Nógrád. 1981. augusztus (37. évfolyam. 179-203. szám)

1981-08-19 / 194. szám

logs tanácsadó HELYETTESÍTÉS DÍJAZÁSA K. Istvánná salgótarjáni olvasónk közvet­len munkatársa több mint egy hónapja táp­pénzes állományban van, de orvosai véle- ményg szerint még sok idő telhet el teljes felgyógyulásáig, A szükségszerűség hozta ma­gával, hogy ez ideig beteg dolgozó társnője munkáját külön megbízatás nélkül is elvé­gezte. Amikor azonban vezetői értesültek ró­la, hogy munkatársnője ' kényszerű távolléte hc^szabb időt vesz igénybe, hivatalosan köte­lezték a helyettesítésre. Bár a kötelezés úgy szól, hogy saját munkakörét is köteles ellát­ni, a helyettesítés díjára annyit válaszoltak, hogy azt még meglátjuk. Adhat ilyen uta­sítást a vállalat, és köteles-e ezért valamilyen helyettesítési díját fizetni, kérdezi olvasónk. A vállalat a betegség vagy más okból át­menetileg távol levő dolgozó helyettesítésé­ről, saját belátása szerint többféleképpen gon­doskodhat. Rendelkezhet úgy, hogy a helyet­tesítésére, meghatározott időre szóló szerző­déssel külső munkaerőt alkalmaz. Gondoskod­hat úgy is, hogy a távol levő dolgozó munka­körét egy arra alkalmas munkaerő saját munkaköre helyett lássa el. Ebben az esetben a helyettesítő dolgozót az általa ténylegesen betöltött munkakörre előírt munkabér (sze­mélyi alapbér vagy teljesítménybér) illeti meg. ez azonban nem lehet kevesebb a mun­kaszerződésben meghatározott munkakörben elért átlagkeresetnél. A vállalatnak joga van ahhoz is, hogy a távol levő dolgozó munkakörét valamely arra alkalmas dolgozóra bízza úgy, hogy azt a saját munkája mellett végezze el. Ha a dolgozó ezzel jelentős többletmunkát végez, ezért — jogszabály eltérő rendelkezésének hi­ányában — helyettesítési díj illeti meg. A helyettesítési díj összege legfeljebb a távol levő dolgozónak megállapított időarányos alapbér fele, teljesítménybérezés esetén a tel­jesítménybér összege. Az időbéres (havibéres) dolgozónak helyettesítési díj akkor jár, ha egyfolytában harminc napon túl helyettesít, de ez esetben is csak a helyettesítés negye­dik hónap első napjától jár a helyettesítési díj. A munkaviszonyra vonatkozó jogszabá­lyok, illetve a felek megállapodása előírhatja, hogy a helyettesítőt a helyettesített dol­gozó részére egyébként járó prémium és év végi részesedés arányos része is megilleti. MUNKAHELYI PÓTLÉK AZ ÉPÍTŐIPARBAN S. József mátraverebélyi olvasónk köze! húsz éve dolgozik tanult szakmájának meg­felelően az építőiparban, az utóbbi években mint vezető, de az építőiparban szokásos munkahelyi pótlékot még minden esetben megkapta. Hosszas rábeszélésre végre el­határozta, hogy lakóhelyéhez közelebb egyik szövetkezeti építőipari részlegnél vezetőként vállaljon munkát. Az első fizetésnél viszont kitűnt, hogy ott a 10 °/0-os munkahelyi pót­lékot nem fizették. Kérdésére akkor közölték, hogy náluk ilyent nem fizetnek. Lehetséges, hogy a szövetkezetekre más törvények vonat­koznak, kérdezi olvasónk. A szövetkezetek eltérő felépítéséből, szer­vezeti és tulajdonosi rendszeréből adódik, hogy igen sok jogszabály a szövetkezetekre eltérő rendelkezéseket tartalmaz. Ilyen ren­delet a termelést irányító építőipari műszaki dolgozók munkahelyi pótlékáról szóló 17/1976. (VII. 23.) ÉVM. sz. rendelet is. E jogszabály szerint az állami (tanácsi) kivitelező építőipari vállalatok kötelesek az építési (szakszerelő­ipari) munkahelyeit közvetlenül irányító dol­gozói részére munkahelyi pótlékot fizetni, amelynek mértéke a havi alapbér 10 %-a. A szövetkezeteknél viszont ennek a szabálynak az alkalmazása nem kötelező. A szövetkezet saját belátása szerint dönthet ebben a kér­désben. Tehát hozhat olyan határozatot is, hogy a pótlékot egyáltalán nem fizeti. Ha viszont olyan határozatot hoz, hogy múnka- helyi pótlékot fizetni kell, annak mértékét a dolgozók havi alapbérének tíz százalékán be­lül egységesen kell meghatározni a munkaügyi szabályzatban. A munkahelyi pótlék mérté­kéről az érintett dolgozókat írásban kell ér­tesíteni. Dr. J. S. Á közvagyon közös Szép, új lámpasor készült el a kisváros főutcáján, örült neki a helység apraja-nagyja, hiszen világosabb lett a kör­nyék, derűsebbek az esték. Egy héttel később már csak minden harmadik-negyedik lámpa világított. A többit „valakik” tönkretették. Lehetne-e azt mondani, hogy egyedi a példa, nem alkalmas az általánosításra? Nem erre mutat, hogy másutt olykor életmentésre szolgáló telefo­nokat teszik tönkre, - Nagybá- tonyban a köztéri szobrot csú­fítják el. Hosszan lehetne még sorolni a példákat, s a legszó- morúbb éppen az, hogy min­denki tudna hozzátenni néhá­nyat a saját tapasztalataiból. Ha valaki azt vetné ellen: ez mind rendőri ügy — csak részben lenne igaza. Tény, hogy a rongálások, garázdál­kodások törvénybe ütköző cse­lekmények, s ezekért az el­követőknek — bizonyos ese­tekben — büntetőjogilag is fe­lelniük kell. Ám az is igaz, hogy mindez egy bizonyos, rossz szemlélet szélsőséges megnyilvánulása. Annak a — más téren is gyakran tapasz­talható — szemléletnek, hogy „ami mindenkié, az senkié”. Más szóval azt mlítják: ami a közösségé, az közpréda lehet. Nem kevésbé veszélyes1 ez a szemlélet olyankor, amikor helyenként „hivatalból” • cse­lekszenek eszerint. Ismét az életből vett példa: beázott egy házkezelőség gondozásában levő lakóház teteje. Egészen kis összegbe került volna, ha azonnal megjavítják, közvet­len a lakók bejelentése után. Ám az „illetékesek” még ah­hoz sem vették á fáradságot, hogy megnézzék a beázott te­tői — csak akkor, amikor már a javításhoz több százezer forintos beruházás, felújítási terv és egy sor minden más kellett volna Akkor már ki lehetett mondani —, hogy nincs rá pénz, nincs rá ka­pa ;tás. S itt még csak nem is mond­hatja senki, hogy szándékosan okoztak volna kárt a közös­ségnek. „Csupán” gondatlan­ság történt, „csak” nemtörő­dömségről volt szó. Óhatatla­nul arra gondol mégis az em­ber: vajon ugyanígy vártak volna a bizonytalan jövőre azok a bitonyos „illetékesek” akkor is, ha a saját házukról lett volna szó? Kevesebb fi­gyelmet érdemelne a közös­ség vagyona, mint a személyi tulajdon? Ami egyszer megépült, lét­rejött, amit közpénzen felsze­reltek, berendeztek — az a kö­zösség tulajdona. Ha úgy tet­szik: közkincs. S ha nem is kellett érte saját zsebünkből leszámolni a száz, ezer vagy éppen millió forintokat, bizony valamennyien hozzátettük a magunkét. Mindössze egy kissé gon­dolkozni kell. A köztéri vilá­gítás vagy az utcai telefon az állampolgárok hozzájárulásá­val, adófilléreiből jött létre. Mi több: ha az értelmetlenül tönkretett tárgyat pótolni kell, annyival kevesebb jut a további hónapokban, évek­ben olyasmire, amire nagy szüksége volna a községnek, a városnak. Nem kell külön bi­zonygatni, hogy a fejlesztésre, építésre szánt összegek na­gyon is végesek, különösen most, amikor fokozottabban kell takarékoskodni. A kép teljességéhez tar­tozik, hogy az utóbbi időben megszaporodtak a biztató hí­rek is. Mind több helyen épül sok minden társadalmi mun­kával. Ez pedig azt jelenti, hogy egyre több helységben és szinte naponta többen és többen látják: amit együttes erővel létrehoznak, az a kö­zösségé s egyben minden, köz­vetlenül vágy közvetve érde­kelt helyi lakosé, állampol­gáré. Azon fáradoznak, hogy mind több legyen a „mienk”, a szűkebb vagy nagyobb kö­zösségé. Mindinkább így van ez a . vállalatok, szövetkezetek va­gyonával is. Gyökeret ver az a felfogás, hogy a gyárból el­tűnő szerszámok, a szövetke­zet „kintfelejtett” és lassan­ként elfogyó termékei — sze­mélyes kárt is jelentenek. Ami szőrén-szálán elvész, azt vala­hogyan pótolni kell, s ez éppen a becsületes emberek rovására megy. A közösségért tenni hajlan­dó ember nem a maga részét félti; közkincsnek tekinti azt, ami van, s nem hagyja, hogy közprédává váljék. Vagyis, ha lassan is, de egészen biztosan megváltozik a szemlélet: a kö­zösség tulajdonára éppúgy vi­gyáznak, mint legszemélyesebb holmijaikra. V. E. Legyen nyugodt a határ Egy önkéntes határőr vallomása Cereden Nehezen lehet a ceredi Ce­redvölgye Termelőszövetke-. zetben megtalálni Szilágyi Bélát, a traktorüzem veze­tőjét. Gépkocsijával a ha­tárt járja. Nagy a felelős­ség a vállán. Hozzátartoz­nak a közös gazdaság összes erőgépei: traktorok, kom­bájnok, betakarító gépsorok Bár a nyár nehezén, az ara­táson már túlvannak, de itt van a jövő évi kenyér­hez szükséges előkészület, no meg az őszi betakarítás nagy dandárja. — Több mint nyolcezer­ötszáz hektáron gazdálko­dunk. Rettentő nagy a terü­letünk. Somoskőújfalutól Mátranovákop át egészen Heves megyéig. Ebből több mint 35 kilométer az or­szághatárt is képezi. Erő- és munkagépeink szinte a ha­tárt jelző kövek mellett ha­ladnak el. Centimétereken múlik, hogy nem követünk el határrendsértést. Nos, er­re vigyázunk. .. A témánkhoz érkeztünk. Ahhoz, amiért tulajdonkép­pen Szilágyi Bélához jöttem. Mástól tudtam meg koráb­ban, hogy Szilágyi Béla ak­tív tagja a ceredi önkéntes határőrcsoportnak, az ön­kéntes segítőknek. — Éppen öt esztendeje, hogy vállaltam ezt a mun­kát. a határőrizet önkéntes segítését. Ügy gondoltam, hogy fiatal is vagyok, éppen ezért valami pluszt kell ad­ni a végzett munkám mel­lett ennek a közösségnek. Az külön jólesett, hogy az elha­tározásomban nem voltam egyedül. Ä termelőszövetke­zet több olyan vezető be­osztású dolgozója vállalta az önkéntes határőri tevékeny­séget, akik éppen beosztá­suknál fogva sokat járják a gazdaságot, így az országha­tárt is. A munka ellenőrzé­se, segítése mellett vigyáz­zuk. figyeljük, óvjuk ország­határunk sérthetetlenségét. Ez a mintegy 35 kilométer bizony hosszú szakasz. A határőrök mellett mi is el­végezzük a gépjárművek el­lenőrzését, az idegen, gyanús személyek igazoltatását. Elő­fordult már nálunk határ- sértés és határrendsértés is. Jól emlékszem, nem is olyan régen történi. Nem messze a magyar területtől valami csörgött a bokorban. Magam is meghúzódtam, s figyeltem az idegen mozgását. Szólok a társamnak: feltűnés nélkül, gyanútlanul húzódjon hátra, s értesítse a határőröket. Fel­tevésem alapos volt. Mire a határsértő átlépte országha­tárunkat, éppen a mi szán­tóterületünkre érkezett, szé­pen besétált határőreink kar­jaiba. Határrendsértés a leg­gyakoribb mifelénk. Állatok etetése, libák legeltetése szinte „kínálja” az alkalmat. De igyekszünk mindezeket megakadályozni. .. Egy éj­szakai riadót sem felejtek el. Zörögtek a lakásomon, azonnal szolgálatba kellett állnom. Azt az értesítést kap­tuk, hogy Csehszlovákia felé magyar területen fegyveres szökés történt. Az illető bű­nöző, s erre tart. Cered irá­nyába. Gyors eligazítás, s a sorkatonákkal, hivatásos tisz­tekkel mi önkéntes határőrök és önkéntes rendőrök elfog­laltuk állásainkat. Portyá­zásra is elindultunk. Egy­szóval úgy érzem, hogy a ránk bízott országhatárt jól zártuk. Azon bizony nem ment volna át a fegyveres hstársértő. Kifinomult, hoz­zászokott az éjszakához a lá­tó- és hallószervünk... Az­tán lefújták a riadót, el­fogták a szökésben levő fegyveres határsértőt. Sok emléke van Szilágyi Bélának. Próbariadó például nappal, munka közben, ami­kor öt perc alatt mind a 11 tágja • elfoglalta helyét a csoportban vagy az éjsza­kai riasztás, amit — aho­gyan Szilágyi Béla mondja — jobb gyakorolni, mint „élesben” csinálni. — Csoportparancsnoknak neveztek ki. Havi nyolc órá­ban teljesítünk szolgálatot a határ mentén, hol közösen a határőrökkel, hol pedig ön­kéntesek kettesben. Hogy ütőképesebbek legyünk, eb­ben az évben újabb két elv- társunkat szerveztem be a csoportba. Jakab Pál, ő kész­letgazdálkodási előadó a termelőszövetkezetben, Kis- simon Gáspár takarmányter­mesztési agronómus. Ö az­tán valóban állandóan kint van a határon, sokat segít­het. Becsülettel, lelkiismerete­sen látja el feladatát Szi­lágyi Béla, a ceredi önkén­tes határőrök csoportpa­rancsnoka. Nem hiába bir­tokosa az Élenjáró katona kitüntetésnek. A pártalapJ szervezet vezetőségi tagja.' Ott van a községi népfronté bizottságban. Szocialista bri­gádot támogat — de ne so-1 roljuk tovább. — Mi a tervem? Becsü­lettel helytállni a munkában, becsülettel teljesíteni az ön­ként vállalt kötelességet. Ne legyen felderítetlen és büntetlen határsértés, legyen nyugodt a határ... , s. l; 1 Augusztus 20—21—22: hortobágyi hídi vásár Minden korábbinál nagyobb az érdeklődés az augusztus 20- án kezdődő hortobágyi hídi vásár iránt. A háromnapos rendezvényen mintegy 70 népművész és népi iparmű­vész, illetve 200 kézműiparos kínálja portékáját a várhatóan több mint ötvenezer látoga­tónak. A puszta is látványosságok­kal várja a vásár vendégeit, akik megtekinthetik majd £ szürke gulyát. Szórakoztatá­sukra meghajtják a ménest,' agárversenyt rendeznek. A Hortobágyra érkeznek a vete­rán autósok és motorosok debreceni találkozójának résztvevői is. Az idei*rendez­vényre felújították a víziszín­padot, ahol népitánc-együtte- sek szórakoztatják a hídi vá­sár résztvevőit. Aktuális főiskolai szak Energiafelhasználási sza- vegyi- a könnvű- élelmi- ki indítottak az elmúlt tan- szeripar. a gépgyártás, az évben a zittaui műszaki fő- építőiparban és a mezőgazda­iskolán. Az új tanszakon vég- ság nagyüzemeiben a haté- zett hallgatók a népgazdaság kony energiagazdálkodást se­különböző ágazataiban, így a gítik majd elő. iiuifiiHimiitiHif ti tűi niMitiiMtiiiiiiiiiiiiHiitai ififtiiHiiiiiuiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiitiMiniiitiiimniiiiiiiHiiiiinii,mi,iiiiiiMiiiiiiiiiiiiiiiiiuiiiHiiiiiiiiiiiiiiiiiiMiiiiiiiniiiiiiiiiiiiiittiiiifiiMiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiMnno Párás hegyvonulatok men­tén kanyarog az útszalag, s egyszerre előbukkan a zöld ezernyi színében pompázó várdomb, a körülötte megbú­vó település. Határában táb­lák adnak útbaigazítást. Nóg- rád. Novográd. Árulkodnak arról, hogy kétnyelvű község­be érkeztünk. Elmúlt századok krónikása adja ‘ hírül, hogy Nógrádot már a honfoglalás idején igen fontos településnek nyilvá­nították. 1138-ban királyi bir­tok, majd 1663-ban török kézbe kerül. 1715 táján me­zővárosként emlegetik, s ek­kor már kétajkú, mert a ta­tárjárás után Zólyomból, Trencsénből telepítettek ide szlovákokat. A korabeli doku­mentumok öt magyar és hét szlovák családról szólnak. Mit tartalmaz a mai kor krónikája? G aram völgyi Erzsébet, a helyi tanács vb-titkára sorol­ja a jelen adatait. Nógrád község több mint 1800 lelket számlál, ennek mintegy 80 százaléka nemzetiségi, uno­kák, ükunokák örökölték az ősök hagyatékát. A szlovák nyelvet, a hagyományokat, az ezerszínű szokásokat. Szív mélyébe rejtették, lá­dába zárták, avagy ma is élte­tik. ápolgatják e kincset? t Feleletet kapni indultunk Cal’ujáróba. kincslelőbe... ☆ Emlékmorzsolgató öregek­re bukkantunk. Mesélik, hej, de szerették falujukat a régi Kincslelőben nógrádiak! De büszkék is vol­tak színjátszó csoportjukra, énekkarukra, a megyehatáro­kat is kinövő menyecskekó­rusra. — Még az ügyben is meg­követtük az elöljáróságot, hogy helyeznék ide a jjárásí székhelyet legalább. Mert az egész megye a mi falunkról kapta a nevét — pöfékeli ki i pipafüsttel együtt mondan­dóját Janó bácsi. Átplántálódott-e' a nemes szeretet a mai fiatalokba, a jelen formálóiba? Tillik Ferencné. a Haza­fias Népfront községi bizott­ságának titkára, a falubeliek, a hagyományok nagy ismerő­je; — Mindent megteszünk azért, hogy a szlovák nyelvet, a nép szokásait felszínen tartsuk. A gyerekek már az óvodában elkezdik a nyelv- tanulást, majd az iskolában foytatják. Ennek ellenére az anyanyelvi szinten csak az beszéli, aki szlovák nyelvű középiskolába, főiskolára ke­rül. Ezek száma évente egy- kettő. így aztán csak az idő­sekre jellemző a szlovák be­széd. Ügy a 60 évesek korosz­tályára. Aztán szó esik a menyecs­kekórusról. Feloszlott —saj­nálják — mert megszűnt a tá­mogatás. az értő szakmai irá­nyítás. Helyébe mi kerül? Az iskolások énekkara, tánc­csoportja. De várni kell, hogy ők kinőjék magu.kat. A községi könyvtárban 20 százalékra tehető a szlovák nyelvű irodalom aránya. Gyakran forognak' közkézen? Az olvasni szerető idősek kö­rében igen, de a fiatalok nem nagyon értik meg a nyelve- • zetét. , És a művelődés háza? Ho­gyan segít a hagyományőrzés­ben? Fiatal az igazgató, röp­ke egy hónapja van csak a faluban. Ezért terveken túl, más egyébről nem tud tájé­koztatni. Mondja, lesz szlovák nép­tánccsoport, elsősorban a KISZ-korosztálybelieket vár­ják, előkerítik a lomtárakban porosodó citerákat is, fel­élesztik a honismereti klu­bot. Mutatja a régi, fonott kerí- 'téses falusi házat, melyben jelenleg csak egy kemence ár­válkodik; itt lesz majd a szlovák tájház, ide kerülnek a faluszerte összegyűjtött hasz­nálati tárgyak, népművészeti remekek. Mert van ám kincs az öregek házaiban, csak —, hogy, hogy nem — eddig be­gyűjtő nem akadt. • ☆ — Látja lelkem, a legalsó szoknya a ruuács. Erre jön a többi, még vagy öt-hat. meg a sarkos kötény. Blúzból az­tán sokféle van. A kacamajka a felső blúz. az oplecko a csipkés bő ujjú ing. a prusz- lik fényes, vagy bársony­anyagból készült, gyönyörű hímzéssel. A szlovák varrot- tasokban a piros és a kék | szín a jellemző, vagy a kék a zölddel kombinálva. Ruhá­kon, párnákon a szegfű pom­pázik. — Hogy tudok-e még szlo­vákul? Hogyne! A szomszéd- asszonyokkal csak úgy be­szélgetünk. A lányom, meg az unokám, már nem tanul­ták meg az ükanyjuk, nyel­vét. Mink öregek, még a vi­seletét is hordjuk, meg a főz- tünkbe is keveredik szlovák­eledel. Tudja-e mi az a gö- löngytészta? Levesbe való nagyhaluska. Máshogy nem tudom megmagyarázni. De sokat ettünk régen! Erzsiké néni Hesz András- né fogja a kiskapát, és pon­tot téve a beszélgetésre indul a kertbe. ☆ A régi Nógrádban a lakos­ság állattenyésztéssel, mező- gazdálkodással foglalkozott.' Ma az emberek 60 százaléka eljár a községből Vácra, Bu­dapestre, ki-ki hol találja meg a számítását. Ennek a generációnak — mondják —■ kevés ideje jut az ingázás miatt az évszázados hagyaték ápolására, őrzésére. — Ügy szeressék ezt a fa­lut, ahogy mi szeretjük. Ügy tiszteljék őseiket, ahogy mi tiszteljük. Mert a kincsek csak akkor válnak élővé, csak akkor kerülnek jó kezekbe — mondja Janó bácsi, aztán csu­kott szemmel nagyot szív hosszú szárú pipájából. Kiss Mária NÓGRÁD - 1931. augusztus 19., szerda

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom