Nógrád. 1981. november (37. évfolyam. 257-280. szám)
1981-11-10 / 263. szám
) A pénz is beszél.,^ Änyagmozgatga#unk Szunnyadó energiák Alkotó műszakiakról lévén szó, most néhány példa következhetne csalódott, meg nem értett, újat akaró emberekről. Akiknek a hosszú évek során megszerzett tudására nem tartott igényt a vállalat, az intézet, akiknek tudása, vagy akárcsak egyetlen. de hasznos ötlete végül is nem került be a társadalmi munkamegosztás áramkörébe. De most nem a csalódott műszakiakról példálóznék, hanem azokról, akik nem csalódtak. Nem mintha utóbbiak lennének többen. Gondban van hazánkban a műszaki értelmiség, ezt kár is volna tagadni. Nem titkolták ezt legutóbb a MTESZ közgyűlésén sem. Tehát a nem csalódottak. Ami nem jelenti, hogy feltétlenül sikeres emberek, akiknek lám minden gond, probléma, minden csukott ajtó és áskálódás ellenére is sikerült kibontakoztatni alkotóképességüket, ők sincsenek kevesen, bár számuk nem éri el a csalódott műszakiakét; ha meg kéne mintázni a ma műszaki emberét, nem ők állnának modellt. Azokról is szót kell ejteni, akik valahol a siker és a kudarc között élnek, akiknek nem adatik meg még az a lehetőség sem, hogy csalódjanak vagy örüljenek. Voltaképp azok sincsenek kevesen, akik egyszerűen nem alkotnak, hanem egyik napról a másikra végzik munkájukat, épp annyit, amennyit kell, s épp olyat, amilyent elvárnak tőlük. Akik ambíció, egészséges becsvágy nélkül járnak be a munkahelyre rajzolni, számolni, embereket irányítani. Ők is a műszakiak közé tartoznak: a „közömbösek”. Rájuk hivatkozva mondhatják sokan: „az a baj a műszakiakkal, hogy semmi sem jó nekik. Pedig, ha akarnák, alkothatnának. .. Az igazi alkotó ember anyagi és erkölcsi elismerés hiányában is alkot, él, dolgozik”. Tény, hogy bármely szakma, amelynek művelői nincsenek kellőképp megfizetve, alkalmanként elismerve, felhígul. Az ilyen területen egyre inkább háttérbe szorul az érték szerinti kiválasztódás, a munka, a képességnek a valóságoshoz közel álló megbecsülése. Az ilyen terület törvényszerűen kialakít fantomérdekeltséget, fantommunkát. Természetes hát, hogy nem minden műszaki értelmiség szájából jogos az érv, hogy „nem ismernek el”, mert erre az elismerésre sokan nem adnak alapot. Csakhogy ez a gondolatmenet megakad egy ponton. Én magam ismerek nem egy műszaki pályán dolgozót, aki évek óta semmit sem csinál a munkahelyén és ezt nem is titkolja. Azt mondja, és példák sorával bizonyítja, nem érdemes, mert falba ütközik az ember. Erre nem nagyon lehet mit válaszolni. Gyenge érv, ha az ember azt feleli: egyáltalán nem biztos, hogy falba ütközöl. Nem valószínű, hogy szavakon, tetszetős biztatásokon múlik a műszakiakban szunnyadó energiák felszabadítása. Sokkal Inkább az érdekeltségen. azon, hogy a vállalatnál, az intézetnél. az adott helyzetijén és időben igénylik-e, s értékén mérik-e a műszaki ember munkáját. Nem általában az érdekeltség, hanem .a napi ösztönzőerő az, ami hiányzik. Értékesek-e a műszakiak, vagy sem? Erről is céltalan vita folyik nem egy helyen, fórumon. Lehet-e egy gondokkal küszködő, ellentmondásoktól sem mentes terület embereiről kijelenteni, hogy tehetségesek, vagy épp azt, hogy tehetségtelenek? Az alkotókészség létét, vagy nem létét próba dönti el. A próba, ami folyamatosságában alakítja, változtatja is a készséget, eltompítja, vagy felszínre segíti a képességeket. Minden bizonnyal vannak szakmájukhoz nem értő műszakiak is, de ahhoz, hogy ezt kijelentsük róluk, előbb biztosítani kell számukra a lehetőséget. Most ilyen évek következnek, mondják a prognózisok. Nos, ha ilyen évek jönnek, akkor semmi okunk a pesszimizmusra. Arra a hangra sem, amely azt súgja, baj lesz, nagy baj; mert ez a mai műszaki gárda nem alkalmas a nehezebb, igényesebb feladatok megoldására. Miért ne volna az. mikor és kik bizonyították e kétely jogosságát? Hiszen éppen a nehéz feladat az, amely arra ösztökélt kis és nagy közösségeket, hogy érték szerint szelektálják a munkát, ismerjék el a képességet és marasztalják el a tehetetlenséget. L _ kemény évek jönnek, akkor áll— ** junk elébe. Lássuk.‘mi lakozik a műszakiakban, mije van a műszakinak gondján, baján kívül? Mcgyesi Gusztáv Szigorú előírások Több hőszigetelő anyag a lakosságnak Szemtanúja voltam a minap négyszázezer francia frank „elköltésének”. Közlekedési vállalatunk osztályvezetőjével váltottam éppen a szót, apaikor — nem tudva jelenlétemről — szinte lóhalálban rontott be szobájába beosztottja, emilyen szavakkal: „Főnök! Ha van négyszázezer frankunk, akkor megtudjuk venmiaPoc- laint!” No, akkor azonnal szignáld vissza: az üzlet létrejött. A Poclain francia gyártmányú rakodó-markoló gép. A megrendelő a Volán 2. számú Vállalata. A frank minapi forintértéke valamivel több a hatnál. — Ennyi pénzük van? — kérdeztem az osztályvezetőt —, hogy csak egy ajtónyitás után is „ugrik” a vállalat kasszájából ez a temérdek pénz? Az osztályvezetőnek már a szemvillanása sem ígért gond nélküli választ, s miként később bevallotta, olyan provokációként hatott rá informálódásom, mintha saját pénztárcájának tartalmát akartam volna ismertetni a nagyközönséggel. — Nagyon kevés pénzünk, s főleg kevés devizánk van. De bejött most ez az ajánlat, s erre nem lehet nemet mondani! Ez a gép úgy keli nekünk, mint egy falat kenyér. Az anyagmozgatást, rakodást ma már nem lehet kézzel végezni! Kerül, amibe kerül, akár francia frankért is be kell szerezni ezeket a masinákat! t Tar i Nem túlzottan friss, 1978- as statisztika szerint, hazánkban több mint nyolc- százezer ember foglalkozik anyagmozgatással. Ennyi „hórukkember’’ lenne nálunk? * — Sajnos, igen — mondja Gyenes Vendel, a Salgótarjáni Vasöntöde és Tűzhelygyár szállítási osztályának vezetője. — Sőt, ne adj’ isten, még többen. Hiszen nálunk is, hivatalosan nyolcvan-nyolcvanötén vannak azok, akik hivatásszerűen a beosztottaim, s tartozik még a létszámhoz huszonötnél több tehergépkocsi-vezető... De el tudja-e képzelni, hányán vannak még olyanok, akik idejük nagy részét töltik anyag- mozgatással...? Csak úgy, munkájuk mellett, szinte mellékesen. — És pazarolnak időt, energiát — főmunka helyett... — Sajnos, nálunk az anyag- mozgatásban még mindig nagy jelentősége van az ember kezének. Mondjam, hogy az egész gyár effajta gépparkja áll egy rakodógépből, egy autódaruból és egy öttonnás villás targoncából. — Szóval, marad az ember keze? — ...Már az sem. Elkop- ■ nak azok a régi öregek, akik ezt csinálják, a fiatal meg nemigen törekszik arra, hogy éppen ilyen körülmények között szállítónak lépjen be a vállalathoz. Meg ha jön is — tisztelet a kevés kivételnek —, biztos, hogy ez lagalább a tizenötödik munkahelye, s „tapasztalt rókaként” inkább azt nézi, hol kell kevesebbet cipekedni. Nagyon megvagyunk szorulva emberek dolgában. — És a gépekében is. — Hát a jövő már csak ez. De tudja, a pénz beszél. Ami most nincs. Mert idén lett önálló a vállalat, először még a régi adósságokat kell ledolgozni, s csak aztán kerülhet sor beszerzésre. Majd nyolcvankettő- ben, vágj’ nyolcvanháromban jobb lesz. — S addig? —‘Nézze! A gyár nem állhat le! Boldogulunk addig is úgy, ahogy tudunk. — Azt hinné az ember ■— mondom Máté Lászlónak* a Ganz-MÁVAG mátrano- vági gyár igazgatójának —, hogy önöknek itt nincsenek anyagmozgatási gondjaik. Hiszen az egyik fő profiljuk éppen az emelőberendezések gyártása. Bakdaruk, csarnoki futódaruk.« — De szép is lenne, ha így festene a helyzet! Tény: a. gyártócsarnokokban ott vannak a futódaruk, amelyek a hatalmas súlyú szerkezeteket mozgatják, de hihetetlen az a mennyiség, amely kéz segítségével vándorol egyik helyről a másikra. Sok kicsi sokra megy. Sőt, hányszor kell kézzel érni az anyaghoz, amíg a traktorpótkocsi platójára, vagy a teherautóra felkerül, s eljut rendeltetési helyére, a gyártásba. Nem mondom az utóbbi esztendőkben igyekeztünk targoncákat, kis mozgékony teherautókat beszerezni, de attól, hogy azt mondhassuk: gépesítettük az anyagmozgatást, még messze vagyunk. — Mi az akadálya? — A pénz. Nálunk az a kevés, ami van, elsősorban építkezésre megy el. Mert ez a gyáregység még ko- rántsincs készen. Ahogy jött, láthatta az út túloldalán az emelkedő új csarnokot. Nálunk még erre mennek a milliók, és korszerű forgácsoló- és hegesztőgépek vásárlására. Majd ha ezekből állunk jól, kerülhet csak sor a szállítás valamennyi fázisának motorizációjára. Emlékszem a művezetőre, itt láttam, aki míg emberei a műhelyben dolgoztak, másodmagával rámolta le a Pestről érkezett teherautónyi ötvényt. „Ez most nem is sok — mondta. Csak olyan négytonnányi lehet a platón..." * A Salgótarjáni Kohászati Üzemekben, miként Birkás Zoltán főosztályvezető mondja, a darabárunál olyan kilencvenöt szá-; zalékos a gépesítettség, az ömlesztve érkező anyagokénál viszont alig éri el a hat- vanat. — Akkor — kérdem szükség van még a lapátra, — Igen. Meg az azt markoló erős kezekre, amikből nálunk is egyre kevesebb van. Ezért is igyekszünk gépesíteni ezt a nehéz munkát, mert az élet nem állhat meg. És az súly, amit itt naponta meg kell mozgatni™ — Mégis úgy tűnik, önök azért nem panaszkodhatnak. — Minden relatív. Igaz, van harminc darupályánk bent az üzemcscarnokokban, szép számmal targoncánk, teherautónk, mozdonyaink, de ami van az is kevés. Még többre lenne szükségünk, csak hát a pénz! Most vettünk például két olyan targoncát, amely be tud járni a vagonba. íMegsaccolná, mennyibe került darabja? — Fogalmam sincs. — Mondom: háromszáz- ötvenezer forint. A pénz beszél, tudja, és a lehetőségeink bizony eléggé szűkösek. Pedig többet kellene erre a területre fordítani, mert az is köztudott: a legtöbb üzemi baleset anyag- mozgatás közben következik be. És bizony, ott is elúsznak a milliók, táppénzre. TV F Ott elúsznak, itt nincsenek. Pedig nagyon kellenének, hogy ne csak mozgat- gassunk. Bár valami már megmozdult... Karácsony György Á háztartás«* általában évente 6—10 ezer forintot költenek energiára, s ennek mintegy 70 százalékát fordítják fűtésre, amelyből jobb hőszigeteléssel évente 1000—1500 forintot lehetne megtakarítani. Az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztérium intézkedésére az idén a korábbinál jóval szigorúbb műszaki előírások léptek életbe, amelyek szerint az új épületeknél az eddiginél hatékonyabb \ hőszigetelésről gondoskodnak. Az energiatakarékosság és a hővédeiem kiterjesztésének fontos feltételeként bővítette termelését az idén a könnyűbeton- és szigetelőanyagipari vállalat, amely az állami építőipar ellátásán túl 23 százalékkal több korszerű szigetelőanyagot szállított a' családi házak, a társasházak építőinek. Ezen belül az emeletközi és a tetőfödémek hő- és hangszigetelésére majdnem másfélszer annyi kőzetgyapotlemezt készített, mint múlt év azonos időszakában. Ezekkel a termékekkel a régi házak hőszigetelését utólag is lényegesen javíthatják olyany- nyira, hogy a fűtési energiaköltség 20—40 százalékát lehet megtakarítani, s így a hőszigetelésre fordított többletkiadás öt év alatt megtérül'he. Bővítették a termelést a családi házak, emeletráépítések, tetőtér-beépítések falazóanya- gából, a gázszilikát kézi falazóelemből. A bővítést megalapozó kazincbarcikai beruházás a jövő évben fejeződik be, s így évente 80 ezer köbméterrel többet, összesen 400 ezer köbméter gázszilikát kézi falazóelemet szállíthatnak az építőknek. Az Országos Érc- és Ásványbányák Vállalat pilisvörösvári üzemével együttműködésben megkezdődött a perlitvakolat gyártása. Ezzel a termékkel is lényegesen javítani lehet a régi épületek hővédelmét, mert hőszigetelési hatása többszörösen meghaladja a szokásos vakolatét. A vállalat új bazalt- gyapotgyárat épít, s növeli a kőzetgyapottermékek kínálatát. Ebben a tervidőszakban több mint 3 milliárd forintot költenek az energiamegtakarítást hatékonyan segítő szigetelőanyagok gyártásának fejlesztésére, s így majdnem megkétszerezik termelésüket. FERKE JÓZSEFNÉT, a nagybárkányi termelőszövetkezet főkönyvelőjét az októberi küldöttközgyűlésen a TOT tagjai és a kongresszusi küldöttek közé választották. Hogy'an értékeli, minek tulajdonítja ezt a kettős sikert maga az érdekelt? — Kissé váratlanul ért, nem számítottam rá. A termelő- szövetkezetünk elnöke szerint szerepem van abban, hogy gazdaságunk helyzete stabil és ennek a ténynek pedig abban, hogy bíznak bennem. — Előző munkahelyei a statisztikai hivatal, a Magyar Nemzeti Bank, a TESZÖV. Most a nagybárkányi termelőszövetkezet. Ha nem haragszik, mintha ezt a „karriert” mások fordítva csinálnák? — Én is itt jöttem rá, hogy mennyire nehéz valós gyakorlati tapasztalatok nélkül eredményes munkát végezni. Ügy éreztem, előbb dobtak a mély vízbe, mintsem megtanultam volna. úszni. Annak ellenére, hogy előző munkahelyeimen sem volt könnyű a munka. — Mi késztette arra, hogy terme’őszövetkezeti főkönyvelőként keresse kenyerét? — Talán a véletlen is. Itt végeztünk egy vizsgálatot, Ä száméit eisszonyci amikor Tolmácsi Ferenc, a szövetkezet elnöke megkérdezte, nem jönnék-e ide dolgozni. Néhány hónap múlva, 1980 áprilisában igent mondtam, s azóta itt vagyok. — Nem bánta meg? — Nem. — Könnyű dolga van egy termelőszövetkezeti főkönyvelőnek napjainkban? — Nem mondanám. Más kívülállóként szemlélni egy gazdaság pénzügyeit, számviteli munkáját, s megint más meg is valósítani az elképzeléseket. Véleményem szerint három év kell ahhoz, míg valaki elsajátítja az összes szükséges ismeretet... — Segíti valaki ebben a tanulásban? A főkönyvei ők nek nem nagyon szokták fogni a kezét. Főként azért, mert kevesen értenek munkájához. — Valóban így van, s ezt nap mint nap tapasztalom is a növénytermesztők, állattenyésztők egymás közti kapcsolatában. Ennek ellenére nem érzem, hogy magamra hagytak volna munkatársaim. A régebbiek sem, a TESZÖV revizori irodájától, a PM bevételi igazgatóságától, a megyei tanács közgazdasági csoportjától is megkapok minden segítséget. — És üzemen belül? — Kicsit egyedül érzem magam, még ilyen környezetben is, ahol az elnök igencsak közgazdasági szemléletű. Tőle sokat tanulok, elsősorban alaposságból. A többi vezető hajlamos arra, hogy a rendeleteket a saját ízlésük, érdekeik szerint értelmezzék. — Ez bűn? — Ez attól függ, hogy lehetővé teszik-e a jogszabályok, rendeletek. — Mi a véleménye ezekről. Nem szabályozzák túl a gazdálkodást? — Nem, bár a sok változás, módosítás annyiban nehezíti a helyzetemet, hogy nekem a rendeleteket. jogszabályokat le is kell fordítanom, mielőtt tovább adnám az ágaZ P.'t’T T ° 1 n V o,V — ... ezzel már el is árulta, hogyan tud egy főkönyvelő segíteni a gazdálkodásban. — Számtalan módon, hogy mást ne mondjak, a tájékoztatással. Már tudjuk, hogy az energia áremelkedése jövőre 560 ezer forintot jelent számunkra. A naprakészség rendkívül fontos a gyakorlatban, hiszen százezreket jelenthet az azonnali intézkedés. — Látom, lelkesedik a munkájáért. Lehet ezt szeretni? — Hogy lehetne nem szeretni? — Sikerélmény? — Ha az ellenőrzések során nem találnak semmi kifogást a munkámban. Ha megállapítjuk. hogyan lehet valamit olcsóbban megtermelni, azaz gazdaságosabban dolgoznunk. Csúfoltak, hogy képes vagyok kiszámolni a 100 forintnyi hóemberre jutó hóesést is. — Ez a munkájában rejlő lehetőségekre utal? — Igen és arra is, hogy mindent el kell követni annak érdekében, hogy közelebb jussunk az igazsághoz. — Az igazság viszont az, még mindig nem tudom, mi vette rá, hogy Salgótarjánból ideköltözzön vidékre két kisgyerekkel ? — Itt dolgozik a férjem is mint ágazatvezető, s ilyen beosztásban levő két embernek nem lehet máshonnan bejárni. Ez előbb utóbb a munka rovására menne. — Ha nem titok, mennyi a jövedelme? — AZ ALAPOM 6400, plusz ezer forint állami támogatás a kedvezőtlen adottságú munkahely miatt. Év végén maximum 40 százalék prémium, ha valamennyi előírt feltételt teljesítettük. Ebben még a borjúszaporulat is benne foglaltatik... — Nem sajnálja salgótarjáni lakását? — Az ottani két szoba helyett kaptunk ötöt. központi fűtéssel, nagy kerttel. A gyerekeknek is jobb. Ök ráadásul szlovákul is tanulnak, s ez sem válik hátrányukra. Nekünk legfeljebb a társaság hiányzik a sok elfoglaltság miatt. — Ezek szerint elégedett? — Nem panaszkodom. Jó felkészültségű, nagy szakértelemmel rendelkező kollégák vannak itt, s ez sokat jelent a mindennapi munkában. Z. T. NÓGRÁD - 1981. november 10., kedd 3
