Nógrád. 1981. szeptember (37. évfolyam. 204-229. szám)
1981-09-10 / 212. szám
/ VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! y /> * NOGRAD AZ MSZMP NOGRAD M EGY.E (• BI Z O TT S A G A ES A MEGYEI TAN ÁCS LAPJA XXXVII. ÉVF., 212. SZÁM ARA: 1,40 FORINT 1981. SZEPTEMBER 10., CSÜTÖRTÖK Erőpróbák — lestnek, szellemnek Ifjúmunkások seregszemléje Salgótarjánban A vasárnap lezajlott Ifjúmunkás Kupa tömegsportnappal megkezdődött megyénkben az évenként megrendezésre kerülő if júmunkásna- pox. rendezvénysorozat. A pásztói sporttelepen kétszáz fiatal gyűlt össze, s a kispályás bajnokság keretében nyolc futballcsapat és három női kézilabdacsapat mérte össze ügyességét. A strand is megnyitotta kapuit a fiatal szakmunkások előtt, az úszóverseny rajtjánál hatvánan ugrottak fejest. Az izmok megmozgatása után (szeptember 19-én) szellemi erőpróbára kerül sor. A Salgótarjáni Kohászati Üzemek ad otthont annak a munkavédelmi vetélkedőnek, melyen a megye kiemelt üzemeinek fiataljai vesznek részt. A szeptember 20 vonzó műsorajánlata nemcsak a rendezvénysorozat résztvevőinek érdeklődésére tarthat számot. Minden bizonnyal a salgótarjániakat is kicsalja otthonukból a megyei ifjúmunkásnap. Az STC tóstrandi sportpályáján kilenc órától délig sportdélelőttöt rendez a Nóg- rad megyei Testnevelési és Sporthivatal és a KISZ Nóg- rád megyei bizottsága. Déltől Salgótarján főtere lesz az események központja. Fiatal képzőművészek alkotásaiból rendeznek Vasárnapi vásár, s a megye üzemeinek termékbemutatói mellett filmvetítésre is sor kerül. A KISZ vándorpódiumán a megye amatőr művészeti csoportjai szórakoztatják az érdeklődőket. Lesz 1 alüljárómozi: a posta melletti vasúti aluljáró egyik oldalának lezárásával ideiglenes „filmszínházat"’ alakítanak ki a rendezők, hogy érdekes, s~'nes, szórakoztató filmeket vetítsenek. Este hattól Nagybandó András humorista műsorára kerül sor, amit a FANYŰL együttes koncertje, és a tíz óráig tartó utcabál követ. Október 17-én a Fiatal Műszakiak és Közgazdászok Tanácsának versenye zárja az eseménysorozatot. Az előzetesen beküldött, csoportosan vagy egyénileg megírt szakmai dolgozatokat védik meg a finálén. Az ifjúmunkásnapok — hagyományaink ellenére — a megújulás korszakában vannak. Mivel két éve nem rendezik meg országosan, a megyei szervezők újítási törekvései korlátlanul érvényesülhetnek. Nógrádban ennek idei példája a szeptember 20-i megyei ifjúmumkásnap. Kisterenyei ÁFÉSZ ' Emelkedő forgalom - Felújított egységek Az Egyesült Zagyvavölgye ÁFÉSZ eredményes öt esztendő után látott hozzá az idei célkitűzések valóra váltásához. Legfontosabb feladatuknak a területükön élő lakosság ellátása színvonalának javítását, a vásárlási körülmények korszerűsítését, a szakcsoportok és háztáji gazdaságok támogatását, a szövetkezeti tulaj do'n és a fogyasztók védelmét tartják. A kisterenyei központú szövetkezet az év első felében 118 millió forintot forgalmazott, bolti kiskereskedelmi forgalma 11 százalékkal volt több a tavalyi hasonló időszakhoz képest.' Az élelmiszerforgalom dinamikus emelkedéséhez hozzájárult a májusban Nagybátonyban nyílt új, 615 négyzetméter alapterületű ABC-áruház, továbbá a szándék, hogy a kínálatot minél jobban a fogyasztói igényekhez igazítsák. Így az alapvető élelmiszerekből teljes a választék, a boltokban örvendetesen növekedett az egészséges táplálkozást szolgáló cikkek forgalma. Az ÁFÉSZ a háziasszonyok munkája könnyítése végett javította a mélyhűtött, előhűtött áruk kínálatát, s megkülönböztetett figyelmet fordítottak a több napos ünnepi ellátásra is. A tavalyi első fél évhez képest csaknem kilenc százalékkal nőtt a ruházati forgalom az ÁFÉSZ boltjaiban. Ehhez főként a két olcsó áruk boltja és egy iparcikkbolt járult hozzá. A nagybátonyi olcsó áruk boltját átalakították harinyamintabolttá a Budapesti Harisnyagyárral kötött együttműködési megállapodás alapján. A vegyesiparcikkek forgalma viszont 15 százalékkal több a tavalyi első fél évhez viszonyítva, ami elsősorban annak köszönhető, hogy az ÁFÉSZ gyorsan kapcsolódott a magánlakás-építési programhoz TÜZÉP-telepein keresztül. Bővítették a 'tartós fogyasztási cikkek elő jegy zéses értékesítését, s az alacsonyabb jövedelműek igényeit szem előtt tartva — már a télre gondolva — növelték a szilárd tüzelésű tűzhelyek és kályhák kínálatát. Emelkedett a szövetkezet vendéglátásból származó bevétele is, elsősorban az étel és az alkoholmentes italok forgalma. A kisterenyei ÁFÉSZ mind nagyobb szerepet vállal magára a diák-1 és munkásétkeztetésből. A FÜTÖBER szövetkezeti konyhájáról látták el például egész nyáron a szorospataki ifjúsági tábor lakóit. Dinamikusan emelkedett a burgonya, zöldség, gyümölcs és, galambfelvásárlás, a nehézségek ellenére is elégedettek a szakcsoportok tevékenységével. Ami szintén nem mellékes: az első fél évben húsz egységben végeztek karbantartási, felújítási munkálatokat a környezeti kultúra javítására. Jobbították az árutárolás és -mozgatás feltételeit, könnyítve a bolti dolgozók munkáját. A tervszerű, gondos munka eredménye, hogy a kisterenyei ÁFÉSZ időarányos nyereségelőirányzatát túlteljesítette. Befejeződött az országos bányagépész-fanácskozás Karbantartási szakbizottságot alakítanak, melyben képviselteti magát valamennyi szénbánya, az ércbányák és a Bányászati Aknamélyítő Vállalat — határozták el szerdán Balatonfüreden az országos bányagépész-konfe- rencia záró ülésén. A ^társadalmi bizottság feladata, hogy segítse a bányák közötti együttműködést, a szakosított karbantartás megszervezését. A bányákban több tízmilliárd forint értékű gép, berendezés van, ezek megóvása, szakszerű felújítása, karbantartása népgazdasági érdek, s ha ebben fennakadás van, az óriási termeléskieséssel, anyagi veszteséggel jár. A tanácskozáson fontos feladatul jelölték ki, hogy az egyre nagyobb értékű és bonyolultabb felépítésű gépek, berendezések javítására —, szintén a vállalatok összefogásával — képezzenek ki specialistákat. A Budapesti Rádiótechnikai Gépgyár salgótarjáni gyáregységében nagypontosságű automata esztergagépen készítik az autóantennák alkatrészeit. A gép tizenegy műveletben állít elő egy terméket. Zsélyi Gábor esztergályos műszakonként kétszázötven darab alkatrészt gyárt — Fotó: Gyurkó — Cipő: 27 forintért! „Támadásban” a kereskedelem A megyénkbeli kereskedelmi vállalatok — igazodván a változó körülményekhez —, szemmelláthatólag áttértek az „offenzív” üzletpolitikára. Erről bizonykodik, hogy jelenleg is két kereskedelmi akció zajlik egymás mellett Nógrádban: a Centrum-napok, illetve az iparcikk-kereskedelmi napok. Ezen a héten —, mint lapunk már írta — a Csongrád megyei áruk vásárára figyelnek a tarjáni Centrum Áruházban. A jövő héttől egy új akció kezdődik a sportcsarnok bejárati traktusában rendezett — diszkont jellegű — árengedményes vásár. A megyében először állnak elő ilyen kezdeményezéssel az áruháziak. Úgynevezett re- guler árukat 30—60 százalékos árengedménnyel kínál az üzlet erre kijelölt tizenöt embere. Összesen tizenkétmillió forint árualapot von ösz- sze a Centrum ebből az alkalomból. Két hónappal ezelőtti megbeszélések alapján a megyénkbeli vegyiáru-nagy- kereskedelmi vállalat, a FŰSZERT, a FÉR, vagyis a Felsőruházati Nagykereskedelmi Vállalat, a KELTEX, valamint az egri RÖVIKÖT hoz portékákat Tarjánba. Egybeszámolván mintegy ötmillió forintos megtakarítást érhetnek el a vevők a tervezett egy hónap alatt. Az előirányzott idő egyébként a forgalom nagyságától függően rövidülhet. Konfekcióruhák, divatáruk, kötött holmik, ágyneműk, vegyi és háztartási cikkek, üvegportékák, kerámiák, konzervek, befőttek, szörpök képezik a kínálatot. Ezek között számos érdekesség is előfordul. Ilyen például a FÜSZÉRT monopolcikke, az úgynevezett „fehér termék”. Fehér címke, rajta perselymalac jelzi az ilyen: egyszerű csomagolású, extra adalékanyagokat nélkülöző élelmiszereket. Főleg az áruk miatt sorolandók az érdekességek közé az alkalmi termékek. A legolcsóbb női cipő például — nem tévedés — huszonhét forintba kerül. Igaz: ezen portékák rejtett hibái miatt később nem lehet reklamálni. A sportcsarnokra egyébként azért esett a választás, mert közel van a városközponthoz, s előtte tágas parkolóhely várja az autókat. A bejárati traktusban zártpá^ lyás önkiszolgáló boltot alakítanak ki, azaz: belépvén a vásárló kosarat fog, körbe-: megy, s a pénztárnál távozhat. Ez az akció egyébként egy; hagyomány folytatása: tavalyelőtt Nagybátonyban, tavaly pedig a tarjáni Beszterce-la- kótelepen tartottak „kihelyezett” vásárt. Az idei mind árualapból, mind engedményben, mind időben túlhaladja az eddigieket. Vele párhuza-r mosan még két rövidebb akciót is vállal a Centrum; csehszlovák hetet tart a besztercebányai Prior Áruházzal való közvetlen árucseréből, valamint — Lakodalom van a mi utcánkban címmel — nász- ájándékvásárt rendeznek. Szécsényiek építik Hajlékot három helyen Alig érte el a három százalékot idén az 'első nyolc hónapban, a Szécsényi Építőipari Szövetkezet nyereséghányada. Az arány kicsiségét főként a kedvezőtlen munkaösz- szetételre, azon belül a lakásépítés túlontúl nagy részére vezetik vissza az illetékesek. ÜJ TERÜLETEN Tavaly például több mint másfél száz lakást adott át megyénkben a szövetkezet. Idén ez a szám valamivel kisebb, de így is jócskán megterheli az egység gazdálkodását. Gondokat okozott az is, hogy tavaly — az ötödik ötéves tervidőszak végén — minden ilyen jellegű munkájukat befejeztek, s így idén télidőben — téliesített munkahelyek híján — légkalapács- csal törhették az átfagyott talajt, rendkívül kevéssé hatékony munkát vállalván. Tanultak is az esetből: az idei télre — megfelelő munkaszer-' vezéssel — gondoskodnak elegendő téli föladatról. A mintegy háromszáz főt foglalkoztató szövetkezet egyébként idén Balassagyarmaton, Szécsényben, illetőleg Pásztón épít lakásokat. Ez utóbbi község új terület a szövetkezet eddigi „történetében”; a Nógrádi Sándorról elnevezett lakótelepen dolgoznak. Még idén át is adnak — a tervek szerint — néhány otthont; Balassagyarmaton — az ott épülő ötvenhat hajlék közül — még e hónap végén szeretnék befejezni huszonnyolc lakás készítését. Keresik a nem maximált áras munkalehetőségeket a szövetkezetiek. A KPM-nek Tarján déli végében építenek — az ottani telephelyre — egy szociális létesítményt. Még ebben az évben be kívánják fejezni. Pásztón téesz- irodát húznak föl; az alapító egységek közül pedig a ka- rancssági téeszben dolgoznak: Nagyobb műhelyeket állítanak össze. KAPACITÁS: LEKÖTVE örvendetes, hogy a szövetkezetnek nincsenek megrendelésekkel kapcsolatos gondjai. Kapacitásuk lényegében már a jövő esztendőre is le van kötve. Ez a körülmény nem kis mértékben annak köszönhető, hogy az egység emberei törekednek a minél jobb minőségű munkavégzésre a különböző területeken. I marxizmus—leninizieys oktatóinak értekezlete Övári Miklós, a Magyar Szocialista Munkáspárt Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára szerdán előadást tartott időszerű belpolitikai és ideológiai kérdésekről azon az országos értekezleten, amelyet az MSZMP Budapesti Igazgatóságán rendeztek az egyetemek és főiskolák marxizmus—leni- nizmus tanszékei, valamint az MSZMP budapesti és megyei oktatási igazgatóságai vezetőinek részvételével. A tanácskozáson részt vett és felszólalt Pozsgai Imre művelődési miniszter is. A marxizmus—leninizmus oktatásának alapvető feladatát abban jelölte meg Óvári Miklós, hogy a hallgatóknak — a marxizmus alapjainak, klasszikus tanításainak megismertetésén túl — sokrétű politikai műveltséget adjon, segítse őket az ország és a világ dolgainak megértésében és megértetésében, a ma kérdéseinek marxista megválaszolásában. Ezt követően a nemzetközi helyzet fő vonásairól, majd országépítő feladataink politikai, társadalmi hátteréről, életünk alakulásáról szólt á Központi Bizotság titkára. Hangsúlyozta: hazánkban nyugodt, kiegyensúlyozott a belpolitikai helyzet. Bár vannak gondjaink, problémáink is, de országunk ennek ellenére fejlődik, gyarapodik. Ideológiai vívmányaink között első helyen méltatta a szocialista hazafiság elmélyülését, az internacionalizmus érzelmi és tettekben is megnyilvánuló erősödését. Ami társadalmunk erkölcsi arculatát illeti — mondta —, még nem vagyunk mindennel elégedettek, a szocialista erkölcs egyes vonásainak erősödéséért még van mit tennünk. A társadalmunk fejlődésében bekövetkezett változások ugyanis nem mindenben és nem mindenütt hozták magukkal automatikusan a tudati változásokat. Ezután Óvári Miklós arról szólt: mit jelent, kell hogy jelentsen ma nálunk a marxizmus—leninizmus oktatójának lenni. Mindenekelőtt — hangsúlyozta — nagyon sok tanulást, hiszen a marxizmus—leninizmus tudománya is fejlődik és gazdagodik, s ezzel lépést kell tartani. Jelenti továbbá az önálló gondolkodást,- az újonnan felmerülő — a politika, az élet napi gyakorlatával összefüggő — kérdések felvetését és megválaszolását, méghozzá nem kész receptek szerint. A marxizmus —leninizmus oktatói együtt élnek a társadalommal — mutatott rá a KB titkára —, benne a napi munkában, a gyakorlatban, együtt a hallgatókkal. Az elméleti tudásokon túl elengedhetetlen, hogy érződjék is oktató munkájukban a meggyőződés, tudják türelmesen meghallgatni mások gondolatait, a hallgatók véleményét is és őszinte, érvelő válaszokat adjanak a felmerülő kérdésekre. Munkájuk módszere ne az iskolás visz- szakérdezés legyen, hanem felnőttek párbeszéde. A marxizmus—leninizmus oktatásának hatékonysága, igazi eredménye abban muta tkozik meg, mennyi embert tudnak nemcsak érzelmileg, har cra tudatosságában is megnyerni a szocializmus ügyének. Ehhez — mondta beszédét zárva Óvári Miklós — tudás, meggyőződés, nyíltság, politikai és elvi bátorság, emberi tartás és példamutatás szükséges.