Nógrád. 1981. október (37. évfolyam. 230-256. szám)

1981-10-27 / 252. szám

Kút az „el&szebában” Ha elfogadjuk, hogy az or­szág kapuja a határállomás, akkor a Somoskőújfalu és Sal­gótarján közötti útszakaszt nyu­godtan nevezhetjük amolyan eiőszobafélének. Ha egy ide­gen lakásba belépünk, leg­először az előszoba alapján ítéljük meg, milyen helyre ke­rültünk. Ha az országgal is így tesznek a Somoskőújfalunál be­lépő külföldiek, vállunk közé húzhatjuk a fejünket! Az ok er­re az a szép autóspihenő, mely az említett útszakaszon befelé jövet, menetirány sze­rint jobb oldalon található. Va­lamikor valóban szép volt, az egyik legszebb az országban... Most csak az igen erős gyom- rűaknak ajánlott, hogy megáll­jának ott. A felhalmozódott szemetet szemlélve az a gya­núnk, hogy valahonnan - re­mélhetőleg nem a környező há­zaktól — ide hordják a hulla­dékot. A kiürült festékesdobo- zok és egyéb hasonszőrű „lele­tek” legalábbis erről tanúskod­nak. A pihenőben van egy régi kút is. Kávájának egy része már leomlott. így csak különös óva­tossággal ajánlatos megközelí­teni. ütött-kopott tábla hirdeti „Ivóvíz”, Legalábbis az volt egy­koron. Mostanság a szemetes környezetet szemlélve senkinek nem merném ajánlani, hogy meggyőződjék róla. Remélhetőleg nem kell sokáig szégyenkeznünk az „előszoba” miatt, s aki arra hivatott, meg­oldja a „takarítást". A kút is megérdemelne egy új kávát, vödröt, vagy legalább egy biz­tonságos lefedést, még mielőbb nagyobb baj történik!- 9- ­HANGVERSENY-NYITÁNY ISKOLÁSOKNAK • Az általános iskolások idei évadjának hangversenysoro­zata hétfőn elkezdődött. Az Or­szágos Filharmónia közvetíté­sével három település gyerme­kei hallgathatják meg a Szláv népek zenéje című összeállítást a Takács—Nagy vonósnégyes, valamint Vághelyi Gábor éne­kes és Almásy László zongora- művész előadásában. A négy darabból álló koncertsorozat nyitányát Pasztán a Lovász József Művelődési Központ­ban tartották tegnap, s még ugyanezen a napon a művé­szek felléptek a salgótarjáni József Attila Művelődési Köz­pontban is. A szláv népek ze­néjével ma a rétsági általános iskolások ismerkedhetnek meg. A balassagyarmati Mikszáth Kálmán Művelődési Központ­ban pedig az Éder-vonósnégyes szerepel, szintén az általános iskolai bérletsorozat kezdete­ként. PROPAGANDISTÁK TANÁCSKOZÁSA A Hazafias Népfront Nógrád megyei propagandistáinak ta­nácskozását tartották hétfőn Salgótarjánban. Az összejöve­tel témái: a tömegpolitikai ok­tatás helyzete, s az ebből adó­dó feladatok voltak. Ezen be­lül Diósi József, az oktatási igazgatóság módszertani mun­kacsoportjának tagja előadást tartott a tanácskozás résztve­vőinek a tömegpolitdkai okta­tás — az előadások, viták ren­dezésének — leghatékonyabb módszereiről. Munkavédelmi vetélkedő Ezekben a napokban zajlik a Salgótarjáni Kohászati Üze­mek hideghengermű gyár­részlegében a munkás kulturá­lis napok rendezvénysorozata. A színes programösszeállításon belül tegnap délután a gyár­részleg „vörössarkában” mun­kavédelmi vetélkedőre került Harminchárom esztendeje — 1948 óta — totózik rend­szeresen a balassagyarmati Litavszky István. Főleg a kol­lektív totószelvényeket kedveli, hetente legalább 100 oszloppal játszik, 7 fix és 6 háromesélyes egyhibás kulccsal. Eddig már négy alkalommal ért el tizen­kettes találatot, legutóbb a 39. heti szelvénnyel 48 814 forintot nyert. Emellett még a lottóval is kacérkodik, nem egészen eredménytelenül, hiszen az idén már három 3-asa volt és tárgysorsoláson is reá mosoly­gott a szerencse. Évek óta hagyomány, hogy a KPVDSZ megyei bizottsága ajándékműsorral kedveskedik az ágazaton belül dolgozóknak. A XXI. kulturális napok ke­retében hétfőn került megren­dezésre ez a műsor. A József Attila Művelődési Központ sor. A gyárrészleg tizenöt szo­cialista brigádja három-három fős csapatokkal képviseltette magát a2 írásbeli feladatok megoldásában. Ezek legtöbb­je a balesethelyzetek elhárítá­sát, az elsősegélynyújtás leg­fontosabb teendőit ölelte fel. Földije Horváth István in­kább a lottót részesíti előny­ben. Rendszeresen játszik ha­vi előfizetéses szelvényekkel, de hetente is több szelvényt ki. tölt. A 42. játékhéten egyik­kel négyes találatot, ért el, s a helyi OTP-fiókban több mint 95 ezer forintot vehetett kéz­hez. Az elmúlt húsz évben ez már a második négyese, az el­sőt 56 ezer forintra válthatta be. Jelenlegi nyereményének már van „helye”, a hat gyer­meke között osztja szét. nagytermében ezúttal az or­szágosan is jónevű dunaújvá­rosi Vasas néptáncegyüttes mutatkozott be a 18 órakor kezdett programban. A vasas­táncosok ezúttal is méltán arat­tak sikert a salgótarjáni kö­zönség előtt. Naptár 1981. október 27., kedd. Szabina napja. A Nap kel: 6.20 —, nyug­szik: 16.35 órakor. A Hold kel: 5.31 —, nyugszik: 16.55 órakor. Száztíz évvel ezelőtt, 1871. október 27-én született Moszk­vában és 52 éves korában, 1923-ban halt meg Vaclav Vo- rovszkij szovjet-orosz publi­cista, irodalomkritikus és bol­sevik pártmunkás. Hűvös Idő Várható időjárás ma estig: Főként a nyugati országrész­ben növekszik meg gyakran erő­sen a felhőzet. Elsősorban a Du­nántúlon várható többfelé eső', zápor. Keleten egy-két helyen zi­vatar. A déli szél gyakran erős, időnként viharos lesz. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet ma nyugaton 12 és 16, keleten viszont 16 és 20 fok között. Távolabbi kilátások szerdától szombatig: Az időszak legelején még erő­sen felhős idő esővel, záporeső­vel, majd változóan felhős idő várható, kevesebb csapadék való­színű. Az időszak második felé­ben talajmenti fagyok újra kiala­kulhatnak. Legalacsonyabb hőmérséklet eleinte plusz 3, plusz 8, később plusz 1, plusz 6 fok között. Legmagasabb nappali hőmér­séklet plusz 0, 14 fok között. Je­lentős mennyiségű (legalább 5 mm) csapadék az ország terüle­tének 70 százalékán várható. — Űtkarbantartás Sóshar- tyánban. A földes Béke út javítására a helybeli terme­lőszövetkezet húsz teherautó­nyi salakot szállított a hely­színre. Az anyag terítését a lakosság vállalta. — Hétfőn bezárták a Já­nos-hegyi kilátót, mely bal­esetveszélyessé vált. A halaszt­hatatlan felújítás előrelátha­tólag több évig tart. — Járdásítanak Jobbágyi­ban. Az Árpád úton a tanács által biztosított járdalapo­kat az ott-lakók rakják le. Egyelőre száz métert burkol­nak így, a későbbiekben to­vább bővül az Árpád utca járdája. — Házhelyek. Nagy az épí­tési kedv Érsekvadkerten. Az idén már kialakítottak a Há- mán Kató utcában 16 hagyo­mányos családi ház számára építési telket. Ehhez most a Rákóczi úton további 4 já­rul, ezenkívül sorházszerű, korszerű építésre, 20 további telek kerül kialakításra. — Rendben az udvar a ka­zári általános iskola mellett. A tsz százezer forintos tár­sadalmi munkával legyalulta a földet, elszállította a fölös­leget és salakot terített le. — Földbe került a salgó­tarjáni Gorkij-telép fő távbe­szélőkábele. Ennek révén le­hetővé válik a távbeszélővel ellátatlan terület igényeinek kielégítése. A legfontosabb ál­lomásokat még az idén be­kötik. A többieket a lehetősé­gekhez mérten fokozatosan. Mi! fizet a totó? A Sportfogadási és Lottó Igaz­gatóság közleménye szerint a 43. fogadási hét nyerményei: 13 plusz 1 találat nem volt, 13- as egy darab volt, nyereménye: 2 096 420 forint. 12-es 9 darab, nyereményük egyenként 155 290 forint. 11-es 305 db, nyereményük egyenként 4582 forint. 10-es 2891 db, nyereményük egyenként 725 forint. Kiállításodról röviden A Képcsarnok szervezésében két kiállítást nyitnak meg októ­ber 29-én. Az egyiket, Zámbó Kornél festőművész tárlatát Bor­bély László művészettörténész nyitja meg Nagykanizsán. A mű­vész, aki Oroszlányban él, most új oldaláról mutatkozik be. Eddig főként a bányászélet avatott tol- mácsolóját becsülhette benne a közönség. Ezúttal főleg táj élmé­nyekből született képeit állítják ki. A dunaalmási dombok, a Bo- kodi-tó, Tardos, Vértestolna je­lenik meg a képeken, szerves kapcsolatban az ott élő emberek­kel. A másik képcsarnoki tárla­ton, Kecskeméten Ugocsai Antal festőművész kiállítása nyílik. A művész 1942-ben Beregszászon szü­letett, az iparművészeti főiskolán végzett 1966-bers 1973-tól vesz részt kiállításokon. Eddig Szol­nokon, Nyíregyházán volt önálló tárlata. * A Stúdió Galégiában Budapes­ten október 28-án Stefanovits Pé­ter önálló kiállítását nyitják meg. A fiatal művész bemutatkozását érdeklődés előzi meg a közönség körében. «fr Egy készülő fotókiállítás is em­lítést érdemel, elsősorban tema­tikája miatt. Ugyancsak Budapes­ten, a Csepel Művek Munkásott­honában novembr 9-én nyitja meg Győri Lajos újságíró az Akt­fényképezés című műhelykiállítást. Ezen huszonhárom aktfényképe­zéssel foglalkozó fotóművész ál­lítja ki aktfotóit, a képek Buda­pestről, Békéscsabáról, Pécsről, Miskolcról, Gyuláról, Biatorbágy- ról, Kerekegyházáról, Szegedről, Kaposvárról, Balmazújvárosból érkeznek. Ez a műhelykiállítás sok tekintetben eltér a hagyományos bemutatóktól. A tárlaton nem osztanak ki díjakat a szerzők kö­zött. Nem rangsorolják a beér­kezett képeket sem. Az egyete­mes fotótörténetben az aktfoto­gráfia egyidős a fénykénezéssel, s hosszú idő óta először most kap önálló tárlatot e műfaj. B Magyar Hemzeti Bank hivatalos deviza- és valutaárfolyamai HIVATALOS DEVIZAÁRFOLYAMOK Érvényben: imi. október 27-töl. Szerencsés balassagyarmatiak NÉPTÁNCMŰSOR SALGÓTARJÁNBAN Ajándék a dolgozóknak Kedvcsináló is (zkavalkád a Salgó étteremben A KPVDSZ kulturális na­pok vállalati rendezvényeinek zárásaként tegnap szakmai ve­télkedőt tartattak a vendég­látók a megyeszékhelyen, a Salgó étteremben. A rendezést a központ Hámán Kató Szo­cialista Brigádja vállalta. A mezőnyben kilenc további szocialista brigád csapatai ve­télkedtek a helyezésekért. Minden csapat sorshúzás alap­ján egy országot kellett meg­ismertessen az igényes zsűri­vel. A szöveges ismertető mellett jellegzetes nemzeti éte­leket főztek a lelkes verseny­zők, így a szovjet, román, len­gyel, görög, spanyol, japán, francia, olasz és magyar kony­ha ízei és illatai terjengtek a teremben. A résztvevők nagy része nemcsak gasztronómiai, hanem politikai tájékozottsá­gáról is jól adott számot. A verseny érdekessége, hogy a versenyző brigádok között nemcsak szakácsok, hanem cukrászok, szállítási dolgozók és tisztviselők is akadtak, s nem vallottak szégyent! A rendezvény kedves színfoltja volt a Rákóczi úti Általános Iskola nyolcadik osztályának jelenléte. A gyerekek megnéz­hették a konyhán hogyan ké­szülnek az ínycsiklandozó kü­lönlegességek, s a verseny so­rán meg is kóstolhatták azo­kat. Nem lenne csoda, ha ezek hatására többen válasz­tanák a vendéglátószakmák valamelyikét. Az első helyezést nem „pro­fik” vívták ki. A spanyol konyhát bemutató, Spanyolor­szágot ismertető csapat a mű­szaki osztályt képviselte. Devizanem: Vételi árfolyam Közép 100 egységre, Eladási forintban angol font 6335,83 6342,17 6348,51 ausztrál dollár 3948,29 3952,24 3956,19 belga frank 92,13 92,22 92,31 dán korona 479,74 480,22 480,70 francia frank 615,67 616,29 616,91 hollandi forint 1399,45 1400,85 1402,25 japán yen 1000 147,40 147,55 147,70 kanadai dollár 2869,58 2872,45 2875,32 kuvaiti dinár 12267,34 12279,62 12291,90 norvég korona 580,52 581,10 581,68 NSZK márka 1540,45 1541,99 1543,53 olasz líra 1000 29,03 29,06 29,09 osztrák schilling 220,56 220,78 221,00 portugál escudó 53,84 53,89 53,94 spanyol peseta 36,14 36,18 36,22 svájci frank- 1796,47 1798,27 1800,07 svéd korona 624,24 624,86 625,48 TR. es Cl. rubel 2697,30 2700,00 2702,70 USA dollár 3449,23 3452,68 3456,13 Az államközi megállapodásokon alapuló hivatalos árfolyamon változatlanul az 1981. október 20-i közlésnek megfelelően vannak én­vényben. VALUTA- (BANKJEGY ÉS CSEKK) ÁRFOLYAMOK ÉRVÉNYBEN: 1981. OKTOBER 27-TÖL. Pénznem: Vásárolható Vételi Eladási legmagasabb árfolyam 100 egységre bankjegycímletek forintban angol font 50 6151,90 6532,44 ausztrál dollár­50 3833,67 4070,18 belga frank 5000 89,45 94,09 dán korona 1000 465,81 494,63 finn márka 100 760,28 807,00 francia frank 500 597,80 634,80 görög drachma 500 57,24 60,70 hollandi forint 1000 1358,82 1442,80 japán yen 10Q0 10000 143,12 151,98 jugoszláv dinar 1000 79,17 84,07 kanadai dollár 100 2786,28 2958,62 kuvaiti dinár 10 11911,23 12648,01 norvég korona 100 563,67 598,53 NSZK márka­1000 1495,73 1588,00 olasz líra 1000 50000 28,19 29,90 osztrák schilling 1000 214,16 227,00 portugál escudo 5000 52,27 55,51 spanyol peseta 5000 35,09 37,27 svájci frank 1000 1744,32 1852,22 svéd korona . 100 606,11 643,61 török líra 1000 25,47 27,05 USA dollár­100 3349,10 3356,00 műsor KOSSUTH RADIO:-8.27: Kóma, avagy... kié a testünk? 8.57: Dvorzsák: VT. szimfónia. 9.44: Rímek és ritmusok. 10.05: MR 10—14. ­10.35: Haydn: Philemon és Baucis. Egyfelvonásos opera. 11.21: szőkefalvi Nagy Katalin Liszt-dalokat énekel. 11.39-: Irgalom. xn/11. rész. 12.35: Törvénykönyv. 12.50: Hangverseny délidőben. 13.45: válás(s)z! — melléklete. 14.15: Nóták. 14.40: Élő világirodalom. 15.10: A Purcell énekegyüttes Vautor-madrigálokat énekel. 15.28: Nyitnikék. 16.05: Kocsis Albert hegedül, Szabó Csilla zongorázik. 17.07: Mozgásterek. 17.32: Farkas Ferenc: Asztali muzsika. 17.45: A Szabó család. 18.15: Hol volt, hol nem volt... 19.15: Opera-művészlemezek. 20.00: Tudomány és gyakorlat. 20.30: Az Állami Népi Együttes zenekara játszik. 20.59: A báróné ténsasszony. Tolnai Lajos regénye rádióra alkalmazva. 22.20: Tíz perc külpolitika. 22.30: Ravel: Tükröződések. 22.58: Szakértelem. 23.08: Évszázadok mesterművei. 0.10: Ihász Gábor táncdalaiból. PETŐFI RÁDIÓ: 8.05: Forradalmi dalok. 8.20: Tíz perc külpolitika. 8.33: Társalgó. 10.00: Zenedélelőtt 12.25: Gyermekek könyvespolca. 12.33: Melódiakoktél. 13.28: Éneklő ifjúság. 14.00: Kettőtől hatig. .. 18.00: Tipp-topp parádé. 18.33: Népdalok, néptáncok. 19.23: A fegyvert az USA szállítja. 19.33: Csak fiataloknak! 20.33: Magányos utazás. XII/2. rész. 20.51: Lehár-est. 22.02: Magyar táncok egy régi mennyegzőn. 22.20: Újdonságainkból — külföldi táncdalok. 23.20: Országos amatőr pop- dzsessz-rock találkozó, in. rész. MISKOLCI STÜDIO: 17.00: Hírek, időjárás. 17.05: Fiatalok zenés találkozója. Szer­kesztő : Beély Katalin és Zakar János. 17.45: Féltett kincseink A mezőkövesdi kuzsu... Dr. Fügedi Márta előadása. 18.00: Észak-ma­gyarországi krónika. (II. borsodi energiagazdálkodási napok kez­dődnek. — Középiskolások vetél­kedője Egerben. — Koordinációs megbeszélés az alkohel elleni hét előtt Miskolcon). 18.25—18.30: Lap- és műsorelőzetes. televízió: 9.00: Tévétorna (ism.) 9.05: Iskolatévé: Orosz nyelv. (Ált. isk. 5. oszt.) 9.55: Magyar népmesék. XIII/3. 10.05: Osztályfőnöki óra. (Alt. isk. 3—4. észt.) 10.40: Rajz. (Ált. isk. 1—4. ©szt.) 11.00: Csak gyerekeknek! Kisfilm- összeállítás. 11.20: A férfi is tolvaj, a nő is tolvaj. Magyarul beszélő ©lasz film. (ism.) 14.20: Iskolatévé: Orosz nyelv. 14.35: Osztályfőnöki óra. (ism.) 15.00: Rajz. (ism.) 15.20: Hunyadi Mátyás. (Történelem, 6. esztály) 16.00: Hírek. 16.05: Móricz Zsigmond: Pillangó. Tv-játék. (ism.) 17.15: Gólyavári esték. XV/3. rész. 17.55: Reklám. 18.00: Figyelem, itt vagyok! Karda Beáta műsora. 18.20: Színigazgató. 19.00: Reklám. 19.10: Tévétorna. (SZ.) 19.15: Esti mese (SZ.) 19.30: Tv-híradó. (SZ.) 20.00: Onedin család. XIII/4. rész: Az Amazenas- rakomány. (SZ.) 20.50: Szép magyar tánc. 20.55: Stúdió ’81. 21.55: Bontunk és építünk. Dokumentumfilm. 22.35: Tv-híradó 3. (SZ.) 2. MŰSOR: 20.00: Brahms: Szerelmi dalke­ringők. 20.35: Majális. (SZ.) 20.55: Egészségünkért! 21.05: Tv-híradó 2. (SZ.) 21.25: Krimiben tudós. I. rész: Keresd a tettest. BESZTERCEBÁNYA: 15.20: Hírek. - 15.25: Iskolatévé. 15.45: Tudomány és technika. 16.50: Nyugat-szlovákiai magazin. 17.20: Matematika mindenkinek. 18.00: Autósok, motorosok. 18.30: Mezőgazdasági magazin. 19.10: Esti mese. 19.20: Időjárásjelentés és műsorismertetés. 19.30: Tv-híradó. 20.00: A King-Kong típusú nátha. NDK tévéfilm. 2. rész. 21.25: Ez a mi hazánk. 21.50: Ez történt 24 óra alatt. 22.05: Zenei magazin. 22.55: Hírek. MOZIMŰSOR Salgótarjáni November 7.: A bíró és a hóhér (14). Színes, szinkronizált NSZK film. — Ko“ hász: Majmok bolygója (14). Szí­nes USA film. — Tarján vendég" lő: Annie hall (14). Szinkroni­zált amerikai filmvígjáték. — Ba­lassagyarmati Madách: Sem veled, sem nélküled (14). Színes NDK film. — Nagybátonyi Bányász: 9- es kórterem. Magyar film. — Petőfi: Reggeli vizit után. Hiva­tás és magánélet. Színes szovjet film. — Pásztói Mátra: Éjszaka külsőben (16). Színes francia film. — Rétság: Üzenet az űrből. Színes, szinkronizált japán fan­tasztikus kalandfilm. — Kister e- nyei Petőfi: A dzsungel könyve. Színes USA rajz-játékfilm. — Jobbágyi: Néhány interjú ma­gánügyben. Színes szovjet film­dráma. NOGRAD, a Magyar szocialista Munkáspárt Nógrád megye) Bizottsága és a Nógrád megyei Tanács lapja Főszerkesztő: GOTYAR GYULA. Szerkesztőség: Salgótarján, Palóc« Imre tér I. Telefons 10-977» Főszerkesztő: 11-504. Sportrovat: 14-596. Kiadja a Nógrád megye) Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: BÁLINT TAMÁS, a Nógrád megyei Lapkiadó Vállalat Igazgatója. Kiadóhivatal: Salgótarján. Palócz Imre téri. Telefon: 12-542. Telex: 229 109. Irányítószáro: slöí Terjeszti: a Magyar Posta. Előfizethető: a helyi postahivatalokban és a kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 34 forint, aeg.yedévre f 02 forint, egy éVM 4üC forint Előállítja: a Nógrád megyei nyomdaipari Vállalat 310) Salgótarján. Palócz Imre tér 4. PL; 96. Felelős vezető: KELEMEN GÁBOR igazgató. Indexszám; 25 072. HU ISSN 0132-1519

Next

/
Oldalképek
Tartalom