Nógrád. 1981. június (37. évfolyam. 127-151. szám)

1981-06-16 / 139. szám

LABDARÚGÓ NB II. Hazai búcsú, közepes játékkal Salgótarján—Karcag 2-0 (1-0) Salgótarján, 1000 néző, v.: Bognár. STC: Rédei — B. Kovács, Szabó, Baiga, Cséki — Kajái (Dóra a 74. perc­ben), Tóth, Földi, Lipták — Vágó, Mohácsi. Edző: Szalai Miklós. Karcag: Szabó I. — Mándi, Sándor. Tüdős, Var­ga — Szabó II. Debreczeni, Orosz, Tassi — Kemenes, Petró (Halász az 58. perc­ben). Edző: Kézi András. Az előmérkőzéseken a me­gyei serdülőbajnokság döntő­jében az STC II. fiataljai 6—1 arányban nyertek, a Bgy. SE II. csapata ellen. A nagyok találkozója sze­merkélő esőben, karcagi hely­zettel kezdődött. Szabó hibá­ját kihasználva Kemenes egyedül tört kapura, lövését Rédei gyors vetődéssel hárí­totta. A szurkolók meglepe­téssel tapasztalták, hogy a már kiesett vendégcsapat tetszetősebben szőtte támadá­sait. A 14. percben Tassi szép csel után megcélozta a a hazai kaput, Rédei ezúttal is hárított. Majd Petró kap­kodott el gólszerzési alkal­mat. A hazaiak első kecseg­tető akciója a 18. percben futott, ám a kapuratörő Föl­dit a 16-os vonalánál mezé­nél fogva lerántották. Egyre- , másra vezette támadásait a Stécé, de ezek nagy része le­sen akadt el. A 32. percben megszületett az első gól. Föl­di—Mohácsi háromszögelés végén Földi ügyesen,, a vető­Az első gól: Földi perdítése a hálóba tart dő kapus fölött perdítette a bal alsó sarokba a labdát. 1—0. A félidő hátralévő ré­sze — meddő hazai támadá­sokkal telt. A második 45 perc a Stécé- rohamokkal indult. Egy ide­ig szinte csak a karcagiak térfelén folyt a játék. Az 53. percben egy beadást Vágó Mohácsi elé fejelt, aki né­hány lépésről a kapu közepé­be vágta a labdát. 2—0. Egy perc múlva Földi került zic­cerbe, de a kivetődő Szabót találta el. Továbbra is a ha­zaiak támadtak, s úgy tűnt, hogy nem sokat várat magá­ra az újabb gól. A 63. perc­ben Balga bombája zúgott el, majd Mohácsi találta el a felső kapufát. Aztán feljött a vendégcsapat, előbb Keme­nes, majd Tüdős fejelhetett közelről, de mindkét fejes elkerülte a kaput. Az utolsó esemény Lipták 85. percben leadott lövése volt, amely méltán kapott tapsot. A mérkőzésnek csak az STC számára volt tétje, még­pedig minél több gólt sze­rezve lépést tenni a dobogó felé. Sokáig egyáltalán nem lehetett különbséget tenni a két. csapat között, sőt az első játékrész a helyzetek alapján inkább a karcagiaké volt. A második félidő elején a Stécé gólarányt javíthatott volna, ha kihasználja helyzeteit. A mérkőzés utólso időszaka is­mét kiegyenlített küzdelmet hozott. Az STC-ből Rédei maga­biztosan védett A védelem, és talán a csapat legjobbja is B Kovács volt. Hasonló jó teljesítményt nyújtott a be­állás posztján Balga. Cséki sokat futott, de sokat is hi­bázott. Szabó egy-két meg­ingásától eltekintve megfele­lőt nyújtott. A középpályás sorban Lipták volt a legjobb, Földit gólja dicséri, Kajdi és Tóth halvány teljesítményt nyújtott. Mohácsi gólja ér­demel említést, Vágó a má­sodik félidőben lendületesen harcolt. A vendégek közül Szabó I., Sándor és Tassi tűnt ki. Kiss László Elszalasztott lehetőség Oroszlány—Balassagyarmat 1—1 (1—0) Balassagyarmat, 1800 néző, v.: Szentkúti. Oroszlány: Ba­lázs — Verő, Schábel, Hor­váth, Juszkó — Kláris, Hetz- man, Bánfi, Jambricska — Czeczon, Fodor. Edző: Sárosi Ferenc. Balassagyarmat: Ba­lázs — Pribeli, Hornyák, Kár­mán, Lajkó — Varga, Papp (Tóth G. a 64. percben), Fried­mann (Oláh a 64. percben) — Szalai, Kovács I., Szedlák. Edző: Czimmermann Gyula. Az első negyedórában csak egy beadást és egy szabadrú­gást kellett védenie a vendé­gek kapusának. Ezekben a percekben a szurkolók érzése az volt, mintha a Bányász­csapat harcolna a dobogóért, míg a hazaiak a kiesés ellen. A 13. percben Hetzman emelt kapu mellé, majd Pribeli lö­vése akadt el egy védőn. A 20. percben gólt kaptak a gyarmatiak. Jobb oldali táma­dás végén Jambricska adta be a labdát, Czeczon bal külső­vel lőtt a vetődő Balázs mel­lett a jobb sarokba. 1—0. A gól felrázta a Bgy. SE-t. Kez­dés után Pribeli lövése a ka­pusról szögletre pattant. Ket­tő perc múlva Szalai tört be középre, és a leadott labdát Kovács I. fordulásból a léc fölé vágta. A 30. percben az oroszlányiak jutottak szabad­rúgáshoz, és a 25 méteres lö­vés a kapufáról vágódott a tneypüxbA._A JjL percben Ko­vács Ti sárga Japot kapott reklamálásért. A szünet előtt Szalai szögletét Hornyák ka­pu fölé fejelte. Szünet után Szedlák lőt­te be a labdát, de a belső lemaradtak az ak­cióról. Az 50. percben Ko­vács I. lövése a kapufáról pattant le és Friedmann a hálóba lőtte, de a játékvezető les címén nem adta meg a gólt. Kétségbeesetten rohamo­zott ezekben a percekben a Bgy. SE. A 63. percben meg is lett az eredménye. Szedlák lövését a kapus kiütötte Sza­lai elé, aki lekezelte a labdát és egyből a bal felső sarokba lőtte. 1—1. Lajkó szerelt egy ellentámadást szögletre, majd Kármán futott el, lövése az alapvonalon túlra jutott. A 82. percben Szalai előtt nyílott lehetőség a vezetés megszer­zésére, de a nála maradt lab­dát az ötös sarkáról a kapus­ba lőtte. Egy korábbi sérülés miatt a játékvezető két per­cet hosszabbított, de az ered­mény már nem változott. Egy évvel ezelőtt a szurko­lók vágya a bentmaradás volt. Most a dobogó elérésében tel­jesedett volna örömük. Az ellenfelek eredményeinek is­meretében már köztudottá vált, nagy lehetőséget sza­lasztott el a Bgy. SE, hiszen győzelem esetén a 2. helyre kerülhetett volna. Az első 45 percben a pályát nagyrészben a vendégek uralták. Az egyen­lítő gól után hiába erősítet­tek a hazaiak, a Bányász­csapat higgadt játékkal tarta­ni tudta az eredményt. Ahogy ilyenkor lenni szokott, a gör­csös erőlködés rányomta bé­lyegét a kék-fehérek játéká­ra. Csak a hazai veretlenség megőrzése sikerült. A szur­kolók keserű szájízzel távoz­tak. Eredményesebb játékot vártak az utolsó hazai talál­kozótól. Jó: Horváth, Juszkó, Bánfi, ill.: Pribeli, Kármán. ☆ Előmérkőzésként az öreg­fiúk nemzetközi találkozón vettek részt; az ellenfél a szabadkai'' öregfiúk együttese volt. A hazaiak 3—1-re győz­tek. Reiter László A Középcsoport eredményei: Budafok—Szegedi Dózsa 3—1 (1—1), MÁV Előre—22: sz. Volán 2—0 (1—0), SZEOLAK —Kossuth KFSE 3—0 (1—0), Pénzügyőr SE—Építők SC 3—0 (1—0), BVSC—H. Bem J. SE 1—0 (0—0), DÉLÉP SC— Kecskemét 1—0 (0—0), Bp. Spartacus—Ganz-MÁVAG 2— 1 (1—1), D. Építők—Dorog 3— 2 (2—1), BKV Előre—Váci Izzó 4—1 (2—0). A bajnokság állása 1. SZEOL AK 37 23 9 5 65-30 55 2. Ganz-M. 37 15 15 7 73-52 45 3. Bem SE 37 16 13 8 61-46 45 4. B.-gyarmat 37 17 11 9 56-41 45 5. Szív. MÁV 37 16 13 8 58-50 45 6. Kecskemét 37 16 12 9 49-33 44 7. Budafok 37 17 8 12 57-42 42 8. Pénzügyőr 37 14 13 10 46-42 41 9. KKFSE 37 11 16 10 54-47 38 10. Szegedi D. 37 14 8 15 66-52 36 11. Vác 37 11 13 13 55-54 35 12. Dorog 37 12 10 15 46-48 34 13. Építők SC 37 12 10 15 42-54 34 14. 22. Volán 37 11 12 14 41-55 34 15. BKV Előre 37 9 14 14 29-49 32 16. BVSC 37 11 9 17 36-52 31 17. DÉLÉP SC 37 11 9 17 46-64 31 18. Bp.Spart. 37 11 8 18 40-56 30 19. D.-újv. Ép. 37 8 7 22 43-70 23 20. Oroszlány 37 5 10 22 31-57 20­Röplabda NB IL Sikerrel zárt az STC és a Romhány Férfiak: STC—Kossuth KFSE 3—1 (—4, 3, 7, 2,) Szentendre, v.: Nagy. STC; Liptai I., Liptai S., Gaspar- kovics, Laczkó, Kiss, Sárai, cs.: Mátrai, Edző: Farkas Ró­bert. Az utolsó bajnoki találko­zón kezdetben a csúszós par­kett jelentette a legnagyobb akadályt. Az első játszma úgy úszott el, hogy a hazai együt­tes már 10—0-ra vezetett, mi­korra a tarjániak kezdték megszokni a padlót. A máso­dik játszmában a gyakran nedvesített gumitalpak már eredményre vezettek. Az ütő- és mezőnyfölény végül sima győzelmeit hozott Az együttes legjobbjai ezúttal a kitűnő ütőformában játszó Liptai S. volt A többiek is helytálltak. R omhányi Kerámia—Hatvan 3—0 (13, 5, 12) Hatvan, v.: Nagy. Rom­hány: Baranyi, Varga, Ba­logh, Takács, Lichy, Imre. Cs.: Rackó, Uhlarik. Edző: Reznincsek László. A Németh és Róka nélkül kiálló romhányi csapat gyen­ge kezdés után — 13—5-re a Hatvan vezetett — mindhá­rom játszmában jobbnak bi­zonyult az ígéretes fiatalokból álló hatvani csapatnál. A ke- rámiások közül Imre Gyula mutatott lelkes játékot, ma­gára vállalta az irányító sze­repét. Az ifjúsági csapat 3—0 arányban vereséget szenve­dett Nők: MHD Vasas—SZÜV Róna 3—2 (15, —8, 13, —6, 10) Budapest,'- v.: Kovács F. SZÜV Róna: Varga Ildi, Lő- rincz, Kadlót, Varga Ida, Nagy Zs., Hanyiné. Cs.: Schuyer, Edző: Molnár László. A SZÜV Róna vezető ed­zője a találkozón a csapatépí­tést tartotta szem előtt. Így fiatalokkal tartalékosán uta­zott Budapestre Az ötjátszmás küzdelemben az együttes vé­gül is balszerencsével veszí­tett. A vereségben a gyenge mezőnyjáték játszott főszere­pet A fiatalok meglepő biz­tonsággal ütöttek. Lőrincz, Kadlót és Hanyiné játszottát- lagon felül. Az ifjúsági csapat 3—0-ra vereséget szenvedett. Az út­törő-olimpia területi döntői miatt az ifjúságiak is tarta­lékosán álltak ki. — Mátyus — Festői környezetben, a mátranováki természetvédelmi terü­leten rendezte meg a megyei természetbarát-szövetség egy­hetes nyáreleji táborozását. A Nyírmedi-tónál gazdag prog­ram, túrák, kirándulások, vetélkedők keretében találkoztak a bányász, kohász és diák természetjárók. A több mint száz táborozó megismerte e kevésbé látogatott környéket, hasz­nosan töltötte szabad idejét. Képünkön az STC természetjá­rói gombavizsgálat közben. Sorokban Földi Enikő, az STC 15 éves atlétája az MTK-VM nemzet­közi versenyén a 100 méteres gátfutásban 14.83 mp-et fu­tott, s ezzel teljesítette a ser­Értékes pont idegenből Gyöngyös—Nagyból ony 1—1 (0—0) Gyöngyös, 1800 néző, v.: Pálvölgyi. Gyöngyös: Szőke — Szalai, Nagy L., Ambrusz, Nagy G. (Huszár a 62. perc­ben) — Jakab, Gombos, Tóth (Budai a 80. percben) — Fischli, Vágó, Törő. Edző: Péczely Szabolcs. Nagybá- tony: Palchuber — Bordás, Berták, Orosz J., Tamás — Szabó J., Dóra, Bocsi, Orosz L. (Loch a szünetben) —Kiss, Szoó (Huszár a 75. percben). Edző: Dávid Róbert. (A mérkőzés előtti taktikai értekezleten elhangzott edzői „közlések” lényege: a DUSE elleni hazai vereség után egy lehetőség maradt; két bajnoki pontot kell szerezni! Csak a győzelem jelenthet valamit a kiesés elleni hosszú hónapok óta tartó harcban.) A Nagybátony kezdte a já­tékot, az első helyzet mégis a hazaiak előtt adódott: a 2. percben Fischli fejesét Tóth 18 méterről kapásból fölé lőt­te. Álig valamivel később Vá­gó messziről célozta meg a kaput, de Palchuber résen volt. Feltűnt, hogy a vendég­támadások állandóan lesen akadtak el. A 12. percben Lombos 8 méterről a jobbol­dali léc mellé fejelt. A 27. percben Bocsi 40 méteres sza­badrúgásáról Dóra centimé­terekkel maradt le, a labda Szőke zsákmánya lett. Egy perc múlva Kiss ragyogó lab­dát kapott Szabótól, az ötös sarkáról beemelt, de Szalai a kapu torkában önfeláldozó- an mentett. A nagybátonyi kapu előtt Vágó ügyetlenke­dett el nagy helyzetet, majd az ismétlésnél Palchuber bravúrral védte a hatalmas lövését. A 36.. percben Kisst a kaputól 30 méterre leterí­tették. A szabadrúgást Orosz J. magasan fölé bombázta. A 47. percben Szoó 40 mé­terről elvégzett szabadrúgá­sát Szabó közelről kapura fe­jelte, a gyöngyösi kapus bra­vúrral védett. Ezután Fischli buktatásáért Bordás sárga la­pot kapott. Az 54. percben a kiugró Loch elől mentett Sző­ke kapus. Néhány perc eltel­tével Orosz J.-t „jutalmaz­ták” sárgával. A 60. percben vezetést szerzett a Gyöngyös: Vágó beadását a 16-oson álló Tóth lefejelte, Gombos ka­pásból lőtt a jobb alsó sa­rokba. 1—0. Ezt követően a hazaiak „tűzijátékot” rendez­tek a bátonyi kapu előtt: a védők és Palchuber három ízben mentették a lövéseket! Remek vendégtámadás vé­gén Loch 13 méterről a felső lécre küldte a labdát. A 75. percben egyenlített a ven­dégegyüttes: Dóra 20 méter­ről ballal hatalmas gólt ra­gasztott a jobb felső sarokba. 1—1. Loch buktatásáért Sza­lai érdemelte ki a sárga la­pot. Alig valamivel később leterítette Kisst, s ezért a já­tékvezető kiállítota a hazaiak jobbhátvédjét. Mindkét együttes nagy erővel táma­dott, küzdött a győztes gólért. A 84. percben a védők közül kirobbanó Huszár elől a ha­zai középhátvéd az utolsó pil­lanatban becsúszva mentett. Néhány másodperc múlva Dó­ra remek cselek után Szőké­be lőtt, a labda az alapvona­lon túlra pattant. A szögletet Loch az oldalhálóba lőtte. Az esetet követően Bertók kapott sárga lapot, majd Huszár re­mek beadását Szabó 8 mé­terről fejelte Szőke kezébe. Az első félidőben a hazai csapat határozottan mezőny­fölényben játszott, de nem bírt a lelkesen és taktikusan küzdő vendégekkel. A szórvá­nyos Bányász-támadások többnyire lesen akadtak el. A Nagybátony a szerencsével sem állt hadilábon, hiszen Vágóék öt esetben is gólhely­zetbe kerültek. Szünet után mindkét együt­tes alaposan rákapcsolt. A Nagybátony támadójátéka is erőteljesebbé, jobbá vált. Nem véletlen, hogy remek utolsó fél órát produkáltak a csapa­tok és ekkor estek a gólok is. A küzdelemben mindkét csapat játékosai szabálytalan­ságokat is elkövettek; ennek meg is lett az eredménye: sárga lapos figyelmeztetések tömkelegé és egy kiállítás tör­tént. Jó: Nagy \L., Törő, Gom­bos, ill.: Palchuber, Bertók, Orosz J., Dóra és Szabó J. Tóth István A Keleti csoport eredmé­nyei: Debreceni Kinizsi-»­Miskolci VSC 1—0 (0—0), Debreceni Universitas—Bor­sodi Volán 1—0 (1—0), Lehel SC—Eger 1—1 (1—0), Űzd— H. Papp J. SE 1—1 (1—0), Hódmezővásárhely—H. Sza­bó L. SE 2—2 (1—0), Kazinc­barcika—Szarvas 2—0 (0—0), Szolnoki MÁV MTE—H. Asz­talos J. SE 2—0 (1—0), Gyu­la—Hajdúböszörmény 2—1 (1—0). A bajnokság állása 1. ózd / 37 21 9 7 59-32 51 2. Gyula 37 17 13 7 55-36 47 3. STC 37 17 10 10 52-37 44 4. HMSE 37 15 13 9 57-40 43 5. D. Univ. 37 16 10 11 47-31 42 6. Papp SE 37 14 14 9 59-48 42 7. Gyöngyös 37 15 11 11 41-35 41 8. Szabó SE 37 14 12 11 45-34 40 9. MVSC 37 15 10 12 66-63 40 10. Eger 37 14 12 11 45-45 40 11. Szolnok 37 12 14 11 55-53 38 12. Debr. K. 37 13 12 12 51-50 38 13. K.-barcika 37 13 12 12 49-49 38 14. Asztalos SE 37 14 9 14 48-45 37 15. Szarvas 37 12 8 17 40-43 32 16. Lehel SC 37 10 12 15 40-50 32 17. N.-bátony 37 11 8 18 53-63 30 18. Borsodi V. 37 8 11 18 43-69 27 19. Karcag 37 7 7 23 35-78 21 20. H.-böször. /37 4 9 24 32-71 17 dűlő aranyjelvényes szintet. Rákóczy István tanítványa a 6. az STC atlétái közül, aki az idén elérte az aranyjel­vényt. Az ifjúsági lányok is jól szerepeltek, Batovszky Ka­talin 15.15, Szabó Mónika .5.20, Szabó Bernadett 17.90 mp-es idővel érkezett célba. X Üj tömegsport-egyesület alakult Balassagyarmaton. A balassagyarmati városi szol­gáltató tömegsport-egyesület igyekszik az egész település szabadidős-sportját, átfogni. Többek között ők rendezik — 33 csapat részvételével — a kispályás labdarúgó-bajnok­ságot, a népszerű Palóc Ku­pát. Legközelebbi terveikben úszásoktatás is szerepel. X Lezárult a jelentkezés a Salgótarjánban péntektől va­sárnapig tartó ökölvívó Szon- dy-emlékversenyre. Harminc egyesület 176 versenyzőt ne­vezett a küzdelmekre. Érde­kessége az emlékversenynek, hogy ezen búcsúztatják Botos Andrást, az STC volt európa- bajnoki érmesét. A nagy érdeklődéssel várt tornára jegyek elővételben az STC-nél és a városi sport- csarnokban kaphatók. A mozgássérültek díjtala­nul látogathatják mindhárom napon a rendezvényt! NÖGRAD — 1981. június 16., kedd

Next

/
Oldalképek
Tartalom