Nógrád. 1981. július (37. évfolyam. 152-178. szám)
1981-07-31 / 178. szám
NÓGRÁD KISZ-vezetők tanácskozása Somlyói kapólgatók ’ Salgótarján környékének talán legszebb része Somlyó. A fölfelé kányái zó út, (amelyet erdők öveznek) végezetül fennsík formájú vidékre vezet. A táj változatos. Kerítések szabdalják a domuoldalt, fából, vagy kőből épült házak magasodnak. Van, ahol még csak most gyűjtögetik az építőanyagot. Somlyóbán itelepen a Salgótarjáni városi Tanács parcellázta a területet és ötéves haszonbérleti szerződéssel adta bérbe azoknak, akik hétvégi telekre vágyódtak. Nagyobb részt munkáscsaládoknak. Hőgyes Márton a Salgótarjáni Kohászati Üzemekben géplakatos. Éppen a kertjében kapálgat, lévén szabadnapos. — - Az üzemben karbantartó lakatos vagyok. Szombaton is dolgoztam. Most kaptam érte a szabadnapot. Én már el sem tudom képzelni az életemet a telek nélkül. — Hogy kezdődött? — A Kemerovo körúton lakunk. A feleségem a társadalombiztosítási igazgatóságon dolgozik. A nagyobbik fiam ugyancsak géplakatos. A kisebbik most tanul esztergályosnak. Egyre néztük, hogy a szomszédunkban — akiknek volt kertjük — tömött szatyrokat jönnek hazafelé. Mondtuk, ha addig is szerzünk egyet... Mindez könnyen ment. Haszonbérleti szerződést kötöttek a tanáccsal. Most kis há- zikJ várja hetente a családot. Körülkerítették egy esztendő alatt. Szén a kert. Van krumpli, hagyma, zöldbab, karalábé, borsó, zöldség. Az ifjúsági szövetség néhány időszerű kérdéséről tanácskoztak július 30-áa a rá- róspusztai táborban Nógrád megye KISZ-vezetői, az apparátusok tagjai. Elsőnek Gulyás Katalin, a KISZ KB megyei instruktora beszélt az információs munka politikai tapasztalatairól, s további munka javításának 'eladatairól, A lakosság és a tanácsok igénye nyomán az OTP Nógrád megyei Igazgatósága a két város, Salgótarján és Balassagyarmat után Pásztón és Nagybátonyban is bevezette új szolgáltatását, az átutalási betétet. A július elseje óta szerzett tapasztalatok igazolták az előzetes felmérésekből levont következtetéseket, a nagyközségekben is van lét- jogosultsága a korszerű formának. Nagybátonyban az eltelt egy hónap alatt több mint száz betéttulajdonost jegyeztek be a nyilvántartásba, majd Juhász András a KISZ Nógrád megyei bizottságának titkára tartott előadást a KISZ X. kongresszusa határozatának alapszervezeu feldolgozásáról. A tanácskozás további részében a városi és járási KISZ-titkárok számoltak be a KlSZ-küldöttgyű- iés óta végzett munkáról, s az eu-ji a—dó teendőkről. de számuk folyamatosan bővül. Eddig több idős ember kérte, hogy a nyugdíját a bá- tonyi OTP-kirendeltséghez folyósítsák, ők az átutalási betétről óhajtják felvenni az összeget. A szolgáltatásban még vannak kihasználatlan lehetőségek, mert mód lenne arra is, hogy közvetlenül a munkahely utalja át a betétalap utánpótlására szánt pénzt, az ügyfelet ez alól is mentesítve. Remélhetőleg erre is sor kerül hamarosan Nagybátonyban. Kempinghírcrdó Új OTP-szolgáltatás N agy bátony ban — Ez a kert a mi „birtokunk”. Szívesen kijárunk, szalonnát sütünk, gulyást főzünk. Persze mellette dolgozunk is. Azóta kevesebbet járunk a piacra. Legközelebbi tennivalónk, hogy kutat ássunk. Megélénkült körülöttünk a domboldal. Itt is, ott is emberek tűnnek fel. Kapálgatnak, gyomlálnak, rakosgatják a deszkákat, téglákat, amiből a kis hétvégi ház épül. Hová menjünk a hét végén? A Balaton északi és déli partján a kempingekben telt ház van. Az előre lefoglalt és visszaigazolt sátorhelyekre tudják a vendégeket fogadni. Csak a siófoki Gamásza és a balatonszemesi Bagódomb kempingben van négyszáz-négyszáz fő részére sátorhely. A kertben a munka, a jó levegő, a szép környezet üdí- tőleg hat a heti munka után. — A Dunántúlon Fadd-Domborin száz, Dombóvár-Gunarason kétszáz, Dunaföldváron negyven, sátorral érkező vendéget tudnak elhelyezni. Sikondán százötven, Pécs-Mandulás kempingben száz, Harkányfürdőn száz ember részére van szabad sátorhely. Győrött a kiskút! ligeti kempingben a faházakban ötven kiránduló részére van szabad hely és négyszáz sátorral érkező vendéget várnak. Sopronban kétszáz fő részére van szabad sátorhely, a faházakban is tudnak még vendégeket fogadni. A zalakarosi kempingben telt ház Észak-Magyarországon Mezőkövesden a zsórifürdői kempinkben négyszáz fő részére van szabad sátorhely. Mátrafüreden a sóstói kempingben kétszáz fő sátorozót és tizenkét lakókocsit tudnak fogadni. Miskolctapolcán az Iglódi üti kempingben száz, Hollóstetőn százötven, Tokajban száz, Aggteleken hatvan, Sárospatakon százhúsz fő részére van szabad sátorhely. Az egrj kempingben ezer vendéget tudnak elhelyezni, sátorral és lakókocsival érkezőt. Salgótarjánban kétszáz, Balassagyarmaton száz fő részére van szabad sátorhely. Az Alföldön Jászszentandráson hatvan, Nyíregyházán az Igrice kempingben háromszáz fő részére van szabad sátorhely és ötvenkét lakókocsit tudnak elhelyezni. A Fenyves kempingben száz fő részére van szabad sátorhely. Szegeden harminc lakókocsinak és kétszáz sátorozónak tudnak szabad helyet biztosítani. Debrecenben ötven, Hajdúszoboszlón ötven, Püspökladányban ötven, Makón ugyancsak ötven ember részére van szabad sátorhely. Naptár 1981. július 31., péntek. Oszkár napja. A Nap kel 5.20 — nyugszik 20.20 órakor. A Hold kel 5.23 — nyugszik 20.42 órakor. Ötvenöt évvel ezelőtt, 1926. július 31-én halt meg — 79 éves korában — Hauszmann Alajos építész, műegyetemi professzor, akadémikus, a történelmi stílusok alkalmazásának jellegzetes képviselője. Időjárás szombaitól keddig Várható időjárás ma estig: kevés nappali felhőképződés, zápor nem valószínű. Napközben kissé élénk északnyugati, nyugati szél. Legmagasabb nappali hőmérséklet 24, 29 fok között. Távolabbi kilátások szombattól keddig, túlnyomóan napos időre számíthatunk. A felhőzet csak A salgótarjáni napközis tábor lakói rendszeres úszásoktatásban vesznek részt Nagy Sándor pedagógus irányításával. — Gy. — időnként növekszik meg, helyenként kisebb zápor kialakulhat, de tartós eső nem várható. Legalacsonyabb hajnali hőmérséklet általában 13, 18 fok között. Legmagasabb nappali hőmérséklet pedig 27, 31 fok között. Jelentős mennyiségű (legalább 5 mm) csapadék az ország területének 20 százalékán várható. — Nőtt a termelékenység. A Nógrád megyei Sütőipari Vállalatnál az év eddig eltelt időszakában mintegy tíz százalékkal nőtt az egy fizikai dolgozó által előállított termelési érték a tavalyihoz képest. — Augusztus 1. és 7. között- ezúttal ötödik alkalommal — rendezi meg a Magyar Rádió a szórakoztatózenei hetet. A kétévenként sorra kerülő rendezvénysorozatnak ezúttal a Budai Parkszínpad ad otthont A rádió munkatársai négy estére invitálják a könnyűzene kedvelőit a nyilvános műsor megtekintésére. Elsőként ma este 20 órától Lemezparádé címmel csendülnek fel ismerős dallamok. — Pihenő vendéglátósok. A Nógrád megyei Vendéglátó Vállalat hajdúszoboszlói üdülője május végén fogadta az első vendégeket, szeptember 30-ig mintegy 240-en pihennek a fürdővárosban. Az üdülő felújítására, fenntartására, bővítésére, a berendezések pótlására az idén több mint százezer forintot költött a vállalat. — Felújítás. Folytatják a homlokzat- és tetőfelújítást Salgótarjánban, a Lovász József út 25—27—29-es számú bérházakon. A munkát az ingatlankezelő vállalat egy fontosabb feladat miatt szakította meg. A lakóknak gondot okoztak az állványok, de a kellemetlenségek a tatarozás befejeztével szeptember közepéig megszűnnek. —• Óvoda és iskola. Tanévkezdésre felújították a ka- rancskeszi óvodát és általános iskolát. A gyermekintézmények karbantartására mintegy 350 ezer forintot fordított a tanács. _ Könyvtárosok. Ma délelőtt tíz órakor a rétsági járási könyvtárban találkoznak a nemzetiségi könyvtárosok. Előadást Balkó János, a Magyarországi Szlovákok Demokratikus Szövetségének munkatársa tart, amelyet konzultáció követ — Üjabb természetvédelmi területek határát rajzolták meg a nyugati országrésztérképén. A Vas megyei Tanács Végrehajtó Bizottsága védetté nyilvánította a répceszent- györgyi MÁV-nevelőotthon parkját, melyet 1810-ben kezdtek építeni, s később egy tavat is mélyítettek benne. Az eredeti növényzetből még ma is több értékes fafaj — mammutfenyő, kaukázusi jegenyefenyő, páfrányfenyő, platán és piramistölgy — él a parkban. Számos új fa- és növényfélét telepítettek az elmúlt évtizedekben is. HafmilElés kár * ■ Ügyészi vádirat a Heves megyei Tanácsi Építőipari Váiialat volt vezetői eilen A Heves megyei Rendőr-főkapitányság befejezte a nyomozást a Heves megyei Tanácsi Építőipari Vállalat volt vezetőinek ügyében. A Heves megyei Főügyészség pedig benyújtotta az Egri Megyei Bírósághoz a vádiratot, mely szerint Varga Lajos, a vállalat volt igazgatója és nyolc társa különböző bűncselekményekkel 1977— 1980 években töb mint 6 millió forint kárt okoztak a társadalmi tulajdonban. A vállalatnál gyártott műanyag nyílászáró szerkezeteket ismerőseiknek, üzletfeleiknek úgy értékesítették, hogy a vételárból jogellenesen engedményeket nyújtottak. Ilyen módon mintegy 630 ezer forinttal károsították meg a társadalmi tulajdont. Saját lakásaik felépítésére lakásszövetkezetet szerveztek és abban különböző vezető tisztségeket vállaltak. A lakásszövetkezet építési munkáit a saját vállalatukkal végeztették. A vállalatot mintegy 2 millió 800 ezer forint kár érte azáltal, hogy a lakásszövetkezetnek benyújtott vállalati számiak összegét jogtalanul csökkentették, egyes munkákat részben vagy egyáltalán nem számláztak le. a vállalat gépeit és egyéb eszközeit jogtalanul használták és jogtalanul vettek igénybe egyéb kedvezményeket, valamint a vállalati támogatásokat is. Eger város Tanácsa megbízásából végzett mélyépítési munkák számláit úgy készítették el, mintha a munkákat egy találmányukon alapuló műszaki eljárással végezték volna A munkákat valójában más, olcsó eljárással végezték. A többletszámlázással megrendelőiknek másfél millió forintot meghaladó kárt okoztak. A megtévesztő számlázással jogtalanul csaknem félmillió forint talál* mányi díjban részesülhettek. A vállalat műszaki fejlesztési alapjából vadászház-építési és tetőtér-beépítési munkákat finanszíroztak, különböző magánszemélyeknek ingyen vagy aránytalanul csekély ellenértékért építési munkákat végeztek és ezzel további 1 millió 400 ezer forint kár keletkezett. A Heves megyei Főügyészség az előzetes letartóztatásban levő Varga Lajos volt igazgatót, Lukács Lászlót, a vállalat volt mélyépítési főmérnökét és Mohai Lajost, a vállalat volt műszaki osztályvezetőjét különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettével, Lukács Lászlót, a szabadlábon levő Viszocsánszki Demeter építésvezetővel és Mlinarcsik Zoltán főművezetővel együtt társt.et- tesként üzletszerűen elkövetett különösen nagy kárt okozó csalás bűntettével, a további négy vádlottat pedig jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettével vádolja. A2 ügyeletes riporter telefonszáma: 14 596-*♦-»♦*♦»*♦* ♦»♦** * »«♦♦»♦***»**-»*6* ****** **«»♦***♦»«**»**«* ■*+■*++*++-*■*+■* * * műsor KOSSUTH RADIO: 8.25: Áttörés a „patkányfronton”. 8.35: Sosztakovics: Szonáta. 9.00: Nóták. 9.33 ■ Cinege madár nol jártál. . . Óvodások műsora, 10.05: A kincses sziget. R. L. Stevenson “regénye rádióra alkalmazva. IX/2. rész: A kapitány iratai. 10.36: A századelő irodalmának netei. 10.41: Fúvószene táncritmusban. 11.00: A Moro-ügy. Dokumentumok egy politikai , gyilkosság történetéből. 12.35: A Magyar Rádió és Televízió szimfonikus zenekarának Liszt-felvételeiből. 13.10: Lehoczky Éva és Szabó Miklós operett- felvételeiből 13.30* Tudósítás a kajak-kenu VB-ről. 13.40: Leveleskönyv. Mikes Kelemen törökországi level. 14.44: Magyarán szólva... 15.10: Vladimir Horowitz zongorázik. 15.40: Bemutatjuk új felvételeinket. 16.05: Védeni kell a gyermek- védelmet? Juhász Judit műsora. II. rész. 16.35: Mátyás Mária operaáriákat énekel. 17.13: Népdalgyűjtő úton Bartók Béla nyomában. 17.38: Filmzene. 17.50: Fűtől -fáig. Környezetvédelem az Egyesült Izzóban. 19.15: Tudósítás a kajak-kenu VB-ről. 19.25: A századelő irodalmának hetei. Szindbád. Krúdy Gyula regénye rádióra alkalmazva. III/2. 20.20: Nagy siker volt! A Magyar Állami Hangversenyzenekar Mozart- hangversenye az Erkel Színházban. 21.42: Tokody Ilona és Palcsó Sándor népdalokat énekel. 22.20: Tíz perc külpolitika. 22.30: 30 éves a Rádiószínház. 23.23: Troilusz. és Kresszida. 0.10: Melódiakoktél. PETŐFI RÁDIÓ: 8.05: A Magyar Rádió és Televízió énekkara énekel. 8.20: Tíz perc külpolitika. 8.33: Slágermúzeum. 9.18: Harminc perc alatt a Föld körül. 10.00: Zenedélelőtt. 10.45: Láttuk, hallottuk. 11.45: Tánczenei koktél. 12.33: Édes anyanyelvűnk. 12.38: Népi muzsika. 13.15: Külpolitikai arckép- csarnok. 14.00: Kettőtől ötig .. 17.00: Zenemalom. Eltűnt együttesek. 17.30: ötödik sebesség. 18.33: Operettdalok. 18.55: Halló Berlin, Halló Budapesti Közös tánczenti műsor. 20.00: Régi nóta, híres nóta. 20.33: Korok és emberek. Lukianosz: Hetérák párbeszédei. 21.20: Popműhely. 22.05: Kellemes pihenést! MISKOLCI STÜDIO: 17.00: Hírek, időjárás. — 17.05: Péntek este Észak-Magyarországon... (Hét végi programok.) Szerkesztő: Jakab Mária. — 18.00: Észak-magyarországi krónika.) A miskolci közlekedési vállalatnál. — Üj termékek a Heves megyei Sütőipari Vállalatnál. — Ügyeleti rendszer a mályi Agrobernél.) — 18.25—18.30: Lap- és műsorelőzetes. TELEVÍZIÓ: 16.05: Hírek. 16.10: Az élet ára. Magyarul beszélő grúz—szovjet film. I. rész. Jó egészséget Ermile! II. rész: Fegya. 17.15: öt perc meteorológia. 17.20: Két autonóm köztársaság a húszból. 17.55: Reklám. 18.00: Belváros holtponton. 18.30: Természetbarát. 18.50: Csali. Horgásztízpero. 19.00: Reklám. 19.10: Tévétorna. 19.15: Esti mese. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Delta. 20.25: Előttem az utódom. II. rész. 21.20: A fele sem igaz. 21.50: Tv-híradó, 3. 22.00: Jó éjszakát felnőttek! Mennyei leányzók. Magyarul beszélő NSZK filmsorozat: V/5. rész: A nagy európai show- műsor (16 éven felülieknek!) 2. MŰSOR: 18.50: Még egyszer gyerekeknek! 19.20: öt perc meteorológia. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Az ítélet. VI/3. rész. A bíró. 20.45: Tv-híradó, 2. 21.05: Egészségünkért! 21.20: Tudósklub, ’81. 22.45: Reklám. (Ism.) BESZTERCEBÁNYA: 16.10: Rövidfilm-összeállítás 17.00: Egy kis diákhumor (ism.) 17.40: Barátom, Piki Jakab — jugoszláv tévésorozat gyermekeknek — 2. rész 17.55: Sportdokumentumfilm 18.10: Bratislava! magazin 18.40: Tv-fórum 18.45: A szikes fennsík szélén 19.10: Esti mese 19.20: Időjárásjelentés és műsorismertetés 19.30: Tv-híradó 20.00: Egy különös asszony — szovjet film. 2. rész 21.15: Szórakoztató vetélkedőműsor 21.55: Ez történt 24 óra alatt 22.10: Mogador lakói — 23.10: NDK szilveszteri tévérevü — 2. rész 0.30: Hírek MOZIMŰSOR: Salgótarjáni November 7.: délután fél 4-től: Olsen banda boldogul. Színes, szinkronizált dán bűnügyi filmvígjáték. Háromnegyed 6 és 8 órától: Kóma. (16) Színes, szinkronizált USA bűnügyi film. — Balassagyarmati Madách: Nevem: Senki. Színes, szinkronizált olasz—francia— NSZK western. — Pásztói Mátra: Fogadó az „örök világosság”- hoz. Színes magyar bűnügyi film. — Szécsényi Rákóczi: A kétdimenziós gyilkos. Színes, szinkronizált olasz bűnügyi film. — Rétság: Hárem a sivatagban. Színes, szinkronizált szovjet kalandfilm. Mesemozi: Zöld Péter. Kis- terenyei Petőfi: Bátorság fussunk. (14) Színes francia filmvígjáték. — Érsekvadkert: Biztosan ölő sárkány lady. (16) Színes japán kalandfilm. — Nagylóc: Autóversenyzők. Színes magyar dokumentumfilm. Mai tévéajánlaí. 18.00: Belváros holtpontban. NOUKAI' a Magyai Szocialista Munkáspárt Nógrád megyei Bizottsága és a Nógrád megyei Tanács lapja Főszerkesztő: GOTYAR GYULA. Szerkesztőség; Salgótarján, Palóc Imre tér 4. Teleron: 10-977, Főszerkesztő; li 504 Sportrovat: 14 596 Kiadja a Nógrád megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: BÄLINT TAMAS, a Nógrád megyei Lapkiadó Vállalat igazgatója. Kiadóhivatal: Salgótarján Palócz Imre tér 4. telefon: 12-542. Telex: 229 109 Irányítószám: 3101 Terjeszti: a Magyar Posta. Előfizethető: a helyi postahivatalokban és a kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 34 forint, negyedévié i02 forint, egy évre 400 forint Előállítja: a Nógrád megyei Nyomdaipari Vállalat. 3101 Salgótarján. Palócz Imre tér L PL: 96 Felelős vezető: KELEMEN GABOR igazgató. Indexszám: 25 072. HU ISSN 0133-1558