Nógrád. 1981. június (37. évfolyam. 127-151. szám)
1981-06-14 / 138. szám
Á képzőművészet és a társadalom IsIPíÍMC 16_án és 17"én tartja közgyűlését a tegnépeI8B»Siw® sebb művészeti szövetség, a Magyar Képzőéi Iparművészek Szövetsége. Képzőművészetünk szakmai, társadalmi szervezetének ma rbár több mint ezer tagja van, s ez a taglétszám a hivatásukat foglalkozásszerűen gyakorié magyar képző- és iparművészek mintegy negyede. Elvben ez s> testület képzőművészeti életünk legkvalifikáltabb képviselőit tömöríti. A szövetségi tagság ma is szakmai rangot biztosító állapot és elsősorban vidéken eredményez megnő- vekedett presztízst, jár együtt még bizonyos fokú egzisztenciális előnyökkel is. Egy-egy helyi tanácsnak, a helyi társadalmi mecenatúra képviselőinek még ma is támpontul, bizonyos eligazításul szolgál, hogy illetékességi területén melyik képzőművész rendelkezik szövetségi tagsággal, és melyik nem. Minden ilyen esetben azonban feltételezhető a kölcsönösség. Azaz, hogy nemcsak egy testülethez való tartozás hitelesítheti tagja: szakmai rangját, de megfordítva is, a tagság szakmai művészi képessége, tevékenysége biztosíthatja végső .soron a testület rangját. Véleményem szerint e túlságosan is felduzzadt szövetségi taglétszám bizonyos fokig szakmai, művészetszemléleti nivellálódást eredményezett az elmúlt években és nem utolsósorban azzal járt együtt, hogy az eredményesebb szervezeti szakmai munkát is gátolta. Az elmúlt években minden erőfeszítés ellenére sem alakulhatott ki a szövetségen belül' olyan szervezeti élet, szakmai, elméleti munka, amely meghatározó jelentőségű lehetett volna képzőművészeti életünk fejlődése szempontjából. A több mint ezer szövetségi tagnak csak elenyésző hányada volt aktív és az aktív kisebbségben sem mindenkor azoknak a mű- vészetezemlélete érvényesült, akik igazán konstruktív módon befolyásolhatták volna képzőművészeti életünk belső fejlődését, a képzőművészet és a mai magyar társadalom szervesebb, intenzívebb kapcsolatának megteremtését. E magas taglétszám és a szövetség belső, időnként partikuláris érdekeket kifejező tagozódása így is csak ritkán tette lehetővé, hogy fontos kérdésekben mértékadó és olykor irányt szabó testületi állásfoglalások szülessenek. Ilyen vélemények megszületéséhez, az elmélyültebb és psszefo- gottabb szakmai munka fettételeinek megteremtéséhez elengedhetetlenül szükséges bizonyos belső szervezeti átrendeződés is a szövetség életében. E belső átrendeződést szükségessé teszi a képzőművészet időközben átalakított, vagy napjainkban átalakulóban levő társadalmi intézményrendszerének struktúrája is, amely azzal a reménnyel biztat, hogy eredményesebb kereteket teremt az úgynevezett partnerkapcsolat tartalmasabbá válásának is. Ez a partner- kapcsolat azt jelentené, hogy képzőművészeti életünk szakmai, társadalmi szervezete mindenekelőtt szakmai kérdésekben, de a területet érintő művészetpolitikai' döntésekben is megalapozott, ennek következtében figyelmen kívül nem hagyható testületi állásfoglalásokkal segítse művészeti életünk állami irányítását. A szövetségi közgyűlés elengedhetetlen és felelős kötelessége, hogy a maga részéről mindent megtegyen, hogy a partnerkapcsolat lehetőségei valódi tartalommal realizálódjanak. A fentebb már említett partikuláris belső széttagoltság, a szövetségi tagság aktivitásának hiánya, az olykor testületi véleményként feltüntetett csoportérdekek érvényesülése mellett a szövetség lehetséges szerepének betöltését külső tényezők is akadályozták; nevezetten, hogy művészeti életünk irányításának egyes intézményei — és itt országos hatáskörű intézményekre és a művészetírányítás helyi szerveire egyaránt gondolok — sokszor még a megalapozott szakmai véleményeket sem vették figyelembe, a szövetséggel, mint testülettel kiépítendő partnerkapcsolat helyett munkájukban kényelmesebbnek tartották az esetleges személyi kapcsolatok felhasználását. Ezek a jelenségek kétségtelenül demoralizálták az érdemi testületi, szövetségi munkát, ugyanakkor azt is látni kell, hogy nem utolsósorban a testület megosztottsága, a belső szakmai, ideológiai munka hiányosságai tették lehetővé, hogy egyes intézmények a különböző szakmai véleményekkel manipulálhassanak. * K OTÜlf»•cAffínolfnem leh<ft feladata tagjainak érH «fc«““t«M»S|IICRdekképviselete. Hiszen ezt az illetékes szakszervezetnek kell ellátnia, igenis feladata azonban a művészek érdekképviselete helyett a művészet, a társadalmilag hasznos és hasznosítható művészet érdekeinek képviselete. & a képzőművészet társadalmi hasznosításában ma nagyon nagy és nemegyszer nagyon nehéz feladatok várnak a művészek szakmai, társadalmi testületére. E feladatok sorába tartozik nem utolsósorban vizuális környezetünk alakítása, a társadalom vizuális i közgondolkodásának fejlesztése, a közönség és a mai magyar képzőművészet között meglevő feszültség feloldása, legalábbis csökkentése, a társadalmi, közösségi tudat formálása e művészeti ág sajátos eszközeivel. Rideg Gábor Bordi András festményeiből rendezett kiállítást a Nemzeti Galéria. Reprodukcióink a kiállításon készültek. , A festő arcképe MunkáslányfeJ Barátok Igazgató, karmester Beszélgetés Pál Tamással ' Pál Tamás Llszt-dljas karmestert nem kell bemutatni a zenét kedvelő közönségnek. Pályafutását korrepetitorként kezdte a Magyar Állami - Operaházban, ahol később karmesterként működött Itt lehetősége nyílt a széles skálájú operai és balettrepertoár dirigálására. 1975-ben azonban sorsfordító évhez érkezett. Az ország zenei életében akkor már rangos helyet kivívott szegedi szimfonikus zenekar élére hívták meg karmesternek. Budapest vonzását felcserélni vidékkel nem kis dolog, akárhogy nézzük is,. Hiszen a művészek többsége igyekszik feljutni az ország szívébe. Pál Tamás ezt a Tisza-parti várost választotta otthonául, amely színházkultúránk, operai, prózai, zenés és táncos kínálataival óriási értékeket nyújt évről évre a nagyszámú közönségnek. Felvállalta a város művészeti életének jobbá tételét, nem kímélve erejét, energiáját. — Milyen feladatokat lát el jelenleg Szeged művészeti életében? — Igazgatója vagyok a szegedi Nemzeti Színháznak. Sajátságos színházzal rendelkezünk, amely három tagozatos, hiszen egyaránt játszunk prózát, operettet és operát. Ugyanakkor művészeti vezetője a szegedi szimfonikus zenekarnak, s a szegedi zenebarátkórus művészeti tanácsadó posztját is ellátom.-- Mi az igazgató terve? — Igazgatói munkám az egész színház életére vonatkozik- Célom az opera társulatát minden tekintetben fejleszteni. A prózai társulatot pedig a jelenleg} válságból kihozni, A város vezetőségének segítségére minden tekintetben nagy szükségünk van, hisz’ köztudott, hogy színházunk évek óta felújítás alatt , áll. Egy, számunkra átalakított moziban játszunk, nem túl előnyős környezetben. De dacolunk a lehetőségekkel. Egész sor olyan művet mutattunk már be azon a tenyérnyi színpadon, amely valójában .nem alkalmas nagyopera! produkciókra, így például ebben az évben került sor a Trubadúrra, a nyáron pedig megelőztük a Simon Boccanegra budapesti premierjét, a mű szegedi bemutatójával. — Mik lesznek még a 21 fő* operatársulat ez évi feladatai? — A tavasszal három egy- fel vonás os ősbemutatójára készülünk. Kovács András — Amerikában élő magyar zeneszerző Médea, Sztravinszkij Csalogány és Szőnyi Erzsébet—Szakon yi Károly Jól Ismert színpadi művéből készült Adáshiba című kisoperáját tűztük programunkra. A nagy munkát több hetes NSZK-beli—holland—belga vendégszereplés előzi majd meg, ahol 21 alkalommal lépünk fel külföldi közönség előtt. — Munkájának másik fele a nagy múltú szegedi szimfonikus zenekar irányítása, ■ Budapesttel sem szakított, hiszen számos operai, filharmóniai, rádiós és televíziós meghívásnak tesz eleget. — Igen. A napokban hívtak meg zenekarommal vendégszerepelni a rádióba, ahol a Hangverseny délidőben adása keretében Csajkovszkij Hegedűversenyét és XX. századi műveket adtunk elő. Nem egy lemezt készítettünk már el a hanglemezgyártó vállalat felkérésére. A Filharmóniai Társaság tavaszi és téli bérletsorozatában helyet kapott zenekarunk, amely feltétlenül megtiszteltetés, s egyben létkérdés is, hiszen lehetőséget kapunk a bemutatkozáson túli tapasztalatcserére. Feladatunk azonban zenekarunkkal elsősorban a szegedi közönség szolgálata, s a zenei igények fejlesztése. A napokban dirigáltam egy Bohémélet-előadást az Erkel Színházban. Tavasz- szal saját társulatommal adhatjuk elő a Pataky István Művelődési Házban a Szök- tetés a szerájból című Mozart- operát, a Travlátát és a Bohéméletet Nem vagyok hivatott Pál Tamás karnagy művészi munkáját értékelni, de visszatekintve Szeged városának elmúlt ötesztendős választékos és magas színvonalú zenei fejlődésére, csak annyit mondhatok : személyében nagyszerű művészt nyert a szegedi közönség. Bodor Éva ROZSA ENDRE: PRELUDIUM Emlékek, vakrepülétben. Pókháló döcctn: a csapda,.. Hogy verde» a lepkéi Bögöly döng. És nem menekülhet az ég sem: ráng egy pocsolyába ragadvaI ♦ **»* *1* *1* *1* *1* *1* *1* *1* *1* *1* *1* *1* *** *1* *♦* *•* *•* *•* *•* *** *** *** *** *** *** *** *** *** '** *•* *♦’ *1* *1* ♦♦♦ ♦♦♦ *** *** *** *♦* *1* *** *1* *1* *1* *1* *•* *1* *1* *** *** *** *** *1* *1* I tétel: kérdésekben. _ — Ó, de aranyos..: Mennyi idős a pici? Már hathetes...? — Szervusz, papa kedvence. ., Tudsz már beszélni ? Igen, .Hát ez nagyszerű.,, Meg tudod mondani a bácsinak, hogy hány éves vagy? Még nem.., Dé majd jövőre. ., — Ez már igen. Nagycsoportos lettél. Gratulálok. És hány éves is vagy? Három... Hű a mindenít, tgy öregszik ez a kisfiú.., — ... és mi akarsz lenni, ha-nagy-leszel? Űrhajós. De hát annak sokat kell ám tanulni. És te szeretsz tanulni? Igen. Ez nagyon szépdo- lag. Meg, hogy piros pontjaid is vannak már, ez meg egyenesen pompás ... Nagyra nőj, kislegény... — Hány éves vagy, kisfiam? Hát igen, szaladnak az évek, tegnap még pólyás voltál, most meg már felsős... Nem vagy babonás? Ne is legyét. A tizenhárom szerencsét hoz minden tizenhárom éves gyereknek, mert megélte és megérte a tizenharmadikát... Bezzeg a mi időnkben... De hagyjuk ezt. Tanulj jól, az. a lényeg— És mégis, mi akar lenni? Jó, tegeztek, Mi akarsz tenni? Igen, most kell dőnte- ned, most, tizennégy éves korodban hogy mi legyen belőled ötvenéves korban... Tessék most már leszállni a földre, itt légy űrhajós... Hogy tengerész? Jó, majd berendeElmúlás két tételben zek neked egy külön kis tengert, te leszel a kapitány és a matróz is... Nem tréfálok... Dönteni kell ebben a korban. .. — Helló, öreg? Látod ott azt az öreglányt? Na pattanj fel és add át a helyed... Nem vagy olyan csoroszlya még, igaz? Miért ne tegezhetnélek? Ajaj, oda ne rohanjak... Tizenhét éves vagy... Na és aztán, leszel te még több is, ha megéred. — Kérem a pontos adatait, fiatalember... Hány éves? Huszonegy... Igen. Katona volt? 1— Könnyű magának, uram, maga még fiatal... Maga előtt jóformán ott áll az egész élet... Igen, Az egész, Mert mindig az az egész, ami előttünk van. Előttem is van egy egész élet, csakhogy az én egészem negyede sincs már a magáénak, uram.. • Nem érdekes? Két egész és a kettő mégsem egészen az.., Mennyi idős is maga? Harmincöt? Én csak önven szeretnék lenni újra... ötven. De hát, ami mögöttünk, van, az már sose tesz előttünk... — Kezicsókolom, Jóska bácsi? Miért ne mondjam, hogy Jóska bácsi? De hát Jóska bácsi hozzám képest bácsi, még ha férfi is... Én tizennyolc vagyok, míg Jóska bácsi... Mennyi is? Na látja. A lánya- lehetnék... Ne mondjon Ilyet, ipert elpirulok... Hogy mit tetszik mondani? És, ha anyukám megtudja. Vagy apukám? — Jaj, de édes az unokája..; Mennyi idős? Hát én még ilyen fiatal nagyapát nem is láttam-,, Bizisten. Akár a maga gyereke is lehetne. Miért, hallottam már olyat.., Szervusz te kis aranyos, kézi tcsókolom, ,. Különben hogy tetszik lenni? — Hé, öregúr... Mennyi idős is maga? Hatvan? Akkor jól bírja magát, kár elmennie még nyugdíjba... — ,,,mi van, fater? Nyüzs- günk, nyüzsgünk még, a temető meg csak üres? Pedig magának a jó. Ha kimegy a kripták közé, nem is kell hazajönnie. .. Tiszta spórolás,., Mai fiatalok? Mai vén skatulyák, azok amilyenek. J. Jó, jó, nyugodjék békében.., II. tétel: pozíciókban. — Ahá, maga az új kolléga. Hogy mit nézek? A tojáshéjat a hátán... Azt. Mert ismerem én az effajta fiatal diplomásokat. ‘Azt hiszik, hogy mindent tudnak, és egy frászt se tudnak. Nagy a mellény, kicsi az agy, Nagy száj, semmi szerénység és tisztelet. .. No, göndom tesz rá, hogy beosztottamként megtanulja tisztelni a gyakorlatot, a feljebbvalót, meg . a magyarok istenét,.. Hát eszerint, fiatalúr.:! Pardon; kolléga úr.,. — Kedves előadó kartárs, nem vitatkozni akarok, bár azt Is megtehetném, éveim és hivatali gyakorlatom alapján, csupán arra akarom felhívni a figyelmét, hogy.., Igen, tudom, hogy maga már öt éve... De maga is beláthatja, hogy én meg éppen huszonöt, s így igazán lehet véleményem, ha egyetért vele az előadó kar- társ. — Szeretném jelenteni az osztályvezető elvtársnak, hogy az MND per 567980 számú Elv. jelű és rám szignált akta' ügyében eljártam, és egyben azt is jelenthetem, hogy jóformán nem is kellett eljárnom. . Amit ön előre megmondott, az jóslatnak is bevált volna, osztályvezető elvtárs, annyira telibe találta, annyira világossá tette az ügyet, hogy... — ... Főosztályvezető elv- társ, engedje meg, hogy születésnapja alkalmából,,, Hogy honnan tudom? Már megbocsásson, ha egy olyan embernek a beosztottja, mint ön, még arra sem képes, hogy megtudakolja, mikor van az ön nagyrabecsült születésnapja, akkor egyszerűen meg sem érdemli, hogy az ön beosztottja légyen.., Egyszóval főosztályvezető elvtárs, engedje meg, hogy... — Igenis, igazgató elvtárs. ,J Természetesen, igazgató elvtárs. ,. Hogy tetszett mondani? Csak azért kérem, hogy Ismételje, hogy jól bevéshessem tanulságot adó szavait az emlékezetembe,.. Otthon mindig el szoktam mondani, igazgató elvtárs, el én mindig a gyerekeknek, hogy miket is hallok bölcsességet az igazgató elvtárstól.., Csak sajnos, olyan ritkán van alkalmam önt meghallgatni, az ön utasításait végrehajtani, hogy... Ugyan már? Nyugdíj? Hiszen igazgató elvtárs még olyan fiatalos, friss, telve lendülettel, ötlettel, leleménnyel... Hol az a fiatal, aki akár csak az árnyékába is léphetne az igazgató elvtársnak.,. — Te, ki ez az öreg hapsi? Minden héten látom, hogy ide-oda lötyög a folyosón, de senki nem áll vele szóba... Hogy a volt igazgató? Jó, ki gondolta volmj, hogy ez a kopasz ürge igazgató is volt valaha.., Na, mit mondtam, itt van megint, a láb alatt.,. Mi van, faterkám? Lötyögünk ide, lötyögünk oda, a dolgozókat feltartjuk.,, Hiszen tele van magával a folyosó, a temető meg üres... A karmester leteszi a pálcát. A zenekar eljátszotta a Sors szimfónia utolsó tételét is... In aeternum. Gyurkó Géz» NÓGRÁD - 1981. június 14., vasárnap s