Nógrád. 1981. december (37. évfolyam. 281-305. szám)
1981-12-28 / 302. szám
VILÁG PROlETÄPtAI FGYESOUETEKI NOGRÁD A2 MSZMP NOGRiAO MEGYEI BIZOTTSÁGA ESA MEGYEI TANÁCS LAPJA XXXVII. ÉVF., 302. SZÁM ARA: 1,40 FORINT 1981. DECEMBER 28., HÉTFŐ A Deák és az Élmunkás tér között Átadás előtt az új mstrószakasz Az év utolsó napján üzemkezdettől a szerelvények mát szállítják az utasokat, a Deák tér és Élmunkás tér között, miután december 30-án átadják az építők az üzemeltetőknek a metró észak—déli vonalának új szakaszát — közölte Nagy Rudolf, a Fővárosi Tanács közlekedési fő- igazgatóságának vezetője vasárnap, a városházán tartott sajtótájékoztatón. A Il/b jelzésű szakasz hosz- sza 2,4 kilométer, üzembe helyezésével 25,6 kilométerre növekszik a fővárosi metróhálózat kiterjedése. A három új állomást összekötő vonalrész tehát nem tartozik a leghosszabbak közé, jelentősége azonban annál nagyobb, mert — miként Nagy Rudolf kiemelte — így az észak—déli vonal két ponton metszi Budapest egyik legfontosabb útját, a Nagykörütat. A Deák tér és Kispest között eddig naponta mintegy 400 ezren utaztak, ezután várhatóan 750 ezren szállnak metróra a meghosszabbodott szakaszon; s így — a másik két földalat- ti-vasúttal együtt — több mint egymillióan választják ezt a tömegközlekedési eszközt úticéljuk eléréséhez. A 4,1 milliárd forint költségű beruházás megvalósítása során a Deák tértől a Csaná- dy utcáig mélyvezetésű, paj- zsos-alagútépítő módszerrel készült a pálya, ettől északra pedig a felszínről, nyitott résfalas technológiával dolgoztak az építők, a Marx tértől fokozatosan emelkedve a felszín közelébe. Az Arany János utcai mélyállomásról három mozgólépcső vezet a Bajcsy- Zsilinszky út és az Arany János utca kereszteződésénél levő felszíni csarnokba. A Nyugati-pályaudvari állomás alag- útjai a várható nagy forgalom miatt az átlagosnál szélesebbek, s a mélyből két kijáraton át lehet majd a felszínre jutni. Egyelőre csak a Marx tér alatti aluljárócsarnokba csatlakozó négy mozgólépcsőt indítják meg; a Katona József utcai aluljáróhoz — s innen a vasúthoz — kapcsolódó másik kijáratot a jövő év közepén helyezik üzembe. Az Élmunkás téri állomás a kéreg alatt van, s az utasok lépcsőkön át juthatnak a csarnok galériájára, ahonnan a Victor Hugo utca és a Bulcsú utca felé vezet egy-egy gyalogos- alulujáró. A télre egyébként a Csanády utcával párhuzamosan egy harmadik aluljáró is épült. Az Élmunkás térről indulnak vissza a szerelvények Kispest—Kőbánya felé, egészen 1984 őszéig, amikor a tervek szerint átadják az Árpád- hídig tovább épülő metrószakaszt. Számos, az új szakaszhoz kapcsolódó munkálatokat csak az átadást követően lehet elvégezni, így mindenütt hátravan még az alaposan „feldúlt” munka- területek tereprendezése, a parkosítás, valamint a Nyugati pályaudvari méiyállomás északi kijáratának elkészülte és a Váci út érintett szakaszának átépítése kétszer három forgalmi sávos útvonallá. Emellett tovább folytatódnak az e területen elkezdődött egyéb beruházási programok is, így a Marx téri Skála Áruház az ahhoz kapcsolódó átjárókkal, teraszokkal együtt várhatóan 1982—83-ban készül el. A Marx tér egyébként ugyancsak 1982 közepéig nyeri el végleges képét, ekkorra fejeződik be a pályaudvart és a metrót összekötő aluljárórendszer, továbbá a felszíni autóbusz-végállomás építése. A tömegközlekedés rendje azonban már most, az új szakasz átadásával módosul. Megszűnnek az eddigi villamospótló buszok, a Marx téren — egyelőre ideiglenes helyen — lesz a végállomása a 6-os, a piros 6-os, a 26-os, a 91-es és a 191-es busznak, az Arany • János utcánál pedig a 72-es és 73-as trolibuszjáratnak. Az újpest, illetve Rákospalota felé haladó villamosok és autóbuszok végállomása pedig az Élmunkás térre kerül. Az észak—déli vonal meghosszabbodásával egyébként a Kispest és az Élmunkás tér közötti távolságot 20 perc alatt teszik meg >■ majd az öt egységből álló metrószerelvények.. A vonatok csúcsforgalomban két perc tizenöt másodpercenként követik egymást, így egy irányban óránként csaknem 23 ezer utast szállíthatnak. Éjszaka pedig a 182-es autóbusz „helyettesíti” majd a metrót a teljes vonalon. Járhatók a főutak Nógrádban Gépek sora tisztítja az utakat — Tükörjég és köd Ev vége a kohászati Szemekben Forintok, tonnák terven felni A Salgótarjáni Kohászati Üzemekben fontos a hideghengermű termelésének növelése. Ennek érdekében a gyárrészleg 1982-től folyamatosan üzemel. Emellett nagymértékben javítják a kiegészítés és a csomagolás hatékonyságát. Fotó: Gyurkó A Salgótarjáni Kohászati Üzemekben nemrégen még úgy számoltak, hegy 178 millió forint vállalati nyereség üti a markukat, ami hozzávetőlegesen 20 millió forinttal haladja meg az eredeti tervet. A változó árviszonyok, energiaköltségek, szabályozó rendelkezések ehhez még hozzá is tehetnek, meg el is vehetnek ebből. A gyár folyamatosan, eredményesen dolgozik. A DEXI- ON-üzem már december 21-én teljesítette éves tervét. Az év hátralevő napjaiban a 8 ezer tonnás éves termelési programjukat 200 tonnával szeretnék túlteljesíteni. A napokban leszállították a paksi atomerőmű részére megrendelt 100 tonna mennyiségű és kiváló minőségű DEXION— Salgó polcrendszer utolsó darabját is. A gyors számvetés alapján olyan következtetés vonható le, hogy a 200 tonna többlettermelésből további 1 millió 40 ezer forinttal növelhetik a vállalat eddigi nyereségét. S mindezt úgy, hogy közben olyan rendelők igényeit elértik Ki DEXION polc- rendszerből, ' mint a Műszaki Árukat Értékesítő Vállalat, amely igencsak várja ezt a keresett salgótarjáni terméket, hiszen a karácsonyi ajándékvásár során is jelentős meny- nyiség fogyott belőle. Ezért kapott a gyár egy 35 tonnás pótrendelést, amelyet még az év hátralevő napjaiban maradék nélkül ki is elégítenek. A nyereségből jut a fejlesztésre és természetesen szociális célokra is. Összesen 20 ezer forintot fordítottak a nyugdíjasok megajándékozására, hogy érzékeltessék az idősebbek iránti figyelmet és köszönetét mondjanak azért, hogy összekötötték életüket a gyárral. Hagyománya van annak is, hogy a Salgótarjáni Kohászati Üzemek szocialista brigádjai figyelmet fordítanak az óvodásokra és iskolásokra. A legkisebbek javára eltöltött jelentős társadalmi munkaórák mellett most a salgói gyermek- otthon jótékonyan érezhette a közgazdasági főosztály szocialista brigádjának figyelmességét. A brigád női tagjai ajándékokkal kedveskedtek a gyermekotthon szeretetre vágyó lakóinak. Az ÜTINFORM vasárnapi jelentése szerint az országban á főúthálózat mindenütt két nyomsávon járható. Óvatos, figyelmes vezetésre inti azonban a közlekedőket, hogy az utak síkosak, latyakosak. A havazás az éjszaka megszűnt, kivéve Békés, Szolnok és Haj- dú-Bihar megyét. Ködöt Győr, Zala, Nógrád, Komárom és Heves megyéből jeleztek, ezeken a helyeken a látótávolság mindössze 20—50 méter. Bács- Kiskun, Szabolcs, Borsod és Pest megyében valamivel nagyobb: 50—100 méterre látnak a vezetők, közlekedők. Csupán néhány alsóbbrendű, illetve bekötő út járhatatlan. Az akadályok elhárításán folyamatosan dolgoznak. Az éjszakai és a hajnali órákban összesen 295 munkagép tisztította, szórta az utakat. Megyénkben tizenhárom gép — túlnyomórészt IFÁ-ra szerelt hóeke, illetve szóróadapter — vesz részt az utak tisztításában. Bérelt gépkocsik is hordják az anyagokat a KPM illetékeseinek irányításával, e járművek azonban nincsenek fölszerelve speciális eszközökkel. Az ünnepek alatt főként Patak, Nagyoroszi, Érsekvadkert, Szátok, Szente környékén okozott gondot a hóátfúvás. A lerakodott hórétegeket eltávolították az úttestről. Délután még Diósjenő és Nógrácl közt birkóztak a hóekék a mintegy egyméter magas hóval. A szakemberek szerint sok nógrádi autós nem él a kerülő, de biztonságos utak lehetőségével. Kevésbé érvényesül a hó hatása a magasabb fekvésű cserháti utakon; üdvös inkább —, amikor mód van rá — a 21-es úton közlekedni. A hegyi útpályákon egyébként a legtöbbször két keréknyomot találtak csak az illetékesek. E mélyedéseket sok helyen „leekézték”, mert a ma hajnalra előre jelzett fagy bonyodalmakat okozhat a hepe- hupásan megkeményedett úttesteken. Fő közlekedési útjaink —, mint az országos jelentésből is kitűnik — teljes „koronában” meg vannak tisztítva. A 2-es és a 21-es úton „csak” fél centi- méteres latyak okoz gondot a gépkocsivezetőknek, a tegnap délutáni helyzetjelentés szerint. Ez a latyak azonban a lehűlés következtében reggel tükörjéggé válik, s ez minden közlekedőt fokozott óvatos- s0rrT*ci int! Gazdag program a gyermekeknek Vakáció minden mennyiségben Ebben az esztendőben a karácsonyi ünnepek, az új év pihenőnapjai ugyancsak megtördelték a téli vakációt — de ezt senki nem érezte igazán tehernek, nőtt a családdal együtt tölthető napok száma. Ám így is vannak sokan, akik számára fejtörést okoz, ugyan mit tud a csemetéje csinálni azalatt, miközben ők munkahelyükön elfoglaltak, legtöbb helyen nagyszülők sincsennek „közelben”. A pedagógusok és a közművelődési dolgozók nem keveset tettek^ azért, hogy ne kelljen unatkozni, elfecséA legbiztonságosabb közlekedési eszköz a lovas szán a csúszás téli napokon, azonban már c vainkban is a régen oly gya korta használt „jármű”. Kutasón ismét előkerült a fogat. s.ak kuriózumnak számít fal- - kj relni az időt. A vakációs programokból kötöttünk egy csokorra valót. Idén bízvást elmondhatjuk, nem csali az ötnapos tanítási hétben dolgozó intézmények pedagógusai, de a többiek is részt vállaltak, s egyeztették javaslataikat a szabadnapok előkészítésében, művelődési házak, könyvtár rak, ifjúsági házak munkatársaival. Salgótarjánban a József Attila Megyei Művelődési Központban már jóval a karácsony előtt elkezdődött a gyermekmatiné — a klubterembe, illetve az üvegcsarnokba várják a gyerekeket, a szülőket sem kizárva! ...A karácsonyi „felkészülés” után az ünnepek alatt is délelőtt tíztől tizenkettőig nyitva volt a ház, mesefilmeket vetítettek. Január elseje kivételével a téli szünet minden napján most is valami várja a játszani vágyó csemetéket: maszkokat készítenek, (és ki is próbálják!), dalokat, játékokat tanulnak, filmeket nézhetnek, makramécsomózással, gyöngyfűzéssel foglalkozhatnakA salgótarjáni ifjúsági-művelődési ház ma négy órától áz általnos iskola felső tagozatosainak tart diszkót és filmvetítést. Ha az időjárás alkalmazkodik az elképzelésekhez, 29-én szánkótúrára indulnak, 31-én hóemberkészítésben vetélkednek. A többi napon is sok játék, rajzverseny, egyéb foglalatosság várja a fiatalokat. Jó hírekkel szolgálhatunk a pásztói gyerekeknek is, hiszen a Dovász József Művelődési Központban is nyitott ajtóval, 25-féle új társasjátékkal várják a szórakozni vágyókat. Külön érdekesség az elektronikus tévéjáték, mindig a rendelkezésükre áll az asztalitenisz, a színestelevizió, a ház több helyiségében fogadják egyszerre a diákokat. Nyitott suli — mondhatják a diósjenői gyerekek, hiszen a téli szünet napjaira számtalan programot szerveztek számukra a helybeli pedagógusok. Megtartották a kisdobosok, úttörő-honismereti vetélkedőjét. Találkozhatnak filmvetítéseken is egymással — a celluuloidszalag a nyári táborozás és a szüret emlékeit eleveníti fel. December 30-án délután kerül sor az óév búcsúztatására, lesz játék, vetélkedő, diákdiszkó. Aminek azonban nyilván legjobban örülnek: a napokban „kaput nyitott” a jégpálya! Balassagyarmati ajánlatokkal zárjuk a teljesség igénye nélkül készített „szünidei étlapunkat”. A Mikszáth Kálmán Művelődési Központ rendezésében az ifjúsági és úttörőházban mindennap kilenctől 12-ig várják a kisdiákokat, délután a Tájolóklub tagjait. Több helyszín áll rendelkezésükre, délelőttönként a kisebbek is játszhatnak az elektronikus játékokkal, asztalitenisz-csaták folynak, sok játék, számtalan új és régebbi rajz-, film, zenehallgatás, foglalkozások várják az érdeklődőket. Több akar ez lenni, mint gyermekmegőrző: szünidei szabadidős-centrum!