Nógrád. 1981. május (37. évfolyam. 101-126. szám)

1981-05-31 / 126. szám

* Jobbágy Károly hatvanéves r Három nappal a 60. születésnapja után szombaton szülő­városában, Balassagyarmaton emlékezetes, szép ünnepségen kö­szöntötték Jobbágy Károly költőt, műfordítót. 1921. május 27-én egy Kossuth Lajos utcai, balassagyarmati házban született Jobbágy Károly, majd rövidebb budapesti, ab- báziai időszak után kilencesztendős koráig volt a város lakó­ja. Nem szakadt el később sem a szülőföldtől, már költőként jött vissza és költészetében csendült fel a kibocsátó vidék hangulata, lakóinak sorsa. Első verse a Népszavában jelent meg - akkor 18 esztendős volt mindössze. írásait később közölte a Kelet Népe, a Hid, az Ünnep és több más lap is. 1955-től máig kilenc kötete látott napvilágot, József Attila-dijak és más elismerések kísérték mun­kásságát. Költészetének jellegzetessége a történelmi változások fő tük­rözése; mindig az emberi sorsok izgatták. Ezt igyekezett lobogó Indulattal, a líra eszközeivel megragadni. Kapcsolatban marad­ni a népélet problémáival, a tömegek tapasztalat- és élmény­kincsével - mély, spontán demokratizmusa ezt a törekvést tük­rözi. Verseinek egyik vonulata önéletrajzi ihletésű. Másik ága viszont azokat a költeményeket öleli tel, melyek a mai magyal gondolati költészetet gazdagítják. Az érzelem szövi át verselt - a szenvedély felizzik a szemlélődéssel, egy-egy gyermekkori em­lék felvillantásával induló alkotásokban is. Nemes szenvedély ez, akár a magánélet gondjai-tényei, akár a közélet nagy kérdései állnak fókuszban. Közéleti elkötelezettség jellemzi, nem választ­ja szét a személyességet és társadalmiságot. A szülőföld ihlető forrásként hat műveire, egy-egy hazautazás sokáig élményanyag­ként jelentkezik verseiben. A kedves Palóciöld nemcsak erőt adott fiának, gazdagon ellátja anyanyelvi útravalóval is. Balassagyarmat szombaton délután meleg hangulatú ün­nepségen köszöntötte az innen származó költőt. A városi tanács dísztermében az úttörők köszöntésével kezdődött a rendezvény, majd a Bajcsy-Zsilinszky úti iskola kamarakórusának éneke csen­dült fel. Ezután „Királynőm! Legszebb arcú hónapi” címmel iro­dalmi összeállítást mutattak be, melyet Jobbágy Károly művei­ből Oroszlánná Mészáros Ágnes szerkesztett. Kelemen Zoltán irodalomtörténész méltató szavai után az MSZMP városi bi­zottsága és a városi tanács nevében dr. Vass Miklós tanácsel­nök üdvözölte és Balassagyarmat díszpolgárává avatta a költőt. A születésnapi ünnepség KISZ-liatalok köszöntésével és a városi vegyes kar műsorával ért véget. A magyar irodalomnak év­századok óta volt s van egy olyan vonulata, mely a múlt örökségével, hagyományaival óhajtott elszámolni. Melyek azok a legfontosabb pontok, mozzanatok, _ ahol történel­münk, s nemzeti létünk el* dőlt. Sok-sok eseményt és sze­mélyt vettek már górcső alá — a történészeken kívül — íróink, költőink. Cseres Tibor Kossuth-díjas írónk is azok közé tartozik, akiket nemzeti múltunk szinte minden sza­kasza érdekel. A közelmúlt tragédiái (Hideg napok) vagy a Mádéfalvi veszedelem hőse, Zöld Péter, vagy a közeli tör­ténelem szorítása (Parázna szobrok.) Évek óta készülő re­génye, az Én, Kossuth Lajos végre az ez évi könyvhétre megjelenik. A mai embert is sok kérdés foglalkoztatja az 1848-as szabadságharc kime­netelét illetően. Mi lett volna, ha a magyar haderő Bécs el­lem fordul, ha nem mondják ki a Habsburg-ház trónfosz­tását, ha másként alakul a magyar kormány nemzetiségi politikája? Lehet játszani ezekkel a gondolatokkal — az eredmény Ismert tény. Az azonban keveseknek sikerül­het, hogy belehelyezkedve a kor * a nagy személyiségek gondolat- és érzelemvilágába, hitelesen tegye fel ezeket a kérdéseket. Cseres egyes szám első személyben írja regényét, szinte naplószerűen, helyen­ként levélformában, s így válnak világossá azok a kény­szerpályák, melyeken Kossuth is kénytelen volt hol futni, hol megfontoltan gyalogolni. A száműzetésben élő Kossuthtal viszonylag keveset folgalkoz- tak történészeink és íróink. Az öreg Kossuth bemutatása az egyik legérdekesebb része Cse­res regényének. „Mit kezdjek maradék életemmel? Ha már hatni nem tudok.” — írjaTu- rinban. S e beismerésben nem az önigazolás, sokkal inkább a Az ünnepi könyvhét újdonságai lemondás szólal meg. Cseres minden új alkotása irodalmi közvéleményünk érdeklődésé­nek homlokterében áll, s va­lószínűleg így lesz ez e köny­vevei is. Gerencsér Miklós új regé­nye az Aradi Napló. Geren­csért gyerekkora óta izgatta e2 a téma, s magában hurcolta az „aradi tizenhármak’” nevét. „Szándékom és tárgybeli fel- készültségem akkor vált hatá­rozót írói feladattá, amikor ta­lálkoztam Ignaz Böhmmel, Aradvár egykori osztrák fő­törzsorvosával. Rögtön felis­mertem benne szellemi és er­kölcsi társamat, a formát, a kiváló tartalomhoz, amely nem akar romantikus kesergés len­ni a régi történetek felett, ha­nem tárgyilagos tényszerűsé­gével kívánja ösztökélni kö­zös emlékező hajlandóságun­kat. Mert nagy tölgyek zúg­nak a történelemben. Törpék' maradnánk, ha nem ismer­nénk őket” — írja a kötet ajánlásában a szerző. A magyar történelem, év­századaink egyik legnagyobb fordulata 1945 volt olyan, melynek örömeit, eredmé­nyeit ma is érezzük, fájdal­mait ma is hordjuk, hisz alig van család, melyet veszteség nem ért volna a második vi­lágháború vérzivatarában.' Az 1981. évi ünnepi könyvhét egyik legnagyobb / sikerének ígérkezik Simonffy András könyve a Kompország katonái. Valahol ugyanazt vizsgálja ő is, mint Cseres vagy tesz- szük mi is néha-néha: mi lett volna, ha... Ha Magyaror­szág időben lép ki a háború­ból, s sikerül a különbéke a Szovjetunióval, s a Moszkvá­ban járt magyar küldöttség betölti hivatását, ha Horthy nem vonja vissza nevezetes proklamációját? Simonffy nem a feltett „ha... kérdés­re” felel, hanem dokumentum- regényt ír a háború utolsó napjairól — különösképpen a különbéke kérdéséről. A kor­dokumentumok felidézésével, a történelmi munkák és visz- szaemlékezések felhasználásá­val ír regényt erről a korról, abból a szerencsés helyzetből, hogy apja Simonffy-Tóth Er­nő, az egykori vezérkari őr­nagy a Magyar Front kül­döttjeként tagja volt annak a delegációnak, mely 1944 no­vemberében Moszkvába re­pült, hogy tárgyalásokat foly­tasson a fegyverszünetről. A múltat tulajdonképpen ket­ten faggatják: apa és fia. Az egyikük emlékezőn, az ese­mények hajdani aktív résztve­vőjeként, a másik örökösként. Bepillantást nyerünk a máso­dik világháborúban szerepet játszó magyar katonai vezér­kar belső életébe, megismer­hetjük erkölcsi, etikai maga­tartásukat, felelősségérzetü­ket, i meggyőződhetünk arról, hogy köztük is voltak becsüle­tes, a haza sorsáért aggódó, s azért tenni és életüket is koc­káztatni merő tisztek és pol­gári személyek egyaránt. Űj, eddig ismeretlen momentu­mok, dokumentumok kerülnek elénk, s új megvilágításba ke­rül Miklós Béla, vagy a sokat vitatott szerepű és tragikus sorsú Teleki Pál, Tildy Zol­tán vagy Pálffy György. Rendkívül izgalmas, a tények erejével ható könyv Si- monffyé. Moldova György korábban már publikált két regénye je­lent meg egy kötetben a Mag­vetőnél: A Szent Imre induló — Elhúzódó szüzesség. A kor, melyben játszódik, közvetlenül a második világháborút meg­előző illetve azt követő idő­szak. A Szent Imre induló a tomboló fasizmus kora, ebben vergődik, majd menekül meg a regény zsidó kisfiú főhőse, Kőhidai Miklós. Lehet-e e po­kolból és borzalomözönbő) gyógyíthatatlan lelki sérülé­sek nélkül kikerülni? — erre a kérdésre válaszol a népsze­rű író. A regény folytatása a fasizmust átélt kisfiú fiatal­emberré formálódásának regé­nye. Azt a roppant küzdelmet ábrázolja benne az író, amit Kőhidai Miklós a valahová tartozás érzéséért és valóságá­ért vív. A felemás viszony ábrázolása az emberekhez, családjához és szerelméhez Moldova írói teljesítményé­nek egyik jelentős állomása. Bárdos Pál önéletrajzi regé­nyének folytatása A második évtized, melyben 1945 és 1956 közti pályáját, életének történetét mutatja be. Együtt cseperedett fel azzal a korral, mely új országot, új társadat mat épített fel; eszmélkedése is egykorú az országéval. Ma­kó majd Szeged tűnik fel a könyv lapjain, a középiskola, a nyári táborozások, írói pró­bálkozások, barátság, szerelem. Hol szélesen hömpölyög Bár dós prózairól mesélő kedve, hol a lírai vonulat az erősebb Bárdos Pál teljes embert raj­zol, a hétköznapokban botla­dozó egyén sorsát, s egyúttal az ország változó, alakuló éle­tét is bemutatja. Kolozsvári Grandpierre Emil önéletrajzi regényciklu­sának ötödik része Árnyak az alagútban címmel kerül majd a könyvesboltok s a könyvsát­rak polcaira. Az emlékezés az 1950-es ‘évekről szól, irodalmi vitákról, az akkori élet ne^ hézségeiről és problémáiról. Zötyög velünk a vicinálist (Erről a szóról is megfeledke­zünk lassan), az országhatár­tól az ország felé. Szárnyvo­nal, a kocsikat kályhák fű­tik, ízes jónapottal köszön, aki felszáll, míg jegyet kezel szőleje állapotát mondja a kalauz. A vonat minden állo­máson és megállóhelyen meg­áll, iramodásaival egyre köze­lebb a végállomás. ' Vasutasok a tudói, hogy a vasárnapi vonatoknak sajátos közönsége van. A hétköznapi, bérletes. á péntek—hétfői munkásje^yeket ilyenkor ki­szorítják a nyugdíjas félárú, az egész árú jegyek a retú­rok. Hétköznapokon himne- mű, vasárnapokon nőnemű a vonat. Jobbára nagymamák utaznak. Ülök és hallgatom őket. Egy átszállás után majd száz ki­lométernyire a város. Fonott kosarak, fonatos korsók, ‘illa­tos jonathán, töltött káposzta, sült húsok szaga érzik. Táj a városnak, életforma élet­formának, nemzedék nemze­déknek, ízekkel üzen. Egy­szer érdemes lenne a szocio­lógusoknak feltérképezni eze­ket a vasárnapi vonatokat. Versíró embereknek érdemes lenne megmérni a kosarak sú­lyát, költőknek képzeletben összeadni az ízeket, kóstolót kapván így a hétfőhöz, ked- dekhez, a hétköznapokhoz. ☆ Még alig vagyunk a kocsi­ban, amikor már elkezdődik a beszélgetés: Vonaton — Éjfél elmúlt, mire kisü­töttem a tésztát A vejem is kérte, hogy ilyet süssek. Tud­ja, hogyan van: azok nem süt­nek maguknak. Megveszik a presszóban... — Olyan is az! Én egész szombaton a hús után szalad­gáltam. .. — Az enyímek hívnak, hogy menjek hozzájuk, de hát nem tudják, hogy milyen lenne ak­kor. Nem lenne hízott kacsa, tyúk... Az, „enyím” hosszú „írjé­ben érzik a Nyírség, de üzen a beregi táj is, tiszta hang­zókkal, képes beszéddel. — Az enyimek tavaly szü­retkor voltak otthon. Mond­tam a gyereket hozzák le leg­alább, de kicsi még, féltik. Így aztán én megyek, két he­te voltam. Nem is akartam nekiindulni, de hát ott va­gyok magam... — Mérnök a fiam. A kon­zervgyárban. Hoz az ezt-azt, de csak nem olyan az... — Nekem a lányomék most kaptak lakást. Azoknak min­den arra kellett... Nekem mi kell már otthon? Egy kicsit történelem itt minden mondat. Nyugdíjas, termelőszövetkezeti tagok, tö­rődött idős emberek utaznak a kortynyi örömért. Fiút, lányt, unokát látni, ölbe tett kézzel elüldögélni a csupa fe­vasárnap hér konyhákban, és szélesen mosolyogni, ha ízlik nekik a hazai íz. Talán még hajnalban is kiszaladtak az udvarra, megfogni azt a tyúkot, ami­nek gondolatban mégkegyel­meztek. A tyúkok most élve utaznak főtt és sült társaik­kal. Szép a vasárnap. Utazik az örömet adni akaró szándék. És hús, gyümölcs, végtelen tá­jak, füstös nyárikonyhák, sö- vénykerítéses udvarok hangu­lata van a vonatnak. — Az én kislányomat hív­ták, hogy jönne haza a szö­vetkezetbe, de hát nem adja már az a várost. Nem is akarták elengedni az igaz.. — Nekem egy kislányom van még otthon. Jövőre érett­ségizik. de annak is helye van már, ott ahol a fiam dolgozik... Vágyakat hord a vonat. Is­tent emleget a reménység, de tervezni a távoli város segít. Váltókon csattog a vonatke­rék. Valaki meséli, hogy ré­gebben mindig fürdött egy na­gyot a fiánál, de amióta van vízvezeték otthon, azóta jön vissza az első vonattal. Más azt meséli, hogy ugyan nem akarta elengedi a gyereket, de ha így fordult, akkor már örül neki. — Azt a kertet, amim van, elbabrálom, amíg mozogni tu­dok. .. Igen, elkelne most Itt egy szociológus, hogy mérje: hány televízió- és rádióműsor, hány napilap, folyóirat, hány jó könyv munkája érződik a vál­tozó véleményekben. Hány­fajta új igény él abban a töl­töttkáposztát hozó nagymamá­ban. aki otthon a szennyest a lányától kapott mosógépen mossa, de mert jobban esik neki így, hazaviszi kimosni a Iányáék nagyobb szennyesét, és hozza a vasaltat. Örömet hord a vasárnapi vonat. Átszállunk, utazunk még egy nagyobb, gyorsabb vonaton, beszélgetünk még, de a növő kényelem elveszi a meghittség felét.* Az állomá­son a „gyerekek” várnak. Ki saját kocsijával, ki taxival, lei autóbuszon indul tovább, de a buszon már a gyerek szájába kerül az első sütemény, ott­honi üzenetként a nagymamák által már felfedezett, lassan érteni kezdett másik világ­nak. ☆ Ma már hétfő van. Este sok családban még „hazai” ’lesz a vacsora, aztán kedd lesz, meg­szokott napi gondokkal, aztán szerda és sok-sok faluban már készülődni kezdenek a vasár­napi utazók. Nincs szakadék a két világ között. Ami van, annak a vonat a hídja. Az otthont, kenyeret adó városok pedig az esti vonatok után fényekkel • küldenek üzenetet az itt boldoguló életekről. Bartha Gábor JOBBÁGY KAROLT: ü ANYÁNK Hat fájdalmú, bús anya, fején bánat-korona. felfeszitett jézusért pénteken hullatva vért. hat ágával hatfele, csupa jelképpel tele; szombat-váró szánalom az utolsó hajnalon... hat ház (szinte egy falu), szegény gunyhó, vertfalú. Feltámadás van-e itt? Nincs! Mert nincs út hetedik. hat asszony és hat legény téli fagyok idején. Hatágú a korona, szögesdrót a glória, Hat fa ága úgy lobog, mint az égre tárt karok. sors-tövisből borona, bánat királyasszonya. Egy a hétfőt sirató, indulót búcsúztató. Hatfájdalmú bús anya, nem szabad zokognia, második a keddi könny magány verte börtönön. csak kezébe temetett arccal nyelni könnyeket. a harmadik; szerda-kin, riogató álmain. Mindnyájunknak anyja 6, ez a jajba merülő', csötörtöki negyedik, mert szólni sem engedik. sötét felhőt terelő, kötény, fölénk terül. JOBBAGY KAROLY: ÚJSÁGHIRDETÉSEK Csábítás, üzlet — mézédes szavakban. Gyanakvó ész, fogalmazz pontosabban! „Garázsban tartott” (roncs így is lehetne) „Keveset használt” (állt, részekbe > szedve?) ,-,Most vizsgázott” (hétfőn, és eladjuk kedden?) Miért? tűnődöm — Miért is lehet megunt egy ismert, kedves gépezet, ha nem azért mert nincs már türelem javíttatni (sem mester) szüntelen. i „Igényesnek” — No, te igénytelen — mert ilyenre van pénzed hirtelen — ■ az új kocsi fenn — te dünnyögve lenn, Válassz ki egyet! Hátha! ■ Megvegyem? JOBBÁGY KAROLT) TALÁLKOZÁS EGY KAMIONNAL Félek tőletek, behemót félek, igy-úgy kerülgetem'. ^ útfolyón ringó nagy hajók, Ki-kllesek, hogy van-e mód 1 rakományokkal csudamód megelőzni e cammogót... határokon át suhanók. Egyszer csak látok egy kezei Ha én fordulok, vaskalitka klnyúl, előre integet, indul berregve csak velem; lassít is, menjek, most lehet, ha ti, egy ház mozdul forogva, — 6 látja jól a terepet — hegyóriás, töméntelen, s én boldogan elügetek, s nem látok át e vashegyen, csak követem, türelmesen, Barátaim! Köszönöm néktek, mintha verembe estem volna, hogy néha segítettetek. JOBBÁGY KAROLT) KfNVIRÁG A szibériai negyven fok feletti fagyok — akkor nem vettem észre — belém vetették mélyre magjukat ■ most csontjaim és a mozgató ideg között a kín vörösen kivirágzik, * Nehezen hajló ujjaim tövén rügyeket bont a most huszonnégy éve süvítő szél és a nagy fenyők alatt búvó tavak, mikben bokáig álltam mind... mind... most jönnek el nyomorítani engem, hátratekemi és gúzsbakötözni I könnyen ölelő karom ágait s nők után koslató lábam tönkjét nehezítik, hogy soha ne feledjem azt a telet, a szikrázó decembert. Az a perc nem tud nyomtalan maradni, emlékeztet, hogy nincs „múló idő” bolondos, könnyen szálló epizód, a sejtekben mindennek nyoma van és az a szél még ma is él, süvít, ropogtat irtózatosan. JOBiiACY KAROLY: TANÍTÁS szelíd légy, s ne goromba, mert könnyen meglehet, hogy megsimítja más. Aki szeret, szeresd! és öleld meg naponta, mert könnyen meglehet, hogy megöleli más. És akkor — hidd el! — nem 6 a hibás. NÓGRAD - 1931 május 31., vasárnap 9 Aki szeret, annak varrd fel a szakadt gombját, mert könnyen meglehet, hogy felvarrja más. Aki szeret, annak hallgasd meg baját, gondját, mert könnyen meglehet, hogy meghallgatja más. Aki szeret, azzal

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom