Nógrád. 1981. június (37. évfolyam. 127-151. szám)
1981-06-21 / 144. szám
Megújuló Palóc szőttes MEGErETT AZ IDŐ a változtatásra! Ezt a következtetést szűrték le a több mint fél évtizedes múltra visszatekintő Palóc szőttes kulturális napok szervezői a múlt esztendei bemutatók után. A változtatást kétségtelen sürgette, a fennállás óta bekövetkezett közigazgatási módosulás, a szécsényi járás beolvadása, s ezzel a hollókői illetőségű rendezvény szervezésének más szervek, intézmények hatáskörébe történő kerülése, noha több fontos poszton személyi változás nem történt. A megújulás szükségességének mégsem ez a legfőbb indoka. Hanem a művészi tartalom és színvonal megmerevedése, és mindaz a közvetlen, konkrét szervezési nehézség, ami ezekhez kapcsolódik. A problémákat nyilván érzékelték — érzékelik — a fellépő öt községben is, a tanácsi, mozgalmi vezetők, szereplők egyaránt, mert csak ezzel magyarázható, hogy két község fellépése a Palóc szőttesen még az előző napon is bizonytalan volt. Szinte emberfeletti munkát igényelt a mozgósításuk ... Akár tetszik, akár nem, kénytelenek vagyunk elismerni: a helyi népi hagyományok összegyűjtése mára megtörtént, a források kimerültek, önismétlés és bizonyos formalizmus nélkül ápolásuk szinte elképzelhetetlen. Emiatt nem tekintik már a községekben — Hollókőn, Rimócon, Varsány- ban, Nagylócon és Nógrádsi- peken — annyira fontosnak a feszített felkészülést, a programban való szereplést. Amikor mindezek világossá váltak a kulturális napok szervezői, operatív bizottsága előtt, a megújulás formájában kellett egyezségre jutni. Az természetes volt, a szabályzatot úgy kell módosítani, hogy kiküszöböljék a formálissá váló elemeket, s olyan jegyekkel gazdagítsák, amelyek a rendezvény lelkét érintik: a tartalmát és a színvonalát. Ezek szerint a Palóc szőttes kulturális napok célja szélesebb tartalmú a korábbinál: nem csak a helyi hagyományok őrzését, ápolását tűzi zászlajára, hanem az egész palóc etnikum művészeti hagyományaiét, azok megismertetését, továbbvitelét. Ennek érdekében más járások, sőt más megyék amatőr művészeti csoportjai is részt vesznek — meghívásos alapon — a rendezvényen. Szükségesnek tartjuk azonban hangsúlyosan megjegyezni: ez a kitétel nem ad felmentést az öt község egyikének sem a távolmaradásra. Annak' ellenére, hogy némelyik községben elterjedt az ellenkezője, nekik — hiszen saját igényük hívta életre a rendezvényt — továbbra is erkölcsi kötelességük a fellépés. Hogy milyen anyaggal? Az operatív bizottság tagjainak véleménye szerint tökéletesen megfelel a megyei művelődési központ által megjelentetett Nógrádi népdalok című kiadvány dalos kincséből válogatott összeállítás. Ez minden ősi, eredeti őrzésre érdemes értékeinket tartalmazza. Lényegesnek tartjuk a félórás műsoridő negyedórával való csökkentését is. Vitathatatlan, hogy az utóbbi időben — persze nem szabad általánosítani — az egyes programok hosszúak voltak, azaz: sok volt bennük az érdektelen üresjárat, az egészbe szervetlenül illeszkedő rész. Mondjuk ki: nem egy esetben a közönség unatkozott, s a büfék és a gyümölcsössátrak környékén keresett magának szórakozást. Emlékeznek még — az eseményt figyelemmel kísérő olvasók bizonyára —, milyen sokrétű és egyben bonyolult volt az elbírálás rendszere. Kisezer szempontra kellett a zsürizőknek tekintettél lenni. Külön pontozták a csoportok életkori megoszlását, a tömegességet, az összekötő szöveget, a műsoridő betartását, s ezekre a különböző szervek különdíjakat ítéltek oda. Most törölték ezeket a szempontokat, ezáltal egységesebb lett a díjazás is. Az elbírálás mai rendje valóban a lényegre összpontosít: a műfaji gazdaságra, az egyes műsorszámok művészi értékeire, az előadás színvonalára, a műsorszerkesztésre, valamint arra, a program mennyiben járult hozzá a palóc tájművészeti hagyományok ápolásához. Nagyon dicséretes kezdeményezésnek érezzük, hogy idén a részt vevő községek és meghívott csoportok számára a haszonnal forgatható szak- irodalomból ajánló bibliográfiát is készítettek. A HOLLÓKŐI Palóc szőttes kulturális napok reformjáról örömmel és elégedettséggel vettünk tudomást. A korábbi évek tapasztalatai alapján magunk is ezt vártuk, igyekeztünk szorgalmazni. Bízunk az új szabályzat szerinti sikeres megújulásban. Várakozva nézünk az augusztus 20-i találkozó elé. Sulyok László A „megye memóriája" — 1981-ben „A levéltárban őrzött iratanyag a megye memóriája, melynek »képeit« szakavatott kézzel felidézni, illetve ezt a munkát a legmesszebb menőkig megkönnyíteni, ez jelenti a levéltár legfontosabb feladatát” — írta dr. Schneider Miklós 1969-ben a Nógrád megyei múzeumi füzetek kiadványában, először fogalmazva meg a megye levéltárügyén;k főbb tennivalóit. A történelem hányattatásait mindig mostohán viselő megyei levéltár véglegesen 1968-ban került Salgótarjánba. Ügy tervezve, hogy 3—4 évig működik ideiglenes helyén. A volt kórházi épületet azonban az intézmény kinőtte, a törvény adta kötelességeit sem tudta mindenben ellátni. Méltó körülmények közé csak idén júniusban került, átalakítva és felújítva a volt múzeumi szárnyat, tágas, esztétikus munkaszobákkal, könyvtárral, raktárakkal duplázták meg az eddigi alapterületet. Magas szintű szakmai tevékenységéhez most kapott először megfelelő feltételeket a „megye memóriája”. Az 1969-ben Schneider Miklós által megfogalmazott feladatok, elképzelések ma már nagyrészt valóra váltak, ki- teljesedett az intézmény hatóköre, országosan elismertté vált tudományos munkája, megbízhatóvá és pontossá igazgatási tevékenysége, megszerezte helyét a közművelődési feladatok ellátásában. A levéltár rövid fennállása során sokat tett a tudományos feladatok elvégzéséért, kivívta magának a tudományos intézményi rangot. Ehhez mindenekelőtt arra volt szükség, hogy a már bentlevő iratanyag feldolgozását állandóan végezze, tökéletesítse, egészítse ki annak tájékoztató apparátusát, a segédleteket. Az ötödik ötéves terv végére megtörtént a teljes* levéltári feldolgozás, a történeti érték megőrzése érdekében selejtezték az egész gyűjteményt. A működési körülmények azonban nehezítettéit az iratbegyűjtést. Mégis nagy mennyiségű anyagot volt képes átvenni az intézmény. Ilyen volt a Nógrádi Szénbányák 1945- ig terjedő iratanyaga, a volt szécsényi járás teljes irattára, a tanácsi egységek irata. A levéltár gyűjteménye így sokrétű színes képet tud nyújtani a megye történelméből és közelmúltjából. Az első tervek, többek között fő feladatként jelölték meg a megyetörténet kutatógárdájának hatékony támogatását, az anyaggyűjtés nehéz munkájában való segítést. Az elkészült megyei monográfia mellett saját kiadványaik a legkülönbözőbb korok fontos dokumentumanyagát tették közkinccsé nem csak a kutatóknak, hanem az érdeklődő közönségnek is. Az „Adatok és források” sorozatból a napokban jelent meg a tizenegyedik kötet. A tanácsi dokumentumsorozatból az elmúlt évben került nyilvánosságra a szövetkezetek anyagát bemutató kiadvány. A levéltár tudományos és közművelődési munkája kü- lönválaszthatatlan. Az oktatás, ismeretterjesztés révén a megye múltjára vonatkozó forrásanyagot a teljes lakosság számára is hozzáférhetővé teszi, jelentősen hozzájárul a szocialista történeti tudat helyes irányú kialakításához. Ennek érdekében kapcsolódott az utóbbi években dokumentumaival a Nógrád — 1919 kiállításhoz, a múzeum új állandó kiállításának megrendezéséhez. Egyre nagyobb sikerrel szervezik és segítik a középiskolások tanulmányi versenyre való felkészülését. Eddigi helyén nem volt lehetőség arra, hogy csoportokat is fogadni tudjanak a levéltár bemutatására. Űj helyén alkalmas közösségi terek állnak az érdeklődők rendelkezésére. A jelenben keletkezett iratanyag védelmével kapcsolatban jelentős feladata az intézménynek az ügyirat- kezelés ellenőrzése, a gyűjtőterület látogatása. A levéltári elhelyezésre érett anyag átvételét nehezítették a raktári gondok, így fontos feladat volt a helyi segítés és ellenőrzés rendszeressé tétele. Az állampolgárok számára évente több száz igazolást, hivatalos másolatot adnak ki. Bonyolítják az ügyfélforgalmat. Minden kutatónak, minden ügyfélnek szívesen adnak támogatást, segítséget. Nógrád megye levéltára megfelel a megye memóriájának, hiszen tudományos, igazgatási, köz- művelődési feladatait példamutatóan végzi. Az intézmény elválaszthatatlanul 'összekapcsolódott dr. Schneider Miklós személyével, aki megteremtője, megalakitója, megújítója volt, s aki már nincs közöttünk. Munkásságának eddigi eredményeit megyénk szellemi élete őrzi. Jánossy Ferenc: Holt Ipoly- part (részlet) Színházi előadás, szabadtéri koncertek Balassagyarmat nyári programiából Balassagyarmat ritka kincsesei rendelkezik: a Palócligetben több száz személy befogadására alkalmas szabadtéri létesítmény áll. A színpadot az utóbbi években újra rendeltetésszerűen hasznosítják, különböző koncerteket, ünnepségeket rendeznek a meleg nyári hónapokban. Ilyenkor különösen nagy keletje • van a könnyűzenei hangversenyeknek, amelyekre nem csak a járásból, hanem a szomszédos szlovákiai településekről is érkeznek érdeklődő fiatalok. Ezt a nagymérvű igényt igyekszik kielégíteni a városi Mikszáth Kálmán Művelődési Központ a nyári koncertsorozattal. A balassagyarmati szabadtéri színpadon idén először június 25-én szerveznek programot az Edda Művek és az Üj Skorpió nevű együttesek fellépésével. Júliusban két koncert várja a közönséget: július 7-én a Dinamit, július 2I-én a Korái és a Mini együttesé. Valecsik Árpád művelődésiház-igazgató elmondása szerint gondolnak az idősebbekre is, s jelenleg folytatnak tárgyalásokat egy Korda-műsorról, melyre valószínűleg augusztusban • kerül sor. A következő hónap érdekességének ígérkezik a második alkplammal megrendezendő nyári tárlat, melyen pályázat útján, szakmai elbírálás után együtt szerepelnek hivatásos és amatőr képzőművészek. A tárlat anyagát július 3-tól 23-ig mutatják be a Horváth Endre Galériában. A galéria másik bemutatója augusztus 7—27. között Czin- der Antal szobrászművész nevéhez fűződik. Több éves kihagyás után felnőtt színházi előadást is fogad a város — a Mikszáth Kálmán Művelődési Központ színpadán. A szolnoki Szigligeti Színház vendégjátékát július. 6-án láthatja a közönség. A művészek — többi között Peczkay Endre, Sebestyén Éva, Fehér Ildikó, Bárdos Margit — Szigligeti Ede zenés . vígjátékát, a Liliamfit játsszák Csák György rendezésében. A művelődési központban úgy tervezik, ha sikerrel jár a vendégszereplés, akkor további konkrét tárgyalásokat folytatnak a szolnokiak rendszeres balassagyarmati játékáról. A nyáron két nagyobb lélegzetű vállalkozás lebonyolítását is elvégzik. Az intézmény szervezésében július 20— 25. között Nógrádgárdony- ban harmadízben táborozhatnak a megye amatőr fafaragói. A szintén hagyományos hollókői Palóc szőttes kulturális napokat augusztus 19— 21- én tartják. S befejezésül közüljük: az úttörő- és ifjúsági házban a közelmúltban, megnyílt „Tájoló ifjúsági klub” az egyik legkedveltebb művelődési, szórakozási terepe lett a város és környéke fiataljainak. Naponta, hosszabb-rövidebb időre 200—300 ember fordul meg általában olvasásra, zenehallgatásra, tévézésre, beszélgetésre. A klub nyáron is üzemel. 3» *’♦ ♦*» ♦*« ♦’* *’« *’♦ «£♦ **♦ «J* «J» »*♦ •> «’♦«»♦ *1* *l* **♦ *1* *Z* *y •’« *l* ♦> o Adósságainkról lesz szó. Vereségeinkről. És néhány ellenpontozó derűs-sugaras emberi győzelemről, nem, nem didaktikusán köte- ző(?) „egyrészt-másrészt” 6- vatoskodó eljárás kedvéért. Egyszerűen azért, mert olyan is van szép számban. Mi is az a bizonyos „emberi tényező”, amelyről nemrég még sokkal többet beszéltünk, amelyről mintha megfeledkeztünk volna? Vagy mégsem? A pozitív töltetű példák az élet gyakorló terepeiről talán nem ezekről szólnak? De, biztosan. Megjelölni mégis jobb volna külön is valamennyit: „ez az a bizonyos emberi tényező”, amely mindenféle külön beruházás nélkül, minden külön költségvetés nélkül, minden rossz beidegződés és meg- szokottság ellenére^ értéket teremtett. De akkor meg kellene jelölni az emberi (anti) tényezőt is! Legjobb lenne foszforeszkáló festékkel jelölni a visszahúzóerőt, hogy félhomályban is jól lehessen látni... A jobbra, többre törekvés, alighanem minden emberben * jelen van. Legfeljebb arról lehet szó, hogy ki kerül olyan környezetbe, ahol nem orr- fricskázással „segítik” a társak, hanem biztatással. És persze lehetnek olyan „történelmi” idők is, amikor az egyéni kezdeményt jobb „takarékra állítani” —, ahogy mondani szokás. Útonjáró „Az Hallottam egy történetet a sóshartyáni jódos vízről. Hiteles történetet, szinte első kézből. Főszereplője az apoka és a félelem, az ok nélküli gyávaság, de hát az is „történelmi időkben” (a második világháború után nem sokkal) történt, amiről szólok. A sóshartyáni víz persze a mai napig nincs úgy felhasználva- feltárva, ahogy esetleg lehetséges volna, de erről majd máskor... Sóhiányos években történt, hogy az ottani körorvos (jeles lokálpatrióta) felfigyelt a juhok sajátos viselkedésére. A földet nyalogatták. „Itt valamilyen sós víznek lepárolható föld alatti” »tengernek« lennie kell!” Ment a levél, s később maga az orvos is személyesen a megyére, a fővárosba... Kiszálltak a MAORT, a magyar—amerikai olajérdekelt- 'ség szakemberei a megjelölt helyre, megkezdték a fúrást. Megtalálták az értékes jódos vizet, a legendás jódaguát és még mást is reméltek a munkától. .. Mégis, amikor egy apokába, harmadkori üledékes kőzetbe beletörött a fúrójuk — nem folytatták a fúrást. Időközben a társaság belső ügyei úgy alakultak, hogy minden gyanússá vált (visszaélések történtek stb.), ami nem haladt úgy, mint kés a bizonyos tényező... u a vajban..; Szélsebesen ösz- szepakoltak és elutaztak a helyszínről. Nos, a sóshartyáni vizet rejtő rétegek talán még mást is rejtenek. De hol van csak a szép terv is, amelyet a már ismert és alig kiaknázott gyógyvíz felhasználása a megyének jelentene. .. Ikarus sem lenne a repülés első hőse, ha már a viaszból és toliakból összetákolt szárnyak építésekor körbehu- hogták volna. A pittyegök (minden értelmes törekvést, emberi-szellemi erőt „leszázalékolok”) nem állták körül. Bátran szárnyalhatott, túlontúl bátran és túlságosan magasra, ahol elolvadt a viasz, kihullott a toll... De legalább értelmes célt követett. Maradva a forrásvidékek környékén: a vízben szegénynek mondott Nógrád nagyon sok jó vize elfolyik a vakvilágba. Verebély határában is ott az ismert csevice. Nincs is olyan órája a napnak, nappalnak, amikor néhány kocsi ne álldogálna az átmentén. Radnóti László rádiósriporter is megállt ott. Elbeszélgetett a kortyintókkal, aztán elment az illetékes termelőszövetkezet vezetőjéhez is, ahol megtudta: a vizet felküldték ugyan mintába, ahova kellett már régebben, de nemleges választ kaptak. Azt, hogy nincs gyógyhatása. Hogy ennek ellentmond a natura, a természetes tapasztalás? Különösen a gépkocsi- vezetők dicsérik. Jó gyomrot csinál, felüdít, karbantart, elűzi a fáradtságot... „Nem lehetne felülvizsgálni a korábbi eredményt?” — kérdezte a riporter. De bizony lehetne — vélekedett a szövetkezeti elnök. Váló igaz — egy leirat még „nem szentírás”. .. Talán érdemes lenne megpróbálni újra. Talán akkor tévedtek a vizsgálatot végzők. Talán közbejött valami ismeretlen tényező, ami „sima vízzé” degradálta a mindenki által gyógyvíznek minősített italt. Talán palackozni is érdemes lenne... Talán. . Talán egy kis biztatás sem ártana: járástól, megyétől. A balassagyarmati újjávarázsolt, vízzel is ellátott szép strandon bezzeg nagyobb a bizakodás ezekben a napokban. A strand hátsó traktusában egy dróthálóval elkerített részen fúrótorony magasodik, serény munka folyik. Vizet keresnek. Talán hévizet is találnak. „De ha csak: valamilyen vizet is lelnének, az is de jó lenne!” Körülbelül ez a hangulat fogja körül a munkásokat. Mit törődik azzal ma a helyi Adonis, vagy a strand szépe, hogy az így elkerített résszel kisebb, jóval kisebb a „felvonulási terület”. Csak víz legyen. A fürdőhely dolgozói meg valósággal szurkolótábort képeznek. És úton-útfélen elmondják, hogy „milyen sokat dolgoznak azok a vízkutatók, mindent megtesznek, hogy vizet fakasszanak, igazán nagyon rendesek... ” Ebben a környezetben, ennyi jólélek együttérzésével talán még a sziklából is vizet lehetne facsarni. .. Másféle forrás ez itt. Csesztvén járva megállít egy szűkszavú emléktábla az ottani kis iskola falán. Versidézet és a dátum: itt tanított pályája kezdetén a költő — Váci Mihály. Mikor, hogyan, ki által került ide, hogyan élt itt, ki fogadta védőszárnya alá, milyen utakat járt meg annak előtte, hogy Madách falujába került? És aztán mikor, hogyan, miért távozott és innen ugyan hova? Mit látott ebből a tájból, kivel mit beszélt, melyik erdőt, melyik- bokrot» melyik virágot, melyik ösvényt szerette ebből a kicsinyke kis megyéből, annak is a szegletéből? Pedig buzog forrás erre is. Balassagyarmaton kézbe • vehetem azokat a leveleket, amelyeken a keze írása őt magát mutatja. Itt ül velem szemben az ember is (nevet nem írok hogy miért, az az előbbiekből következhet), aki "meg maga a forrás. Váci Mihály életének jó ismerője, a levelek címzettje, általa került erre a tájra a háború után a költő, neki címezte baráti sorait, szeretettel írt vallomásait éppen erről a tájról. .. Nem versben; de talán versek is szólnak az együtt töltött időkről» talán csak ösz- sze kellene kötni a szálakat, mert mindenképpen érdemes lenne az évtizednyi idő távolába került Váci Mihályt ilyenképpen is élővé tenni —■ mindannyiunk gazdagodására. Meg kellene írni. Könyvet kellene írni. Meríteni kellene a forrásból. .. Kellene, kellene. .. De kinek ? És hol marad a biztató szó, amely elnyomhatja a néha ..hallható” kézlegyintés suhogását? T. Pataki László NÖGRÁD - 1981. június 21., vasarnap
