Nógrád. 1981. december (37. évfolyam. 281-305. szám)

1981-12-18 / 296. szám

Legyen világ r Nagy volt a riadalom. Nagybátony egyes körzeteiben a Mikulás utáni hét elején. Néhány lakásban — tizenegyen je­lentettek be panaszt a helyi OTP-fiókban — az EMÄSZ szakemberei kikapcsolták az áramot. A lakók egy része — köztük kisgyermekesek — a kész tényekre mentek haza, gondolhatják, miiyen képet vágott férj, feleség, amikor az előszoba vilianyja sehogyan sem akaródzott kigyulladni. Mit tudnak az esetről a nagy- bátonyi OTP-fiókban? — Július elejével vezettük be az átutalási betétkönyvet — kezdi a válaszadást Gubá- nyi Ernőné fiókvezető —, s fo­lyamatosan ajánljuk ezt a szolgáltatást ügyfeleinknek. Mindenekelőtt kényelmes, a lakosság érdekét szolgálja. Aki rendelkezik ezzel a betét­könyvvel, annak nincsen gond­ja az újságdíjak, lakbérek, a telefon- és villanyszámlák stb. befizetésére, minimális keze­lési költségért magiunk intéz­zük- Most azonban néhány ügyfelünknek, ezen aligha le­het csodálkozni, a villanyki­kapcsolás miatt megrendült a bizalma... — De hát végül is mi tör­tént? Miért nem egyenlítette ki az OTP az átutalási betét­könyvvel rendelkező állampol­gárok villanyszámláját? — Mert az ÉMÁSZ salgótar­jáni kirendeltsége több em­bernek nem adta le időben a villanyszámláját, így a köve­telést nem tudtuk érvényesíte­ni. Erre történt aztán meg a kikapcsolás. Anélkül, hogy bennünket előzőleg értesítet­ték volna. Az ÉMÁSZ salgótarjáni te­rületi központjában Czeglédi Ferenc üzemigazgató és Tur- csányi Béláné üzemigazgató­sági osztályvezető tájékoztat a történtekről. Turcsányiné hi­vatalos iratokkal bizonyít: no­vember 9-én 69, egy hónappal később 18 nagybátonyi átuta­lási betétkönyvvel rendelke­ző lakos villanyszámláját küld­ték el a salgótarjáni központ­ba. Szerintük hat OTP-s fo­gyasztó számláját nem sike­rült a mintegy ötezer lap kö­zül kézzel kiszedni, s közülük négynek kapcsolták ki az órá­ját. — Amikor az esetről tudo­mást szereztünk, azonnal in­tézkedtünk a visszakapcsolás­ra — mondja az üzc;nigazgató. — Persze, azokat, akik akár néhány órára is villany nélkül maradtak, ez aligha vi­gasztalja. ök, minthogy egy országosan is szorgalmazott, készpénzforgalmat kímélő szol­gáltatás jóhiszemű igénybe ve­vői, joggal tartják méltatlan­nak a történteket. Vélemé­nyük szerint mi okozta a bo­nyodalmakat? — A kifizetésekről a pénz­beszedő ad tájékoztatást, ő je­lenti tehát azt is, kiknél kell kikapcsolnunk az áramot — feleli Czeglédi Ferenc- — Az történhetett, hogy a lakó nem közölte alkalmazottunkkal, hogy neki átutalási betétköny­ve van. Ezt mi mindig méltá­nyoljuk, s annak megfelelően jártunk volna el. A másik es­hetőség, hogy a lakó nem volt otthon, a számlák közül nem tudtuk kiszedni az övét, ő maga pedig nem egyenlítette ki nyolc napon belül a szám­lát, a megadott értesítés alap­ján. — Többen elmondták az érintettek közül, hogy ők em­lítették a díjbeszedőnek az át­utalási betétkönyvet, de az meglehetősen kemény hangon elzárkózott tudomásul véte­létől. Magyarán: kikövetelte a pénzt. Megint más kereken elutasította, mondván, ugyan­azért nem tud még egyszer hatszáz forintot fizetni. Nem fűződik esetleg érdeke a pénz­beszedőnek ahhoz, hogy minél több egyéntől „takarítsa be” a pénzt? — Egyáltalán nem — bi­zonygatja mindkét vezető. — Mi az óralieolvasás után ßze­E nnyi a nagybátonyi riad atom háttere. Nem tudom meg­ítélni, melyik félnek van lényegében igaza: annak-e, ame­lyik a gépi feldolgozásért pénzt követel, amelyik nem a leg­körültekintőbben kapcsolja ki a villanyt —, vagy annak, amelyik a többszöri kérés ellenére sem fizet? Azt azonban bizton állíthatom, hogy a két intézmény, vállalat „magánhá­borújának” a levét nem az állampolgár ihat ja meg. Végre legyen világosság ebben a húzódó témában is! Sulyok László tünk, ezt az OTP-s ügyletek­nél is el kell végezni. — Ügy tűnik az elmondot­tak összevetéséből: adminiszt­rációs hiba történt. Kézi kivá­logatásnál ez nem csoda. Ügy tudom azonban, hogy önök a válogatást számítógéppel vég­zik, és Salgótarjánban, Balas­sagyarmaton nincs hasonló probléma. Miért nem táplál­ják be az újabb betétkönyve­sek adatait? — Miskolci központunkban van a számítógép, s a közpon­tunk az adatbetáplálásért egy­szeri összegét kér. Nyilváhva- ló, hogy a gép működtetése pénzbe kerül, s lényegében a beszerzésével van összefüg­gésben, hogy a vállalat csök­kentette a díjbeszedők számát- Nógrád megyében például a havi 45 ezer fogyasztóra 24 pénzbeszedő jut — mondja az üzemigazgató. Az OTP megyei igazgatósá­gán Magyari József igazgató- helyettes szobájában beszél­getünk. Jelen vannak az ügy­intézők: Olaj Ferenc osztály- vezető és Tóth Ernöné főelő­adó is. — 1969. május 30-án kötöt­tünk szerződést az ÉMÁSZ- szal itt helyben, Salgótarján­ban — mutatja a dokumentu­mot Tóth Emőné. — Idén má­jusban kötöttük meg a szerző­dést, a két új településre, Pász­tora és Nagybatonyna, szintén helyben. Abban nincsen szó semmiféle anyagi követelés­ről. — Azóta húszezer forint ki­fizetését követeli budapesti központunktól a miskolci ÉMÁSZ-központ — mondja Olaj Ferenc. — Ennek fejében mintegy 3—400 számla gépi feldolgozását végeznék el, va­lamint a későbben kötendőkét is. A két központ szerint mádig nem jött létrfe az ügyben meg­Rendelet a népművészeti vásárokról r Rendelet jelent meg a nép­művészeti vásárokróL A folk­lór ugyanis divat, nem vélet­len tehát, hogy az utóbbi idő­ben több helyen és számos al­kalommal rendeztek ilyen vá­sárokat. Ezek egy részében azonban keveredett a valódi érték a hamissal, az igazi népművészet a giccsel. I A művelődési miniszter és » belkereskedelmi miniszter újabban kiadott, MM 16/1881. számú együttes rendelete egyebek között azt is megha­tározza, hogy a népművészeti vásárokon milyen alkotások hozhatók forgalomba. Ezek szerint az ilyen rendezvénye­ken a népművészet mesterei, a népi iparművészek, a népi iparművészeti tevékenységet folytató iparművészek, a nép­művészet ifjú mesterei, vala­mint a népi iparművészeti tárgyak előállításával és for­galomba hozatalával foglalko­zó szervezetek vehetnek részt. A névjegyzéket a Népi Ipar- művészeti Tanács az engedé­lyező hatóság rendelkezésére bocsátja. Vásár ugyanis csak engedély alapján rendezhető és ennek kiadásánál előnyben kell részesíteni azokat a szer­vezeteket, intézményeket; amelyeknek fő tevékenységük a művelődési vagy a népi iparművészettel összefüggő feladatok ellátása. Ilyen vá­sárt áltálában művelődési in­tézményekben vagy — a he­lyi szervek engedélye alapján — az erre alkalmas közterüle­teken lehet rendezni. A vá­sárt kereskedelmi szempont­ból a nagyközségi, községi szakigazgatási, illetve a váro­si, fővárosi, kerületi ta­nács kereskedelmi — művészeti szempontból a fővárosi, megyei tanács végrehajtó bizottságának mű­velődési feladatokkal foglal­kozó szervei ellenőrzik. Képcsarnoki tárlatok, grafikák Mind több szó esik az utób­bi időben hazánkban is a mindennapi környezet és a tárgyi világ színvonalasabb alakításával összefüggő dol­gainkról. E kérdéskörhöz tar­tozik, többi között a szűkebb környezet, az otthon funkcio­nális és esztétikai szempon* tokát egyaránt szem előtt tar­tó megteremtése, illetve ki­alakítása, a lakáskultúra ma­gasabb színvonalra emelése. E tevékenységbe, sajátos esz­közeivel és kínálatával a Kép­csarnok üzlethálózata is be­kapcsolódik, például kiegészí­tő kisbútoraival, műtárgyai­val, képzőművészeti alkotá­sok bemutatásával és így to-' vább­A Képcsarnok salgótarjá­ni üzlete — új helyén meg­növekedett lehetőségeivel él­ve — szintén több irányú erőfeszítéseiket tesz ennek ér­dekében, Figyelmet keltenek például kiállításai és bemu­tatói, amelyek szervesen épül­tek be a megyei képző- és iparművészeti kiállítási prog­ramba is, azt mintegy „kiegé­szítik”, változatosabbá te­szik­Ebben az évben Salgótar­jánban öt képzőművészeti ki­állítást és bemutatót rendez­tek. Igaz, nem egyforma si­kerrel. Az érdeklődők talál­kozhattak Monos József, P. Fára Janka, Szűcs József, Csavlek András és legutóbb novemberben Sarkantyú Si­mon alkotásaival. Különösen sikeres volt P. Fára Janka festőművész kiállítása, mert a művész nógrádi ihletésű képeiből hozott ízelítőt. Re­méljük a jövő évi kiállítási program szintén változatos lesz, ennek előkészítése most van folyamatban. Ezekben a napokban a Kép­csarnok igen gazdag és érté­kes grafikai anyaggal várja az érdeklődőket Ebben, többi között megtalálhatjuk Reich Károly, Szabó Vladimír, Cso- hány Kálmán, Barcsay Jenő, Korniss Dezső, Borsos Miklós grafikáit, sőt Amerigo Tot két lapját, a Fésülködőt és a .Merengőt is, hogy csak né­hány művészt említsünk- Az utóbbi Idő legváltozatosabb grafikai anyaga külön U meg­érdemli figyelmünket HUMOR — Soha, érti, soha! Maga az én lányomról soha nem fog­ja azt mondani: ő az enyém! — Nos, • ahogy én tudóm, tisztelt uram, ezt ön sem mondhatja! ☆ — Az a lány, akivel tegnap a kocsmában láttalak, a lá­nyod volt ugye? , — Igen, de kérlek, meg ne mondd a feleségemnek! r GYORS ÜTEMŰ LAKÁSÉPÍTKEZÉS A Koreai Népi Demokrati­kus Köztársaságban a nagy­arányú lakásépítési progra­mot nyomban az 1950—1953. közötti felszabadító harcok után kezdték meg. 1957. és 1960. között összesen több mint 11 millió négyzetméter­nyi lakóterületet létesítettek a városokban és falvakban. 1961 ás 1970. között 800 ezer család költözött új otthonba. A KNDK-ban a lakásépítési terveket minden évben túl­teljesítik. Így van ez a jer lenlegi tervciklusban is. Az 1978 és 1984. közötti, második hétéves terv alatt évente 200—300 ezer család költöz­het’ korszserű, új otthonba. A modem építési technoló­giák alkalmazásának legin­kább szembetűnő bizonyítéka­it a fővárosban, Phenjanban találjuk. A Taedong-gang fo- l?ró partján gyönyörű sugár- utat építenek, amelynek im­pozáns, sokemeletes épületei a város fölé magasodnak. — Mit szól ehhez? Már megint kifolytak a gyere­kek az iskolából. — Na ne mondja! És hogy történt? — Állítólag nem csukták be rendesen a kaput. Azt mond­ják, legalább egy osztály ki­folyt az utcára • — Szép dolog. Tudja, az én fiaméknál hogy oldották meg, hogy elférjenek a gyerekek? Emeletes padokat csináltalc. Egy régivágású magas te­remben három gyerek is elfér egymás fölött. — Ez igen. De várjon csak! Hogyan tanítják őket? — Emeletes tanárral. A főiskolák már rá is álltak a képzésükre. Jövőre az egyik szak a gúlaformálás lesz a tanárképzőkön. — Az én fiam iskolájában másképp csinálják. Minden helyiséget osztályteremmé alakítanak. — Ne vicceljen! A mi is­kolánkban öt éve nincs labo­ratórium, és a szakköri szo­bában a nyolcadik H tanul­— Szakköri szoba... jön nekem Ilyenekkel. A fiam*1:­ISKOLA­BUSZ nál átalakították az illemhe­lyeket is. Szorosan préselve száz gyerek is elfér a volt férfivécében. — Na de, hogyan, szóval mi van, ha valakinek még­is. .. — Nagyon egyszerű■ Minden pad háttámlájára egy zacs­kót szerelnek, úgy mint a repülőgépeken. Most ment ki egy delegáció Amerikába, hogy tanulmányozza a PA- NAM zacskóit. Állítólag azok újra felhasználhatók. — Hát... ez még mindig jobb, mintha buszoztatnAk. A kollégám kislányát minden­nap leviszik egy nógrádi fa­luba tanulni. — Szegény gyerek. — Bár ki tudja■.Most tervezik, hogy napközit ren­deznek be a buszon. Napi öt órát utazik a gyerek, ezalatt tanári felügyelettel megta­nulja az anyagot. — Hm. Mi lenne, ha még meszebbre vinnék? Rögtön le­adhatnák a nyolc órát is út­közben. — Idefigyeljen. Ez nem is rossz ötlet. Csak.. • minek menjek olyan messze? Addig köröztek Budapesten, amíg véget nem ér a tanítás. Fel kell szerelni a buszt tornate­remmel mosdóval, szakter­mekkel, szakköri szobával, magnóval, vetítővel, és mond­ja, kinek fog hiányozni az a vacak iskola? — Senkinek. És még sokat köröznie sem kell annak a busznak. Elég ha kétszer át­megy a Lánchídon és az Ár- pád-hidon, máris letelt az idő. — Tudja mit? Ha a busz egy helyben állna, meg le­hetne spórolni a vezetőt­— Fel kell tenni bakra, hogy el ne guruljon. — Igen. És téglával szige­telni, hogy ne fázzanak télen a. gyerekek. Rá lehetne tenni néhány emeletet. — Na látja? Megtaláltuk a megoldást. Minél több ilyen Vuszt kell építeni, és rögtön nem lesznek olyan zsúfoltak az iskolák. Tótisz András NÓGRAD — 1981. december 18., péntek INGRID BERGMAN: fi ETEM (28.) Színpadon Párizsban Anatole Litvak és én jól ki­jöttünk egymással, bár őt nyugtalanította, hogy lassan tanulom a szövegemet. Egy napon látta, hogy a szöveg­könyvvel a kezemben ülök egy sarokban. Lelkes volt, megdicsérte a szorgalmamat. Nem volt erőm ahhoz, hogy bevall jam neki, a „Tea és szimpátia” című színdarab szövegét tanulom franciául. Egy párizsi színház felajánlot­ta, hogy játsszam el benne a főszerepet Mikor az „Anasztáziát” le­forgattuk, visszamentem Pá­rizsba, és tudtam, hogy elke­rülhetetlen Róbertéval a sza­kítás. A „Tea és szimpátia” egy fiatal, internátusbán ne­velkedő fiúnak a története, aki azt hiszi, hogy homo­szexuális. Roberto olyan ember volt, akinek nagyon ellenszenves dolog volt a homoszexualitás! Amikor Robertinót svájci, vagy angol internátusba akar­tam küldeni, mindig nagyon megharagudott. Mi ? Ezekben az iníernátusokban kezdődik — tombolt. így azután Ro- bertino soha nem részesült intemátusi taníttatásban. Rossellini a jelenlétemben olvasta el a forgatókönyvet egy párizsi szállodai szobá­ban. Amikor a végére ért, felállt, a szövegkönyvet a fal­hoz vágta, és azt mondta, ez a legócskább darab, amit vala­ha is olvasott. Az nem is le­het kérdéses, hogy ilyesmiben játsszam-e. De nem sikerült lebeszélnie a darabról. A premier estjén az öltö­zőmben ült, és olaszul jósolt. Megkértem, hogy legalább franciául mondja, mert fran­cia színpadra fogok állni. HeJ vesen mondta tovább az anyanyelvén; Nem kell fél­nem, nem fogok sokáig a színpadon állni. Legfeljebb tíz percig. Megkövültem. Lámpalázasan mentem ki a színpadra. De minden jól ment. Az utolsó jelenetnek is vége lett, lát­tam, hogy Roberto a kulisz- szák mögött áll. Partnereim­mel álltam a színpadon, való­ban ünnepeltek minket. Fel­álltak a nézők, tapsoltak, üvöltöttek, bravót kiabáltak, egyszerűen nem engedtek le bennünket a színpadról. Mikor egyszer egyedül álltam a színpadon, Róbertot láttam szemben velem. Találkozott a pillantásunk. Egymás szemé­be néztünk, és ebben a pilla­natban tudtam, hogy vége a házasságunknak, még akkor is, i ha továbbra is egymás mellett élünk. A párizsi színházi játékkal új élet kezdődött számomra. A gyerekek . nálam voltak, Roberto több hónapra el 'akart utazni, hogy filmet for­gasson Indiában. Egyedül ma­gamra voltam utalva. Négy év óta először. Nekem kellett döntéseket hoznom. De boldog voltam. Jól éreztem magam. A darab siker volt. Kollégá­im a szünetekben az öltö­zőmben gyűltek össze, és pi­káns vicceket meséltek. Jól szórakoztak rajtam, mert még mindig elpirultam. De az elfogódottságom napról napra egyre jobban feloldódott, vé­gül én is úgy nevettem, mint ők. Következik: 29- Váljunk el! Filmjegyzet ÖT ESTE Egy férfi kipillant az utcára, s a szemközti házban fel­ismeri ifjú éveipek színhelyét. Pillanat műve csak az egész: izgatott kíváncsisággal átszalad és becsönget a régi lakásba! Ugyanaz a nő nyit ajtót, aki mintegy tizenöt éve becsukta! s a közben eltelt idő valós zínűUenül rövidnek és jelenték­telennek tűnik számukra. Pedig az évek mély nyomokat hagytak bennük, melyek váratlan találkozásuk első percétől görcsös izgatottságban, elfojtott gyanakvásban jutnak kife­jezésre, míg aztán öt este múltán ez a feszültség bizalommá oldódik.- Szinte a film teljes történése alatt zárt térben vagyunk; de nem érezzük a falak szorítását, végig ugyanazokat az arcokat látjuk, de azok nem válnak unalmassá Nyikita Mi- halkov — miként az Etűdök gépzongorára, vagy az Oblo­mov néhány napja című filmjeiben — az öt estében is a lélek hánykódását és annak viselkedésekben való megtes­tesülését vizsgálja. Hősei érzékeny, gondolkodó emberek, akik jól ismerik, értik önmagukat, s szándékosan tesznek, illetve nem tesznek lépéseket sorsuk alakítására. Adott volt Alekszandr Vologyinnak az ötvenes években írt darabja, kiválasztott a rendező néhány kitűnő színészt, előteremtett egy huszonöt évvel ezelőtti tipikus moszkvai lakást és eljátszotta jellegzetesen finom, költői játékát, me­lyet csak ő tud így eljátszani. Könnyedén megtalálta a mód­szereket ahhoz, hogy kiterjessze a színhely téri és időkoor­dinátáit, megsokszorozza a szereplőit. A közös élőszobás, konyhás belvárosi lakásban több család él —, mint ezt egy beguruló labdából! bicikliző gye­rekből, a telefoncsengetésre kikukkantó fejekből kikövet­keztetjük. Tamara Vasziljevnának televíziója van; a híradók­ból adódik a cselekmény pontos dátuma, s a híradók segíte­nek már a film elejétől az ötvenes évek végi hangulat meg­teremtésében. Az öt este szerkezete megfelel a szabályos színpadi mű felvonásokra tagolódó formájának. A cselek­mény mindig este folytatódik, áthidalva a hősök kapcsola­tában kevéssé jelentős nappalokat. Az adott, néhány este azonban felvázol előttünk egy másik Idősíkot is, a háború előtti éveket, amikor Hjin diákként itt lakott Tamaránál és szerették egymást. A múlt egy lépcsőházi ölelésben, egy daltöredékben, örökre megőrzött pillantásokban jelenik meg újra, no és a hősök mélyen átélt dialógusaiban. Tehát soha­sem konkrétan. Mégis képszerűvé válik a múlt, leginkábba kétszer is elmesélt búcsú, amikor Tamara —, mint a Száll­nak a darvak Veronikája — az állomás tömegében lesi a maga Boriszát: Iljint. A találkozás konfliktusát az mélyíti el, hogy mind a ketten álarcot öltenek, s akkor válik a találkozás egymásra találássá, amikor sikerül ledobni az álarcokat. Azért mene­külnek a másik és önmaguk elől is, mert az emlékezés ke­gyetlenül bizonyítja, ők már nem azok, akik voltak, s főként nem azok, akik szerettek volna lenni. Az ifjúkori szerelem azonban erős kapocsnak bizonyult, a két ember rájön, hogy nem volt életükben ennél mélyebb, tartósabb kötődés az­óta sem Ezért nem engedhetik meg maguknak, hogy még egyszer elhagyják egymást. Tamara arcának változásait, vi­selkedésének szeszélyeit a szereppel teljesen azonosuló Ljudmila ©urcsenko sok színnel ábrázolja. Iljin a hazugsá­gával nehezebb helyzetet teremtett magának, s az őt játszó Sztanyiszlav Ljubsín számára ez nagyszerű lehetőségei nyújt Tamara unokaöccse és annak barátnője harcolnak a kél magányos emberért.'A fiú a valóságba próbálja visszaránt gatni álmodozó nagynénjét, a lány pedig szabályosán iljin útjába áll, s nem hagyja elmenni. A két fiatal a fi Un ked­ves figurái, őket nem nyomasztja á múlt, számukra mint den egyszerűen megoldható — csak akarat kérdése. Ä törté­nethez tartozik még Iljin volt egyetemi társa, akinek sike­rült az élete. Ott lebeg hát a példa: ilyen lett volna ő is,’ ha . . . Van még egy ellenpont. Ilia alkalmi barátnője, Zó- ja, egy butácska lány, aki nem tud.ia megtartani a férfiakat' Az Öt este kegyetlen, szomorú film — nézni; felemelő megnyugtató — emlékezni rá. ■— ko —

Next

/
Oldalképek
Tartalom