Nógrád. 1981. szeptember (37. évfolyam. 204-229. szám)

1981-09-26 / 226. szám

Hangszóró melleit Játszani kötelező Az ember elmereng: mi se­gíti őket abban, hogy a le­gendás „majd kihordom az írói terhet" alkotói kényszer­parancsolta kényelem he­lyett az íróversenyt vá­lasszák? Amikor mindössze egy hét áll rendelkezésre, amikor még az aiap is más­tól, a rádiós szerkesztőtől származik; amikor végered­ményben minden terhet, kö­telezettséget, rizikót, játékos, de mégis csak önként maguk­ra vett terhet vállalva meg­írják a hang játékokat. Hát persze, Karinthy Frigyes is mester volt ebben, a lejiető legkomolyabban vette a tré­fát és a tréfás játékot, de mit tagadjuk? — a kávéházi asz­talnál elsősorban. Baráti kör­ben játszadozva a szavakkal, mondatokkal sziporkázva a közös szellemi élmény mellett. Benedikti Béla rádiós szer­kesztő műsora maga a ka­land, és nem is csupán a résztvevőknek, a hallgatónak is, sőt talán neki igazán. Hogyisne! Itt a lehetőség ar­ra. hogy négy, vagy öt ismert mai magyar írót összemérjen egy félig sem komolytalan já­ték keretében. A Bródy Sán­dor utcai mesterdalnokok im­már talán hagyomány, (ami kétszer megtörtént, hagyo­mánynak tekinthető), legyen is, ha lesz elég játékos-ko­moly alkotói kedv mindehhez. Az íróvetélkedő először márciusban hozott igazi ér­dekességet, izgalmat, jó kis- hangjátékok megírásával (egy hét az alkotói idő!), eljátszá­sával, meghallgatásával mind­annyiunknak. Valaki azt ír­ta a szerkesztőnek: legyen gyakrabban, legyen kétheten­te egy-egy ilyen verseny. De a féléves „kifutás” — úgy tű­nik — így is a legrövidebb idő. hiszen túl azon, hogy az írókat egyéb halaszthatatlan munkájuk mellett „be kell ugratni a vetélkedőbe”, a szí­nészek egyeztetése önmagá­ban is komoly gondokat tá­maszt. Hogy mi inspirálhatja, mi segíti végül is a versenyt vál­laló írókat? Csak találgatni lehet, és az is bizonyos, hogy mindenkit más ezek közül: rutin, rang, maguk a társak, a feladat játékos oldala, amelyről persze kiderül, hogy nagyon kevés köze van végül is az önfeledt játékhoz. a szellemi íicánkoláshoz, sok­kal több a „vérkomoly” mun­kához... Szilágyi János ezúttal ott­honukba kereste fel az írókat (Koppányi György, Szakonyi Károly, Bor Ambrus, Marót Lajos) egy-egy rövid interjú idejéig, mielőtt még a mű­vek elkészültek. „A kocsi elő­állott és benne ... egyszóval a kocsi elöálott” — ebből a Koppányi szerint „sötét” alap­mondatból kellett egy hét alatt jó (!) kishangjátékot ír­niuk. A könnyednek mutatott írói. alkotói gond és az ered­mény így együtt volt hallha­tó a műsorban, lehetővé téve azt is, számunkra, hogy azon­nal összehasonlítsuk a szán­dékot és a valóságot, miköz­ben mellesleg a módszert is megismertük, ahogy egyik­másik írónk alkot. A mód­szert, a folyamatot, amely jellemző lehet, sőt, talán a stílusnál is pontosabban mu­tatja meg az embert. Szilágyi maga is nagy játékos — ezért a műhelybeszélgetésekben a lényeget, az izgalmat kaptuk. Ahogy mondani szokás: jó húzás volt! És a színészek ebben az igazán exkluzív versenyben: Haumann Péter volt az ötö­dik mesterdalnok, aztán Siti­ké László. Avar István, Káldy Nóra, Kállai Ferenc, Szilágyi Tibor, kiemelkedően jó kapi­tánya... Sajnos nincs tér elég, pedig éppen a színészi játék­ról lehetne oldalakat írni... Lehet persze a versenyről, a kishangjátékokró] is, mert bár egy mondatból készültek — valamennyi (!) tetszett! Koppányi György Jágó cím­mel írt darabot, amely na­gyon egyszerűen szólva a kis szellemek (színészek rivalizá­lása, pletykálkodása, kicsi­nyessége) harcát és a nevet­séges eredményt mutatta meg játékosan, könnyedén, vidá­man, jellemzően, máig érvé­nyesen, helyenként bravúros rádiós technikával. Szakonyi Károly: Etűd öt hangra című krimije „korszerű” történet a terrorról, terroristákról, jól felépített feszültséggel, sokat sejtető dramaturgiai pontok­kal és olyan „csavarral” a végén, (likvidálják a likvidá- lót), amely emlékeztet ugyan Harold Pinter Étellift című egyfelvonásosára — mégis igazi megoldás, igazán jó já­ték. Ha mégis valamiféle jel­zőt kellene a sorrend kedvé­ért kiakasztani — Bor Amb­rus: Egy hétre Hamburgba című játékára mondható ta­lán, hogy a „legdrámaibb” volt. Egy külföldi kiküldetés előtt percek unalma az uta­zásra (később kiderül a má­sik elhagyására, disszidálás­ra) kész feleség és a férj dia­lógusában, amely a már-már sikamlósán, izgalmasan egy­másra terülő drámai szeletek erősödésével tragédiát is fel­tételező párviadallá fejlődik. Maróti Lajos Ereklye című játéka maga a tökély. Az öreg, üldözött Casanova egy­kori szerelmei (két apáca!) a nagy kaland újrafelidézésé- vel, börtönből szökött elag­gott szerelmük bújtatásával, vallomásaikkal nem csupán a hallható történetről szólnak. Fanyar, de igaz, emberi, te­hát érthető-szánandó, még­sem szomorú, ahogy a régi bűnös estékért vezeklés na­ponta önkorbácsolásra sar­kallja a két öreg hölgyet. Azért szenvednek, hogy újra felidézzék mindennap Casa­novát. Csak nyert, aki meghallgat­ta Benedikti Bála műsorát De szavazni a dalnokverseny eredményére? Kizárólag a játékra, a kis- és nagyhang- játékra. erre a műsorra. Szi­lágyira és a színészekre, ren­dezőkre — a rádióra lehet! <T. Pataki) Egy kiállítás képei Körben a falakon a keretbe zárt üvegek mögött első pil­lantásra valami bonyolult világ tükröződik. Pedig Ló­ránt János akvarelljei, ame­lyeket Rétságon kiállított, nem bonyolultak. Igaz ugyan, bogy a hegyek-dombok barna és zöld foltja, a tavak, folyók fáradtszürke foltokká alakul­nak és mégis megtörténik a csoda. A jelzésszerű vonalból egyszerre mégis fa lesz a ko­pár lankák oldalában. Lám, egyszerű, hétköznapi csoda. Ezek a barna és zöld foltok olyannyira a valóságos tájat kiáltják, hogy szinte fáj ez a kiáltás a terem csöndjében. Egyik-másik akvarell még lágy színeivel is odacsempészi a tárlatlátogatók fejébe az őszt, a kopaszodó erdőt, a meredő ‘^-meztelen fadárdákat. Ugyan­ezek a lágy színek, persze má­sokkal társítva, oldják az imén­ti, szívet simogatóan fájdal­mas pillanatokat. Egy-két lé­pés és mindent felragyogtató nyári napfényben fürdik a szem és a gondolat. Aztán csak a fejünket kell arrébb fordítanunk és tavaszi esőbe fordulnak az emlékek. Lóránt János egyik akva- relljén sincs ember, mégsem ..embertelenek” a képek. Mert nem csupán a befogadó, a néző kapcsolja saját története­it a látványhoz, de a hangulat, amit idéz a látvány, az sem __lehet emberen kívüli. Aligha v onhatja ki a hatás alól ma­gát az, aki végigsétál a fe­gyelmezetten sűrített, ha úgy tetszik: az időből kiszakított és marokra fogott hétköznapi látomások előtt. Hiszen a táj ___velünk, az emberrel teljesedik k i, a mi sóhajnyi, szeptembe­ri-októberi fájdalmunk, az égő-füstölgő kerti gaz szagával keveredő, villanásnyi halál­gondolatunk is ott feszül a biztoskezű munkákban. Talán nem is fest Lóránt János, csak érez, gondolkodik és szerkeszt — a tudatosság nagyon is jel­lemzi őt — a többi pedig már technika dolga. Azt tartják róla, hogy a ma negyven körül járó festőgene­ráció egyik legmarkánsabb egyénisége. S mert „festői ma­gatartásának alapja a könyör­telen; mindenkor a lényeget kutató szemlélődés, a dolgok, jelenségek mögötti törvény- szerűségek keresése” — képe­in nem beszél sokat. Soha nem magyarázza túl mondandó­ját. Fegyelmezett, nagy mes­terségbeli tudással a lényeget adja nekünk — továbbgondo­lásra. Emberi és alkotói ma­gatartását egyaránt jellemzi: kerüli a harsányságot. Most, hogy ákvarelljeit egy hónapon át látni a rétsági Asztalos János Művelődési Központban, ismét örülhe­tünk a festő sorsa ilyetén ala­kulásának. Békésszentandrás- ról indulva, a szarvasi és sze­gedi tanulmányok befejezté­vel Kaposváron tanított. Im­már másfél évtizede annak, hogy a salgótarjáni műterem- lakások egyikébe költözött és azóta töretlenül alkot me­gyénkben. S Számtalan tárlaton szerepelt itthon es külföldön, Szegedtől, Budapestig, Linztől New Yor­kig. Munkásságát számtalan díjjal jutalmazták már, köz­tük a Munkácsy-díjat és Sal­gótarján város nagydíját is kiérdemelte. Október közepéig Rétságjiét- - köznapjaiba lop be a minden­napi csodákból^egy kicsit Ló­ránt János néhány akvarellje. H. Z. Barlang a Gellérthegyben Akik a Szabadság-híd bu­dai oldalánál álldogálva a Gellérthegy bánatosan szür­ke oldalát nézegetik, csak hosszasabb szemlélődés után fedezik fel, hogy nem is olyan egyforma az a színbéli egy­hangúság. Látni ott egy jóko­ra — ház nagyságú — foltot, amely szeszélyes körvonalá­val azt sejteti: egykor vala­miféle barlang tátonghatott e meredélyben, és annak a szá­ját zárták el cementes ta­passzal. E föltételezés tökéletesen igaz, mert még nem is olyan régen, az 1940-es években is látható volt ez a jókora üre­ge, amely akkoriban mint a bűnözők tanyája vált hírhed­té. Hogy kik, s mint vertek a jelzett esztendőkben tanyát, ne firtassuk, ám az vitatha­tatlan tény, hogy emberi szál- láscsinálásra hosszú-hossz évszázadokon át alkalmasnak bizonyult a hegyfalba mélye­dé óriás gödör. Igaz, az 1913-ban ott vég­zett igen kis méretű — alig kétszer kétméteres alapterü­letű — ásatás során nem ke­rültek elő olyan bizonyítékok, amelyek az őskor, vagy az ókor emberének ottani jelen­létére utaltak volna, ám a környék annyira gazdag effél maradványokban, hogy szinte elképzelni sem lehet, hogy az egymást váltó nemzedékek, ne kerestek volna ott mene­déket. Annál kevésbé, mert a le­gendák egész csokra kötődik e kupolás csarnokocskához. Ismerünk boszorkányos mesé­ket, amelyek azt mondják, hogy a söprűn lovagló vén­asszonyok telepedtek meg a sziklaboltozat alatt, és éjsza­kánkat onnan indultak ri- asztgató kőrútjaikra; és ugyanúgy tudomásunk van egy bizonyos Iván nevű jó­ságos remetéről is, aki a hoz­zá ellátogató betegeket a lak­helyétől nem messze levő me­leg forrás vízében, az úgyne­vezett Sárosfürdőben gyógyí­totta. Azaz éppen azon a he­lyen, ahol ma a Gellért- gyógyfürdő áll. Iván remete hihető ott-tar- tózkodása utón azonban igen terjedelmes időnek kellett el­telnie ahhoz, hogy Buda ter­mészeti ékessége látványként is megörökítődjön. Erre a műveletre a múlt század ele­jén került sor, amikor vala­ki egy tetszetős akvarellt fes­tett a Gellérthegy oldaláról. Ez a kép azt mutatja, hogy a mélyedésben egy emberi la­kásra alkalmas kunyhó álL A Vasárnapi Újság 1866- ban pedig azt írta, hogy „.. .a Szent ffiellért-hegy oldalán le­vő barlang tisztességes lakhe­lyet képez, épületekkel, kerí­téssel, udvarral, fával az ud­varon, és a könnyen kielégít­hető emberek nemcsak laká­lyosnak találhatják, hanem még vonzerőt is fedezhetünk föl ama kettős kilátásban, mely a 70 láb magas sziklá­ról- elöl a dunamenti ter­mékeny rónára, s a promon- torvidéki hegyekre, pár lé­péssel oldalt a Rákoson épült ifjú óriásra (mármint Pestre) nyílik”. A barlang tüzetes mérnöki felmérésére azonban száza­dunk elejéig kellett várni. Egészen addig, amíg Kadic Ottokár geológus nem vette a fáradságot, hogy az üregből hosszában is, magasságában is pontos mértéket vegyen. Amint jelentéséből kitűnik, Iván remete barlangja a Fe­renc József-híd, (mai Sza­badság-híd) budai végével szemben a Gellérthegy kiug­ró sziklaormának tövében, mintegy 20 méteres magas­ságban a Duna szintje fölött fekszik. 12 méter széles és 6 méter magas ív alakú nyílása délkeletre néz. Ez a nyílás egy szintén 12 méter hosszú és 11 méter széles — elöl 8 méter magas — tágas csar­nokba vezet, amely hátrafe­lé egy oldalsó és egy hátulsó fülkével bővül ki, a mennye­zet pedig 13 méternyi magas kupolaszerű boltozatot alkot. Az oldalsó fülke 5 méter hosz- szú, és a közepén 3 méteres üreg van. A nagy csarnok há­tulsó részéhez 3 méternyivel magasabban fekvő fülke csat­lakozik. így festett tehát a gellért­hegyi barlang legelső szak­szerű szemrevételezésekor, ám a környéke e mérnöki leírás elkészítése után mindinkább megváltozott. Hogy csak a legfontosabb eseményeket említsük, a hegyormot a fo­lyamparti út kiszélesítése mi­att lerobbantották, és ugyan­csak lebontották azt a bizo­nyos Sáros-fürdőt is, amely­nek helyén 1918-ban a Gel­lért-fürdő és Szálloda fel­épült. Az a Gellért-fürdő és Szálloda, amelynek vendégei nemigen szívelhették, ha a szemközti barlang nvomorta- nyái tűntek a szemükbe. A viskókat lerombolták; majd 1925-ben egy látványos sziklakápolnát formáltak ki ott. Ennek elkészülte után egyházi célokat szolgált a mélyedés . . . Hogy mi történt e termé­szeti képződmény majd négy évtizednyi befalazása után? Erről annyit tudunk, hogy 16 másfél évtizeden át a budai hévforrások adatait gyűjtöt­ték, elemezték ott a hidroló- gusok, majd pedig ők is el­távoztak. A cementes tapasz mögötti rész tehát üres. Hogy mikor válik ismét történelmi és geo­lógiai látványossággá — ki tudja . . . A. L. Megroggyant falak Berceli dilemmák Ugyancsak meglepte Bér­céi község vezetőit a szakér­tői vélemény, miszerint az „al­só iskolát” életveszélyesnek nyilvánították. Eredetileg csupán korszerűsíteni' szeret­ték volna az épületet, ilyen mértékű rongálódásra nem számítottak. A műszerek azon­ban minden kétséget kizárólag kimutatták, hogy a födém- szerkezet cseréje nem javíta­na az épület állagán. Még az elmúlt év decemberében az alsó tagozatos nebulóknak ki kellett költözniük a négy osz­tályteremből. Mi légyen már most a re­konstrukcióra szánt összeg­gel? Eredetileg félmillió fo­rintot ütemeztek be erre a célra, ámbár a Nógrád megyei Tervező Vállalat 3—4 millió­ban határozta meg a teljes rekonstrukció költségét. Rá­adásul a teljes rekonstrukció — a vizesblokk kiépítése, a fa­lak megerősítése — csökken­tette volna a termek és az ud­var területét is. A felújítás te­hát ésszerűtlennek bizonyult. Az alsó iskolában oktatott több mint száz kisdiák elhe­lyezése már tavaly megoldó^ dott — viszonylag megnyug­tató módon. Egy részük a köz­ponti, úgynevezett „kastélyis­kolában” kapott helyet, míg a többieket az iskolanapköziben tanítják, amely eladdig amúgy j is kihasználatlan volt délelőt­tönként. Mindez kompromisszumos megoldásra késztette a község vezetőit. A minap meghozott döntés értelmében az alsó is­kola rekonstrukciójára szánt összeget a kastélyiskola felújí­tására fordítják, javítva ezzel a szintén régi épületben a ta­nítás feltételeit. A felújítás egyebek között a korszerű köz- pontifűtés-rendszer kiépítését teszi lehetővé. Egy dilemma még megol­datlan: mi legyen a jelenleg üresen álló, oktatásra már nem alkalmas iskola épületével? Újabb szakértői vizsgálat fog­ja eldönteni, hogy egyéb célra használható-e, avagy le kell bontani. Ha falai még megkí- mélhetők, akkor sorsáról idő­ben tájékoztatjuk olvasóinkat.1 — p. — Korszerű nyomdagépek a világpiacon Az NDK nyomdagépipara az elmúlt tíz évben megháromszo­rozta termelését, s jó minőségű, korszerű termékeivel komoly ran­got vívott ki a világpiacon. Az NDK nyomdagépeit a világ 70 országa vásárolja. A nyomdagépipar központja a lipcsei Werner Lamberz kombi­nát, ismertebb nevén, a Poly­graph. Ez a nagyüzem, mint a legkorszerűbb hazai gépújdonsá­gok tervezője és szállítója, 14 más nyomdagépgyártó vállalattal együtt képviseli az NDK-t a vi­lágpiacon. A kombinát export- termékei, a különböző nyomógé­pek, a könyvkötő és vágógépek világszerte keresettek. A nyomdagépipar 250-féle ter­méket kínál exportra. Ezek közül külföldön a legnépszerűbb a PLANETA-VARIOCONTROL táv- vezérléses színnyomógép, amely­nél számítógép biztosítja a színek adagolását. Igen keresett az Ori­ginal Perfecta Seypa 115 MR vá- gógepújdonság, amelynek auto- matikája 70 százalékkal megrövi­díti az előkészítési időt. A Polygraph-termékeket a ve­vők kívánságának és igényeinek megfelelően gyártják. Az ofszet­nyomógépeknek például 60 va­riánsát képesek elkészíteni. A kombinátban jelenleg 15 ez­ren dolgoznak. A konstruktőrök újabban a gyártási idő lerövidí­tését tűzték ki célul. A tervezéstől a sorozatgyártásig terjedő időt 27 hónapra kívánják csökkenteni. Jelenleg ez az időtartam a bo­nyolultabb gépeknél 3 év. Mesterek városa A belorusz Ivenyec város 600 éves. Régóta híres ügyes mesterembereiről: takácsairól, fazekasairól, fafaragóiról- Eze­ket a mesterségeket ma is űzik a városban. Napjainkban egyik leghíre­sebb fafaragó — Appolinarij Pupko. Háza a faszobrászat sajátos múzeuma. Csodálatos tehetségű ember, a munka em­bereinek, irodalmi személyisé­geknek, belorusz mesehősök­nek egész galériája került ki a keze közül. Az ivenyeci kerámiát min­denekelőtt csíkos szövethez hasonló díszítéséről ismerni meg. A múlt gazdag hagyomá­nyainak alapján virágzik a korszerű takácsművészet is. Az ivenyeci sokszínű takarók, kendők, térítők és ünneplőru­hák díszítik a mindennapi életet, sikert aratnak a kiál­lításokon. Új köntösben a sziráki kastély Hamarosan ismét eredeti formájában csodálhatják meg a Szirákra látogató turisták a községben található barokk stílusú Teleky-Dégenfeld- kastélyt. A munkákat a Pász­tói Építő- és Szerelő Szövetke­zet végzi. A megrendelő az Olajipari Gázipari Tröszt, amely a sok milliós helyreállí­tási költséget fizeti. Dolgozói számára, oktatáslétesítmény­nek szeretnék használni a „fel­támasztott” nagy értékű kas­télyt. Az épületen végzett munkákkal egyidőben rend­behozzák a hozzátartozó par­kot. amelyet természetvédelmi területté' nyilvánítanak. Gyor­sított ütemben dolgoznak a szakemberek, hogy jövő év el­ső felében végleg befejezhes­sék a munkákat. Az egészségügy hírei Appolinarij Pupko népművész munkái — a „Fazekas”, a „Mester”, a „Magvető”. A DOHÁNYZÁS ELLEN A 14—16 éves dohányosok kétharmada a környezet -,nyo­mására” szokott rá a dohány­zásra — állapította meg egy egészségügyi vizsgálat az NDK-ban. A tüdőbetegségek berlini kutatóintézetének or­vosai ezért újfajta módszerrel kísérleteznek a serdülőkori do­hányzás csökkentésére. Eljárá­suk lényege, hogy a veszélyez­tetett fiatalok környezetét is absztinenciára mozgósítják. Kezdeményezésükre a dohány­zás témáját a korábbinál gyakrabban tárgyalják az is­kolákban, a gyermek- és if­júsági intézményekben. Felhív­ják a serdülők figyelmét a dohányzás okozta megbetege­désekre és következményeik­re, valamint arra, hogy a gyermekkorban kezdett niko­tinélvezet felnőttkorban to­vább fokozódik, s nagyobb a veszélyeztetettség. Jelenleg az NDK felnőtt ■ lakosságának 40 százaléka dohányzik. GYÓGYFORRÁSOK — VlZKŰRÁK A természetes források gyógyvizének terápiás alkal­mazása évszázadok óta ismert. A vízkúra ma is sok betegség­re hasznos gyógymód- Az NDK 166 szanatóriumában évente több mint 350 ezren részesülnek radontartalmú, sós és kénes vízkúrában, iszapr kezelésben.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom