Nógrád. 1981. június (37. évfolyam. 127-151. szám)

1981-06-16 / 139. szám

A Palme-bizottság a fegyverzetkorlátozásért Benzinkorláfozás Varsóban Kelemen István, az MTI tudósítója jelenti: A rakétaelhárító rendsze­rekről megkötött szovjet— amerikai szerződés megőrzé­sét sürgette moszkvai ülésén az úgynevezett Palme-bizott­ság. A vezető politikusokból, Ismert személyiségekből ál­ló független bizottság, ame­lyet a múlt év szeptemberében hozott létre Olof Palme volt svéd miniszterelnök, szom­baton és vasárnap tanácsko­zott a szovjet fővárosban. Pál­mát az ülés megnyitása előtt fogadta Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára is. A moszkvai tanácskozásról kiadott közlemény hangsú­lyozza, hogy a bizottság tag­jait továbbra is aggasztja a fegyverzetellenőrzés és a le­szerelés jelenlegi helyzete. „A bizottság véleménye sze­rint a szerződés nem csak lét- fontosságú eleme a SALT-fo- lyamatnak, hanem egyúttal előfeltétel ahhoz, hogy ez a folyamat tovább haladjon és létrejöjjön a nukleáris fegy­verek terén a stabilizáció” hangoztatja a bizottság állás- foglalása. A dokumentum utal arra, hogy az utóbbi időben kísér­letek történnek a szerződés fe­lülvizsgálatára, arra hivatkoz­va, hogy a nukleáris fegyve­rek megnövekedett . találati pontossága veszélyezteti az ilyen fegyverek szárazföldi si­lóit. A szerződés módosítása azonban nem jelentene meg­felelő védelmet az ilyen fegy­verek számára, hiszen ha az Khomeini felszólítása Baniszadrhoz Khomeini ajatollah, Irán főügyész a rádióban többször vallási vezetője, hétfőn isz- is figyelmeztette a meghirde- lám vezetők előtt kijelentette: tett tüntetések résztvevőit: még nincs késő ahhoz, hogy szembetalálhatják magukat a Baniszadr államfő „megbánja Heszbollahi elnevezésű vallási vétkeit”. Az ellenfelei által csoport tagjaival. Az ilyen szorongatott Baniszadrnak összecsapások már a múltban Khomeini szerint „bocsánatot is súlyos áldozatokkal jártak, kellene kérnie a nemzettől”, Ennek ellenére Khomeni be kellene ismernie, hogy beszédével egyidőben Teherán „nem megbízatásának megfe- központjában gyülekezni kezd- lelően tevékenykedett”, és tek Baniszadr hívei. Ugyan­ígéretet kellene tennie arra, akkor folytatódott a par la- hogy a jövőben változtat ma- ment ülése is, amelyen az el- gatartásán. nők elleni vádemelés lehető­A Baniszadrhoz csatlako- ségéről volt szó. zott csoportokról szólva Mehdi Bazargan, Khomeini Khomeini kijelentette: ezek első miniszterelnöke, és az „saját sírjukat ásták meg”, iráni parlament két másik Mindazonáltal nekik is föl- polgári irányzatú képviselője ajánlotta a „megbánás” lehe- hétfőn bejelentette: a sajtó­tőségét, felszólítva őket arra, szabadság megnyirbálása el- hogy a tömegtájékoztatási leni tiltakozásul távol marad- eszközök igénybevételével is- nak a parlament üléseiről. Ez merjék be: hibáztak, amikor alól csak akkor tesznek ki- „lázadásra” szólították föl a vételt, ha a törvényhozó tes- népet. tület költségvetési vagy az Khomeini szavalnak hätte- Irak elleni háborúval kapcso- rében többek között- az áll, latos ügyeket tárgyal, hogy a Baniszadrt támogató Hamadan iráni városban polgári nemzeti front hívei vasárnap kivégezték a Bahai felszólították a lakosságot: elnevezésű vallási szekta hét tömegmegmozdulásokkal tá- tagját. A vád szerint a kivég- mogassa a vallási párt által zettek együttműködtek a sah támadott elnököt. Az iszlám rendszerével és Izraellel. A változás dinamikája „Földcsuszamlás”, „szökőár” — így jellemzik a kom­mentátorok a francia nemzetgyűlési választások vasár­napi első fordulójának eredményeit. Ez a „földcsuszamlás”, a jobboldal pártjai alól rántja ki a talajt, ez a „szökőár” a chiracisták és a giscardisták reményeit söpörte el. A számszerű eredmények még módosulhatnak, a lényeg az, hogy a franciák megerősítették és kiszélesítették az elnök- választás eredményét. Ha a kapott százalékokat előreve­títjük a jövő vasárnapi második fordulóra, a szocialista párt akár egymaga is birtokolhatja majd a parlamenti többséget, a kommunistákkal együtt pedig a baloldalnak kényelmes — 57 százalékot meghaladó — többsége lehet. Miért alakult ki ilyen arány a szocialista párt, a bal­oldal javára? Mindenekelőtt azért, mert a franciák hűek maradtak önmagukhoz, saját politikai logikájukhoz. Válto­zást kívántak és ezért ültették Giscard d’Estaing helyébe Mitterrand-t, a szocialista párt jelöltjét. A választók úgy vélték, ha a jobboldal megőrizné korábbi parlamenti fölé­nyét, akkor az egész politikai változás „féloldalas” lenne, vagyis amit elhatározna a köztársasági elnök, azt megtor­pedózhatná a nemzetgyűlés. Egy pillanatig sem vitás: ha egy szocialista párti államfőnek jobboldali parlamenttel — azaz kolonccal a nyakán — kellene kormányoznia, akkor ez viharos alkotmányjogi-kormányzati válságba sodorná Franciaországot. Ez volt a vasárnapi forduló tétje, ezt • a kockázatot akarták elkerülni a franciák. Miután az elnök- választáson a-t mondtak, most a parlamenti választás első menetében kimondták a b-t is. A szavazók magatartását nyilvánvalóan befolyásolta az a. tény is, hogy Mitterrand a beiktatása óta eltelt három hetet nem tékozolta el. A Mauroy-kormány gyors felállí­tásával kivédte a frank elleni jobboldali támadásokat, élet­be léptetett egész sor szociális intézkedést, felemelték a minimális munkabért. Szocialista—kommunista választási megegyezés jött létre: az első menetben egymással is ver­sengve külön-külön indultak; a második fordulóban viszont visszalépnek az előnyösebb helyezést elérő baloldali jelölt javára. A Francia Kommunista Párt a leadott szavazatok vala­mivel több mint 16 százalékát érte el. Ez jobb, mint a párt elnökválasztási eredménye, de elmarad az 1978-as par­lamenti választás 20,6 százalékától. A 4—5 százalékos vesz­teség — a sajátos francia választási szabályok miatt — azt jelentheti, hogy az eddigi 86 kommunista mandátum le­csökkenhet a felére. Ez azonban mit sem változtat azon. hogy a bosszúra szomjas jobboldallal szemben a szocia­lista és a kommunista párt a választások után is „együtt­működésre van ítélve”. Mint az FKP főtitkára megerősí­tette: pártja továbbra is kész vállalni az ország életében az őt megillető felelősséget minden szinten, beleértve a kormányzást is. A jobboldal veresége még nem teljes. Most a 491-ből csupán 150 mandátum sorsa dőlt el. Még egy forduló — a jövő vasárnapi — hátravan. Joggal remélhető, hogy a változás dinamikája továbbra is érvényesülni^ fog Fran­ciaországban. Hável József egyik fél ilyen rendszereket telepítene, a másik megfelelő ellenintézkedéseket tenne. „A bizottság ezért úgy véli, hogy sokkal hatékonyabb eszköz lenne a béke és a stabilitás megőrzése, ha tárgyalások út­ján megállapodásra jutnának a hadászati erők szintjének lé­nyeges csökkentéséről” — hangoztatja a közlemény. A bizottság megvitatta a fegyverzetkorlátozási megálla­podások ellenőrzésének prob­lémáit is. Az ülést követő vasárnapi sajtókonferencián Olof Palme meleg szavakkal méltatta azt a fogadtatást, amelyben a tes­tület a szovjet fővárosban ré­szesült, kiemelve, hogy Leo­nyid Brezsnyev tájékoztatta az ülést megelőzően a Szovjet­unió álláspontjáról. Egon Bahr, a bonni Bundes­tag leszerelési és fegyverzetel­lenőrzési albizottságának el­nöke, az SPD elnökségének tagja kijelentette: sokkal jobb lett volna, ha a Nyugat azon­nali elutasítás helyett tájé­kozódott volna a szovjet ja­vaslat lényeges motívumairól.” „Meggyőződésem, hogy a tár­gyalásoknak nincs alternatívá­ja, s így haladéktalanul meg kell kezdeni az eszmecserét” — mondotta a többi között. Cyrus Vance volt amerikai külügyminiszter kijelentette: megítélése szerint a Szovjet­uniónak és az Egyesült Álla­moknak haladéktalanul foly­tatnia kell a tárgyalásokat a SALT-megállapodásokról. Varsóban és a varsói vaj­daságban hétfőtől módosítot­ták a benzineladás rendjét: páros napokon azok a gép­kocsik tankolhatnak, ame­lyek rendszáma páros, pá­ratlan napokon azok, ame­lyek rendszáma páratlan számra végződik. Az intéz­kedés nem vonatkozik azok­ra a kijelölt benzinkutakra, amelyek taxikat, mentőautó­kat és egyéb közüzemű gép­kocsikat, valamint diplomá­ciai járműveket szolgálnak ki. Nem terjed ki a korlá­tozás a vidéki gépkocsikra, és a külföldi turisták autói­ra sem. Az intézkedést az tette szükségessé, hogy a múlt hé­ten a fővárost is elérte a vidéken már hosszabb ideje tartó benzinhiány, s a kutak­nál napokon át éjjel-nappal, olykor több kilométeres so­rokban várakoztak a gépko­csik. Az új benzineladási rendszer első napján, hétfőn, Varsóban lényegesen csök­kent a zsúfoltság a benzin­kutaknál. Mint egy illetékes a varsói televízióban el­mondta, az ország — deviza­hiány miatt — az idén csak­nem teljesen kénytelen le­mondani arról, hogy a tőkés­piacon vásároljon olajat. Közben, mint a Zycie War- szawy beszámolt róla, meg­állapodás jött létre arról, hogy a Szovjetunió az idén az előirányzottnál 335 ezer tonnával több üzemanyagot szállít Lengyelországnak. Begin hazugsággal indokolta az agressziót Hilu Anna, az MTI tudósí­tója jelenti: Begin izraeli kormányfő tu­datos hazugságra építette az iraki atomreaktor ellen vég­rehajtott légi agressziót „iga­zoló”'érvelését;»»-nem csak országa népét, hanem az iz­raeli diplomáciát is tökélete­sén félrevezette — derült ki a Jedioth Aharonoth című iz­raeli napilap vasárnapi je­lentéséből. A lap megállapí­totta, hogy Szaddam Husszein iraki elnök szájából sohasem hangzott el az a kijelentés, amelyre Begin az Izraelt fe­nyegető iraki nukleáris ter­vek bizonyításául hivatkozott. A lap jó forrásból értesült arról, hogy miután fény de­rült a kormányfő kijelenté­seinek valótlanságára, utasí­tották Izrael külképviselete­it, hogy a bombatámadás egy­öntetű nemzetközi elítélésé­nek elhárítására indított pro­pagandakampány elemei kö­zül hagyják ki a Begin által az iraki elnöknek tulajdoní­tott kijelentést. Begin néhány napja elhang­zott állítása szerint Szad­dam Husszein tavaly októ­ber 4-én arról biztosította vol­na a Bagdaddal hadiállapot­ban levő Teheránt, hogy az Osirak nukleáris központ te­vékenységének „egyedüli cél­pontja Izrael”. Időközben fény derült arra, hogy az iraki el­nök sem október 4-én, sem máskor nem tett ilyen értel­mű kijelentést, s ezért Tel Aviv sürgős üzenetben fi­gyelmeztette az ország ENSZ- nagykövetét, hogy a Bizton­sági Tanács vitájában ne" él­jen ezzel az okfejtéssel. Je- ruzsálemi értesülések szerint Jehuda Blum nagykövetet fe­lettébb kényelmetlenül érin­tette az utolsó percben ha­zulról érkezett helyreigazí­tás, tekintve, hogy a barbár légicsapás „igazolhatóságát” bizonygató védőbeszédét gyakorlatilag erre az egyet­len vezérmotívumra építette fel. Az izraeli sajtóban egyéb­ként nagy port vert fel a hatalmon maradásért min­den eszközt megragadó mi­niszterelnök egy másik friss „tévedése” is. Az Osirak atomreaktor belső viszonyai­ban túlságosan is járatos Be­gin a múlt héten azzal a szenzációsnak szánt „leleple­zéssel” állt elő, hogy a bag­dadi kutatóközpont beton- építménye alatt, negyven mé­ter mélyen, titkos föld alatti laboratórium volt — az izra­eli vadászbombázók Begin szerint ezt is eltalálták —, s itt, a Nemzetközi Atomener­gia Ügynökség tudta nélkül készült az „iraki atombom­ba”. Az izraeli kormányfő ál­lítását a bécsi központú nem­zetközi testület kategoriku­san cáfolta, Viszonylagos csend Libanonban A négyes arab bizottság egy héttel ezelőtti libanoni ülése óta tart a tűzszünet Bejrút- bán, s Zahléból is csupán szórványos lövöldözéseket je­lentenek. A libanoni kormány további intézkedéseket, így a főváros keleti és nyugati ré­szét összekötő átkelőhelyek fokozatos megnyitását készíti elő. A szaúd-arábiai, a kuvaiti és a szíriai külügyminiszter­ből, valamint az Arab Liga főtitkáráloól álló négyes bi­zottság legközelebb június 23- án ül össze Rijadban a liba­noni polgárháborús válság megoldását célzó kezdeménye­zések tanulmányozása végett. Ezzel kapcsplatban figyel­met érdemel, hogy Pierre Ge- majel, a falangista párt veze­tője a Monday Morning című bejrúti hetilapnak adott in­terjújában kijelentette: a jobboldali pártszövetség nem hajlandó nyilatkozatban köte­lezni magát arra, hogy meg­szakít minden kapcsolatot Iz­raellel, mert ezzel vád alá helyezné önmagát. Ezzel szemben hajlandó aláírni egy olyan közös nyilatkozatot, amelyben a többi libanoni féllel együtt elvetné az Izra­ellel való együttműködést. Gemajel hangsúlyozta, hogy a jobboldali pártszövetség hajlandó mindent megtenni a szíriai—libanoni barátság hely­reállítására. Mint emlékezetes, a libano­ni haladó erők és az arab ál­lamok a nemzeti megbékélési tárgyalások feltételéül szabták a jobboldali—izraeli kapcsola­tok megszakítását. (MTIJ OPEC Marakodás sarokban hogy szorosabb viszonyt ala­kítsanak ki a Nyugattal és részben az olajban szegény fejlődő országokkal. Rijad ré­széről e tekintetben már nyil­vánvalóak a politikai célok: Szaúd-Arábia uralkodó kon­zervatív elitje megrettent az iráni változásokról, mindin­kább az Egyesült Államokhoz sodródik. Saját belső'politikai ellenzéke leverésében számít az USA-ra és Nyugat-Európá- ra is — azért a szerepért, amit az OPEC-ben vállal' — s egyáltalán olajáért — cse­rében. SZÁRNY ASZEGETT „HÉJÁK” Szaúd-Arábiát azonban az különbözteti meg az OPEC más tagállamaitól, hogy óri- Jatnani aláírja a genfi meg- hosszú időre elegendő tar- állapodást talékokkal rendelkezik. A töb­biek a konjunktúrát széíet- Május vége, az OPEC leg- nék kihasználni, a magas ára- utóbbi miniszteri értekezlete kát. A világgazdaság ma még óta komoly változások mennek kétségtelen olaj ráutaltságát, végbe a nemzetközi olajpia- szeretnék a maguk javára ka- con. A kőolajexportáló or- matoztatni, tudván azt, hogy szagok szervezetének döntése a forrásaik szerényebbek, a fekete arany árának befa- Ezért kardoskodott az áreme- gyasztásáról 1981. végéig pil- lés mellett Genfben Líbia, Al- lanatnyilag egyértelműen a géria és Nigéria, a „héják” fogyasztók pozícióit javítja: csoportja. A kedvezőtlen pia­hét esztendő óta először ingott ci helyzet miatt ezért határo- meg az olajtermelők önbi- zott el termeléscsökkentést 10 zaima, tagország, így tartalékolva öla­Mi is történt a genfi érte- .mkat a jobb időkre. A meg- kezleten ? A tőkésvilág olaj- állapodás betartása alól „fel­szükségletének 80 százalékát mentést ’ kapott Irak és Irán, fedező termelői kartell az amelyeknek egymással' vívott i973_74.es árrobbanás óta háborújuk miatt szükségük először kényszerült árbefa- van a kitermelés fokozására, gyasztásra. A döntés értei- Ügy tűnik azonban, hogy a tnében az OPEC átlagára az többiek sem tarthatják ma­esztendő végéig 36 dollár lesz, gukat teljes mértékben a meg- a legolcsóbb szaúdi könnyű- állapodáshoz. A nem OPEC- olaj 32, a legdrágább líbiai, tagállam Mexikó négydollá- algériai és nigériai pedig 41 ros árcsökkentése június ele- dollárba kerül hordónként. A jén valóságos lavinát indított szervezet 13 tagja közül 10 ®1 a tőkés olajpiacon. Az ár- úgy határozott, hogy június emelés hívei, az olajukat ma- 1-től legalább 10 százalékkal gas áron kínáló országok visz- csökkenti termelését. szakozni kényszerülnek. A fo­... ., .... ; gyasztók a most kötendő. :új, SZAÜDI. a szállítási szerződésekben ala­csonyabb árat követeinek, s A tényéknél sokkal érdeke- azzal fenyegetőznek, hogy kü- sebbek azok a tendenciák, lemben elállnak a megrende- amelyek évek óta egyre erő- léstől. A jelenlegi piaci túl- teljesebben hatnak a két év- kínálat mellett az ilyesfajta tizedes múltra visszatekintő követeléseket támasztja alá tömörülésre. Nyilvánvaló, hogy az is, hogy tavaly a legnagyobb az árbefagyasztást május vé- tőkés fogyasztók (az USA, a gén Genfben Jamani szaúdi Közös Piac és Japán) nyolc' olajügyi miniszter kényszérí- százalékkal csökkentették a tette a többiekre, akik a tér- fekete arany felhasználását, s meléscsökkentéssel csupán izé- a tőkésországok tartósnak ígér- píteni tudták ezt. Az is nyíl- kező recessziója miatt a fo- vánvaló ma már, hogy Szaúd- gyasztásban az idén további Arábia súlya meghatározó a visszaesés várható, szervezetben — nem csak gaz- dasági, hanem politikai érte- MEGTÉVESZTŐ lemben is. A szaúdiak az KOMPROMISSZUM OPEC napi termeléséből 40 százalékkal részesednek, tehát Világgazdasági szempontból ha kívánják, bármikor letör- az a tény, hogy az OPEC az hetik az olajárat. A tőkés árak befagyasztására, illetve olajpiacon jelenleg napi két- ténylegesen azok csökkentésé- millió hordó fölösleggel szá- re kényszerült, stabilizáló té- molnak a szakemberek, s nyezőnek tűnhet. _ Azonban mindjárt utalnak arra is, hogy csak az első pillantásra. Sza- ez nagyrészt Szaúd-Arábiából úd-Ai'ábia megerősödött po- származik. Rijad 1930-tól na- zíciója a szervezetben, s ezzel pi 8,5 millióról. 10,5 millió párhuzamosan fokozott össze- hordóra növelte termelését, torlódása, a világ dolgait fe- Eközben az OPEC összterme- lelőtlenül kezelő új amerikai lése 'folyamatosan csökkent: vezetéssel arra figyelmeztet, 1980-ban átlagosan napi 27 hogy a tőkés olajpiacon most millió hordó volt, ami a leg- zajló, gyökereikben még alacsonyabb 1970 óta; 1981. nem teljesen tisztázott folya- első negyedévében tovább matok az OPEC átformálását, esett — napi 25 millió hordó- jobbratolódását szolgálják. S ra, s a most elhatározott tér- ha így vizsgáljuk az esemé- meléscsökkentéssel az észtén- nyékét, egyáltalán nem be- dő végére körülbelül 23 millió szélhetünk kedvező, stabilizá- hordó lesz. 10 változásról. Túl a pillanatnyi sikeren, a Az OPEC tagállamai — Sza- szaúdiak, a jövőben is fölé- úd-Arábiát kivéve — sarokba nyük biztosítására töreksze- szorultak, az 1973—74-es őr­nek. A Genfben kiharcolt robbanás óta először kell megállapodást e|y, a saját szembenézniük egy újfajta, szájuk íze szerinti, hosszú • számukra is hátrányos olaj­távú OPEC-stratégia kezde- sokk következményeivel. Genf­iének tekintik. Régi szaúdi tö- ben egyéves cívódásukat foly- rekvés hogy egységesítsék az látták, s az eredményt azután olajárakat, hogy a fejlett tő- kompromisszumnak állítottak késországok gazdasági nőve- he. Nemzeti kincsük védelmé- kedésével, illetve a tőkésvalü- r°l szaúdi amerikai nyo- ták árfolyamváltozásaival niásra megfeledkeztek, kapcsolják össze azokat, s Kocsi Margit Haig Pekingben Alexander Haig amerikai zött katonai területen. Haiget külügyminiszter vasárnap reg- a repülőtéren első tárgyaló- gel Pekingbe érkezett. A partnere, Huang Hua kül- Reagen-kormány tagjai közül ügyminiszter fogadta. Az ő az első, aki Kínába látó- amerikai diplomácia vezetője gat. Háromnapos tárgyalásé- találkozik Teng Hsziao-Ping- nak célja, hogy szorosabbra gel, a KKP KB alelnökivel fűzze az együttműködést a és Csao Ce-janggal, az ál- kínai vezetéssel, a többi kö- lamtanács elnökével is.

Next

/
Oldalképek
Tartalom