Nógrád. 1981. október (37. évfolyam. 230-256. szám)
1981-10-01 / 230. szám
AtJéfika Siker és csalódás Novak Gyű a lávoJugrásban 750 cm, Bene feladta a kismaratoni bajnokságot Az év utolsó bajnokságát, a kismaratoni futást Kaposvárra írta ki a MASZ. Az előjelek sejtették, hogy az STC futóira nagy feladat vár. A kaposvári fertőző megbetegedések, valamint az utazási problémák már az indulásnál izgalmat okoztak. A juniorok 30 km-es távján négy tarjáni futót is találhattunk, köztük Bene Istvánt, a tavalyi bajnokot. Jó szereplésében bíztak a szakvezetők, versenyzőtársak, szurkolók. Sajnos, ezúttal csalódást okozott az utánpótlás-válogatott címvédő. Az elején ugyan még lépést tartott az élbollyal, azonban 12 km-nél a verseny feladására kényszerült. Társai. Kadlót Zoltán, Balogh Gyula, Szabó Zoltán a várakozásnak megfelelően szerepeltek, csapatban az 5. helyezést érték el. A serdülők mezőnyében először indított csapatot az STC. Király Zoltán az értékes 6. helyen végzett, és megállta a helyét Petrény Gábor és Lantos Gábor is. Eredmények. 30 km junior: ...13. Kadlót Zoltán 1 ó 48:54,0, ... 24. Szabó Zoltán 1 ó 53:14,0, 25. Balogh Gyula 1 ó 53:48,0. Csapatban: 5. STC. 15 km. Serdülők: ...6. Király Zoltán 51:31,0, Petrény Gábor 58:01,0, Lantos Gábor 59:29,0. ☆ Debrecenben I. osztályú minősítő verseny kerétében kiváló távolugró-eredmény született. A hetek óta jó formában levő Novák Gyula ezúttal harmadik alkalommal javította meg a megyei felnőttcsúcsot. A verseny során első kísérletre 712 centiméterig jutott. A 2. sorozatban 732-re javított, majd egy kihagyott kísérlet után a 4. ugrásban nagyszerű, 750 centiméteres teljesítményt ért el. Győztes eredményével nem csupán a megyei csúcsot javította meg. hanem a junior I. osztályú szintet is teljesítette. A dobogó harmadik fokára Andó Károly került, 680 cm-rel, Szuder Antal gerelyhaj ítás ban 58,40 méteres egyéni csúccsal nyerte a versenyt.- lj Labdarúgás Országos serdülő- és területi ifjúsági bajnokság Serdülők: Csepel—Bgy SE 4—0 (4—0). Bgy. SE: Szabadhegyi (Dénes) — Újvári, Slezák P., Takács (Zólyomi), Széles, — Tóth, Gyurkovics, Zsidai. — Király, Túri, Slezák Z. Edző: Tományi Pál. Jó: Slezák P. és Üjvári. A csepeliek az I. félidőben már 4—0-ra vezettek, a II. játékrészben a védelem átcsoportosításával mezőnyben egyenrangú ellenfelek voltak a gyarmatiak, de a gól- lövéssel hadilábon álltak. STC—DUSE 1—1 (0—0). STC: Vári — Zsélyi, Pádár, Kerényi, Kovács L. — Stayer, Urbányi, Szabó, (Stark) — Bartus, Fancsik, Oláh (Husznyák). Edző: Horváth Gyula. Góllövő: Bartus. Jó: Zsélyi, Kovács L. és Bartus. A nagy mezőnyfölényben játszó stécések a helyzetek sokaságát hagyták kihasználatlanul. Az ellenfél 5 perccel a befejezés előtt egyetlen szöglete után egyenlített. Ifjúságiak: Csepel—Bgy. SE 2—1 (1—0). Bgy. SE: Paumann, — Benőik, Borkő, Szűcs, Csábi — Telek, Deák, Tományi, — Rónai, Csizmadia. Baranyai. Edző: Beke Ferenc. Góllövő: Tományi. A balassagyarmatiak a mérkőzést végigtámadták — két védelmi hibából elért góllal — mégis a csepeliek szerezték meg a győzelmet. STC—DUSE 3—1 (2—0). STC: Pálinkás, — Agócs, Juhász, Molnár, Hartman, — Kozma, Dóra (Oláh), Balogh, — Garai (Ponyi), Tolnai, Ja- szik. Edző: Patkó József. Góllövő: Hartman (2) és Kozma. Jó: Juhász, Hartman és Kozma. A jobb csapatjátékot nyújtó hazaiak megérdemelten nyerték a mérkőzést. Ökölvívás Ni történt Gerában? Az elmúlt héten a Magyar Ökölvívó Szövetség elnökségi ülésén Csötönyi Sándor, az utánpótlás szakágvezetője adott tájékoztatást a magyar fiatalok gerai IBV-szereplé- séről. Mint köztudott, csupán két bronzéremre futotta a 11 fiatal öklöző erejéből, s ennél bizony többet vártak a szakemberek és a szurkolók. Nógrádi szempontból azért érdekes a gerai szereplés, mert a válogatottban helyet kapott a Bgy. SE két 17 éves ökölvívója, a harmatsúlyú Lakatos András és a nehézsúlyú Szi- kora István. Az IBV-n, amelyen 10 szocialista ország indította fiataljait, jelen volt a gyarmati fiúk edzője, Syőry József, akivel az elnökségi ülés szünetében beszélgettünk. — Mindjárt cáfolnám azt, a közvetlenül a verseny után megjelent hírt, hogy gyengén, sőt egyesek szerint „leszerepelt” a válogatott. Jobbtól nem szégyen kikapni —, s a mondás az ökölvívásra is áll. Mindegyik fiú derekasan küzdött, de jobbak voltak az ellenfelek. Lakatos András a 19 éves koreai Kon Menggel mérkőzött a 8 között, és a szokásos nagy rohamok után az első menetben kétszer is padlóra küldte ellenfelét. Máskor hasonló esetben itthon már repült volna a törülköző. Gerában nem ez történt, mert a második menetben feljött a koreai fiú, András idegileg elfáradt, s a harmadikban pedig már teljesen átvette ellenfele a kezdeményezést, és megérdemelten nyert. A találkozó után alkalmam volt beszélgetni a koreai csapat szakvezetőivel, s ekkor derült ki, hogy Kon Meng hazája felnőttbajnoksága mellett az idén megnyerte Bangkokban a Király Kupát, ugyancsak a felnőttek között tornát nyert Hongkongban és Nicaraguában. Harminchat (!) nemzetközi mérkőzés volt a háta mögött, míg Lakatos mindössze 5 hasonló találkozót vívott. Erre mondják: a nagyobb tapasztalat, a nemzetközi rutin döntött. Szikora István a 4 közé jutásért a román Ginga ellen igen tartózkodóan bokszolt az első menetben. A másodikban már erősített, ám ekkor eleredt az orra vére, s a harmadikban sajnos erős vérzés miatt leléptették — mondta a két gyarmati , fiú szerepléséről a Bgy. SE vezető edzője. A szakmai tapasztalatokról —, s ez volt Csötönyi Sándor véleménye is — elmondta Győry József, hogy Kuba, a Szovjetunió és a Koreai NDK. öklözői kiemelkedtek a mezőnyből. ^Bulgária, Mongólia, Románia és az NDK verJ senyzői következtek ezután, és csak a következő csoportban jönnek a magyar fiúk. Mindez nem jelenti azt, hogy a 11 fiatal nem tudása legjavát adta. Ám — és éppen ez a legnagyobb tanulsága magyar szempontból a gerai IBV-nek — nemzetközi rutin, mérkőzéssorozatok nélkül, s ez egyben állóképességet is feltételez, ma már nincs eredmény. Az élen végzett országok versenyzői remekül mozognak, sokat ütnek, tudatosan bokszolnak, s bármilyen küzdőmodorhoz pillanatokon belül alkalmazkodnak,' illetve megtalálják annak ellenszerét Ez sajnos, hiányzik a mieinkből. Természetesen a gerai ve-: reség nem azt jelenti, hogy Lakatos és Szikora most már elkeseredjen. Mindketten to-' vábbra is tagjai a válogatott keretnek, élvezik Csötönyi Sándor bizalmát Hamarosan mindketten bizonyíthatják,' hogy súlycsoportjukban ők a legjobbak. Közeledik október 9., amikor Székesfehérvárott rendezik az országos vidéki ifjúsági bajnok? rigót. Innen a legjobbak kerülnek az október 30. — november 1. között. Budapesten sorra kerülő országos döntőbe. (sz. I.) Tájfutás Kupagyőztes az STC és a Pásztói SE Kézilabda NB II. Gyenge védekezés Békési SE - STC 27-24 (12-10) Békés, 200 néző, v.: Sulcz, Zsigri. STC: Kiss — Nágel (3), Márta (2), Pádár (1). Dre- venka (—), Bertók (2), Szabó (11), cs.: Mizser (2), Harmos, Urbán, (1), Németh (2). Edző: Nagy István. Az eredmény alakulása: 15. p.: 10—5, 25. p. 11—9, 40. p.: 17—12, 55. p.: 25—22. A hazai együttes percek alatt jelentős előnyt szerzett. A tarjániak — elképzelhető, hogy a Békéstől tavasszal elszenvedett hazai vereségük hatására — gyengécskén kezdtek. Szünetig közepes játék folyt a pályán. A Salgótarján a második félidőben sem tudott újítani. Továbbra is a megszokottól gyengébben védekezett, és négy esetben büntetőt hibázott. Nem véletlen a biztos, hazai győzelem, amely a Békésnek kedvezet: a két bajnoki ponttal megelőzte a tabellán a vendégegyüttest. Jó: Németh, Kiss és Bertók. Nagy István: — A tartalékos csapat gyenge védekezést nyújtott. Talon Attila egyszerűen nem utazott el velünk. T. I. Újabb hazai vereség Taurus SC —Bgv. SE 33—27 (13-10) Balassagyarmat, 100 néző, v.: Bodó, Lovassi. Bgy. SE: Kenyeres — Fábri (3). Szlá- vik, (15), Kovács L. (—), Kovács T. (—), Cseri G. (3), Lavrincz (6), cs.: Vizoviczki (kapus), Baranyi (—), Demeter (—), Czunyi (—). Edző: Lombos István. Az eredmény alakulása: 9. p.: 1—1, 25. p.: 10—9, 40. p.: 17—12, 55. p.: 30—26. Az első félidőben egyenlő erők küzdelmét láthatták az érdeklődők. A gyarmatiak egészen jól tartották magukat. A második félidő első részében az élmezőnyhöz tartozó budapesti együttes nyugodtan, felszabadultan játszott, s kitűnő átlövői révén alaposan elhúzott. A hajrára a gyarmati csapat feltámadt, de csak megközelítette ellenfelét. Lombos István: — Ha a védekezésben jobbak lennénk, biztosan előkelőbb helyen állna a csapat. V. I. Sakkemlékverseny A Németh Béla-sakkemlékver- senyén hétfőn Salgótarjánban a harmadik fordulót játszották. Eredmények: Seben—Ho- vanecz 0—1, Balogh—Konti 0—1, Egyed—Albert 1—0, And- riasik—Dupák 0,5—0,5, Kassai—Hankó 1—0, Mihalik J.— Szarvas 1—0, Istvanovszki K. —Krátki 1—0. Az élmezőny állása a harmadik forduló után: 1—2. Egyed (2. sz. Volán SE), Mihalik (Síküveggyári SE) 2,5—2,5 pont, 3—7. Andriasik, Kassai, Dupák, Hovanecz, Konti 2—2 pont. Meglepetés a Síküveggyári SE versenyzőinek jó szereplése, kiemelkedik Mihalik János győzelme Szarvas Sándor mesterjelölt ellen. A 4. fordulóra pénteken kerül sor. A verseny délután 16 órakor kezdődik a 2. sz. pinceklubban (Budapesti út 41.) Iskolai sport !'j HJLfSöaéVJiá ói SldSi'iäMjS&iwi Elkészült a versenynaptár A középfokú iskolák 1981— 82-es megyei versenynaptárja és programja a napokban elkészült. Útban van az iskolai sportkörökhöz- A gazdag és változatos program többek között tartalmazza a „Jó tanuló— jó sportoló” cím megszervezésének feltételeit, az „Edzett ifjúságért” tömegsportmozgalom versenyeit, és az ODH-jelvé- nyek adományozásának lehetőségét. Az őszi atlétikai műsor bővült, a futó CSB mellett minden középfokú iskolai sportkörnek indulnia kell a november 7-i felszabadulási emlékversenyen. Ugyancsak részt vettek az iskolák a fegyveres erők napja tiszteletére rendezett sport- és túraversenyen. Tavasszal területi döntő színhelye lesz a megyeszékhely, ahol a legjobb sportolók indulhatnak a megye középiskolai sportköreiből. Elkészült a labdarúgókupa sorsolása, valamint az asztali- tenisz és sakk versenyprogramja is. A sportjátékokból október elején lesz sorsolás. A bajnoksággal párhuzamosan futnak a kupaversenyek a labdaiúgástól a kosár-, kézi- és röplabdáigA megyei bajnokságokra való felkészülést a jól szervezett házibajnokságok biztosítják. A válogatás itt történik, s a tömegek is elsősorban ezen szerepelhetnek. A vendégszerető Romhányban kétnapos országos verseny keretében küzdhettek a helyezésekért a tájfutás kedvelői. Szombaton délután a balassagyarmati járási tájfutószövetség kellemes időben rendezte még a Hollókő Ktípát. ’ A küzdelmek során, a még Ifjúsági korú Varga András (STC) imponáló fölénnyel győzött a felnőttek H. osztályú versenyszámában. Kettős nógrádi győzelem született a serdülőknél is. Az utóbbi Időben egyre jobban szereplő Kovalcsik István (Bgy. ME- DOSZ) felzárkózott a győztes Török József mellé. Eredmények. F. 21 B: 1. Varga András (STC) 59.22, 2. Márkus Balázs (Jászberény) 68.17, 3. Ivák Pál (STC) 68,28. F. 21 C: 1. Lévai Kálmán (Karcag) 54.00, 2. Bíró Balázs (H. Balassi SE) 56.34, 3. Tóth Ervin (Pásztó) 65.04. F. 17 B: 1. Rusvai László (Jászberény) 63.35, 2. Balogh Lajos (Pásztó) 67.15^ 3. Mohácsy Tamás (STC) 72.19. F. 15 B: 1. Török József (STC) 45.52, 2. Kovalcsik István (B.-gyar- mat) 50.52, 3. Illés Attila (Jászberény) 54.05, F. 13 C: 1. Gáborlk László (STC) 79.13. 2. Kiss Gábor (STC) 83.49,' 3. Széles István (STC) 85.44., F. 11 C: 1. Várvölgyi Szilárd (Nagybátony) 69.05, 2. Kovács Péter (B.-gyarmat) 71.33, 3. Makra József (Pásztó) 73.31. N. 19 B: 1. Lévainé (Karcag) 66.05, 2. Szarvas Ilona (STC) 71.34, 3. Ivákné B. Mária (STC) 96.17. N. 17 B: 1. Imre Marianna (B.- gyarmat) 55.59. N. 15 B: 1. Diószegi Éva (Üj- szász) 65.16. N. 13 C: 1. Soós Éva (Karcag) 35.54, 2. Reguly Andrea (Nagybátony) 38.06, 3. Nagy Judit (Nagybátony) 75.00 perc. N. 11 Cs 1. Balogh Piroska (Pásztó) • Az összesített pontverseny alapján a Hollókő Kupa védője az STC csapata lett. 2. Nagybátony 29, 3. Karcagi SE 26, 4. Balassagyarmat 20, 5. Jászberény 16, 6. Pásztó 11 pont. Másnap kilenc órától kétpercen- ként rajtoltak a közepes hosszúságú pályákon az Ágasvár Kupa résztvevői. Az első napi versenyzők közül néhányan elutaztak az országos vidékbajnokságra. Ennek ellenére néhány versenyszámban jó küzdelem alakult ki. A III. osztályúaknái a pásztói Tóth Ervin nyert az esélyes budapesti versenyzők előtt. Az ifiknél Balogh (Pásztó) arany jelvény es eredménnyel utasította maga mögé a Hollókő Kupa győztesét. Az F. 13 C kategóriában a salgótarjáni Gáborik ismételt, csakúgy, mint a karcagi Soós- Éva. N. 11 C-ben Reguly könnyedén nyert. A nap meglepetése az újonc nagybátony! lányok és a pásztói fiúk jó szereplése volt. Eredmények. F. 21 B. 1. Márkus Balázs (Jászberény) 68.06, 2. Ivák Pál (STC) 71.58, 3. Marczis István (STC) 87.48. F. 21 C: 1. Tóth Ervin (Pásztó) 68.40, 2. Illés Vilmos (Siketek B.-pest) 70.58, 3. Telek Tibor (Siketek B.-pest) 85.30. F. 17 B: 1. Balogh Lajos (Pásztó) 79.47. 2. Rusvai László (Jászberény) 87.06, 3. Kuli György (tJj- szász) 105.21. F. 15 B: 1. Illés Attila (Jászberény) 47.14, 2. Kovács Gábor (B.-gyarmat) 50.53, 3. Fehérvári Péter (STC) 51.10. F. 13 C: 1. Gáborlk László (STC) 67.15, 2. Nágel Péter (Pásztó) 69.07, 3. Mustó István (Nagybátony) 71.10. F. ll Cí 1. Debreczeni Zoltán (Nagybátony) 23.28, 2. Aradi Attila (Nagybátony) 24.37, 3. Erdélyi Péter (Pásztó) 28.25. N. 19 B: 1. ivákné B. Mária (STC)‘ 89.33, 2. Lévainé (Karcag) 102.32, 3. ökrös Anna (Karcag) 105.55. N. 17 B: 1. Imre Marianna (B.gyarmat) 54.40. N. 15 B: 1. Diószegi Éva (Űj- szász) 104.35. N. 13 C: 1. Soós Éva (Karcag) 24.28, 2. Nagy Judit (Nagybátony) 24.44, 3. Ivády Edit (Nagybátony) 41.30. N. ll Cí 1. Reguly Andrea (Nagybátony) 31.24, 2. Balogh Piroska (Pásztó) 34.33, 3. Gieszinger Mariann (Pásztó) * 37.37 perc. A pontverseny összesítése alapján az Ágasvár Kupa 1981. évi védője a Pásztói SE csapata. 2.. Nagybátony 30, 3. STC 27, 4. Jászberény 21, 5. Karcag 19, 6. Balassagyarmat 11 pont. A győzteseknek járó tiszteletdíjakat Kovács Ferenc, a balassagyarmati szövetség elnöke adta át. A legeredményesebb edzőknek járó díjat Marczis István, Hodur Károly (STC) és Zentai József (Pásztó) kapta. Z. J. Labdarúgó MNK Balassagyarmati SE— Ötvözetgyári MTE 10—0 (5—0) Zagyvaróna, 200 néző, v.: Csáki. Bgy. SE: Radics — Pri- beli, Dudás, Hornyák, Lajkó — Zalai, Friedmann, Varga (Kovács II.) — Szalai, Papp (Babinszki), Tóth. Edző: Czim- mermann Gyula, ötvözetgyári MTE: Hulitka — Klányi, Zvara (Simon S.), Morva, Sándor — Dolencz, Gáspár, Imre — Oláh, Nagy K., Barta. Edző: Kriskó Lajos. 23. perc: A vendégek bal oldalról íveltek a kapu elé labdát, Morva kézzel érintette azt. A megítélt büntetőt Szalai lőtte a jobb kapufára, ahonnét a labda élesen a bal sarokcselezte, s az üres kapuba gurított. 4—0. 44. perc: Az NB Il-es együttes jobb oldalról ívelt be szögletet, Papp nagy erővel fejelt a hosszú sarokba. 5—0. 49. perc: Tóth több csel után újabb gólt szerzett. 6—0. 53. perc: Papp átadását Tóth küldte a hazaiak kapujába. 7—0. 57. perc: A hazaiak védelme ismét tehetetlennek bizonyult egy gyarmati akcióval szemben, Tóth lőtt a hálóba. 8—0. 63. perc: Szalai jól érkezett egy átadásra és fejjel a hálóba továbbított. 9—0. Sorokban Az asztalitenisz-csapatbajnokság eredményei. NB II. nők: Honvéd Kilián FSE—St. Volán 11—5. Győzött: Székely 3, Juhász 1, Tamássy 1. NB III. férfiak: St. Volán—Bp. Finommechanika 8—8. Győzött: Rubi 4, dr. Szabó 2, Cseh 1, Talon 1. Hatvan—Nagybátonyi Bányász 9—7. ☆ Üj szakosztályelnökük van a Bgy. SE labdarúgóinak. Szűcs Ferenc, a korábbi vezető családi okokból (Pásztora költözött) felmentését kérte, s helyette dr. Singely István röntgenfőorvos, a balassagyarmati kórház igazgatóhelyettese vállalta (ideiglenesen) a szakosztályelnöki teendők ellátását. A Bgy. SE vezetősége köszöni Szűcs Ferenc munkáját. ba vágódott. 1—0. 69. perc: A végeredményt 28. perc: Formás Bgy. SE- Babinszki állította be. 10—0. támadás végén Szalai észrevet- A szerdán délután leját- te, hogy Hulitka kinn áll ka- szott labdarúgó MNK-mérkő- pujából, s úgy emelte meg a . zésen a,csúszós talajú pályán labdát, hogy az a kapu jobb ol. bemutatónak tűnő mérkőzést dalába hullott. 2—0. láthatott a jelenlevő közönség. 31. perc: Zalai jobb oldalról Így az STC, valamint az St. belőtt labdáját Papp két méter- Síküveggyár , után a Bgy. SE ről perdítette a jobb sarokba, is továbbjutott Nógrád megyé- 3^0. bői. 36. perc: Papp nagyszerű Jó: Szalai, Lajkó, Papp; érzékkel tört ki a védők kö- Tóth. zött, a kifutó Hulitkát is ki- — demény — | NÖCRÁD - 1981. október 1., csütörtök J