Nógrád. 1981. október (37. évfolyam. 230-256. szám)
1981-10-11 / 239. szám
Vidám-szomorú történet — Azt kérdi, hogyan esett? Az egészet a tehénnek köszönhetjük, az egész a tehén miatt történt. Elindultam én egy szép napon Tarjánba —, akkoriban igen nagy állatvásárok voltak —, hogy majd eladom a tehenemet. Akadt is vevő nyomban, alkudoztunk egy tari asszonnyal, végül csak úgy döntöttem, megtartom a jószágot. Hazafelé a vonaton egy kocsiban utaztam a vevővel, aztán csak a tehénke körül forgott a beszéd. Velem - szemben egy úrias ruhába öltözött fiatal nő ült, aki szinte kileste a számból a szavakat. Amikor megszólalt, igen meglepődtem, mert azt mondja nekena: — Néni, nem fogadna be a házába egy állami gondozott kislányt? Egerben az intézetben sínylődik, igen csenevész apróság, hároméves, de alig kilenc kiló- Olyan véznácska, hogy nem tartják meg a lábai. Hátha a vidéki levegő, meg a friss tehéntej jót tenne neki? Én lelkem — mondom —, hogyan fogadnék, amikor nekem is van három gyerekem? — No, csak gondolkodjon azért! — így az idegen, aztán megadta a címét, meg azt is elárulta, hogy 6 nevelőnő. Én meg hazamentem Kisterenyére, meg- hánytuk-vetettük a dolgot a családdal. Azt mondták a gyermekeim, meg . a férjem, ahol jut ötnek, ott jut a hatodiknak is. Hát így került hozzánk a Hildi. Oly gyenge volt, hogy lépcsőn nem bírt felmenni. Az orvos többször is lemondott már róla. Aztán, hogy mi hozta meg az étvágyát, én nem tudom- Az biztos, hogy nem győzte tömni magába a fehérbablevest —, az volt a kedvenc étele —, de a szalonnát is igen kedvelte. Naponta két liter tejet is megivott. örültünk neki, hogyne örültünk volna. A nevelőnő el-eljött, meglátogatni, az intézet igazgatója még jutalmat is kiutalt nekem, mert látta, jó helyen vah a Hildi. — Hogy befogadta-e a családunk? Higyje el, jobban szerettük, mintha a sajátunk lett volna. Óvtuk még a széltől is. Az uram a fiaméknak oda-oda csapott, de Hildit nem volt szabad bántani. Amikor már eszesedett, mindig megkérdezte tőlem: — Nagymama, hol van az én anyukám? A lányom, Erzsi, aki akkor 17 éves volt azt mondta neki; én vagyok a te anyukád. Attól kezdve napjában százszor is elismételgette; anyuci, anyuci! Kényeztették őt a fiaim is, a 26 éves Gyű- ri, meg a 23 éves Jancsi. Na, elég az hozzá, hogy Hildi a család kedvence lett, felerősödött. óvodába járattuk, aztán iskolába annak rendje- módja szerint. Mondta is a körorvos úr; — Hilda, Lacz- kó nagymamának köszönheted az életedet! — Aztán megköszönte. Látja, még ma sem tudok sírás nélkül beszélni róla. Én kérem, soha nem gondoltam volna, hogy az a lány majd elfajzik. Azt hittem, ha felcseperedik, még több ürömöt lelek benne. Mert én az ő nevelését nem pénzért csináltam, anyai szeretettel vettem körül. A bajok már az iskolában elkezdődtek. Többször el- csavargott, .nem volt őszinte, örökkön hazudozott- Eleinte még utánajártam, ellenőrizni próbáltam, de később rájöttem, nincs értelme. Úgyis ott csap be, ahol akar. Rossz társaságba keveredett, fiúk után kezében, aztán halkan megkérdezte; — Nagymama, maradhatok . . .? Jól kisírtuk magunkat, együtt, aztán az. óta is velünk van. Már, hogyne maradhatna! — Hogy miért fogadtam én be idegen gyerekeket a házamba? Mert sajnáltam őket nagyon. A Hildit is, meg a másik kettőt is- Nem, kérem, ezt a pénzért nem lehet csinálni. Ehhez szív kell, meg lélek. De, hogy cserébe mit kap érte az ember a gyerePolitikai rendszerünk fejlődésének útja szaladgált Mondtam neki szépen, csúnyán; Hildikém, nem lesz ennek jó vége! Hát nem is lett. 16 éves korában választás elé került; vagy a javítóintézet, vagy új környezetben, új nevelőszülők, ö az utóbbi mellett döntött. Elment tőlünk, azóta egy levelet írt. Semmit sem tudunk róla- Őrzöm a fényképét az* egyetlen emléket tőle, róla. gyakran elnézegetem, amikor egyedül vagyok és fáj a szívem, mert olyan, mintha az édes gyerekemet veszítettem volna el... — Tudja kedves, vidám-szomorú történet ez az én életem. Van benne fényből, meg sötétségből is bőven. Az uram — bányász volt hosszú évekig — az ágyat nyomja, állandóan betegeskedik, de kárpótolnak érte a gyerekeim, kik a közelemben laknak, naponta többször is rám nyitják az ajtót. Segítenek, amiben kell- Aztán a Hildi helyett is csak akadt örömöm. A Laci, meg az Ica, két testvér, ők több, mint tíz évvel ezelőtt kerültek hozzám az intézetből. Azt mondta az intézet igazgatója: — Laczkó néni, vállalja el ezt a két gyereket csak annyi időre, amíg az apjuk megnősül, aztán viszi őket! Hát, kedvesem, az apjukat azóta sem láttuk. Pedig az Ica közben férjhez is ment. Kistafirungoztuk, szép esküvői vacsorát rendeztünk neki. Körbeülte az asztalt a nagy család, köztünk volt még az Intézeti nevelőnő is. Így hát az ő sorsát rendbe tettük. — Maradt még a Laci gyerek, aki most 22 éves, a bányánál dolgozik- Amikor a 18. évét betöltötte, megkaptuk a papírt, nagykorú lett, dönthet a sorsa felett szabadon. Megszabadulhat a nevelőszülői kötelékek alól. Könnybe jött a szeme, reszketett a papír a kéktől, az már bizonytalan. Látja, Hildi elpártolt tőlünk, a másik kettő megmaradt Aztán a három sajátom, róluk nem is szólok külön, hiszen az ő ragaszkodásuk természetes. Itt morzsolgotjuk napjainkat a kis macomkai házban, a beteg férjemmel. De a kapunk állandóan nyílik, csukódik. Mert az öt gyerekünk vissza-vissza jár-.. Elmondta: Laczkó Jánosné, Lejegyezte: Kiss Mária , EsB em véletlenül használják mind gyakrab- ban a politikai viszonyok, a különféle intézmények és szervezetek működésének elemzői a politikai rendszer kifejezést. Az élet tapasztalatai ugyanis arról tanúskodnak, hogy a különböző politikai intézmények és szervezetek tevékenysége között szoros kapcsolódás, összefüggés, kölcsönhatás van. Ha működésük hatásfokát tovább akarjuk javítani, ettől a ténytől a legkevésbé sem tekinthetünk el Hiszen, amikor például a szakszervezet társadalmi szerepének, vagy az ifjúsági szövetség befolyásának a növelése kerül napirendre, azt kellett tapasztalni: törekvéseik csak akkor járhatnak sikerrel, ha ezzel párhuzamosan más intézmények és szervek munkájának tartalmát és módszereit is tovább csiszoljuk, finomítjuk. Egyedül a politikai rendszer' egészéből kiragadva nem megy a jobbítás — sem országosan, sem helyileg. Sőt, mindinkább meggyőződhetünk arról, hogy az intézményeken és szervezeteken túlmenően a politikai rendszer más összetevőit is számításba kell venni. .Így fordul fokozott figyelem újabban a politikai kultúra, tudás, műveltség, a közéleti cselekvést szabályozó írott & íratlan normák, szabályok, elvek felé. A politikai viszonyok fejlesztésének egyik lényeges elemévé vált tehát e rendszerszemléletű megközelítés, a politikai élet különféle tényezőinek együttes számbavétele és tökéletesítése. Ez azonban egyáltalán nem jelenti azt, mintha e tényezők a fejlődés során immár egyre jobban összeolvadnának. Éppen ellenkezőleg: az élet ezek szerepének jobb, pontosabb elhatárolását tűzte napirendre. Vagyis, ahogy mondani szoktuk: mindegyik a maga rendeltetésszerű feladatát lássa el, s óvakodjék a teendők bármifajta átvállalásától, avagy mások munkastílusának másolásától. Nem jobban, hanem rosszabbul működik a politikai rendszer, ha például a pártszervezet magára vállalja a szakszervezet, vagy a tanács teendőit, ha a szakszervezet csak nevel, de nem véd érdeket, ha a KISZ „kis pártszervezetet” játszik, vagy a tömegmozgalomban eluralkodik a hivatali munkastílus. Politikai rendszerünk fejlesztésének a jelen körülmények között egyik lényegi eleme, hogy a munkamegosztás és feladatelhatárolás elveinek következetesen érvényt szerezzünk. Ami a fejlesztés tartalmi oldalát illeti, azt tömören úgy foglalhatnánk össze, hogy célunk a szocialista demokrácia további mélyítése és szélesítése a politikai rendszer egészében és valamennyi láncszemében. A fejlett szocialista társadalom építésének időszakában ez általános, átfogó érvényű, mondhatnánk: stratégiai cél. Érvényre juttatásának módja természetesem mindig az adott időszak konkrét feltételedtől és feladataitól függ. A jelen körülmények között nincs napirenden intézményrendszerünk valamiféle nagyszabású reformja, písbb intézmények létrehozása sem.'Jelenleg a hangsúly a meglevő intézmények munkájának tartalmi javításán, a formális elemek kiküszöbölésén, az itt rejlő tartalékok kiaknázásán van. Ez persze nem azt jelenti, mintha sehol semmiféle szervezeti változásra nem kerülhetne sor. Bizonyos területeken elképzelhetők ilyen lépések is, de egészében véve most nem új formák keresése, hanem a jelenlegiek hátér konyságának növelése az időszerű. A demokratizmus elmélyítése politikai rendszerünkben összetett, több irányú teendőket foglal magába. Talán egy régi jelszóval lehetne sűrítetten érzékeltetni ezeket: a „néppel a népért összefogva” szavakkal jelölt cél érvéhyre juttatásához keressük a mai körülmények között legjobban megfelelő utakat, módokat, eszközöket. Ebben most az egyik legfontosabb, hogy politikai rendszerünk keretei között tovább fokozódjék a dolgozótömegeknek a döntések előkészítésében és meghozatalában való bevonása. A döntéshozatalban történő részvételhez a párt-, állami és mozgalmi élet különböző területein nem kevés forma és fórum áll rendelkezésre. Annál eredményesebb és demokratikusabb ezek működése, minél nagyobb gondot fordítanak az ott résztvevők érdemi tájékoztatására, valóságos döntési alternatívák előterjesztésére, mi-, nél inkább biztosított a megvitatás lehetősége, érvényesül a kritikai és vitaszellem. El kell érnünk, hogy lehetőség szerint ne szülessék — legalábbis nagyobb horderejű — döntés az érdekeltek és érintettek véleményének előzetes meghallgatása, megismerése nélkül. Nem működhet eredményesen a politikai rendszer egyetlen láncszeme sem a tömegek bizalmát élvező, hozzáértő 1 tisztségviselők hálózata, a jól képzett, szakszerű tevékenységre képes apparátus nélkül; A fejlődés e gárdának nem a gyengítését, hanem erősítését igényli — párhuzamosan a működésük felett gyakorolt társadalmi ellenőrzés további elmélyítésével. A közvetlen kontroll ebben éppoly fontos, mint a választott testületek, a képviseleti szervek részéről történő számonkérés. A számadási kötelezettség lelkiismeretes teljesítése, a választók észrevételeinek gondos hasznosítása az egyik legfőbb mutatója napjainkban annak, hogy mennyire érvényesül a tisztségviselők munkájában a valódi, tartalmi demokratizmus. Mindez azért is fontos, mert a demokratizmus elmélyülése révén válnak képessé politikai intézményeink a különböző társadalmi csoportok közös, illetve sajátos érdekeinek pontosabb, érzékenyebb kifejezésére. Nagy társadalmi energiák szabadulhatnak fel és haszonulhatnak, ha politikai rendszerünk eredményes működése révén optimális hatásfokkai megy végbe az érdekek rangsorolása és egyeztetése, s ennek eredőjeként végül is a társadalom legfontosabb érdekei jutnak érvényre. A z ilyen tartalmú 'érdekösszehangolás ad alapot ahhoz, hogy politikai rendszerünk sikerrel teljesítse egyik legfőbb funkcióját: a társadalom valamennyi alkotó erejének összefogását, egyesítését céljaink valóra váltására. E feladat teljesítése lehet leginkább a mércéje annak, jó úton haladunk-e politikai rendszerünk alkotóelemeinek tökéletesítésében, munkájuk tartalmi fejlesztésében. Gyenes L&szlő Pecsétnyomó 1639-ből Sorsod megye eddig ismert régibb pecsétnyomója ke- t elő a megyei levéltár magának rendezése közben- most megtalált ezüst pe- tnyomót 1639-ben készítet- a vármegye és százkilenc- íhat évi használat után i5-ben helyezték él a me- ;i levéltárban. Az elhasználóit pecsétnyomót az elhe- :zés előtt négy oldalról bereszelték* és így érvénytelenítve, ezüstszelencébe, majd egy lepecsételt borítékba zárták. A fém nyomórész rajzolatán egy ágaskodó oroszlán látható, amely a jobb első lábával koronát, baljával pedig egy mérleget tart. A címerpajzs felett kiterjesztett szár- myú angyal van. A pecsét körirata: ■ sigillum comitatus borsodiensis. K ét keze erejéből sok veszett már Szota Jánosnak. No, nem azért, mintha most, negyvenkilenc éves létére nem bírná már a munkát, hanem mert fáradtak azok eleddig éppen eleget. Útépítéseken dolgozott sokáig, markolta éveken át keményen a lapát nyelét, amelyre, ha tisztességgel nyomta bele a kupacba, ráfért tizennégy-ti- zenhat kiló zúzottkő is, egyszerre. Aztán elege lett a kintlétből, meg a kevés fizetésből és elment dolgozni a tarjáni tűzhelygyárba. Most már lassacskán negyedszázada, hogy szívja magába az öntöde gázokkal kevert levegőjét, s úgy megszokta, hogy észre sem veszi az arcát, kezét feketére festő öntöhomok alápermetezését. Pedig az megszakítás nélkül száll, körülöttünk dobhártyát rezegtetően dübörögnek a gépek, s odébb éles fényű szikraeső közepette ömlik a tégelyekbe a lávaként izzó, folyékony vas. Igaz, Szota János ebből csak igen keveset érzékel. Teljes figyelmét lekötik az automata íormázóberendezés vezérlőállásának piros, zöld, sárga fényben viliódzó lámpái, amelyek másodpercenként jelzik a gyártás valamennyi fázisát. Itt elbámészkodni, másüvé tekintgetni nem lehet. S megy ez így nyolc órán keresztül, nap mint nap. — Látja — kiabálja fülembe —, milyen furcsa is ez az élet. Hetvenkilencig fizikailag fáradtam, most meg szellemileg. * A Disamatic . nevű gépmonstrum „parancsnoka” addig gépiformázó volt. Műszakonként' négyszáz, vagy még Idő hozta könnyebbségben ennél is több formaszekrényt készített el, melyek mindegyike nyomott harmincöt-negyven kilót. — Rettenetes sokat cipeked- tem. De jól is járnék most annyi fillérrel, ahány tonnányi súlyt én megmozgattam. Elhiszi, olyan keményre edződött a hasizmom, hogy fát lehetne vágni rajta. Meg a kezeink, igen, ezek a vastagra dagadt erűek erőlködtek sokat Legyint egyet, s közben le nem veszi szemét a vibráló .lámpák fényéről. — Tudja — fordul félszemmel felém —, azért én azt a munkát is nagyon szerettem. Mert élveztem, hogy ura vagyok az erőmnek, s néha büszke voltam magamra, hogy annyit elbírok. Ne vegye dicsekvésnek, de a hajtós fajtából való vagyok én. No, per- ' sze, meg sokap, akik itt már ennyi esztendőt lehúztunk. Sokszor volt úgy, hogy már alig-alig álltunk a lábunkon, nemegyszer remegett már az erőltetéstől, de ha odajött valamelyik főnök és azt mondta: Emberek! Dobjanak még rá egy lapáttal, ha tudnak, mert nagyon megszaporodott a munka, hát akkor mi megtettük* Nem rfiohdom, fizettek is érte tisztességesen. Nem úgy, mint itt... Zsebkendőbe törli izzadt arcát. — Eszerint, mióta csak fejjel dolgozik, kevesebbet keres? — Legalább egy ezressel. De ezt nem azért mondom, hogy sajnálkozok magamon, vagy bárki is azt mondja: szegény ember. Szó sincs róla! Csak a tényt mondom. Mert mi, automatások meg sem . érdemelnénk akkora összeget, mint a, ott a túl oldalon még mindig rettenetes sokat izzadó, erőlködő társaink. S az is igaz, hogy erre a posztra mi magunk vállalkoztunk. Amikor tőlem is, aki nagyon-nagyon sok fiatalt betanított a formázószakmába, megkérdezték: akarok-e okosodni, tanfolyamra járni, hogy rákerülhessek erre a szupermodern berendezésre, egy pillanatig sem haboztam. Azt mondtam magamnak: No, János, kapva kapj az alkalmon, mert eleged volt már neked a nagy cipekedésből. C igarettával kínálom, de csak a fejével int: nem él vele* — Elég itt magában az ön- tpde homokja meg gáza, nemhogy mé;g egyébbel is szeny- nyezzem a tüdőmet. Ami szerintem, ennyi itt töltött idő után, már olyan fekete lehet, mint a szén. Már ne vegye gusztustalan dolognak, de néha még este is olyan sötéteket köpök, mint a tinta. Oly’ gyors egymásutánban villognak a vezérlőberendezés fényei, hogy szinte beleszédül az ember. límvtitiHHiiiMMniaiiiiiiimHiiiiiiHi» Mondom is Szota Jánosnak: i — Hogy bírja ezt nyolc órán keresztül? Csak nevet: —• Tudja, mint mindenütt,' itt is, csak a kezdet nehéz. Meg lehet szokni. Hanem tudja, eleinte mi volt a furcsa? Hogy a műszak leteltével nem éreztem kezemben, lábamban az ólmos fáradságot. Szinte hiányzott. Persze, ezt a „hiányt” otthon bepótolom ám. Szécsényben lakunk, szép kertes házban, ahol mindig van valami tennivaló. No, meg tartok vagy százötven nyulat, ennyire szerződtem le egy évre, akad ezekkel is munka épp elég. No, látja — moso- lyodik el —, így pótolom be a kieső ezrest* És az a fáradozás még jól is esik. Hiszen maga is tudhatja, hogy a szel- lemi kifáradástól • akkor lehet a legkönnyebben megszabadulni, ha fizikai munkába öli erejét az ember. Utána milyen jókat lehet pihenni... A fejét védő kobakra, — itt az új öntőberendezésen már ez és a zöld színű munkásruha a „divat”, — lassan szitál a fekete öntőhomok. Homloka megint izzad már a nagy melegtől, s arcán világos barázdákban futnak alá a verejtékpatakok. Most nem törli le; egy gyors egymásutánban felvillanó, eddig nem látott lámpafényre koncentrál, s leállítja a berendezést. A zt hiszem, „kiment” a biztosíték — csóválja meg a fejét, s ha olyan lenne, káromkodna egy Ida dósat. De csak nevet és véglgsi- mítja kezével a vezérlőberendezés porosodó zárófedelct..* Karácsony György NŐGRÁD — 1981. október 11..vasárnap 3
