.A hazudós egér” című műsornak már a műfaji megjelölése is erre utal: együttjátszás gyerekekkel. Az előadás gerincét Lázár Ervin címadó meséje adja, de ezzel teljesen egyenértékű, a „keretiátszás”, mely előkészíti. illetve levezeti a mese hangulatát. Ez mindenekelőtt Csaba Péter (gitár) Cyurcsik László (gitár) és Ágoston József (bendzsó) érdeme, akik visszafogottan, megfelelő atmoszférát teremtőn pengetik hangszereiket, tudván, hogy a zene, a közös éneklés olyan híd, melyre fenntartás nélkül „rálépnek” a gyerekek. Így mire a „hazudós nyúl és társai” jelmezbe öltöznék, már megnyíltak a szemek, a fülek és szívek... Az óvodásoknak és általános iskolák alsó tag izatos tanulóinak szánt műsor nem igényel színpadot. Ellenkezőleg. Kimondottan kisebb termekre rendezett hatszereplős kamerajáték, melynek statisztái maguk a gyerekek, a közönség. A húrok tehetséges megszólaltatói mellett Bazsó Erzsébet, Baicsikné Stumpf Éva és Győri György játssza el a mesét, de a „keretjátszásnak” is aktív közreműködői. „A hazudós nyúl” című műsort az együttes művészeti vezetője, Molnár Er. nő rendezte. Az Állami Ifjúsági díjas TEMPRESS színjátszó csoport idén — november 7-e alkalmából — ,.Szocialista kultúráért” kitüntetést kapott. Mostani műsoruk is bizonyítja, hogy a magas elismerés nem lezárása gyermekekre figyelő vállalkozásuknak. — pintér —
