Nógrád. 1981. október (37. évfolyam. 230-256. szám)
1981-10-13 / 240. szám
Milyen a gazdasági közérzetünk? Mi a véleménye az embereknek az életszínvonal mindenkori alakulásáról? Miként vélekednek az ország gazdasági helyzetéről, s az ehhez kapcsolódó konkrét kormányzati és egyéb intézkedésekről? Végül is: milyen véleményekkel jellemezhető az ország gazdasági körérzete? Választ ad e kérdésekre a Szakszervezetek Elméleti Kutatóintézetének negyedévenként ismétlődő reprezentatív vizsgálata. Az első kérdéscsoport minden esetben az életszínvonallal kapcsolatos, s ez ügyben érdemes visszalapozni a régebbi elemzésekre. 1976-ban például a megkérdezettek 92 százaléka az életszínvonal emelkedésére számított; az elmúlt év első telében már csak 16 százaléka, s a második fél évben száj ember közül csupán hat. (Az említett időszakban a megkérdezettek 36 százaléka remélte a változatlanságot, 51 százaléka pedig az életszínvonal csökkenésére számított.) Mondhatnánk, hogy a közvélemény érzékenyen reagál a gazdasági helyzet változásaira. Mi több, fölismerte, — s úgy tűnik, hogy megértette és elfogadta — a gazdasági változások életszínvonal-befolyá- soló hatásait. Csakhogy a jelek — pontosabban: a további adatok — szerint nem egyszerűen mechanikus tudati reakcióról van szó. Amikor még az újságok, a rádió és a televízió, a politikai beszédek és egyéb megnyilatkozások az anyag- és energiaárak „begyűrűzését” jelölték meg gazdasági problémáink fő okaként, a közvélemény már* akkor is másként reagált és értékelt. A megkérdezettek többsége (1979 harmadik negyedében 57 százaléka) elsőként a munkaszervezési hiányosságokat, a fegyelmezetlen munkát és a rossz termékminőseget kifogásolta. S csak ezután következtek a „külföldi árhatások” (a jelzett időpontban 24, egy évvel később pedig csak 19 százalékuk.) Nincs mit tenni, mint elismerni: a közvélemény értékítélete —, amely az emberek mindennapi és gyakorlati tapasztaltait összegzi — végül is nem minősíthető irreális melléfogásként. S persze nem intézhető el egyetlen kézlegyintéssel mondván, hogy „hja, kérem, az összefüggések sokkal bonyolultabbak annál, minthogy ilyen egyszerű következtetéseket lehetne belőlük levonni”. Sokan így reagáltak még másfél, két éve is, a takarékosságról kialakult — mellesleg a tömegkommunikációs eszközök által is képviselt — közvéleményre, amely ez esetben is kritikus volt. Mert 1979-ben a megkérdezettek 25 százaléka úgy vélte, hogy a takarékossági intézkedések formálisak. További 22 százaléka szerint ezek az intézkedések nem haszontalanok, de végrehajtásuk közben más értékek mennek tönkre; 31 százalék csekélynek minősítette a kampány eredményeit és csak 15 százalékuk nyilatkozott egyetértőén az akkoriban propagált takarékoskodási ötletekről és célokról. Az elmúlt évben összesen 93 százalékra emelkedett azok aránya, akik úgy tartották, hogy a takarékoskodási intézkedések változatlanul formálisak és csekély eredménnyel járnak. Talán azért is, mert e propaganda első számú célpontja változatlanul az állampolgár. Aki gyorsan gyorsítja az autóját, és eléggé el nem ítélhető módon 100 wattos villanyégővel világít 60 wattos helyett; s aki nem kapcsolja ki a hűtőszekrényét, miközben a porszívót használja — pedig tudnia kell, hisz annyit magyarázzák neki —, hogy energiával takarékoskodni kell. Tudja. Annyira, hogy szóvá is teszi — például az ilyen közvéleménykutatások alkalmával —, hogy szigorúbban kellene kezelni az anyagnormákat, és jobban kellene ösztönözni a hulladék hasznosítására. A megkérdezettek 70 százaléka szerint a gyárakban olyan nagyfokú az anyagpazarlás, hogy a hulladék értéke gyakorta majdnem annyi, mint a készterméké. Az ilyesfajta takarékosság híveinek becslése szerint csak a racionálisabb anyagfelhasználással 5—25 százalékkal csökkenthetnék a termelési költségeket. A megkérdezettek közül szinte mindenki (1980 végén 82 százalékuk) úgy véli, hogy olcsóbbak lehetnének a termékek, ha a termelőmunkában hasznosítanák végre az úgynevezett „belső tartalékokat”. E tartalékok hasznosításának gyakorlati lehetőségeit illetően viszont már erősen megoszlik a közvélemény. Csak egy kisebbség hiszi, hogy mindez elsősorban elhatározás kérdése. A többség — gazdálkodási körülményeinket mérlegelve — úgy véli, hogy a racionalizálással feltárható tartalékok hasznosítása korántsem olyan egyszerű, mint ahogy azt sokan hiszik. S ha ezzel kapcsolatban semmi másra, csak a szigorú — s a teljesítmények visszafogására ösztönző — bérszabályozásra gondolunk, megint csak azt mondhatjuk, hogy a közvélemény értékítélete aligha minősíthető meggondolatlan melléfogásnak. Vértes Csaba lövőre öt napból áll a hét A következő év január elsejétől minden szombat szabad lesz a PENOMAH balassagyarmati gyáregységében is. A heti munkaidő a jelenlegi 44 óráról 42-re mérséklődik, azaz 4,8 százalékkal. Mivel a termelés nem csökkenhet, több műszaki módosításra, munka- és üzem- szervezési változásra kerül sor. Ezek közé tartozik például a tmk-sok szabad hétfője, így ők szombatonként az álló gépeken tudják elvégezni a javítást, az esedékes karbantartást. Ezekre eddig csak éjjelenként, vasárnaponként vagy működő gépeken kerülhetett sor, s a minőségen ez meg is látszott. Az új módszertől a vezetők a műszaki meghibásodások számának, és a kieső időnek a csökkenését várják. A lépcsőzetes munkakezdés bevezetésével tovább ész- szerűsíthető a munkaszervezés, hiszen a vágóvonal végén dolgozónak felesleges bejönni, amikor még a vonal elején állók kezdik csak a munkát. A munkaidő végén viszont éppen fordított a helyzet. Az élőállat-ellátásban rendszeresen jelentkező ciklikusság. ellen munkaerő-átcsoportosítással „védekeznek”a húsipari vállalatnál. Ehhez természetesen sokoldalú szakemberekre van szükség, de ezen a területen kedvező a helyzet, mert a vállalat saját maga képezi ki őket. A fentieken túlmenően sor kerül műszaki fejlesztésre is, amelyek többsége a folyamatos termelés biztonságát segíti elő, javítja a higiéniai körülményeket, illetve könnyíti a fizikai munkát. Csak ezek megvalósítása érdekében mintegy 10 millió forintot fordítanak ez évben műszaki fejlesztésre a balassagyarmati gyáregységnél. Az ötnapos munkahétre való átállásnál kedvező az év eleji időpont, hiszen a házi vágások miatt az összes késztermék mindössze 15 százalékát állítják elő az első negyedévben. így lesz idő megszokni. hogy öt napból áll a hét. Szűnobon a „klasszikusok" Alcik ü EMLÉKSZEM, késő ősz volt — vagy inkább korán beköszöntött telelő...? Sűrű köd ülte meg a tájat olyannyira, hogy az alacsony növésű fenyők csúcsa már beleolvadt a havas eső féktelen forgatagába. Kutyát kiverni nem való idő- 'ben caplattam valamilyen ügyben Mátranovák egyik pusztájára, s már-már felértem a hegy tetejére a ganzc- sok által kitaposott ösvényen, amikor terepjáró állt meg mellettem. Amelynek „parancsnoka”, miként később megtudtam, dr. Várkonyi József volt, a Nógrádi Szénbányák főgeológusa. Aztán a minap meg a Mátrában jártam, csúcsukat sem látni magas bükkerőkben. Elmélázva figyeltem a szarvascsapatok vonulását, tüdőmet teleszívtam a friss hegyi levegővel, s néma áhítattal adóztam a Természet nagyszerűségének Aztán emberek léptei zökkentettek vissza ábrándozásomból. Az élen haladó, akit azonnal felismertem, Szeme- rey Huba geológus volt. Tamáshidy László geológussal viszont •— miközben fenti, történéseimet említem —, nég\ fal közé zártan, íróasztal melle' 1 társalgunk. — Sajnos — mondja — a mélybe bányáknál már szinte megszűnt az a klasszikus értelemben vett geológus, akit a köztudatban úgy könyveltek el, mint tarisznyával, kis kézikalapáccsal hegyet-völgyet mászó „kuriózumot”. Erre már kévéssé van időnk. Munkánk nagy része áll abból, hogy terveket készítünk, vizsgálati eredményeket összegezünk, kutatási zárójelentéseket vetünk papírra. Ez a hivatás a szó szoros értelmében „elgépiese- dett”: GAZ-kocsikon járjuk az acélfúrótornyok világát. De egyébként ezt másként ma már nem is lehetne, hiszen az idő sürget. Gyorsan, egyre gyorsabban kell eredményeket produkálnunk, értve ez alatt újabb szénlelőhelyek feltárását, hogy mielőbb tudjuk csillapítani a szénínséget. Tamáshidy László asztalán régi, s újabb keletű térképek halmaza; támpontok, „segédeszközök” a további kutatásokhoz. — Azt hinné az ember — hajtogatja a régi lapokat —, hogy ezek szentírások. Hogy a mi kutatómunkánk ezeken a területeken már fölösleges. De nézze csak! — mutat egy Kazár környéki bányaművelési térképre —, ezen teljesen kitermelt területként tüntetik é néznek fel azt a részt, ahol az éppen harmadik éve működő külfejtés mostantól nagy mennyiségű szenet termel. — Eszerint, muszáj újólag a föld mélyébe nézni ? — Mindenképp! S talán a legutóbbi évek sikertelenségének az is fő oka volt, hogy a bányászat visszafejlesztését követően bgészen minimálisra kellett csökkenteni a kutatómunkát. — Az utóbbi két-három esztendőben, tudomásunk szerint, újra jelentős összegeket tudnak fordítani a fehér foltok eltüntetésére. — S ez eredményeket is hoz? — Természetesen. Jelentőseket. Hogy csak egy-két példát említsek, elmondhatom; a Kisterenye határában levő Bikkvölgyben kétmillió tonnára tehető szénvagyont tártunk fel, amely biztos alapja a kányási aknaüzem jövőjének. Ugyanezt a célt szolgálta a Ménkes határában lemélyített hét fúrólyuk is, melyek segítségével megállapítottuk a telepek elhelyezkedését, vastagságát, minőségét, tehát alapul szolgálhatnak a további eredményes bányaművelésnek. Emellett, egy majdani mélyművelésű bánya nyitását elősegítendő. kiterjedt kutatásokat Ismerik-e. betartiák-e? Mi következik a megállapítások után? Folyékony üzemanyagokkal való ésszerű gazdálkodás, illetve a vele való takarékoskodás olyan mai követelmény, amely belátható időn belül nem kerül le a legsürgősebb tennivalók listájáról. Ez derült ki a megyei népi ellenőrzési bizottság legutóbbi ülésén, amikor az energiagazdálkodással kapcsolatos vizsgálat során arra keresett választ, hogy az üzemeltetők ismerik-e az idevonatkozó kormányrendeleteket, és betartják-e azokat. De kíváncsiak voltak arra is, milyen önálló kezdeményezések szolgálják a gazdaságosabb felhasználást. MI JELLEMZI AZ INTÉZKEDÉSI TERVEKET? A tapasztalatok szerint a gazdálkodás hatékonyságának javítása érdekében öt helyen konkrét, számszerűsíthető tervet készítettek. További öt egységben általánosságban határozták meg a feladatokat. Idesorolható a síküveggyár, az öblösüveggyár, a Pásztói Szerszám- és Készülékgyár, a díósjenői és az érsekvadkerti termelőszövetkezet. Három helyen — az ötvözetgyárban, a kazári és a litkei termelőszövetkezetben — sem 1980-ban, sem 1981- ben nem készítették el a rendelet alapján szükséges terveket A számszerűsíthető intézkedési tervek közül négy helyen a feladatok többségét megvalósították, a Mátraaljai Állami Gazdaságban viszont csak részben hajtották végre elképzeléseiket. Milyen tennivalók dominálnak a tervekben? Többségük a műszaki háttér javítását megalapozó elképzeléseket valamint a vezetéstechnikai oktatást foglalja magába. A valóságos megtakarítást elősegítő tényezők közül azonban kevés található. Például nem vették figyelembe a takarékosságnak' olyan követelményeit, mint a bizonylati fegyelem javítása, a korrekciók helyes alkalmazása, a helyi normák időszakonkénti felülvizsgálata, a járművek hatékonyabb foglalkoztatása, az anyagi ösztönzés, illetve felelősségre vonás rendszerének helyes kidolgozása. végzünk az úgynevezett mi- zserfai koncentrációban, amely magában foglalja a bárnai, kisteleki, jánosaknai, hajdani Pál-aknai és a Gyula-rakodó környéki területeket. Áz itteni, tavalyi munkák a jelentős szénnyerésre való lehetőséget már megerősítették, most ki- lenc-tíz fúróberendezés felvonultatásával, harminc lyuk lemélyítésével ennek részleteit tisztázzuk. — A cél tehát aknák nyitása? — Nézze!' Pillanatnyilag a legnagyobb súlyt új külszíni fejtések helyének megállapítására fordítjuk. Hiszen köztudott: viszonylag kevés Ö6z- szeggel üzembe helyezhetők, s a „beléjük fektetett pénz” rövid idő alatt megtérül. Ezek azonban hosszú távra nem oldják meg a széntermelést. S bár jövőre megkezdjük a Mátrano- vákot övező térség: a Pipis- hegy a Cser-lapos, Nyirmed- puszta és a Csibaj megkutatását, a fő cél azonban — említettem — nem lehet csupán csak ez. Igaz viszont, hogy aknanyitáshoz „súlyos” milliók kellenek, amelyek jelenleg nem állnak még rendelkezésünkre. TÁVLATOKAT vázol a geológus, aki 1964 óta, Komlót és Hidast megjárva dolgozik Nóg. rádban. Aki nem nagy létszámú csapatával azon fáradozik, hogy „kivilágosodjon” a föld mélye. Tiszta képet kívánnak alkotni jelenről, s jövőről... Karácsony György Az előbbiek vajon miként tükröződnek a gyakorlatban. AMI MEGOLDÁSRA VÁR A népi ellenőrök szerint az érintett vállalatok — salgótarjáni öblösüveggyár, síküveggyár, ötyözetgyár, Nógrádi Szénbányák, községgazdálkodási vállalat Nagybá-, tony, kazári Zöldmező, Magyar—Csehszlovák Barátság és a diósjenői Börzsönyaljai Mezőgazdasági Termelőszövetkezet, a balassagyarmati városgazdálkodási vállalat. Magyar Kábelművek balassagyarmati gyára, a Pásztói Szerszám- és Készülék- gyár — ismerik a rendeleteket, — ha nem is kifogástalanul — de többségük elfogadható módon alkalmazza azokat. A hiányosságok közé sorolhatjuk az alábbiakat: a korrekciók alkalmazásának módjánál előfordult, hogy az akadályoztatott forgalom elszámolásánál nem az egész napos teljesítményt, hanem konkrétan a városi közlekedést vették figyelembe. A Nógrádi Szénbányáknak megengedték az egyedi norma alkalmazását, az engedély megszerzése óta azonban a normakarbantartást nem végezték el. Kevésnek találták az eltelt másfél év alatt a feltárt túlfogyasztásokat, mondván: nem tükrözi a valóságot. A megvizsgált 582 járműből 175-nél állapítottak meg túlfogyasztást. Ebből 79 esetben a gépkocsivezetők voltak hibásak, 96 esetben miiszaki hibát észleltek. Az előbb ismertetett 13 termelő-gazdálkodó egység közül 29 helyen nem is gondoltak a mulasztók kártérítésére. A lefolytatott 40 kártérítési ügyből 33-at a Nógrádi Szénbányáknál alkalmaztak. A többin az öblösüveggyár, a Mátraaljai Állami Gazdaság és a balassagyarmati városgazdálkodási vállalat osztozik. Elfelejtettek intézkedni a síküveggyár, a Pásztói Szerszám- és Készülékgyár, valamint a kazári termelőszövetkezet vezetői. Pedig erre megvolt minden objektív okuk. Ugyanis a túlfogyasztást szabályozó utasításokat minden dolgozóval megismertették. Sor került reprezentatív mintavételekre is. Ennek során megállapították, hogy a kiválasztott gépkocsik tényleges fogyasztása nyolc egységnél csökkent, négynél viszont emelkedett. Az építőipari gépekkel rendelkező vállalatok viszont helyesen határozták meg a normát. Ellentmondásos helyzettel találkoztak a mezőgazdasági gépekkel rendelkező üzemekben. Közülük négy helyen már előírták, két helyen pedig most végzik el a normakarbantartással kapcsolatos feladatokat. Az üzemanyag-elszámoltatásoknál bekövetkezett intézkedések kedvező hatása mellett olyan hiányosság jelentkezik, hogy a menetlevélért feltüntetett teljesítményadatok nem felelnek meg a valóságnak. Mert nem tüntetik: fel a tankolás mennyiségét, nem jelölik meg az átlagostól eltérő üzemelési körülményt. Szólni kell még a gépkocsik futáskihasználásáról is. E tekintetben nyolc vállatnál nőtt, két vállalatnál szintéi* maradt, néhánynál pedig csökkent. Az üres futás miatt kifizetett összeg 82 ezer 148 forint, ami nyolc vállalatot érint. INTÉZKEDÉSEKET, FELELŐSSÉGRE VONÁSOKAT A megyei népi ellenőrzési bizottság a vitát lezárva nem állt meg a hiányosságok megállapításánál. Realizálási javaslataiban konkrétan felsorolja, melyik vállalattól, miben kér intézkedést a hibák megszüntetése érdekében, ugyanakkor félreérthetetlenül közli, mikor, milyen esetekben tartja szükségesnek az anyagi és erkölcsi felelősségre vonást. V. K. Szilaspogonyiak a Komáromi Állami Gazdaságban Sokéves kapcsolat fűzi már a Nógrád megyei nyugdíjasokat és nem nyugdíjas bányászokat, termelőszövetkezeti asszonyokat, lányokat Komárom megyéhez, közvetlenül a Komáromi Állami Gazdasághoz. Jártunkban-keltünkben,. ha a szőlészetben vagy a gyümölcsösben járunk, megüti fülünket a kellemes akcentus — nógrádiak dolgoznak a tőkék között vagy a fák ágairól szedik az exportkörtét. A minap is találkoztunk velük, s hamarosan előkerült Sótér János, akinek talán legrégebbi a kapcsolata. Nem véletlen tehát, hogy őt tették meg „bandagazdának” — az asszonyok csípős nyelve ragasztotta rá ezt a régimódi nevet s ő intézi az idénymunkás nógrádiak ügyes-bajos dolgait. Képünkön: szüretelik a jó termést.
