Nógrád. 1981. augusztus (37. évfolyam. 179-203. szám)

1981-08-19 / 194. szám

Tűzhelyek Salgótarjánból Burgonyaszüret Félévi összegzés Legyen nyugodt a határ Palóc Kupa A Salgótarjáni Vasöntöde és Tűzhelygyár évente százháromezer villanytűzhelyet készít a hazai piacra. Jelentős exportkötelezettségeik vannak. Évente mintegy negyvenezer tűzhelyet exportálnak. Képünkön: Kelemen János és Nyerges József elektromos tűzhelyek összeszere­lését végzi. (Tűzhelygyári információnk a 3. oldalon). A tanácsi és szövetkezeti kereskedelemben Csaknem 147 millió szociális célokra A taná"sl kereskedelmi vál­lalatok és a megyei ÁFÉSZ- ek középtávú szociális tervei­nek elkészítésével kapcsolatos tapasztalatokkal foglalkozott a KPVDSZ megyei bizottsá­ga. Az összesített adatok szerint, a tények' azt bizonyítják, hogy az V. ötéves terv szociálpoli­tikai terveit 22,4 százalékkal túlszárnyalták. Az átlagnál na­gyobb mértékű fejlődés tör­tént a Nógrád megyei Ipar­cikk-kiskereskedelmi Válla­latnál, a salgótarjáni, a Ba lassagyarmat és Vidéke ÁFÉSZ-nél, a galgamenti és a szécsényi ÁFÉSZ-nél. A mostani tervciklusban a korábbiakhoz képest még gyorsabb ütemet diktálnak az említett területeken. A ter­vek szerint a VI. ötéves terv­ben szociálpolitikai célokra csaknem 147 milliót költenek az V. ötéves tervben felhasz­nált 88 millióval szemben. Az összeg jelentős részét a munkavédelem és a munkakö­rülmények javításának szol­gálatába állítják. Az előbbi feladatokra csaknem 80 mil­liót használnak fel. A növe­kedés üteme meghaladja a 69 százalékot. Az ÁFÉSZ-eknél diktálnak erőteljesebb tem­pót. A bázishoz viszonyítva több mint 20 millió forinttal költenek többet az említett célokra. A balassagyarmati, a kisterenyei és a szécsényi AFÉSZ-eknél az V. ötéves tervhez viszonyítva több mint háromszorosára növelik a munkavédelmi célokra fordít­ható összeget, ami kissé túl­zottnak is tekinthető. • Jelentős összeget — több mint húszmilliót. — költenek munka- és védőruhákra. A növekedés bizonyos mértékig összefügg a munkaruhák árá­nak növekedésével, a kihordá­si idő csökkentésével, ugyan­akkor a munkavédelmi szabá­lyok is konkrétabban írják elő azok biztosítását. Előrelépés várható az öltö­ző-fürdő, mosdó célokra ter­vezett összegek felhasználá­sában iß. bár e tekintetben további javulásra van szük­ség, mert a kereskedelmi egy­ségek jelentős része még min­dig csak a minimális színvo­nalat éri el. Ez azzal függ össze, hogy a gazdálkodó szer­veknél még igen sok a bérle­mény Ezek legcsekélyebb rendbetételéhez is jelentős összegekre van szükség. A szociális célokra tervezett összeg 24 százalékát fordít­ják a munkakörülmények ja­vítására. Ennek során jobbá teszik a szellőzést, a fűtést, a világítást és az anyagmozga­tást. Az előbbiek közül meg­különböztetett figyelmet kap a fűtés és az anyagmozgatás korszerűsítése. E két területen több mint 12 millió forintot használnak fel. Például a pásztói ÁFÉSZ-nél bevezetik a kiskonténerek alkalmazását. A biztonságtechnikai felada­tok közül megoldják a villa­mos berendezések érintésvé­delmét és a védőberendezések felszerelését. Szerepel még az üzemétkez­tetésben részt vevők számának növelése, az üdültetési lehe­tőségek bővítése, a meglevők színvonalának emelése, a ka­pacitások teljes kihasználá­sa, a fiatalok lakásépítésének segítése. Utóbbira 92 száza­lékkal fordítanak többet, mint a korábbi középtávú tervben. Az egészségügyi körülmények javítását több mint kétmillió forint szolgálja. Ennek során Salgótarjánban egy üzemorvo­si rendelőt hoznak létre. XXXVII ÉVF 194. SZÁM ARA: 1,40 FORINT 1981 AUGUSZTUS 19., SZERDA VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! NOCRAD AZ. MSZMP NÓGRÁD MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉSA MEGYEI. TAN ÁCS LAPJA Reagan döntése nyomán Tiltakozások a neutronfegyver gyártása ellen Táviratok, levelek százai érkeztek az elmúlt napokban az Országos Béketanáes címére: szocialista brigádok, üzemi, munkahelyi közösségek annak a megdöbbenésnek, felhábo­rodásnak adnak hangot, amelyet a ncutronfegyver sorozat- gyártására vonatkozó amerikai döntés váltott ki közvéle­ményünkből. A kollektívák gondolataiból kontinensünk, s a világ békéjéért érzett mélységes aggodalom, felelősség csen­dül ki. A Váci Forte gyár 63(i dol­gozójának aláírása húzza alá a tiltakozást a világ békéjét veszélyeztető lépés ellen. „Ha­tározottan ellenezzük az újabb tömegpusztító fegyve­rek, így a neutronbomba gyár­tásának megkezdését” — hangzik a levél. A Szegedi Paprikafeldolgozó Vállalat híradása beszámol arról a röpgyűlésről, amelyet a vesze­delmes és embertelen nukleá­ris eszköz előállításáról ér­tesülve tartott a kollektíva, s ahol a döntés sürgős felül­vizsgálatára, és visszavonásá­ra vonatkozó követelésüket fogalmazták meg. Hasonló tartalmú felhívással fordult a társkollektívákhoz a Szege­di Textilművek Ho Si Minh Szociaista Brigádja, vélemé­nyéhez az üzem valamennyi dolgozója csatlakozott: „meg­engedhetetlen, hogy boldogu­lásunkat, jövőnket, a józan ész érveit semmibe vegyék. Hisszük, hogy Helsinki szel­lemében csak a tárgyalás le­het az egyetlen út, amely a kölcsönös biztonságon alapu­ló békés egymás mellett élés­hez, az enyhüléshez vezet”. „Ha valamennyi békeszerető ember az országban, s szerte a világon, felemeli szavát, a fegyverkezési verseny új sza­kasza ellen, a közvélemény ereje végül megakadályozhat­ja az imperialista törekvé­sek megvalósulását” — feje­zi ki meggyőződését a MÁV debreceni üzemfőnökségén dolgozó Allende Szocialista Brigád felhívása. Reagan elnök döntése kü­lönösen cinikus kihívást je­lent a népek békeakarata el­len, hiszen éppen akkor szü­letett. amikor az első atom­támadással sújtott japán vá­rosok tragédiájára emléke­zett az emberiség. A többi között erre mutat rá a Szol­noki Kőolajkutató Vállalat dolgozóinak távirata. Hiro­sima és Nagaszaki tanulsága­ira figyelmeztet a Népművé­szeti és Háziipari Szövetkezet több mint ezer dolgozója ne­vében megfogalmazott levél is. „Az SZKP XXVI. kong­resszusán elfogadott béke­program megvalósítása ad­hatna alapot valamennyiünk nyugodt, biztos jövőjéhez” — hangsúlyozza a pacsai Ha­ladás Mgtsz állásfoglalása. Az ipari és mezőgazdasági üzemek kollektívái mellett, több tudományos intézmény — köztük az MTA szegedi biológiai központjának — kutatógárdája is hangot adott tiltakozásának. Kedden nagygyűlést tar­tottak a paksi atomerőmű építői. A nagyberuházáson dolgozó fiatalok véleményét tolmácsolva Dombi Imre, az építkezés KISZ-bizottságának tagja kiemelte: az első hazai atomerőmű létrehozói jól is­merik a nukleáris energia ha­talmas erejét, s határozottan állás foglalnak azért, hogy a világon mindenütt csak békés célokra lehessen felhasználni. A nagygyűlés résztvevői az Amerikai Egyesült Államok kormányához címzett távirat­ban követelték, a neutron- bomba gyártását elrendelő elnöki döntés visszavonását, s a tárgyalások mielőbbi meg­kezdését a Szovjetunió javas­latainak megfelelően. (MTI) Szakszervezeti népművelők kitüntetése Szakszervezeti népművelő­ket, könyvtárosokat, a köz- művelődés kiváló munkásait tüntették ki kedden a SZOT székházában alkotmányunk ünnepe alkalmából. Az ün­nepségen a szakszervezeti ne­velő munka 74 aktivistája vet­te át a művelődési miniszte­ri kitüntetéseket, közülük 64-en a Szocialista kultúrá­ért, tízen, a Kiváló munká­ért kitüntetést. Virizlay Gyu­lának. a SZOT titkárának kö­szöntője után Ligeti László, a SZOT alelnöke adta át a ki­tüntetéseket. Népművelők köszöntése Évek óta hagyomány, hogy augusztus 20-án, nem csak az űj kenyér ünnepét, az alkot­mány napját köszöntjük, ha­nem a népművelőket, a kul­túra munkásait is. Tegnap délután a salgótarjáni Nógrá­di Sándor Múzeumban tartot­ták meg a megyei ünnepsé­get. Az alkalomhoz illő mű­sorral kezdődött a kitünte­tettek, jutalmazottak kö­szöntése — Patakiné Kerner Edit és a salgótarjáni zeneis­kola tanárainak előadásá­ban. Ezt követően a közal­kalmazottak szakszervezeté­nek megyei titkára. Bodor Lászlóné mondott ünnepi be­szédet. Hangsúlyozta, hogy közművelődés-politikánk a fejlett szocializmus építésé­nek egyik legfontosabb esz­köze. Olyan kultúrára van szükség, amely a szocialista életmód alakítását segíti, a politikai és' általános művelt­séget egyaránt gyarapítja, hiszen, a közösség igénye a sokoldalúan képzett ember. Mindezt a hivatásos népmű­velők a kultúra „társadalmi munkásaival”, együtt, a tár­sadalmi yés tömegszervezetek- kel, intézményekkel koordi­nálva tudják csak megfelelő­en ellátni.. Nagy feladat az igények felkeltése és kielégí­tése. A megye minden becsü­letesen dolgozó népművelő­jének és a kitüntetetteknek külön is további jót munkát, sikereket kívánt köszöntője végén Bodor Lászlóné. Ezután került sor a kitüntetések, ju­talmak átadására. Először dr. Horváth Istvánt, a megyei múzeumi szervezet igazgató­ját köszöntötték, aki hétfőn a Parlamentben, Kiváló nép­művelő kitüntetést vett át. Majd Berki Mihály, a me­gyei tanács elnökhelyettese, Feuer Andrásnak, a Magyar Rádió munkatársának Ma- dách-díjat nyújtott át. Szoci­alista kultúráért kitüntetést kapott a ceredi pávakör, Ger- hát Gyuláné, a pásztói járá­si nagyközségi könyvtár igaz­gatóhelyettese, Mengyi János tanár Nagybátonyból, Mocsá­ri Ferenc Somoskőújfalui ál­lomásfőnök és Szabó István­ná tanítónő, a salgótarjáni Pe­tőfi iskolából, Kiváló mun­káért kitüntetést 11, minisz­teri dicséretet 5 személy ve­hetett át. Az Olvasó ifjúsá­gért pályázatban legtöbbet tevékenykedők közül 11-en kaptak jutalmat a megyei KISZ - bizottságtól. Nógrád a Divatcsarnokban. lit az enittNíkHtdKz Ügy is mondhatnánk, ma zárul a budapesti Divatcsar­nokban a „Nógrád megye be­mutatkozik” kiállítás és vásár, de szeretnénk, ha inkább most kezdődne. Mármint egy olyan folyamat, amelynek megindulását, e rendezvény is jelentheti. Négy nagyvállalat, a Sal­gótarjáni Ruhagyár, az öb­lösüveggyár, a vasöntöde és tűzhelygyár, a balassagyar­mati Ipoly Bútorgyár és há­rom szövetkezet, a Salgó Ci­pőipari Szövetkezet, a Palóc Háziipari Szövetkezet és a fémbútoripari szövetkezet, vett részt az augusztus 13— 19-ig tartó egyhetes bemuta­tón. A jelek szerint a legna­gyobb sikere az Ipoly Bútor­gyár Piroska étkezőgarnitú­rájának volt, annak ellenére, hogy a legdrágább a bemu­tatott három közül. íme a példa, hogy a jó és praktikus termékért a vevők nem saj­nálják a több pénzt. Sokan érdeklődtek a Palóc Háziipari Szövetkezet ízléses népmű­vészeti termékei iránt és tet­szettek a Salgó Cipőipari Szö- vekezet lábbelijei, örvende­tes jelenség, hogy a gyártók már bemutattak több olyan modellt is, amelyet 1982-ben gyártanak. A Centrum Áruházak há­lózatába tartozó Divatcsarnok a főváros talán legpatinásabb áruháza, a Corvinnal együtt. A Lotz-teremben kiállítani önmagában sem csekélység, és ha ehhez hozzávesszük, hogy Nógrád előtt ez mind­össze Békés megyének sike­rült, akkor azt mondhatjuk, nagy szó. A fő célja ennek a bemu­tatónak az volt — mint Vár­hegyi Aurél, a Divatcsarnok igazgatója mondotta —, hogy az áruház választékát bő­vítsék, elsősorban igénye­sebb, kis szériás termékekkel, hiszen a vásárlók elsősorban ezért keresik fel az áruházat. A vélemények szerint —eb­ben némi szerepe van az ud­variasságnak is' — a nógrádi hét beváltotta a hozzáfűzött reményeket, és a meglevő, il­letve most kialakult kapcso­latokat minden valószínűség szerint sikerült elmélyíteni. Ezt a célt szolgálja egyébként az a felajánlása is a Divat- csarnok igazgatójának, hogy egy-két _ év múlva ismét szí­vesen látják Nógrád megyét a Lotz-teremben kiállítók kö­zött. Bár utóbbi egyben véle-i mény is a megyét reprezen­táló vállalatokról és a be­mutató eredményességéről, nem lehet elhallgatni néhány — talán apróságot. Valószínűleg a rövid felké­szülési határidő — mintegy négy hónap — miatt a kiállí­tó vállalatok, szövetkezetek, kevés terméket mutattak be. Alig hihető, hogy nagyobb erőfeszítésbe került volna bő­ségesebb termékskálával je­lentkezni, ebben az évi, csak­nem másfél milliárd forin­tot forgalmazó nagyáruház­ban, amelyet naponta több tízezren keresnek fel. Egyetlen áruháznak sem volt ismertetője, és például a bemutatott védőruhákon al­kalmazott igen korszerű té­pőzár is rejtve maradt az ér­deklődők előtt. Mintha vala­milyen okból túl szemérme­sek lennének a fogyasztási cikkeket gyártóink. És nem ártott volna egycsipetnyi idegenforgalmat. is becsem­pészni a kiállításba. A lényeg azonban az, hogy megnyílt egy kedvező lehető­ség a gyártók és az áruház közvetlen kapcsolatához, olyan együttműködéshez, amelyet feltétlenül ki kell használnia valamennyi érde­keltnek, nemcsak a hét be­mutatóinak. A lehetőség meg­van, élni kell velel

Next

/
Oldalképek
Tartalom