Nógrád. 1981. december (37. évfolyam. 281-305. szám)

1981-12-06 / 286. szám

Nobel-cffj — kérdőjelekkel A dinamitvagyon kamatai A híres Nobel-díj emlékérem, F. Lind- berg svéd művész alkotása. Nyolcvan évvel ez­előtt adták át elő­ször az egykori fel­találó tudós és dina- mitgyáros, Alfred Nobel végrendelete alapján létrehozott kitüntetéseket. Idén is — mint minden évben — december 10., az alapító halá­lának évfordulója a díjkiosztás időpont­ja. A Nobel vég­akaratának nyilvá­nosságra hozatala után annak idején hosszú pereskedés kezdődött, s öt esz­tendő telt el, míg az e célra alakult ala­pítvány megkezdhet­te működését. Te­gyük rögtön hozzá: a stockholmi dönté­sek napjainkban is heves vitákat váltanak ki. Sok támadás éri például No­bel végakaratát, amely szerint évente öt ágban, fizikában, kémiában,, az orvostudomány­ban, a béke védelmében és az irodalom terén legkiemelke­dőbb eredményt elérő szemé­lyiségek kapják a kitüntetést — s véle biztos értékpapírok­ba fektetett 30 millió koro­nás vagyonának kamatának meghatározott részét. (Az idők folyamán a kezdeti összeg per­sze többszörösére duzzadt, s az idén a tőke kiegészítése és az igazgatási költségek levo­nása után is összesen már egymillió svéd koronával ju­talmazzák az arra érdemese­ket.) A bírálatok Szerint a tudományok fejlődése során olyan új tudományágak ke­letkeztek, amelyek kiesnek a NobeJ-díjak köréből. Javasol­ták például kulturális és ma­tematikai díjak létesítését is — sikertelenül. Az egyetlen elfogadott változtatási javas­lat alapján 13 éve egy úgy­nevezett Közgazdasági Nóbel- emlékérmet és kiadnak — ám ezt a svéd bank fininszíroz- za. „A Nobel-díjjal csak né­hány tudományág kiemelkedő tudósait jutalmazzák” — írta nemrég a New York Times, hozzátéve legnagyobb hiba­ként, hogy a díj a tudomá­nyos kutatás rég túlhaladott szerkezetét feltételezi. A mai sikerek ugyanis legtöbbször tudóscsoportokhoz fűződnek, nem pedig egy-egy magányos zsenihez. A legtöbb probléma emel­lett természetesen a díjak oda­ítélésének rendszerével kap­csolatos. A jelöltek kiváloga­tása a Svéd Királyi Akadé­mia, illetve a békedíjnál a norvég parlament kijelölt bi­zottságainak kezében van. A határozatokat szigorú titok­tartás közepette hozzák: aján­lást kémek külföldi egyete­mektől és korábbi jutalma- zottaktól, de a végső döntés körülményei nem ismeretesek. A díjat kiadhatják megosztva is (maximum három ember közt), vagy akár átvihetik a következő évre. Az illétéke- seknék sokszor szemére hány­ták tévedéseiket. 1905-ben pél­dául elvetették Mengyelejev díjazását, Einsteint sem a re­lativitás emléletért jutalmaz­ták, s olyan írók estek ki a stockholmi rostálj, mint Tolsz­toj, Mark Twain, James Joyce, Franz Kafka, Proust, Ibsen, Gorkij. Márpedig egy-egy mulasztás nehezen hozható helyre, Nobel-díiat ugyanis általában csak élő személy­nek, illetve működő szervezet­nek ítélnek. Nem véletlen, hogy a je­löltek névsora épp az iroda­lom terén a legbőségesebb: ez ugyanis az az ág, amely — a Béke-díjjal együtt — a legszubjektívebb. Hogy is lenne lemérhető, ki a világ „legjobb” írója, költője. A védekezés általában úgy szól, hogy a díj odaítélésével egész élei műveiket jutalmaznak, ^s egyben a figyelmet egy-egy kevéssé ismert alkotóra, nyelv­re, nemzeti irodalomra akar­ják ráirányítani. A döntésho­zókat sokszor éri bírálat ami­att is (az elmúlt évtizedek alapján mondjuk ki: néha nem alaptalanul), hogy az ér­demek mérlegelése mellett po­litikai szempontokat is szem előtt tartanak, s ez különösen a Béke-díj kategóriában nem egyszer visszásságokat, sőt fel­háborodást szül. A díjazottak névsorát átfutva feltűnhet az is, hogy aránytalanul kevés köztük a nő. Akad hát kérdőjel a dicső­séget hozó kitüntetés körül. Hogy lehetne megreformálni a Nóbel-díjak rendszerét? — kérdezte a már idézett New York Times. Az amerikai lap két módszert ajánl: egyének helyett magukat a felfedezé­seket kellene elismerésben ré­szesíteni, vagy pedig a díj je­lentőségét kellene csökkente­ni. Ez utóbbi javaslat irreális­nak tűnik: ma már senki sem vonhatja kétségbe, hogy a No­bel-díj századunkban a világ legtekintélyesebb kitüntetése. Szegő Gábor i Üj művelődő közösségek Balassagyarmaton A balassagyarmati Mikszáth Kálmán Művelődési Központban — talán épnen az intézmény mű­ködési körülményeinek, feltételei­nek mostoha volta miatt — sok­éves, kedvező tapasztalatai van­nak a kiscsoportos művelődési te­vékenységnek. Felnőtteknek, fiata­loknak, gyerekeknek egyaránt klubok, szakkörök, öntevékeny művészeti csoportok sokasága működik, nem egy megyénk ha­tárain túl is figyelmet keltőén. Elég — gondoljuk — ha csak a kertbarátkör taglalnak országos versenyeken elért eredményeire utalunk, vagy a Madách Imre Irodalmi Színpad korábbi sike­reire. A közművelődési intézmény In­tegrációja, illetve kettéosztottsága — azaz a központi épület, vaia- min* az úttörő- és ifjúsági ház lé­te __ bizonyos szempontból ked­vez a művelődő közösségek létre­hozásának, működésének. Részben azért, mert kényszerítőleg hat a szervezésre, részben mert foglal­kozásokra alkalmas helyeket kí­nál elégséges számban a népmű­velőknek. A kiscsoportos tevé­kenység fejlesztésének irányában hatott a Mikszáth Kálmán Mű­velődési Központ népművelői lét­számának év közepi gyarapodása is. össze! a meglevő művelődő kö­zösségek — például a szocialista brigádvezetők klubja, a formációs- és versenytáncklub, a fafaragó- és perzsaszövő-, a História baráti kör — mellé lij csoportok szer­veződtek. A gyermekszakkörök — egyébként népes és gyakran kihe­lyezetten tevékenykedő — számát október 15-tó! a rendkívül ked­veit rádiósszakkör gyarapítja, ■ tervezik a fotóklub beindítását is. Ugyancsak október közepén ala­kult meg a bábszakkör, a Szántó Kovács János Szakközépiskolában, Barkas Szilvia óvónő vezetésével. A leendő óvónők heti eg.v alka­lommal igyekeznek elsajátítani a bábozás rejtelmeit, melynek hasz­nát veszik aktív dolgozó koruk­ban, egyben ezzel a körrel a kulturális intézmény is bővítheti szolgáltatási programjait. Üj kezdeményezés a Balassi Bálint Gimnázium javaslatára, s a többi középfokú intézmény — a Szántó Szakközépiskola, az ipari szakmunkásképző intézet és a kereskedelmi és vendéglátóipar! szakiskola — egyetértésével az „ßdes anyanyelvűnk»» klubfoglal­kozás megszervezése. Első ízben október utolsó napjaiban vetél. kedtek az iskolák csapatai egy­mással, a Balassi tanulóinak szervezésében a szólások ismere­téből. A résztvevők úgy döntöt­tek, bogy kéthavonta találkoznak a rádió „Szópárbaj’» műsorához hasonló vetélkedőn, a Szántó di­ákjai rendezésében. A felnőtt néptánccsoport több mint harminc fő részvételével no­vember 17-én tartotta alakuló összejövetelét. A közösséget Braun Miklós vezeti és tanítja a táncra. November első felében alakalt me| dr. Lendvai László kórházi főoi^os vezetésével (aki első osz­tályú versenyző volt) a bridzs- klub. Foglalkozásait rendszeresen 12—14 személy látogatja. Hosszabb szünet után november 12-én újra találkoztak a hanglemezklub tagjai, akik Juhász Eiőd, a Hanglemez­gyártó Vállalat osztályvezetőjének előadását hallgatták meg a zene- történeti stílusokról. A klubtagok hamarosan a Kelet zenéjével is­merkedhetnek meg Pécsi L. Dá­niel előadásában. A numizmatikusok köre a nyár végén alakult, s december 7-én kiállításon mutatkozik be a vá­ros közönségének. GYERMEKÜDÜLŐ GRÚZI­ÁBAN A Szovjetunió legifjabb la­kói számára üdülőt létesítet­tek a Kis-Kaukázus gyógyfor­rásai mellett. A kicsiket és mamáikat fogadó szanatórium Grúzia leghatalmasabb gyógy- központja lett. Két 6 emeletes épület, egy gyógyászati célo­kat szolgáló terem, étterem, klub, könyvtár, játszótér és sportpálya ály a gyerekek ren­delkezésére. AzeSőnyös éghaj­lati viszonyok, a gyógyvizek bősége és sokfélesége Grúziát az egész ország üdülőhelyévé tették, amely különösen az el­múlt években indult nagy fej­lődésnek. Az elmúlt évek során megháromszorozódott a csa­ládos üdülők száma a köztár­saságban. Ma Grúziában több mint 300 szanatórium, panzió és üdülő van, ahol évente több mint 2 millió ember pi­hen. INGRID BERGMAN; ÉLETEM (18.) Válaszúton Bergman Spencer Traeyvel a „Doktor Jekyll és Mister Hyde” című filmben. Ugyanebben az időben for­gattam Bing Crosbyval a „St. Marién harangjait”. Egy apácát játszottam, amiért David O. Selznik nagyon megrémült. Ügy vélte, ez romba fogja dönteni a kar­rieremet De amikor a film siker lett, a legszívesebben csak apácákat játszottam volna. Ezekben az években, ami­kor Hollywoodban éltünk, szenvedte a házasságunk az első törést. Néha, mikor ha­zamentünk egy partyról, Pet- ter azt mondta nekem, nem kellett volna annyit beszél­nem. „Nagyon intelligensen nézél ki” — mondta —, „hagyd meg az embereket abban a hitükben, hogy az is vagy. Amikor elkezdesz me­sélni, egy csomó értelmet­lenséget beszélsz.” Meg volt győződve arróL hogy dolgom volt a partne­reimmel. Mindannyian túl jól néztek ki. Néhányat kö­zülük valóban nagyon ked­vesnek tartottam, néhánytól el voltam ragadtatva, és azt hiszem, némelyik tőlem. De egyikkel sem volt kapcsola­tom. Amit nem tudott, az az volt, hogy bár az étkezések­nél szigorúan betartottam a diétát, csak salátát ettem és gyümölcslét ittam azon­ban a hálószobám tele volt édességgel, amit vacsora után el is pusztítottam. Ezenkívül éjszaka is felkeltem, odamen­tem a hűtőszekrényhez, és mindent megettem, ami ben­ne volt, hogy megnyugtassam korgó gyomromat. „Fogyok” — magyaráztam neki, „csak az hosszabb időt vesz igény­be.” Egyik nap egy veszekedés után azt mondtam neki: „Na jó, ismét elkövettem egy hi­bát. Mindenki hibázik. Te is csinálsz hibákat, én is csi­nálok hibákat.” Kérdően né­zett rám: „Csinálok hibá­kat?” Válaszoltam: „Igen. Természetesen.” Erre azt mondta: „Nem, miért csinál­nék? Gondolkodom, ponto­san megvizsgálok minden körülményt, és azután dön­tök.” Ekkor azt mondtam magamnak: Nem élhetek együtt egy olyan emberrel, aki azt hiszi, hogy soha nem csinált hibát az életben és nem is fog. Játszottam a gondolattal, hogy elválok Pettertől, és elmegyek valahová, ahol nem kell félnem. Milyen érde­kesen is hangzik. Pontosan, ahhoz az egyetlen emberhez mentem feleségük akitől fél­tem. Felajánlottam Petter- nek a válást. Nagyon megle­pődött. Miért kellene elvál­nunk, kérdezte. Nem veszek- zünk, nincsenek közöttünk nézeteltérések. „Nincs” — mondtam —, „ment nem lá­tom értelmét, hogy veled vi­tatkozzam. El akart* men­ni.” Mégsem tettem meg, mert ostobaságnak találtam, hogy összecsomagoljak, nagy ve­szekedést szítsak, Piáért harcoljak, és egyedül üljek egy házban, míg ő egy má­sikban ül egyedül. Tehát ma­radtam. De azt hiszem, csak vártam, valakire, aki kisegít ebből a házasságból, mert egyedül nem volt hozzá erőm. Következik: 19. „Capa, a magyar”. Szakma, hivatás, életpá­lya? Bárhogy is nevezzük, lelki- ismeretes gyakorlásához egy sor értékes, tartós emberi tu­lajdonság szükséges. Mert á bonyolult gépezet — mely­nek apró, de nélkülözhetet­len fogaskerekeit alkotja — kiveti magából a felszíne­seket, a hanyagokat, a ráter­mettséggel nem rendelkező­ket. Pedig hányszor csíp el az ember fiatalok körében olyan párbeszédeket, amelyek lé­nyege „ha nem vesznek fel máshová, esetleg jelentkezem nővérnek, majd csak ellébe- colok valahogy, amíg jobb helyem nem akad!” Az eképpen ítélkezők torz sze­müvegen keresztül látják az ápolónői munkát, csak a fe­hér köpeny varázsa hat rá­juk. Nincsenek tisztában az­zal, hogy ezen a pályán „lé- becolni” nem lehet, ezt va­laki vagy csinálja embersze- retből, elhivatottságból, vagy rövid Időn belül bukásra ítél­tetik. .. Szakma, hivatás, életpá­lya? Valljanak erről ők maguk, akik évtizedek óta helytáll­nak a posztjukon, s akik ha úira ''■ezrtenék is. csak az ápolónői hivatást választanák. (Portréink a megyei kór­házban készültek.) „AZ ÁPOLÁS ÉLETELEMEjM” Kórtermek fehérben. Fris­sen műtött vagy lábadozó he­tesek panaszos sóhaja, a be­F e zártság,' a betegség keser­nyés íze. Jön a nővér, nesz­telenül jár az ágyak között, simogat, vigasztal, moso­lyog, életet lehel a mozdu­latlanságba. Ezt csinálja nap mint nap, immáron 31 esz­tendeje, ugyanazon a helyen, a megyei kórház baleseti osztályán. S ezt csinálja hét esztendeje otthon, szabad ide­je minden percében, moz­gásképtelen férje betegágya mellett. V Elnézem a kórtermekben mindig mosolygós, a négy- szemközti beszélgetés során olykor kesernyésre változó arcát, s nem értem, honnan az akaraterő, a kitartás, a mindennapok fárasztóan ne­héz küzdelmeihez. — Az ápolás életelemem. A vérembe ivódott, minden porcikámat áthatja. A régi kórházban, s itt is a baleseti osztályon hozzászoktam, hogy súlyos betegeket kell ápolnom. A legnagyobb gyö­nyörűség számomra, ha egy- egy ember, felépül, ha a hosz- szú fekvés után talpra áll, egészségesen távozik. Ettől mindig új erőre kapok, jó­kedvű leszek. A férjemmel — sajnos — más a helyzet. Ná­la javulás már nem várható. De megszínesíthetem a nap­jait azzal ha kedvenc ételeit főzöm vacsorára, ha türelem­mel, jókedvvel ápolom. Berecz Gyuláné, vagy ahogy a betegei, munkatár­4 N0GRÄD — 1981. december 6., vasárnap hérköpenyes sai ismerik, szólítják, Tündi nővér, a baleseti osztály fő- nővérhelyettese — úgy gon­dolom — nem szorul arra, hogy nemes tulajdonságait külöt ecseteljük. Mert a té­nyek önmagukért beszélnek. A kollektíva, a kórház veze­tőségének megcsaláséról pe­dig vall az a sok-sok kitün­tetés, oklevél. miniszteri di­cséret, amely mind-mind a több évtizedes életpálya áldo­zatkészségét, szíwel-lélekkel végzett munkáját fémjelzi. ahol az üj Elet SZÜLETIK Szülőszoba — vajon e szó hallatán, ki mire asszociál? Az apáknak bizonyára ital­lal csillapított izgalmi álla­potot jelent, az anyák elvi­selhetetlen fájdalmakat, s aztán örömteli megkönnyeb­bülést idézgetnek emléke­zetükbe. És a szülésznő, akinek e jajszókkal, gyereksírással teli szoba a munkahelye im­máron 24 éve? Mosolyog a szülésznő, Ka­zár Tibomé, Ica, a kérdés hallatán. Amúgy is vidám természetű, mert a hivatása, pályája ,a hosszú évek során a szenvedés mellett örülni is megtanította. — Valóban így van. Nap­jában többször szenvedünk, átéljük mások kínját, vajú­dását de ugyauennyiszer örü­lünk is. Vagy még, többször. Mert először a kismama 'örö­me ragad ránk az új élet születésével, aztán a percen­ként telefonálgató hozzátar­tozókkal, apukával, nagy­mamával, testvérrel örülünk együtt Vagy. egy-egy komp­likált szülés után, amikor végre előbújik és felsír a kis jövevény. Tudja, olyan helye ez a kórháznak, ahol nem betegeket ápolunk, hiszen a szülés természetes folyamat, de mégis a legtöbb jajkiáltás hangzik el. Kazár Tibomé a több mint két évtized során megszám­lál ha tatlahul sok gyereket segített a világra. Ma már ott tart, hogy az egykori cse­csemők terhes mamaként je- léntkeznek nála szülésre. De- hát milyen is egy jó szülész­nő? — Megértő, segítőkész, együttérző és főként nagy szaktudással rendelkező, mert a szülés előkészítése, a lebo­nyolításban való szerepe, s aztán az újszülött elrendezé­se mind-mind az ő feladata. Milyen még? Férj, anyahe­lyettesítő, fájdalmat csilla­pító és önfeláldozó. Itt nincs hétköznap és ünnep. Itt há­rom műszakos felelősségteljes munka van. Az utánpótlás? Pluszmunka a velük való foglalatosság, de szívesen vállaljuk, mert célunk, hogy olyan összetartó, hivatását szerető jó gárdát neveljünk, mint most a miénk. Elképzelne más munkát? Megrovóan néz rám a kér­dés hallatán. Tekintetében benne van az elmarasztalás... — Már megszoktam, hogy mindenki ismer, mindenkit ek ismerek. Űtom-útfélen meg­állítanak, gyerekeket mutat­nak, „nézze, mekkorát fej­lődött !”, vagy fényképeket ka­pok; ez lett az újszülöttből, vagy jön a fiatalasszony; Ica néni, én is a keze alatt szü­lettem. Hát van ennél ne­mesebb és boldogítóbb érzés? LEGDRÁGÁBB KINCSEINK ŐRZŐI Azt mondja a kisnővér, a tanuló; — A gyerekosztályon jó leckét kaptam helytállás­ból, de el is riadtam az ott- látottaktól. Gyerekosztály — a kívülálló azt hiszi, az ott dolgozó nővéreknek alig akad dolguk. Pedig...! A beteg gyerek egészen más, mint a beteg felnőtt. Azt nem lehet erőszakkal ágyba parancsol­ni. Annak nem lehet szek­rényre rakni a gyógyszert, hogy majd vegye be, elé- tenni az ételt, hogy egye meg... Az mind-mind külön gondoskodást, külön embert igényelne. Százszor annyi melegséget. szeretetet, jó­szót, mint egy felnőtt. Mert különben a lelke összetörik. Egy elkezd sírni, a többi folytatja. Elnéztem, amikor két nővérre 30—35 gyerek jutott egy műszakban; hároméve­sek, 14 évesek, ilyen-olyan betegségben. A nővérek sza­kadtak volna ezerfelé, ölel­tek, etettek volna egyszerre négyet, ötöt. Csak csodálni tudom azokat, akik e mun­kahelyen dolgoznak.­Kovács Tivadarné Erzsi nő­vér, és Horváth Lászlóné Ma­rika nővér csaknem 26 esz­tendeje ápolják, gyógyítják legdrágább kincseinkéit, a gyerekeket. — Annak ellenére, hogy igen nehéz területen dolgo­zunk, úgy érezzük, háttérbe szorítanak minket Még szak­mai körökben is gyakorta el­hangzik; csak gyerekápoló? Ezit a szemléletet megérezzük a jutalmazásoknál, erkölcsi • elismeréseknél is. Pedig higy- je el, én 26 éve még egy éj­szakát sem aludtam végig nyugodtan. Állandóan a fe­jemben motoszkáL hátha el­felejtettem valamit, hátha nincsenek bent rendben a dolgok. Mert a gyerek, ha valami baja van nem szól, nem panaszkodik, még a fáj­dalmát is eltagadja, bezár­kózik, befelé fordul. Itt csak az marad meg, aki szereti a gyerekeket, aki lelkiismere­tes. Akiben pedig nincs elég emberség, az veszi a cók- mókját és megszökik. Nézzen körül, hány fiatal nővért lát itt a gyerekosztályon? Szin­te egyet se. Kitanítjuk őket, aztán továbbállnak. Kovács Tivadarné főnővér- helyettes panaszait társai is megerősítik. Valamennyien régi nővérek már az osztá­lyon. Szeretik a hivatásukat, imádják a gyerekeket, s ha szólnak, panaszkodnak ez mind a kis betegek érdeké­ben történik. Hogy nincs tv az osztályon, hogy jó lenne ha néha egy-egy szocialista brigád, pedagógus, óvónő ellátogatna hozzáj uk, s a ke­vésbé beteg gyerekeket el­szórakoztatnák. Hogy ne tör­ténhessen meg, amiről sok szülő panaszkodik; miköz­ben a beteg kis test meggyó­gyul, a lélek betegszik meg— • Kiss Mária

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom