Nógrád. 1981. szeptember (37. évfolyam. 204-229. szám)

1981-09-13 / 215. szám

w

Dutka Ákos

Összkomfortosa !<-é

„kallódó dallamai"

a lakótelepek?

A lakótelepi közművelődésről

Száz évvel ezelőtt született Dutka Ákos, aki 1908-ban részt vett a modem magyar költészet nagy újrakezdésében, forradalmi zászlóbontásában : a Holnap-antológia

megjelentetésében. Ez az irodalomtörténeti jelentőségű pillanat ott Nagyváradon, szülővárosában kapcsolta össze a fiatal Dutka Ákost merész, újat akaró társaival, Ady Endrével, Babits Mihállyal, Juhász Gyulával, Balázs Bélával, Ernőd Tamással és Miklós Jutkával. A régivel való szakítás és az új hangon való megszólalás főleg Ady Endre nevéhez fűződött. De mellette mások is voltak, a holnappsok, a nyugatosok, akik ugyanúgy az „új idők új dalait” akarták megszólaltatni.

Dutka Ákos költői sorsa igen érdekesen alakult. Fiatalon Ady társaként indul, de már korán támadások érik Adyhoz ^hasonló hangja miatt. Kosztolányi és mások kemény ütéseit alig feledtették a harcostárs, Ady meleg szavai: „Valóság és ismerni való tény, hogy Dutka Ákos itt van, s ha nem volna más, mint hívő harcosa a mi harcainknak, akkor is valaki... érték, akit be és le kell jegyeznünk.” Nem vitás, hogy Dutka Ákos költészetének egyik csúcspontja Nagyváradhoz, a Holnap-antológiához, Adyék irodalmi forradalmához kapcsolódik. S ehhez méltó, ehhez mérhető korszaka nincs későbbi munkásságának. Ö maga is később mindig a fiatalságára gondolt, regényes kor-, rajzban meg is írta nagyváradi éveinek történetét a Holnap városa címmel.

Dutka Ákos egyik vallomásában azt 'fejtegeti, hogy Reviczky Gyula és Vajda János költészete mutatott neki utat fiatalkorában, s mindenekelőtt, mindenekfelett: Ady. És hozzáteszi:' „talán vesztemre”. Mert az Ady-hatás

■; .... - —- < ■

Dutka Ákos levele 90 éves korából.

túlzottan erős volt, és egy életre szólt.

Költői hangja kezdettől fogva impresszionista, teli zeneiséggel, fátyolos ábrándokkal, sejtelmes-elmosódott hangulatokkal. A tűnő pillanatot akarja megragadni (Ha tűnt a perc), az első tavaszi virág nyílását (Hóvirágok). Az első világháború „vérszagát” hozzá is elviszi a szél. A váradi esték hangulatát, a Körös- parti séták perceit, amerikai útjának pillanatait rövid versekben örökíti meg. Olykor úgy érezzük, hogy a költőbarát, Juhász Gyula lírai hangjához áll közel Dutka Ákos egy-egy alkonyati hangulatképe, Nirvána-sejtelme. Az elmosódott hangulatok ábrázolása sikerűit talán legjobban a költőnek. A reggel „opálos, hamvas”; a város

125 éve született

Modern

irodalomtörténeKrásunk

megalapozója

’ 125 éve, 1856. szeptember

12-én született Riedl Frigyes, a modern magyar Lrodalom- történetírás egyik megalapozója. A budapesti egyetemen Gyulai Pál tanítványaként szerzett irodalomtanári diplomát, s már mint ismert kritikus, a kiegyezés utáni korszak legnívósabb sajtóorgánumainak (Pesti Napló, Budapesti Szemle) munkatársa, csaknem huszonöt évig középiskolában tanított Innen nyert meghívást 1905-ban mestere, Gyulai Pál megüresedett egyetemi katedrájára.

Kiváló pedagógus volt, másfél évtizedes egyetemi működése új korszakot jelentett a magyar irodalom felsőfokú oktatásában. Előadásaiban — merész újításként — a kortársi irodalommal is foglalkozott, a klasszikusok értelmezésében pedig az elsők között alkalmazta a korszak progresszív filozófiai irányzatának, a pozitivizmusnak a hatására a lélektani elemzés módszerét.

Irodalomtörténeti tanulmányait és kritikáit is áthatja ez a sajátos, az írói, alkotói munkásságot az egyéniségen keresztül megközelítő eljárásmód, amellyel — akaíva-aka- ratlanul — a századvégen kibontakozó új magyar irodalom győzelmét segítette elő, hiszen «ennek az irodalomnak az egyik legfontosabb alapelve az egyéniség szuverenitásának a hirdetése volt, szemben az akadémizmus merev

dogmáival. Egyik inspirálójává vált a kilencvenes évek nyugatos tájékozódásának is: fiatal korában maga is sokat utazott, s a külföldön szerzett benyomásoknak nagy jelentőséget tulajdonított az írói alkotó munkában.

Fő művét Arany Jánosról írta (1887), a már említett lélektani elemzés módszerével sokoldalúan ábrázolva nagy költőnk bonyolult egyéniségét. A magyar irodalom főirányai című. műve (1896) szellemi fejlődésünk összefoglaló képének első kísérlete. A tanulmány legszélesebben kidolgozott része Mátyásról és a magyar reneszánszról szól, a mű különben — akárcsak a Magyarok Rómában című kul- túrhistóriai könyve (1900) — lényegében töredéknek tekinthető.

Kuriózumnak számít, hogy műveinek egy része csak halála (1921) után, tanítványainak gondozásában látott napvilágot (Vajda, Reviczky, Komjáthy, 1932; * Madách, 1933; Vörösmarty Mihály élete és művei, 1937; Kölcsey Ferenc, 1939; A magyar dráma története, 1939—40), sajnos többnyire sokszorosított jegyzet formájában. Itt az ideje, hogy egy műveiből készült válogatás közreadásával a mai olvasó is megismerhesse Riedl Frigyesnek, újabb- kori irodalomtörténetírásunk e nagy alakjának maradandó munkásságát.

Tasnádi András

„párás uszályban áll”; Velence „hosszú hűvös árkádok árnyával” fogadja; a szőnyegen „tűzszélű árnyak” pompáznak. A fegyelmezettséget követelő szonettformát nagyon kedvelte, épp úgy, mint Juhász Gyula. Eredeti életképszerű verset ír szonett formában (A csorda), máskor a világháború gondja nyomasztja (1916), s az alföldi katona arcképét rajzolja meg szonettjében (A közkatona).

A felszabadulás után Má- riaremetén élt. Sokáig hallgatott, | majd új versekkel, válogatott versgyűjteményeivel jelentkezett. Kallódó dallamok címmel rendezte sajtó alá verseit. Az volt az érzése, hogy versdallamait elfelejtik. Szerencsére e jóslata nem vált be. Az öreg költőt a békéscsabai nyomdásztanulók válogatott verseinek új kiadásával lepték meg. A Holnaptól Remetéig cíművel (250 példányban). A csaknem 90 éves költő verseit a Magvető tette közzé. Születésnapján nem volt egyedül, barátai, olvasói kopogtattak be remetei házának kapuján.

1970. szeptember 11-én jártunk nála a kecskeméti Forrás folyóirat „képviseletében”. Derűsen fogadott kis házában. „A versírás született betegség. Ügy látszik, én nem gyógyulok ki belőle soha” vallotta meg az ekkor készült interjúban. A vénség balladájában bölcs rezignáltsággal tekint végig életén. Nem lázadozik, nem panaszkodik. A megértés derűje járja át. Lámpája ég, a költészet tüze is világít még. Balzac zsugorodó „szamárbőrét” emlegeti, meg-megáll az őszi kertben, eltűnődik a múlton. Mintha ezt a kései Dutka-lírát nem becsülték volna eléggé. Igaztalanul csak a fiatalkor fényeire figyeltek, s a kelleténél kevesebbszer vették észre a költő „őszikéinek” varázsát.

Kallódó dallamok Dutka

Ákos versel T Reménykedem, hogy nem. Egy-egy évforduló, így ez a mostani — m költő századik születésnapja —: jó alkalom a számvetésre. A költő emlékét az irodalomtörténet és művei őrzik, ömaga a Végrendelet című versében ezt írja: „Hogy voltam, éltem, sokszor lelkesülve, /Hirdesse néhány árva verssorom. / S ha nem lenne szív, hol visszhangra lelne, / Szórjátok kertemben szét marék porom, / Feltámadok; színként, illatként lebegve, / Az esti szélben bókoló virágokon.”

Szekér Endre

Magyarországon több mint egymillióan élnek lakótelepeken. Nemcsak a fővárosban, a vidéki nagyvárosokban is tízezrével zsúfolódnak össze az emberek. Káposztásmegyer tervezett létszáma egyenesen százezer. A lakások összkomfortosak, de összkomfortosak-e maguk a lakótelepek? Nem az orvosi rendelőkre, az óvodákra, az iskolákra, az üzletekre gondolunk, hanem a kultúrára. Az óvodák meg a többiek természetesen alapvető dolgok, sőt szintén a kultúra részei, de mi van a közművelődéssel. Mit tehet á közművelő, hogy az emberek az egész lakótelepet összkomfortosnak érezzék?

Felkészületlenül.

Az építész álma töredékesen valósul meg. Az egyik budapesti lakótelep tervezője azt mondta egy újságírónak, hogy ott bizony nem szívesen élne. Kompromisszumokat kíván a gazdasági helyzet, az érvek mögé bújó emberi kényelem és restség. Tehát egy „józanabb” terv születik, s aztán felépül az város, a lakótelep. No, nem mindjárt az egész, először csak a lakások, az utak, néhány élelmiszerbolt, a legfontosabbak. A többit kicsit elhalasztjuk. Néhány év beletelik, mire a teljes alapellátás úgy, ahogy meglesz, s hol vannak akkor még a különlegesebb igények: a szakorvosi rendelő, a szaküzlet stb. Ez a logika mintha természetellenes volna Mintha először az emberi test külső határai alakulnának ki, s csak jóval később a belső szervek: a tüdő, a vese, az idegrendszer, az agy. A tudatról ménem is beszélve. De egy kicsit előreszaladtunk.

Egy lakótelep pusztán mérnöki konstrukció? Az építészek szerint a házak fölhúzása után meg kell szervezni, föl kell építeni, működtetni kell a városrész társadalmát. A városépítés ily módon sohasem fejeződik be, társadalma, urbáriuma folytonosan fejlődik, alakul, változik. Pontosabban alakulnia, fejlődnie, változnia kellene, ami elsősorban már nem a gazdasági helyzet függvénye... És ebben talán többet tehetnek a népművelők, mint az építészek.

Magyarország lakótelepei sehol sem alkotnak önálló egységet, általában egy régi városhoz csatlakoznak. Az „őslakók” úgy érzik, megrövidítik, az újak, hogy elhanyagolják őket A működtetők nem végeznek alapos, feltáró elemzést a lakótelepekről, pedig a tervszerű munkának ez volna az alapfeltétele. Az emberek hálóhelynek, alvóvárosnak, s nem sajátjuknak tekintik, hiányzik belőlük az igazi otthonosság érzése, nincsenek szálak, amelyek odakötnék őket.

Az otthonosság feltételei

A kötődésnek feltételei vannak. Csak kettőt említek. Az egyik, hogy ki tudnak-e alakulni egy városrész sajátos hagyományai, s ezzel a mo- zaikszerűen összetevődő népességből szerveződhet-e valamilyen határozott arculatú egység. Magától nem. Akkor pedig lehet-e kívülről, tudatosan szervezni, segíteni a szokások, hagyományok kialakulását? Igen. Ekkor jöhet a közművelődés. A népszerű szabadtéri rendezvények mozgósító hatásukkal már sok lakótelepen hagyománnyá kezdenek válni. Jó példa rá a fővárosban évek óta sikeres „színházalási” akció. Amatőr művészeti csoportok előadásokat tartanak a tereken, a parkokban összegyűlő tömegnek. De ugyanilyen hatásuk van a sportrendezvényeknek, gyermekprogramoknak is.

Egy másik fontos feltétel, hogy a telepen élők ténylegesen részt vehessenek saját sorsuk intézésében, az őket érintő döntésekben. Ha a lakosság felajánlásait, kezdeményezéseiket, javaslataikat komolyan veszik, az nagymértékben hozzájárulhat a lokálpatriotizmus kialakulásához: sajátjukként vigyáznak a parkra;

büszkélkednek a tornacsarnokkal.

l\ozmuveloaes — objektum nélkül

Már szóltunk arról, hogy a kiegészítő intézmények egy része vagy nem, vagy csák több éves késéssel készül el.1 Például a játszószoba, a klub, a művelődési ház, a .könytár. A más célú helyiségek azonban vállalhatnak közösségi, kulturális funkciót. Nem új találmány, a leggazdagabb nyugati országok is igyekeznek az egymást nem taszító funkciókat összevonni. A lépcsőházak, a kerékpártárolók, a szárítóhelyiségek, az iskolák, a pártházak közművelődési cél-- ra is használhatók.

Fontos, hogy a kulturális munka a helyi viszonyokhoz, a szociális összetételhez igazodjék. Talán nem az avantgar- de-irodalom terjesztése, hanem az olyan kultúra terjesztése a fontosabb, amely a családokat a mindennapi döntésekre készíti fel, például a gyereknevelésben, a lakáskultúrában, az öltözködésben, a táplálkozásban stb.

Az emberekkel manapság sok intézmény foglalkozik — az egészségügytől a jogsegély- szolgálatig —, amelyek gyakran elszigetelődnek egymástól. A lakótelep kulturális szervezője vállalhatná, hogy élő kapcsolatot teremtsen az egyes ágazatok között, s ezzel segítsen az embereken, akiknek egyszerre vannak egészségügyi, nevelési, jogi és kereskedelmi problémáit.

PéterH Ferenc

DUTKA ÁKOS:

ADY SZOBRA ELŐTT

Tekints le már most bronzszemeddel: a váradi, a régi nagy hiteddel, pajtásod áll most ím előtted, kivel a holnap szent frigyét kötötted. Bálvánnyá válva, fenn ragyogva nézhetsz ma már a csillagokba.

A „Három hoUótóT egész idáig nagy volt az út a büszke máig.

Magyar sorsunknak pirkadásán fellobbanó tűz: Te ősi Sámán maradj így itt e forgatagban s maradjunk egyek a Te szavadban; hogy visszahullva mind e rögre magyarok maradjunk mindörökre.

Én az maradtam, — s hozzád kiáltva vallom a magyar sors hajnalába: amit Te hoztál: forradalmat, hitet, leidet az új szavaknak megőrizzük, röpítve fennen, hozzád méltóbban, lelkesebben; hogy úgy nézhessünk bronzszemedbe: Sámánunk maradtál Ady Endre.

..............................

i

iiittiiliiiniii'iinittilllfiniinimitiiiitiiv

i kár hiszik, akár nem, ZS én valamikori, kezdő hírlapír ász koromban felcsaptam egyszer Cyranónak is. Azaz valamiféle pénzcsinálta Cyranónak —, amint majd a továbbiakból kiderül. A kedves olvasók mindannyian tudják, hogy Rostand, a még múltabb francia irodalmi korok drámai jelese úgy alkotta meg híres nagy orrú, de lovagiasságban, bátorságban, szellemiekben . halhatatlan hősét, aki a fatuskó agyú szépfiú nevében gyönyörűséges szerelmi tirádákat zeng szerelmének, Roxánnak. Pedig ez a csodálatos lángolás -, amit az éj leple fed —, nem másé, mint Cyranóé.

Csakhogy én csöppet sem lángoltam Csöpikéért, akiért Sz. Laci, akkori lapunk expe- ditőre Szerint lángolnom kellett volna. Azt sem tudtam, hol, merre termett ez a lány kies városunkban. Azt igen, hogy Laci barátom meglehetős anyagiakkal bír, van felesége, gyereke és harminc-egy- néhány éves, jócskán kopaszodó fejjel úgy belehabarodott egy bizonyos Csöpikébe, hogy az már abnormális. No, de ilyen a szerelem. Sőt több.

Ügy érzem, valamit illik még megmagyaráznom. Az ex- peditőrség valahai koromban az újság szétosztását jelentette, amerre az előfizetők, olvasók vóxták —, mint a mai posta jelentené. Ezt csinálta

MACSKABUNDA

barátom és elég tisztességes

jövedelemmel, mert íme, egy napon a következő kéréssel közelített meg:

— írjál nekem egy verset Csöpikéhez! Jobban megadom az árát, mint a szerkesztő.

Abban a húsz-egynéhány éves

korszakomban magam sem voltam különb állapotban, mint Laci barátom. Ahogy

közhelyesen mondani szokás, fülig szerelmes a színház harmadrendű naivájába. Kicsi, de nagyigényű művésznő volt. Összekötő szerepeket játszott egy-egy prózai darabban, de egy csodálatos irhabundára vágyott tőlem azokért az apró kegyekért, amelyekkel albérleti szobája földszintes ab- laJtában éjszakánként megjutalmazott. „Egy csók és más semmi" — ócska operett — ócska jutalom. Szóval a bunda. Hát mit meg nem tesz egy ifjonc újdondász egy Olyan hölgyért, amilyenért ebben a városban egykoron Ady, Krúdy vágyakozott, gyönyörűséges szavakkal körülhímezve álmai álmát.

Én kezet adtam Laci barátomnak, elkötelezettséggel a költői hívségre. Eszerint a kívánt versekben a barna Juditból aranyszőke Csöpi lesz,

a karcsúból angyalosán dun- di.

Ettől kezdve anyagilag elég jól megeredt a csikóm. Laci szerelmi hölgye, úgy látszik, nemcsak érzékileg, de művészeti gyönyörűségeiben is telhetetlen volt. Én meg boldogan rakosgattam félre irodalmi filléreimet, melyeket fordított Cyranóként Lacitól nyertem. Gondoltam, ebből megveszem Jutkának a vágyott irhabundát.

J

ó idő telt ezzel a kétéltű szerelemmel. Néha már magam sem tudtam, Jutka vagy Csöpi-e a barna, illetve a szőke — szerencsére barátom mindig kiigazított. Ez nekem, az új forintokban elég sokat jelentett.

Ám egy napon, egyszer, valami véglegesen tébolyult napján azzal rohant rám Laci: írjak regényt halálos szerelmükről.

— Na — mondom Juditnak, az én harmadrangú nai- vámnak: — Vagy besegítesz, vagy. fuccs az irhának. — Ugyanis bírt némi stílus- és meseszövő készséggel a

színpadi irodalom bogáncsai

révén.

Mondanom sem kell, Jutka úgy dolgozott, mint egy őrült angyal. A szerelmi viszonyok, külső formátumok alapján már úgy ismertük Csöpit és haveromat, hogy mjnden mozdulatukkal tisztában voltunk.

Felváltva írtuk a regény részleteit. Ahol nem stimmelt valami, összesimítottuk. Ügy illeszkedtek egymáshoz a folytatások, mintha egyetlen öntvény lennének.

Hanem egyszer a mindvégig láthatatlan Csöpike valahogy beleunt az irodalmi szerelembe. Csömöre lett a versektől — melyeket pedig én oly buzgalommal hidrogéneztem barnáról szőkére —,' véget vetett közös ügyüknek Lacival, és végét ért mindkét fura regény. Mármint a magamé is.

C

söpike, Laci barátomé, valami jövedelmezőbb partnerra lelt. Nem volt költő, de több takarék- pénzű abban a háború utáni forduló világban. Az én irha- bundásomat meg, aki amúgy is már csak egy macskabunda birtokosa lehetett volna, elkarolta egy irhabunda-tulaj- donos.

Hát áldásom rajtuk.

Barna Tibor

NÓCRÁD — 1981. szeptember 13., vasárnap 9

1