Nógrád. 1981. augusztus (37. évfolyam. 179-203. szám)

1981-08-24 / 197. szám

Dalfesztivál — láz nélkül Az ünnepi, egyébként vál­tozatos, helyenként színvona­lasnak is mondható műsor- program egyik szilárd tartó­pillére a több éves szünet után újra szervezett tánc- és pop­dalfesztivál döntője volt. Ké­rem azonban, nézzék el ne­kem, hogy előbb néhány sort egy másik eseményre szen­telek. Kedden láthattuk a „Fekete Macska” bandája című szov­jet bűnügyi filmsorozat ötö­dik, záró epizódját. Emlék­szem — mivel a tévében ak­inek karaktert formál. Álta­lában jók a többi színészek is. Megfelelő lenne a sztori is, jó alapanyag. Csak meg kellett volna alaposan kur­títani és vérbő krimifantá­ziával celluloidra rögzíteni. A televízió táncdalfesztivál­ja hajdanán, boldogult tizen- és huszonéves koromban va­lóságos népünnepély volt. Mint a legendás francia krimi, a Belfegor idején, elnéptelened­tek az utcák, s az ország ap­raja, nagyja a képernyők előtt gubbasztott. Kocsányos sze­koriban igencsak gyengécske mekkel, ritmusra dobogó láb- krimik futottak, — felcsigá- bal, forró, zsibbadó tenyérrel, zott várakozással néztem a so- lázas, eufóriás állapotban, rozat elébe. Figyelmem első- Persze akkor volt kiért, ki­sorban a fájdalmasan korán kért lelkesedni! Nosztalgia? elhunyt, kitűnő színésznek, 'Talán. Mégsem tágítok: erről Vlagyimir Viszockijnak szólt, akiről előzőleg sokat olvastam, gél hiányoztak a hallottam, s hellyel-közzel fii- niségek, a nagy mes epizódokban láttam is. Arra gondoltam, ha Viszockij szerepet vállal egy krimiben, az nem akármilyen lehet. Nos, férfias színvallásra kényszerü­lök: a bűnügyi filmsorozat óriási csalódást okozott, Vi­szockij játéka azonban lenyű­göző. Kizárólag érte — s né­miképp az oroszlánkörmeit már meresztgető Vlagyimir Konkinért — volt érdemes vé­gignézni, — unatkozni ezt vérszegény fantáziájú, képileg sablonos, agyonmagyarázó, unalmas, minden izgalomtól megfosztott filmet. A forgató­könyvíró Vajner fivérek és Sztanyiszlav Govorohln ren­dező képtelenek voltak el­dönteni, mit akarnak csinál­ni: tisztén bűnügyi filmet, vagy bűnügyi elemekkel tűz­delt társadalmi tablót a má­sodik világháború utáni Moszkváról? A következmény: se hús, se hal filmalkotás. Érezhették ezt a magyar for­galmazók is, mert az eredeti elmet — A találkozó helyét nem szabad megváltoztatni — krimiízűre izgabnasították, azzal a kétségtelen haszonnal, hogy a sorozat így „eladha- tóbb”, viszont jobb nem lett. A magam részéről —» talán mások is velem tartanak — mégsem érzem haszontalannak a bemutatását, a mér emlí­tett Viszockij miatt, aki a rendőrfelügyelő alakjában pá­ratlan művészi érzékkel, re­a fesztiválról szinte teljesség- nagy egyé­együttesek. Azért szinte, mert szeren­csénkre előfordultak, csaknem olyan számban, mint amilyen­ben tíz-tízenöt évvel ezelőtt, a magyar beatzene megszületé­sének és első évtizedének ide­jén. A Hungária együttesnek nem akadt versenytársa — a többiek más súlycsoportban voltak. Még a jobbak — a Korái, a KFT, a Gemini — is. Nem lepett meg a nemzet­közi zsűri döntése, mely sze­rint a fődíjat Fenyő Miklós— Novai Gábor Limbó-hintó cí­mű szerzeménye kapta. Nagy­szerű, különböző könnyűzenei stíluskorszakokat idéző a szőj vég és a muzsika, s ugyan­olyan szellemes, mint az előadása. A Hungária tagjai nem csak zenészek, hanem — sportnyelven szólva — spile- rek. A KFT — Bábu vagy cí­mű számuk bemutatása elő­sét: a rendkívül satnyán kez­dődő elődöntő-sorozatból vé­gül is a legjobbak jutottak a döntőbe, s ott — leszámítva a Limbó-hintót — kiegyensú­lyozott mezőny alakult ki. Egyáltalán nem lehetett vita­mentesen egyszerű a döntés, mellyel alapvetően egyetérthe­tünk. Bár Kovács Kati elsősé­ge az előadói kategóriában ér­zésem szerint eddigi pályafu­tásának szól, mintsem a ■— különben megbízható színvo­nalú — Újra otthon című dal interpretálásának. Jogos a KFT második, Soltész Re­zső harmadik helye. A hang- szerelésért járó jutalmat meg­érdemelte a KFT és Máthé Péter is. Nem sajnálom a pénzt Ullmann Mónikától sem, ám az ő szereplése elvi kérdéseket vet fel. Például: tisztességes-e, pedagógiailag helyes-e egy nyolcéves kis­lányt a felnőttekkel együtt szerepeltetni? A bűbájosán éneklő szöszike leveszi a lá­báról a közönséget, mely nem a produkcióra, hanem a pöt­tömnyi emberre figyel. Miért alapított különdíjat a hang­lemezgyártó vállalat? Hogy az ép ésszel nem díjazható kis­lányt megóvja a csalódástól?! Persze több más sem tetszett ezen a fesztiválon. Nem tet­szett a „lezsersége”: Bodrogi Gyula telefonon szavazott első ízben a gyulai várjátékokról, s ott miatta húsz perccel később kezdődött az előadás. Gyak­ran savanyúnak, mélabúsnak mutatkozott a zsűri, a nem­zetközi bírálók esetében hosz- szúra nyúlt a nacionálé: ki ki­csoda. A műsorbonyolítók rá­játszottak a nagyok — Cser­háti Zsuzsa és Korda György — szereplésére, vagyis több su legezi — másféleképpen, ^ de gárzási időt adtak nekik, mint amennyit gikerük indokolt... De nem sorolom tovább. El­múlt ez a dalfesztivál is, fesz- tiválláz nélkül. Persze min­den hibája ellenére sem volt fölösleges: néhány tehetségre felfigyelhettünk. A KFT, a Korái, Soltész Rezső díjat ka­pott: Eszményi Viktória, Ste- fanidu Janula, Tarján Péter szereplését nem kísérte ilyen szerencse, de mindnyájan te­hetségesek. Talán nem téve­dek: berobbantak az élvonal­ba. Sulyok László tartalomban, színvonalban azonosan a nyomukba léphet. A Korái együttes játékmód­ja, szenvedélyessége az Omega együttesre emlékeztet Baráth Ferenc—Horváth Attila Ho­mok a szélben című száma a szerzői kategóriában érdemes volt a bronzra. Tetszett az ezüstdíjas Szóljon hangosan az ének is, Soltész Rezátó—S. Nagy István szerzeménye, a zeneszerző előadásában. Egyébként megértem a zsű­ri hosszadalmas tanácskozá­Fábri Zoltán Á 21. film után „1917. október 15-én szü­lettem Budapesten, abban a városban, amelyet — mióta az eszemet tudom — a „Duna gyöngyének” neveznek ide­genforgalmi plakátjaink, s nem Is jogtalanul. Akkoriban azonban nem volt éppen gyöngyélet itt: a háborús köz­ellátás nyomorúságának mély­pontján anyámnak a születé­semet megelőző hónapokban fél éjszakákat kellett sorban állnia a máspapi kenyérért...” Ezekkel a sorokkal kezdő­dik a három Kossuth-díjjal és a Kiváló művész címmel ki­tüntetett Fábri Zoltán film­rendező rövid önéletrajza. A „rövid” jelzőt azonban- csupán az írás terjedelmére érthet­jük, mert Fábri Zoltán élete páratlanul eseménygazdag, bő­velkedik váratlan fordulatok­ban. Az első, ám korántsem bi­zonytalan lépéseket már ki­lencéves korában tette meg a művészetek, az önkifejezés legváltozatosabb műfajai irá­nyában. Ekkor ugyanis har­madik elemistaként az iskola­táblára készített krétarajzai­val késztette csodálkozással vegyes álmélkodásra tanárait. Mór mint gimnazista színészi tehetségről tett tanúbizony­ságot; Antonius szerepében Shakespeare Július Caesar című drámájának diákelő­adásán. Később, még diákko­rában sorra nyerte a szavaló­versenyeket, szobor-, rajz- és festménypályázatokat. ^ Három évig volt a képző- művészeti főiskola növendé­ke. Ezalatt két nyilvános tár­laton is szerepelt műveivel. Növendékként elnyerhette ... volna a tanársegédi címet és KOVe‘ beosztást, de az utolsó pilla­natban gondolt egy nagyot, s jelentkezett a színművészeti főiskolára. A rendezői szak­ra, de ilyen abban az évben nem indult. Így hát színész- . „ . ként diplomázott, s nyomban utána a Nemzeti Szinház szer­ződtette. Mór az első évadban Shakespeare-t, Giraudoux-ot rendezett, díszleteket terve­zett és kisebb-ftagyobb szere­peket alakított. A felszabadu­lás után öt éven keresztül csaknem valamennyi fővá­rosi színházban dolgozott: rendezett, tervezett, játszott, sőt rövid ideig színigazgató­ként is működött. 1950-ben „átirányították” a filmhez. A többi már — élő filmtőr- ténelem. 1952-ben forgatta el­ső önálló alkotását, a „Vi­Jelenet Fábri legendás Mari, Soós Imre) filmjéből a Körhintából (Törőcsik Fábri Zoltán, Görbe János és Páger Antal társaságában a 20 óra című film rendezésekor a Körhinta. Ezt olyan, datóra, amely közös mun- nem kevésbé értékes művek kónkra, a Befejezetlen mon- követték, mint a Hannibál ta- datra vonatkozott: „Amíg a nór úr, az Édes Anna, a Két filmet néztem — írja —, nem félidő a pokolban, a Húsz óra, a Száznegyven perc a befeje­zetlen mondatból és az ötödik és nemzetközi díjak sorát mondhatja magá­énak, melyeket Moszkvából, Velencéből, Karlovy Varyból, Bostonból, Locarnóból, Var­sóból, Rómából hazott haza. tudtam eldönteni, mi az, ami benne az enyém és mi az,' amit te tettél hozzá. Annyira szorosan összeolvadt...” — Másik jellemző tulajdon^ sága: alkotótársainak tekin­ti a színészeket, hálás fel­adatokat nyújt számukra, for­gatás közben nemcsak * kikéri,' Ezekben a hónapokban for- de figyelembe is veszi véle­m®8 jegyzéseiket,1 ményüket, ötleteiket. — Részben talán azért, mert magam is színészként kezdtem, belülről ismerem a színész gondolkodásmódját, érzelmi világát... Vallom és hiszem, hogy bár egy filmben a képi Amikor tizenkettő nem egy tucat „Nem, ez képtelenség — nem jut eszembe a tizenhar­madik népművelős tanítvá­nyom neve! Nézzük csak, csi­nálok egy névsort. Nincs meg... Hoppá, harmadikban átment Balassagyarmatra, azért nem találom. Tizenket- ten voltak — de végképp nem egy tucat, bár kiugróan jó tanuló nem volt köztük, jó kis gárda volt az utolsó nép- mflvelős turnus”. Dr. Tuba Gáborné, a salgó- tarján! Bolyai Gimnázium ta- 'nára mindegyik tanítványáról tud valamit — sokan írtak a sorsukról, a többiekről. Az egyik fiú hat oldalt Is tele­rótt apró gyöngybetűkkel — mindenkiről beszámolt, aki­ről csak hallott. Ami a vakáció vége tájén ide hozott, egy hír: úgy hallot­tam, ebből a turnusból sen­kit sem vettek fel továbbta­nulni. Kiváncsi voltam az egykori osztályfőnök vélemé­nyére: ugyan mit kezdenek ők, tizenkettőn, vajon ele­ve kudarcra itéit-e, ilyen fa­kultációt indítani? Az utóbbi kérdésre határo­zott nem a Válasz. — Természetesen közülük csak kevesen lesznek népmű­velők, könyvtárosok, — még­sem mondanám feleslegesnek, hogy Ilyen képzésbeh vettek részt. Ott van például Tóth Jutka, aki kozmetikus akart !■ i|, Az utolsó két évben r • a gyerekeket, k .> veket, színházat, hogy a kultúrában tájékozottabb az átlagos érettségizettnél, nem hátrány, ezen a pályán sem. Érettségi után szakmát vá­lasztott az egyik fiúnk is, elektroműszerésznek ment a 211-es ISZI-be. Csontos La­cinak nem sikerült a felvéte­li az Államigazgatási Főisko­lára, úgy tudom, az SZMT- nél dolgozik, az újabb " pró­bálkozásig. Bencsik Hajnalka évekig tanult zenét, karve­zető szeretne lenni — felvet­ték előképzősnek Debrecen­be, a Kődály-kórusban éne­kelhet. Sikeresen próbálko­zott az óvónőképzővel Angyal Ildi, Scholtz Katinak nem si­került a tanítóképző, Pesti Erzsi meg sem próbálta a testnevelés^—népművelés sza­kot, úgy érezte nincs esélye. Két fiatalról tudom, hogy népművelőként helyezkedett el: Üj Katalin Ságújfaluban, a művelődési házba került, Gál Vali Szilaspogonyból a salgótarjáni Bányász Művelő­dési Ház könyvtárába. Pin- ezés Rudolf hivatásos katoná­nak készül, — Vajon mennyi esélyük van később a továbbtanulás­ra? — Bár utoljára, de nem előszörre találkoztam népmű­velős gárdával, a korábbi ta­pasztalataim alapján tudok véleményt mondani. Nem ke­vesebb és nem több az esé­lyük, mint mondjuk a nyel­vet tanulóknak. Előszörre na­gyon keveseknek sikerül csak ezen a vonalon főiskolára, láznak könyvtár—pedagógia, egyetemre bekerülni —, de vagy népművelés — pedagógia­aki kitartó, többször is pró- szakra.’ NÖGRÁD - 1981, augusztus 24., hétfő bálkozik, bejutott az1 előző osztályomból Is. Amit nagyra értékelek, mint pedagógus: volt belső mércéje, érték­rendje a gyerekeknek, ügy érzem, reálisan választottak. En nagyon megszerettem őket — sajnálom, hogy többet nem tudtam segíteni a jövőjük egyengetésében. ök is bizo­nyították: nem kell ahhoz csupa kiválónak lenni, hogy jó oszátlynak tartsa az ember a tanulócsoportot! r ☆ „Sajnos, a felvételim nem sikerült, 10 ponttal utasítot­tak el. Ezután a letörő hir után következett a nagy haj­sza: munkahelyet keresni! Azt hiszem, nem árulok el nagy titkot, ha elmondom: érettságivel nagyon nehéz ál­lást találni. Végül mégis akadt egy nekemvaló...” Gál Valériával, Itt, a nekl- való munkahelyen, a Bányász Művelődési Ház könyvtárá­ban találkoztam. Még egy gondolatsort idéznék a tanár­nőhöz, irt leveléből, amit jel­lemzőnek éreztem egyénisé­gére.” Mondhatnám úgy is, hogy könyvtáros vagyok, de ez olyan felelősségteljesen hangzik. De jó lenne annyit érteni a könyvekhez, mint Rózsa néni (Csík Pálné. a ta­nárnője). Nagyon irigylem. Persze, ezért tenni is kell. Az ígéret már megvan rá, hogy két év munka után beisko­gatja huszonegyedig film­jét, a Rekviemet, Örkény Ist­ván azonos című elbeszélésé­ből. A felvételek már befeje­ződtek, de az utómunkálatok még' javában tartanak, és csak október végére fejeződ­nek be. Amikor arról kérdezzük: világ a meghatározó, legalább miként helyezné el életművé- olyan fontos a színésszel való ben legújabb alkotását, ön- közös munka, az emberi kap­hart” s három évvel később életirásának néhány mondata- csőlátók kibontása, az alkotó ’ készült el az a műve, amely val válaszol: partnerség. Büszke vagyok mindmáig a magyar filmmű- — Az embernek mániái felfedezéseimre, a többi kö- vészet egyik legragyogóbb ék- vannak. Engem legjobban az zött Törőcsik Marira, Szabó egyén és a társadalom viszo- Ernőre, Soós Imrére és arra nyának összefüggései érdekel- is, hogy jó néhány, már ismert,' nek, az emberhez egyedül befutott művész az én film­méltó szabadság, az emberi jeimben szikráztatta fel te- méltóság és e méltóság meg- hetségének teljes fényét, sértésének viszonylatában, Az — A filmrendezés mellett a „mániám”, hogy az ember nem adta fel a diszletterve- alapvetően szabadságra szüle- zést sem! tett, az emberiség több ezer — Ez pihentető kedvtelés a éves írott történelme mégis számomra. De mostanában háborúkkal, öldöklésekkel, már ritkábban vállalkozom merényletekkel, tömegmészár- rá. Hogy miért? Múlik az idő, lásokkal, fajüldözésekkel, és azok a régi szakemberek, népirtásokkal van tele, melyek akikkel együtt dolgoztam, las- szinte szüntelenül korlátozzák san eltűnnek, Az újakkal pe- az egyént legelémibb jogé- dig olykor fárasztó a közös nak: a szabadságnak kiélésé- nyelvet megtalálni, ben, Egy-két kivétellel erről — Mindezek mellett tanít a szól, ezzel foglalkozik, ez el- főiskolán... len emel szót valamennyi fii- — 1970 óta. Jelenleg már a meffl. A Rekviem is, amely harmadik . évfolyamnak va- egy tragikusan végződő, na- gyök az osztályfőnöke. Olya- gyon szép szerelem történetét nők végeztek nálam, mint beszéli el, az 1942—1952. kö- Dárday István, Vltézy László, zötti vészterhes években. Jeles András, Várkonyi Gábor, — Fábri Zoltán azon ritka Almást Tamás. A névsor is bi- hazai rendezők közé tartozik, akik nem maguk próbálkoz­nak filmjeik'cselekményének kiagyalásával, hanem a leg­kiválóbb írókhoz — Kezdek bizakodni, hogy sikerül a pályán maradni, Na­gyon közel áll hozzám. Ho­gyan is jött az állás? A só­gornőm népművelő a Kohász Művelődési Központban, ő hallott róla és ajánlotta, Az elődöm sokat segített a beil­leszkedésben — az új köny­vek leltározása például nem is olyan egyszerű. Ami a köl­csönzést illeti, sok örömet le­het találni benne, érdekes, ki­nek, hogyan alakul az ízlé­se, érdeklődési köre. Nem­rég a cigányokról szóló köny­veket kérte valaki — az iz­gatta, az ország más részei­ben hasonló-e az életmódjuk, szokásaik mint Nógrádban, A nyár nyugalmas itt, Van, hogy hosszú ideig senki nem nyit be. Jelenleg 258 olva­sónk van — én vagyok az utolsónak bejegyzett. Gondo­lom, ősszel újra szaporodik a szám. — A Volt osztálytársakkal mennyire tartod a kapcsola­tot? — Múltkqriban 11 levelet adtam fel. Áz osztály „fejei­nek”, kevésbé érdemes írni, talán nem is méltatnának vá­laszra, csak aki jó barát volt. Én különösebben nem féltem egyik társamat sem —- az a lényeg, hogy a maga erejéből hozza ki mindenki a maxi­mumot magából, (Mintha az osztályionöknő- jét hallanám...) G. Kiss Magdolna zonyitja: tanitani akarok, de eszem ágában sincs bárkire Is ráerőszakolni saját stílusomat, művészi elképzeléseimet. A élő és klasszikus' szakmát akarom megismerlet- fordulnak témáért, ni, tapasztalataimat továbbadni Csak néhány név ezek közül: Kosztolányi Dezső, Déry Ti­bor, Molnár Ferenc, Sántha Ferenc, Örkény István, Kaff­ka Margit.,. — Az ok egyszerű: nem tar­tom magam Írónak. De azokat a műveket választom ki meg­filmesítésre, amelyek révén kifejthetem saját mondani­valómat. Mint forgatókönyv- író, meglehetősen szabadon bánok az eredeti művel — ezt persze mér a más műfaj: a film lehetőségei és adottsá­gai is megkövetelik. De soha­sem fordítom ki, hamisítom az új generációnak. —• Es a szülészet? ~- Ezzel már régebben fel­hagytam. Illetve, vagy tíz év­vel ezelőtt —- Bacsó Péter fel­kérésére — szerepet vállal­tam A tanú című filmjében, Ám pusztán szórakoztató „ki­rándulásként”, A velem for­gatott jelenetek nagy részét utóbb ki Is vágták a film­ből. .. — S ennyi munka mellett mikor jut Idő a pihenésre? — Ezekben a nyári hóna­pokban Ady-ligetről, ottani kis nyaralómból járok be Sü­meg! Hatvanadik születés- dapestre. Egy-két óra a jó le- napomra Déry Tibor írt kö- vegőn, a romantikus környe- szöntőt. Ezt volt utólsó mun- zetben. felifrissít, erőt ad a kája, néhány héttel halála másnapi munkához, előtt. Jól emlékszem egy mon- Garai Tamás

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom