Nógrád. 1981. május (37. évfolyam. 101-126. szám)

1981-05-12 / 109. szám

t] élelmiszerüzlet épül Nagyi ócon a lakosság jobb ellátását szolgálva. A több mint 50 négyzetméteres épületet a szécsényi ÁFÉSZ megbízásából a szécscnyi költségvetési üzem építi.

Munkatársak? Barátok?

Az a legjobb, ha ez is, meg az is. Igazán nagyszerű dolog lehet olyan munkahelyen dolgozni, ahol csupa kedves arc veszi körül az embert. Ügy látszik Rétságon, a költségvetési üzem Helikon Szocialista Brigádjának tagjai ebben a kivételes szerencsében részesültek. ök tudniillik szeretik egymást. Munkatársként is, meg barátként is.

— Én például a brigádvezetőnkkel, Nagynéval együtt jártam iskolába — mondja Szederjesi Csabáné, «—, elég régi tehát az ismeretségünk, meg a barátságunk is.

— Ez nem jelenti persze azt, hogy most aztán a tíz brigádtag között — egy lány, kilenc asszony —, regénybe illő nagy érzelmek szövődnek, de a kialakult baráti kapcsolatok nyitottak — szól közbe Nagy Józsefné. — Együtt csinálunk mindent, és ez nemcsak a társadalmi munkára vonatkozik.

— Nem nézzük,, hogy ezs:a. munka most éppen kinek a feladata lenne, ha nincs ott és sürgős, csinálja az, aki ért

hozzá — kapcsolódik beszélgetésünkbe Csuhaj Ernőné. — Ez, szerintem természetes.

— Gondolja, másutt így

tekről, szóval mindenről szó esik — így Szederjesiné. —A munka és a magánélet nálunk kapcsolódik.

— A Helikon, hogy is mondjam csak, az irodisták szocialista brigádja.

összenevetnek.

— Nem mondom, szaladt már ki egyik-másik dolgozónk száján sértésként ez a szó, de hát nekünk ez a munkahelyünk, ezt választottuk. Nincs mit szégyellnünk rajta — magyarázza . Csuhajné. — És azért, ha kell, meg tudjuk fogni a munka végét. Legutóbb például a falu közepén egy gyomos területet tisztítottunk meg.

— Itt a kezemen a nyoma

— mutatja tenyerét Nagyné. Jókora vízhólyag a bizonysága a bokorirtásnak, gyomci- b álásnak.

— Azzal, hogy az üzem kapuján kilépünk, még nem ér véget az együvétartozásunk, gondolom ezt már kitalálta

— pillant -rám Szederjesiné.

— Ha valakinek hiányzik valamije, nekem épp van, szívesen adom. Én nem tudom ki, hogyan van vele, de nekem nagyon jó érzés, ha segíthettem. Ezt érzem a többieken is.

Lehet, hogy épp ez kovácsolt össze bennünket. Nyíltan beszélünk, ez a munkát is megkönnyíti. Nem marad bennünk tüske, ami elronthatná amúgy istenigazából a kedvünket.

A Helikon brigád 1978-ban alakult. Segédkeztek az asszonyok az új rétsági óvoda, a romhányi bölcsőde építésénél, minden évben ott munkálkodnak a bánki strand csinosításánál, kezük munkája benne van a lakótelep járdáinak elkészültében is. Legújabb terveik: rendet akarnak tenni a költségvetési üzem környékén, és Nagyné málnásában segítenek, akinek férje külföldön dolgozik. Imitt is, amott is hiánytalanul ott lesznek, miként eddig.

Eddigi munkájukért, 1979- ben Szocialista brigád címet kaptak, az azt követő két évben e titulus elé a zöldkoszorús jelzőt is odatehették. Az idén, felszabadulásunk ünnepén, a HazaffSís'Népfront Or- szágó^Táfiafcsa kiváló társadalmi munkájuk elismeréséül, szép emlékplakettet adományozott a Helikon zöldkoszorús szocialista brigádnak. Megérdemelték!

H. Z.

Ha azt mondom: május, akkor a diákok többsége azt feleli rá: majális. Legalábbis a beküldött levelek zöméből ez derül ki, hiszen kirándulásokról, túrákról írnak a pajtások, köszöntve a végre-valahára megérkezett tavaszias időjárást — no csak ne kiabáljuk el! Nézzük inkább az

eddig lezajlott események

VÁRTÜRÁK — FELÁRON

A balassagyarmati Úttörő- és Ifjúsági Ház nem csak a termeibe, hanem a természetbe is csalogatja a fiatalokat, most ez utóbbiról kaptunk hírt.

„Vártúrán vettünk részt Egerben — írja a Dózsa György úttörőcsapat tudósítója, Gulya Pál. — Megnéztük a várat, s beleképzeltük magunkat a hősi védők helyébe. Nagy élmény volt."

S mint írja, a folytatás sem marad el, a napokban Vi- segrádra, Tatára utaznak, a nyáron pedig több kétnapos túrát is terveznek, a többi között Gyulára, Nagyvázsonyba, Szigetvárra. Mindezt féláron, kedvezményesen, mivel a költségek felét az úttörő- és ifjúsági ház fedezi.

IDŐSEBBEK

KÖSZÖNTÉSE

A mátranováki hetedik osztályos Cserhalmi Adél most ír első ízben az Űttörősarok- nak. Bemutatkozásában az anyák napi ünnepségekről számol be.

— A lány őrs nagy-nagy lelkesedéssel készült, akárcsak a fiúk, verseket, énekszámokat tanultunk be — tudósít. — Majd a vasárnapi ünnepségen bemutattuk. A patronáló brikrónikáját.

gádunknak is előadjuk műsorunkat, megköszönjük nékik eddigi segítségüket. .. Osztályfőnöknőnket is köszöntjük ez alkalomból, hiszen ő a második édesanyánk, aki olyan sokat fáradozik értünk.

MAJÁLIS

Egy remekbe sikerült majálisról tudósított Singlár Katalin, a ceredi általános iskolából. Mint beszámol, délelőtt a ceredi tónál, délután a sportpályán, a játszótéren és a kultúrparkban zajlottak a programok.

„Hat állomáson kellett megmutatnunk ügyességünket az akadályverseny során. Külön pluszpontot kaphattunk azért, ha felnőtteket vittünk magunkkal. Mozduljanak ki ők is otthonról, ne ragadjanak le a tévé elé!

Az akadályok leküzdése után

a tónál nyársaltunk, csónakáztunk, játszottunk, majd kihirdették a győztes csoportokat, akik könyvet, üdítőt, okleveleket kaptak...”

FÖLVONULÁS GYERMEKSZEMMEL

„Ez volt életem első fölvonulása, erről szeretnék írni” — olvashatjuk a salgótarjáni Budapesti úti Általános

Iskola tudósítójának, Csonka Piroskának levelében, majd így folytatja:

— Léggömböt, papírzászlót kaptunk, majd a Salgó Étterem előtti gyülekezőhelyhez indultunk, ott kartonpapírból készült virágot és galambokat vehettünk át, s kaptunk virsli- és kólajegyeket is... Nagyon örültünk annak a nagy forgatagnak, ami az utcán volt. tetszett, amikor a léggömbök elrepültek. .. Szép volt a feldíszített város, a nagy zsibon- gás, nevetés. A legjobban mégis az tetszett, hogy szabadon járkálhattunk az úttesten, nemcsak a kijelölt gyalogátkelőhelyeken.

EGYEBEKRŐL

Rendhagyó kezdeményezésről tudósított a pásztói Kádárkúti Enikő. Ahogy írja, még március 8-án, a nőnapon elhatározták, hogy ők is keresnek majd alkalmat a kedvesség viszonozására. Elhatározták. hogy minden év május 9- én megrendezik a „Fiúk-fér- fiak” napját, s hasonló ünnepélyességgel „emlékeznek meg" az „erősebb nem” erényeiről.

Mocsári Nóra Rétságról, a Lenin tiszteletére rendezett megemlékezésről, ünnepségről számol be. „A műsorban Lenin egész élete elénk tárult, a verses prózarészletek között forradalmi dalok hangzottak el, a pajtások úgy állították össze a műsort, hogy születésétől haláláig végigkísérhettük Lenin és családja életét.”

Többen írnak iskolájuk apróbb eseményeiről, őrsi gyűlésekről, osztálykirándulásokról. Valamennyien kellemes élményekről, gazdag programokról tudósítanak. Most hely szűke miatt ezekről nem számolhatunk be részletesebben, várjuk azonban újabb írásaikat!

van?

A fiatalasszony elmosolyodik.

— Annyira azért nem vagyok naív. Nálunk természetes. Tapasztalhatja is, ha akarja.

— Attól más ez a kollektíva a többitől, hogy nem csak a munka közös, hanem a gondok, a hétköznapok gondjai is — teszi hozzá Nagy Józsefné. — Gondolja csak el, hogy ml az otthoni problémáinkat is elmeséljük egymásnak. Én nem mondom, hogy attól megoldódnak, de nemegyszer fordult már elő, hogy tudtunk »egíteni a másiknak.

— Nem beszélve a filmekről, a tévéműsorról, a koncer— Sokáig megmaradó élmények a közös kirándulások — szól Csuhajné. — Rövidesen lesz megint egy, amire brigádon kívüliek is jönnek. Nem megyünk messzire, hisz még a környékünkön is van mit fölfedezni. Az útirány. Zebe- góny, Szob, Márianosztra, Nagybörzsöny. Valahol majd megállunk és bográcsban főzünk valamit.

— Jó együtt lenni — gyújt rá Nagyné. — Nagyokat nevetünk, meg a munka is köny- nyebben megy.

— Motoszkál bennem a kérdés: jó az. hogy annyi mindent tudnak egymásról?

— Nem él vissza ezzel senki

— mondja Szederjesiné. —

Fejlesztik a halászflottát

A lengyel halászhajóflotta

— a baltikumi és az óceáni

— 1980-ban közel 750 ezer tonna halat halászott, ebből mintegy 500 ezer tonnát a távoli óceánokon. A lengyel piacra fagyasztott és sózott hal. valamint Észak- és Dél-Ame- rika halászvizeiről származó halkonzervek kerültek 275 ezer tonna mennyiségben.

A halászhajók és a hazai halfelvevő piac között a Szczecinben székelő TRANSO- CEAN Vállalat közvetít. A halászó flottától átveszi a kartonokba csomagolt fagyasztott vagy sózott halat, a zsákokba töltött hallisztet; és göngyölegekkel, üzemanyaggal, édesvíziéi, élelemmel, műszaki anyagokkal, valamint filmekkel, könyvekkel és sajtóval látja el a halászokat — hiszen a flotta dolgozói sokszor hónapokon keresztül tartózkodnak távol a hazájuktól.

A TRANSOCEAN jelenleg csrk tíz szállítóhajóval rendelkezik, ezért a szczecini hajózó vállalat kénytelen idegen ország lobogója alatt hajózó egységeket charterként bérbevenni. A helyzeten javítanak majd a TRANSOCEAN megrendelésére épülő lengyel szállítóhajók. Már ez év derekán átadják a „Mazury” elnevezésű szállítóhajót, mely a távoli halászterületekről és a közepes távolságban levő flottáktól évente 15 ezer tonna halat vesz át.

A gdanski Lenin hajógyár megkezdi nyolc darab új típusú univerzális hűtőhajó építését. amelyeket 1983—1987 között adnak át a megrendelőknek. Ezek a hajók évente 18 ezer tonna halat fognak szállítani. A 60 személyes komfortos, kaj ütőkkel, orvosi rendelővel, moziteremmel, fürdőmedencével ellátott hajókat korszerű rakodó- és környezetvédelmi berendezésekkel látják el.

Ezenkívül a gdyniai Párizsi Kommün hajógyárban három „Terral” típusú hűtőhajó építését irányozták elő, melyeknek befogadóképessége egyenként 1 200 tonna fagyasztott hal lesz. Ezek a hajók az exportra szánt halat szállítják majd megrendelőiknek.

'<iiimiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiimiiiiiiuiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiuiiiiiiiiiiiiiiiiiiiimiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiininiiiiinnniiiiiiiiiiiimitiiii iiiiiitiiimiiiiiimmmmiiiiiimiiiimmiiiiiiiiiiiiimiiiiiiiimiiimiimmiimii

H

a megrajzolnánk a pásztói Kelemen család társadalmi rétegződésének történeti grafikonját, meglehetősen cikcakkbs vonalkát kapnánk. Csupán néhány példát kiragadva a következő rubrikákat kellene bejelölni: summás, háztartásbeli, munkás, paraszt, termelőszövetkezeti paraszt, tanuló, alkalmazott, műszaki értelmiségi, nyugdíjas... És ez még csak négy ember életútjának egy-egy állomását jelölné. Kelemen Istvánét, a feleségéét, s a két gyerekükét.

Persze, minden bizonnyal másutt is bukkanhatnánk hasonló kimutatásra, hiszen az utóbbi, egy emberöltőnyi időszakban gyökeres gazdaságitársadalmi változások sora zajlott le, s ez nem hagyta nyomtalanul a családokat sem. A hatvanas évek közepén azonban a nagy tömegeket mozgató átrétegződési folyamatok lelassultak, s a rétegeken belül fölerősödött a differenciálódás.

Nos, ezek a változások a jövedelemtől az életmódig éreztették hatásukat a családokban. Kelemenéknél például az apa termelőszövetkezeti dolgozóként ment nyugdíjba, az anya háztartásbeli, lányuk a Váci Kötöttárugyár pásztói telepének meósa, fiúk pedig a helyi ÁFÉSZ osztály- vezetője. Érthető tehát, ha az élet különféle dolgait, ki-ki a saját szemüvegén át ítéli meg, tapasztalatai, ismeretei alapján,

A felszabadulás után születetteknek nehéz még elképzelniük is azokat a körülményeket, amelyekkel a harmincas években meg kellett küzdeniük az emberek többségének. Nem a társadalmi ranglétrán történő előbbrejutásért, hanem a megélhetésért!

Nemzedékek egymás közt

Kelemen Pista bácsi papírra vetette élete történetét, igaz az ákombákom betűk, a történetek csupán a családi kör számára készültek, az apró sztorikból összeálló élettörténet mégis hűen beszél a nehézségekről.

— Gyakran, nagyon éhes gyomorral feküdtünk le — mondja — volt úgy, hogy egyáltalán nem volt mit enni... Édesapán az egyik ilyen éjszaka arra keltett föl bennünket, együnk, mert valahonnan sikerült „szereznie” cseresznyét. Másnap hajnalban engem is magával vitt, hogy hozzunk a családnak egy kis eleséget. Odaértünk nagy titokban a kiszemelt fához, látjuk, már dézsmálja egy idegen ember Arra gondoltunk, ő is rászorult a má-. s£ra. nagyon megéhezhetett. Szedtük hát, ki mennyit bírt, előbb a gyomiába, aztán a zsákba, vinni haza a többieknek! Amikor jóllakottan, föltarisznyázva lemászunk a fáról, azt mondja az idegen: most már megmondom maguknak, ez a fa az enyém de azért nem szóltam, mert láttam, milyen éhesek, s menynyire szükségük van rá. Vigyék nyugodtan, és jöhetnek máskor. Gyerek voltam ekkor még, de ez a gesztus mélyen megmaradt bennem, egy életre befolyásolta a gondolkodásomat.

Fölcseperedve, sok munka- lyen megfordult, napi tizennégy órákat dolgozott. A felszabadulás után téeszelnök- nek választották, s kisebb-naKohári Józsefné meős, Kelemen István lánya. — Elvégeztem a gimnáziumot, s óvónő szerettem volna lenni, jelentkeztem hát a főiskolára, de nem sikerült. Ez annyira elkeiesített, hogy lemondtam minden további próbálkozásról. Bérszámfejtőnek mentem, majd 1972-ben kerültem ide.

gyobb megszakításokkal tizennyolc éven át végezte ezt

a munkát.

De hasonlóan mélyről kezdte életét a felesége is. Már 3 éves korában elveszítette édesapját. Alig múlt 6 esztendős, amikor napszámosko- dott, vizet hordott... Később a nagyszülei fölcsillantották előtte a nagy reményt; tanulhatott.

Most, amikor . föleleveníti ezeket az időket, könny szökik a szemébe, nehezen találja a szavakat:

— Nagyon szerettem tanulni, mindig a könyveket búj- kiegészítéssel is szolgálhat, tam, ha csak egy mód adódott

Elégedett jelenlegi munkájával, megbecsülésével Kohá- ri Józsefné, úgy érzi, felelősségteljes dolgot végez, s három és fél ezer forint körüli fizetését sem tartja kelésnek. Persze, ehhez még az otthoni telek is besegíthet. Érdekes tendenciát reprezentál ezzel, hiszen hazánkban ma minden második munkás községekben, mezőgazdasági környezetben lakik, és míg a gyárban a munkásélet, addig odahaza a falusi életmód jegyei dominálnak, s jelentős jövedelemrá a nehéz napi munkák után.. Akkor hat elemit végezhettem, minden vizsgám kitűnőre sikerült. A tanítóm váltig .könyörgött a nagyszüleimnek, engedjenek továbbtanulni, mondta, adnak ők hozzá könyvet, fizetik a tandíjat, csalc engedjenek el! De nem mehettem, mert minden fillérre szükség volt, s még egy, tisztességes ruhára sem futotta. .

E két történet is bizonyítja, milyen határt von a lehetőségek köré az életkörülmény. Gyerekeik már arról a helyről startolhattak, ahová a szülők eljutottak, ez jelentette számukra a kiindulási alapot.

— Valóban nem voltak megélhetési gondjaink, a szüleim nagyon kértek, csak tanuljak — mondja a Váci Kötöttáru- gyár pásztói gyáregységében,

Csökken viszont a kétcsa- ládos háztartások száma, országosan — az utóbbi évtizedben 13 százalékkal — kevesebb szülő és gyermek kényszerül a közös háztartásba. Kelemenek a két unokával már hatan laknak a szép, tágas új házban, bőven elférnek, nem kényszer tehát az együttlét. A kicsiknek a nagypapa és a nagymama múltja még a mesék világába kerül, néhány év múlva pedig a történelemkönyvek lapjain találkozhatnak majd a hajdanmúlt világgal.

emélhetően a valóságban ez a távolság egyre nő. De úgy, hogy a múlt helyes ismerete a nemzedékeket még szorosabban fűzi egymáshoz.

T. L.

R

NÚGRÁD - 1931. május 12., kedd