Nógrád. 1981. november (37. évfolyam. 257-280. szám)
1981-11-05 / 260. szám
Lesz omlóban? A MEGADÓ tűrés hajdanán asszonysors volt. Széles az asszony köténye, sokmin- dem elfér alatta — intették főhajtásra a lázadozót, ki már-már elszánta volna magát a családi titkokat takaró ruhadarab fellibbentésére. És tűrt az asszony haláláig, ezt várták tőle. De nem az »efféle tűrés fogságáról van most szó. Keveseknek jut osztályrészül a megadás szüksége, más az, amit ma elvárunk egymástól. Csak • ennyi: legyen mindenki tekintettel másokra, hagyja békességben élni szomszédját, ismerősét, munkatársát. Sok ez? Alig hiszem. Mégis, napjában szenvedünk attól, hogy kihívóan beletaposnak köreinkbe. Vannak kö- zöttünk-mellettünk, akik nem hajlandók tudomásul venni, hogy az együttélést írott és mondott szabályok tartják mederbe, ahol mindenkinek megvan a maga jussa, de a maga dolga is. Egy-két generációval föl- jebbi öregek még úgy tanulták otthon, hogy a jó modor a társadalmi érintkezés alfája és ómegája. Mi az illem elé- sorolunk jó néhány követelményt : a kötelességtudást, a segítőkészséget, a rendezett, tisztességes életvitelt. Ez így van jól. Csakhogy ezenközben mintha a kelleténél jóval hátrább szorultak volna egynémely, rangot vesztett csiszolt- ságok. Csak hallgatom aa üzleti párbeszédeket. „Húsz deka párizsit !” — utasít a vevő, és ki nem férne a száján a kérek. A kiszolgáló hang nélkül teszi elé. Ha az úgy, ő meg emígy. A sorállásnál aztán elszabadul a pokol. „Mit áll oda, nem látja, hogy itt a vége?!” „Törődjön a maga dolgával, prosztó!” A pénztáros nem hall, nem lát, nem beszél. Védi magát. Fiatal apuka száll fel a buszra, ötévesforma vasgyúró fiával. Urés hely nincs, a gyerek nyafog: „Én most hová üljek?” A férfi arca ciklámenszínt ölt a dühtől, foga közt szűri a szót:” Sehova, nem látod, hogy senki nem mozdulna? A barmok!” Sokan hallják, némelyek végigmérik a férfit, de senki nem szól, nem szisszen. Átadják a terepet a gorombaságnak. Hat suhanc jön a járdán. Hangoskodnak, lökdösődnek, ordenáré megjegyzéseket tesznek a nőkre, s teljes szélességében elfogják a járdát. A szembejövők leszorulnak a szélére, riadtan a falhoz lapulva engednek utat. A neveletlen nyikhajok pedig hatalmukat élvezve randalíroznak tova. * Miért bánt mindez annyira, hiszen ezek csak a ió modor hiányának, egyfajta nívótlanságnak a jelei? Ám ez a fajta nívótlanság fertőz, mint jobbfajta ragály. Nyomában jár az alpáriság, a durvaság, az erőszak. Kevesek terrorja, mely meghu- nyászkodásra kényszeríti a tehetetlenségét érző többséget. Valahol eltévedtünk a közösségi ember jogainak útvesztőibe, s most már szívesen megnyirbálnánk a vadhajtásokat, de nem tudjuk, hol, hogyan, kinél kell elkezdeni. Éppen azok, akik személyes szabadságukat összetévesztik a szabadossággal, szavalják a leghangosabban az együttélés szabályait, hivatkoznak alkotmányos jogokra, szocialista elvekre. Miután ravasz módon csavartak egyet rajtuk, hogy a magukkal szembeni igénytelenséget is igazolhassák. ÓK ÜGY vélik: mindenki más senkiházi, és akaratuknak tért adni rendeltetett. Tűrje hát el kilengéseiket, tehet mást? Ök vígan kihajítják a vázába hervadt csokrot az ablakon át, útánaszór- ják a hamutartó szemétjét is. Na és? övék a lakás, kifizették, nem? Elmúlt máraz az idő, amikor háziúr lakol- tatott ki kénye-kedve szerint !. „Ügy tudom, nálunk egyenjogúság van” — pillant pimaszul az ifjonc a meglett- korú férfira, aki egy idősebb asszonyságot szeretett volna helyhez juttatni a rovására. A férfi hökkenten néz visz- sza, azonnali és megsemmisítő riposzt nincs a tarsolyában. Később volna taljin, de akkor már szándékosan hallgat. Minek perlekedjen, hiányzik az őneki? Az ügy csendesen elintéződött. Tulajdonképpen nem is volt ügy. Hatéves kisfiú nézelődik anyukájával a salgótarjáni Nógrádi Sándor Múzeum termeiben. Szeret itt lenni. A tárgyakhoz fűzött magyarázatot külön élvezi. A hajdanvolt iskolai tantermet bemutató rész előtt döbbenten cö- vekel le: „Hol van innen a palavessző?” A palavessző eltűnt az üvegdobozkából. A teremőrnek fogalma sincs, hogyan történhetett. Ugyanígy nyoma veszett a piros biliárdgolyó- íjak, a magazin pultján álló cukorsüvegből pedig harmadára fogyott a piros cukorka. Elképesztő! Kinek kellhet ma egy palavessző, mire jó otthon az a piros golyó, s kinek nincs néhány fillérje szopögatnivalóra. Hazáról nem, a gyűjteményből annál jobban^ hiányzik. Azóta hasztalan igyekeznek pótolni a hiányt. Egy Alföldről jött látogató is segít: „Otthon, a református lelkésznél néhány éve láttam palavesszőt. Talán odaadná...” Sosem volt jogok kíméletlen érvényesítése. Igencsak több hát, mint egyszerű illemszabályok közti bukdácsolás. Garázda eldurvulások, másokat tökéletesen semmibevevő szabadosságok • burjánzása. Én, te, ő, akik nem élvén e módszerekkel, a rövidebbet húzzuk, úgy érezzük, övék a tér, s mi leszorulóban vagyunk. Erőtlenül dohogunk egymás közt: ki fékezi meg végre őket? S vállalkozót keresve magunk köré tekintge- tünk, mástól várjuk a határozott kiállást. PEDIG nem számíthatunk másra. Nekünk, magunknak kell elvégezni a dolgot. Nekünk, akik rosszul érezzük magunkat a gátjavesztett szituációkban, hisz bőrünkön csattan az ostor. Nem engedhetjük, hogy éppen ma, amikor annyira közösek céljaink, s elérésükben százezrek mutatnak példát, éppen ma tenyésztőijének naponta újra a gáncsot vető és kedvet szegő otrombaságok. s Értsük hát jói, miről van szó. Ez már nem etikett, hanem etika. Méghozzá szocialista. Szendi Márta Kacskaringós történet Apró dolgok — tetemes haszonnal Hírek az NDK-ból ROSTOCK LEGÚJABB LAKÓTELEPE Újabb lakótelep építéséhez kezdtek hozzá nemrégiben Rostockban. A Warnow folyó' keleti partján létesülő negyed Rostock nyolcadik új városrésze. A Rostock-Dierkow-lakó- telep 24 ezer lakosnak, főleg kikötői dólgozőknak ad majd új otthont. A WEIMAR! OROSZ ORTHODOX TEMPLOM Négyéves restaurációs munka után felszentelték Weimar egyik szép egyháza műemlékét, az orosz orthodox templomot. A kis templom a történelmi nevezetességű weimari temető területén található. BERLINI SZOBOR NAGASZAKIBAN Gerhard Rommel berlini szobrász emlékművet készített a nagaszaki Béke park részére. „A népek barátságának oszlopa” címet viselő, több/ mint három méter magas szó-, borkompozíciót az 1945. au-> gusztus 9-i atomtragédia évT fordulóján avatták fel. „Ez egy igazából alulról jövő kezdeményezés” — mondták a Tyereskova brigádok találkozójáról. Alkalmasint érdekes lehet: miképp tör utat magának a megvalósításig egy „lentről” érkező indítvány. — Kacskaringós története van ennek — ráncolja homlokát Balya Istvánná, a salgótarjáni öblösüveggyár Tyereskova brigádjának vezetője. — Kilenc éve nagyon jó kapcsolatunk alakult ki a Szerencsi Csokoládégyár velünk azonos nevű brigádjával. Kedves emberek, sok emlékezetes élményt köszönhetünk nekik. Egy ideje noszogattak bennünket a mi gyárunkban, hogy miért nem teremtünk hasonlóan jó barátságot az Üvegipari Műveken belül. így léptünk érintkezésbe az orosházi Tyereskova brigáddal. Közösen tervezgettük, hogy elhívjuk ide magát Tyereskovát. Mikor előálltam az ölettel, mindenkinek tetszett, támogatták. A követségen keresztül fordultunk a névadónkhoz. Megköszönte hívásunkat, de más elfoglaltsága miatt sajnálattal lemondott az utazásról. Mi mégis akartunk tartani egy Tyereskova-találkozót, ezért a „Művek” ilyen nevű brigádjainak vezetőit hívtuk össze. Sajószentpéterről a teljes brigád érkezett, s összesen mintegy negyven asszony és lány találkozott Tarjánban nemrég. Film, ebéd, kirándulás szerepelt Tlapi programjukban. Nyilván emlékezetes dolgok. De egy darabig azt az előadást sem igen felejtik el, amit egy SZOT-osztályvezető tartott a jeles alkalommal, a versenymozgalom jövőjérőL — Néhány asszony szokatlannak érezte a szenvedélyességet abban a kérdésben: senki ne védje, ne támogassa a lógásra hajlamos munkatársakat. ., — Nálunk ilyen nincsen, hál’ istennek. A brigádtagok többsége tíz-tizenöt éve dolgozik együtt. Sok sikert értünk el; idén kaptuk meg az ágazati kiváló címet. Talán ennél is nagyobb eredmény, hogy mindenki napról napra ismeri a feladatát, és kérő szó nélkül is végrehajtja. Ezt hosszú évek alatt tudtuk csak elérni. Csoportteljesítményben keresik kenyerüket a csapat tagjai. Poharakat, kelyheket mosnak, készítenek elő a festésre, igen feszes normában. A nyugdíjkorhatárhoz közel álló brigádvezető szerint: hatásos ösztönző a „műszakkönyv” nevű dokumentum. Abba beir- ják, hogy milyen teljesítményt ért el ugyanazon a területen a délelőttös és a délutános. Észrevehető, hogy egymást próbálják megelőzni — presztízsből ! — Jó brigádok által az egész gyárnak jónak kellene lenni. Megvan-e maguknál ez az összhang? — Én azok közé tartozók, akiket érdekel a gyári siker. Apám már 1915-ben itt dolgozott. Én 4l-ben kezdtem itt a munkát; férjem is üveges volt, a két fiam sziiitén ebben az üzemben dolgozik. Ha a gyárnak jól' megy, az engem is érint; ha rosszul megy, saját, bőrömön érzem. Sajnos nem mindenki vallja magáénak a gyár ügyeit; a saját fizetésükön kívül másra nemigen gondolnak. Természetesen a kereset az, amiért ide bejárunk. De arra is gondolnunk kell, hogy azt értelmes, hasznos munkával érdemeljük ki... — A hasznos munka igénye ösztökéli az embert arra, hogy észre vegye a kihasználatlan lehetőségeket. Egy SZOT-osztályvezető szerint most a „kis dolgokra” figyeljünk. — Nálunk most folyamatban van néhány átszervezés. Ezek sikeréhez mi is hozzá tudunk járulni apró dolgokkal. Régebben például gondot okozott, hogy a hozzánk áttelepített csiszolónak máskor járt az étkezési idő, mint nekünk. Ez sok pohártöréssel járt volna. De mi kis módosításokkal igazodtunk a változáshoz, s így nem keletkezett kár. Nem nagy dolog, amit csináltunk, de hetekre, hónapokra számolva sok forintot „mentettünk meg” vele.. M. P. Apáról fiára JELEN' IDEJŰ családregénynek is beillő történettel szolgálhatnak B.-ék. Nagyvároshoz tapadó községben élnek, kétszobás, régi parasztház típusú épület jelenti számukra az otthont. A családfő esztergályos, az apját még drehásnak szólították, a Szamosi és társa vasüzemben. Négy évtizede az öreg megkérte a tekintetes urat: vennék oda az üzembe inasimk a gyereket. Aki aztán az idők rendje-módjának megfelelően segédlevelet szerzett, és mindjárt el is ment egy nagyvállalathoz dolgozni. Fiatalon nősült, gépkezelő lányt vett el, akkor költöztek — jobb híján — falura. Két fiuk született B. csöndes ember, nem elhúzódó, de hangadó se lett soha. A történelmi változások nem kavartak vihart az életében. Már húsz éve dolgozott ugyanabban a műhelyben, amikor egy ebédidőben bekopogott az üzemvezetőhöz, hogy vennék oda esztergályostanulónak a nagyobbik fiát. Odavették. Szem előtt volt a gyerek, meg tanulni is szeretett Harmadéves korában már rábízták a nagyon bonyolult, egyedi darabok készítését S a bizonyítványa még csaknem is kezdett sárgulni, amikor beosztották a műhely egyetlen számjegyvezérlésű automata forgácsológépére és a legjobbak között emlegették... Minek volt köszönhető a gyors siker? Biztos, hogy a fiú eszének is. De leghlább ennyire az apjának, a családnak. Neki rangot jelentett a régi drehások nyomdokain járni, a számára becsülete volt a szakmának, természetes tapasztalatként hozta magával azokat a viselkedésformákat, amelyek elismerést, megbecsülést váltanak ki. Az apáról fiúra szálló foglalkozás nem is annyira szakmai előnyt jelent, hiszen jobbára csak a rutin szülte fogásokat tanulhatják el az új generáció tagjai. Sokkal fontosabb, hogy a közösen folytatott szakma erősíti az együvé tartozást, a közösségi érzést és a belső emberi tartást. Általános társadalmi tapasztalat azonban, hogy megszűnőben vannak a szakmai dinasztiák. Igaz, a megállapítást nem lehet tudományosan igazolni, mert az országban ezen a területen sohasem folyt szociológiai kutatás. Még hozzávetőleges adatot sem lehet kapni a munkásdinasztiák K áról. Legfeljebb néhány jelentős hagyományokkal ren- íző vállalatnál tartják számon őket, sajnos általában kuriózumként És a rangjuknál kisebb társadalmi elismeréssel. Persze, a dinasztiák létének megítélése is bonyolult, hiszen mindig büszkék voltunk társadalmunk mobilitására. A jelenlegi vezető állásúak, értelmiségiek és egyéb szellemi foglalkozásúak több mint égyharmad része fizikai munkából élő családokból származik, az ipari szakmunkások megközelítően negyven százalékának képesítéssel nem rendelkező mezőgazdasági dolgozó volt az édesapja. A társadalom nyitottságát példázza, hogy a dolgozók fele életpályája során a társadalmi megítélésben magasabbra értékelt rétegbe, illetve csoportba jut el. Ez az egyébként kedvező mozgás természetesen ellene hat a szakmai dinasztiák létezésének. A társadalmi tendencia végül B.-éknél is érvényesült. A nagyobbik fiú elvégezte a szakközépiskolát. Az üzem javaslatára később bevonták a szakmunkások egyetemi előkészítő tanfolyamába, amit kitűnő eredménnyel végzett el és most már egyetemi hallgató. Azonban kevéske szabad idejéből is szakít annyit, hogy néhanap belátogasson az üzembe a régi szakik közé. Az apa érthetően büszke a fiára. Csakhogy- a családról mostanság pletykáltak az utcában, „ezeknek semmi sem elég”. A kisebbik fiút, közepes tanulmányi eredménye ellenére — minden lehető összeköttetést kihasználva — gimnáziumba íratták. A családfő háborog: irigyek, mert azt akarom, hogy a fiam több legyen. Több? Eljutottunk az értékvesztéshez: a többet itt a beosztás, a munkakör, a rang jelenti. Valóságos értékek devalválódnak. A gimnazista fiúnak aligha lesznek sikerei a középiskolában, s ha füstbe megy a továbbtanulás álma, valószínűleg töröttnek fogja érezni az életét. B.-ék példája nem egyedüli. A két fiú korkülönbségnyi ideje alatt mintha erősebben mutatkoznának az értékítélet torzulásának jelei. A szakmai karrier fogalomkörébe egyre inkább csak a nagy, látványos életváltásokat sorolják. Kevesebb figyelem jut arra, ha valaki megalapozott, elmélyült ismereteket szerezve „művészévé” válik a saját szakmájának. ÉS REÁLIS mércét használva ez néha többet, emberileg sokkal többet jelent, mint megfelelő alapok nélkül feljebb lépni egy vélt társadalmi hierarchia lépcsőjén. Kriszt György Mintegy félezer lány és asszony munkalehetőségének biztositására hozták létre Homokterenyén a Páva Ruhagyár 2. számú üzemét, ahol a környékbeli bányászok, mezőgazdasági munkások családtagjai dolgozhatnak. A magas minőségi követelményeket mind több szakmunkás biztosítja. Velük érték el az üzemben, hogy biztos megrendelőkre számíthatnak a szocialista és tőkéspiacokon. Esztendők óta több NSZK-beli cégnek végeznek igen jó eredménnyel bérmunkát. Képünkön: modern fazonú blúzok várják a vasalást. — kulcsár — Kerékpárabroncs defekt nélkül Svédországban kifejlesztettek egy teljes műanyagból álló ke. rekpárt, amely állítólag most kerül piacra. A göteborgi mérnökök által konstruált / kerékpár váza, pedálja és kormánya üvegszállal erősített poliészterből van. A láncot kaucsukbói állítják elő. Az abroncsokat nem levegővel, hanem egyfajta habanyaggaí töltik meg, úgyhogy defektre már nem kerülhet sor. Mindegyik kerék részére nyolc erős műanyag küllőt irányoztak elő. A tervezetet a Svéd műszaki fejlesztési hivatal támogatta. A műanyag kerékpárnak állítólag nemcsak az az előnye, hogy sehol sem rozsdásodik, hanem olcsóbb is mint a fémből készült kerékpárok. r NÓGRÁD — 1981. november 5., csütörtök
