Nógrád. 1981. július (37. évfolyam. 152-178. szám)
1981-07-19 / 168. szám
Erdős Istváni SIMON MAJD MEGMUTATJA A lakásavató vendégeit nyolc órára hívták. Nem akartak túl nagy csinnadrattát, csak Simon legközelebbi barátait invitálták, elsősorban is azokat, akik a bajban mindig kiálltak mellette a tanszéken, ha a vén vaskalapos kijelentette: elég, Simonnak mennie kell. Le is út, fel is út! Ilyenkor aztán először Eke, a pártvezetőségi tag kezdte el a környékezést, a mentegetést, aztán besomfordált a tanszék Igazi vezéregyénisége, Koltai, a tankönyvíró, a kulturált, finom érvelésével, majd az agglegény Molnár Jani, aki rendre azzal hozakodott elő, hogy Simon nélkül a főiskola ifjúsági mozgalma egy kalap szart nem érne, nem lehet elküldeni, jó útra kell téríteni. És úgy Is történt; Simon negyedévenként jó útra tért, égre-földre megesküdött, hogy botospoharat az ő kezébe soha senki nem láthat, hogy konyakra, vodkára szemét se fordítja többé, hogy még azt is messzire elkerüli, aki rendszeresen sörözik a Vilma vendéglő árnyas platánjai alatt... Hét óra elmúlt, mikor Simon leoldotta derekáról felesége fehér, kötényét, kezet mosott, beszólt a konyhába.- — Felraktam a hét terítéket, a Hiltonban se csinálnák különbül. Nézd meg! — Nem nézem — szólt ki az asszony, s az órájára pillantott —, igyekezz vissza, mert fél nyolckor nekem is le kell ugranom a Zöldfába a hidegtálakért. Simon még morgott valamit a bozontos szakálla, bajusza között, ballont vett magára, s két korsóval elindult borért. A felesége lenézett utána a konyhaablakból, szerencsétlen, mosolygott elkeseredetten, amikor egy kanyarodó taxi elől Simon alig tudott elugrani. Iza, költőien szép szőke asszony volt, noha kicsit hízásnak indult, mikor a harmincat betöltötte, üde volt és kívánatos. A maga sajátos módján szerette Simont: valahogy úgy, mint a macska szereti az egeret. Fuss, csak fuss előlem, előbb- utóbb úgyis felfallak, megeszlek. Megnézte Simon ünnepi asztalát. Elégedett volt a ragyogással. Rátámaszkodott egy székre, lehörpintett egy pohár konyakot az előkészített aperitifből, aztán utána- töltött. Ekét meg a nagyseggű feleségét a radiátor mellé ültetem, hadd izzadjanak —, morfondírozott, Koltai harmadik feleségével üljön szemben velük, Molnár Jani pedig a kezem ügyében legyen, hogy ha kedvem támad észrevétlenül megérinthessem kisujját, könyökkel. térddel, miegymással. Igazított az asztal közepén álló vörös szegfű virágcsokron, aztán visszament a uonyhába, oda ne égjen a sütőben, a sajtosropogós! Az bizony már éppen csaknem odaégett. Sziszegve, fintorogva ejtette le a tepsit a konyhaasztalra —, elmegy még — gondolta, közel hajolva az erős bámulásnak, feketedésnek indult aprósüteményhez. Indult . zuhanyozni; úgy tervezte, mire Simon visszaér, készen lesz a szépítkezéssel, már ünnepi flancban legurul a Zöldfába, s akkor jöhet a nagy éjszaka. Zuhanyozás közben rájött: irreálisan sokat várt ettől az éjszakától. Most egy órával a buli előtt szinte elképzelhetetlennek tűnik, hogy merjen, hogy tudjon a férje, s négy idegen ember jelenlétében szeretkezni Molnár Janival. Mégha ügyes ember volna, de mamlasz, mint egy gimnazista! Még ha ötszobás lenne a lakás, de csak másfél szobás! Még ha rajtuk kívül mindenki ájult. részeg lenne hajnalra! De ez reménytelen.' Eke, Ekéné feleannyit sem fog inni, mint Molnár Jani! Simonra nem lesz gond, az már éjfélkor tátott szájjal horkol majd a kisszobában, ha esetleg már ekkor elmennének a többiek... Nagy gonddal sikálta magát a forró vízben és nagy szakértelemmel festette ki magát törülközés után. Halványpiros ruhát vett föl: ez áll a legjobban neki, tudta. Fél nyolc elmúlt. Simon ócska-szürke ballonja még nem lógott az előszobafogason. Hol az anyja kínjában van eddig —, .bosszankodott és írt egy kétsoros cédulát az ajtókilincsre. — Fiúk, lányok! Az ajtó nyitva, fáradjatok beljebb, rögtön itt leszek! Iza. A biztonság kedvéért —, gondolta, bár biztos volt benne, hogy előbb visszaér a hidegtállal, mint. ahogy az első vendég megjöhetne. Kettesével vette a lépcsőfokokat lefelé. Molnár Jani volt az első vendég. Negyed kilenckor érkezett. Remélte titokban, hogy Simon éppen fürdik, vagy leszalad valahová, s egy percig szorongathatja karjában Izát, az álmai asszonyát, akit egyszer talán már ideje lenne megkapnia. A cédulát szórakozottan gyűrte zsebre, micsoda népség —, gondolta, és otthonosan akasztotta fogasra felöltőjét, megcsodálta az impozáns terített asztalt, lehörpintett egy pohár konyakot, utána töltötte, leült egy sarokban egy tágas fotelbe, újságot vett a kezébe, olvasott. Koltaiék háromnegyed kilenckor jöttek, Ekéék kilenckor. Molnár Jani fogadta őket, beljebb tessékelte a házaspárokat, akik csak riadtan álldogáltak volna az előszobában: hol vannak a háziak? Koltaiék egy üveg Bikavért, Ekéék egy Egerszólátit hoztak. Mivel fél tízkor már üres volt az asztali konyakos üveg, felbontották a két üveg italt, elrágcsálták a konyhaasztalon talált sajtos ropogóst. Mit számított, hogy egy kicsit égett volt? Éhesek voltak, mint a farkas, hisz’ a lakásavató hangsúlyozottan vacsorameghívást is tartalmazott. Tíz óra húszkor Molnár Jani 'kitöltötte az utolsó csepp bort, s zavarában bekapcsolta a tévét, mert úgy rémlett, kezdődik valami éjszakai film. Kezdődött. Álmosító művészfilm volt, de étel-ital nem lévén csak fogyasztani kellett valamit a házigazdákra várva. Ekéné fél tizenkettőkor kérdezte először: — Édesem, nem kéne még hazamenni erről a remek hangulatú házibuliról. Ekében forrt a méreg. Két évben egyszer mozdul ki a feleségével szórakozni, táncolni és így alakul. Teljesen jogos az asz- szony gúnyolódása, s mi jön még odahaza, négyszemközt, a Simonékhoz fűződő barátságról. Koltainé éjfél előtt körbejárta a lakást. — Gyöngyörű minden —,, mondta Molnár Janinak és leakasztotta kabátját a fogasról. — Sok boldogságot hozzá a már nem annyira fiatal ifjú párnak! Ha egyáltalán még egyszer az .életben hazatérnek ide, adja át jókívánságainkat. Igaz, Gyuri? — Igaz — dörmögött Koltai, és követte feleségét az előszobába. Ekéék két órakor szedelőz- ködtek. Éhesen, fáradtan, dühöngve öltözködtek. Molnár Jani azonnal Iza régi szerelmére, a Zöldfa vezetőjére gondolt, ahogy a konyhában letépte az emlékeztető cetlit a blokktömbről: „Zöldfa, hidegtál, 19—20 h között”. Eke Károly dideregve haladt feleségével a népkert bokrai közt, amikor egy távoli pádon. egy sárgán ragyogó parki lámpa alatt Simon bozontos fejét vélte felismerni, ö volt. Békésen aludt, hátravetett fejjel horkolt. Részeg voR, mint a csap. Eke hazatessékelte a feleségét és szabadkozva visszatért az utcára, úgymind Simont hazasegíteni. Első útja egy telefonfülkébe vezetett. A vezért tárcsázta. — Ne haragudj, mondta — tudom, hogy három óra van, de kapj magadra valamit, gyere le a népkertbe és életed legnagyobb gondját, egyszer s mindenkorra tisztába tesszük. A prof semmit nem értett, semmit nem akart magára kapni, élete semmi gondjáról nem akart tudni, de Eke ismételt hívására egy negyedóra múlva mégis a népkertben volt. összekapaszkodva álltak Simon padja mellett. A tanszékvezető öregúr Eke karjára támaszkodott: — értem, mondta. Az új lakás nem hozott neki szerencsét. Eke egy szó nélkül kísérte haza a vezért, nem magyarázkodott, nem vádaskodott. Tudta, nincs rá szükség. Főiskolai tanárhoz méltatlan magatartás, túlzott italozás miatt Simont azonnali hatállyal felfüggesztették állásából. Négy hónap múlva elvált tőle a felesége, hat hónap múlva öngyilkossági kísérlete után kórházba vitték kimosni a gyomrát. Egyetlen megmaradt barátja Molnár Jani látogatta meg, mikor lábadozni kezdett. Jani kedélyes volt, mint máskor: — Iám, lám, már azt se tudod, mennyi gyógyszert kell bevenni ahhoz, hogy feldobd a talpad... Pedig most az egyszer, tudom, igazán akartad... S imon hálás volt, mosolygott elvadult bajusza alatt: — majd megmutatjuk mi még egyszer ezeknek, nem igaz, cimbora? — De igaz —, válaszolt Molnár Jani, és zavartan forgatta kezében a beteglátogatóba hozott könyvajándékot. I — Megmutatjuk. ‘ KÁLDI JÁNOS: Horgászó Itt ül már napok óta e kicsi ember kőszikla türelemmel. Holdszőke nyárfák alatt várja a legszebb halat. BEZZEG JÁNOS: Töredékek Megjövök, megjössz — így az életünk. Éjszakámban is két hold ragyog. Papiron virágzik az égbolt — mosolyodból csempészek versembe csillagot * ☆ ☆ A belső tekintet gyalogol: minden szó egy megtalált haza. Kifosztott térképen épül a halánték összes gyarmata. ☆ ☆ * Megépítettem ezt a szerelmet — de ez az élet még beázik. Vándorlónk részeg krisztusok — megkéselve a szelet is — hazától hazáig. Mögötte, száz méterre ülök már jó ideje, ugyanúgy vízre nézve, — olykor meg föl az égre — várva, hogy hátha fogok tündöklő gondolatot. SZIKSZAI KÁROLY: Július Ered. a hó, ide hullik lábam elé, havazok — július van, izzó nyárban érzem, lassan meghalok. Erdő hátán vérben a Nap, madarakon térdepel, néha elejt egy-egy cseppet és táncra kéri a fejem. 1300 éves Bulgária Kisplasztikái biennale 1981. Június 20-a és szeptember 27-e között ötödik alkalommal rendezték meg Budapesten a nemzetközi kisplasztikái kiállítást. A 10 évvel ezelőtt rendezett első ilyen bemutatóval hazánk is belépett a nemzetközi képzőművészeti életbe. Ezek a kiállítások rendszeres bemutatkozási lehetőséget biztosítanak a szobrászat egyik legnagyobb hagyományú műfajának, a kisplasztikának. A kiállítás iránti nagy érdeklődést bizonyítja, hogy ez alkalommal 30 ország 100 művészének 400 alkotása került bemutatásra a Műcsarnok termeiben, A budapesti nemzetközi kisplasztikái kiállítás egyre inkább megfelel az induláskor megfogalmazott célkitűzéseknek. Az „Egyén és közösség’’ témr megtartása mellett — amely mér az előző kiállításnál is Jól szolgálta a humánus értékek felmérését az eltérő körülmények között dolgozó alkotók munkásságának összehasonlítását — az idén ajánlásként Bartók Béla születésének 100. évfordulója szerepelt. A kiállításon változatos anyaggal, .sokféle szobrászati Irányzattal találkozhat a látogató. A nagynevű szobrászok mellett néhány új névvel, számunkra eddig ismeretlen formai törekvéssel is barátkozhatunk. A magyar szobrászatot pályázat útján öt művész képviseli, nevezetesen: Bányai József, Farkas Adóm, Lóránt Zsuzsa, Pajzs László és Szent- irmai Zoltán. Képeink a kiállításon készülik: Elizabeth Titton (Brazília) Mágoa Alfl VIvern (Brazília) Kompozíció Radoslav Bóján, (bolgár) Mozdulatlanság Gábriellé Simossi (görög) Szolgálók Évezredes magyar—bolgár kapcsolatok A bolgár állam alapításának 1300. évfordulóját ünnepli. Ebből az alkalomból a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem szláv filológiai tanszékén tudományos ülésszakon vitatták meg a két nép évezredes kapcsolataBÉNYEI JÓZSEF: MegvénülfMáriák Kapuk elé kiülnek az esték, s olyan árvák mint karácsonyi képen jászol előtt az állat Párázik aranyleves kerek kalács piroslik de nem eszi meg senki setét penészbe dermed Vasárnap a reménység ágaskodik és fénylik bár estére rácsukódik a dohos pinceajtó A kaput nem nyitották levest se kanalaztak az öregasszony árván feketén áll a szélben Kendője ága villa tíz ujja vasgereblye Megvénült Máriácska egyetlen fi* nincs már it. A bolgárok eled, a bolgár - szlávok a Kárpátoktól északra fekvő szláv őshazából vándoroltak le a Balkán-félszigetre, míg a bolgár-törökök (a protobolgárok) az Azovi- tenger fölötti térségekből vonultak a Duna alsó folyásának területeire. A magyarok elei a honfoglalást megelőző századokban szintén ' az Azovi-tenger és -a Feketetenger fölötti térségekben éltek, s egyik águk szintén a Duna alsó folyásának vidékén' át jutott mai hazájába, a Duna-medencébe. A magyarok és a bolgárok között tehát kapcsolatok alakulhattak ki. Az egységes néppé, nemzetté fejlődött bolgárok a bolgár-török eredetű bolgár népnévvel jelölték önmagukat. Az egykori keleti szlávok és a többi szláv nép a magyarokat is általában a török eredetű „onogur” névből keletkezett különféle szláv népnevekkel jelölte. Mikor találkoztak először egymással a magyarok és a bolgárok a Duna menti térségekben? A magyar történészek eddig a 834—836. évet tekintették bizonyítottnak. A legújabb kutatások azonban arra utalnak, hogy ez a találkozás korábban történt Bolgár—szláv források ugyanis az I. Nikéforosz bizánci NÓGRAD - 1981. iúli császár és Krum bolgár fejedelem közötti 811. évi háború kapcsán az ugorokról, magyarokról is szólnak, mint a bolgárok segítőiről. A magyar—bolgár—szláv érintkezések nyomai a magyar nyelv szókincsében is tükröződnek. Olyan szavak, mint kereszt, rozsda, mesgye, Pest, mostoha biztosan a bolgárból kerültek a magyar nyelvbe, de, hogy a többi, déli szláv nyelvekből származó szavak közül (mint pl: a pravoszláv egyházhoz kötődő pap, diák, csütörtök, péntek: stb.) melyik minősülhet bolgár eredetűnek, még nem tisztázott. A törökök által meghódított balkáni államokban, így Bulgáriában is, igen nehéz volt a nemzeti nyelvű iskolázás és a nemzeti nyelvű irodalom helyzete. Ezért kellett a bolgároknak külföldön, egyebek között Budán is, kinyomtatni könyveiket. Így például Paiszij Hilendarszki 1762-ben írt „Szláv—bolgár történet”-e a budai Egyetemi Nyomdában jelent meg. A könyvben több magyar vonatkozásra bukkanunk. Ugyanitt nyomták 1847-ben Konstantin Teodorovics és G. M. Vladykin a „Bibliai történet az ótestamentűmről” című művét. g. i. 19., vasárnap 9 \ /
