Nógrád. 1981. december (37. évfolyam. 281-305. szám)

1981-12-24 / 301. szám

Z MSZMP NOGRÁD MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANA C S »LA P J A $ŰLÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! XXXVII ÉVF., 301. SZÁM ARA: 1,80 FORINT 1981. DECEMBER 24., CSÜTÖRTÖK TISZTELET A CSELEKVŐ EMBERNEK II felYlIágOSUll Ä ^kará­csonyfát. Papa-mama vette, díszíti, néhol még a gyerek is közreműködhet e családi örömet előkészítő műveletben. Ahol még őrzik az ün­nep misztériumát, ott Télapó hozta a csillag­szórós fácskát, vallásos emberek otthonában a kis Jézus, vagy az angyal. Amúgy az angyalok feltűnően kimentek a divatból. Karácsonyi lapokon röpködnek még, de a mesékben már nemigen bukkannak fel. Árulják őket, mint dísztárgyat, de ebben a minőségükben, is alul maradtak a csúf ma­nókkal, nyelvöltögető krampuszokkal, bre- kikkel, mulatságos, szakállas szörnyekkel szemben. Nem versenyképesek. Aminthogy — időnként úgy tűnik — azok a szárny nélküli, hús-vér emberek, akik eltanulták és gyakorolják a segítés, az ada­kozás, a békesség őrzésének tudományát, rit­kábban kerülnek reflektorfénybe. Nem az „angyali léleknek” titulált — és ezzel máris kissé lenézett — jótékonykodókra gondolok. Nem azokra, akik zokszó nélkül tűrnek el igazságtalanságot, pofont, bántalmat és szen­vedést. A cselekvő emberek előtt tisztelgek tiszta szívből. Nem mindig könnyű őket felismerni. Pon­tosabban: békeidőben, nyugalomban, kiegyen­súlyozott társadalmi körülmények között — ne­hezebb. A második világháború, a főváros ost­romának sötétjében olyan nyilvánvaló volt, hogy egyik-másik honfitársunkban angyal la­kik, mintha glória világított volna a feje fö­lött. Már azon az első estén, amikor a kará­csonyi gyertyagyújtáskor megszólaltak az ágyúk, megismerkedtem egy kalaposné-an- gyallal, aki idegen létére felcsapott oltalma- zómnak, ennivalót adott és fekhelyet egy sza­bászasztalon, a ház legbiztonságosabb zugá­ban. Találkoztam egyenruhás angyallal is, akinek lőnie kellett volna rám, amikor észre­vette, hogy megpróbálok átfutni az utcánkat átszelő frontvonalon, ehelyett berántott egy kapu alá, legorombított, majd zordan hazáig kísért, mintha foglya lettem volna; hiszen a németek nem isrpertek tréfát a kijárási ti­lalom megszegőivel szemben. Minden vész megtermi a maga felismerhe­tő angyalait. 1978 karácsonyán Vietnamban jártam. Láttam a hanoi katedrálisban éjféli misére összesereglett, halottaira emlékező, a béke megőrzéséért fohászkodó tömeget, sok­sok asszonyt, idős férfit, az embersűrűben szendergő gyereket. Csak később találkoztam, szép utazásunk során a vietnami háborúk ész­revétlenül glóriás jóembereivel. Azokkal, akik nem a harcokban tűntek ki. Csak mosollyal fogadták gyerekükké az árvákat, füvekből főztek gyógyszert, ruhájukból téptek kötést a sebesültnek ott, ahol nem volt frontkórház, vagy segélyhely. Velük, akik sosem ismert éte­leket találtak ki az éhezőknek és felcsap­tak tanítónak oklevél nélkül, mert megértették, milyen adomány a tudás. Némely angyal már csak legenda, meghalt, anélkül, hogy hősi ha­lottá lett volna. A többség azonban közöttünk él, azokban a házakban található, ahol a la­kók — egy új szokás szerint — időről időre megünneplik azt a családot, mely a legszebben él, a legkellemesebb szomszéd, legondosabb szülő, idős rokonainak legderekabb támasza. De hol lelhető fel a jó ember békében? Hol kereshetjük ma — Magyarországon? Az életmentőt kitüntetik, az intézet gyere­ket patronáló szocialista brigádról megható cikkek jelennek meg, s a televízió különmű- sort szentel azoknak, akik a legtöbbet tettek a rokkantak évében a testi fogyatékosságban szenvedőkért. De ha csak ennyi igaz, ember­séges ember járkálna köztünk, akkor az ör­dögfiókák épp úgy elözönlötték volna életün­ket, mint a kerti törpék a vásárokat. Tévedés ne essék, ördögnek se csak azt a leleplezett, saját zsebére dolgozó üzletkötőt, tolvajt, korrupt tisztségviselőt, lakásüzért, markecolót, garázdát, autós cserbenhagyót lá­tom, aki néha szinte saját gazságában tetsze­legve néz rám a Kék fény adásakor a képer­nyőről, akiről szellemes címekkel felruházott cikkeket közölnek a lapok. A láthatatlan an­gyal ellentéte a nehezen felismerhető gonosz. Az olyan felettes is, alti abban leli örömét, hogy még akkor is találjon néhány megalázó szót, amikor beosztottját megjutalmazza. (Én in­téztem el, nem volt könnyű, remélem utólag kiérdemli, nehogy a fejébe szálljon a dicső­ség stb.). Azok, akik akárcsak a mesékben, előszeretettel vetik magukat a gyengékre, a kiszolgáltatottakra, a gyerekekre. Közvetlen környezetemben például egy csinos, fiatal krampusz lakik. Szemre: gyerekasszonyka. És éjszakánként, arríikor csecsemője felsír, po­koli szavak kíséretében püföli a háromhóna­pos emberkét, akit első pillanattól gyűlöl, amióta a világra hozta. Folytathatnám a sort, de^mivégre? Ki-ki jól tudja miként fest az ő ördöge. Angyalainkat nem ismerjük, nehezebben látjuk meg, pedig egyre többen vannak... Miközben a krampuszlány a csecsemőt veri, egy idős szomszédasszony becsönget hozzá, könyörög, fenyegetőzik is, mintha fel­jelentést tett volna, noha nem tett. Amikor a fiatalasszonyt csibészek kergetik, váratlanul elébük toppan egy tréningruhás, atlétaterme­tű angyal és néhány kemény szó után az ördög- fiák egyszerre megszelídülnek, elpárolognak. Nem nevezhetem néven azt a színésznőt, aki eljátszik egy főszerepet a főiskolások vizsga- filmjében, s nem veszi fel a honoráriumot. Legyen a pénz egy színész hallgatóé, akinek szüksége van rá. Bár a színésznő sem gazdag! Nem nevezhetem néven azt a fiatalasszonyt sem, akit olyan betegség sújtott szülés után, hogy tudja: néhány év múlva már mozgás- képtelen lesz. De mi mindent tehet addig! Két diplomájához egy harmadikat szerezve, népművészeti köröket szervez, sántikálva uta­zik ide-oda a megyében, ahol él és sugárzik az örömtől, hiszen amit megtanult, s most megtanít folytatja létezésének értelmét a földön. A karácsony különös alkalom arra, hogy az em­berben lakó angyal, a jó megmutassa magát. Ö az, aki nem feltétlenül drága ajándékot vesz, csupán azt a valamit, aminek a megajándé­kozott biztosan szívből örül. Aminek csakis ő örülhet. így hát töri a fejét, üzletről üzletre jár, barkácsol, vagy hírhez, még a saját köny­vespolcát sem tudja kikerülni, ha onnan egy kedves kötete integet rá, az a kötet, amely a megajándékozandónak még kedvesebb lehet. Akadnak angyalemberek, akik szerint ke­vésbé divatosak; A jóság fogalma gyakran a bugyutaság szinonimájaként hangzik fel az okosok beszélgetéseiben. Éh mpriin hittel hiszem, hogy szük­EII glB&PfJ ségünk van rájuk, hogy nem a Szecsuánba leszállt istenek dolga meg­lelni a jó, a másokért cselekvő embert, s mi megtehetjük azt is, amire Brecht istenei kép­telenek: megadhatjuk nekik az illő tiszteletet. M. J. A kormány tárgyalta Elitér&en az elektronika A Minisztertanács szerdai ülésén az ipari miniszter elő­terjesztése alapján új közpon­ti fejlesztési programot foga­dott el az elektronikai alkat­részek és részegységek — ezen belül a miroelektronikai al­katrészek — gyártásának fej­lesztésére. Megjelölte a prog­ram megvalósítását megalapo­zó kutatás és műszaki fejlesz­tés irányát és egyetértett a végrehajtáshoz szükséges szer­vezeti változtatásokkal. Tudo­másul vette, hogy az ipari mi­niszter 1982. január'1-től mik­roelektronikai vállalatot lé­tesít, amelynek tevékenysége fokozatosan kiterjed a kuta­tás, a fejlesztés, a termelés és az értékesítés egészére. A kormány megtárgyalta és elfogadta az 1982. évi állami költségvetés végrehajtása ér­dekében szükséges intézkedé­seket. Elfogadta a kormány a Központi Népi Ellenőrzési Bizottság elnökének jelen­tését a vállalati munka­erő-gazdálkodás és a termelé­si szerkezetváltás kapcsolatá­nak vizsgálatáról és felhívta a minisztériumok és országos főhatóságok vezetőinek figyel­mét, hogy irányító munkájuk során vegyék figyelembe és hasznosítsák a jelentésben megfogalmazott javaslatokat­A Minisztertanács módosí­totta az újításokról, valamint a szolgálati találmányért járó díjazásról és a találmányok­kal kapcsolatos egyes intéz­kedésekről szóló rendeletet. Az új rendelkezések 1982. január 1-től anyagilag közvetlen is érdekeltté teszik az újítások és találmányok hasznosításá­ban kiemelkedő eredményes munkát végző közreműködő­ket Teljesítette tervét a szénbányászat A szerda délelőtti műszak­ban teljesítette idei 25,5 mil­lió tonnás tervét a hazai szén­bányászat. így a hátralevő munkanapokon — a vállalat kétszázezer tonnával szemben — várhatóan félmillió tonnát küldenek a bányászok terven felül felszínre. Az iparág évek óta túltel­jesíti tervét, de mindig vol­tak elmaradó vállalatok is. Az idei esztendő eredménye azért is nagyon figyelemreméltó, ónért egyetlen bányavidéken sem zárják adósággal az éVet. aitHiiiiiiiiiiiiiiiiuiiiHiiiiiiiiiiiiiiiiimmitiniiiiimiiiiiiimi ..........................................................................................................................................niiiiiniiimmiiimiiliiiiiiiHiimiiiiiiiiiiimiiniiiiiiiiiiiiiii V örös szegfűs emlékezés Az emberek az óvóhelyen vacogtak, odakünn tél volt, háború, fegyverropogás■ Nyö­szörgőit a város a menetelő bakancstalpak alatt, nyöször- gött az egy utca városa. Aztán csillaghomlokú kato­nák jöttek, kenyeret osztogat­tak, szíves szót a didergőknek, fényt hoztak és szabadságot, jövőépítő álmokat. Álmok. Ami 37 esztendővel ezelőtt csak annak tűnt, ma valóság. Felnőtt, megszépült, az egy utca városa, lakói nyu­godalomban, békében és jó­létben élnek. Lopakodik az ünnep utcákon, tereken, népe­sek az áruházak, üzletek. Ám az ember, a karácsonyi készülődés közepette is meg­áll egy pillanatra. Emlékezni! Emlékezni, azokra, akik e bé­kés élet alapjait 37 esztendő­vel ezelőtt lerakták, kik ide­gen földön vesztették életü­ket, s nem ülhetnek kará­csonyt a szeretteikkel. Koszorúzni indult tegnap délután Salgótarján sok-sok lakója. Az üzemek, a gyárak munkásai. Kegyelettel adóztak a szovjet hősi emlékműnél, a névtelen hősöknek az MSZMP megyei, járási és városi bi­zottságának dolgozói, a társa­dalmi és tömegszervezetek, a fegyveres testületek, a szovjet déli hadseregcsoport képvise­lői, a nagyüzemek, hivatalok dolgozói, a felszabadulás má­moros érzését csak könyvből ismerő diáksereg. Ünnepség volt a felszabadulási emlék­műnél is, vörös szegfűs koszo­rúk, — a kegyelet virágai ke­rültek talapzatára, a közpon­ti temető Hősök falát virággal borították be a Malinovszkij úti általános iskola tanulói, a városi tanács dolgozói. Emlékeztek! Emlékeztek a csillaghomlokú katonákra, a névtelenekre, a 37 esztendővel ezelőtti fagyos decemberre, a felszabalulást hozó karácsony­ra! Kulcsár József felvétele KELLEMES ÜNNEP ír* ü ET!

Next

/
Oldalképek
Tartalom