Nógrád. 1981. augusztus (37. évfolyam. 179-203. szám)
1981-08-19 / 194. szám
logs tanácsadó HELYETTESÍTÉS DÍJAZÁSA K. Istvánná salgótarjáni olvasónk közvetlen munkatársa több mint egy hónapja táppénzes állományban van, de orvosai véle- ményg szerint még sok idő telhet el teljes felgyógyulásáig, A szükségszerűség hozta magával, hogy ez ideig beteg dolgozó társnője munkáját külön megbízatás nélkül is elvégezte. Amikor azonban vezetői értesültek róla, hogy munkatársnője ' kényszerű távolléte hc^szabb időt vesz igénybe, hivatalosan kötelezték a helyettesítésre. Bár a kötelezés úgy szól, hogy saját munkakörét is köteles ellátni, a helyettesítés díjára annyit válaszoltak, hogy azt még meglátjuk. Adhat ilyen utasítást a vállalat, és köteles-e ezért valamilyen helyettesítési díját fizetni, kérdezi olvasónk. A vállalat a betegség vagy más okból átmenetileg távol levő dolgozó helyettesítéséről, saját belátása szerint többféleképpen gondoskodhat. Rendelkezhet úgy, hogy a helyettesítésére, meghatározott időre szóló szerződéssel külső munkaerőt alkalmaz. Gondoskodhat úgy is, hogy a távol levő dolgozó munkakörét egy arra alkalmas munkaerő saját munkaköre helyett lássa el. Ebben az esetben a helyettesítő dolgozót az általa ténylegesen betöltött munkakörre előírt munkabér (személyi alapbér vagy teljesítménybér) illeti meg. ez azonban nem lehet kevesebb a munkaszerződésben meghatározott munkakörben elért átlagkeresetnél. A vállalatnak joga van ahhoz is, hogy a távol levő dolgozó munkakörét valamely arra alkalmas dolgozóra bízza úgy, hogy azt a saját munkája mellett végezze el. Ha a dolgozó ezzel jelentős többletmunkát végez, ezért — jogszabály eltérő rendelkezésének hiányában — helyettesítési díj illeti meg. A helyettesítési díj összege legfeljebb a távol levő dolgozónak megállapított időarányos alapbér fele, teljesítménybérezés esetén a teljesítménybér összege. Az időbéres (havibéres) dolgozónak helyettesítési díj akkor jár, ha egyfolytában harminc napon túl helyettesít, de ez esetben is csak a helyettesítés negyedik hónap első napjától jár a helyettesítési díj. A munkaviszonyra vonatkozó jogszabályok, illetve a felek megállapodása előírhatja, hogy a helyettesítőt a helyettesített dolgozó részére egyébként járó prémium és év végi részesedés arányos része is megilleti. MUNKAHELYI PÓTLÉK AZ ÉPÍTŐIPARBAN S. József mátraverebélyi olvasónk köze! húsz éve dolgozik tanult szakmájának megfelelően az építőiparban, az utóbbi években mint vezető, de az építőiparban szokásos munkahelyi pótlékot még minden esetben megkapta. Hosszas rábeszélésre végre elhatározta, hogy lakóhelyéhez közelebb egyik szövetkezeti építőipari részlegnél vezetőként vállaljon munkát. Az első fizetésnél viszont kitűnt, hogy ott a 10 °/0-os munkahelyi pótlékot nem fizették. Kérdésére akkor közölték, hogy náluk ilyent nem fizetnek. Lehetséges, hogy a szövetkezetekre más törvények vonatkoznak, kérdezi olvasónk. A szövetkezetek eltérő felépítéséből, szervezeti és tulajdonosi rendszeréből adódik, hogy igen sok jogszabály a szövetkezetekre eltérő rendelkezéseket tartalmaz. Ilyen rendelet a termelést irányító építőipari műszaki dolgozók munkahelyi pótlékáról szóló 17/1976. (VII. 23.) ÉVM. sz. rendelet is. E jogszabály szerint az állami (tanácsi) kivitelező építőipari vállalatok kötelesek az építési (szakszerelőipari) munkahelyeit közvetlenül irányító dolgozói részére munkahelyi pótlékot fizetni, amelynek mértéke a havi alapbér 10 %-a. A szövetkezeteknél viszont ennek a szabálynak az alkalmazása nem kötelező. A szövetkezet saját belátása szerint dönthet ebben a kérdésben. Tehát hozhat olyan határozatot is, hogy a pótlékot egyáltalán nem fizeti. Ha viszont olyan határozatot hoz, hogy múnka- helyi pótlékot fizetni kell, annak mértékét a dolgozók havi alapbérének tíz százalékán belül egységesen kell meghatározni a munkaügyi szabályzatban. A munkahelyi pótlék mértékéről az érintett dolgozókat írásban kell értesíteni. Dr. J. S. Á közvagyon közös Szép, új lámpasor készült el a kisváros főutcáján, örült neki a helység apraja-nagyja, hiszen világosabb lett a környék, derűsebbek az esték. Egy héttel később már csak minden harmadik-negyedik lámpa világított. A többit „valakik” tönkretették. Lehetne-e azt mondani, hogy egyedi a példa, nem alkalmas az általánosításra? Nem erre mutat, hogy másutt olykor életmentésre szolgáló telefonokat teszik tönkre, - Nagybá- tonyban a köztéri szobrot csúfítják el. Hosszan lehetne még sorolni a példákat, s a legszó- morúbb éppen az, hogy mindenki tudna hozzátenni néhányat a saját tapasztalataiból. Ha valaki azt vetné ellen: ez mind rendőri ügy — csak részben lenne igaza. Tény, hogy a rongálások, garázdálkodások törvénybe ütköző cselekmények, s ezekért az elkövetőknek — bizonyos esetekben — büntetőjogilag is felelniük kell. Ám az is igaz, hogy mindez egy bizonyos, rossz szemlélet szélsőséges megnyilvánulása. Annak a — más téren is gyakran tapasztalható — szemléletnek, hogy „ami mindenkié, az senkié”. Más szóval azt mlítják: ami a közösségé, az közpréda lehet. Nem kevésbé veszélyes1 ez a szemlélet olyankor, amikor helyenként „hivatalból” • cselekszenek eszerint. Ismét az életből vett példa: beázott egy házkezelőség gondozásában levő lakóház teteje. Egészen kis összegbe került volna, ha azonnal megjavítják, közvetlen a lakók bejelentése után. Ám az „illetékesek” még ahhoz sem vették á fáradságot, hogy megnézzék a beázott tetői — csak akkor, amikor már a javításhoz több százezer forintos beruházás, felújítási terv és egy sor minden más kellett volna Akkor már ki lehetett mondani —, hogy nincs rá pénz, nincs rá kapa ;tás. S itt még csak nem is mondhatja senki, hogy szándékosan okoztak volna kárt a közösségnek. „Csupán” gondatlanság történt, „csak” nemtörődömségről volt szó. Óhatatlanul arra gondol mégis az ember: vajon ugyanígy vártak volna a bizonytalan jövőre azok a bitonyos „illetékesek” akkor is, ha a saját házukról lett volna szó? Kevesebb figyelmet érdemelne a közösség vagyona, mint a személyi tulajdon? Ami egyszer megépült, létrejött, amit közpénzen felszereltek, berendeztek — az a közösség tulajdona. Ha úgy tetszik: közkincs. S ha nem is kellett érte saját zsebünkből leszámolni a száz, ezer vagy éppen millió forintokat, bizony valamennyien hozzátettük a magunkét. Mindössze egy kissé gondolkozni kell. A köztéri világítás vagy az utcai telefon az állampolgárok hozzájárulásával, adófilléreiből jött létre. Mi több: ha az értelmetlenül tönkretett tárgyat pótolni kell, annyival kevesebb jut a további hónapokban, években olyasmire, amire nagy szüksége volna a községnek, a városnak. Nem kell külön bizonygatni, hogy a fejlesztésre, építésre szánt összegek nagyon is végesek, különösen most, amikor fokozottabban kell takarékoskodni. A kép teljességéhez tartozik, hogy az utóbbi időben megszaporodtak a biztató hírek is. Mind több helyen épül sok minden társadalmi munkával. Ez pedig azt jelenti, hogy egyre több helységben és szinte naponta többen és többen látják: amit együttes erővel létrehoznak, az a közösségé s egyben minden, közvetlenül vágy közvetve érdekelt helyi lakosé, állampolgáré. Azon fáradoznak, hogy mind több legyen a „mienk”, a szűkebb vagy nagyobb közösségé. Mindinkább így van ez a . vállalatok, szövetkezetek vagyonával is. Gyökeret ver az a felfogás, hogy a gyárból eltűnő szerszámok, a szövetkezet „kintfelejtett” és lassanként elfogyó termékei — személyes kárt is jelentenek. Ami szőrén-szálán elvész, azt valahogyan pótolni kell, s ez éppen a becsületes emberek rovására megy. A közösségért tenni hajlandó ember nem a maga részét félti; közkincsnek tekinti azt, ami van, s nem hagyja, hogy közprédává váljék. Vagyis, ha lassan is, de egészen biztosan megváltozik a szemlélet: a közösség tulajdonára éppúgy vigyáznak, mint legszemélyesebb holmijaikra. V. E. Legyen nyugodt a határ Egy önkéntes határőr vallomása Cereden Nehezen lehet a ceredi Ceredvölgye Termelőszövetke-. zetben megtalálni Szilágyi Bélát, a traktorüzem vezetőjét. Gépkocsijával a határt járja. Nagy a felelősség a vállán. Hozzátartoznak a közös gazdaság összes erőgépei: traktorok, kombájnok, betakarító gépsorok Bár a nyár nehezén, az aratáson már túlvannak, de itt van a jövő évi kenyérhez szükséges előkészület, no meg az őszi betakarítás nagy dandárja. — Több mint nyolcezerötszáz hektáron gazdálkodunk. Rettentő nagy a területünk. Somoskőújfalutól Mátranovákop át egészen Heves megyéig. Ebből több mint 35 kilométer az országhatárt is képezi. Erő- és munkagépeink szinte a határt jelző kövek mellett haladnak el. Centimétereken múlik, hogy nem követünk el határrendsértést. Nos, erre vigyázunk. .. A témánkhoz érkeztünk. Ahhoz, amiért tulajdonképpen Szilágyi Bélához jöttem. Mástól tudtam meg korábban, hogy Szilágyi Béla aktív tagja a ceredi önkéntes határőrcsoportnak, az önkéntes segítőknek. — Éppen öt esztendeje, hogy vállaltam ezt a munkát. a határőrizet önkéntes segítését. Ügy gondoltam, hogy fiatal is vagyok, éppen ezért valami pluszt kell adni a végzett munkám mellett ennek a közösségnek. Az külön jólesett, hogy az elhatározásomban nem voltam egyedül. Ä termelőszövetkezet több olyan vezető beosztású dolgozója vállalta az önkéntes határőri tevékenységet, akik éppen beosztásuknál fogva sokat járják a gazdaságot, így az országhatárt is. A munka ellenőrzése, segítése mellett vigyázzuk. figyeljük, óvjuk országhatárunk sérthetetlenségét. Ez a mintegy 35 kilométer bizony hosszú szakasz. A határőrök mellett mi is elvégezzük a gépjárművek ellenőrzését, az idegen, gyanús személyek igazoltatását. Előfordult már nálunk határ- sértés és határrendsértés is. Jól emlékszem, nem is olyan régen történi. Nem messze a magyar területtől valami csörgött a bokorban. Magam is meghúzódtam, s figyeltem az idegen mozgását. Szólok a társamnak: feltűnés nélkül, gyanútlanul húzódjon hátra, s értesítse a határőröket. Feltevésem alapos volt. Mire a határsértő átlépte országhatárunkat, éppen a mi szántóterületünkre érkezett, szépen besétált határőreink karjaiba. Határrendsértés a leggyakoribb mifelénk. Állatok etetése, libák legeltetése szinte „kínálja” az alkalmat. De igyekszünk mindezeket megakadályozni. .. Egy éjszakai riadót sem felejtek el. Zörögtek a lakásomon, azonnal szolgálatba kellett állnom. Azt az értesítést kaptuk, hogy Csehszlovákia felé magyar területen fegyveres szökés történt. Az illető bűnöző, s erre tart. Cered irányába. Gyors eligazítás, s a sorkatonákkal, hivatásos tisztekkel mi önkéntes határőrök és önkéntes rendőrök elfoglaltuk állásainkat. Portyázásra is elindultunk. Egyszóval úgy érzem, hogy a ránk bízott országhatárt jól zártuk. Azon bizony nem ment volna át a fegyveres hstársértő. Kifinomult, hozzászokott az éjszakához a látó- és hallószervünk... Aztán lefújták a riadót, elfogták a szökésben levő fegyveres határsértőt. Sok emléke van Szilágyi Bélának. Próbariadó például nappal, munka közben, amikor öt perc alatt mind a 11 tágja • elfoglalta helyét a csoportban vagy az éjszakai riasztás, amit — ahogyan Szilágyi Béla mondja — jobb gyakorolni, mint „élesben” csinálni. — Csoportparancsnoknak neveztek ki. Havi nyolc órában teljesítünk szolgálatot a határ mentén, hol közösen a határőrökkel, hol pedig önkéntesek kettesben. Hogy ütőképesebbek legyünk, ebben az évben újabb két elv- társunkat szerveztem be a csoportba. Jakab Pál, ő készletgazdálkodási előadó a termelőszövetkezetben, Kis- simon Gáspár takarmánytermesztési agronómus. Ö aztán valóban állandóan kint van a határon, sokat segíthet. Becsülettel, lelkiismeretesen látja el feladatát Szilágyi Béla, a ceredi önkéntes határőrök csoportparancsnoka. Nem hiába birtokosa az Élenjáró katona kitüntetésnek. A pártalapJ szervezet vezetőségi tagja.' Ott van a községi népfronté bizottságban. Szocialista brigádot támogat — de ne so-1 roljuk tovább. — Mi a tervem? Becsülettel helytállni a munkában, becsülettel teljesíteni az önként vállalt kötelességet. Ne legyen felderítetlen és büntetlen határsértés, legyen nyugodt a határ... , s. l; 1 Augusztus 20—21—22: hortobágyi hídi vásár Minden korábbinál nagyobb az érdeklődés az augusztus 20- án kezdődő hortobágyi hídi vásár iránt. A háromnapos rendezvényen mintegy 70 népművész és népi iparművész, illetve 200 kézműiparos kínálja portékáját a várhatóan több mint ötvenezer látogatónak. A puszta is látványosságokkal várja a vásár vendégeit, akik megtekinthetik majd £ szürke gulyát. Szórakoztatásukra meghajtják a ménest,' agárversenyt rendeznek. A Hortobágyra érkeznek a veterán autósok és motorosok debreceni találkozójának résztvevői is. Az idei*rendezvényre felújították a víziszínpadot, ahol népitánc-együtte- sek szórakoztatják a hídi vásár résztvevőit. Aktuális főiskolai szak Energiafelhasználási sza- vegyi- a könnvű- élelmi- ki indítottak az elmúlt tan- szeripar. a gépgyártás, az évben a zittaui műszaki fő- építőiparban és a mezőgazdaiskolán. Az új tanszakon vég- ság nagyüzemeiben a haté- zett hallgatók a népgazdaság kony energiagazdálkodást sekülönböző ágazataiban, így a gítik majd elő. iiuifiiHimiitiHif ti tűi niMitiiMtiiiiiiiiiiiiHiitai ififtiiHiiiiiuiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiitiMiniiitiiimniiiiiiiHiiiiinii,mi,iiiiiiMiiiiiiiiiiiiiiiiiuiiiHiiiiiiiiiiiiiiiiiiMiiiiiiiniiiiiiiiiiiiiittiiiifiiMiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiMnno Párás hegyvonulatok mentén kanyarog az útszalag, s egyszerre előbukkan a zöld ezernyi színében pompázó várdomb, a körülötte megbúvó település. Határában táblák adnak útbaigazítást. Nóg- rád. Novográd. Árulkodnak arról, hogy kétnyelvű községbe érkeztünk. Elmúlt századok krónikása adja ‘ hírül, hogy Nógrádot már a honfoglalás idején igen fontos településnek nyilvánították. 1138-ban királyi birtok, majd 1663-ban török kézbe kerül. 1715 táján mezővárosként emlegetik, s ekkor már kétajkú, mert a tatárjárás után Zólyomból, Trencsénből telepítettek ide szlovákokat. A korabeli dokumentumok öt magyar és hét szlovák családról szólnak. Mit tartalmaz a mai kor krónikája? G aram völgyi Erzsébet, a helyi tanács vb-titkára sorolja a jelen adatait. Nógrád község több mint 1800 lelket számlál, ennek mintegy 80 százaléka nemzetiségi, unokák, ükunokák örökölték az ősök hagyatékát. A szlovák nyelvet, a hagyományokat, az ezerszínű szokásokat. Szív mélyébe rejtették, ládába zárták, avagy ma is éltetik. ápolgatják e kincset? t Feleletet kapni indultunk Cal’ujáróba. kincslelőbe... ☆ Emlékmorzsolgató öregekre bukkantunk. Mesélik, hej, de szerették falujukat a régi Kincslelőben nógrádiak! De büszkék is voltak színjátszó csoportjukra, énekkarukra, a megyehatárokat is kinövő menyecskekórusra. — Még az ügyben is megkövettük az elöljáróságot, hogy helyeznék ide a jjárásí székhelyet legalább. Mert az egész megye a mi falunkról kapta a nevét — pöfékeli ki i pipafüsttel együtt mondandóját Janó bácsi. Átplántálódott-e' a nemes szeretet a mai fiatalokba, a jelen formálóiba? Tillik Ferencné. a Hazafias Népfront községi bizottságának titkára, a falubeliek, a hagyományok nagy ismerője; — Mindent megteszünk azért, hogy a szlovák nyelvet, a nép szokásait felszínen tartsuk. A gyerekek már az óvodában elkezdik a nyelv- tanulást, majd az iskolában foytatják. Ennek ellenére az anyanyelvi szinten csak az beszéli, aki szlovák nyelvű középiskolába, főiskolára kerül. Ezek száma évente egy- kettő. így aztán csak az idősekre jellemző a szlovák beszéd. Ügy a 60 évesek korosztályára. Aztán szó esik a menyecskekórusról. Feloszlott —sajnálják — mert megszűnt a támogatás. az értő szakmai irányítás. Helyébe mi kerül? Az iskolások énekkara, tánccsoportja. De várni kell, hogy ők kinőjék magu.kat. A községi könyvtárban 20 százalékra tehető a szlovák nyelvű irodalom aránya. Gyakran forognak' közkézen? Az olvasni szerető idősek körében igen, de a fiatalok nem nagyon értik meg a nyelve- • zetét. , És a művelődés háza? Hogyan segít a hagyományőrzésben? Fiatal az igazgató, röpke egy hónapja van csak a faluban. Ezért terveken túl, más egyébről nem tud tájékoztatni. Mondja, lesz szlovák néptánccsoport, elsősorban a KISZ-korosztálybelieket várják, előkerítik a lomtárakban porosodó citerákat is, felélesztik a honismereti klubot. Mutatja a régi, fonott kerí- 'téses falusi házat, melyben jelenleg csak egy kemence árválkodik; itt lesz majd a szlovák tájház, ide kerülnek a faluszerte összegyűjtött használati tárgyak, népművészeti remekek. Mert van ám kincs az öregek házaiban, csak —, hogy, hogy nem — eddig begyűjtő nem akadt. • ☆ — Látja lelkem, a legalsó szoknya a ruuács. Erre jön a többi, még vagy öt-hat. meg a sarkos kötény. Blúzból aztán sokféle van. A kacamajka a felső blúz. az oplecko a csipkés bő ujjú ing. a prusz- lik fényes, vagy bársonyanyagból készült, gyönyörű hímzéssel. A szlovák varrot- tasokban a piros és a kék | szín a jellemző, vagy a kék a zölddel kombinálva. Ruhákon, párnákon a szegfű pompázik. — Hogy tudok-e még szlovákul? Hogyne! A szomszéd- asszonyokkal csak úgy beszélgetünk. A lányom, meg az unokám, már nem tanulták meg az ükanyjuk, nyelvét. Mink öregek, még a viseletét is hordjuk, meg a főz- tünkbe is keveredik szlovákeledel. Tudja-e mi az a gö- löngytészta? Levesbe való nagyhaluska. Máshogy nem tudom megmagyarázni. De sokat ettünk régen! Erzsiké néni Hesz András- né fogja a kiskapát, és pontot téve a beszélgetésre indul a kertbe. ☆ A régi Nógrádban a lakosság állattenyésztéssel, mező- gazdálkodással foglalkozott.' Ma az emberek 60 százaléka eljár a községből Vácra, Budapestre, ki-ki hol találja meg a számítását. Ennek a generációnak — mondják —■ kevés ideje jut az ingázás miatt az évszázados hagyaték ápolására, őrzésére. — Ügy szeressék ezt a falut, ahogy mi szeretjük. Ügy tiszteljék őseiket, ahogy mi tiszteljük. Mert a kincsek csak akkor válnak élővé, csak akkor kerülnek jó kezekbe — mondja Janó bácsi, aztán csukott szemmel nagyot szív hosszú szárú pipájából. Kiss Mária NÓGRÁD - 1931. augusztus 19., szerda