Nógrád. 1981. november (37. évfolyam. 257-280. szám)

1981-11-05 / 260. szám

Joip tanácsodé Családi pótlék az anya jogán K. Istvánné szurdokpüspöki olvasónk férjét súlyos be­tegség miatt véglegesen rokkantsági nyugdíjba helyezték. Nyugdíját alacsony keresete és kevés szolgálati ideje miatt a legalacsonyabb összegben, vagyis havi 1660 forint összeg­ben állapították meg, amelyhez még a két óvodáskorú gyer­mek után családi pótlékot fizetnek. Olvasónk is dolgozik, de az ő fizetése sem magas, így szerény megélhetésük is elég nehézségbe ütközik. Ismerőseitől hallotta. hogy ilyen nehéz anyagi helyzetben levő családok családi pótlékát megemelik. Igaz-e ez, és kitől kell kérni, kérdezi olvasónk. Ahogy olvasónk a kérdést feltette, az úgy nem igaz. Ilyen indokkal a családi pótlék emelésére jogi lehetőség nincs. A gyermekek a családi pótlékot ugyanis férje jogán kapják, férjét pedig egyedülállónak semmiképpen sem lehet tekinteni, így a családi pótlék sem lehet magasabb, mint amit jelenleg is folyósítanak. Két gyermek után magasabb családi pótlék annak jár, aki egyedülálló, illetve, akit egyedülállónak lehet tekinteni. Viszont lehetővé teszi a jogszabály, hogy a családi pótlékot az anya jogán állapít­sák meg, ha a férj nem jogosult családi pótlékra, vagy gyermekeiről már legalább két hónapja nem gondoskodik, vagy, ha a feleség jogán magasabb összegű családi pótlék állapítható meg. A \ jogszabálynak ez utóbbi feltétele vonatkozik olva­sónkra is.' Olvasónk ugyanis a családi pótlékra való jogo­sultság szempontjából egyedülállónak minősül. A jogszabály ugyanis kimondja; Egyedülállónak kell tekinteni — többek között — azt a személyt, akinek van ugyan házastársa, vagy élettársa, de a házastárs (élettárs) nyugellátásban, baleseti' elátásban, kivételes baleseti nyugellátásban, kivételes nyug­ellátásban, átmeneti segélyben, rendszeres szociális segély­ben, rendszeres szociális járadékban, vagy hadigondozási já­radékban részesül, és keresete, jövedelme, nyugdíja nem haladja meg a munkaviszony alapján megállapítható öreg­ségi nyugdíj legkisebb összegéit, vagyis 1981-ben az 1660 fo­rintot. Ha tehát férjének nyugdíján kívül egyéb jövedelme, keresete nincs, érdemes kérni, hogy két gyermekük után a családi pótlékot a továbbiakban ne férje nyugdíjával, ha­nem az ön jogán, munkahelyén állapítsák meg. A kérelemmel olvasónk munkáltatójához kell fordulni. Ezzel egyidejűleg be kell szerezni a Nyugdíjfolyósító Igaz­gatóságtól — férje nyugdíjtörzsszámára hivatkozva — a családi pótlék folytatólagos, igénylésére jogosító igazolást. Rokkantsági nyugdíj megállapítása F. Károly szécsényl olvasónk elmúlt ötvenhat éves. Ez Ideig több mint harminchat évet dolgozott, több súlyos be­tegségen esett át, többször volt operálva is, így nem cso­dálható, hogy teljesítménye napról napra kevesebb és havi keresete is állandóan kevesebb lesz. Attól fél, hogy az ál­landó betegeskedés miatt nyugdíját végül is igefl alacsony átlag alapján tudják megállapítani. Kérte vállalatát, hogy küldjék el felüvizsgálatra. mert érzése szerint van annyi betegsége, amelynek alapján rokkantsági nyugdíjat állapí­tanak meg neki. Kérését azzal utasították el, hogy ne kísér­letezzen, mert úgysem nyugdíjazzák ki. Milyen feltételek szükségesek a rokkantsági nyugdíj megállapításához, és, ha az előterjesátést a vállalat nem teszi meg, kihez lehet for­dulni ennek érdekében, kérdezi olvasónk. Kétségtelen, hogy a vállalat nyugdíj-előkészítő szerve nagy tapasztalattal rendelkezik a nyugdíjkérelmek elbírá­lásának eredményével kapcsolatban, annak elbírálása azon­ban, hogy a dolgozó jogosult, vagy sem rokkantsági nyug­díjra, kizárólag az orvosi bizottság hatáskörébe tartozik. A vállalatnak tehát nincs joga előzetesen a jogosultság kérdé­sében elutasító álláspontját nyilvánítani. Egyedüli lehető­sége és kötelessége, hogy a dolgozó nyugdíjkérelmét az ille­tékes társadalombiztosítási szervhez felterjessze. Tételes jogszabályaink szerint rokkantsági nyugdíjra az jogosult, aki egészségromlás, illetőleg testi, vagy szellemi fogyatkozás következtében munkaképességét legalább 67 százalékban elvesztette, és ebben az állapotában javulás egy évig nem várható, továbbá a szükséges szolgálati időt megszerezte és rendszeresen nem dolgozik, vagy keresete lényegesen kevesebb a megrokkanása előtti kereseténél. Eb­ből a szempontból nem dolgozik rendszeresen az, aki a munkakörére megállapított törvényes munkaidőnél rövi- debb munkaidőben dolgozik. Ha pedig már megrokkanását megelőzően sem dolgozott teljes munkaidőben, akkor nem dolgozik rendszeresen, ha munkaideje a megrokkanását követően tovább csökkent. Nem tekinthető rendszeresen dolgozónak az sem, aki az igény bejelentését megelőző 180 nap alatt keresőképtelenség miatt megszakításokkal lega­lább 72 napon át nem dolgozott. A keresetet abban az eset­ben lehet a megrokkanás előtti keresetnél lényegesen ke­vesebbnek tekinteni, ha az legalább húsz százalékkal keve­sebb a nyugdíj alapját képező átlagkeresetnél. Amennyiben a nyugdíj-előkészítő bizottsága nyugdíjké­relem előterjesztésétől továbbra is elzárkózna, a kérelem közvetlen az illetékes társadalombiztosítási szervnél is elő­terjeszthető. Emberségből kiváló Súlyos szív- és érszűkület! betegségben szenvedő nyug­díjas vagyok. Számomra igen nagy gondot jelent, hogy sen­ki hozzátartozóm sincs, aki gyámolítana, legalább ■ annyi segítséget nyújtana, hogy az ebédemet elhozná az üzem konyhájáról. így kénytelen vagyok, ha nagyon nehézkesen is naponta Nagybátony-bá- nyavárosból helyijárati busz- szal átjárni a FŰTŐBER üze­mi konyhájára a nyugdíjas­ebédért. Tóth József fiatal autóbúsz- vezetőnek köszönhetem, hogy ezt meg tudom valósítani, mi­vel oda- és visszafelé útban Is észreveszi a közeledésemet, megvár, sőt mi több segít a felszállásban és leszállásban. Emberségből kiváló! E helyen mondok érte hálás köszönetét. Barabás Lászlóné Nagybátony-bányaváros, Ötéves terv utca 1. Dr. J. S. Tervteljesítés három hónappal a határidő előtt Felkészültek a féli forgalomra Nógrádkövesden Köszönet Szeretném megköszönni azt, hogy a debreceni kohász- és villamosipari dolgozók üdülő­jében igen kellemes két hetet tölthettem. A gyógyvíz, a ki­fogástalan ellátás mindent biztosított ehhez. Bár az őszi időjárás eléggé szeszélyes volt, csodálatosan szép a Nagyerdő, sok színben pompázó őszi színgazdagsága. A gyógyulás mellett a kikap­csolódás és a pihenés is na­gyon jó volt. Még egyszer nagyon köszö­nöm a pedagógus-szakszerve­zetnek az üdülési lehetőséget. K. Puskás Márta 1 Salgótarján j Nógrádkövesd vasútállomás vük túlteljesítésén dolgoznak, szállítási, tervét az ipolyvidéki Eredményük eléréséhez nagy­erdészet, a Magyarnándori Ál- ban hozzájárult az első ne- lami Gazdaság 3-as kerülete, gyedév kedvező időjárása, va- valamint a kőbánya feladatai lamint a rakodás jó szervezé­határozzak meg. Az erdészet tűzi-, bánya- és papírfa, az állami gazdaság pedig terményféleségek szál­lítására vette igénybe a vas­úti kocsikat. Az igényeket az állomás időben és megfelelő mennyiségben kielégítette. Az állomáshoz tartozó kő­se, az igényelt kocsimennyiség időbeni biztosítása. Jakubecz József állomásfőnökkel a kő­bányaüzemnél járva megál­lapíthattam, hogy a' vasút dol­gozóinak a munkájával elége­dettek. Az állomásfőnök tá­jékoztatott arról is, hogy a 19 évvel ezelőtt alakult három szocialista brigád munkabri­bánya naponta jelentős meny- gádként dolgozik. Jó munká- nyiségű kocsira tart igényt, jukat bizonyítja, hogy 1980- mlvel ez évi terve 245 ezer ban és az idén is eddig bal­tonna, mely tervet a határidő esetmentesen, dolgoztak. A előtt három hónappal, szép- télre 'is felkészültek, ami a téli tember 30-án 257 ezer tonná- és védőruhák ellátását illeti ra teljesítette. Így az év utol- többségükben már biztosítöt- só negyedévében az éves tér- ták. Megbecsült asszony Kísharlyánban Kishartyánban Varga Vil- tóttá az első növénytermesztő Évek óta visszatérő problé­májuk a három iparvágány Ilyen is történik a piacon felújítása, kiemelése, mivel esős időben a vágányok között víz áll, a téli hónapokban kor­csolyapályává válik, így ne­hezíti, balesetveszélyessé te­szi a munkavégzést. Ezt is­merve a kőbányaüzem veze­tői az ezeken a vágányokon dolgozó vasutasoknak gumi­csizmát biztosítanak, , melye­ket a vasútnak kellene adni, de többszöri kérésükre nem biztosították, s ez nem válik a vasút dicséretére. A három munkabrigád tag­jai mindent elkövetnek a bal­esetmentes munkavégzés ér­dekében, s szeretnék, ha a ne­hezítő körülményt feletteseik figyelembe vennék, illetve azok megszüntetéséről mi­előbb intézkednének, amelyet Joggal várnak el. mosnét mindenki Juli néninek hívja, s igazán nagy köztisz­teletnek örvend. Mint téesz- nyugdíjas még most sem pi­szocialista brigádot. Akkor, amikor Tyereskova űrhajó­zott, így természetesen az ő nevét vette fel a brigád. Az hen, nap mint nap a közösség asszonykórus szervezése is érdekében tevékenykedik. De Juli néni nevéhez fűződik. A a réeszben is hasznát veszik a mai napig is a kórus veze-; mai napig is. Mindig ott van tője,-legutóbb a rárósi napo­Elveszett és visszaadott pénztátca Egy gyesen levő kismama, a gyermekkocsit tolva gyorsan és idegesen vásárolt a balas­sagyarmati piacon. Közben kisgyermeke száját törölve a zsebkendőjével kirántotta a pénztárcáját. (Nem vette ész­re.) Egy öreg néni állt mögöt­te, aki ezt felfedezte, lehajolt és természetességgel visszaad­ta a fiatal anyának. Hogy eb­ben a pillanatban mi játszó­dott le a fiatal anya agyköz­pontjában, arra csak abból következtethetek, hogy arca fehér, majd piros,, kétségbe­esett lett, szeme könnybelá- badt, megcsókolta az öregasz- szonyt, megköszönte és ennyit mondott: „Benne van az egész havi fizetésünk”. Mindennek szemlélője vol­tam és felvetődött bennem a gondolat: ha más vette volna fel a pénztárcát, vajon ho­gyan cselekszik? Optimista va­gyok, úgy érzem az is hason­lóképpen járt volna el. Ezt két okra vezetem vissza: nera- A minap, október 25-én ki- régen két felső tagozatos ta­Szflcs Ferenc Panaszok és intézkedések Jelentette a pásztói tanács is k°n kÍVá10 ****** nyert6k- fértem 5* vendégem a vö^t- KCÄmS hét az növénytermesztés, vagy állattenyésztés. Társadalmi közvetlenül a után kezdte az MND'SZ-ben. Később a megyei nőtanács .. , vb-tagja lett, melybe több k}v° szóra. Segítem, tenni cikluson át újra és újra be- közösség érdekében választották. Juli néni volt az, nal- aki Kishartyánban megalakí­A kishartyáni tanács vb- tevékenységét titkára elmondotta, hogy sok felszabadulás iíyen Juli nénire lenne szük­ség, aki fáradságot nem kí­mélve kész bármikor menni a a önzetle- — takácsné — Korlát a gyalogosoknak va. így az ember szinte félve közlekedik esténként, mert, ha valaki jól pofonvágná, nem tudná visszaadni, mivel a sö­Pásztó vasútállomás Salgó- korlátot készített, mely a gya- tétben az orra hegyéig sem tarján felőli oldalán a vasúti logosokat és a kerékpárral lát el. Nem is beszélve arról, átjáró nagyon forgalmas, az közlekedőket figyelemfelkel- hogy most már ősz van és hoz 19 óra után, és meghök- megtalált nyugdíját pénztár­kenve tapasztaltam, hogy el- eájával, a benne levő címre hagyván a lakótelepet a vas- hiánytalanul lakására vitte, útállomásig nincs közvilágítás. Másik: meggyőződésem, bf- Gondoltam, hazafelé már a zom az emberek nagyobb több- másik megközelítési irányban ségének becsületességében, lel­fogok közlekedni. És mit vet- kiismeretében. Ezt igazolja az tem észre Ismét? Ezekben az öreg néni viselekdése. utcákban sincs közvilágítás! Bizalom és becsület (aldnek Több esetben Is tapasztaltuk, megvan), az ember (az élet) hogy Pásztó több útszakasza egyik jellembeli ajándéka, illetve utcája nincs kivilágít- őrködjünk felette! állomásról ki- és behaladó vo­natok, valamint a tolatáskor végzett munkák ezen a terü­leten a gyalogosok és a ke­rékpárral közlekedők részé­re veszélyessé vált. Ennek elkerülése érdekében tésre készteti, kényszeríti a kö- egyre rövidebbek a nappalok, rültekintésre. A korláttal egy- Manapság egyre több asszony, időben a Pásztó nagyközségi és leány dolgozik két, vagy Tanács 100 méter hosszban 1 három műszakban, és este kell méter 60 centiméter széles jár- dolgozni mennie, vagy pedig dát készíttetett mintegy 50 hazafelé tartania. . Mlndany- ezer forint értékben. így a nyian ki vannak téve a ve- a Hatvan—Salgótarján pglya- balesetveszély elhárításához szélynek világosság nélkül, fenntartási főnökség labirint- mindkét részről hozzájárultak. Egy kérdés feltétlenül (sős) BRG­együttműködés gyermek­intézményekkel Ide A salgótarjáni BRG-dolgo-í , . , . ... , , „, zők igen fiatalok. Természe­ka/na.k,^sz- tes tehát, hogy igen sok dol- tó nagykozsé0ből várost. Kér- gozónknak van kisgyermeke, norv. panaszunk orvoslását, bölcsődés vagy óvodás korú­amit előre is megköszönök. Sándor Judit Pásztó, Nógrádi Sándor-Itp. Olvasónk levelének után kapcsolatot teremtettünk ak. Éppen ebből eredően gyár­egységünk mozgalmi és gaz­dasági vezetése a Salgótarjá­ni városi Tanáccsal szocialis­ta együttműködési szerződést kötött a VI. ötéves tervidő- vétele szakra- Á szerződés értelmé­ben jelentős anyagi támoga­az EMÄSZ jobbágyi kirendelt- Tást nyújt a tanácsnak a gyer- ségének vezetőjével, s a köz- mekintézménvek fenntartása, érdekű panaszt tolmácsoltuk, fejlesztése céljára. Viszonzásul Megtudtuk, hogy Pásztó nagy- a lanács a gyáregység dolgo- községi Tanácsa is jelentette zói gyermekeinek helyet biz- a kirendeltséghez a közvilá- tosít a bölcsődékben, óvodák- gítás hiányosságát, hogy az ban- Mós formában is tapasz- Arany János úton bajok van- falhatjuk a BRG és gyermek- nak. Az ÉMÁSZ szerelői csak intézmények közötti kapcso- égyetlen egy kiégett égőt talál- latokat. Szocialista brigádja­ink, s kicserélték. Az elmúlt ink közül 13‘nak van állandó héten ettől függetlenül e»y kapcsolata valamely gyermek­általános, Pásztó területére intézménnyel. örvendetes, kiterjedő égőcserét végeztek, hogy dolgozóink elégedettek a amellyel november 2-án ké- gyermekeik ellátásával. Vis­szültek el az ÉMÁSZ szere- i novszky Zoltánná munkavál- 151. A jobbágyi kirendeltség !alóPk például elmondta, hogy vezetője szerint Pásztón ezzel az Arany János úti bölcsődé­közvilágítási panaszok meg­szűntek. összeállította: Tóth Jolán A salgótarjáni telefonközpontban az automata kapcsolású távhívórendszer mellett még szükség van kézi kapcsolásra is. A megyeszékhely és egyes vidéki települések között még nem működik a. gépi hívási rendszer. Képünkön a kapcsolóterem dolgozói láthatók. — Fotó: Gyurkó — ben milyen messzemenő gon­dossággal, szeretettel látják el a kicsiket. Étkeztetésük válto­zatos és elegendő. Annak tu­datában, hogy gyermeke jő helyen van, nyugodtan tudja a munkáját végezni. Bakonyi Józsefné BRG Salgótarján NŰGRÁD — 1981. november 5., csütörtök /

Next

/
Oldalképek
Tartalom