Nógrád. 1981. november (37. évfolyam. 257-280. szám)
1981-11-28 / 279. szám
■ ■ Üzemi útravaló / (PROLÓG. Fogékony, érzékeny a tizenéves emberke. Könyörtelen. kritikus: számára egyértelmű a jó és egyértelmű a rossz, a felmentő körülmények latolgatása nem a kamaszok formája. Már nem gyerek, még nem felnőtt: képlékeny anyag. Hasonló a jól előkészített termőföldhöz, melyből egyformán sarjadhat dudva és hasznos növény. Attól függ, milyen magot vet a földművelő). PÉLDA. Cekkerrel a kezében ballag a kis tanonc a közeli kocsma felé. Szembetalálkozik az ellenőrző útját járó oktató val. — Hová, hová, fiam, ilyenkor, munkaidőben? — Pálinkáért küldtek. — Akkor hátra arc, és megyünk vissza együtt a híres brigádodhoz! Könyörgőre fogja a fiú: ne tegye ezt vele az oktató elvtárs, úgyis csak vele tolnának ki, ezer módja van annak. így is azt mondták, egyest adnak neki, ha nem szedd elég gyorsan a lábát. HELYBEN JÁR AS! A 211. sz. Ipari Szakmunkásképző Intézetben Kálmán József tanműhelyvezetővel, Soós Gábor gyakorlati oktatásvezetővel és Benus Istvánnal, az építőipari tanulók gyakorlati vezetőjével beszélgetünk azokról az üzemi hatásokról, melyek a — zömmel harmadéves — tanulókat érik, miközben első munkahelyükön szokj ák-gyakorolják a gyári viszonyokat. A szakmunkásvizsga előtti egy esztendő kritikus a nyitott szemmel járó gyerek számára. Vajon mennyire képes a szelektálásra? Mit fogad el a látottakból saját törvényéül: a tunya igénytelenséget, vagy az önbecsülésből táplálkozó, tehetséget bontakoztató erőlködéseket ? — A gyerek egész későbbi jelleme, morális építkezése az indíttatáson múlik. Vagyis, hogy milyen emberek között szerzi első tapasztalatait a munkáséletről — mondja Kálmán József. — Tizenévesen még könnyű az alkalmazkodás. A tanuló az őt körülvevő miliőhöz idomul. Becslésem szerint a gyerekeknek legfeljebb fele kerül olyan brigádba, amely alkalmas helyes nevelésére, tanítására. S a másik felerész? Akik ugyanolyan jószándékú energiával igyekeznek, csak éppen balszerencséjük osztott nekik kelletlen „mestereket?” Hiszen ők is megélnek valahogy, csak . . .csak mire a szakmunkásvizsgára jutnak, messze nem tudják azt nyújtani, amit egy éve az iskolai tanműhelyben még tudtak, csak addigra mögöttük van egy-két fegyelmi, mert úgy vélik, nekik is szabad, amit az idősebb szakiknak, csak akkor már alig-alig emlékeznek az iskolai tanításra: dolgozni csak pontosan, szépen . . . — Az a legnagyobb baj, hogy éppen a gyengébb képességű gyerekek kerülnek az igénytelen brigádokba — ragozza tovább Soós Gábor. — A magukra valamit is adó csapatok ugyanis már jő előre kiszemelik az okosabbját. Elvileg csak a legjobb közösségekre volna szabad tanulók nevelését bízni, csak valahogy úgy fest a dolog, hogy több az elhelyezésre váró gyerek, mint a fogadásukra alkalmas brigád. Mit tehetünk mi? Jelzünk a gyárnak, ha kirívó esetről hallunk, ott meg széttárják a karjukat: ugyan hová tegyük a srácot? Tehetetlenek vagyunk, helyben járunk. PÉLDA. Kerek nyolcvan órát (!) hiányzott munkahelyéről az ifjú szakmunkásje- lölt. Brigádja, melyet neveléséért felelőssé tettek,' még csak nem is jelezte a tetemesre dagadt távolmaradást. Mikor a fiún végül számon kérték az igazolatlanokat, imigyen védekezett: — Hétfőnként úgysem dolgoztak, minek mentem volna be?! Máskor is, ha ott voltam, ha nem. egyre ment Ám példa az SKÜ szivattyús üzemének csoportvezetője, Vincze Pál is. Az idősebb ember nem tűri a mellébeszélést, nála rendnek kell lennie. Nála mi mást tanulhatna hát a jelölt, mint, amit napjában tapasztal? Ugyanígy lelkiismereti kérdést csinál a tanulók útnak eresztéséből a NÁÉV Hanák brigádja is. HATÁS. A gyerek nem különálló sziget az üzemben. válaszolnia kell az impulzusokra Hogyan? Legtöbbször betörik, azaz elfogadja, majd magáévá is teszi azokat. Hacsak nem különösképpen gerinces, avagy lázadó hajlamú . . . A „mit nyüzsögsz, maradj már békén a fenekeden!” mottójú taszigálásokra először felháborodik, majd ösz- szeomlik benne valami. Ha azok úgy, akkor ő is ... Minek is ugrálna? Végül már nem csak a reggeli féldecikben partner, hanem a brigáddal tart a délutáni krigli sörökre is. Alkalmazkodik. — Évente alig egy-két gyerekünk van, aki nem hajlandó megalkudni, kiveri a balhét — hallom Benus Istvántól. — Ök nem nyugosznak addig, míg jobb csapathoz át nem kérik magukat A többi... „beilleszkedik”... GYEREKSZEMMEL. Szilágyi Gábor a NOTÉV-nél, Kalmár Ágnes az SKÜ-nél, Répás Csalja a Volánnál ismerkedik az üzemi légkörrel. Mindhárman harmadévesek, s úgy tűnik, a szerencsésebb félhez tartoznak: még eddig nem sóztak a nyakukba segédmunkát, nem őket küldik a büfébe bevásárolni, és alkalmat kapnak a szakma gyakorlására. Igaz, Kalmár Ági gyalugépen, noha esztergályosnak tanul. Azt mondják, jól érzik magukat, ámbár a legnagyobb zavarban vannak, amikor üzemi példaképet kell megnevezni. Áginak végül eszébe jut valaki. Miért éppen az? Mert segít neki. Az „élesre töltött” üzemi gyakorlat kezdetén sa- jáít tapasztalatlanságuk tartja függőségben őket, emiatt most még kizárólag a velük szemben tanúsíi ott magatartás alapján ítélkeznek. Az üzemet egyelőre úgy fogják fel. mint egy nagyméretű tanműhelyt. (UTÓHANG. Tarkaságában sem túl vidító a kép. A rutinos oktatók szerint egyébként nem rosszabb a tanulók bevezetése az üzemi életbe most, mint néhány esztendővel ezelőtt. Csakhát . . .. már akkor Is több volt a lehangoló tapasztalat a még könnyűszerrel megemészthetőnél...) Szendi Márta Meghívó Lassan hagyomány már, hogy a fiatalokról és fiataloknak, (de nemcsak nekik!) szóló oldal megjelenése után jóízű beszélgetésre hívjuk mindazokat, akik az írások témáiban valami módon érintettek, s mindazokat, akik ettől függetlenül is szívesen gondolatot cserélnek azokról. Az ankét értéke számunkra abban van, hogy lemérhetjük írásaink fogadtatását, amire — ilyen közvetlen módon —, nem túl gyakran nyílik alkalmunk. Cserébe nagyszerű vitalehetőséget kínálunk mindenkinek, akik nem felejtették még el, hogy: beszélgetni jó! őket, titeket várunk tehát december 3-án, csütörtökön a szerkesztőségi klubba délután négy órára —, ha úgy tetszik, akár ölremenő vitára. START Fiatalok, kamaszok, pályakezdők, akik máris kényszer- pályára kerültek, tizenévesek, akik joggal érezhetik, hogy mindörökre becsukódott előttük egy kapu, amelyen át az elégedett emberek társadalmába kerülhettek volna. Szakemberek, szakmunkások lesznek belőlük, s az ezredforduló tájékán rajtuk áll, mit tud ez az ország fölmutatni. Sikerül-e előbbre lépni, vagy sem a gazdasági építőmunkában, a termelés színvonalában? Ha valaki tizenéves korában nem azt teszi, amit szeretne, az még nem tragédia, legfeljebb elveszteget néhány éyet az életéből, esetleg fölemészt néhány tízezer forintot a társadalom nagy zsebéből. Mert manapság mi sem tűnik természetesebbnek, minthogy egy majdani női fodrász előbb kitanulja a varrószakmát, vagy esetleg egy közgazdasági pályára készülő ifjú hajadon előbb állattartó telepi gépész lesz. Mert utána még minden lehet belőlük. Még az is, amik eredetileg akartak lenni. Ki érti ezt? Miért kell ehhez három, négy, öt év időhátrány? Talán azért, hogy közben csiszolódjon. A kis tanonc, akit munkatársai — akikre rábízták nevelését — munkaidő alatt pálinkáért küldenek, minden valószínűség szerint előbb tanulja meg a szakma rejtett fogásait. Arról nem is beszélve, hogy naprakészen tájékozódhat a szeszes italok árváltozásairól, s arról is, hogyan fogadják ezt a mindennapi életben. Abban az életben, amelybe ki tudja, hányadszor lépett már ki, s amelyben mindig nyújtanak számára valami újat a felnőttek. A felnőttek, akikre hallgatni kell, mert tőlük sok függ. Többek közt az is, milyenek lesznek, mire át kell venni tőlük a stafétabotot. A család a korábbi érzelmi, értelmi kapcsolat helyett sok esetben mindinkább anyagi háttérré silányul. Érdeklődés hiánya, egymás semmibe vevése, menekülés egymás közeléből, egyenes út ahhoz az állapothoz, amelyben csak ideig-óráig tartható már fenn bármilyen kapcsolat. Ez azonban már távolról sem családi, és távolról sem elő azt hogy a társadalom számára valóban hasznos, értelmes sokoldalúan képzett fiatalok álljanak munkába. Mindezt figyelembe véve, nem lehet azt mondani, kony- nvű lesz a mostani szakmunkástanulóknak helytállni a következő évtizedekben. Pedig, hogy erre nagy szükség lesz, az biztos. T* Kamaszok kényszerpályán „Kevesebb a klasszikus értelemben vett forradalmi tűz bennük, viszont több a hozzáértés és a praktikus józanság... nagyobb hajlékonyság az iránt, hogy egyéni boldogulásuk céljait egyeztessék a társadalom továbbhaladásának ügyével” — állapítja meg könyvében Kozma Ferenc a „korszakváltás nemzedékéről”. E hajlékonyságra igen hamar szükségük van azoknak a kamaszoknak, akik már a szakmaválasztáskor szembetalálják magukat az összeegyeztetés bonyodalmaival és tehertételével. Helyi fölmérés szerint 33 százalék azok aránya, akik nem választott szakmájukat tanulják. Kisebb „tőkeigény" Nem tanulhatta ki választott mesterségét Gémest László, a salgótarjáni ipari szakmunkásképző intézet harmadikos tanulója. Fapadlőzó-mű- anyagburkoló akart lenni. Miért? — Sokrétű munka, nem mindig egyfélét kell csinálni. Jól kereshet vele az ember. És lehet végezni munkahelyen és munkaidőn kívül is — sorolja a feltűnően ésszerű okokat a 17 éves fiú, demonstrálván a Kozma által emlegetett praktikus józanságot. — Ezek az ismérvek ráille- nek a „kényszerből” választott szakmádra, az asztalosságra is. — Nem egészen — rázza a fejét a srác. — Az asztalos- munkához • otthoni műhely, befektetés kell. A padlózáshoz viszont kevés szerszám is elég. Thonetfogast, faragott széket, Esztergált lábú asztalt idéz föl a patinás asztalosszakma emlegetése; kényes munka lehet... — Igen — bólint Gémesi. — Mikor elkezdtük a tanulást, figyelmeztettek minket, hogy az ISZI-ben ez a nehezebb szakmák közé tartozik. Ügy is lett. És ez csalódást okozott nekem. Nem erre voltam elkészülve, hanem lazább tempóra. De a harmadik évre már beleszoktunk. Annyira azért nem, hogy a fiú végleges munkájának tekintse az asztalosipari. Fölébredt a tanulási kedve: tovább megy szakközépiskolába. És ha nem sikerül? — Tanulok másik mesterséget. Fapadlózót vagy autószerelőt. szóval valami divatszakmát. Maszk vagy páka? Gitárvirtuóz hírében áll Alapi István elektronikai műszerésztanuló. Érettségi után a színművészeti főiskolára jelentkezett. A balsiker után egv évig — ahogv ő mondia — „eyámügvetlenkedett” egy falusi tanácson. A „színin” való újabb fiaskó után adta fejét szakmatanulásra. — Nem id-gen tőlem ez a mesterség. m"rt zenélek, és sokszor támad; már bajom az erősítőkkel. Korábban is megfordult már a fejemben, hogv beletanulok e' be a szakmába. — A „vilá' t jelentő deszkák” helyett csavarhúzó, páka, tranzisztu Komolyan tudod venni itt a tanulást? — Komolya j kell venni! Amikor beke Item ide. soknak találtam az anyagot. A középiskolában nem ehhez szoktunk hozzá. Azt hittem, érettségi után könnyedén szerzek szakmunkás-bizonyítványt. Nem így van, rá kellett kapcsolnom. — El tudod képzelni, hogy egész életedben műszerész- kedj? — Persze. Nemcsak az Időhúzás kedvéért vagyok itt, hanem mert szakmát akarok jól megtanulni. — Tehát már nem jelentkezel a „színire”? — Dehogynem. Még négyszer jelentkezhetek. Létformám az önkifejezés. Most a zenében élem ki magam. Gitározom. zenét és szöveget is írok. Ebben lehetőségem van új dolgokat alkotni. — Műszerészként van-e lehetőség erre? — Van, de kisebb a valószínűsége, hogy sikerül. 42-bő! 20-at! ? Együtt és nem egymás mellett Micsoda különbség! Család: Szülők (esetleg nagyszülők) és gyerekek rendszeresen együtt élő vérségi közössége. (Magyar nyelv értelmező szótára). OOOOOOOOOOOO Salgótarjáni ipari szakmunkásképző intézet; falai között tíz szakmában, megközelítően 1200 fiatal tanul, dolgozik. Közülük sok a vidékről bejáró, kollégista, másik részük a városban él. Gk lesznek a jövő szakmunkásai. Három az ezerkétszázból. Márkát isznak, szendvicset majszolgatnak az iskolai büfé előtt. A kérdés hallatán megmerevednek a mozdulatok. — Család? Hogy nekem mit jelent? — töpreng a másodéves, látszik nem sokat meditált még e szó értelmén. — Anyagi biztonságot — vágja ki végül. És sorolja: különszoba, magnó, rádió, rendszeres zsebpénz.. — Mi még? — .. .Á, semmi. A lány, a kócos hajú; — Szép lehet, de csak a mesében van. Anya főz, apa újságot olvas, a kislány tanul. .. Elhúzza a száját; — A miénk, az nem család. Anyám két műszakban, mindig gyűrött, fáradt, apám sűrűn alkoholmámorban, én, a kislány, ősi otthonról, amikor csak tehetem. Kószálok, csavargók cél nélkül. Hogy mi tart ösz- sze minket? Csak a szentlélek, más nem. Lendületbe jönnek a körülöttünk állók; hangos röhej, sugdolózás. De azért látszik, hogy titokban mindenki behelyettesíti magát a szituba, mármint a család fogalmába. OOOOOOOOOOOO Horgasztja a fiú a fejét az osztályfőnök előtt. Megint nincs aláíratva az ellenőrző. — Szóltam anyámnak, hogy írja alá. Azt mondta, hagyjam békén. Tehetetlen harag fut végig az osztályfőnökön. Nézi a szégyenkező gyereket, a jegyeket, ketteseket, hármasokat, amelyek a szülő érdeklődési köréből minduntalan kiesnek. — Tudod, mit, fiam! Ezentúl te írod alá az érdemjegyeket. Te ellenőrződ önmagadat Ennyiben maradnak. OOOOOOOOOOOO Mesélem bent, az igazgató- helyettesi irodában, azt a hármat, meg az önmagát ellenőrző fiút, az ezerkétszázból. Milyen hát a salgótarjáni szakmunkásképzőbe járó gyerekek kapcsolata a szülői házzal, a családdal? Tudja-e ezt a tanár, az iskola irányítani, ellenőrizni ? Le-, vagy felmérni? — Nem véletlen, hogy éppen hozzám, a fegyelmi bizottság elnökéhez irányították — mondja Krenács Sándor. — Nem véletlen, mert itt, nálam csapódik le a szülő-gyermek , kapcsolat szinte valamennyi konfliktusa, az elmulasztott családi nevelésből származó valamennyi bűn, vétség. De sok felszólító levelet, értesítést küldtem már tanulóink szüleinek! .Tó néhány közülük nem talált Visszhangra. De sok síró anyával találkoztam, beszéltem már! Mert a tapasztalataim szerint a legtöbb anya csak akkor nyitja ránk az ajtót, ha a gyerek feje felett már ég a tető. Szülői értekezleték, fogadóórák? Azok jönnek, akiknél amúgy is rendben van minden, ám a problémás tanulók szülei nem veszik a fáradságot, hogy érdeklődjenek csemetéik sorsa iránt. Vaskos könyv kerül elő a fiók mélyéből; lapjai arról vallanak, hogy az elmúlt tanévben hetven volt a fegyelmi felelősségre vonások száma, ezekből 22 esetben született írásbeli fegyelmi határozat. S, hogy melyek a leggyakoribb vétségek? Közúti szabálysértés, áruházi lopás, iskolán kívüli garázdaság, igazolatlan mulasztás. Mindezekről pedig a szülő már csak a fegyelmi tárgyaláson szerez tudomást, mentegetőzik, jajveszékel... De mi történik, amíg a gyerek idáig jut? — A bizalom, az őszinteség hiánya, a gyerek-szülő kapcsolatban, az elhanyagolt ellenőrzés, számonkérés so- dprja tanulóink nagy részét a bűnbe. Meg az, hogy a gyerek menekül otthonról, a zűrös családi környezető 51, ugyanakkor magába szívja az otthon hallottakat, látottakat, s ezt a modellt játssza le társai, bandája előtt a gyakorlatban. OOOOOOOOOOOO Keményen fogalmaz Molnár György igazgatóhelyettes; — Az a tapasztalatom, hogy egyre több a családi háttere miatt veszélyeztetett tanuló. Elvált szülők, egyedülállók, nevelőapa, ahol együtt van a család, ott is laza kapcsolat a gyerekkel. Pedig ebben a korban, amiben a mi gyerekeink is vannak, nagyon fontos a kiegyensúlyozott családi élet. A legtöbb szülő mindent az iskola nyakába varr. Átpasz- szolja a gyereket, oktassuk, neveljük. Vannak módszereink, tematikáink, felvilágosító előadásaink, a családi életre nevelést szinte tantárgyként kezeljük, de apát, anyát helyettesíteni nem tudunk. OOOOOOOOOOOO Mondom, annak a háromnak az ezerkétszázból, a család definícióját. — Hát ez az — válaszolják. Együtt élni és nem egymás mellett. Micsoda különbség! — Ismerősök ajánlották, tetszett. Az öcsémet is én szoktam megnyírni — indokolja Koncz Annamária, hogy miért választotta a fodrászszakmát. Kívánsága nem teljesült: varrónőnek vették föl. Most elsős. — Lehettem volna hegesztő vagy esztergályos? Azért választottam a varrást, mert ezzel is foglalkoztam már odahaza. — Most szívesen tanulod a mesterséget? — A gyárban szívesen. Ott szoknyákat varrunk. — Tehát varrónő maradsz? — Nem. De ezt előbb el: akarom végezni, hogy a saját ruhámat meg tudjam varrni mindig. Azután pedig jelentkezem fodrásznak. Én is foglalkozom zenével, a budapesti táncdalstúdiót is el akarom végezni. — Milyen szakmákat ismertél a jelentkezés idejében. — Csak ezt a kettőt: a fodrászt és a varrónőit. — Üzemlátogatáson hol jártatok? — A kábelgyárban. Az ottani mind férfimunka... — Volt olyan év — szól a jelen levő tanár —, amikor 42 szakmát oktattunk. A leg- tájékozottabb tanuló húszat tud felsorolni. .. Kiss Mária M. P. NÓGRÁD - 1981. november 28., szombat 5
