Nógrád. 1981. szeptember (37. évfolyam. 204-229. szám)

1981-09-10 / 212. szám

Könyvismertelő Német ajkú honfitársaink útja A magyar—német viszony múltja sokszínű, jóban-rossz- ban gazdag, ami természetes is az egymással szomszédos népek között. Ha eszünkbe jutnak a függetlenségünk, sőt nemzeti létünk ellen a né­met-római császárok, majd a Habsburg-uralkodók részé­ről ezer éven keresztül any- nyiszor elkövetett merényle­tek, vagy a német zsoldoska­tonák garázdálkodásai, mi­előtt még a németeket ősi el­lenségünknek nyilvánítanánk ki, jusson eszünkbe a német egyetemekről egykor tudás­sal és küldetéstudattal haza­térő sok magyar diák, a füg­getlenségi mozgalmainknak németek részéről nyújtott támogatás (például 1848—49- ben a bécsi akadémiai légió), de eszünkbe juthatnak a ma­gyar munkásmozgalom oszt­rák és német gyökerei is, a- hosszú időn keresztül jótéko­nyan érvényesülő elméleti és gyakorlati segítség. A két nép kapcsolatainak egészen külön ágát képviseli a Magyarországon szinte a honfoglalás óta kisebb-na- gyobb számban élő néme­tek története, viszonyuk vá­lasztott hazájukhoz és az őket- befogadó magyarokhoz* E kapcsolat alakulása és ma­gának a Magyarországra te­lepült németségnek a belső élete része hazánk történeté­nek. Erről a sokféle érzé­kenységet érintő nehéz. sok esetben eltorzítva ábrázolt kérdésről tisztító, becsületes szándékú, didaktikusán meg­írt tömör összefoglalás jelent meg a népszerű Gyorsuló idő sorozatban Bellér Béla tollá­ból: A magyarországi néme­tek rövid-története. Ma is — Nógrádban is — velünk élő nemzetiségeink múltjának és jelenének ismerte nem­csak hagyományápolás, de aktuális kérdésekhez is kap­csolódik. Nagyobb számban először a XII. és XIII. században te- , lepedtek le németek Magyar- országon, mégpedig Erdély­ben és a Szepességben a szá­szok, a Felvidék hegyes vidé­kein további honfitársaik. A lakatlan területek benépesí­tése mellett fontos _és hasz­nos foglalkozásokat űzve (bá­nyászat, kézművesség, keres­kedelem) jelentős szerepet játszottak a középkori Ma­gyarország gazdasági életé­ben. Mégsem lenne helyes megjelenésükben a barbár magyarok civilázálását látni: a főként általuk alapított vá­rosokban összpontosuló te­vékenységük egyfajta tartós munkamegosztást képviselt köztük és a síkabb vidékeken földet művelő magyarok kö­zött. A középkori Európában egyébként természetes volt, hogy egy-egy területen több etnikum is él egymás mellett a legkülönfélébb okokból be­következett vándorlások nyo­mán. A különnyelvűség ön­magában még nem idézett elő konfliktusokat, hiszen a feu­dalizmusban nem a nyelv, ha­nem a születés, a rang és a vagyon szabta meg az egyé­nek és osztályok helyét a társadalomban. A hozzánk betelepült németek és a mel­lettük élő magyarok (he­lyenként szlávok) alkalmi összeütközései nem nemze­tiségi jellegűek voltak, ha­nem az azonos foglalkozású­ak konkurrenciaharcából, fő­ként pedig a nemesség és a polgárság természetes ellen­téteiből eredtek. Féltékenyen őrzött kiváltságaik mellett meglehetősen zárt, befelé .forduló, s igen keményen dol­gozó életformájuk magya­rázza nye’lvük és szokásaik fönnmaradását annyi évszá­zadon át. Ezzel együtt a kö­zépkori, majd kora újkori magyar királyságot sajátjuk­nak is érezték, annak hun- garus állampolgárai voltak, osztották magyar honfitár­saik sorsát. A reformációnak szinte kivétel nélkül követői­vé váltak. A magyar protes­tánsokkal együtt küzdöttek az osztrák udvar által irányított ellenreformációval, s többsé­gük aktív résztvevője volt a XVII—XVIII. századi nagy Habsburg-ellenes rendi-füg­getlenségi háborúinknak is. A török kiűzése után az el­néptelenedett ország újrané- pesítésére érkezett Magyar- országra (elsősorban a Du­nántúl és az Alföld déli ré­szére) a németség másik, számban nagyobb csoportja, akiket a köznyelv az első te­lepesek szülőföldjéről össze­foglalóan a sváb névvel il­letett. Nehéz, áldozatos mun­kával (magyar, román, szlo­vák és ruszin társaikkal együtt) viszonylag rövid idő alatt az elvadult, mocsaras vidéket gazdag termőfölddé varázsolták, s ha német nyel­vüket meg is őrizték, eredeti hazájuk emléke fokozatosan elhalványult, s azonosuljak nemcsak az új haza tétmő- földjével, de mindjobban an­nak múltjával, sorsával is. Amikor a XVIII. század vé­gén a nyugat-európai tőkés fejlődés nyomán kibontakozó nemzeti ébredés, a modern nemzetté válás folyamata el­érte Magyarországot és ez po­litikai konfliktusokat ered­ményezett a magyarok és a többi nemzetiség között, a hazai németeknél ennek alig volt nyoma. Az önállóságukat mindig féltékenyen őrző er­délyi szászok kivételével né­met nemzetiségünk polgári rétege a beolvadás, az asszi­miláció útjára lépett, hunga- rusból magyar lett. A reform­kor adta a szellemi indítást, a szabadságharc és az abszo­lutizmussal szembeni ellen­állás a döntő történelmi él­ményt, a kiegyezés kora pe­dig a folyamat befejezését, a kapitalizmus/ kínálta anyagi érvényesülés kihasználását és a társadalmi pozíciók meg­szerzését. Ebből természete­sen feszültségek is támadtak. Kölcsönös sérelmek a magya­rok és a „beolvadtak” 4cözött, de a magyar társadalomba magyarként való beilleszke­dés visszafordíthatatlanul megtörtént, sok jelentős ér­tékkel gyarapítva a magyar szellemi és tudományos éle­tet. A századfordulón a hazai lakosság mintegy 10 százalé­kát kitevő németek nagyob­bik — paraszti foglalkozású — részét a nyelvi asszimilá­ció kevéssé érintette. Egy je­lentős részüket (a hazai né­met eredetű értelmiség ki­sebb hányadával együtt) ké­sőbb megbűvölte, félrevezet­te a német faji felsőbbren­dűség tévtana, és a náci Né­metország agresszív politiká­jának időleges sikere. A ma­gyarsághoz fűződő évszázados kapcsolataikat elfeledve Hit­ler vak eszközeivé, rövide­sen pedig áldozataivá váltak. A viharok elmúltával a haza iránti hűségben meg nem ingók és a közömbösök utó­dai végleg beilleszkedtek a magyarországi társadalomba, annak hasznos, munkás tag­jai. Alkotmányunk széles kö­rű nyelvi-kulturális jogokat biztosít számukra, államunk kifejezetten súlyt helyez arra, hogy nemzetiségeink, köztük a számban legnagyobb, az or­szág lakosságának mintegy 2 százalékát alkotó, 200 ezer fölötti német jövője, megma­radása biztosított legyen. Ezt diktálja a nemzetiségi kér­dés megoldásának marxista —leninista elmélete, de a természetes jogérzék is. A magyarság számára,' amely­nek egyharmada maga is más állam nemzeti kisebbsége, ter­mészetes kell, hogy legyen a nemzetiségek támogatása, az egyéni jogokon túlmenő kol­lektív nemzetiségi jogok biz­tosítása. Magyarországon a nem magyar nemzetiségek, élükön a németekkel, meg­elégedetten élve hidat ké­peznek mai hazájuk és az őket egykor kibocsátó másik nemzet között. Jeszenszky Géza Idegenforgalmi kaleidoszkóp (1.) Megkérdeztük az utazási irodákat Hová menüink kirándulni hosszú héivégeken? COOPTOUR1ST: Az „öt plusz kettes” hetekkel sok embernek lesz több szabad ■ ideje. Erre is gondoltunk, amikor őszi programjainkat összeállítottuk. Közülük vá­laszthatnak fiatalok, magá­nyosok, családosok és időseb­bek — ki-ki korának megfe­lelően. A szeptemberi belföldi ajánlataink között szerepel­ne'.. szüreti mulatságok. Ba­dacsonyban reggeltől éjfélig tart a program. Lesz cserép- és népiszőttes-vásár, szüreti felvonulás, folklórműsor, es­te a Hableány étteremben bál. Szeptember végén szervezzük a tokaji kirándulást, ez egy­úttal jó ismerkedési alkalom a „borok királyával”. Ugyan­csak még ebben a hónapban szép hétvégi programnak ígérkezik a pannonhalmi or­gonahangverseny, amit egyéb­ként október közepén is meg­szervezünk. Az őszi túrák java októ­berben lesz: kirándulás Szil­vásváradra a Szalajka-völgy­íftY­be, körutazás a Mátrában, a Dunántúli-középhegység vá­rainak megtekintése, barango­lás az Aggteleki Tájvédelmi Körzet szép erdeiben, gyógy- fürdés Harkányban. Akik a történelmi városokat szeret­nék felkeresni, azoknak a Győr-Sopron és Vas megyei hétvégi túrákat ajánljuk; eze­ken kívül Pécsre, Szegedre is indítunk túrákat. Minden hónapnak megvan a maga szépsége, így a novem­beri szabad szombat-vasárna­pokra is bő a programválasz­ték: Egerbe utazó turistáink a Szépasszony-völgyét is fel­keresik; a bakonyi társaski­ránduláson pedig disznót vá­gunk, s egy jó disznótoros vacsorával is megvendégeljük a társaságot. Az idei bábolnai napokat október 1—3 között rendezik meg, amelyre szakmai kirán­dulásokat szervezünk, itt gép-, növény- és hústermelési be­mutatókat láthatnak a ven­dégek. A 102 kiállító — eb­ből 42 külföldi cég — korsze­rű eljárásokkal ismerteti meg a látogatókat. Rövid külföldi túráinkra —; Rómába, Velencébe, Prágába, Münchenbe, Pozsonyba— Bécsbe, a Magas-T^trába — azokat invitáljuk, akik 2—3 napos szabadsággal meg tud­ják toldani a hétvégeket. Eze­ket az utakat az év utolsó há­rom hónapjában szervezzük. r e fák — Mamácskám, elmehetek megnézni a napfogyatkozást? Minden gyerek elmegy. — Jó! van, elmehetsz, de nehogy túl közel menj! •A­Adám és Éva sétálnak a paradicsomban, majd lefek­szenek az almafa alá a nap­ra. Ádám lustán elterül. Megszólal Éva: „Szeretsz még!” Mordul Adám: „Hát persze, ki mást?” ☆ — Ez a kitömöttmadár- gyűjtemény — magyarázza a madártani múzeum látogatói­nak a múzeumi szakember — több mint százezer márkát ér. — Érdekes — dünnyögi az egyik látogató —: ugyan mi­vel lehetnek kitömve? A skót így szól iskolás fiá­hoz: — Mondd meg a tanárod­nak, hogy amíg a nemzetközi helyzet ennyire bizonytalan, világatlasz beszerzésére nem adok pénzt... Tiszteletreméltó kezdemé­nyezéssel lépett elénk a Ma­gyar Rádió miskolci stúdiója, amikor a hét elején, egyik állandó rovatának (Hétről hétre, hétfőn este) megszokott kereteit kitágítva magazin- műsorral szolgált Salgótarján­ról a hallgatóknak. A rádió­zás régi hagyományait igazán szűkre szabott időben — egy óra — igyekezett több-keve­sebb sikerrel gazdagítani a miskolci stúdió stábja: a mű­velődési központban elhelyez­kedett Antal Magda és Hor­váth Kálmán riporter, a mű­sorvezető Nagy István, a szer­kesztő (a legnehezebb dolga éppen neki lehetett!) Paulo- vits Ágoston és természetesen a városi minifórtim valameny- nyi meghívott vendége. Az „Egy munkásváros név­jegyéhez” című műsor első­sorban az időtartamot tekint­ve alig hasonlítható a már említett rádiós hagyományok­hoz, azokhoz a nagyszabású „kiszállásokhoz”, amikor jó­val hosszabb terjedelemben, jóval nagyobb stábbal, jóval nagyobb előkészületekkel a rádió egy-egy városunkat be­mutatta. Azokra a műsorokra gondolok, amelyek kapcsolód­tak a rádiósakciókhoz, s amelyekben már a hajnali órákban is a helyszínről je­lentkezett a riporter, hogy azután úgyszólván az egész nap folyamán újra visszatér­jenek a bemutatásra szánt vá­ros, település különböző hely­színeire, és műsorzáráskor is onnan köszönjön el az ügye­letes bemondó. Hangszóró mellett Salgótarján névjegyéhez Mindez elsősorban azért ér­demel mégis említést, mert hiszen a szándék ezúttal is hasonló volt: bemutatni egy fejlődő, változó életű mun­kásvárost a hallgatónak. Mi fér / el egy rövidke órában mindabból, ami Salgótarjánt jelenti? Mit kell adni a hall­gatónak, akiről tekintve, hogy ilyen műsorral Salgótarján­ból első alkalommal jelent­kezett a miskolci stúdió — eleve feltételezhető, hogy úgy­szólván semmit sem tud erről a városról? Ha valahol súlya van a rendkívül gondos szer­kesztésnek, akkor ez éppen az az eset! De az egy óra akkor is kevésnek bizonyulhat,, a mű­sor a legjobb szándék ellené­re is arányt téveszthet. És akkor még mindig ott a nagy kérdés: miként lehet két „urat” szolgálni, hogyan le­het ilyen rövid idő alatt úgy bemutatni a várost, hogy még a helybelinek, a salgótarjáni­nak is érdekes, izgalmas le­gyen? A minifórum résztvevői sem tehetnek arról, hogy ez utóbbi cél kevéssé szerepel­hetett a programban. Dr. Gor- dos János, a megyei pártbi­zottság titkára, Fekete Nán­dor. a városi tanács elnöke, Szabó Ferenc, a városi nép­frontbizottság titkára, Szőke István, az STC elnöke, Szabó Aladár, a- kohászati üzemek 4 * jNÓGRÁD - 1981. szeptember 10., csütörtök | szociális igazgatója és a töb­biek, akik arra vállalkoztak, hogy a kérdésekre válaszolja­nak egyben azt a feladatot is ellátták, hogy érvényes, átfo­gó képet ad janak olyan város- politikai, várostörténeti, urba­nisztikai, társadalom- és okta­táspolitikai (hosszan sorolha­tó lenne), kérdésekről, ame­lyek közül egyetlen egynek a viszonylag teljes felmutatása sem fér el egy órában. Ilyen keretben talán csak racioná­lisabb szerkesztéssel, jóval ke­vesebb zenével, kisebb „tisz­teletkörökkel” lehet miskolci­nak és salgótarjáninak is egy­aránt érdekes (mert talán ez sem elhanyagolható szempont) műsort készíteni. Mégis örömmel hallgattuk a műsort, mert alkalmat adott nem csupán a salgótarjáni­nak, hanem mindazoknak, akik a miskolci stúdió szórás­körzetében élnek — együtt­gondolkodni mindarról, ami valamennyiünket érint — él­jünk bár Ózdon, Miskolcon, Kazincbarcikán, vagy Salgó­tarjánban. A munkásváros minden változása mellett is munkásváros marad, amely­ben a városközpont nem elvá­lasztja, hanem szerves egész- szé kerekíti a távolabb elhe­lyezkedő lakóterületeket, sza­kítva egy olyan „ljagyomóny- nyál”, amely a múltra, volt jellemző. Számunkra, azok számára, akik jól ismerik a várost, nem felesleges néhány alapozó igazságot újra halla­ni. De mindenképpen érdekes figyelni arra is, hogy — nem is kizárólag a szerkesztés, sokkal inkább az élet adta gondok következtében — mi­lyen nagy súlyt kapott a mű­sorban a diákság városi élete. Helybeni tanulásának, kultu- rálódásának, sportolásának, sőt elhelyezkedésének vala­mennyi kérdése, amelyek kö­zül kiemelkedően időszerű épr pen napjainkban — a kisis­kolásokról szólva — az a kö­rülmény, amelyről a tanács­elnök tett hangsúlyozottan említést: a megnövekedítt lét­szám ellenére sincs váltott tanítás Salgótarjánban! A sokat és sok fórumon vitatott kérdésről is éppen az el­nök szavait érdemes újraidéz­ni: a demográfiai hullám nyo­mán hirtelen felduzzadt lét­szám körüli valamennyi igény ideiglenes, ezért kielégítése sem történhet másként, mint ideiglenes jelleggel. Azaz a gyerek szempontjait, a peda­gógia céljait szolgáló minden- oldalú megoldással. Végeredményben a cím is jelzi, jelezte a szándékot, vagy azt, amit ezen belül egy mű­sorban egyáltalán megvaló­sítani lehet — egy munkásvá- ros névjegyéhez... Maga a név­jegy sem mond el mindent tulajdonosáról. Csak a legfon­tosabbat közli, s hozzá való­ban csak megjegyzéseket fűz­het még az is, akinek jóval több a mondanivalója. Bizo­nyos. hogy a miskolciak, a rá­diósok, első salgótarjáni mű­sorukkal közelebb kerültek a munkásváros sokarcú életé­nek bemutatásához. (T. Pataki) Szenvedély A Melódia cégnél megjelent egy lemez a Kocskorka nevű kirgiz hegyi faluban lakó ön­tevékeny zeneszerző, Aszan- bek Bejsekejev dalaival. Aszanbek a saját dallamai és versei alapján készült lírai dalok előadójaként mutatko­zott be a hallgatóság előtt. Bejsekejevnek, aki egy fa­lusi szolgáltató vállalat dol­gozója. sokirányú művészi ér­deklődése van. Vonzódik a festészet, a szobrászat, a zene iránt. Művészeti alkotásai a köztársasági múzeumokban is helyet kaptak. Számos dala pedig bekerült a hivatalos előadók és kollektívák műsor­tervébe. Aszanbek Bejsekejev a Sat- tik (Öröm) nevű kocskorkai öntevékeny dal- és táncegyüt­tes egyik szólistája. Az együt­tes a népi alkotások sereg­szemléjén többször kapott dí­jat. Az idén Bejsekejev az együttessel együtt sikeresen szerepelt a népi együttesek nemzetközi fesztiválján Ju­goszláviában. p IN POR A MOZIÜZSm VÁLLALAT BEMUTATJA fSZUBDIf •ANDRÁS* FILMJÉT <S>DM6gi IX. 10—11-£n Pásztón, 12—13-án Balassagyarmaton, 14—16-án Salgótarjánban A TRANSZPORT Színes magyar film, készült 1981-ben, a MAFILM Dialóg Stúdiójában. Irta: . Fényképezte: KUCZKA PÉTER NEMESCSÖI TAMÁS Rendezte: SZURDI ANDRÁS Főszereplők: Hetényi Pál, Reviczky Gábor, Végvári Tamás, Fonyó József. Valahol valamikor háború van... Otto Graf orvos, de Graf doktor nincs többé... csak Fischer van, a zsebtolvaj..! kiknek áll érdekében a személycsere? ... miért kerül börtönbe Fischer, aki doktor Graf?... mennyit tud a cseréről a sebhelyes- arcú börtönőr? ... miért várják fegyveresek a szállítmányt ? ... merre vezet a transzport titokzatos útja?... milyen sors vár a foglyokra?... 01010223235348020001484853532353020223235353485323484823232348485348484823232353

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom