Nógrád. 1981. szeptember (37. évfolyam. 204-229. szám)

1981-09-03 / 206. szám

Nyár búcsúztató Bezárlak a strandok, élénk a kemping A tegnapi nappal beköszön­tött a meteorológiai ősz. De­lenként süthet még a nap erősen, de eí' már nem az iga­zi nyári ragyogás. Szeptem­ber mindenként őszi hónap, a gyerekek sötétkék köpenyt húznak, kezdődik az iskola, óvoda. A változás egyik jele, hogy szeptember elsejével bezár­ták kapuikat a strandok. Egy kis csokorravaló a ta­pasztalatokból. A salgótarjáni strandon a nyár három hó­napjában több mint ötvenez­ren fordultak meg. Hogy mindenki jól érezze magát, új focikat, tollaslabdaütőket vásároltak, de napozóágyak­ból is bőven jutott a pihe­nőknek. „Amolyan „közepes” szezont zártak. A pásztói strandon már hétfőn éjjel leengedték a vi­zet a medencéből, a strand most egy kicsit szomorú ké­pet mutat. Jelenleg rendez­kednek, leltároznak, a für­dő dolgozói most veszik ki szabadságukat. A nógrádiak körében ked­velt a hatvani meleg vizes strand, ahol termálfürdő, úszómedence és gyermekme­dence van. Rekordforgalmat bonyolítottak le, közel száz­ezer fürdőzőt fogadtak. El­hangzott az a megállapítás is, „legalább háromszor ek­kora strandra lenne szük­ség...” Különösen hát vége­ken volt nagy a forgalom, volt olyan szabad szombat, vagy vasárnap, amikor öt­hat ezren is fürödtek. Különlegességet jelent Pa- rádfürdő, amely csodálatos környezetben van ugyan, csak a vize hideg. Mindez­zel nem törődve, harminc­ezer vendég kereste fel Pa- rádot. Bánkon ugyancsak nincs fürdőzés már, a Tó mo­tel azonban október 15-ig nyitva tart, pihenni, kikap­csolódni lehet. Élénk az élet viszont a sal­gótarjáni kempingben, ahol október 15-én zárnak. A hé­ten főként diákcsoportok ér­keznek. Egész szeptemberre lefoglalták hétvégekre a kemping faházait. A sátorral érkező turisták elfogytak, de remélhetőleg az ősz még sok kellemes élménnyel le­pi meg a Nógrádba látoga­tókat. Ami a buszjáratokat illeti, vasárnaponként Hevesre szeptember 12-én indul az utolsó járat, az egri reggeli busz pedig rendszeresen köz­lekedik. — cse — — Űj árokásó gépet he­lyeztek üzembe a KPM me­gyei közúti igazgatóságánál. Mintegy ötmilliót ér a Skoda- alvázra épített MÚLÁS- mun­kagép, mely napi 500—1000 méter út menti csapadékelve­zető árkot ás ki. A berende­zésből, — amit minisztériumi keretből kapott a megye — alig néhány üzemel az or­szágban. Üzembe állításától az igazgatóság azt várja, hogy az ötéves tervidőszak végére a sok helyen kritikus csapadék­elvezetést megoldja a megye útjain. A gép a 22-es úton állt munkába. • * Guruló kiállítás A munkás védelmében A vasasszakszervezet és a SZOT Munkavédelmi Tudo­mányos Kutató Intézete ván­dorkiállítást szervezett, mely Dunántúlról a napokban me­gyénkbe érkezett. Az Ikarus csuklós busz belső terében el­helyezett anyag széles ská­lán érzékelteti a munkavéde­lem sokirányú feladatait, le­hetőségeit, s az e vonatko­zásban elért eredményeket. Bemutatja a legjellemzőbb technológiai folyamatokat, megismertet azokkal a mun­kafázisokkal, melyeknél leg­gyakrabban fordulhat elő, el­sősorban személyi mulasztás folytán a baleset. A hét elején az ELZETT Művek Zár- és Lakatgyárá­nak szécsényi gyáregysége fogadta egy napra a guruló­bemutatót. A kiállítás iránt nagy volt az érdeklődés, hi­szen az üzemben is számos munkahelyen leselkedik a gondatlanokra a baleset. Kü­lönös érdeklődés övezte a fo­tócellás és védőrácsos készü­lékeket és a gyáregységnél eddig nem alkalmazott, de másutt már jól bevált ada­golóberendezéseket. A tárlat — csuklós busz — Szécsényből a salgótarjáni ipa­ri üzemek felé indult to­vább, s a megyei látogatás befejeztével átgördül majd Borsodba. Önkéntes segédápolók tanfolyama Tegnap ünnepélyes kere­tek között nyitották meg Sal­gótarjánban azt a négyhóna­pos intenzív tanfolyamot, me­lyen a megye, elsősorban Salgótarján üzemeitől, vál­lalataitól jelentkeztek a részt­vevők önkéntes segédápoló­nak. A megyei Vöröskereszt ál­tal szervezett oktatáson részt vevő 30 főt Lőrincz Gézáné, a Salgótarjáni Egészségügyi Szakközépiskola igazgatónő­je köszöntötte, majd Csatai István, a megyei Vöröskereszt polgárvédelmi főelőadója szólt a tanfolyam céljairól. Rend ez vény soroz at Munka- és művelődési hónap Gazdag programú munka- dezvény színhelye lesz a sza- és művelődési hónap vette badidő-park is. kezdetét a Salgótarjáni Ko- A fegyveres erők napja al- hászati Üzemekben. A szép- kalmából ünnepi tanácsülést temberi rendezvénysoroza- rendez a honvédelmi klub. tot az üzemfenntartási gyár- A programsorozat őrző és vé- részleg kollektívája, a Kohász dő munkakutya-bemutatóval Művelődési Központ és az ér véget. 1981. szeptember 3., csütörtök. Hilda napja. A Nap kel 6.05 — nyug­szik 19.21 órakor. A Hold kel 10.54 — nyugszik 21.50 órakor. Százhuszonöt évvel ezelőtt, 1856. szeptember 3-án szüle­tett és 68 éves korában, •1924-ben hunyt el Louis Hen­ri Sullivan neves amerikai építész, építészeti szakíró, az acélvázas szerkezet tovább­fejlesztésének és a modern amerikai építészetnek fontos képviselője. 17-22 fok Várható időjárás az ország te­rületére ma estig: gfyakran vál­tozó szél, délkeleten általában több, északon, északnyugaton ke­vesebb felhőzet, szórványos zá­porral. Napközben élénk, a Du­nántúlon néha erős északi, észak­keleti szél. Legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 22 fok között. — Előadások a gazdálkodás­ról. A Magyar Közgazdasági Társaság Nógrád megyei szer­vezete és a Nógrád megyei Tanács VB pénzügyi osztá­lya Salgótarjánban, a szám­viteli főiskola épületében ket­tős előadást szervezett szer­dán. Délelőtt dr. Kállai La­jos pénzügyminiszter-helyet­tes gazdaságirányítási rend­szerünk > időszerű kérdéseiről, gazdaságpolitikai feladataink­ról, a költségvetési gazdálko­dás VI. ötéves tervi vonásai­ról, délután pedig dr. Hargi­tai Sándor, a minisztérium osztályvezetője, a költségve­tési gazdálkodás korszerűsí­tésének előzményeiről, s a korszerűsített gazdálkodás fő elveiről tájékoztatta a részt­vevőket. — Sóderhegyek. Évi 40—50 ezer köbméter sóder kiterme­lésére képesek a ludányhalá- szi termelőszövetkezetben. En­nek nagy részét Csehszlová­kiába szállítják, de mintegy 10—15 ezer köbméter a la­kossági szükségletek kielégí­tésére is marad. A tevékeny­ség a termelőszövetkezetnek 3—4 milliós árbevételt jelent. — Szervező szakemberek. Három szervezéssel foglalko­zó szakember érkezett teg­nap Salgótarjánba Beszterce­bányáról. Az MTESZ és a CSVTS között fönnálló kapcso­dat egyik megnyilvánulása­ként háromnapos tanulmány­úton ismerkednek megyénk egyes intézményeinek és szö­vetkezeteinek szervezési sajá­tosságaival. — Befejeződéséhez közele­dik Salgótarjánban a Besz- terce-lakótelep F/7. jelű la­kóházának szerkezeti építése. A 64 lakást és üzlethelyisé­geket magába foglaló épület legfelső szintjén dolgoznak. Ugyanakkor a közelben hoz­záláttak az F/9-es alapozásá­hoz, hogy mire a zsalukész­let felszabadul, ott folytat­hassák a munkát. — Tízezer anyajuhot szol­gál ki az az Alfa-Laval rend­szerű fejőház, amelyet Szol­nok megye egyik legnagyobb juhtartó gazdaságában, a ti- szaőrsi Petőfi Téeszben he­lyeztek üzembe. Fejőállásai­ban évente 70—80 ezer liter értékes, tápanyagokban gaz­dag juhtejet fejnek, melyet a tiszafüredi társulás vásárol fel és "exportra is alkalmas minőségi sajttá dolgoz fel. — Szervátültetés. Féléves kórházi kezelés után hazatért arizonai otthonába Mary Gohlke, aki a világon leg­hosszabb ideje él átültetett új szívvel és tüdővel. „Csodála­tosan érzi magát” és a hosz- szú orvosi megfigyelés alatt nem mutatkozott nyoma an­nak, hogy szervezete ki akar­ta volna vetni az átültetett létfontosságú szerveket. Megye! gyorslisfa Az 1981. szeptember 1-én meg­tartott augusztus havi lottó-juta­lomsorsolásról, melyen a 35. heti szelvények vettek részt. A gyors­listában az alábbi rövidítéseket használtuk: a vásárlási ut. (1000 Ft); b Moszkvics 2140; c Trabant Lim. Spec, d szerencse-ut.; (30 000 Ft); e színes tv (30 000 Ft); f iparcikk-ut. (25 000 Ft); g lakber.-ut. (25 000 Ft); h zenesarok-ut. (20 000 Ft); i aut. mosógép I. (13 900 Ft); j aut. mosógép II. (12 900 Ft); k tv (10 000 Ft); 1 ut. (10 000 Ft); m ut. (9 000 Ft); n ut. (7 000 Ft); o ut. (5 000 Ft); p ut. (4 000 Ft); r ut. (3 000 Ft); S Ut. (2 000 Ft). 1 381 544 r 5 386 817 m 5 392 090 e; 5 397 363 ’l 5 407 909 o 5 418 455 p; 5 423 728 r 5 429 001 r 5 434 274 p; 5 439 547 r; 5 450 093 s 5 455 366 s; 5 471 185 j; 5 481 731 h 5 487 004 m 5 508 096 1 5 518 642 P 5 523 915 k; 5 534 461 n; 5 555 553 o 5 560 826 1; 5 5T6 645 1; 5 592 464 P 5 597 737 o; 5 603 010 o; 5 624 102 s 5 629 375 h; 5 634 648 s; 5 639 921 1 5 650 467 h; 5 671 559 1; 5 676 832 1 5 682 105 n; 5 687 378 g; 5 703 197 o 5 719 016 o; 5 724 289 o; 5 729 562 o 5 734 835 1; 5 745 381 r; 5 771 746 r 5 787 565 s; 5 835 022 k; 5 840 295 g 5 845 568 k; 5 850 841 m 5 856 114 1 5 861 387 m 5 866 660 1; 5 877 206 0 5 887 752 1 5 898 298 n: 5 903 571 o 5 908 844 5 919 390 r: 5 924 663 p 5 929 936 i 5 935 209 n; 5 940 482 r 5 951 028 5 961 574 1; 5 966 847 h 5 972 120 1 5 977 393 m 5 982 666 P 5 987 939 1 44 733 943 o; 44 739 216 r 44 744 489 s 44 749 762 n: 44 755 035 o 44 950 136 : 55 743 967 S 55 749 2*10 k 55 754 513 e 55 944 341 e; 55 949 614 o 55 954 887 h 65 008 628 r; 65 013 901 s 65 024 447 n 65 045 539 1; 65 050 812 m 08 056 085 n 65 061 358 s; 65 114 088 P 65 110 361 1 65 124 634 r; 65 129 907 h 65 135 180 s 65 140 453 s; 65 145 726 m 65 156 272 s 65 166 818 p; 65 177 364 m 65 182 637 o 65 187 910 f; 65 198 456 o 65 203 729 r 65 214 275 m 65 219 548 j 65 230 094 s 65 240 640 i; 65 256 459 s 65 282 824 1 65 288 097 1; 65 293 370 P 65 340 827 P 65 346 100 n 65 351 373 65 361 919 k 65 372 465 m 65 377 738 n 65 383 011 P 65 388 284 P 65 393557 e 65 398 830 1 65 404 103 n; 65 409 376 k 65 414 649 o 65 425 195 r; 65 430 468 r 65 435 741 s 65 441 014 s; 65 446 287 s 05 451 560 i 65 456 833 s; 65 462 106 65 477 925 1 65 483 198 m ; 65 493 744 65 509 563 e 65 514 836 j: 65 535 928 P 65 546 474 1 65 551 747 f; 65 557 020 k 65 552 293 I 65 567 566 n 65 572 839 n (MTI) A nyertes szelvényeket 1981. szeptember 25-ig kell a totó— lottó kirendeltségek, az OTP-fió- kok vagy posta útján a Sportfo­gadási és Lottó Igazgatóság címére (1875 Budapest, V., Münnich Fe­renc u. 15.) eljuttatni. A gyorslista közvetlenül a sor­solás után készült, az esetleges nyomdai hibákért felelősséget nem vállalunk. A tárgyalóteremből Föl sem sírt az újszülött MHSZ honvédelmi klub szer­vezte. Az ünnepi megnyitóban Bo- lyós Lászlóné, a művelődési központ igazgatója elmondta, hogy a szeptemberi rendez­vénysorozatot tudatosan vál­lalta a gyárrészleg, amely nem csak a közművelődési te­vékenységben végez elisme­résre méltó munkát a válla­latnál, hanem erőssége, bá­zisa az MHSZ-munkának is. A Bartók-kiállítással és magnós műsorral megnyitott munka- és művelődési hó­nap programjában több, kü­lönböző témájú kiállítás, filmvetítés, ismeretterjesztő előadás és diszkó szerepel. Szombaton színházi elő­adást és magyar nóta-estet rendeznek az érdeklődőknek. Lesz honvédelmi szellemi totó, párbaj- és kispuska­lövészet a gyárrészlegi fiata­loknak, valaminl ÖHV-sport- verseny általános és középis­kolások részére. A gyárrész­legi hagyományos sportna­pot a sportstadionban rende­zik meg több száz dolgozó részvételével, de több ren­Elkészült a Vöcsök A Repülőgépes Szolgálat elhatározta, hogy újra megépít­teti — a 30-as, 40-es évek kiváló vitorlázó gépét — a Vöcsök típusú vitorlázó-oktató repülőgépet. A közelmúlt­ban Schmidt Lajos keze alatt vált valóra ismét a Farkas­hegyi hangárban az, amit idősebb Rubik Ernő fél évszáza­da megtervezett. A képen: a tervező kipróbálja a megál­modott tervét* H. Katalint visszahúzódónak is­merték társai. Talán az átlagosnál nagyobb testalkata, talán más tet­te azzá, de az kétségtelen, hogy nehezen oldódó teremtésnek tar­tották. Olyannyira, hogy még a Salgótarjáni Egészségügyi Szakkö­zépiskola diákjai — H. Ka­talin is itt tanult —, az osztály­társai, de még kollégiumi szoba­társai sem vették észre, hogy ter­hes. ö maga még tavaly október­ben rájött, hogy egyik ismerősé­vel töltött néhány felelőtlen órája nem csupán „annyi” volt. Nőgyógyászhoz ment, ahol két­séget kizáróan megállapították: áldott állapotban van. Az orvos, tekintve, hogy fiatalkorúról volt szó, a terhesség megszakítását ja­vasolta, ezért átadta az abortusz­hoz szükséges nyomtatványokat a fiatal lánynak. Mint azonban ki­derült, az alig tizenhat éves H. Katalinnak az elvégzendő műtét­hez szülei beleegyezését is meg kellett volna szereznie. Ehhez azonban nem volt elegendő bá­torsága. .. Partnerének viszont be­számolt az orvos véleményéről, ja­vaslatáról és pénzt kért tőle. Rövid idő múlva levélben for­dult az abortuszbizottsághoz, kö­zölte, hogy tévedés történt, ő nem terhes, így a műtétre sincs szük­ség. A fiatalembernek pedig eny- nyit mondott: — Minden rendben van, elin­téztem a dolgot. H. Katalin meglehetősen kö­vér, így sikerülhetett mindenkit félrevezetnie az utolsó pillanatig. Sajnos azon túl is. Néhány hó­nappal ezelőtt, május 13-án, a kollégium vécéjében megszülte gyermekét. A magatehetetlen új­szülött a vízbe zuhant és néhány pillanat múlva megfulladt. H. Ka­talin ezután becsomagolta a kis tetemet, lefeküdt aludni, majd táskájába téve hazautazott a fa­lujába, ahol pincéjükben a fara­kás mögé rejtetté. Az események innen már gyor­san peregtek. Szobatársai jelen­tették az ügyeletes tanárnak az éjszakai eseményeket. Egy peda­gógus azonnal a lány után uta­zott, aki megmutatta a pedagó­gusnak az újszülött holttestét. H. Katalin vallomásából két dol­got különös súllyal vett figye­lembe a bíróság az ítélet megho­zatalakor: — Nem akartam megölni. .. — Azt hittem halva született, hiszen nem adott hangokat... A megyei bíróság megállapítot­ta, hogy H. Katalin cselekedetei felmérésében közepes fokban kor­látozott volt, félt attól, hogy szü­leivel súlyos konfliktusba keve­redhet, valamint tette elkövetésé­ben szerepet játszott a szüléssel járó pszichés állapot. Mindezeket figyelembe véve H. Katalin fiatalkorút egy év két- hónapi fiatalkorúak börtönében letöltendő szabadságvesztésre ítél­ték. Az ítélet nem jogerős. — h — műsor KOSSUTH RADIO? 8.25: A Belügyminisztérium Duna művészegyüttesének népi zenekara játszik. 9.00: Kórusok, hangszerszólók. 9.44: Zenés képeskönyv. 10.05: Sztárók, anekdóták nélkül. 10.35: Komlóssy Erzsébet és Palócz László operett- és dal j átékf elvételeiből. 11.00: Magyar előadóművészek Haydn-felvételeiből. 11.40: Tom Jones. XXI/9. rész. 12.35: Somogyi Tóth Sándort Huszonegy korsó sör. Szabó B. István könyv­szemléje. 12.45: Zenemúzeum. 14.32: A 70 éves Barabás Tibor köszöntésé. 15.10: Nótacsokor. 16.05: Lendvay Kamilló kórus­dalaiból. 16.15: Gluck: Don Juan — balett. 17.07: Plovdiv ’81. 17.32: Lukács Pál mélyhegedűn játszik, Rados Ferenc zongorázik. 17.55: Sárdy János, Palló Imre és a Földényi kórus énekel. 19.15: Közvetítés a magyar— bolgár—finn férfi és női válogatott atlétikai viadalról. 19.30: Olasz operákból. 20.15: Lapok a hidegháború történetéből.. I. rész. 20.35: Jákó Vera nótákat énekel. 20.54: Csajkovszkij: Anyegin. 22.20: Tíz perc külpolitika. 23.08: Sebészet a mikroszkópban. 23.21: Az operaközvetítés folytatása. 0.10: Payer András táncdalaiből. Énekel a szerző. PETŐFI RADIO: 8.05: Csajkovszkij: Olasz capriccio. 8.20: Tíz perc külpolitika. 8.33: Napközben. 10.00: Zenedélelőtt. 12.33: Mezők, falvak éneke. 12.55: Kapcsoljuk a miskolci körzeti stúdiót. 13.25: Látószög. 13.30: Ránki György: Vietnami muzsika. 14.00: Válogatott perceink. 16.35: Idősebbek hullámhosszán. 17.30: Belépés nemcsak tornacipőben. 18.33: Primadonnák, bonvivánok operettek. VIH/7. rész. 19.16: Az Állami népi együttes felvételeiből. 19.55: Slágerlista. 20.33: Hogyan válasszunk nagyvezért? Bárány Tamás estje. 21.33: Köszönöm a beszélgetést... 22.01: örökzöld dallamok. 23.15: Dzsesszfelvételekből. MISKOLCI STÜDIÖ: 17.00: Hírek, időjárás. — 17.05: A Tiszától a Dunáig. . . Észak-ma­gyarországi képeslap. (A tarta­lomból: Érik a szőlő. .. — Gó­lyákra várnak. .. — Tornatermet adnak át Szomolyán.) Szerkesztő: Dobog Béla. — 18.00: Észak-ma­gyarországi krónika. (A munkás­őrség országos és Heves megyei parancsnokságának bemutatóval egybekötött sajtókonferenciája. — Sajtótájékoztató Miskolcon az őszi vetőmagellátásról. — Munkavédel­mi egészségügyi hónap megnyitója Heves megyében.) — 18.25—18.30: Lap- és műsorelőzetes. TELEVÍZIÓ: 14.20: Pedagógus-továbbképzés. 15.10: Neveléslélektan, (ism.) 15.55: Hírek. 16.00: Pergő képek. Amatőrfilmesek műsora. 16.25: Szicíliai utazás. NSZK dokumentumfilm. (ism.) SZ. 17.10: Toldi. Sulikomédiák L SZ. 17.35: Tévébörze. 17.45: Lobog a láng . . • 18.20: Akik elmentek. A kubai televízió doku­mentumfilmje. SZ. 19.00: Reklám. 19.10: Tévétorna SZ. 19.15: Esti mese SZ. 19.30: Tv-híradó. SZ. 20.00: Jogi esetek. 20.40: Roxinpad. SZ. 21.05: Fehér éjszakák. Magyarul beszélő olasz film. 22.40: Tv-híradó 3. SZ. 2. MŰSOR: y 16.40: A mi képernyőnk. 17.00: Bulgária—Finnország— Magyarország női-férfi válogatott atlétikai viadal. SZ. 19.30: Tv-híradó. SZ. 20.00: Kisfaludy — játék. Közben: 21.20: Tv-híradó 2. SZ. BESZTERCEBÁNYA: 15.55: Hírek. 16.00: A tehetségesek alkalma. 16*.40: Rudolf Jasik emlékére. 16.50: Szakmunkástanulók műsora. 17.25: Női problémák. 4. rész. 17.50: Katonák műsora 18.05: Tető alatt. 18.30: Tévémagazin. 19.10: Esti mese. 19.20: idő járás jelentés és műsor­ismertetés. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Hosszú hónap. Tévéjáték. 21.05: Fúvószenekarok vetélkedője. 21.45: Ez történt 24 óra alatt. 22.00: Tudományos és műszaki magazin. 23.00: Hírek. MOZIMŰSOR: Salgótarjáni November 7.: Maj­mok bolygója. (14). Színes USA fantasztikus kalandfilm. — Ba­lassagyarmati Madách: Háromne­gyed 6-tól: Hotel a halott alpi­nistához. Színes, szovjet fantasz­tikus bűnügyi film. Este 8-tól: A Pogány Madonna. — Pásztói Mát­ra: A kis rendőr nagy napjai. Szí­nes, szinkronizált szovjet bűnügyi film. — A Nada csoport. (16). Szí­nes francia—olasz bűnügyi film. — Szécsényi Rákóczi: Naplemen­te délben. (14). Színes magyar film. — Kisterenyei Petőfi: Zug­ügyvéd zavarban. (14). Színes, szinkronizált olasz bűnügyi film. — Érsekvadkert: A szultán fog­ságában. Színes, látványos szovjet kalandfilm. — Nagylóc: A nagy zsákmány. Színes, szinkronizált francia—olasz bűnügyi filmvíg já­ték. — Jobbágyi: A vágta. (14). Színes, szovjet történelmi kaland­film. NOGRAD, a Magyar Szocialista Főszerkesztő: 11-504. Sportrovat: Telefon: 12-542. Telex: 229 109 400 forint. Előállítja: a Munkáspárt Nógrád megyei Bizottsága és a Nógrád megyei Tanács lapja Főszerkesztő: GOTYAR GYULA. Szerkesztőség: Salgótarján, Palóc Imre tér 4. Telefon: 10-977, 14-596 Kiadja a Nógrád megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: BÁLINT TAMAS. a Nógrád megyei Lapkiadó Vállalat igazgatója Kiadóhivatal: Salgótarján. Palócz Imre tér 4. Irányítószám: 3101. Terjeszti: a Magyar Posta Előfizethető: a helyi postahivatalokban és a kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 34 forint, negyedévre iöc forint, egy évre Nógrád megyei Nyomdaipari Vállalat. 3101 Salgótarján- Palócz Imre tér 4. Pf.: 96 Felelős vezető: KELEMEN GÁBOR igazgató. Indexszám: 25 072. HU ISSN 0133-1558

Next

/
Oldalképek
Tartalom