Nógrád. 1981. július (37. évfolyam. 152-178. szám)
1981-07-26 / 174. szám
Faívaink holnapja Al AÍmilf* betekben a megye tucatnyi diniül] településén szokatlan időpontban hívták össze a falugyűlést. Általában esztendőforduló táján gyűlik össze a község apraja-nagyja, most azonban a nyár derekán. s nem mindenütt. Héhalomtól Kétbo- d»nyjjg, Homokleren vétől Tolmácsig a falu holnapja tartotta, s tartja lázban ma is a 1 sJybe.’) élőket. Á lakosságnak arról kellett dönteni, hogy egyel ért-* a szomszédos, szépen penflülő településsel való egyesüléssel. Salgótarján környékén pedig a város vonzáskör, zene. asbzeiiansolt fejlesztése kívánt némi változást. A falvak egyesítése, összevonása nem újdonság, legfeljebb a közelmúltban ritkán akadt rá példa Nógrád megyében. Talán éppen emiatt jlt-ott kevésbé értették meg az érdekelt állampolgárok, hogy miről is van szó. S amikor a falugyűlésen felvetődött, hogy az összevonás. a kisebb település eredeti nevének megváltoztatásával is jár. parázs viták is kerekedtek. A közigazgatás korszerűsítésével, a települések fejlesztésével Nógrád megye számos pontján új helyzet állt elő. Tervszerű a folyamat, hogy ahol a feltételek adottak hozzá, egy-egy település nagyközségi, más városi rangra emelkedjen, ami nem egyszerűen „titulus”. hanem széles lehetőség a falvak holnapi arculatának formálásához, a kisebb és nagyobb lélekszámú községek harmonikus fejlődéséhez. Hogy egyrészt: azok a különbségek, amelyek az ellátásban szomszédos települések között megmutatkoznak, mihamarabb eltűnjenek, másrészt: a nagyközség, ha a fejlesztési feladatok kerülnek szóba, a maga nemében némi megkülönböztetettséget élvez. A néhány falu összevonása ellen aggályos- kodók többnyire nosztalgikus jelzőket és érvelvet használtak a falugyűléseken s elenyészően kisebbségben voltak. Másutt a település új neve okozott fejtörést, s előfordult, hogy éppen emiatt került le napirendről az összevonás. Hiszen végül Is a falvakban élők döntenek jövőjükről, hogy vállalják-e a fejlődés által diktált korszerűbb kereteket avagy nem. Az említett példától eltekintve a falugyűlések vállalták, a tanács testületet meghozták a szükséges döntést. Azzal a reménnyel, hogy az elkövetkező esztendők során új nagyközsé gek alakulnak, s a méreteiben megnövekedett település gyorsabban izmosodik. S bizonyára nem ok nélkül gondolnak arra, hogy több lehetőség jut majd az utak burkolására, járdákra, óvoda építésére, vezetékes ivóvíz létesítésére és számtalan más dologra. A példákért nem kell messzire utazni. Nyugodtan említhető Szécsény, amely nagyközségként az elmúlt években mérföldes léptekkel fejlődött, kialakult korszerű központja, s egyebek között olyan létesítménnyel gazdagodott. mint a Skála Áruház. Pásztó, Rétság szintén példaként lebeghet azok szeme előtt, akik kíváncsiak arra, mit eredményez az egybehangolt fejlesztés. Természetes, hogy a falvak holnapja elsősorban azokat foglalkoztatja, akik ott élnek. A települések összevonása egyik oldalról legfeljebb a helységnévtábla cseréjével járhat, szemben a gyarapodás, a régóta vajúdó gondok talán sebesebb megoldásának lehetőségeivel. A települések összevonása sok részletkérdést is felvet. A legfőbb azonban, hogy legyen bármi a falu, a nagyközségnek kiszemelt település elején kiírva, a tanácstagok, a tömegszervezetek, a falu közéletében résztvevők biztosítékot jelentenek rá: a jogoknak és kötelességeknek egyformán kell érvényre jutniuk. Kezdődik ez az állami élet demokratizmusának szélesítésénél és folytatódik abban a szemléletben, amely egyaránt magáénak vallja a település elejét, közepét, végét. nem várhatók máról holnapra. A terebé- lyesebb falvak csupán a lehetőséget jelentik. A többi a rendelkezésre álló javak okos fel- használásán, a faluban lakók összefogásán, közös munkáján múlik. Reménykedésre fel- jogosítóak az olyan vélemények, hogy légyen bármi neve a falunknak, a miénk! S ahol magukénak érzik a közvetlen környezetüket aligha vonható kétségbe, minden eszközt megragadnak gyarapításához, a hétköznapok pezsgővé tételéhez. Végső soron a falu holnapjáról a falusiak döntenek, zömmel rajtuk múlik milyenre formálják képét. / M. Szabó Gyula A változások A feltételek alapvetően adottak Határozottabban a reális célok eléréséért Interjú a FIM vezérigazgató-helyettesével — Befejezésül arra kérem; szóljon azokról a konkrét tennivalókról, amelyek megváló- sításával a gyári kollektíva mielőbb elérheti a kívánt terA Romhányi Építési Kerámiagyár dolgozóit az elmúlt ötéves tervciklusban végzett eredményes munkájáért a Kiváló gyár megtisztelő címmel tüntették ki az idén. Az erről szóló oklevelet az építők napján vették át, ahol dr. Kádár József építésügyi és városfejlesztési miniszterhelyettes mondott beszédet. Az eredmények méltatása után nem hall- melési, gazdálkodási követel- gáttá el a gyár munkájában fellelhető gyengeségeket sem. Az ményeket. Ehhez milyen jelűt elhangzott jeladás részletesebb kifejtésére kértem fel legü, tartalmú segítséget tud Kollár Józsefet, a Finomkerámiaipari Művek vezérigazató- és kíván adni? helyettesét, aki szívesen válaszolt a gyár r.api problémáját érintő kéidésekre. — ön volt az új gyár, az R—III. egyik ötletadója, létrehozója, később pedig csaknem teljes egészében megvalósítója. Mostani beosztásában miként látja a gyár eddigi munkáját? Képes-e az alapdokumentumban vállalt feladatok teljesítésére? jellegű kérésüket is teljesítettük. — Egyetért-c az olyan jellegű aggályoskodással, miszerint az új gyárban nem lehet elérni az évi 3 millió négyzet- méteres termelést? — Aggályoskodók voltak, vannak és addig lesz-Figyeiembe véve az 1979. nek is>’ amig tényekkel be nem ”ak SE, os Rfl-as a.sztendo eredmenve- u, __________i. _n___i__* nek tartalékokkal is. Harmad — A következőkre hívom fel a gyár vezetőinek a figyelmét: Először: a technológiai előírá-i soknak megfelelően folyamatosan biztosítsák a- megfelelő mennyiségű és minőségű agyagot. Ennek megvalósítása megkívánja a szervezet további erősítését, folyamatos ellenőrzését. Másodszor: a termelé-í mimHio s* rendszer egész folyamatá- > I««,, ban, a technológiai fázisoknak megfelelően rendelkezzeés 80-as esztendő eredménye it, azt mondhatom, hogy a gyár végső soron elfogadhatóan teljesítette kötelezettségeit. Ezzel azt is bizonyította, hogy összességében benne van minden olyan feltétel — tényező —, ami képessé teszi arra, hogy az alapdokumentumban vállaltakat teljesítse. Gondot eb- embert. Tehát a gyár vezetői bizonyítjuk annak ellenkező- , ,,, , jét. Ez történt az idén április- S20f.: i?ivel a s’k«ek kiIová" ban, amikor a kollektíva csak- «olajában meghatározó nem teljes egészében elérte I*wk,_vaa a tervezett kapacitásszimtet. Májusi eredményeikkel dig az előbbieket jól meg is babban erősítették, ami újabb re- asa Dan ményekre jogosította fel az Gyorsfagyasztás és mélyhütés A mélyhűtéssel konzerválni kívánt élelmiszert különleges fagyasztási folyamatnak kell alávetni, ami a lehető legkevesebb fizikai, biokémiai és mikrobiológiai változás mellett biztosítja épségének és minőségének megóvását, a fagyasztás és az ezt követő tárolás során. A „gyorsfagyasztott” kifejezés akkor alkalmazható, ha a fagyasztást olyan módon hajtják végre, hogy a maximális kristályképződési sávot — ez általában —1 és —5 C-fok között van — a termék gyorsan lépje át, és a hűtési folyamat egészen addig folytatódik, amíg a termék egyensúlyi hőmérséklete eléri a —18 C-fokot. Az is fontos, hogy az így tartósított áruk hőmérsékletét minimális változás mellett —18 C-fokon vagy az alatt tartsák a tárolás és szállítás során. Az elmondottakból kitűnik, hogy minden gyorsfagyasztási módszernek az adott termékhez vagy termékcsaládhoz al- kalmazkodónak kell lennie, és hogy a 'gyorsfagyasztó berendezés annál hatékonyabb, mi nél gyorsabb átmenetet tesz lehetővé a kristályosodási sávon az adott terméknél. A gyorsfagyasztást a korszerű üzemekben akként valósítják meg, hogy a lehűteni kívánt árut — gyümölcsöket. zöldségféléket. darabos húsokat, hasábburgonyát, halszeleteket, rákokat stb. — állandó mozgás és forgatás mellett a hűtőegységhez tartozó ventillátorok által mozgatott igen hideg levegőáram hatásának teszik ki. Zajregisztráli készülék Földünk lakóinak száma jókat azonos zajszint esetén napról napra növekszik, az mintegy 5 dB-értékkel na- emberiség tevékenysége pe- gyobbnak érzékeli az ember, Őig sokféle módon terheli a mint az ismerős közlekedési környezetet. A munka, a köz- zajokat. így például a meg- lekedés sajnos zajokkal jár és szokott vasúti zajok kevésbé a környezetvédelem egyik fon- ártalmasak, tos feladata a nem kívánt za- A zajcsökkentési kutatások varó hangok csökkentése. igen fontos tématerületei a Az utóbbi évek kutatásai azt kis zajú gépek konstrukciója, tükrözik, hogy jelentős kü- valamint az építészeti térha- lönbség van az ipari és a köz- tároló elemek: falak, födémek, lekedési zajok között előtör- ajtók, ablakok hanggátlásának dulásuk gyakoriságában és az javítása, munkahelyek, gépinformációtartalmában egya- csarnokok zajának és az ut- ránt. A legújabb vizsgálatok ca) közlekedési zajoknak a szerint az egyenlőtlen jpari za- csökkentése. , ben az esztendőben látok, ami elsősorban a nyereség igen kedvezőtlen alakulásában jelentkezik. A gyár erre az esztendőre 109 millió forint nye-í reséget tervezett. Ebből az első öt hónapban csupán 8 millió forintot értek el. Ezt a nagyon alacsony eredményt semmi sem indokolja, mert a feltételek összességében biztosít sze- tényezőknek, a dolgozóknak, ezért minden vezetési szinten az ed- diginél jóval többet és tartal- foglalkozzanak a termelésben résztvevőkkel. Ugyanis alapvetően tőlük függ a minőség kedvező alakulása, ami a nyereség egyik lényeges forrása. Negyedszer: a gyár rendjének, tisztaságának további javítása megkívánja, hogy a meglevő módszerek al- • kalmazása mellett a dolgozók aktivizálásával olyan helyzetet teremtsenek, ami elvezet a nagyobb rendhez, fegyelemhez, tisztasághoz. Ennek elBűvös kocka egész nap Autósok örömére Sokat tudó műszer Megkezdték az univerzális autódiagnosztikai műszer árusítását az AUTÓKER boltjaiban. A műszert, amely kiválóan alkalmas a motor műszaki állapotának ellenőrzésére, a Fővárosi Finommechanikai Vállalat szakemberei fejlesztették ki. Az új gyártmány megjelenésével nem lesz szükség Importra, ugyanis ez a készülék legalább olyan jő és megbízható, mint az eddig küllőidről beszerzett. (MTIJ és dolgozói saját jó példájukkal, sikereikkel bizonyították be, hogy el lehet érni az évi 3 millió négyzetméteres termelést. — Mi az oka annak, hogy a? új gyár még nem éri el az olasz cég altat garantalt teljesítést? — Véleményem szerint a veva vannak. Ráadásul a gyár zetésnek, irányításnak, mind érése érdekében a középveze- már tavaly, a második fél • az irányításban, mind pedig a tők is támasszanak mind önévben bebizonyította, hogyké- feltételek megteremtésében, magukkal, mind pedig a reá- pes elérni a kívánt nyereséget, majd ezt követően az ellenőr- juk bízott dolgozókkal szem- Pótolta az első félévi 10 mii- zésben és számonkérésben az ben a jelenleginél jóval na- liós lemaradást, ugyanakkor a eddigieknél sokkal határozót- gyobb igényeket. ÖtödszörJ második fél évben, több mint tabbnak kell lennie. Saj- úgy látom, hogy a fejlesztői i 40 millió nyereséget ért el. Az többször visszatérnek azok munkában bizonyos fokú stag- előbbiek szerint 1981. első fél a gondok, amiknek megoldá- nálás következett be, ami ösz- évében csupán a múlt év má- sában már korábban többször szefügg azzal, hogy a fejlesz- sodik fél évének eredményeit megegyeztünk. Ilyen például tők Is jelentős részt vállaltató kellett volna megismételniük, a folyamatosan ismétlődő a termelés. felfuttatásában és változatlan közgazdasági kö- anyaghiány. Érthetetlen ez a a technológiai gondok megol- vetelmények mellett. Tehát, helyzet, mivel a szomszédos dásában. Elérkezett az az idő,’ még arra sem hivatkozhatnak, községben, Felsőpetényben de megvan hozzá a lehetőség hogy ebben az esztendőben, van az az agyagbánya, ahon- is, hogy saját területükön fel- újabb pluszfeladatot kaptak, nan a legnagyobb mennyisé- gyorsítsák a munka tempó- Nem tettünk mást, csupán a Set kapja a gyár. Ezt a tér- ját, növeljék annak eredmé- gyár vezetőinek tervét fogad- melést gátló, selejtet okozó és nyességét, a piaci igények ma-- tűk el. Ugyanakkor kérésükre minőséget rontó állapotot sem- gasabb szintű kielégítése ér- csökkentettük tőkésexport-kö- mi sem indokolja. Ebben az dekében, Jómagam tavaly no-’ telezettségüket, hogy ezzel is esetben a vezetés alapvető vember közepétől kezdve, egy hozzájáruljunk a belső fe- mulasztásáról van szó. A má- 4 fős brigáddal, szoros kap- szültségek mérsékléséhez. Az sík, a termékek minőségéhez csolatban dolgozom együtt a előbbin kívül számos, egyéb szükséges rend és tisztaság gyár vezetőivel. Ennek során biztosítása. E tekintetben a feltártuk azokat a problémá- lelfutás időszakában jelentős kát, összefüggéseket,- ame- fejlődés következett be, de lyek akadályozták az eredmé- még mindig nem felel meg nyesebb munkát. Ezt követően azoknak a követelményeknek, került sor a szervezeti és sze- amiket a technológia alapve- mélyi változásokra. A jövőben tőén megkíván. Az igazsághoz is biztosítjuk azokat a szűk-’ tartozik, hogy a jelenlegi hely- séges eszközöket, amelyek fel- zetnek nemcsak szubjektív, tétlenül kellenek a szintentar- hanem objektív okai is van- táshoz, illetve az előrelépés- nak. hez. Tovább fejlesztjük a hát— Meaítélése szerint a kö- 'tériPari tevékenységet, a \pá- Megjtétése szertnt a ko- lyázat alapján e!;nyert 47 millió forint hitelből pedig korszerűsítjük a gyáregységek elavult energiarendszerét. Ami pedig a személyes segítséget jelenti, ezzel kapcsolatban a következőket mondhatom: zelmúltban végrehajtott szervezeti és személyi változások mennyiben segítik elő, az eredeti célok elérését? — A szervezeti, személyi intézkedések elsősorban ez év áprilisától éreztetik kedvező továbbra Is ugyanolyan rendhatásukat, amiknek eredmé- szeres lesz, mint eddig volt. nyeként a termelés mennyi- Egyébként kötelességem is, ságe tulajdonképpen elérte a hogy a gyári kollektíva mikívánt szintet. Az eltelt rövid előbb elérje azokat a reális idő azonban nem ad módot célokat, amiket maga elé tfi- arra, hogy részletesebben ki- zött és elfogadott. Ez szabia fejtsem véleményemet. Egy meg az általam adható segít- azonban biztos: a tett intéz- séget a jövőben is — fejez- kedések, a termelés feltétel- te be gondolatát Kollár Jórendszerének biztosítását szol- zsef. gálták és szolgálják. Venesz Károly A Midzsit Bulgcm mezőgazdasági komb:nát Ettől gyorsabban aligha tudja valaki a hat különböző színt egy-egy oldalra összeválogat- ni, mint a balassagyarmati bűvös kockát gyártó üzemben, almi az őrhalmi termelőszövetkezet kiegészítő tevekenyseget végző leányai, asszonyai naponta 2(i00 darab játékkoekát nlliianak össze. A keresett termékből havonta 40—511 ezer darabot exportra küldenek. Kisebb mennyiség kerül a hazai boltokba. A bűvös kockát gyártó üzemet tovább bővítik A mostani 48 helyett az itt munkalehetőséget találók száma is emelkedik. — kulcsár — Érdekes kísérletbe kezdtek a Mongol Népköztársaság Kovd megyéjében két évvel ezelőtt. Ekkor kezdte meg működését a Mindzsit Bulgan Kombinát, amelynek tevékenysége a terület valameny- nyi gazdaságára kiterjed. Fő célja az, hogy az öntözéssel, takarmánytermeléssel, a mezőgazdasági techniká al és az építéssel foglalkozzék. Ez a központ ságit a munkaerő helyes elosztásában, a jó szervezeti formák kialakításában is. ____________, A terület mezőgazdasági üzemei nagy hasznát látják a segítségnek. Többek között az elmúlt évben egy olyan jelentős öntözési rendszert építettek, amely lehetővé teszi a gabona vetésterületének további növelését, a termésátlagok emelkedését. Jelentős eredménynek tartják, hogy ez a kutató- és szervező központ elindította azt a folyamatot, amely a szocialista tulajdon két formájának, az állami és a szövetkezeti gazdaságoknak a jó együttműködését biztosítja. NOCRÁO - 1981. július 26., vasárnap