Nógrád. 1981. november (37. évfolyam. 257-280. szám)

1981-11-13 / 266. szám

jelenti Egyetértés fronttá Lengyelorsrcrgbcm <■» Kedvezően hatott a közhangulatra Kelemen István, az MTI tu- batokon — hangsúlyozta Ol- ságjogok korlátozását iósítója jelenti: szowski. — mondotta. Lengyelországban a sztrájk- Kijelentette: a közhangulat- Közölte, hogy a Politikai konfliktusokat szándékosan ra kedvezően hatott, hogy a Bizottság hamarosan kikéri a szítják a szélsőséges erők — párt előterjesztette a nemzeti párttagság véleményét a nem­jelentette ki Stefan Olszowski egyetértés frontjának koncep- zeti egyetértési front koncep- a LEMP legnicai vajdasági cióját A front alapját a Len- ciójáról. Ugyancsak rövid aktívaértekezletén, amelyen gyelországban működő há- időn belül a politikai pártok főként ideológiai kérdésekről rompártrendszer képezi, s az és a társadalmi erők képvise- volt szó. A Politikai Bizottság egész koncepciónak semmi lőiből álló különbizottság ki­tagja, a KB titkára elmondta, köze sincs a Szolidaritás szél- dolgozza a front programnyi- hogy pillanatnyilag négy fe- sőségesei által erőltetett vala- latkozatát. szültségi góc van az ország- miféle „koalíciós kormány­ban: a radomi műszaki főis- hoz” mert ilyesmibe a párt kola, a Zielona Góra-i vajda- sohasem megy bele. ság, a „Sosonowiec” szénbá- — A párt nem fenyegetőzik, _ ..... , nya és Alsó-Szilézia, ahol a de tudni kell, hogy ha a Szó­kioszkok napok óta bojkottál- lidaritás részéről továbbra ff a megegye esl Poutiaanak ják a lapok Olszowski elemezte a len­gyel újságíró-társadalom hely­zetét, amelyet bonyolultnak terjesztését, sem lépnek fel határozottan a **^“de egyezrük" Ugyanakkor a társadalom las- sztrájkok ellen, akkor bizo- , tta ’ _ egy e OK s an kezd kijózanodni, a bá- nyos törvényes sztrájkellenes <2-., . nyászok munkája hatéko- intézkedésekre lesz szükség, nyabbá válik a szabad szom- ami az állampolgári szabad­Módosították az útlevelekről szóló rendeletet A Minisztertanács a kül- vagy földre utazásról és az útleve­lekről szóló rendeletét 1982. január 1-i hatállyal módosí­totta. Ennek élteimében a jövő év elejétől a magyar ál- előző két évben egyéni turis­látogató jellegű utazá­sokat. A bank tehát a 18 évet betöltött magyar állam­polgároknak akkor biztosít tu- ristavaluta-ellátást, ha az lampolgárok konvertibilis magáncéllal a tautazáson valutaelszámolá- Továbbra nem vettek részt lehetőség lesz sú országokba naptári évente arra, hogy a 14—18 év közötti egyszer utazhatnak. A rende- fiatalok — ha szüleikkel letmódosítás nem érinti a szó- együtt utaznak — egyéni tu- cialista országokba való uta­zásokat; oda a már korábban érvénybe lépett kedvezmé­nyekkel lehet utazni. Az utazások engedélyezésé­nek új rendjéhez igazodik az állampolgárok valutaellátásá­val kapcsolatos rendelkezés. Október 1-én a pénzügyi ristaútlevelet és valutaellá­tást kapjanak. Változatlanul nem része­sülhetnek valutaellátásban azok az állampolgárok, akik az előző 5 évben deviza- vagy vámbűncselekményt követtek eL A turistaútlevéllel rendel­szervek közölték, hogy állam- kezök M ^ gyákorlgitneik SÄT* ^ megfelelően menetjegyet, a külföldi magánutazásaikhoz több valutát vjsárofhatoak. üiemanyagköltség céljára kü- Eszennt a rubelelszámolású * _a__i_ — g épkocsival utazók pedig lön valutát vásárolhatnák az országonként megállapított ke­reteken belül. Az útlevélkiadásd és valuta­ellátási változások lehetővé teszik a konvertibilis elszá­országokba utazók az eddigi évi 10 000,— forint helyett 15 000,— forintért, a konver­tibilis elszámolású országokba — így Jugoszláviába is — uta­zó egyéni turisták 8 500 — fo­rint helyett 12 000,— forint molású országokba utazó egyé, értékű valutát vásárolhatnak ni turisták valutaigénylési a mindenkori valutaeladási rendjének egyszerűsítését is. árfolyamon. A látogató útié- A jövőben nem kell a véllel rendelkezők az eddigi tautazásbocz 1300 — forint hely«tt MOO — forintért vásáwniOmfcmdr valu­tát, és a társasutazáson részt- tói külön igényelni. A útle­az újságírók megosztására törekednek, a lengyel újságírószövet­ség bizonyos vezetői pe­dig kísérleteket tesznek az egész lengyel sajtó fölötti el­lenőrzés megszerzésére. A KB •titkára hangsúlyozta, hogy a pártsajtóban kizárólagos ér­vénnyel kötelezőek a marxiz­mus—leninizmus eszmei köve­telményei. Ami a Szolidari­tásnak a tömegtájékoztatási eszközökhöz való hozzáférhe­tőségét illeti, Olszowski kije­lentette: ezen a téren a párt nem engedhet, a szocializmus­ban a propaganda a hatalom eleme. Merénylet­kísérlet az ügyvivő ellen Csütörtökön reggel Párizs­ban egy ismeretlen férfi több lövést adott le az amerikai ügyvivő kocsijára, majd el­menekült Christian Chapman, az ügyvivő, aki az új ameri­kai nagykövet Párizsba érke­zéséig a nagykövetséget vezeti, nem sérült meg. A merénylőt mindeddig nem sikerült kéz­re keríteni. (MTI) fHággazifoságl konferencia Munkabizottsági ülések Csütörtökön a Magyar Tu dományos Akadémia székhá­zában délelőtt plenáris ülés sei, majd délután kilenc té­mában szervezett munkacso­portok, tanácskozásaival foly­tatódott a Fejlesztési Intéze­tek Európai Társaságának tu­dományos konferenciája a vi­lággazdaság időszerű kérdései­ről, köztük a harmadik világ megoldásra váró problémái­ról. Egyebek között szóba ke­rült, hogy a harmadik világ problémáinak megértése, elemzése és megoldása nem­zetközi együttműködést köve­tel a tudományos kutatásban is. Többen kifejtették, hogy új kutatási módszerekre, új együttműködési formákra és a politikáig ívelő cselekvési rendszerek kidolgozására van szükség. így születhetnek meg korunk nagy, nemzetközi tu­dományos vállalkozásai, ame­lyek egy-egy kérdés egyezte­tett megközelítése érdekében összefoghatnak kiemelkedő kutatókat, egyesíthetnek je­lentős tudományos potenciál­lal és korszerű felszerelések­kel rendelkező intézeteket. El­hangzott, hogy ezen együtt­működés során a tudósoknak továbbra ts keresniük kell a kapcsolatot a politikával, amely az eddiginél sokkal na­gyobb mértékben lesz ráutal­va a tudományra, mivel a jö­vő kérdéseiben a jelenlegi társadalmaknak nincs más jelzőrendszerük. A tudomány számára viszont nyilvánvaló, hogy olyan nagy jelentőségű világproblémák esetében, mint például a fejlődő országok társadalmi, gazdasági kérdé­seinek megoldása, az elmara­dottság felszámolása, csak a politika képes a kialakult mechanizmusok megváltozta­tására. Pénteken újabb szekcióülé­sekkel folytatódik a konfe­rencia. Gengsxterek, polgárok, fegyverkereskedők Rettegő amerikaiak szükséges tát az IBUSZ és ján a Magyar Nemzeö Bank­vevők költőpénze is arányosan emelkedik. vélkérő lapot a benyújtáskor az IBUSZ valutaigénylésnek A Magyar Nemzeti Bank a is tekinti, és amennyiben az konvertibilis elszámolású or- állampolgár valutaellátásban szagokba utazó egyéni turis- részesülhet,, az útlevélkérő ta­táknak továbbra is 3 évenként biztosít — egyszeri felhaszná­lásra — valutaellátási lehető­pot az IBUSZ a valutaellá­tás biztosítására vonatkozó záradékkal továbbítja az útle­séget azzal, hogy a jövőben vélhatósághoz. Ez az eljárás nem veszi figyelembe az elő­ző kétévi társas turisztikai az utazással kapcsolatos ügy­intézést lerövidíti. (MTI) Csád: újabb tűzfészek? Ismét harcokról tudósítanak Csádból. Az afrikai Szahel- övezet e félsivatagos országa immár vagy egy évtizede pol­gárháború színhelye A különböző törzsi és vallási csopor­tok fegyveres erői között folyó háborúskodás áldatlan álla­potokat teremtett az országban. Sokáig az egykori gyar­mattartó Franciaország csapatai jelentettek „kiegyensúlyozó erőt”, mig végül az a felszabadítási front kerekedett felül, amelynek vezető ereje az északi nomád törzsekből került ki. Goukouni Queddeinek, a jelenlegi elnöknek sikerült meg­egyezésre jutnia a déli vezetők egy részével is, koalíciós kormányt alakított, amit elismert az Afrikai Egységszer­vezet. A csádi béke azonban igen rövid életűnek bizonyult. Az elnök és hívei ellen fellázadt hadügyminiszter, Hissene Habre, aki élvezte Egyiptom, Szudán és az Egyesült Álla­mok katonai támogatását is. A törvényes csádi kormány kérésére akkor a szomszédos Líbia korlátozott létszámú ka­tonai erőt irányított Csábda, véget vetve a testvérgyilkos harcnak. Kadhafi katonáinak csádi jelenlétét rendkívül éle­sen támadta a nyugati propaganda, s a csádi vezetésre is igen nagy nyomás nehezült, hogy a belső helyzetet Líbia nélkül rendezze. Ilyen tartalmú határozatokat hozott az Afrikai Egységszervezet is. Tripoliban mindezek hatására úgy döntöttek, hogy a líbiai katonák elhagyják Csádot. Kivonulásuk első követ­kezményei azonban arra utalnak, hogy ismét kitör a harc Csádban. A Szudánnal határos vidékekről máris összetű­zéseket jelentenek. Állítólag Nimeri szudáni vezető is be­vetette csapatait Habre oldalán. Hírügynökségi jelentések szerint közben megérkeztek Csádba az afrikaközi békefenntartó erők első, zaire-i kato­nái is. Nekik kell majd támogatást nyújtaniuk az újabb polgárháború megakadályozásához. Ez azonban igen ne­héz feladatnak ígérkezik. Queddei elnök kabinetje ugyanis ma sem egységes, a koalíciót alkotó frakciók összecsapása bármely pillanatban újabb tűzfészket hozhat létre. Nincs egységes nemzeti hadsereg sem, s így a békefenntartóknak mindenképpen igen nehéz feladattal kell megbirkózniuk. Afrikai megfigyelők szerint a líbiaiak kivoulása nemhogy enyhítené a feszültséget a térségben, hanem új konfliktu­sok kirobbanásához veze+h'-t. Miklós Sándor NÓGRÁD — 1981. november 13., péntek Az SKP KB ülése irtán Leváho tták a frakció* vezetőket A Spanyol Kommunista Központi Bizottságának volt Párt Központi Bizottsága csü- főtitkára az Euzkadiko Ezker- törtökön hajnalban véget ért ra a baszk nacionalista párt­kétnapos ülésén leváltotta tisztségéből a Központi Bi­zottság hat tagját: Manuel Azcaratet, a VB tagját, Car­los Alonso Zaldivart, a KB volt titkárát, Pilar Brabo par­szövetség egyik vezetőjével, Mario Onaindíával együtt is­mertette az SKP KB határo­zatait elutasító álláspontját. Az SKP Központi Bizottsá­gának most leváltott hat tag­1 amenti képviselőt, Julio Se- ja a párt július végén tartott gurat, Jaime Sartoriust és Pi- X. kongresszusának vezér- lar Arroyot. A határozatot alakja volt az úgynevezett „megújító eurokommunista” csoportnak, amely követel te: a szervezeti szabályzatban te­gyék lehetővé, hogy a kisebb­ségi álláspontok képviselői szervezett irányzatokat alakít­hassanak. A kongresszuson nagy titkos szavazással fogadták el. A leváltási javaslatra 67-en, ellene 24-en szavaztak. Nyolc üres szavazólapot adtak le, a KB egy tagja pedig tartózko­dott a szavazástól. A döntés előtt a Központi Bizottság felszólította az érin- azonban javaslatukat tetteket, hogy nyilatkozatban többséggel elvetették, vonják vissza a párt írányvo- A Központi Bizottság két- nalával szembehelyezkedő napos ülésszaka elején kizárta álláspontjukat. A hat KB-tag a pártból a Baszk Kommu- által kidolgozott dokumen- nista Párt feloszlatott Köz­tumról azonban a KB egy­hangúlag megállapította, hogy az érintettek abban nem he- lyesbitették álláspontjukat. Ezután került sor a szavazás­ra leváltásukról. Mint jelentettük, a végre­hajtó bizottság pénteki ülé­ponti Bizottságának négy tag­ját, közöttük Roberto Lert- xundi főtitkárt, akik nyilvá­nosan szembehelyezkedtek az SKP vezető szerveinek hatá­rozataival. A most kizárt négy baszk pártvezető egyben tag­ja volt a Spanyol Kommunis­sét elfogadott határozatával ta Párt Központi Bizottságá- javasolta a Központi Bizott- nak is. Ságnak a hat KB-tag leváltá­sén elfogadott határozatával párttagokkal együtt, előadói i estet szerveztek, amelyen Ro­berto Lertxundi, a Baszk ! Kommunista Párt feloszlató1' (MTI) Flora Lewis, a New York Times párizsi tudósítója, hosz- szabb távolléte után Detroitba hazatérve így ír: „Bajlós a le­vegő, az emberek bizalmat­lanok egymáshoz, a félelem és a kétségbeesés oktalan agresz- szióba torkollik, a durva sérte­getéstől, idegen autók megron­gálásán keresztül a gondatlan­ságból okozott emberölésig”. 140 MILLIÓ FEGYVER Felfegyverkezve Egy másik újság George- townról, Washington előkelő negyedéről így ír: „Háromszo­ros zárak az egykor nyitott ka­pukon, a házak börtönné vál­toztak, amelyekbe az emberek önmagukat zárják be”. Bob Green, az ismert chicagói új­ságíró felteszi a kérdést: „Ki fizeti meg a pszichikai árát annak, hogy Amerika a szaba­dok országából a zárak és rá­csok országává változott?” A bűntények és a félelem növekedése természetesen szorosan összefügg a gazdasá- „Saturday Night Special” S1 viszonyok romlásával. Mi- (Szombat esti különleges), — nél erőszakosabb a társadalom, így „becézik” azt a 22 kalitoe- minél tehetetlenebb a rend- res revolvert, amellyel John őrség és a bíróság, annál in- Hinckley, Reagan merénylője kább igyekeznek a polgárok az elnökre lőtt Egyike volt ez felfegyverkezni. Az 55 millió annak az 55 millió pisztolynak, revolverhez, amelyet _ zsebben, ami az amerikai polgárok bír- kézitáskában, kesztyűtartóban, tokában van. Az amerikai pol- években hordanak, vagy a gár fegyverkezik. A félelem párnak alatt, az előszobaszek- egész arzenált halmoz fel — rények fiókjaiban rejteget- revolvereket, puskákat, könny- további 85 millió puska gázgránátokat A házak erő- és más fegyver járul: összesen dökké változnak, az utcákon 140 millió fegyver a 230 milliós íelíegyverzett őrök cirkálnák, lakosság kezében! A rettegés a lakosság egész „Nem a lőfegyverek, hanem életmódjára, életritmusára rá- az emberek ölik meg az embe- telepsák. A gyilkosság, a lo- reket!” — hangzik a fegyver­pás, a betörés, az erőszak, a lobby cinikus védekezése, és vandalizmus áttörte a nyomor- noha 1938 óta számtalan köz- negyedek, a fekete- és barna- vélemény-kutatás a fegyvervi- gettók falait és betört a gaz- selés valamilyen szabályozása dagok hivalkodó lakónegye­deibe is, New Yorktól Chica­gón, Detroiton keresztül At­lantáig, Houstonig. Los Angeles, a nyugati met­ropolis maga is a „félelem vá­rosává” változott. A legújabb statisztikák szerint minden 140. emberre jut rablótámadás, minden 3500-ra gyilkosság, minden 547-re nemi erőszak és mind® 33-ra betörés. mellett foglalt állást, a tör­vényhozók gyakorlatilag a fegyverüzletben érdekelt cso­portok álláspontját képviselik. ELŐZÉKENY KISZOLGÁLÁS „BALJÓS A LEVEGŐ..;" I j j Fegyvert Amerikában a szakflzletekien kívül akár egy trafikban vagy zálogházban is vásárolhat bárki Reagan me­rénylője 1980 októberében ép- — pen egy dallasi zálogházban vett két revolvert, darabonként Védekezésül sok házat acél- 47 dollárért. A boltos — a biz- ajtókkal, különleges zárakkal tonság kedvéért (!) — elkérte és elektromos vészjelzőkkel Hinckley vezetői jogosítvá- szerelnek fel. A kaliforniai ha- nvát, megkérdezte: nem ká- tóságok 1980-ban 40 ezer en- bítószerélvező-e, volt-e bün- gedélyt adtak ki könnygáz- tetve és nem áll-e ideggyógy- fegyver tartására. Ez a szám kezelés alatt. Egy másik üz- az idei év első negyedében 600 leiben szerezte be a „Devas- ezerre emelkedett. 500 iskolá- tor” lőszert, a dum-dum tölté- ban 10 ezer instruktor tanítja, nyék egyik változatát. A ki­hogyan lehet védekezni ezzel szolgálás itt is előzékeny és a fegyverrel. gyors volt. A félelem légköre egyre sű­rűbb Amerika városaiban. Föld alatti robbantás Hevadában A nevedai kísérleti telepen szerdán föld alatti nukleáris robbantási kísérletet hajtottak végre — jeletette be az ame­rikai energiaügyi hivatal. Eb­ben az évben ez a tizenne­gyedik bejelentett kísérleti robbantás az Egyesült Álla­mokban. (MTI) Reagan a merénylet után még a kórházban sietett ki* jelenteni: az ellene elkövetett gyilkosság! kisérlet sem indo­kolja a fegyverkereskedelem korlátozását. Mike Royko, a Chicago Sun-Times cikkírója így kommentálta a nyilatko­zatot: „Amerikában valószínű­leg nincs több őrült, mint más iparilag fejlett országban. A különbség csak az, hogy egyet­len úgynevezett civilizált nem­zet sem fegyverei fel az őrült­jeit. .. Ha egy őrült fegyverhez jut és azt használja, ki a bű­nös: ő, vagy azok, akik őt a fegyverhez juttatták ?... Rea­gan mindenesetre segített ab­ban, hogy a fegyvert ráirányít­sák”. Gáti István Iráni helyzetkép Indiia Gandhi Pánzshon Indira Gandhi, indiai mi­niszterelnök csütörtökön dél­előtt Rómából, európai kőr­útjának harmadik állomására, Párizsba érkezett. Indira Gandhit háromnapos francia- országi tartózkodása első nap­ján fosadia Francois Mitter­rand köztársasági elnök. (MTI) Egy teheráni iszlám fórra- tán annak kora és rossz egész- ugynakkor beszámolt arról. dalmi bíróság csütörtökön ségi állapota miatt az élet- hogy az elmúlt három héten életfogytiglani börtönre ítélte fogytiglani börtönbüntetés öt különböző városban ösz- Abolfazl Ghasszemit, az úgy- mellett döntött. Ghasszemit szesen 73 embert vettek Őri­nevezett iráni párt vezetőjét, egyébként azzal is vádolták, zetbe. Ezek az emberek bal- E párt tagja volt Sapur Bakh- hogy részt vett egy idén ta- oldalinak tekintett kormány- tiar, a néhai sah utolsó mi- vasszal fölfedett államcsíny- ellenes szervezetek tagjai, niszterelnöke is. kísérletben, de ezt a bíróság Legtöbbjüket az észak-iráni Ghasszemit azzal vádolták, nem tudta bizonyítani. S’lan tartományban fogták hogy együttműködött a SA- , ... . ... . eJA , Iran kurdok lakta területe- A nyugat-irani Borujerd és in kedden és szerdán összesen az észak-iráni Amol városok- 11 ember halt meg a rend- ban a rendfenntartó erők ösz- fenntartó erők és kurd fel- szecsaptak a Modzsahedin kelők közti összecsapásokban Khalk elnevezésű kormányel- — jelentette csütörtökön az lenes szervezet tagjaival. Egy. Iszlám Köztársaság című te- egy modzsahid életét vesztet- heráni lap. A teheráni rádió te. VAK-kal, a sah titkosrendőr­ségével és hogy Bakhtiarral szövetkezve, meg akarta dön­teni az iszlám köztársaságot. Mint a teheráni rádió közölte, a bíráság előbb halálra akar­ta ítélni a politikust, de az-

Next

/
Oldalképek
Tartalom