Nógrád. 1981. május (37. évfolyam. 101-126. szám)

1981-05-10 / 108. szám

Egy perc telefon KIKAPCSOLTAK A távfűtést Mivel jóformán május kö­zepét jelzik a naptárak, úgy tűnik „megemberelte” ma­gát az időjárás is. Az ingat­lankezelő vállalat Salgótar­ján távfűtőüzeméből Balkó Sándor, a távfűtés helyettes vezetője hívott bennünket telefonon. — Szeretném bejelenteni, hogy mivel á hőmérséklet emelkedett, szombaton leáll­tunk Salgótarjánban a távfű­téssel. A meteorológiai előre­jelzés ugyancsak jó időjj jó­sol a következő hetekre. — A továbbiakban? — Nagy munkába kezdünk, vár ránk a karbantartás, amely mintegy három-négy hónapi elfoglaltságot jelent szerelőinknek. TŰZHELYGYÁR Hatásosabb munkavédelem Jelentékeny összeg, össze­sen negyvenegymillió forint fordítódik a munkavédelem­mel, a balesetveszély csök­kentésével összefüggő fej­lesztésre idén — a tervek sze­rint — a Salgótarjáni Vasön­töde és Tűzhelygyárban. A különféle módosítások csökkentik a zománcozással járó — jól ismert — ártal­makat. Az eddigi szórás he­lyett olyan fölhordási tech­nológiát alkalmaznak majd, amély nem okoz káros elvál­tozásokat a festöde dolgozói­nak szervezetében. Vissza kívánják szorítani a porár­talmakat is a gyárban. Ezért fölújítják a porelszívókat, s gondoskodnak e berendezé­sek hatásosabb karbantartá­sáról. A lehetőségek reális határain belül emelik a kel­lemetlen fényhatások elleni védelmet. Alkalmazzák — a meghatározott céloknak meg­felelő módon — a színdina­mika sajátos törvényeit az üzemiek. Ezeken túl a mun­kavédelmi propaganda mód­szereit — a már eddig is rangos nívóról — fejlesztik, nagyobb teret adnak a film­vetítésnek és az egyéb mó­don történő szemléltetésnek. Jelentékeny összeget for­dítanak a különíajta —, mi­nél hatásosabb és jobb mi­nőségű — védőeszközök: kesztyűk, kötények, szem­üvegek, álarcok, lábóvók be­szerzésére a tűzhelygyár ezért felelős illetékesei. Idén negyvenen sérültek meg az üzemben. ök ösz- szesen 805 műszakot maradtak távol a munkából. Tavalyhoz viszonyítva . — leszámítván az idén szigorodó szempon­tokat — észrevehetően javult a helyzet a balesetek számát illetően. NÓGRÁD A magyar nyelv hete Nógrádban Ha elismerjük, hogy fontos A kedd délelőtti program a kulturált, szép, lényeget ki- szintén iskolában zajlik. A fejező beszéd, ha érzékeljük, kisterenyei gimnázium tanu- hogy a véleménykifejtésben lóinak a régi és mai diák- nagy a szerepe a nyelvi kul- nyelvről szól dr. Rácz End- túrának, akkor közügynek re kandidátus, egyetemi ta- mondhatjuk az anyanyelvi is- nár, ő’lesz a salgótarjáni TIT- meretterjesztést. székház klubjában a „Költé­Bár néhány héttel később szét és grammatika” című az országosnál, Nógrád me- előadás irányítója is. Szerdán gyében is megtartják a ma- a klubban „A beszéd szerepe gyár nyelv hetét. A május a politikai munkában” cím- 11-én, hétfőn kezdődő rendez- mel Csongrády Béla, az vénysorozat első napján két MSZMP Nógrád megyei Bi- program is lesz. Délelőtt a zottságának osztályvezetője leendő szakmunkások között, tart foglalkozást. A mai köz- a nagybátonyi 209. számú életi nyelvhasználatról csü- Zsinkó Vilmos Ipari Szakmun- törtökön az öblösüveggyári 2 ™Bjfu,r ”>«"»«“ Salgótarjáni Vasöntöde és ^r- Bnkos József, majd a hét Tűzhelygyár Ady Endre Mű- záró eseményeként a salgó- velődési Házában „A mai köz- tarján! TIT-székház klubjá­életi nyelvhasználat” cím- , értekezletek és viták mel dr. Bakos József kandi- ban az ertelwzletelf vltaK dátus főiskolai tanár előadá- nyelvi formálásának közér- sában. dekű témáját vitatják meg. Veszélyes az utolsó óra! Kereken tízen sérültek meg rülés a kezet éri: köszörűk az év első harmadában a igen szaporán okoznak sebet. VEGYÉPSZER salgótarjáni Előfordul, hogy nem teszik rá gyárának dolgozói közül. Az ezekre a gépekre a védőbur- üzemi balesetek összesen kolatot, vagy az előírásokat háromszázhuszonhárom mun- megszegve fogják kézbe a kanapkiesést idéztek elő. Ta- dolgozók, valy ugyanebben az időben Munkavédelmi szempont­fél tucat balesetről szólt az b<51 idén a szellőztetés javítá­son hivatalos kimutatás és sára fordítják a legtöbb fl­oss zesen százhetvenhat ki- gyeimet. A gyáriak új porel­esett műszakot jegyeztek fel. szívó berendezést szereznek Idén a baleseti listára íran- be és ezt szerelik föl a csar- dók a gyárba menet, vagyon- nokban. nan jövet elszenvedett . sé­rülések is. A tíz sérült közül Naptár 1981. május 10., vasárnap. Ármin napja. A Nap kel: 5.14, nyugszik: 20.08 órakor. A Hold kel: 11.14, nyugszik: 1.39 órakor. 1981. május 1L, hétfő., Ferenc napja. A Nap kel: 5.13, nyugszik: 20.09 órakor. A Hold kel: 12.20, nyugszik: 2.17 órakor. Nyolcvan évvel ezelőtt, 1901. május 10-én született, és 70 éves korában, 1971-ben hunyt el John Bernal angol tudós, a békemozgalom kimagasló személyisége. * Száz évvel ezelőtt, 1881. május 11-én született és 82 éves korában, 1963 májusá­ban halt meg Kármán Tódor fizikus, gépészmérnök, az aerodinamika világhírű út­törője. Nyárias idő Az elmúlt hetek hideg időjárá­sát követően a hét végére szinte nyáriasra fordult az időjárás a Kárpát-medencében» fgy hazánk­ban is. A napi középhőmérséklet már pénteken május véginek fe­lelt meg, s az előrejelzések sze­rint szombaton és vasárnap 20— 25 fok körüli hőmérsékletre szá­míthatunk országszerte, ami a szo­kásosnál 4—5 fokkal magasabb. Május közepe általában bővelke­dik meteorológiai furcsaságokban, hiszen 1907-ben ezekben a napok­ban már 34 fokos kánikulai hő­mérsékletet is mértek, míg 1941- ben éppen, hogy a fagypont fölé emelkedett a hőmérő higanyszá­la. Várható Időjárás ma estig: Időn­ként megnövekvő felhőzet. Szór­ványosan zápor, zivatar. Mérsé­kelt, napközben helyenként meg­élénkülő változó irányú szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet: általában 20, 25 fok között. hármat így ért baj. ök egy­beszámolván, százkét napig maradtak „kényszerpihenőn”. Megemlítendő még, hogy a termelésből kieső műszakok számát egyszázharminchat nap terheli olyanképpen, hogy ezek még tavalyról áthúzódó betegállományból adódtak össze. A tavalyi mércével így a következő kép reális: hét sérülés, nyolcvanöt kieső munkanap. Az üzemen belül megtör­tént balesetek többsége a munkaidő utolsó órájában fordult elő. Ekkorra csök­kent a kívánt mérték alá a munkára, a biztonságra való összpontosítás. A legtöbb sé­Melengető napsütésben sütkéreznek a kicsik a megyeszék­hely Lovász József úti bölcsődéjében. — kj — PANEL-HALOM ÜJ FOLYTATÁSOS REGÉNY A NÖGRAD-BAN Olvasói ankétok tapasztalatai alapján tudjuk, milyen népszerűek lapunkban a folytatásos regények. Ez Igénynek kívánunk eleget tenni, amikor május 14-1 (csütörtöki) szá­munktól folyamatos közlésre Indítjuk Sumonyl Zoltán: PA­NEL-HALOM című rendkívül érdekes regényét, amely még ez évben a Magvető kiadásában könyv alakban is megjele­nik. A történet cselekménye teljességében szakít a szokvá­nyos regényformával. Középponjtában nem egyetlen vagy néhány személy áll, hanem egy több száz lakásos budapesti modern panelház a maga lakóközösségével, földrajzilag is pontosan behatárolt helyen, az Angyalföld peremén, az Ar- pád-hid lábánál. Akik itt élik napjaikat, a modern nagyvárosi lét lakó­dobozaiban, jóformán mit sem tudnak egymásról. A külön­féle társadalmi rendű és rangú emberek egyéni problémáik keretei között úgyszólván tudomást sem vesznek környeze­tükről. Alakulhat-e itt közösségi élet olyan formája, hogy egymásra is odafigyelünk? — erre keresi a választ a PANEL­HALOM. Kissé kesernyés végkövetkeztetésű ez a szociografikus elemzésekre is vállalkozó, szokatlan szerkezetű regény, nem egy jelensége elgondolkodásra készteti az olvasót. De épp ezáltal válik mindvégig lebilincselő olvasmánnyá. Bátran ajánljuk hát figyelmükbe Sumonyl Zoltán: PANEL-HALOM című művét május 14-tőJ a NOGRAD ha­sábjain. Iljándékverseny! Studirozok, mit vegyek a lányomnak ballagási aján­dék gyanánt. Először egy kar­órára gondoltam, de a felesé­gem gyorsan lehurrogott: — Malvinéic Hi-Fi tornyot vesznek a lányuknak negyven- ezerért, csak nem akarod le­járatni a gyereket holmi ron­gyos karórával71 Tüstént megrendszabályoz- tam kicsinyességben megre­kedt fantáziámat, s közeled­ni próbáltam az élet sokszí­nűségéhez. Képzeletemen na­gyot lendített, amikor kollé- j gámtól hallottam: Ubul fiá­nak motorbiciklit vesz, de a srác kevesli. Kocsira számí­tott. Ez az információ már tám­pontul szolgálhat — gondol A Zója körút Salgótarjánban, ahol kövek halmaza, egykori útfelbontások nyoma, buckák tam. Ám a való világ hamar keseritjk a járókelőket, jar- kijózanitott gyermekded db- művezetőket egyaránt rándozásomból. Strumpfli kj — Klotild, az ismert kofa tájé­koztatott róla, hogy ő — ter­mészetesen — lakást ajándé­koz csemetéjének a jeles al­kalomból. Ne kelljen ilyen , . , . ., kicsinyes gondokkal bajlódni gyermelmapon a televízió. a kölyöknek mindjárt azután, Végső formát öltött a prog­— Gyermeknap. Több mint kétórás műsorral köszönti leg­kisebb nézőit a nemzetközi hogy kilépett az iskola kapu­ján az Életbe. Klotild asz- szony még azzal a hírrel is hókon nyomott, hogy hőn sze­retett sarjártak már megren­delte az ötven szál szekfüt a ballagás napjára. Az irigy­ram, amelyben egyaránt he­lyet kap jelenet, vidám riport. A filmszalagra rögzített mű­sor vezetője Gálvölgyi János, a jelenetek közötti összekötő szöveget Peremartoni Kriszti­na, Pap Vera és Halász Ju­ségtől kezdett kiverni a sár- dit mondja el. A gyermeknap! gaság. Csak az nyújtott némi műsort május 31-én tűzi mű- vigaszt, hogy Klotild páros sorára a televízió. számú virágból állít össze — Szennyvíz. Naponta csak- csokrot: ekkora bárgyúságra nem 15 és fél ezer köbméter csak 6 képes. szennyvizet tisztít meg telepe­Mindenesetre eldöntöttem: jn a Nógrád megyei Víz- él nekem is ki kell rukkolnom Csatornamű Vállalat. A valamivel. Mert én még csak szennyvízelvezetés és -tisztí- leéghetnék, de a gyerekem! t^s termelési értéke a tava- Azt már nem. Keresni fogok lyjhoz képest öt százalékkal, mihamarébb egy kacsalábat. Stabilát, masszívat. Mivég- bői? Hogy csináltassak rá egy forgókastélyt. Ajándékba. 23,3 millió forintra emelkedik az idén. — AFÉSZ-ipar. A Salgótar« Merthogy engem nem pipál- Ján és Vidéke ÁFÉSZ ipari üzemága több mint 17 millió forint értéket termel az idén. Az érték zömmel a sósrúd- üzemekből került ki: a sós- rúdtermelés növekedését az év utolsó negyedében új auto­mata gép adja. Drezdai repülőtér. Július •lllllll«lll•llllllllllllllllllllllllmlllllllllllllllllll1 itiiitiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiniiiiiiiiiiiiiii f1llllllllllllllllllllllIlllllllVlll•)lIl^lI>«lllllllllllllkll(, Csengő — villanyfénnyel nak le, az biztos. Ha belege bedek, akkor se! m— Nincs üttts A Sportfogadási és Lőtté Igaz­gatóság közlése szerint a 19. Já­tékhéten Öttalálatos szelvény nem i_től 1982. május 31-ig javí­A nyeremények a nyeremény- tási munkálatok miatt ideigle- llleték levonása után a követke- nesen lezárják a drezdai nem­zők: négytalálatos szelvénye 139 zetközi repülőteret. A drezdai égfenkéS ST^’foriSr'Ä? Járatok - köztük a MALÉV találata 11038 fogadónak volt, és az Interflug Drezda és Bu- nyereményük egyenként 353 fo- dapest között közlekedő jára- rint. A kéttalálatos szelvények t . phh„n _ időszakban száiha 283 839 forint, ezekre egyen- tai eDDenaz íaoszakoan ként 17 forintot fizetnek. . Lipcsében szállnak le és fel. „Zöldséges" piac Igazi májusi piac képét mu- Van új karalábé, általában tatja a salgótarjáni vásár- 6—8 forint darabja. Papri- csarnok. Van új sárgarépa, kából 300 kilónyi volt a ki* petrezselyem. Élő csirkéből nálat, ez több ezer darabot 770 kilogramm volt a kínálat, jelent, 2—6 forintig terjedő Kilója 45 forint. Aki netán új- áron. Már nem elérhetetlen az házi tyúklevest akart főzni, uborka, lement a sóskának és az sem csalatkozott, mert 38 a spenótnak is az ára. Új­forintért vásárolhatott tyú- donság, hogy erdőben szedett kot. Rengeteg volt a vágott gombát is árultak a piacon, csirke. Ami érdekesség, a hét igaz pénteken, szombaton csak végén élő pecsenyekacsát vi- mintegy 3 kilónyit hoz.tak az hettek haza a háziasszonyok, árusok. Meg is kérték az árát, mintegy 3 kilós átlagsúlyban, 100 forintért kínálták kilóját. 45 forintért kilóját. A felkí- Így is elfogyott. Alma még nált áru egy óra alatt elfő- mindig bőven van, körtét 30 gyott. Nagyon sok a tojás, forintért árusítottak, az eper ára 1,40—1,80-ig változik. Mi- 120—150 forint kilónként. Aki vei májust írunk, rengeteg a nem sajnálja a pénzét vehet saláta, a retek, a zöldhagyma, új krumplit, friss tököt, ter- lehet alkudni is az árusoknál, mészetesen meg kell fizetni az árát. Rengeteg a palánta? Nehéz eldönteni, mi okoz nagyobb örömet az embernek. Jó hír, új ruha, ne­tán utazás. Az a kö­zépkorú asszony, aki tegnap keresett meg bennünket a szer­kesztőségben, nagy- nagy boldogságát jött elmesélni... Az élet útjai sok­szor kiszámíthatat­lanok. Jakab János­áé sem tudta, hogy egy gyógyszermér­gezés következtében mind a két fülére teljesen megsüketül. Pedig fgy történt. Salgótarjánban la­kik a Schuyer Fe­renc úton. A világ egy része bezáródott előtte. De voltak, akik fi­gyelemmel kísérték sorsát és segítettek. A salgótarjáni sík­üveggyár Kandó Kálmán villanysze­relő szocialista bri­gádjának két tagja, Takács Ferenc és Lenkei Csaba csü­törtökön reggel 9 órakor megjelent Jakabné lakásán. — Nagy-nagy öröm ért — mondta Jakabné. — Szinte elhinni sem mer­tem. Amióta a be­tegségből felgyó­gyultam, hiába ke­resett, csöngetett akárki, egyszerűen nem hallottam. Jöt­tek a villanyszerelők, hoztak mindenféle szerszámot, alkat­részt, felszerelték a villogó lámpát a konyhába, meg a szobába is. Amikor csöngetnek, a lám­pa villog, tgy lá­tom, hogy valaki ke­res. Mert hallani nem hallom. — örült? — Ez nem is kife­jezés. Szinte sírtam a boldogságtól, ami­kor először villo­gott a lámpa. Jött a húgom, meg a ház­mester is felcsenge­tett, hogy kipróbál­juk az új „szerkeze­tet". — ön kérte a se­gítséget? — Nem. Egy is­merősöm, aki a sík­üveggyárban dolgo­zik, tudott a beteg­ségemről, megemlí­tette a villanyszerelő szocialista brigádnak és ők cselekedtek. Aki hall, nem is tud­ja milyen örömet okoz mindez. Amikor először vil­logott .a lámpa, pilla­natok alatt rohan­tam ajtót nyitni és nagyon-nagyon bol­dog voltam, hogy tu­dom, ajtót kell nyit­nom. — Mibe került a szerelés? — Amikor meg­kérdeztem, meny­nyivel tartozom, csak mosolyogtak és in­tettek. Semmivel. Már sokszor ért öröm, de ez nagyobb volt mindennél. Mintha egy kicsit visszaadták volna a hallásomat... — cse — Orvosi ügyelet Salgótarjánban, a Vöröshad­sereg úti rendelőintézetben tartanak ügyeletet, egyben itt látják el a járási és a fogor­vosi ügyeletet is. Bejárat az MHSZ-székház melletti ka­pun. Járóbetegek az ügyeleti szolgálatot a fenti helyen ke­ressék fel, fekvőbetegekhez ki­hívás a Il-166-os, vagy a 10-222-es kórházi számon le­hetséges. Az ügyelet közvet­len száma 11-141. A balassagyarmati központi ügyeleti szolgálat Balassagyar­mat, Rákóczi út 66. szám alatt működik. Telefon: 521. Balassagyarmaton a Winkler Lajos-gyógyszertár tart ügye­letet, s emellett éjjel-nappal szolgálatot tartanak a kistere­nyei, a pásztói és a szécsényi gyógyszertárakban. NOIUÍ'MI „ viagyai Szocialista Munkáspárt Nógrád megyei Bizottsága él a .Nógrád megyei Tanárt lapja. Főszerkesztő: GOI ¥ AB GYULA Szerkesztőse,] Salgótarján, Palóc* Imre tér • Teletöm 10-977, FflszetkrwiA II 504 Sportrovat: 14 596. Kiadja a Nógrád megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: BÁLINT TAMAS. a Nógrád megyei Lapkiadó Vállalat Igazgatója Kiadóhivatal.- Salgótarján, PaiOrz Imié lét A Tele(un- 12 54? Tele«: 109 Iránvllószáro; SIÓI Terjeszti: a Magyar Posta Előfizethető: a helyi postahivatalokban és a kézbesítőknél Előfizetési dl.) egy hónapra 8» forint, negyedévre 102 forint egy évre 100 (orlnt Előállnia: * Nógrád megyei Nyomdaipari Vállalat SIÓI Salgótarján. Palóc» Imre tér l Pl.i 96. Eelelős vezető: KELEMEN GABOB Igazgató. Indexszám: 25 072. HU ISSN 0133-1551.

Next

/
Oldalképek
Tartalom