Nógrád. 1981. augusztus (37. évfolyam. 179-203. szám)

1981-08-09 / 186. szám

Volt egyszer egy bajnokság Tabló piros-feketében A sportban általában baj­nokcsapatokról készítenek tab­lót. Olyanokat, amelyeken a játékosok fölött ott feszítenek az egyesület és a szakosztály vezetői, edzői, s valahol a legalján a szörtárosnak is helyet szorítanak. Tulajdon­képpen nagyon megérdemli, mert ahhoz, hogy egy együt­tes magasabb osztályba kerül­jön nemcsak a sportolóknak kell egy szinttel jobb teljesít­ményt nyújtaniuk, hanem a gyúrótól az edzőig, az elnök­től a szertárosig, mindenki­nek a felsőbb követelmények­nek megfelelően kell dolgoz­nia. No és még valami! Az utóbbi évek magyar labdarú­gásának tapasztalatai _ azt bi­zonyítják, hogy a pénz sem jelent hátrányt, ha van ... Az STC NB Il-es labdarú­gócsapatáról csupán képze­letbeli tablót készítünk, már csak azért is, mert az 1980— 81-es bajnokságban^ nyújtott teljesítménye kizárólag a leg- vérmesebb szurkolók képzele­tében érhette el az NB I-et. Mert a reális — bár egyesek szemében óvatoskodásnak tű­nő — várakozás az a feljutá­sért való harcban való rész­vételt remélte. De azt joggal! S ezt nemcsak a Stécés hagyo­mány, hanem az NB II. Kele­ti csoportjának erőviszonya, mérsékelt színvonala is alá­támasztotta. Az őszi szezon, ha nem is végződött happy enddel, de éltette a reményt, hogy az STC még ott lehet a végső el­számolásnál. A tavaszi idény­ből előrehozott Hajdúböször­mény mérkőzéssel együtt húsz találkozón 27 pontot gyűjtöt­tek a tarjániak, s ezzel 2 pont­ra maradtak le a vezető óz­diak mögött. Aztán jött a ta­vasz, és nem állt meg, hanem tovaszállt az STC bajnoki re­ményeivel együtt. Látszólag a megoldás, vagyis a tavaszi szereplés hibás azért, mert a mű torzóban maradt. Csak­hogy már az előjáték sem ígért bestsellert. ELNÖKVÁLSÁG A jelen szereplés gyökerei valahol az évtizedek homá­lyában erednek. Közrejátszott ezekben a bányák visszafej­lesztésétől a kiscsapatok el­sorvadásáig sok minden. Töb­bek között az utánpótlás-ne­velés elhanyagolása, a tuda­tos, tervszerű erősítés elmu­lasztása. Évek mulasztását még akkor is nehéz pótolni, ha bajnokságot nyer egy csa­pat (lásd Újpesti Dózsa), hát ha még kiesik, mint, ahogy az a Stécével 1980-ban történt. Az első osztályból való kiá­julás sokkját, még egy STC- nél anyagilag megalapozot­tabb klub is nehezen hever­heti ki, hát még olyan egye­sület, ahol jó ideje szűkösen csordogálnak a működés alapvető feltételeinek össze­gei. A sportklub vezetősége kü­lön tanulmányt érdemelne. A felduzzasztott apparátus alig vagy egyáltalán nem tudott megbirkózni a reá háruló fel­adatokkal. Szepesi Antal el­nök — telve jó szándékkal — próbálkozott ugyan, de meg­felelő külső partnerek és ki­érlelt elképzelés híján már az őszi idény közepén menekült az egy ember erejét megha­ladó munkától. Az új ügyve­rető elnökre tavaszig kellett várni, s mire Szőke István hivatalba lépett, már jószeri­vel eldőlt a labdarúgók sor­sa. A vezetők nagyobb fényké­pe jelzi nagyobb felelősségü­ket s rangjukat. Tulajdon­képpen a bajnoki évben nyi­latkozatokkal, büntetések­kel éreztették is rangjukat. Csak valahol nem éreztük fe­lelősségüket. Mert azt vala­hogy ügyesen tologatták, még­pedig a játékosokra. Közben elfelejtették, hogy azok ját­szanak a csapatban, akikkel ők kötnek szerződést. És any- nyit nyújtanak, amennyit tudnak. Amennyit kikény- szerítenek, illetve kihoznak belőlük. Mert azt mindenki érezte, hogy a mostani Stécében is több volt, csak hát mobilizál­ni is kell. A passzív tudás ugyan vajmi keveset ér, ám mozgósítható! Hozzáértés­sel! És nem látszatintézke­désekkel, önigazoló, felelős­ségáthárító, indokolatlan fe­gyelmezéssel. Egyébként is szót kell tud­ni érteni az emberekkel, ha követelni akarunk tőlük. Köz­hely, de igaz. Mint, ahogyan az is, hogy a játékosok elle­Májusi öröm, de nem biztos, hogy aranyat ér! Csáki és Mohácsi ölelgeti a gólszerző Mákost, Földi pedig elége­detten sétál vissza. (STC— D. Kinizsi 2—0.) nére nem lehet bajnokságot nyerni. Nem igaz, hogy nem akartak felkerülni a focisták (Kajdi példája is ezt bizo­nyítja), csak valahogy nem bíztak egymásban és a veze­tőségben. Persze, nem csoda, hogy a csapat körüli kapko­dás, fejetlenség megingatta a játékosok hitét. Mar az átigazolás sem si­került. Ez önmagában még nem is lett volna baj. hanem ragaszkodtak volna mereven egy-egy újonnan igazolt em­berhez. A többség azóta to­vább is állt. Egyedül Tóth Dénes nyújtott valamit az újoncok közül, s ő is csak a tavaszi idényben. Volt olyan is, aki kritikán aluli szereplé­se ellenére élvezte a szakve­zetés bizalmát. Olyan játé­kosokat kiszorítva, akik ezer­szer bizonyították képességü­ket. Így aztán nem csoda, hogy nem volt, hiszen nem is lehetett csapat. A JÁTÉKOSOK Ha a Pál utcai fiúk között szerepeltek volna, valószínűleg többek neve csupa kisbetűvel került volna rá a Gittegylet tablójára, mint Nemecsek Er­nőé, a nagykönyve. Az egyé­ni teljesítmények során, ha végigtekintünk, alig-alig akad olyan, amelyik egyértel­mű elismerést válthatna ki. És ez, mint ahogy már írtuk, nem elsősorban a játékosok bűne. Kun Gyula esetében például kimondott vezetői melléfogás történt. A kapus pár mérkőzésen nagyszerűen védett. Aztán megsérült, és soha többé nem került visz- sza a csapatba. Mondván: a bajnokság végén el fog men­ni. De kit érdekelt, hogy a következő évben mi történik, hiszen a feljutás megpróbá­lása volt a cél. A jövő csa­patának kialakítása pedig nem volt több hangzatos frá­zisnál. Bemutatkozott egy­két ígéretes fiatal, mint Lip- ták, Németh és Kozma, de csak az előbbi kapott több lehetőséget a bizonyításra. A legjobb teljesítményt a csapatkapitány, Varga Sán­dor nyújtotta. Bár tavaszai, időnként halványabban is szerepelt, ám ezzel együtt ta­lán egyedüli volt, akin nem múltak el nyomtalanul az NB I-ben töltött esztendők. Az más kérdés, hogy igazi vezéregyéniség ő sem tudott lenni. A CSAPATRÉSZEK Ha a csapatrészeket vesz- szük szemügyre, akkor a vé­delem bizonyult a legegysége­sebbnek. Annak ellenére, hogy gyakran változott összetéte­le, s Kegye Zoltán kiválásá­val egyszerűen nem volt megfelelő középhátvédje az együttesnek. Mákos sokkal in­kább emberfogó középpályás, már csak koránál fogva is. Szabó pedig nem ütötte meg a másodosztály követelmé­nyeit. A szélsőhátvédek, ha időnként fegyelmezetlenked- tek is, összességében megfe­leltek. Cséki hullámzó tel­jesítményt nyújtott. Kovács játékát pedig emberi gyengéi rontották. Viszont kellemes meglepetésként hatott B. Ko­vács sallangmentes, megbíz­ható tavaszi játéka. A középpályások meg sem közelítették igazi tudásukat. Földi például adós maradt megszokott, szemfüles góljai­val, Balga még mindig a szélsőségek embere volt, Tóth pedig ha fel is javult tavasz­ra, ám ezzel együtt nem tu­dott „fazont adni” a gárdá­nak. A fiatal Lipták több­nyire hasznosan játszott. Kajdi külön lapot érdemel­ne. Körülbelül hét poszton szerepelt. A végén már ma­ga sem tudta, hogy mit kel­lene játszania. Hiába kérte, ne szerepeltessék a csatársor­ban, mert ott már lassú, nem elég fordulékony. Erre meg­büntették. Mondván: nem akarja alárendelni játékát a csapat érdekeinek. Ez is nyilván szempont. Csak ki dönti el, hogy mi szolgálja jobban az együttes érdekét? Mert a Stécé esetében Kajdi — az utóbbi időben is — már bizonyított a középpá­lyán! S az, hogy őszintén elmond­ta gondjait, önmaga gyen­géit, még nem volt elegendő alap a fegyelmezésre. A legtöbb gond a csatár­sorral akadt. Szoó például önmagát tette tönkre — jó­val a „nyugdíjkorhatár” előtt — rendezetlen magánéleté­vel. Vetélytársa, Szekula ke­veset nyújtott épp úgy, mint a másik oldalon Marcsok. A center posztján bebizonyoso­dott, hogy Mohácsi volt képes a legtöbbre. Annak ellenére, hogy időnként önbizalomhi­ány, esetenként önbizalom­többlet akadályozta kibonta­kozását. Berindánnak vala­hogy nem volt súlya, bár többször is „hozta magát” Vágónak kevés lehetőség ju­tott, s talán nem is az igazi posztján. Végezetül a kapusokról né­hány szót. Tulajdonképpen három olyan kapuvédője volt a Stécének, amelyik egy­formán megfelelt. A leg­többször Kocsis szerepelt, egv két megingástól eltekintve, jól összességében mindez, a vezetők és játékosok teljesít­ménye 44 ponttal, 17 győze lemmel, 10 döntetlennel és 11 vereséggel az 5. helyre volt elég. A tablót készítette: Kiss László 6 NÓGRAD - 1981. augusztus 9., vasárnap KISZŐV-sporfnap a Kohász-stadionban Gazdát cserélt a díszes serleg A KISZÖV sportbizottsága, valamint az St. Spartacus kö­zös rendezésében zajlott le szombaton a megyeszékhelyen, a Kohász-stadionban az ipari szövetkezetek dolgozóinak me­gyei sportnapja. A megjelent csapatokat és vezetőket Krisch Árpád, a KISZÖV megyei el­nöke köszöntötte, majd meg­gó Cipő) 16,6. 200 m: 1. Hro- nyec Ildikó 31,—, 2. Honfi Bé- láné (Salgó Cipő) 36,—, 3. Antal Edit (Salgó Cipő), 36,7. Távol: 1. Hronyec Ildikó 400, 2. Nagy Péterné 365, 3. Taskó Mária (Salgó Cipő) 362 cm. Magas: Nagy Péterné 125, 2. Dancsi Lászlóné (Pásztói nyitotta a versenyt. A nagy meleg ellenére is heves küzdelmeket vívtak a megjelent szövetkezeti dolgo­zók. Az idén nem volt olyan érdeklődés a KISZÖV megyei sportnapja iránt, mint koráb­ban megszoktuk. Ennek elle­nére sok régi arccal találkoz­tunk az atlétikai pályán, majd a kötélhúzásnál, valamint a 7-es rúgásoknál. Hronyecz Il­dikó, Jánosi Gyula, Gerbec Lászlóné, és sokan mások évek óta résztvevői e tömegsport­napnak. Az idén az összesített ered­mények alapján a Salgó Cipő dolgozói vitték el a pálmát. Ez a csapat volt a legegysége­sebb. Tegyük hozzá, a szövet­kezet népes mezőnnyel képvi­seltette magát, mely végül is a győzelemhez vezetett, fgy a díszes serleget elhódították az St. Szolgáltató Szövetkezet dolgozóitól. ÉPSZÖV) 120, 3. Bérezi Já- nosné (Salgó Sipő) 115 cm. 400 m: 1. Gyurkovics András 59,8, 2. Jánosi Gyula 60,1, 3. Szabó Gábor (Bgy. ÉPSZÖV) 61,—. Magas: 1. Jánosi Gyu­la 150, 2. Jónás Gábor (Bgy: ÉPSZÖV) 140, 3. Vravuska János 140 cm. Távol: 1. Gyur- csek Gyula (Érsekvadkerti ÉPSZÖV) 518, 2. Jánosi Gyu­la 516, 3. Gyurkovics András 508 cm. Súly: 1. Kovács Já­A programból ez alkalom- A férfiak 100 m-es síkfutásába- Jánosi Gyula (balról a mai elmaradt a kispályás láb- második) elsőként ért célba. darúgás, viszont a szurkolás­ra jó alkalmat nyújtott a kö­télhúzás. Ezt a számot a je­lenlevő közönség óriási buz­dítása kísérte végig. Nagy kö­zönségsikert aratott a 7-es rú­gás is, amely az idén szere­pelt először a sportnap prog­ramjában. Nők 100 m: 1. Hronyec Ildikó (St. Szolgáltató) 14,8, 2. Nagy Péterné (St. Szolgáltató) 15,8, 3. Gasparkovics Melinda (Sal­Súly: Nagy Péterné 6,96, 2. Lopatovszki Dezsőné (Salgó Cipő) 6,84, 3. Bérezi Jánosné 6,76 m. 4x100 váltó: 1. St. Szolgáltató 65,3, 2. Salgó Ci­pő II. 68, 3. Salgó Cipő I. 73. Kötélhúzás: 1. Salgó Cipő, 2. St. Szolgáltató. 7-es rúgás: 1. Salgó Cipő, 2. St. Szolgáltató. Férfiak 100 m: 1. Jánosi Gyula (Salgó Cipő) 13,1, 2. Gyurko­vics András (Érsekvadkerti ÉPSZÖV) 13,2, 3. Vravuska Já­nos (Pásztói ÉPSZÖV) 13,5. nos (Érsekvadkerti ÉPSZÖV) 12,75, 2. Vejvár Ferenc (St. Szóig.) 11,06, 3. Tóth Rudolf (Salgó Cipő) 10,71 m. 4x100 m: 1. Bgy. ÉPSZÖV 54,3, 2. Salgó Cipő 55,—, 3. Pásztói ÉP­SZÖV 61,5. Kötélhúzás: 1. Salgó Cipő, 2. St. Szolgáltató, 3. Pásztói ÉP­SZÖV, 3. Érsekvadkerti ÉP­SZÖV. 7-es rúgás: 1. Bgy. ÉP­SZÖV, 2. Pásztói ÉPSZÖV, 3. Érsekvadkerti ÉPSZÖV. Csa­patversenyben: 1. Salgó Cipő 177, 2. St. Szolgáltató 92, 3. Bgy. ÉPSZÖV 54 pont. — demény — Labdarúgás Döntetlen Lisszabonban Balassagyarmat­ról Gerába Gerában szerdán kezdődik az idei ökölvívó ifjúsági barátság­verseny, a baráti országok re­ménységeinek nagy seregszemléje. Az NDK 1966. és 1975. után har­madszor bonyolítja le a fiatalok nagy eseményét. A magyar ökölvívás minden súlycsoportban képviselteti ma­gát. Csötönyi Sándor, a fiatalok szakvezetője (segítője Balzsay Károly) az alábbi 11 fiatalt jelöl­te ki az iBV-re: 48 kg: Árvái Rudolf (Paks); 51 kg: Kincses György (Kecskemét); 54 kg: Lakatos András (Balassa­gyarmat) ; 57 kg: Almádi László (Építők); 60 kg: Hajdú Zsolt (Vasas); 63,5 kg: Szília Zoltán (Pécsi VSK); 67 kg: Balogh Sán­dor (Ü. Dózsa)-; 71 kg: Gál Gás­pár (Kecskemét); 75 kg: Cseh Zoltán (Szolnok); 81 kg: Erős Lajos (Paks); 91 kg: Szikora Ist­ván (Balassagyarmat). A magyar ökölvívó-küldöttség hétfőn utazik az NDK-ba. A lisszaboni nemzetközi labdarúgótornán lejátszotta második mérkőzését is a magyar válogatott. Ezúttal a Sporting volt az ellenfél, s a hazaiak kapuját Lisszabon­ban először Mészáros őrizte — kitűnően. Gyors, érdekes játék folyt, a magyar válogatott volt a kezdeményezőbb és a veszé­lyesebb. Ennek ellenére a vezetést a hazaiak szerezték meg az 50. percben a váloga­tott Oliveira révén. A 71. percben Bodonyi egyenlített, miután Nyilasi bombáját Mészáros csak kiütni tudta, a Honvéd-csatár résen volt, és a hálóba talált. Az 1—1 (0—0) arányú dön­tetlennel végződött mérkő­zésen a magyar csapat így állt fel: Katzirz — Szántó, Kerekes, Garaba, Tóth J. — Csapó, Nyilasi, Csongrádi (Sallai 61. p.) — Bodonyi (Rab 82. p. ), Törőcsik, Kiss (Kovács 61. P). A tornán szombaton este játszották a záró mérkőzést a két lisszaboni vetélytárs, a Benfica és a Sporting között. Időnként jó iram 5TC-Síküveggyár 3-0 (2-0) Salgótarján, 300 néző, v.: Laczkó. STC: Kocsis (Rédei) — Cséki, Varga I., Balga, Tóth B. (B. Kovács) — Zsidó, Föl­di, Tóth D. — Kiss (Pál), Mo­hácsi (Madarasi), Varga II. (Kerek). Edző: Szabó Géza. Síküveggyár: Rádi (Hupuczi) — Verbói, Borsos, Gulyka, Kaszanyi — Lisztóczki, Dudás, Marosok (Kasza) — Bodor (Németh), Fehérvári, Szekula. Edző: Szűcs László. Egy héttel a bajnoki rajt előtt rekkenő hőségben ta­lálkoztak egymással a csapa­tok. Meglehetősen sok érdek­lődő volt kíváncsi a mérkő­zésre, s főleg az STC új szer­zeményeit figyelték. Némi meglepetést keltett, hogy a találkozó első negyedórájában főleg az üveggyáriak vezettek rohamokat. Az első veszélyes lövést Tóth D. küldte a ven­dégek kapujára. Marcsok, majd Szekula válaszolt. A 20. percben Dudás faképnél hagy­ta őrzőjét, tíz méterre a ka­putól a kifutó Kocsis lábbal mentette lapos lövését. A 25. percben Tóth D. beívelt lab­dáját Mohácsi előrevetődve a baloldali kapufa közelében a háló helyett Rádi kezébe to­vábbította fejjel. A 30. perc­ben Földi Zsidó csúsztatott fe­jesét fejjel a kapufa mellé juttatta. A 39. percben Földi mintaszerűen kényszerítőzött a lesgyanús helyzetben roha­mozó Zsidó elé, aki laposan, közelről lőtt a hálóba. 1—0. A 42. percben Mohácsi 18 méterről csavart szabadrúgás­sal a jobb felső sarkot vette be. 2—0. Szünet után a 48. percben Zsidó nehéz szögből leadott lövését Hupuczi a léc alól tolta ki. Az 53. percben Földi látványosan tört kapura, ám gólhelyzetben elvesztette a labdát. A 68. percben Mohá­csi szabadrúgását a bal kapu­fa mentette. Két perc múlva Kerek Zsidó átadását egy csel után laposan a hosszúsarok­ba továbbította. 3—0. A 85. percben Madarasi váratlan lö­vése adott munkát Hupuczi- nak. A 87. percben az ötös baloldali sarkánál Németh és Rédei összecsapott, Rédei meg­sérült, a labda a hálóba gu­rult. A játékvezető akadályoz­tatás miatt a gólt nem adta meg. Az időnként jó iramú ta­lálkozón harminc percig ki­egyensúlyozott volt a küzde­lem. Innen jobbára az STC irányított. Szünet után mind­két együttesnél kevesebb volt a villogás. Inkább a fáradtság dominált. Hupuczinak akadt több védenivalója. Az utol­só negyedórában eseményte­lenül teltek a percek. —mátyus'—

Next

/
Oldalképek
Tartalom