Nógrád. 1981. szeptember (37. évfolyam. 204-229. szám)
1981-09-15 / 216. szám
A köpeny Szükségesnek tartom mindjárt az elején tisztázni: nem vagyok operarajongó, zenei érzékem jottányival sem különb az átlagosnál. Ennek ellenére maradandó élményt jelentett számomra a Zenés Tévészínház pénteki bemutatója, Giacomo Puccini kisoperája, A köpeny. Ez a sorozat dicséretes szolgálatot teljesít a zenei nevelésben és ízlésfejlesztésben, s vállalását többkevesebb sikerrel tisztes eredménnyel valósítja meg, alkalmanként pedig igazán nagy értékek létrehozására is képes. Olyan produkciókra gondolok, mint Petrovics Emil Dosz- tojevszkij-operája, a Bűn és bűnhődés, vagy Bartók Béla „Kékszakállúja”. A köpeny a fenti sort gazdagítja. Mikó András, a Magyar Állami Operaház rendezője avatott mestere a zenés művek. színpadi megjelenítésének, s jó érzéke van a televíziósítás- hoz is. A főcím — a mű, valamint a szereplők és az alkotók megnevezése — szürke, színes készüléken kopottas sárga alapon fut végig, igazodva a kisopera „környezetéhez”, s jelezve egyben a nézőnek, hogy ezúttal nem a „szokványos” operával találkozik, itt aligha lesznek látványos bevonulások, mint az 'Aidában, a Hunyadi Lászlóban, vagy még annyi más zenedrámában. Ez a kisopera annyiban különbözik szemben a többitől — ábrázolt világában, környezetének hangulatában, hogy talán ezért is tudott úgy a szívemhez férkőzni. Ügy érzem, hogy sokkal közelebb áll napjainkhoz, min-, denkori gondolatainkhoz, mint a Bohémélet vagy a Turandot hercegnő. Persze mint minden hasonlat ez is sántít egy kicsit, az igazság ennél árnyaltabb, mégis alkalmas arra, hogy érzékeltesse: az operatörténetekkel kapcsolatos .vélekedésem. A köpeny nem pompás királyi udvarokban, fényes kastélyokban, sötét börtönökben, bohém művésztanyákon játszódik, hanem a párizsi Szajna-parton, ott is a nyomorgók, a jobb sorsról álmodozók bárkáján. Puccini az opera történetét egyik, 1914-es párizsi látogatása alkalmával ismerte meg. Egy alkalommal betért a Grand Guignol színházba, s ott látta Gold véres darabját. Szövegírójával, Ada- mival ügyesen átdolgoztatta a rémisztő történetet, s igazi lélektani drámává gyúrták. Mar- cél, a férj érzi felesége, Georgette elhidegülését, de nem tudja megfordítani a folyamatot, s becsapottságában, hirtelen felismerésében megfojtja az asszony szeretőjét, saját rakodómunkását, Henrit. Puccini e szokványos háromszögtörténet köré valóságos világot teremt, vágyakozó, iszákos rakodókkal, nyekergő verklissel, utcai szerelmesekkel. S mindehhez háttérül ott van még a lámpafényeket ringató Szajna, a felsejlő utcasor. Hamisítatlan századeleji kép — munkásokkal, munkáltatókkal. Lám, a késő romantika egyik utolsó képviselőjeként nyilvántartott Puccini észreveszi már az új osztályosokat, akik az operában, ebben a feudális kori keletkezésű műfajban igencsak ritkán jutnak a szóhoz. Igaz — persze nincs is rá szükség —, nem a társadalmi problémákat hangsúlyozza (bár jó érzékkel jelzi), hanem a magánélet bonyodalmait, a szív kiszámíthatatlan „villanásait”. Mindezt pszichológiai megalapozottsággal, meggyőző erővel. „Egymásnak élni egy jobb, szebb világban” — énekli Henri a szerelmesének utolsó találkozásukkor. Mikó András kulcsnak tekintette ezt a gondolatot. Rendezői munkája rendkívül rokonszenves, mentes mindenféle hivalkodástól. Magát a zenét hagyja élfti, s ez a zene Lehel György vezényletével tisztán, gyönyörűen szól a Magyar Rádió és Televízió szimfonikus zenekara előadásásban. Mikó András jó képességű, fiatal erőkből álló gárdát hozott össze A köpeny bemutatására. Miller Lajos vékony alkatát mackós járással és bő öltözettel nehezíti, jól jellemezve a figurát. Az énekesiek mellett színészi erényeket is csillogtat Tokody Ilona. Molnár András szerelmes rakodó- munkása elsősorban csengő tenorjával tűnik ki. A kisebb szerepekben is kitűnő énekeseket láthattunk-hallhattunk. Le- hoczky Éva, Begányi Ferenc öreg házaspárja, Palcsó Sándor rakodómunkása korrekt teljesítmény. Elismeréssel szólhatunk a díszlettervező Wegenast Róbert és a jelmeztervező Wie- ber Marianne munkájáról. We- genast díszlete hangulatot teremt, s az egyes elemek látható művlsége sem zavar. Hiszen illeszkedik az opera „művisé- géhez”, azaz ahhoz az alapszabályhoz, hogy a beszélgető emberek énekhangon szólnak egymáshoz. A Zenés Tévészínház Piccini Triptichonja első darabjának feldolgozásával emlékezetes élményt szerzett. Nem lettem ugyan tőle operarajongó, de megerősítette bennem a zene és a zenészek, énekesek iránti tiszteletet. Sulyok László Mesterművek újezüstből Rafael Muragyan jereváni iparművész alpakkahuzalból készíti eredeti műveit. Az új- ezüst néven is ismert réz-nikkel ötvözetből az örmény mester filigrán tárgyakat készít. Muragyan minden alkotása megismételhetetlen, egyedi műtárgy. Az alpakka e kiváló művésze eredeti örmény motívumokat használ fel, s készitményeit a legkülönbözőbb árnyalatú féldrágakövekkel ékesíti. Rafael Muragyan művei láthatók az örmény népművészet házában, a moszkvai népgazdasági kiállításon, s számos szovjet városban rendezett kiállításon arattak sikert. Endrefalvai indulás Hogyan kezdődött el az új tanév? — ezzel kopogtunk be Endrefalván az általános iskolába. Kiss Istvánná igazgatóhelyettes elsőként azt az egyszerre jó és rossz hírt említi, hogy megnőtt az elsősök korosztálya. Tavaly húsz kisgyerek ült be az iskolapadba, idén 32. Nem lenne ez sok — hány és hány városi iskolában a kisebb létszámú osztályokba járnak ennyien... — de sok köztük a hátrányos helyzetű. Az elsősök nagyobbik fele cigány kisgyermek — nem az ellátottságuk, felszerelésük, öltözködésük hiányosságai okoznak problémát, inkább a beszédük, a kulturális hátrány. Nem lesz köny- nyű az egyéni foglalkozás! A tantestületben a személyi feltételek igen jók: minden pedagógus képzett, egyikük ezen a nyáron államvizsgázott. Az átlagéletkor 36 év — gondolhatni, mennyi a fiatal; az őszi ifjúsági parlamentre csaknem mindenki „számításba jön". Most csak az ötödik-hatodik osztályosok vannak bent, a két felső osztály őszi betakarítási munkára ment, aMa- gyarmándori Állami Gazdaság szécsényi kerületébe krumplit szednek. A tíz napig tartó munka bizonyára idén is szépen hoz a konyhára. Tavaly és tavalyelőtt nagyon meg voltak elégedve: a nyolcadikosoknak két év alatt annyi pénzük gyűlt össze, hogy a közös nagy kirándulás mellett a ballagás költségeit is fedezni tudták. Az osztályok jártak Csehszlovákiában, bebarangolták Észak-Magyaror- szágot Szilvásváradtól Aggtelekig, mások a Duna-kanyar vidékét. Hogy miért csak ötödik-hatodik osztályosokat találhatunk bent? Jelenleg még két műszakban folyik a tanítás, az alsósok délután járnak. De talán már nem sokáig: ha jövőre felépül az ígért egy tanterem, műhely, W. C.-blokk, ha már délelőtt nem kell napközis foglalkozást tartani, akkor mindenkinek reggel 8-ra csöngetnek be. A községi közös tanács már az előkészületeket megtette az építéshez: társadalmi munkát szerveztek az udvaron lévő törmelékek elhordására (a termelőszövetkezet segített ebben) és kivitelezőt keres az iskolabővítéshez. Remélhető, jövő ősszel az új rész elkészülte lesz az újság! ...........................................................................................................................................................................................................................mii ■■■■11111111111111111 R egényhősből mozihős Vük a vásznon Munka közben Vukot mindenki nagyon szereti. Legfőképpen a gyerekek, de a szüleik sem tudnak ellenállni a lapulevélnyi magasságú, vörös bundájú árva kis rókakölyöknek, „aki” szép nagy füleivel, vidám szemével és kedves természetével az idén belopta magét a tévénézők szivébe. Most a kis rajzfilmfigura szülőatyja, Dargay Attila egész estés mozifilmet készített a Pannónia Rajz- és Animációs Filmstúdióban a négyszer húszperces televíziós sikerműsorból. Ősszel láthatjuk. A bűbájos történet alapja a „magyar Kipling”, a népszerű Fekete István azonos című regénye. Az állatregények írásának mestere kedvesen és szeretetreméltóan állítja elénk a kis Vük nyughatatlan alakját: könyve olvasása közben elfeledkezünk arról, ho^y a róka megdézsmálja a baromfiólakat és éppen azt a kacsát hurcolja el, amelyet pekingi módra akartunk elkészíttetni vasárnapi ebédre. Kell-e nagyobb dicséret, erről az ifjúságnak szánt műről, mint az, hogy a felnőtteknek is tetszik? — Évtizede is múlt már annak, hogy a kezembe került a kisfokáról szóló könyv — mondja Dargay Attila- — Már az elolvasás közben a betűk helyén megelevenedett rajzfilmhősöket, -jeleneteket láttam. Fekete István úgy ír. hogy képzelőerejével vezeti a rajzoló ceruzáját. Ilyen alkalom csak egyszer adódik a rajzfilmes életében, ebben hiszek, hogy semmilyen más műfajban el nem képzelhető munkát találjon. Vukot sem idomított igazi, sem bábrókával eljátszani nem lehetett. — Néhány évvel ezelőtt az egyik pesti lapban megjelentette már ezt a történetét, képregény formájában. — Az egy másik műfaj. Üj figurákat terveztem most, a történetet egyszerűsítettem, a képes forgatókönyvet is már évek óta a fiókomban őrzöm. — Milyen módszerrel mozgatták meg a Walt Disney modorát megújító stílusban rajzolt alakokat? — Hangulatkeltés-képpen le- játszottuk egymás után többször is a film előre felvett szövegét. így kapott ihletet a műterem kilenc rajzművésze, hogy harmonikusan megmozgassa Vukot. a kisrókát, Karakót, a rókanagybácsit, a sünit, a békát, a kutyákat és a kakast, meg a többi erdei és faluszéli állatot. „A rókavárban szuszog nyolc apró rókakölyök. Kag és íny gyönyörködik bennük. Ott van köztük Vük is, a legéletrevalóbb, az öregapja vére van benne, aki a maga idején az első volt a rókanemzetségben. . . Egyszer csak az ember legveszedelmesebb fajtája, a villámló fegyverrel járó vadász rátalál a rókavárra és ez az egész család pusztulását jelenti. Csak Vük marad életben. Sok kemény csatát kell megvívnia, sok mindent kell megtanulnia, míg végül, híres vadász, a rókanemzetség dísze válik belőle. ..” — ajánlja Fekete István a könyvét. — Vukot és társait már készítése közben nagyon megszerettük mi, felnőttek és örülök, hogy a gyerekeknek és a szüleiknek is megnyerte a tetszésüket. A mozifilm csak fokozza jó érzéseimet — mondta befejezésül Dargay Attila, az alkotó. Pálffy Judit NÓGRÁD - 1981. szeptember 15., kedd Jelenet a filmből „Nem rátok, értetek haragszom’." Pusztába kiáltó felhívás Egy hónappal ezelőtt közöltük lapunkban azt a felhívást, melyben a salgótarjáni népművelők tettek javaslatot a Magyar Népművelők Nógrád megyei szervezetének megalakulására. A szervezet megalakításának egyik szorgalmazóját kértük fel; számoljon be a felhívás visszbangjárói! Debreceni diákkoromban a „közművelődés pszichológiai alapjai" tantárgynál tanultuk a népművelő személyiségének összetevőit. Még ma is emlékszem - pedig már jó pár év lepergett azóta az idő rostáján — a népművelő köralakként volt ábrázolva, és ez a kör harminchat részre osztva, minden rész egy népművelői tulajdonságot jelölt: „minden újra való nyitottság", az „állandó önképzés igénye", „közösségi vonások" stb... Mindez akkor jutott eszembe, amikor átnéztem a Magyar Népművelők Nógrád megyei szervezetének megalakulásához jelentkezők névsorát és leveleit. Nógrád megyében körülbelül százötvenen foglalkoznak hivatásszerűen közművelődéssel, dolgoznak művelődési házban, múzeumban, a TIT-ben, üzemekben vagy a közművelődés irányításában. Ez a magas szám, valamint az a tény, hogy kis hazánkban már hét megye népművelői alakítottak megyei szervezetet, és további négy-öt megye készül erre az aktusra; arra késztetett néhányunkat, hogy - Ne Nógrád megye legyen az utolsó! - felhívást tegyünk közzé a NÓGRÁD hasábjain. NÓGRÁD-belí felhívásunkra azonban mindössze hárman jelentkeztek... Érdemes név szerint is megemlíteni őket: Hamerka Gyula 63 éves nyugdíjas, aki évtizedeken keresztül dolgozott vezetőként a közművelődésben, Balázsné Vóradi Anna pszichológus, a Nógrád megyei ideggondozó munkatársa és Tóth Zoltán, a Kossuth Könyvkiadó megyei kirendeltséqének vezetője, ök hárman érezték, hogy ez a felhívás hozzájuk szól. A felhívás szövegét le is stencileztettük, és jelentkezési lapot mellékelve, megküldtük a megye valamennyi nyilvántartott népművelőjének, közművelődési intézményének. Erre, valamint a személyes megkeresésre a 150 megyei népművelőből végül is 42- en jelentkeztek. Van olyan megyei irányító intézményünk, ahonnan csak egy jelentkezés futott be. A Salgótarjánban működő öt szakszervezeti művelődési intézményből csak egy intézmény dolgozói jelentkeztek, és ugyanez mondható el a járási művelődési központokról is. Igaz, nem kötelező megyei szervezetünkbe a belépés, de ilyen passzivitásra azért nem számítottunk. Mi is lett volna megyei szervezetünk célja, amely a Magyar Népművelők Egyesületének elfogadott és államilag bejegyzett alapszabálya szerint működne? A megye népművelőinek összefogása, szakmai segítése, képviseletének ellátása, egyszóval a munkánk színvonalának emeléséhez nyújtana segítséget. Nem „gittegyletet” kívántunk létrehozni, nem egy kipipálható - kívül máz, belül semmi - bizottságot, hanem igenis élő, működőképes szervezetet. A közművelődés dolgozóinak nincs önálló szakmai szervezet e, A Népművelés hasábjain Varsányi Gyula cikke alapján megindult országos disputa mutatja, hogy e szakmának kialakult etikája sincs. A kialakult szakmai szekciók résztvevői most dolgozzák ki azokat a módszereket, amelyek könnyebbé teszik munkánkat. De most felvetődik a kérdés: kiét? Szakmai továbbképzéseken verjük a „tam-tamot”, hogy minél messzebbre hallják: „Érdektelenek az emberek, nem jönnek be a művelődési házba, ráfizetéses a legtöbb rendezvényünk. Igen, így nem lehet csodálkozni azon, hogy érdektelenek az emberek. Mert azok is érdektelenek, akiknek kötelessége lenne bennük a tüzet lángra lobbantani! Nem rótok, értetek haragszunk, s rajtatok keresztül megyén* közművelődéséért. Mert nem mindegy, hogy a megyénk milyen úton megy tovább, milyen helyet foglal el az ország közvéleményének rangsorában. Sajnos, a szeptemberre tervezett megyei alakuló ülést már csak október elején rendezhetjük meg, melyre minden jelentkezőt külön írásban meghívunk. Nem hisszük, hogy csak ennyien leszünk. Tudjuk, hogy sokan gondolkoznak még, latolgatják döntésüket. És mi tényleg azt szeretnénk, ha egymás kezét fogva, egymást támogatva-segítve, tevékeny, igazi népművelői szervezetet alakíthatnánk. Mátyus Imre Balassagyarmatról ír a Magyar Hét A Magyar Hét (az Országos Idegenforgalmi Hivatal hét nyelven megjelenő hetilapjai legújabb száma bemutatja a Hortobágyi Nemzeti Park egyedülálló látványosságait; tájékoztat a szeptember második felében Budaoesten sorra kerülő nemzetközi Liszt— Bartók zongoraverseny eseményeiről. Valamennnyi kiadás ismerteti a Magyar Hét című hetilap őszi-téli szezonban induló szolgáltatásait, valamint a jövő évi üdülés előkészületeinek tervezetét, amelyhez a szerkesztőség várja a lap olvasóinak javaslatait. Az orosz nyelvű lap közli a Szovjet Tudomány és Kultúra Háza programjait; felhívja a szovjet turisták figyelmét a Magyarországon kiadásra kerülő orosz nyelvű folyóiratokra. A cseh-szlovák nyelvű változat tájékoztat Balassagyarmat mai életéről, Csehszlovákiával való jó kapcsolatairól, valamint Ján Kulich nemzeti díjas művész tárlatának megnyitójáról. A lengyel nyelvű kiadás beszámol a Lengyelországban élő festőművész-professzor, dr. Csorba Tibor váci látogatásáról. A szerb-horvát nyelvű lap bemutatja a Szombathelyen létesített „Gazdaániházat”, valamint a belvárosi Kárpátja söröző történelmét, szeptemberi ajánlatait. A román nyelvű változat Gyula városának történelmi nevezetességeivel ismerteti meg az olvasót. A Magyar Hét valamennyi kiadása még számos kulturális, turisztikai és idegenforgalmi érdekességeket ajánl a hazánkba látogató külföldieknek. Lánc és 2ab>a — Restaurálás az esztramosi leieteket A miskolci Herman Otto Múzeumban megkezdték az Esztramos-hegy egyik barlangjából származó leletek restaurálását. Először az időszámításunk előtti ezer körüli időkből fennmaradt vastúr- gyakat. egy zablát és egy lánc maradvány^ konzerválják. Ezekre a közelmúltban lelt Simán Katalin, a miskolci Herman Oltó Múzeum régésze, kinek munkála nyomán a természeti oltalom alatt álló — s az aggteleki karsztvidékhez tartozó — hegy üregében kézi fnrmázású, égetett, vo- nald'szítéses cseréptöredékeit is előkerültek.
