Nógrád. 1981. július (37. évfolyam. 152-178. szám)

1981-07-09 / 159. szám

Sakk Mérlegen az St. Volán szereplése (II.) Több ió egyéni teljesítmény Kétségtelen, hogy az St. Vo- mek mesterskalpokat akasztott Ián sakkozóinak tavaszi mér- övére, Pirisi, Gasztonyi, sékeltebb teljesítményéhez két ok feltétlen hozzájárult. Az egyik, hogy a tavalyi 3. Puschmann és Csanádi legyő­zésével. A jónevű gyöngyösi Demetert és a mesteri címet hely, a bronzérem megszerző- egyszer már teljesítő Ková- sével magasra került a mérce, csőt, a Pénzverő éltáblását is Ugyanakkor az ellenfelek is legyőzte. A két döntetlent a nagyobb ambícióval játszot­tak a dobogós csapat ellen. A másik — s ez talán a lénye­gesebb — az újabb névválto­zás, az, hogy az együttest az nem először állítjuk példának STC-től átvette a 2: sz. Volán a fiatalok elé. Sorozata nagy- vállalat sportköre. Sok mende- szerű monda, találgatás kísérte amelyre sokan felfigyeltek. A mindezt, sokan meg is kér- csapat kimagaslóan legjobb dőjelezték a nagy múltú szak- embere volt! osztály jövőjét. Mindezek lé- A kitűnő pontszerzőt ifjúsá- lektani hatása megítélésünk gi játékos követi, Istvanovszki szerint érződött az 1—3. for­dulóban. Ahogy azonban tisz­tázódott a szakosztály helyze­te, további sorsa, s amilyen előkelő helyen szerepel a ta­vaszi rangsorban. Mindössze egy vereséget szenvedett, két győzelem és öt döntetlen mel­lett. (Ez utóbbiak is küzdelmes partikban születtek.) Radnó­ti mester legyőzése nagy bra­vúrnak, szép teljesítménynek számít. Gál Gábor javított ta­valyi teljesítményén, s most 7 játszmából 4 ponttal várja az őszi folytatást. Pontjainak értékét növeli, hogy „átszálló­val” a negyedik és az ötödik sportteljesítmény, táblán szerezte azokat. Ö is csupán egyszer talált legyőző­re. Ábri Ferenc következik, ő is 7 partiból 4 ponttal, s ez jó eredmény, ha figyelembe vesszük, hogy először szere­pel a tarjáni OB II-es csa­szegedi Herpai és a debreceni Boguszlavszkij csikarta ki el lene. Megalkuvás nélküli, min­dig győzelemre törő játékát Kálmán személyében, aki 5,5 pontjával a csapat második patban. Nyíregyházán, az Asz­legeredményesebb jének bizonyult. versenyzo- A Madách talos SE-ben erősödött játé­ka, s ha kicsit többet foglal­megértéssel és szeretettel fo- Imre Gimnázium és Szakkö- kozna a sakkal, egyik erőssé­gadták a 22. éve OB II-ben játszó csapatot az új helyen, zépiskola tanulója rosszul raj- ge lehetne az együttesnek. Ki tolt, 3 játszmából csupán fél megnyugodtak a kedélyek, s pontot szerzett, majd egymás ne hagyjuk a sorból Czakó Bélát, aki az 5. fordulóban ez az eredményeken is érző- után öt győzelmet aratott. Stí- szállt be, nyert, majd három dött. lusa támadóbb, játéka elmé- döntetlen után 2,5 pontjával Az egyéni teljesítmények lyültebb, élesebb lett. Ered- veretlen és újra bizonyítja: a élére kívánkozik egy olyan ményét, amely ősszel még jobb csapat mindig számíthat rá. sportember sikersorozata, aki 1964 óta megszakítás nélkül játszik az OB II-es tarjáni csapatban. Tóth László 40 éves pásztói agrármérnök, lehet, csak dicsérni tudjuk. Az örökifjú Váradi Oszkár kö­vetkezik a rangsorban, aki 6 mérkőzésből 4.5 pontot szer­zett, s ezzel jelentősen hozzá­Feltétlen dicséret illeti az 50 százalékot elért játékoso­kat. A harmadik táblás Palla Györgyöt (7-ből 3,5 pont), Szarvas Sándort (5-ből 2,5 pont) és Frink Ferencet, aki a második táblán két beug- játszmából szelleme a régi, küzdeni tudása rással két döntetlent szállított mesterjelölt, levelezési mester, járult a sikeres csapatszerep- ezen a tavaszon nem talált léshez. Játékkedve, támadó legyőzőre. Nyolc Egy apuci dühe ürügyén 7 (!) pontot szerzett, s ezzel változatlan, s az eredmény csapatának. Nagy kár, hogy az ÓB II. legeredményesebb ezúttal sem maradt el. Ponyi ez a korábban szép sikereket első táblásának bizonyult! Re- Attila 4,5 pontjával ugyancsak elért, nagy fantáziájú, tehet­ségesnek indult sakkozó már- már végleg búcsút mond a já­téknak, s csak időnként hozza vissza nagyritkán feltörő sakk- szeretete a tábla mellé. Já­tékával sokat nyerne a csa­pat. . Szándékosan nem soroljuk fel azokat, akik gyengébb tel­jesítményt nyújtottak, mert az ősszel sorra kerülő öt forduló­ban még javíthatnak. A csa­patban összesen 20~ játékos szerepelt tavasszal, s a mér­kőzésekként több mint 7 pon­tos átlag nem rossz, ősszel túlszárnyalható. Az őszi rajt október 4-én lesz, amikor az Asztalos SE csapatához Nyír­egyházára utazik az St. Vo­lán. Ezt követően a Vasútépítő, Makó, Szolnok és Miskolc az ellenfelek sorrendje. (SZ. L.) Hátizsákokkal felszerelve, irány a természet. Megyénkbe zarándokoló rátságos fogadtatást tapasz­szabolcsi turistákkal találkoz- talhattak a hozzánk jött tu- tam a minap, kint valahol az risták. eresztvényi hegyek-dombok hajlatánál, egy kis kocogó­kiruccanás közben. Féltucat­nyi középiskolás diák, zebra­De nem is e sztorira szán­dékozom pazarolni a szava­két, csupán azért említem, sortban, vállon hátrahajtott tréningfelsővel, néhány kilónyi ütött-kopott hátizsákkal. Ép­tat önmagán. És jó apropó arra, hogy néhány gondolatot pen egy szalonnasütő mellett fölidézzünk a turisztikai sze- tőlük egy-két zon derekán. Persze, itt in­pihentek meg, lépésnyire ismerősöm szűkös­ke családjával, elmaradhatat­lan FIAT-jával, na és bőre eresztett pocakjával. kább csak a gondolat fele. gond a helytálló. Az STC természetjáró-szak­osztályának vezetőjével be- Voltaképpen a két csoport szélgettem nemrégiben, ő mondta diszkrétén, hogy az ifjabb korosztály nem képvi­seli méltóan önmagát az ál­taluk szervezett túrákon. De ügyet sem vetett egymásra, kivéve egyetlen epizódot, amikor az agyonféltett egy- szemgyermek — szőke, dun­di csöppség — egy fölvillanó lcjezhetem a megyei uttöroel­bogar után vetette magát. Ám. ez a fenemód ravaszdi jószág a kibontott tejeszacs­kó alá menekült, s ugye, mondanom sem kell, hogy dundi csöppség lecsapván az állatkára, beletenyerelt ke­ményen a tejeszacskó köze­pébe. Kegyetlen hahota tört ki a szabolcsi turisták körében, annál nagyobb szégyenkezés a családnál. Végül is a „gor­diuszi csomót” az apuci el­vágta egy „tirpák, majmok!” kijelentéssel, s kocsiba vágta a családot, irány haza — a nagy túráról — az öt kilo­méterrel arrább levő házukba. Nyomdafesték nem tűri el aiökáf " a megjegyzéseket, amelyek a távozást követték. Mindenesetre nem túl bá­nok szavait is, aki azt emlí­tette meg, hogy míg megyénk­be 1200 vándortáborozót vár­nak, addig mi száz gyereket sem tudunk „delegálni” e kétségkívül „legturisztikaibb” sportban. S ha már a sta­tisztikáknál tartunk egy mon­dat erejéig szóljunk róla: ma hazánkban közel kétmillióan tartoznak a kövérek — hogy, ne mondjam pocakosak közé. Az okok kutatásában mesz- szire lehetne menni. Egy bi­zonyos azonban, hogy nem csak pénzkérdés, hanem mélyre nyúló szemléleti, ké- nyelmességi felfogás is. De legalább ilyen, erős tény az is, hogy az évről évre meg­kongatott vészharangra szin­te már senki sem figyel. Ta­lán a statisztikák készítésé­vel vannak elfoglalva? (ta—) Új világcsúcs diszkoszvetésben Az amerikai Ben Plucknett diszkoszos világcsúcsa mellett volt másra is figyelnivalója annak a húszezer nézőnek, aki kedd este Stockholmban ott volt a nagyszabású atlé­tikai viadalon: Sebastian Coe, az angol 800-as világcsúcs­tartó 1500 m-en is rekordot kívánt javítani. Nos, a klasz- szis középtávfutó 59 század­másodperc híján majdnem el­érte amit akart, minden idők történetének harmadik leg­jobb idejét elérve (3:31.95 perc) nyert, de mégis csaló­dott volt. Plucknett annál jobban repesett az örömtől. Hogy miért? Diszkosz: 1. Ben Plucknett (amerikai) 72.34 m világcsúcs (régi: 71.20). Félidei magyar mérleg: megfelelő szereplés (Kozák Mihály, az MTI lálatainak elérésekor mindig érmeken eddig hét ország osz- kiküldött tudósítója jelenti ezt kiabálta. Ezért pástra lé- tozott, s a magyarok az olim- Clermont Ferrandból). pásékor többször is felhang- piai pontszámítás alapján 12 Vlagyimir Szmirnov már jó zott a tribünökön: „hoppá!”, pontot gyűjtöttek. Kulcsár néhányszor belekóstolt a győ- Nem érheti elmarasztalás a Győző szövetségi kapitány zelembe, de olyan önfeledten magyar csapatot, amely az gyors mérlege így szól: „sze-; ujjongani eddig talán még utóbbi évek egyik legerősebb replésünk lényegében a vára- senki sem látta, mint kedden mezőnyében (hosszú idő utón kozásnak megfelelő, résztve- este a Clermont Ferrand-i több volt a tőr-, mint a pár- vők voltunk mind a három sportcsarnokban. A tőrcsa- bajtőr-résztvevő), a hatodik egyéni döntőben, s a férfi- patdöntő után, amelyen helyével megtartotta tavalyi tőrcsapat is pontot szerzett, négy parádés győzelemmel já- és tavalyelőtti helyezését. Orosz negyedik helye igen rult hozzá válogatottjának az „Régóta ismerem a magyar kellemes meglepetés, kár vi- olaszok elleni 9—5 eredmé- törözőket, ez a csapat sokkal szánt, hogy Gedővári nem nyéhez. boldogan nyilatkoz- harcosabb, mint az egyné- használta ki a nagy lehetősé­ta: „Négy nap alatt két hány évvel ezelőtti volt — get az első hely megszerzésé- aranyérmet nyertem, első let- állapította meg Emil Beck, az re. A női tőr egyéni okozott tem a Világkupában, úgy ér- NSZK világhírű vívómestere, kisebb csalódást, mert cé- zem ez a csúcs!”. A tárgyila- — Ha még a mostaninál is lünk közelebb volt a dobo­gós francia közönség is taps- bátrabban vívnak majd és ki- góhoz. Remélem a folytatás sál honorálta a szovjet tőr- dolgozzák akcióikat, feltétle- hoz még olyan eredményeket, csapat produkcióját, s a „hop- nül előbbre léphetnek. , hogy itt is elérjük a moszk- pá” szinte szállóigévé vált. A kedd esti döntővel lezá- vai olimpián összegyűjtött 23 Ugyanis Szmirnov tiszta ta- rult a VB első „félideje”. Az pontot.” Vívó VB Képeslap helyett Tábori levél — A balhátvéden... A táborozás időszakát él­jük. Szerencsére idén az idő- poszton is játszom, járás is kegyeibe fogadja a beállós, középpályás, különféle korú táborozokat, gyei ifiválogatottban nem úgy, mint egy esztendő de több nul, edz és versenyez, bizo- Voltam nyára eléri célját, testnevelő a me- tanár lesz. center- A megyei sporthivatal több half. A Szarvas ellen Németh éve hagyományosan megszer­vel ezelőtt. Kevés az eső, sok Karcsival együtt bekerültem vezi Nagybátonyban a tdzen­a napfény, mindenütt el le- a „nagyok hét végezni a kitűzött felada- jelte a győztes gólt. tokát. A táborok „műfajilag" Az ifjú futballistáról kczé. Karcsi fe- évesek sporttáborát. Az első egyhetes turnusban kosár-, elis- kézi- és röplabdázók vettek rendkívül gazdagok, sokszínű- merően szól Csemák László, részt, a másodikban az atlé- ek — a sporton és a müve- Dicséri erényeit — a jó íutó-, ták és a labdarúgók, összesen lődésen belül egyaránt. Tábo- emberforgc- és látóképessé- 29-en a megye különböző ré- ri „levelünk” a nagybátonyi gét, fegyelmezettségét és hig- széből. A szakmunkásképző gadtságát, határozott szere- intézetben jók az elszálláso- léseit —, s megemlíti fogya- lás, a szabadidős-tevékeny-; tékossógait is. A fiúnak ja- ség, a sportolás körülményei, mos Ipari Szakmunkásképző vítania kell még — mindé- lehetőségei, jó ízű a konyha Intézet kollégiumi folyosója nekelőtt — a gyorsasagán, for- főztje, csak — mint szelíden. takarítónő dulékonyságán. Képességei- panaszolják — lehetne kaló- tisztaságot nek felmérése mellett a tá- riadúsabb, nagyobb egy-egy levő- borban- erre is lehetőség adó- adag, mert a gyerekek ala­labdarúgó- és atlétikai sporttá borról íródott. A 209. számú Zsinkó VU­csendes, csupán a igyekszik rendet, teremteni az udvarra nult fiúk és leányok után. A dik. kézilabdapályán kettes oszlo­posán megdolgoznak a pályá- László Marianna apró nö- kon. A táborban országos elő-' pókban sorakozott fel a tábor, vésű, rokonszenves, szökés- írások szerint felmérés fo- szemben a csoportvezető fel- barna kislány, a nagybátonyi lyik, a szakemberek feljegy- nőttekkel. Fél kilenc felé jár Bartók Béla Általános Isko- zik a résztvevők teljesitmé­la nyolcadikosa, Egri Gábor, nyéf, jellemzik munkájukat' a ménkesd aknaüzem laka to- Véleményük szerint e íelmé­az óramutató, az égbolton fel­felé kúszó napot eltakarja az intézet többemeletes, óriás sa az edzője. rést iskolai keretek között is Tavaly kezdtem el atlé- el lehetne végezni, ezért szűk- lókra azért odakacsint. Szabó tizálni —- mondja Marianna ségtelen táborozni. Haszno- Gábor, a kisterenyei gimná- —, és idén, április végén sabb volna — a gyerekeknek,1 zium testnevelő tanára, az volt az első versenyem. Négy- a megye sportjának is —, ha egyik atlétikai csoport mes- próbában, tehát távolugrás- visszatérnének a régebbi gya- tere fogadja az ügyeletes di- ban, 80 méteres gát-, 300 és korlathoz: a tábort kéthetes­ük jelentését, majd a szüksé- 800 méteres síkfutásban. Nagy re terveznék, szakági edzése- ges formaságok után átadja eredményekkel nem dicse- két vezetnének, versenyezné­kédhetem: a bronzjelvényes nek, vagyis ténylegesen fej­szint közelében vagyok. Leg- lesztenék a résztvevők egyé-; a távolugrást szere- ni képességeit, kondícióját. A javaslat a laikus számá­___,_________________ — Az iskolai csapatban ké- ra is elgondolkodtató, taián n ő jobbszélsője felkerekedik a zilabdázik is — teszi hozzá elgondolkodnak rajta a szak­gyereksereggel, s elindulnak a Egri Gábor, aki növendékét emberek, a megyei sporthi­tehetséges sportolónak tartja, vatal vezetői is. Hiszen — — Bal egyest játszik. részben — sportéletünk jö­László Marianna jól érzi vője e táborokban alapozó­magát a táborban, a közös- dik. ségben, s ha szorgalmasan ta- Sulyok László tömbje, bár a jobb szélen ál­a szolgálatot kollégájának, Csemák László megyei lab­darúgó-szakfelügyelőnek. Kö- jobban kény József pedig, a Ferenc- tem. város, az SBTC egykori kitű Nagybátonyi Bányász sportte­lepére, a napi tervet végre­hajtani. A gyerekek közül két te­hetséges fiatal marad vissza. Kozma István, az STC ifi első csapatának a tagja, an­nak az együttesnek, amelyik idén megnyerte a területi bajnokságot. — Hetedikes koromban kezdtem rendszeresen fo- cozni, Ecsegen, a lakóhelye­men — meséli a nyurga, erős felépítésű fiatalember, a salgótarjáni ipari szakmun­kásképző intézet harmadik osztályos telefonszerelő ta­nulója. — Amikor Salgótar­jánba kerültem, a megyeszék­helyen folytattam. — Milyen poszton szere­pelsz? Játékoskeringő Űjabb átigazolási híreket kaptunk a nógrádi csapatok háza tájáról. Az STC-nél új­donság, hogy Kiss Gyula, a Nagybátony jobbszélsője alá­írta átigazolási kérelmét a tarjáni csapathoz. A Stécéhez tart a Trencsényi SE centere, Kerek, aki a Hatvani SE-bői került a honvédcsapathoz. A A Nagybátony NB II-ből ki­esett gárdájánál is jelentős a „mozgás”. Balázs János kö­zéppályás Nézsáról érkezett a bányászokhoz, a tavaly köl­csönadott Szabó László pedig visszatér Pásztóról. Tárgyal­nak továbbá a szécsényi Krá- likkal és a romhányi Pig- niczkivel. Szeretnék a Stéeé­salgótarjáni piros-feketék ki- bői távozó Kegye Zoltánt és adták a Hajdúszoboszlónak a Vágó Attilát a csapathoz iga- már eltávozott Kunt és Pin- zolni. Az említetteken kívül tért. Szekula a Síküveggyár két saját nevelésű ifjúsági já- játékosa lesz, valamint Zó- tékos Lászlók János és Hiesz lyomit és Némethet is egy év- Ferenc kerül az első csapat re kölcsönadták az üvegesek- keretébe. A nagybátonyiak nek. Veres Miklós, a fiatal „ . . , ■ , , „ ,, középpályás pedig hazatér nem tartanak 1§enyt Bordás Pásztora, s őt is egyelőre egy- István és Szoó József játéká- éves időtartamra adták ki. ra. Ökölvívás lövőre Magyarország—Jugoszlávia mérkőzés A magyar és a jugoszláv A két szövetség együttmű- ököivívó-szövetség vezetői ködését igen sikeresnek érté­megbeszélést folytattak a kap- kelték, és kifejezték óhajukat csolatok további bővítéséről, a még gyümölcsözőbb kap- A MÖSZ-t Varga Ferenc el- csolat létesítésére. Az elő- nök. Kovács Bertalan alelnök irányzott műsorban 1982-ben és Kővár Gyula főtitkár kép- szerepel a két ország A válo- viselte, míg a jugoszláv sző- gatottjának mérkőzése és ezt vétség részéről Roduljob Zu- hagyományossá teszik, fel­lies elnök, Drágán Vukcsevics váltva, hol az. egyik, hol a főtitkár, Danilo Ivanovics, az másik országban. Gyara- AIBA alelnöke és Milos Zlo- pítják az egyesületek közötti kolica. a JÖSZ elnökségi tag- mérkőzések számát is, ebben ja vett rész. jugoszláv részről főleg a bosz­. . n . nia-hercegovinai klubok ér­A MOSZ négy kiemelt via- dekeltek dalán (Ajka - ifjúsági, hala- javaslat hangzott el szak- tonfuredi utanpotlas-bajnok- mai tapasztalatcserék szerve­ság, Eger — Dobo-emlékver- zésére is. Kilátásba helyez­ték, hogy a nagy világ- és európai versenyek előtt a két ország felnőtt és fiatal ököl­vívói közösen készüljenek. Ezt Papp László javasolta, s az ifjúságiaknál már létre is jött a megállapodás: 1982-ben A magyarok a vajdasági már közös előkészületeket nemzetközi tornán, a belgrá- folytatnak. Az idén decem- di felszabadulási versenyen, berben megrendezik a két az Arany Kesztyű viadalon ország B válogatottjának mér- 5—5 ökölvívóval indulnak. kőzését. j NÖGRAD - 1981. július 9., csütörtök 1 seny, valamint a november 3. és 8. közötti Honvéd Kupán) a jugoszlávok megfelelő erők­kel vonulnak fel, a Honvéd Kupán például teljes csapat­tal szerepelnek.

Next

/
Oldalképek
Tartalom