Nógrád. 1981. szeptember (37. évfolyam. 204-229. szám)
1981-09-12 / 214. szám
Nem becsapás, kísérlet I Ma ennyi, holnap annyi... y A Venesz-féle receptúra alapján készített pörkölt no- kedlival az ország összes azonos osztályú éttermében ugyanannyiba került. Eddig. Ne lepődjön meg a kedves vendég, ha ezután ugyanazon helyen egyik nap kevesebbet, másikon többet fizet érte. Nem csapják be. csupán a kísérleti árképzési rendszerben működik közre fogyasztóként. A kísérleti árképzési rendszert szeptember elsejétől vezették be — megyénkben egyelőre egy helyen, a Borsodi Söröző és Ételbárban. A vendéglátó szabadkasszás üzleteit a jö?vő év végéig szierző- déses üzemelésre adják ki — a továbbiakban a próbaképpen most bevezetett árképzési forma képviselné a vendéglátásban a változó helyzethez való gyors alkalmazkodást, a döntési rugalmasságot. — Mit várnak a kísérlettől? — kérdem Dombi Andrást, a Nógrád megyei Vendéglátó Vállalat igazgatóját. — Hogy megtanítja üzleti szinten gazdálkodni, kereskedni a boltvezetőket. Már azokat persze, akik képesek a gyors reagálásra, élni tudnak ezzel a fajta kibontakozási lehetőséggel. Ehhez az ár kialakításának és variálásának a jogkörét most ők kapták meg. — Csakhogy régi nóta a vendéglátásban, a boltvezetők nem állnak a helyzet magaslatán: nem egy közülük fantáziátlan, csak azt adja el, ami van, nem azt, amit lehetne. Miből gondolja, hogy képesek lesznek megragadni a kiválónak látszó alkalmat. — Abból, hogy minden támogatást megkapnak hozzá. Érdekük az új rendszer szerint nem — az akár emelkedő árakkal elért — a forgalom- növekedéshez, hanem az árréstömeghez fűződik. ösztönözni őket arra, hogy munkaigényesebb, de olcsó alapanyagból készítsenek ételt. Mert nagyobb haszonkulcsot tehetnek rá, tehát nekik is megéri, nemcsak a vendégnek. Kártyacsomaghoz hasonló paklit mutat az igazgató. A színes kartonlapokon ötvenféle népszerű tésztás . étek receptje, kalkulációja olvasható. Valamennyi melegkonyhás egység kapott ilyet. — Amelyik üzletvezető még ezt sem tudja haszonnal forgatni. azzal már komoly bajok vannak — mondja Dombi András, s ebben igaza van. Délidő a megyeszékhelyi Borsodi Söröző és Ételbárban. Javában falatoznak az első ebédelők. — Reklamált-e már valaki a változó árak miatt? — kérdezem Tóth Györgyné üzletvezetőt. — Senki — kapom a választ. — Úgy tűnik a néhány forintos árkülönbséget észre sem vették a vendégek. Pedig hetente négyféle itallapot és ugyanennyi fajta étlapot készítünk, ezeket variáljuk a forgalomtól, a vevőkörtől függően. A legdrágább étlapot még egyszer sem adták ki: komoly, nagy rendezvény bírná el a rajta levő árakat, s ilyen eddig nem volt. A legolcsóbb étlap már gyakrabban kerül ki: eszerint fizetnek a turistacsoportok, főleg a gyerekek, ,s ezt teszik a vasárnap ebédelni betérők asztalára. Talán ez fellendíti a pihenőnapi forgalmat az ételbárban. — Használják-e már a tész- tásötleteket? — Hogyne! — bólint rá az üzletvezetőnő. — A kétféle pizzát már abból sütöttük. Égyelőre nem ismerik a vendégek, de azért vagyunk, hogy kínáljuk. Később sorra vesz- szük a többit is. Míg a vendégek az ínyenc pizzát, addig a vendéglátók az árvariálás előnyeit kóstolgatják. A Borsodiban úgy látják, lehet benne valami, hiszen bevezetése óta minden napon 1000—1500 forinttal nagyobb az ételforgalom. S már ennyiért is érdemes a vendég gusztusára jobban odafigyelni. — szendi — Módszerük íolytatandó Szécsényi szolgáltatók A vártnál valamivel kisebb árbevételt, viszont a tervnek jócskán megfelelő nyereséget ért el az év eddig eltelt nyolc hónapjában a Szécsényi Szolgáltató Ipari Szövetkezet. Az esztendő közepén mintegy tizenötmillió forint árbevételnél és 1 millió 700 ezer forint nyereségnél tartottak.' Az azóta eltelt két hónap alatt az előirányzatnak megfelelő ütemben „jöttek” az eredmények. Idei kezdeményezése az egységnek az úgynevezett „Ho- zom-viszem” szolgálat. E név azt takarja, hogy az egység falusi fodrászüzleteibe beadott hibás háztartási gépeket egy szövetkezeti gépkocsi időnként összegyűjti, beviszi a javító- műhelybe, ott a gépet megre- parálják, majd visszaszállítják az „illetékes” fodrászüzletbe, ahol a tulajdonos — természetesen szabályos díj fejében — átveheti masináját. Az eddigi tapasztalatok —‘ a szövetkezetiek szerint — azt igazolják, hogy kezdeményezésük életképes, módszerük folytatandó. Az előirányzott eredményességgel folytatják az úgynevezett hagyományos szolgáltatást is; ebből egyébként egy év alatt 1 millió 700 ezer forint bevételre számítanak. Az építőipari szolgáltatásból — azaz lakások karbantartásából — hétszázezer forint bevételt kívánnak elérni. összesen tízmillió forint' értéket állít elő a szövetkezet két építőcsoportja. A szécsényi csoport Nógrádmegyerben és Magyarnándorban végez említésre érdemes munkát. Nóg- rádmegyerben az ipari szövetkezetnek egy csarnokvázat húznak föl. Magyarnándorban. egy keverőház rekonstrukcióját oldják meg; e munkát 1982. közepén fejezik be, értéke ti- zennégymilliq forint. Számottevő hasznot hoz a szövetkezet varrodája. A huszonkét fős részleg a Salgótarjáni Ruhagyárnak végez bérmunkát. Főként bébiholmik, illetve felsőruházati cikkek összeállításával oldanak meg — jó minőséget követelő — feladatokat. ■■■■■■■■■■■■■■■■■■ És a kisegítők? S okan nem értették, vajon mi szükség van arra, hogy a vállalatok, sok tucatnyi rubrikára osztott, terjedelmes kérdőíveken, évről évre beszámoljanak szervezési tevékenységükről? Nos, például azért, hogy egyértelmű és megbízható kép alakuljon ki a teljesítménykövetelményekről, illetve a követelmények érvényesíttetéséről. Az adatszolgáltató lapokat elemezve, a Munkaügyi Minisztérium első fontos megállapítása, hogy a vállalatok 12 százaléka egyáltalán nem alkalmaz munkanormákat. A kisegítő beosztásban dolgozóknál a vállalatoknak csak a fele, a nem fizikai munkakörökben pedig — a hírközlést kivéve — csak elvétve élnek a munkanormák eszközével. Némileg kedvezőbbre színezi a képet, hogy 1977-hez képest valamelyest emelkedett a teljesítménybérben foglalkoztatottak aránya (a szóban forgó elemzés 34,5 százalékot rögzített), ám itt is van kivétel: az építőipar. Kétszeresen is kivétel: ma is itt a legmagasabb a munkanormák alapján teljesítménybérrel fizetett dolgozók száma, annak ellenére, hogy ez a szám évek óta —, s most már tendenciaszerűen — csökken. Az elemzés nem rögzíti a jelenség okait, feltehetően azért sem, mert e jelenség ésszerű okokkal aligha magyarázható. Ha valahol, akkor aztán az építőiparban igazán nagy jelentősége lenne a — minőségi előírásokkal kombinált — teljesítménybérezésnek, már csak azért is, mert a teljesítménybérezés lényegében utal a végzett munka szervezettségére is. Ennek alapján okkal feltételezhető, hogy a nagy beruházásokkal korszerűsített építőiparunk szervezettségi színvonala évek óta változatlanul alacsony. (Ezt egyébként egyéb, és sokkal jellemzőbb tények is megerősítik...) Az általános helyzetképhez még annyit, hogy a munkanormák alapján fizetett dolgozók aránya feltűnő módon növekedett a kohászatban, az építőanyagiparban, a vegyiparban, valamint a szállításban. A részletadatok megint csak elgondolkoztatóak. A teljesítménybéresek túlnyomó többsége (a könnyűiparban például 82 százaléka, a gépiparban 75,5 százaléka) az úgynevezett alapfolyamatokban dolgozik. T£hát olyan — részben gépi — munkahelyeken, ahol viszonylag nagyobb a technológiai rend, viszonylag szervezettebb a munka, hellyel-közzel szervezettségi kényszerpálya is felfedezhető, egyszóval: ahol valami nyoma van az ipari szervezettségnek. S ebből a szempontból siralmas a kiszolgáló, a kisegítő munkahelyek állapota; Nem véletlen, hogy az itt dolgozóknak mindössze 5—7 százaléka kapja teljesítménye szerint a fizetséget. E munkahelyek gépi felszereltsége, szervezettsége és rendje, technológiája és fegyelme olyan, hogy gyakorlatilag nincs mód megalapozott teljesítménynormák megállapítására. Tehát nincs mód a teljesítménybérezésre sem, annak ellenére, hogy az ipari foglalkoztatottak közül hihetetlenül sokan dolgoznak a kisegítő folyamatokban. A KSH nemrégiben végzett egy nemzetközi összehasonlítást, s kiderült, hogy nálunk kétszer annyi fizikai dolgozót foglalkoztat a szállítás, mint például az NDK-ban. Miért is ne? Amíg a fuvarozó vállalat diktál a fuvaroztatónak, s nem fordítva, addig nyilván egyre több vállalat rendezkedik be arra. hogy saját szállítórészlegével fuvaroztasson. Drága, gazdaságtalan, de legalább biztos megoldás. Egyébként nem véletlenül idéztem a köny- nyűipari 82 százalékot az imént. E 82 százalékarányú munkástömeg mellett nemhogy csökkent, hanem növekedett a primitív körülmények között dolgozó kisegítőmunkások aránya, jóllehet az iparág az elmúlt másfél évtized egyik legnagyobb jelentőségű rekonstrukciójának volt a színtere. De ugyanez mondható el például az élelmiszeriparról is. S mindez még mindig csak kísérőjelensége a normák és a teljesítménybérek alakulásának. A legnagyobb — és a legjellemzőbb — gond, hogy a munkanormák — a legtöbb helyen — változatlanul afféle bérszorzók. Márpedig a norma — s ezt minden alapfokú tanfolyamon tanítják — elsősorban szervezési eszköz. Vannak is bizonyos adatrendszerek, amelyek jól használhatók a létszámtervezésben, a gyártáselőkészítésben, vagy éppenséggel a termelésirányításban. Ezeket azonban nem használják. S mert ez ősrégi gond, talán ideje lenne mélyre hatoló vizsgálódást kezdeni arról, hogy miért nem. Talán nem ártana az egész kérdést a bérszabályozás szemszögéből megközelíteni, mert még senki nem bizonyította cáfolhatatlanul, hogy a bér- szabályozás tág teret enged a teljesítmények növekedésének. S ha netán e vizsgálat során szűkös, szigorú bérszabályozási korlátokra bukkannának, akkor be kellene látni, hogy e korlátok lebontása nélkül a teljesítménybérezés, mint hatásos és ésszerű ösztönzési eszköz, csupán fikció. Vértes Csaba A Szovjetunió északnyugati részén, Karéba autonóm köztársaságban új üzemet létesítettek, amely nagy átmérőjű csöveket készít kőből. Ezek a csövek szilárdság tekintetében nem maradnak el a fémcsövek mögött. A fém helyettesítőjének szeCsövek kőből repére a geológiai intézet tudósai a porfirit nevű kőzetet ajánlották. Karéliában gazdag porfirit-lelőhelyek vannak. Ez a kő könnyen megmunkálható, és sok más kőzettől eltérően magas hőmérséklet közepette jól olvad, kiváló fizikaimechanikai tulajdonságokkal rendelkező homogén anyag lesz belőle. Ezeket a 600 és 800 milliméter átmérőjű, kőből öntött csöveket, vegyipari, energetikai, bányászati és más ágazatokban kipróbálták, s bebizonyosodott, hogy néhány- szorta tartósabbak a fémcsöveknél. — Hány jó juhász van a megyében? — Igazi juhászember talán egy tucat, ha lehet. Számoljuk csak. Nálunk Dér Pál, Ludányhalásziban Dér Ferenc, testvére a mienkének, a lapujtői Kollár János és József, a Iitkei Palkovics, igaz ő átpártolt a vasúthoz... fl meg sem született bárányokért A BOJTÁRKÉPZÉS CSŐDJE A párbeszéd Endrefalván, az Aranykalász Termelőszövetkezet elnöki irodájában hangzott el, ahol Farkas János, a közös gazdaság elnöke imigyen ecsetelte a juhtenyésztés gondjait: — A juhászkérdés ez egésznek az alapja. Ha ez nem megoldott — és nem az — hiába a legnagyobb igyekezet, jószándék, kudarcra ítélt az ágazat. De folytatom. Nincs megfelelő fajta. A fésűs me- rinót nem lehet iparszerű körülmények között nagy tömegben tartani. Elkészült az új szakosított telepünk, de egy helyen 3000 anyajuhot tartani, olyan mintha borotvaélen táncolnánk. Ha. itt beüt valami fertőző betegség, az katasztrófa. Negyedszer pedig; 100—105 foritot kapunk egy kilogram gyapjúért. Igaz a húst igen jól fizetik. Ez a szerencsénk. Ha ehhez még hozzávesz- szük, hogy az endrefalvi termelőszövetkezetben — a többihez képest — jól megy a juhászat, akkor el lehet képzelni, milyen keservekkel találkozni másutt. — Képtelenek vagyunk 130 —140 százalékos szaporulatot produkálni, amely pedig elengedhetetlen feltétele a gazdaságosságnak. Ezt csak maszek juhász éri el. Nálunk hat nyájból mindössze egyben volt ilyen arányú bárányozás. A többiben... , A legyintés 70—80 százalékot takar, felét a kívánatosnak. — Tizennyolc dolgozót képeztünk ki a juhtenyésztésbe betanított munkásnak. De et-' tői egy sem lett juhász. Egy sem ismeri azokat a fogásokat, amit egy igazi pásztorember az apjától les el, gyermekkorában. Az elnök véleménye szerint — és miért ne lenne igaz — a juhászat mestersége apáról fiúra száll. Mint a népdal, szájról szájra. KOMÄMURAM, HOL A JUHÁSZ? — A mezőgazdasági nagyüzemek egymástól csalogatják el a jó juhászokat. — Mivel, hiszen így is any- nyit keresnek, mint senki más. Az endrefalviakat azért érinti érzékenyen a csábítás, mert az utolsó jó juhászukra vetett szemet egy másik gazdaság. Igaz az illető végül is, maradt, a minap pecsételték meg a felmondás visszavonását a legelőn, egymás tenyerébe csapva, elnök és juhász. A kérdés csupán az, menynyi időre szól az alku. A juhászok mozgékony emberek. .. — Nálunk egy juhásznak négyezer forint az alapja. Ehhez jön a gyapjú utáni prémium, a bárányok leválasztása utáni pénz és a juhász tarthat húsz maszek juhot. Ezzel úgy havi 7—10 ezer forintra lehet szert tenni. Ezt sajnos, nem csak a jó pásztoremberek kapják. — Az Alföldről toborozzuk a juhászokat, úgyszintén egymás elől. Azután a nagy rá- ígérgetések után derül ki. hogy a famíliástól ideköltöztetett család feje, úgymond, nem mestere szakmájának. Ilyenkor még örülnek is, ha egy másik nagyüzem „elcsavarja fejét”. Hogy hány ilyen kétes egzisztencia kóborol Nógrádban? Ki tudja? Az eredményeket szemlélve több a kelleténél. BÉRHIZLALÁS — BIZTONSÁG Az endrefalviak második esztendeje foglalkoznak bérhizlalással. A gyapjúforgalmi által felvásárolt tejesbárányokat hizlalják a kívánt súlyra. Amikor egy-egy kocsirakomány gyapjas jószág eléri a 35—40 kilogrammot jön az olasz kamion és útra kelnek. — Darabonként 300 forintnyi hasznot könyvelünk el. Egyenlőre — teszi hozzá az elnök. — Idén háromezer bárány értékesítése várható, jövőre ennek duplájával számolunk. Nagy eredmény, hogy végre egyetlen tejesbárányt sem kell a megyének „kiárusítani” hanem itt csapódik le a haszon. Igaz. elég régen szorgalmazza ezt a megyei tanács, a megyei gyapjúforgalmi vállalat, a felügyelőség. Az elnök is érezhet némi elégtételt, hogy neki lett igaza, nullára leírt épületekben is lehet bárányt hizlalni, nem kell ahhoz társulásokat létrehozni és új létesítményeket emelni. — A hús rendben van, de mi a helyzet a gyapjúval? — A német húsmerinófajta legalább annyit ront a gyapjú minőségén, mint ameny- nyit javít a húsén. Mutatja is mindjárt. A szekrényből előkerül egy-egy mintha az új-zélandi, ausztráliai és magyar fésűs merinó gyapjúból, meg a kereszte- zettéből is. Utóbbi mint a komondor szőre. Nem csuda, ha a textilesek nem lejtenek örömtáncot, ha meglátják. . . — Ezt még kigazdálkodnánk — pakol az elnök az asztalról. — Csak juhászunk lenne. Jó juhászunk! VÉGÁLLOMÁS? A minap ismét útrakelt Farkas János. A vasutasnak szegődött Palkovicsot kereste. Könnyen megtalálta, mert talpig zöldben leiedzett az obsitos juhász. Mint tolatásvezető, vagy mi feszít a Iitkei pályaudvaron sötétkék ruhás társai között. De juhász nem akar lenni, az istennek se... Ö már kiszállt. A zöld gyep helyett talpfákat tapos, ko- Iompszó helyett mozdony fütyül a fülébe. Bárányok helyett vagonokról tartozik számadással. Zilahy Tamás A fennállásának harmincadik évfordulóját ünneplő Nógrád- megyeri Vastömegcikk Ipari Szövetkezetben ebben az esztendőben 43 millió forint értékű, gépi kovácsolással előállítható termék készül. Kovácsolótevékenységükkel a nagykereskedelmi vállalatok, a kéziszerszámgyár és a Nógrádi Szénbányák igényeit elégítik ki. Képünk a nagy teljesítményű berendezésekkel felszerelt üzemcsarnokban készült. _ kj _
