Nógrád. 1981. május (37. évfolyam. 101-126. szám)

1981-05-07 / 105. szám

ŰLETÉSNAP iViiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiaiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiaiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii:iiiiiiiiiiiiiiiiii>«iiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiitiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii^iiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiitiiiiiiiiiiiiiiiiiiiifr!iiiiiiiiiimp Érted, veled a Vöröskereszt! életeket A gondolat születése Henry Dunant sváj­ci üzletember nevéhez fűződik, akit megren­dítő háborús élményei arra késztettek, hogy önkéntes segélyegyletek létrehozását kezde­ményezze Európában. Ennek hatására, az akkori magyar társadalom előkelőségeinek részvételével 1881. május 16-ra összehívott közgyűlés kimondta a Magyar Szent Korona Országai Vöröskereszt Egyletének megala­kulását. Fő feladata az volt, hogy felkészül­jön a háborúk esetén szükséges segélynyúj­tásra, a sebesültek ápolására. Ennek érdeké­ben ápolónőképzést szervezett, segített jár­ványok leküzdésében, céljai humánusak, em- fcerközpontúak voltak. Aztán jöttek a nagy próbatételek: az el­ső, majd a második világháború válságos évei. Nemzeti Segély alakult, majd egybe­olvadt a Vöröskereszttel — áldozatos, küz­delemben vállalt munka. Száz esztendő története. Melynek csupán apró mozaikja, de számunkra igen jelentős, a Vöröskereszt szárnypróbálgatása, megerő­södése Nógrád megyében. Dehát hogyan is kezdődött? Korabeli dokumentumok vallomásai; Nóg­rád megyében 1945 első hónapjaiban Nem­zeti Segély-bizottságok jöttek létre. Salgó­tarjánban népkonyhát állítottak fel az arra rászorulóknak. Megyénk lakossága budapes­ti gyerekeket látott vendégül. Ä Nemzeti Segély engedélyezte új napközi otthonok meg­alakítását Zabarban, Cereden, Homoktere- nyén, Nagybátonyban. 1948 nyarán a Szabad Nógrád a követke­ző eseményekről tudósít; „Salgótarjánban 1948. május 14-én avatták fel az első böl­csődét”. „ .,. 1948. június 5-én adták át ün­nepélyesen Karancskesziben az újjáépített gyermekotthont”. És szólnak a korabeli hírek gyermeküdül­tetésről; 520 salgótarjáni gyerek vidám va­kációjáról a Balaton mellett. És szólnak ar­ról, hogy „Nógrád megye egészségügyi szem­pontból igencsak elmaradott. Pusztít a tü­dővész, a vérhas, a tífusz”, óriási jelentősé­gű volt tehát az önkéntes ápolónőképzés. „Az önkéntes Népegészségőr” tanfolyamot 1948-ban Balassagyarmaton hatvanan végez­ték el, Salgótarjánban, Mátranovákon csak­nem nyolcvan bányászasszonyt képeztek ki. És elsősegélyhelyek alakultak több helyen. Pl. Salgótarjánban a városházán, Zagyva- pálfalván a patikában. A mérföldkő — 1951; ekkor mondták ki a Vöröskereszt tömegszervezetté alakulását. Nagyot fordult a világ. Nógrád megyében 1953-ban 35 községben, s a két városban mintegy kétezer taggal működött a Vörös- kereszt. Ma 430 szervezetet, 40 ezer vörös­keresztes tagot tartanak nyilván. A megyei Vöröskereszt szinte valamennyi embert, haladást szolgáló akció irányítója, részese. Ki ne hallott volna • családvédelmi tevékenységükről, a véradás szervezéséről, az egészségnevelési előadásaikról, az után­pótlás neveléséről? Ezer arcú, ezer irányú akcióikról? A születésnap tiszteletére kössünk csokor­ba ezek közül néhányat! MENTŐ VÉR MEGYÉNKBEN 17 EZER EMBERT SZÁMLÁL A VÉRADÓK NAGY TÁBORA. HATEZER liter vért adnak évente Nem lehet elég korán elkezdeni... Elsősegélynyújtó-verse­nyek, rajzpályázatok, csecse­mőgondozási vetélkedők me- gyeszerte; a sok-sok rendez­vénysorozat, a Magyar Vö­röskereszt centenáriumát és az ifjúsági Vöröskereszt meg­alakulásának hatvanadik év­fordulóját köszönti, méltatja. Bizonyítja, hogy az ifjú vö­röskeresztesek nem egyszerű­en csak ünnepelni kívánják az évfordulót, hanem tettek­kel is emlékeznek. A jubileumi év jó alkalom, arra, hogy az ifjúsági Vörös- kereszt munkája tovább ja­vuljon, fejlődjön, humanista célkitűzéseit még több fiatal megismerje. Hiszen ifjúsá­gunk részvétele a Magyar Vöröskereszt céljainak meg­valósításában nélkülözhetet­len. A történelmi események és tettek feltárása gazdagítja és teljesebbé teszi az elődök munkájának > megismerését, áldozatkész tevékenységét. A megye szinte valamennyi ál­talános és középiskolájában működnek ifjúsági Vöröske­reszt-szervezetek, színes, az életkori sajátosságoknak meg­felelő programmal. Közülük is kiemelkedő a salgótarjáni Bolyai Gimnázi­Szociáhs otthon — születőben Nógrád megye az idősekért I Űtjára indult a felhívás, s igen nagy visszhangot váltott ki megyeszerte. Mert a Vö­röskereszt a centenárium évé­ben a leginkább segítségre szorulókért, az időskorúakért emelte fel szavát, s kezdemé­nyezte az akciót; Létesítsünk szociális otthont Salgótar­jánban! Hiszen igen nagy azoknak az öregeknek a szá­ma, akik állandó felügyeletre, gondoskodásra szorulnak. Segítségkérés, társadalmi összefogás — az önkéntesség elve alapján. És jöttek a pénz­küldemények a megye min­den részéből. Vállalatok, szo­cialista brigádok, falusi vö­röskeresztes szervezetek, ma­gánemberek támogatták hoz­zájárulásaikkal az akció sike­rét. Valamennyit felsorolni nem tudjuk, de álljon itt mégis néhány példa, néhány név, akiknek részük van ab­ban, hogy jelenleg több mint két és fél millió forintnyi pénz van együtt. Nógrád köz­ség 76 ezer forintot küldött, Balassagyarmat nagyüzemei 150 ezer forinttal járultak hozzá a szociálisotthon-építés- hez. Bércéiről harmincezer, a balassagyarmati kórháztól 100 ezer forint érkezett a Vörös- kereszt megyei szervezetéhez. Tiribesről, Ceredről, Tolmács­ról ugyancsak tetemes össze­gek futottak be. Május 16-ra Salgótarján nagyüzemeiben kommunista műszakok lesz­nek, amelyből befolyó pénz­összeget az idős emberek ott­honának kialakítására ajánl­ják fel. A megyei kórház F. jelű épületébe költöznek a ma­gukra maradt öregek az át­alakítási, korszerűsítési mun­kák után. A tervek javában készülnek, s remélhetőleg még a nyáron megkezdődik az épületfelújítás, ahol hetven idős embert helyeznek el. um fiataljainak tevékenysége. Tanulni érdemes belőle. De­hát mit is csinálnak ezek a diákok? Jártak már a megyei detoxikáló intézetben, ahol a kábítószerek személyiségrom­boló hatásáról hallgattak elő­adást. Felkutatták dohányzó társaikat; nekik szóltak a ni­kotin hatását bemutató élet­tani kísérletek. A harmadik­negyedik osztályosok bonco­láson vettek részt, ahol a káros szenvedélyek szervkáro­sító hatását vizsgálták. Nyo­masztó, de életre szóló, ta­nulságos látványban volt ré­szük. Már hagyomány a „bo- lyaisoknál” az öregekről való gondoskodás. Szívesen járnak a kisterenyei öregek napközi otthonába, mert szerintük nemcsak a néniknek van rá­juk szüksége, de nekik is szükségük van a nénikre. Arra a kérdésre, hogy mi­nek tekintik a vöröskeresztes szervezetet? — a következőt válaszolták. Legfőképp isme­retszerzési alkalom, amelynek bármikor hasznát veszik, ha más emberek megsegítéséről van szó. Amikor 'a véradásról esik szó, minduntalan egy szívmű­téten átesett salgótarjáni kis­fiú girbe-gurba betűkkel írott sorai jutnak eszembe; „Kö­szönet a néniknek, bácsiknak a vérükért, amellyel az élete­met mentették meg". Ez a kisfiú csupán egy a sok közül, kit az emberi humanitás, ön­zetlen felajánlás segített at élete válságos szakaszán. S a donorok, kik vérüket adták, csupán kis csoportja a vér­adók nagy táborának, kik a nap bármely órájában ren­delkezésre állnak, ha kell. Eletet mentő vér! Hányszor leírták, hányszor elmondták ezt a mondatot, mégsem tű­nik közhelynek. Jelentőségé­vel mindenki tisztában van. A véradómozgalom kibon­takozásának története. A Szabad Nógrádban 1951-ben jelent meg a Vöröskereszt fel­hívása; jelentkezőket várnak véradásra! 1959, táján kezdett fellendülni a thozgalom, ami­kor 390 térítéses véradót tar­tottak nyilván, 1962-ben a té­rítésmentes véradás bevezeté­se után 970-re emelkedett a véradók száma. A szemlélet változását mi sem mutatja jobban, mint az, hogy egy év múltán már 5300 önkéntes véradó 1700 liter vért adott. Napjainkban 17 ezer embert számlál a véradók nagy tábo­ra. üzemek, gyárak, intézmé­nyek önkéntesei, tíz-tizenöt­szörös véradók állnak perc rá­kászén, ha egy-egy emberélet úgy kívánja. Hatezer liter vért adnak évente. Es együtt izgulnak orvosokkal, egész­ségügyi dolgozókkal az élet­mentő akciók sikeréért, együtt örülnek, ha elmúlik a ve­szély. S talán akkor a legbol­dogabbak, ha pár köszönősort kapnak az ismeretlen isme­rőstől, áldozatvállalásukért, önzetlen segítségükért! A centenárium alkalmából Kitüntetett vöröskeresztes titkár Szinte vibrál, izzik körülöt­te a levegő, amint mesélni kezd. Mondja, a rengeteg él­mény íhég a fejében kavarog. Idő kell, hogy letisztuljon, rendeződjék benne az ezernyi gondolat. A kitüntetésátadás az Országházban, aztán a vá­ratlanul jött rádióriport az iz­galmak hevében. Aztán itthon, a munkahelyén a sok-sok gratuláció. Wágner Jánosné, a Nógrádi Szénbányák Vöröskereszt­vezetőségének titkára számá­ra többszörösen is emlékeze­tes marad a Magyar Vöröske­reszt megalakulásának 100. évfordulója tiszteletére hét­főn, Budapesten rendezett központi ünnepség. Ott, az építők Dózsa György úti szék­házának kongresszusi termé­ben, az ünnepi beszéd alatt átvillant benne eddigi életé­nek valamennyi dolgos állo­mása, a Vöröskereszthez fű­ződő több évtizedes kapcsola­ta. Amikor az ötvenes években a járási tanács szociálpolitikai előadójaként foglalkozott a hadirokkantakkal, a nyug­díj nélküli Idős emberek pa­naszaival. Vagy, amikor 1957- ben a2 öblösüveggyárban be­került a Vöröskeresztbe . . . Azonnal érezte, ez neki való foglalatosság, itt kitombolhat­ja az emberek iránti szerete- tét, segítőkészségét. Eszébe jutottak a Vöröskereszt kpng- resszusai: a legelső, melynek határozatait végrehajtani ab­ban az időben, a szervezettség hiányában még nem volt könnyű. És eszébe jutott mos­tani munkahelye, a Nógrádi Szénbányák, amelynek hat­ezer dolgozójából négyezer tagja a Vöröskeresztnek. — A rádió riporterének is a bányászokról, a föld alatti munkásokról beszéltem, akik­kel szemben én nagyon elfo­gult vagyok. Akikkel úgy ér­zem, érdemes, lehet együtt dolgozni. Talán a sajátos hely­zetükből adódó egymásra­utaltságuk teszi, hogy bármi­lyen humánus cél érdekében azonnal hajlandók tenni. Szí­vesen részt vettek az elsőse­gélynyújtó-tanfolyamokon, mindent meg akartak tanulni, hiszen a bányai baleseteknél igen fontos az értő kéz, mert amíg az ember a föld felszí­nére jut, komolyra fordulhat az állapota. A véradómozga­lomban is sikereket értünk el. Gyakoriak az egészségügyi előadások, bevezettük a rend­szeres, kötelező szűrővizsgála­tot. De sok köszönetét kap­tam már ezért olyan dolgo­zóktól, akiknél idejében ész­revették a lappangó betegsé­get. Az épülő szociális otthon támogatására 120 ezer forin­tot ajánlottak fel dolgozóink. — Az ünnepségen tehát vé­giggondolta eddigi életét, sze­retettel nyilatkozott a bányá­szokról a rádiónak. De mi­lyen érzés kerítette hatalmá­ba, amikor átvette a kitünte­tést, a Munka Érdemrend ezüst fokozatát? — A gyerekkorom jutott eszembe. Az az idő, amikor összegyűjtöttem a kódorgó, számkivetett gyerekeket, ápol­tam, etettem, vidámitottam őket. Segíteni szerettem vol­na rajtuk — ezt kevesen ér­tették meg. Felnőtt életemben ugyanezt folytattam az em­berekkel. Mindig, mindenki­nek a kedvét, örömét keres­tem, keresem még ma is. A kitüntetés, munkatársaim, brigádtársaim, a Kemerovo Szocialista Brigád tagjainak gratulációi, jókívánságai meg­győztek arról — érdemes a megkezdett utat járnom , ; • 1881; a Magyar Vöröskereszt megalakulása MADÄRCSONTÜ asszony az ágyban. Az ágy végéből rongykötél indul a dunyhán át, a sovány jobb kézig. A bal nem mozdul, csak, ha emez, az ép segíti. Szinte hihetetlen, hogy ez a vékony asszony két éve még, nyakában a hatalmas postás­táskával, vígan szaporázta fölfelé a lépteit Bánkon, az üdülők felé nyújtózkodó úton- Két éve még... — Szúrt énnekem azelőtt is a szívem — mondja halkan, egy csepp könnyel a hangjá­ban. — Magyarázta is Erzsi­ké lányom, hogy nézesse meg magát orvossal, anyuka, de hát én éppúgy nem kedvelem a doktorokat, mint az uram. Nem akaródzott elmenni hoz­zá. Talán, ha korábban meg­vizsgáltatom magam. •. ki tudja? A bajt nem lehet ki­kerülni, el is ért engem. Hó­napokat voltam kórházban. Balassagyarmaton kezdődött, több mint két éve. Kivizsgá­lás miatt feküdtem ott. Ahogy akarok leszállni az ágyról, a jobb lábamat nem követi a bal. Jaj, mondom a többiek­nek, mi lett én velem? Azok szegények szaladtak az or­vosért, de hát ő már nem te­hetett semmit. Megbénult a bal oldalam- Nem hittem, hogy ez velem megeshet, ahogy aztán a hetek teltek, csak el kellett hinnem. Megkapaszkodik a kötélben, ülőhelyzetbe húzza magát. — Én, aki örökmozgó vol­tam, aki nem tudtam megülni El nem röpült mosoly egy helyben, akinek mindene volt, hogy jöhetett-mehetett a faluban... Két éve fekszem. Erzsiké lányom hozza minden délben az ebédet, akkor föl­kelek, sétálunk kicsit, azt na­gyon szeretem, utána a cse­répkályha mellé ülök, abba az öblös fotelba. Estig- Sok dol­ga van velem a lányomnak, nem is dolgozik emiatt. Nél­küle nem tudom mire jutnék, ötvennyolc évesen magatehe- tetlenül... A csendben nyíló ajtón Er­zsiké lép be. — Ugyan! Hiszen már ná­lunk is jártunk többször- Tud­ja, itt lakom ebben az utcá­ban, két házzal feljebb. Édesanyámmal már párszor lesétáltunk hozzánk. Egyedül, ha nehezen is, de elmegy az ablakig, nézi a járókelőket. Különösen hét végén van most már nagy forgalom itt fenn a dombon, ugye jönnek a nyaralók. Édesanyám isme­ri mindegyiküket, azok meg őt, persze, némelyik bejön, némelyik csak az utcáról kér­dezi tőle: hogy van Marka néni? A MADÁRCSONTÜ asszony arcén átrebben egy mosoly. — Nagyapám harminc évet töltött el postai szolgálatban. Drága jó édesapámnak hu­szonöt év jutott, a férjem harminchárom éve kézbesítő. Én hetvenegyben vettem elő­ször nyakamba a táskát- Sze­rettem! Nekem ez nem volt munka, inkább szórakozás. Találkozni az emberekkel, be­szélgetni velük örömről, gond­ról. Ismerős voltam minde­nütt. Most meg napokig nem nyitnak rám ajtót. A postától még nem látogatott meg sen­ki. Pedig nagyon elégedettek voltak velem. Amíg dolgoz­tam- .. Csönd telepszik közénk. Az öreg bútorok sötét foltjai csak nehezebbé teszik a hall­gatást. Szinte kiáltás a szoba sarkában a rokkantkocsi vö­rös műbőr borítása, a kere­kek csillogó féméivel. — Velki Pálr 4 — Marka néni — az ágyból odapillant. Most nem röpül el az arcáról a mosoly. — Amikor azt mondták, hogy adnak egy tolókocsit, nem akartam. Nem én! Mit szólnak az emberek, az isme­rősök? A lányomék aztán meggyőztek. Most már örülök neki, bár még nem próbáltam ki- De ma délután beleülök. Itt a folyosón gyakorolok ve­le. Elég volt a sok fekvésből, ma kipróbálom. Ez a hideg idő nem kedvez, az utcára nem mehetek, de majd annak is eljön az ideje. Tudom, a Vöröskeresztnek köszönhetem a kocsit. Szinte napok alatt elintézték és már hozta is az autó. Azóta áll a sarokban, barátkozom vele. Pótolni fog­ja a nehezen mozgó lábamat. Előbb csak itt az utcában kí­sérletezek- .. később talán a faluba is lejutok. Legelőször a két testvéremet keresem meg. Aztán a szőlőbe is sze­retnék kimenni. Édesapám­mal ültettük a vesszőket, azért kedves nekem. Ha ki­ülök jó időben a ház elé, né­zem a szemközti dombon azt a néhány gyümölcsfát, meg öreg tőkét. Alig pár száz mé­ter. mégis milyen messze van..* De majd a kocsival! A gyere­keim segítségével! Csak süs­sön már ki a nap. Mintha varázsszóra: az ab­lakon belopakszik néhány vé­kony napdárda, beleszúrnak a nélybarna szekrénybe, a tám­lás székekbe. Ahogy a cinkeszárnykéz bú­csúra lebben, a madárcsontú asszony még annyit mór*!: — KÖSZÖNÖM A KOCSIT! Mindenkinek köszönöm! A vékony napdárdák jóko­ra nyalábbá nőnek, a szobá­ban fölragyognak a tárgyak. Hortobágyi Zoltán összeállította: Kiss Mária NÓGRÁD - 1931. május 7., csütörtök

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom