Nógrád. 1981. július (37. évfolyam. 152-178. szám)

1981-07-08 / 158. szám

Mérlegen az St. Volán szereplése (I.) Rossz rajt után kitűnő íolyiatás Amikor az OB II. Keleti mindössze hat döntetlenre fu- dáját 8.5—5,5-re, majd ha- csoportjának 8., tavaszi utol- tóttá, s a 9—5-ös vereséggel sonló arányban fektették két- só fordulójában az újonc Deb- a tarjáni csapat a táblázat vállra a „légiósokat” felyo- receni Betű ellen 9—3-as ál- 11. helyére esett vissza. A nultató Gyöngyösi Energia lásnál értékelésre adtak két két kellemetlen és nem várt SE együttesét. Ez utóbbi ta- játszmát a tarjániak, már vereséget tetézte, hogy a 3. lálkozón kitűnően szerepel- megnyerték a találkozót. Az fordulóban az OB I-re aspi- tek az éljátékosok, az 1—4 újabb győzelemmel — az érté- ráló, megerősödött Utasellátó tábla 3,5 pontot hozott. A 6. kelő bizottság nem látott re- csapatát kapta vendégül az forduló után már a 8. helyet mi esélyeket, 9—5 lett a vég- St. Volán, s az eredmény saj- foglalta el az St. Volán és eredmény — az St. Volán sak- nos két számjegyű vereség következett a tavasz legna- kozói a rosszul indult tavaszi 3,5—10,5 volt. s mindez „ha- gvobb összecsapása, a Postás szezonban jó hajrával a ta- zai pályán”. Ezen a találko- elleni találkozó Budapesten, bella 8. helyére tornászták zón már csak az éltáblás Kezdjük mindjárt az ered­tei magukat, s az őszi öt ta- Tóth Lászlónak sikerült nyer- ménnyel: 7,5—6,5-re nyertek lálkozón bizonyíthatják, hogy nie — nem kis bravúr volt a a fővárosiak, ám ez a vere- nem volt véletlen a tavalyi döntős Pirisi mester legyőzé- ség győzelemmel ért fel. mert bronzérem. A Keleti csoport se — öt sovány döntetlen Tóth László Puschmann mes- csapatai félidőben a követke- mellett. Ez volt a mélypont, tért, Ponyi pedig Radnóti ző sorrendben várják a foly- amikor a szakemberek és a mestert verte meg és időza­szimpatizáló varban Palla kezében volt a megdöbbenésére nyerés Jeney mester ellen. Sakk OB II. tatást. 1. Utasellátó 2. Vasútépítő 3. Miskolc 4. Bp. Postás 5. Pénzverő SE 6. Szegedi VSE 7. FTC 3. st. Volán 9. Gyöngyös 10. Debrecen 11. Szolnok 12. Asztalos SE 13. Makó 14. Ganz-MÁVAG 8 2 1 5 43 8 - 1 7 40,S 8 - - 8 34 tarjániakkal «8,5 sakkbarátok a tavalyi bronzérmes együt- Sajnos, pontatlanul húzott, 63,5 tes a 13. helyet (!) foglalta mint ahogy Kassai is a vég­ei az OB II. Keleti csoport­jában. A három vereség felrázta ®zakítas a csapatot és Budapesten a 4. ^en am> fordulóban megindult a tar­jáni henger, régi napjaira emlékeztetőén játszott a csa 1 66 2 64 3 62 2 61,5 4 59,5 4 57,5 3 56 5 55 4 53 játékban. Vagy ha Kánya egy kicsit jobban megnézi a meg­élőit játszmáját... de sakkban sincs „mi történt volna ha...” Túl nagy volt a „beleszállás” s egy kicsit taktikusabban, ra­a A tarjáni sakkozók ez évi lelépte a Ganz-MÁVAG-ot. rajtja is hagyományosan rósz- igaz. a vasgyári együttes a pat, s 10,5—3,5-re, valósággal vaszabbul kellett volna hajraban, az 5. órában figyel­ni az eredményre, a partikra, Szül kezdődött. Űjra — a sor- szó nemes értelmében szín- akl5or üt sem marad solás szeszélye folytán ki tud- tiszta amatőrcsapat, senkivel hányadszor — a Szegedi nem erősítettek, ugyanaz a el la VSE utazott az OB II. nyi- gárda játszik a ma már ko- tányán Salgótarjánba, s bár moly erőket felvonultató OB ezúttal született két szátnje- ii-ben is, mint amelyik a gyű eredmény, a Tisza-parti Budapest I. osztályban szere- csapat 8—6-ra nyert. Túl bé- pelt. Mindez semmit nem külékenyek voltak a hazaiak, von le a tarjáni győzelem mert két győzelmet arattak értékéből, mert a két számje- csupán nyolc (!) döntetlen gyű nyerés nagy lökést adott mellett. A rossz rajt majd­nem két számjegyű vereség­gel folytatódott Budapesten a Ferencváros ellen. Itt is „be­jött” a két győzelem, a csapatnak, visszaállította a játékospk önbizalmát. Le is győzték a következő forduló­ban a dobogóra aspiráló, Következik: Több jó egyéni ám igaz újonc Pénzverő SE gár- teljesítmény. Minden jó, ha a vége jó! A Debreceni Betű két szám­jegyű katasztrofális veresége csupán hajszálon múlott. Itt — mert ezzel adósak va­gyunk — a győzelmeket Tóth P., Szarvas, Kassai, Ábri. Vá- radi es Istvanovszki szerez­ték, míg Tóth L., Frink, Po­nyi és Czakó döntetlent ért el­(Sz. L.) o r o f SZABADI A FERENC­VÁROSÉ, WEIMPER TATABÁNYÁRA IGAZOLT Lezárul az átigazolási idő­k b a n Az 1979-es tatabányai ku­pamérkőzésen súlyos fejsérü­lést szervedett, abból a kö­zelmúltban felépült kitűnő Gummersbach-kézilabdázó, szak a labdarúgó NB I-ben. Joachim Deckarm már nem- A „hajrában” az NB I-es klu- csak társai kézilabda-mérkő- bok hivatalos képviselői ked- zéseit látogatja nagy érdek- den az MLSZ átigazolási bi- lődéssel, de legutóbb a For- zpttsága előtt játszották ki tuna Düsseldorf labdarúgói- lapjaikat és közösen meg-, val is edzett. Kézilabda- he­egyeztek, illetőleg kitűzték az iyett tehát futballt játszott az újabb megbeszélések időpont- NSZK sokszoros válogatottja, ját. Gól is Róbert, az MLSZ át- ík igazolási bizottságának veze­tője zárszavában hangoztatta, A francia Arnaud de Ros- miszerint örvendetes volt a lé- nay csúcsidő alatt szelte át nyegében megértő légkör, s windsurfjével a La Manche várhatóan pénteken délutánra csatornát. A 42 kilométer/óra a még vitás kérdésekben is sebességet is elérve 1 óra 48 lesz megegyezés. Néhány eset- perc alatt teljesítette az ang- ben azonban az MLSZ elnök- liai Hythe és a íranciaorszá- ségére vár majd a döntés. gi Wissant közötti távolságot. Tömegsport Palóc Kupa Balassagyarmaton Fém­Kór­Vízmú 6411 12-11 9 4 3 1 - 15- 6 7 6 3 1 2 4-10 7 5. forduló: Az elmúlt évek hagyomá- Városgazdálkodás 2—0, nyaihoz hűen — a városi tö- ipar II.—NÁÉV 5—3, megsport-egyesület szervezé- ház—Szolgáltató 2—2, seben — az idén is lebonyo- —NÁÉV 1—3. lítják a Palóc Kupa kispályás Élcsoport: labdarúgó-bajnokságot Balas- i- Kórház sagyarmaton. Harmincöt csa- £ jpoiy mpő pat — ez a kupa történetében <10 csapat) rekordnak számít — négy C csoport, csoportban kezdte meg a küz- ÁFÉSZ—Erdőgazdaság 7—1, delmet körmérkőzés formája- Közút—Ruhagyár 4—2, Egri ban. A csoportok első két KÉV—MÁV 7—1. 6. forduló: helyezettje egyenes kieséses Ruhagyár—Erdőgazdaság 6—1, rendszerben tovább folytatja Egri KÉV—Közút 3—1. a versengést a végső helyezé- Élcsoport: sek eldöntéséért. Az 5. és 6. 1. afész 6 5 - 1 22-10 10 forduló eredményei és a ta- 2- Finomk- árugy. bellák a következők. 3. afit A csoport, 5. forduló: Bgy. <8 csapat) Tenisz—Posta 3—0, Bútorgyár D csopdrt, 5. forduló: Ká- —Penomah 6—2. 6. forduló: bel I.—Rendőrség 5—1, Ke- Volán—Pénomah 5—1, Kábel rámia—Gabonaforgalmi 3—1, -0. ÉPSZÖV—Gelka 2—0, Városi Tanács—Fémipar I. 4—3. 6. 1 *?'13 l8 f°l'duló: Városi Tanács—Rend­2 10-10 8 őrség 5—1, Gelka—Fémipar I. 2—0, ÉPSZÖV—Kábel I. 3—0, B csoport, 5. forduló: Ipar- Pedagógus—Kerámia 2—2. cikk—Kórház 2—1, Örhalom Élcsoport: —ínolv Cinőevár l—l Város- upszöv 6 5 1 - 17- 4 11 • V , -7 1 2- Pedagógus 6 4 2 - 20- » 10 gazdálkodás—Lenm-lakotelep 3. Kábel r. 6 4 1 1 24-12 9 1—4. 6. forduló: örhalom— (9 csapat) 5 4 I -25-6 9 5 3 1 1 14- 9 7 II.—Határőrség 2 Élcsoport: 1. Kábel 11. 6 5 2. Bútorgyár 5 4 - 1 27-13 8 3. Volán 6 4 (S csapat) Nemzetközi kosárlabdatorna Július 13-tól három napon keresztül a városi sportcsar- nokban zajlik a hagyomá­nyos Salgó Kupa nemzetközi ifjúsági női kosárlabdatorna. Jugoszlávia, Románia, Szov­jetunió, Magyarország csapa­tai részvételével. Mind a négy csapat a Kecskeméten és Egerben augusztus 15—24 kö­zött sorra kerülő Európa-baj- nokságra készül. A magyár együttes gerincét 1979-ben a bulgária Jambolban IBV-t nyert csapat játékosai alkot­ják. Közülük négyen már a felnőtt válogatott keretnek is tagjai: Pertik (Bp. Sparta­cus), Schwarz (MTK-VM), Hollós (PVSK), Sepsei (BSE). Érdekessége a salgótarjáni tornának, hogy az 1979. évi IBV első négy helyezettjéből három csapat — Magyaror­szág, Szovjetunió, Románia — pályára lép. Program. Július 13. (hétfő): 15.45: Ünnepélyes megnyitó. 16.00: Szovjetunió—Jugosz­lávia, 17.30: Magyarország— Románia. Július 14. (kedd): 16.00: Ro­mánia—Szovjetunió, 17.30: Jugoszlávia—Magyarország. Július 15. (szerda): 16.00: Románia—Jugoszlávia, 17.30 Magyarország—Szovjetunió 19.00: Ünnepélyes eredmény- hirdetés. A mozgássérültek díjtala­nul tekinthetik meg a tornát. Kézilabda Féléves mérleg Szakosztályi értekezlet az STC-nél A közelmúltban kézilabda­szakosztályi értekezletre ke­rült sor a Salgótarjáni TC- nél. A megjelent sportolókat, vezetőket és vendégeket Pá- les Lajos — a két hónapja újjáalakult szakosztályi el­nökség vezetője — köszön­tötte, majd Nagy István, az NB Jl-es felnőtt és az NB I- es ifjúsági férficsaipat edző­je összegezte az 1981-es baj­nokság első félévének tapasz­talatait. Bevezetőben utalt rá, hogy az egyesületi és a szakosztályi vezetés — a fér­ficsapat NB IB-ből történt kiesése, a játékosállomány jelentős mértékű csökkenése után — szerény célkitűzése­ket szabott meg. Konkrétan: a férfiak harcolják ki az NB II- ben való bennmaradást, a nők és az iíisták váljanak jó középcsapatokká, a serdülő­együttes pedig nevelőbázissá. A bajnoki félév tapasztalatai alapjaiban bizonyították, hogy a célok reálisak voltak! A másodosztályú férficsa­pat szereplése — noha jelen­leg 9 pontjával, 241—225-ös gólkülönbségével még a kie­sést jelentő 9, helyet foglalja el — fejlődést mutat. A baj­nokság kezdetekor csak 13 já­tékos állt rendelkezésre, idő­közben viszont saját nevelé­sű ifjúságiakkal a keret 18-ra bővült. Az alapozás nélkül .. .. „induló” gárda kezdetben ®lel‘erl, összeszokatlan, edzetlen csa­pat benyomását keltette az ismeretlen Középcsoportban. Az első fordulókban labilis játékkal — eredménytelenül szerepelt. Az intenzitás foko­zása, a játékosok akarata, lel­kesedése révén később ugrás­szerűen nőtt a teljesítmény. Eredménye, hogy „jöttek” a pontok is. Nem mintha min­den rendben lett volna! A szakosztályi vezetés, az átlö­vők és az edzőmérkőzések hi­ányát, a fiatalok rutintalan­ságát a két csapattal foglal­kozó edző túlzott leterheltsé­Drevenka a földön — az STG viszont biztosan győzött a nagy rivális Bgy. SE ellen. Fotó: Herbst Rudolf hogy mindketten szakosztályban folyó tevé- figyelembe vannak véve a kenység színvonalát növelni,' felnőtteknél is. És mindkét- a különböző bajnokságok- ten átlövők, akik nagyon is ban szereplő csapatok ered- kellenek! ménye&ségét fokozni kell. A A női csapat — több játé- legfontosabb, hogy a férfi- kos távozása és a nagymér- együttes maradjon a másod- vű fiatalítás ellenére is — osztályban! A nők és az ifis- jól szerepelt a megyei baj- ták érjenek el dobogós he- noksághan. Félidőben a 3. he- lyet, a serdülők pedig szere- lyet szerezték meg. Sajátos peljenek jól. Mind a négy gond, hogy az utánpótlás gárdánál tovább kell fejlesz- hosszabb távon nincs megold- teni az erőnlétet, előtérbe he- va. A serdülők megálltak a lyezni a taktikai képzést, a helyüket a megyei ifjúsági csapatjáték erősítését. Már együttesek ellen. Pedig jóval most meg kell alapozni a jö- fiatalabbak a mezőnybeliek- vöt. Nevezetesen: a felnőtt) nél. A csapatban szervezett férfiak és a nők 1982-ben egy gét"sajnos, ^ob^ektívnric'*^*keil munka folyt eredménye hogy osztállyal lepjenek előbbre! A értékelni. Zavaró tényező három gyerkőc mar „feljebb1 személyi, a technikai es a is jutott... pénzügyi feltételeket az egye­Az edzői beszámolót hasz- sületi és a szakosztályi ve­vőit egyébként Bodor súlyos sérülése és kiesése, valamint A h°“í- • int-nP iá. gyinszky Jenő e®,------- _ . v a?v kisebb nökhelyettesé és Páles Lajo- barati beszelgetessel ért ve- vagy ^yeiiKeww , __ .£et. A NÓGRÁD tototippjei, 28. hét 1. Siófok—Dunaújvárosi Építők i 2. Kaposvári Vasas—Barcs X 3. Kiss J. SE—Dombóvár X í 4. Körmend—Ajkai Bányász 1 2 5. Schönherz SE—MOTIM TE X 1 6. Tatabányai Vasas—Pápai Textiles I 7. Győri Dózsa—Komáromi Olajul unkág 1 8. Szondi SE—Esztergom 1 2 9. Kisvárda—Papp J. SE 1 2 10. Köteles J. SE—St. Síküveggyár 2 X 11. Jászberényi Vasas—ESMTK X 2 12. Kareag—Orosháza 1 13. Mezőfi SE—Szegedi VSE 2 X például Szabó - egy-egy mérkőzésről való indokolt tá- gymszky Jenő egyesületi el- volmaradása vagy gyengébb nokheiyetesees ?ales Lajo­játéka. Annak ellenére, hogy » ~ f£to?k volta.k'. az együttes védekezése hétről «almaztak, hogy a keznabda­hétre javult, korántsem érte. el azt a színvonalat, amit a fiúktól méltán lehetett vár­ni. Ettől függetlenül á cso­portban csak a három első helyen álló csapat kapott ke­vesebb gólt! A lőtt gólok le kintetében kissé rosszabb, de nem elkeserítő a helyzet: öt együttesnél többet lőtt a Sal­gótarján, és ezek közül négy több mérkőzésen érte el ta­lálatait. A legeredményesebb játékosnak Szabó bizonyult, 95 góllal. Egyébként ő lett a büntető-végrehajtó is, s na­gyon jó aránnyal. Rajta kí­vül még Márta (31), Németh (24), Drevenká (22) és Pádár (20) van versenyben a házi góllövőlistán. Az NB I-ben szereplő ifjú­sági együttes alapvetően helyt­állt. A ragyogó csapatokkal — mint a Budapesti Honvéd, vagy a Pécs — telitűzdelt me­zőnyben 1 sikeresen szerepelt. Pedig kezdetben csak 8—9 játékossal rendelkezett. Ké­sőbb nőtt a létszám, majd újra — Papp érettségire va­ló felkészülése, többek fel­nőttcsapatba való kerülése miatt — kevesebben dolgoz­tak. Más gondok (bizonyos erőnléti problémák, gyen­gébb védekezés, távozások) ellenére a fiúk 14 mérkőzé­sen szerzett 13 pontjukkal, 280—284-es gólaránnyal a kö­zépmezőnyben végeztek, A legeredményesebb játékos­nak Tóth (94 góllal) és Kaj- zinger (70) bizonyult. Nem A szakosztályi értekezlet Tóth István Munkahelyi olimpia Megyei döntők Salgótarjánban Szombaton Salgótarjánban, szerepet. Ekkor kézilabdára, az SKÜ-stadíonban rendezik majd labdarúgásra kerül sor. a X. munkahelyi olimpia A rendezők külön értéke- Nógrád megyei döntőit. A lik az egyéni versenyzőket, 8.30 órakor kezdődő tömeg- valamint a csapatokat. A sportnapon délelőtt atlétika- csapatversenyben a munká­ban. valamint kötélhúzásban helyek, vállalatok értékelésé- rendeznek versenyt. Délután nél a versenyzők létszáma is a labdajátékok játszák a fő- számít. 14. Pásztó—EMG Sashalom 15. Fertőszentmiklós—Soproni Postás 16. Asztalos J. SE—Nagyhalász Góltotópályázat A múlt héten 217 pályázati lük a következők nyertek szelvény érkezett olvasóink- 10—10 darab totószelvényt: tói. A szelvényen szereplő két Bóta László Pásztó, Marx u. mérkőzés végeredménye: Győ- 99., Medveczki József Balas­ri Dózsa—Esztergom 5—1 és sagyarmat, Veres Pálné út Karcag—Szabó L. SE 4—3 volt. Mindössze négy olvasó 1T, Szabó Imre Salgótarján, ért el egy találatot, s közü- Rákóczi út 17. Góltotó 1. köteles j. se—síküveggyár VÉGEREDMÉNY: 2. PÁSZTÓ—EMG SASHALOM VÉGEREDMÉNY! NÉV: LAKCÍM? j NÓGRAD — 1981. július 8., szerda

Next

/
Oldalképek
Tartalom