Nógrád. 1981. május (37. évfolyam. 101-126. szám)
1981-05-30 / 125. szám
A pásztói üzemekben Hi várható az első fél évben? A lassan magunk mögé uta- A bőrdíszműrészlegben az sított öt hónap többé-kevésbé idén 160 ezer Adidas sporttás- sejteti. hogy miként tesznek kát kell előállítani külföldi eleget önként vállalt kötele- megrendelésre. Nem lesz illetve kedvelő megyék közé, zettségeiknek megyénk gyárai, könnyű dolog, mert tavaly, üzemei, miként igazodnak a amikor a legtöbbet termelték változó piaci feltételekhez, ho- — 130 ezer darabot gyártottak. Nehezíti a követelmény teljesítését, hogy ebből az esztendőből két hónap már elveszett. Ugyanis a megrendelő csak márciusban küldte a termékekhez szükséges alapanyagot. Mivel a népgazdaságnak szüksége van az innen származó külföldi valutára, a A Fővárosi Kézműipari Vál- megnövekedett feladat elvégla.!a*..~ arn’h€Z tartozik a z^se érdekében budapesti szer- , , . pásztói telep is — egymás után , is jelentkeztek olyan gondok, háromszor volt Kiváló válla- vezok segitsegevel keresik a amelyek zavarták lat, a tavalyi eredményei alap- nagyobb teljesítés lehetőségét, ján pedig elnyerte a Minisztertanács és SZOT Vörös ván- — , , dorzászlaját. Ebből az alka- Árbevételben igen lomból a pásztói telephelyen szorgoskodó Béke ifjúsági és a November 7. nevet viselő A Közép-magyarországi Te)- kollektíva elnyerte a Vállalat ipari Vállalat pásztói telepén gyan birkóznak meg az új követelményekkel. Erről érdeklődtünk három pásztói üzemben. . Szovjet oklevél tás. Egyébként megyénk továbbra sem tartozik a sok tejet és tejterméket fogyasztó, T akarmányke verő Kínába Az ÉLGÉP 5. sz. pásztói gyára első negyedévi termelési tervét teljesítette. Ennek során a Német Demokratikus Köztársaságba annyi ferdefelvonót szállítottak, ameny- nyit a szerződésben vállaltak. Már ebben az időszakban az ütemesebb termelést. Megoldásuk áthúzódott a második negyedévre. Például későn kapták vissza a Lenin Kohászati Művektől a hőkezelésre átadott görgőket és matricákat. Másfél hónapot vesztettek a műgyantaüzem termelésénél, a kiváló brigádja címet, Me- a szerződésnek megfelelően az felmerülő technikai és tech licher Józsefné és Kiss Bé- első negyedévben 5—5,5 százaláné pedig a Kiváló munkáért lékkai több tejet vásároltak miniszteri kitüntetést. fel,' mint az elmúlt év azonos időszakában. Ez egyúttal azt A pásztóiak a tavalyi si- jelenti, hogy a téli mélypontot keres _ esztendő után újabb jelentő napi 32 ezer literről eredményeket értek el. Lé- a felvásárlás májusban elérte nyegében ugyanazokat a tér- a 48—50 ezer litert., Ennek mékeket gyártják, mint az el- 65—70 százalékát az ellátási múlt esztendőben. A varrodá- körzetükhöz tartozó települé- ban a szovjet RAZNOEXPORT sek lakói fogyasztják el. A nológiai problémák megoldatlansága miatt. Szerencsére az utóbbi helyen megoldódtak a gondok, s most már nyugodtan nézhetnek a megrendelőik szemébe. Kéthetes csúszás következett be a Kínába szállítandó takarmánykeverő üzemhez Vállalat fennmaradó mennyiséget pe- szükséges, itt előállítandó gépek gyártásánál. (Kalapácsos daráló, matricák, görgők stb.) Ügy számolnak, hogy június Külkereskedelmi megrendelésére a- különböző ,dig 2—3 naponként Budapest- tipusú. szovjet gépkocsikhoz fe szállítjáküléshuzatot gyártanak: Az _ __ ___ ________ e lső fél év végéig 40 ezer gar- Teljesítik az értékesítéssel végére pótolják az elmaradást, nitúra hagyja el az üzemet, kapcsolatos árbevételi tervü- ...................................... E zeket a termékeket öt éve két oly’ módon, hogy a kelen- gyártják Mivel az eddig szál- dőbb új termékekből növelik lított üléshuzatok minőségével a kiszállítandó mennyiséget, nem volt baj, a szovjet im- Sajnos a hagyományos termé- portáló vállalat elismerő ok- kékből például a vajból nem levélben részesíti a pásztói növekedett, hanem a tavalyi kollektívát. szintre esett vissza a fogyaszs ezzel határidőre eleget tesznek kötelezettségüknek. Az előzetes számítások azzal biztatnak, hogy az első fél évre tervezett 50—52 millió forint értékű termelési tervüket 50 millióra teljesítik. Szorgos kezek nyomán Etesen Két évvel ezelőtt az orvosi bővítés, a rendelő korszerűsí- rendelő bővítéséhez fogtak, tóse mind-mind társadalmi Negyedmillió forintos költmunkával valósult meg. Tavaly például a Szabadság és az Arany János utcák felújításában segédkeztek az etesiek. Rau-telepen szorgalmukat dicséri a Bányász utca. Ezen a telepen egyébként öt Az elmúlt öt esztendő alatt tovább épült, fejlődött Etes. Régi gondja volt már az ittenieknek, hogy sok óvodás ko- . ,, rú gyermeknek nem jutott S^6S0L, megépítettek a terhes- Megújult Utcák hely az óvodában. Még az V. tanácsadó helyiségét, ezzel to- ötéves terv elején, 1976-ban vább javultak az orvosi ellá- több mint 300 ezer forintból, feltételei új foglalkoztatót építettek a SSÄÄÄSSi: Társadalmi munkában k oru k hoz" ni ért tanú 1 ásíuií And allgeÍ|utottS\öbb°kEtesenV éVVeI eze’0^ a bányagépgyár ennél is többet jelent: ma már al f,. 1^®. ' if*' segítségével játszótér is épült, egyetlen kicsit sem kell el- mill‘ó forintnál. Ennyi pénz- Maszokák, hinták ajándékozáSKCia . tanácsnak, ha ™ "Zrsan fteldés útifn “Val 3 kohá-ati ™k ÍS szüleik óvodába akarják írat- *1!"’ sokat tett a községbeli gyere- ~i , hä nem tsksrekoslíocinskt kt—s kékért nj lakóinak keze nyomát viseli a Ugyanebben az esztendőben tornateremmé átalakított létrehozták az iskolai napkö- Amália-telepi művelődési ház zit is, ahol — bár az- igény - nagy szükség volt rá. Csu- Már alar)ozzák a7 orvoqi nagyobb, - negyven gyerek pán a felszerelést vásárolták, lBálati ? kást ßefeiezodott, töltheti szaktanári felügyelet a munkálatokat a falubeliek f' • , , ' “etejezödött » déMÍM. vetetek. A napköd-,«tea. £ “Ä hó forintba került. Hamarosan tataroztatják az Amália- telepen lévő három pedagógus szolgálati lakást. Tervezik, az Albert-telepre vivő út korszerűsítését is. Fejlődni az idén is Önzetlen vasutasok Brigád a gyerekekért A kisterenyei MÁV-szertár- veskednek, gondoskodásukkal főnökség Kossuth Szocialista megpróbálják a szülői szere- Brigádja 19 éve alakult. Tag- tét hiányát pótolni. A kisgye- jai többségükben nők, a „bri- rekeket ugyanis a szülők és gadéros” Huszár Jánosné. a hozzátartozók nem nagyon Évekkel ezelőtt elhatározták, látogatják. Miklóst például hogy a nagyközségben műkő- édesanyja a szülés után a kór- dő gyermekintézmény két kis házban „felejtette”. A fiúcska lakóját, Dénes Máriát és édesapját sem ismeri. Az idén Kunstár Miklóst pártfogá- nyáron a brigádtagok kirán- sukba veszik. Az iskolai szün- dulásokra is magukkal viszik időkben a brigádtagok egy-két „fogadott gyermekeiket”, akik hétre vendégül látják a gye- már megismerkedtek pártfo- rekeket saját otthonukban. Sóik munkahelyével is, melyet . , ... ,. többször felkerestek. A briNévnapjukon, születésnapja- gádtagok dicséretre méltó kon, de más alkalmakkor is kedvességét örömmel viszo- ajándékokkal, játékokkal ked- nozzák.------------------------------------------------— / Bétonyi nyaralók Csongrádra, Hevesre és ben: negyvenöt família, ösz- Boglárlellére utazhatnak üdül- szesen 133 ember. Ez utóbbi ni — gyáregységi hozzájáru- két helyet tekintetbe véve: lássál — a, FÜTÖBER nagy- több mint harmincezer fo- bótonyi üzemének emberei., ,rint hozzájárulást fizet a bá- Csongrádra csak három csa- tonyi- gyáregység a nyaralásiád — összesen kilenc fő — hoz. Lehetőség adódik még mehet, s teijes ellátást kap- SZOT-üdülőben való kikapcso- nak. /Boglárlellére több mint lódásra is; ilyen keretek közt tízszer ennyien — 32 család, hetvenhat bátonyi pihenheti 95 fővel utazhatnak. Hevesen ki — amennyire lehet — az regenerálódhatnak a legtöb- éves munka fáradalmait. Az idei, tervek megvalósításából jelentős részt vállalnak Etes lakói, a célok eléréséhez önkéntes munkájukra számítanak a község vezetői. Családideál; egy. kettő, három 1 Dani, Cigi meg a többiek Kis család vagy nagy csa- OLGI — Elvem, hogy az élet csak Iád? Egy gyerek vagy több a középső, talán egy kicsit azt kezdi ki, aki hagyja, el- gyerek? Előnyök vagy Ifátrá- elkényeztették. Ne érezze a hagyja magát. Ezért nevelem nyok? Érdemes vagy nem ér- különbséget a legkisebb és a szigorúan a csemetéket is. demes? legnagyobb között. Anyja sze- Mindenük megvan, ami szükÉrvek, ellenérvek. Hogy a rint világ szélhámosa, már 5 seges de nincsenek elhalmo_z- mai szűkös lakások falai nin- evesen, és biztos, hogy köny- va felesleges holmikkal csenek gumiból, hogy az anya- nyen veszi az élet akadályait. nem tuojaK, mi gi megélhetés... meg aztán az Nem problémázik, kicsikarja, mgyseg, otthon hasztalanul (?) töltött ^mit akar. Még hiszti jó néhány év, és fogyó tűre- is- • • lem, idegkimerültség, bezártság. .. az elröppenő legszebb évek... Ne fokozzuk tovább! Kopogtassunk be Csákváriékhoz! A ZŰRZAVAR ök az önzőség, mit jelent, hogy árán „csak az enyém”. De rendkívül tudnak örülni, lelkesedni egymás örömeinek, s már most betartják a közösségi élet jáELÖNY VAGY HÁTRÁNY..; DANI Két lány mellett az egyszem tékszabályait fiú. Mindenki kedvence. Derűs, jó kedélyű, kiscsoportos óvodás. Születése pillanatában a három gyerek ? — kérde- nagy gondot okozott az any- Zem a C§ákván házaspártól, janak; — Mit fogok én kéz- — Sok előnyét nem élvez- Dani, Olgi, Judit — már az deni egy fiúval? — rémüldö- zük. Szűkös á kétszobás la- aj tóban megrohannak. Köny- zott. Ám Dani, rövid kis éle- kas öt embernek, s ahogy nő- nyen barátkozó természetű te négy esztendeje során jól nek a gyerekek úgy válik egy- apróságo^, annyi szent! Egy- beilleszkedett a népes társa- re szűkösebbé. Évek óta bent kettőre feltalálják magukat, ságba. van a lakáskérelmünk. SzereDani a fotóstáskából élőké- _ peltünk már a lista elején is. rült féjiyképezőgép fortélyait ásuzbA is zuu Most ismét hátul vagyunk. Bekutatja. Minden gombot meg- Az anya és az apa. Modern osztóan élünk. A havi fizetést nyomkod, sivít, jia villan a gondolkodású fiatalok, szere- a leleményességünkkel egé- vaku. Olgi az ölembe telep- tik a szórakozást, a kikapcso- szítjük ki. Én magam varrók, szik és be nem áll a szája, lódást, de mindennapi éle- kötök a gyerekeknek. A fér- Judit összehordja a mesés- lük valamennyi mozzanata- jem, rengeteg plusszmunkát könyveket, babákat; — Nézzé- ba bekalkulálják a három gye- vállal, nem finnyáskodik. Van tek, játsszunk együtt! És nem rekét is. Zsuzsa a kórházban egy telkünk, ahol minden meglehet ellentállni a csillapítha- dolgozik. Zoli mérnök a ko- terem, ami a napi főzéshez tatlan lelkesedésnek, csicser- hászati Üzemekben. A hét szükségeltetik. Nyaralni min- gő kedvességnek. Még az sem évig tartó gyes alatt rengete- den évben eljutunk, 5 szemé- érdekes, ha netán valami baja Set csatangoltam a gyerekek- lyes családi beutalóval. Mert esnék a fényképezőgépnek, az kel, mióta dolgozom a délutá- egymás nélkül égy lépést sem meg csak természetes, hogy nokat töltöm velük. De azt teszünk. négykézláb mászkálunk a sző- maximálisan kihasználjuk. Ki- . , utánuk nyegen a guruló autó nyomá- rendülünk, mesélünk, játszunk, fo?dzul^“Van^ aki biggyeszt : ban... Elbűvölt melegséggel kölcsönösen nagy szükségünk _ Na hi ' három k, tölt meg a három kölyök. van egymásra. Elmaradunk a házi munkával? Nem érdekes, Az ÉVI-csemegében a pult Kislányosan karcsú anyuká- mert a lányok segítségével alá is benyúlnak, ha meglátjuk higgadtan fogadja gyér- pillanatok alatt pótoljuk, ön- ják a törékeny fiatalasszonyt mekei temperamentumát Pe- állóak a gyerekeim. Mosogat- a három gyerekkel. Mert Da- dagógiai megalapozottsággal, nak, takarítanak, vásárolnak, niékat, már ott is jól ismerik, jellemzi őket. JUDIT a legidősebb, 7 éves, a Gagakinek-kinek megvan a maga reszortja. Én magain is népes családból származom, de nálunk valahogy minden balul sült el, állandó feszültségben rin iskola első osztályosa. Ká- éltünk. Most, talán önmagam- rált is az „ellenzék"; majd, ha nak is bizonyítani akarom, a legnagyobb iskolás lesz, hogy több gyerekkel is lehet meggyűlik a baj! Tanulni, léc- harmóniában élni — mondja kéf írni vele, miközben ottug- Zsuzsa. Elveszett évekről, tar- , rál a másik kettő... Nem így talmatlanul elröppent ifjúság- ’T’cgagyazni, lepedőt teríteni, történt. Judit annyira lelkiis- ról nem beszél. Kiegyensú- , aL'f™u *csz ’ ^em- e'j~ meretes, megbízható kislány, lyozott, reálisan gondolkodó. ior kezdődik a nagy sustorgás hogy napközibe sem kellett És elképesztően gyerekcent- a M/§ótarjani Arany János beadni. Otthon egyedül, önál- rikus. Nem tetszeleg az önfel- V.v;al berhaz kis gyerekszoba- lóan végzi, a »feladatát, s mi- áldozó mártír pózában, mert arnlf„ a barom‘összere a kicsik hazaérnek az ovi- miközben apróságait nevelge- hajló gyerekfejre rá nem te- ból már be is pakolt a táská- ti, saját maga boldogságát is lePszik a beket lehelő alom. jába. meg tudja valósítani. Kiss Mária AZ ESTE Vacsorázunk. Természetesen mi is, mert Olgi meginvitált. Tejet kér az egyik, szörpöt a másik, meg hurkát, nem, sajtot! Élettel teli a konyha. Aztán Judit, Olgi, Dani megmutatják, hogyan tudnak MiiiiiiiiiiiiiiiiniiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiHiniiiiiiiniiiiiiiniiiiniuiiiiiiiiiiiiiuinniiiiiiniiiniiiiuiiuiiiiiiHiiiiiiiiiiHummiiininmiiiiimiiiiiimimiimiinimiimiiiiiiiiiiiimiMimuiiiiiiiimimi IMIIMIIIItiilllliiiiuiillt Változnak az idők és változnak a jelzők is. A magyar például volt lovasnemzet, volt harcias, volt vendég- szerető- Először ugrott a ló. Igaz: olcsó, tartós, időálló fazonú, nem igényel felújítást, üzemanyagát nem befolyásolja az olajválság: az is tény, hogy a verebek csiripelik a Minek nevezzelek el? jük a visszaséköszönő taxist.-. Harciasság?! Hát akkor? Milyenek a magyarok? Még a kérdés nagy 879/A számú Egysége”. E meddő időszak a feledésé. Utódja: a fantázianév. Pultjainkon és alattuk büszke kutatója, Róbert László sem árucsaládolf sorakoznak: Bűmért közelíteni a kérdéshez, büké tápszercsalád, Oszkár lótalanítás folytán leromlott Pedig ő világosította fel or- bútorcsalád, Zalán futószőközétkeztetésük gondját. De hiába, lómentesek lettünk. Lószág-világot arról, hogy mi- nyegcsalád, Kotkodács tyúk lyenek a franciák, az olaszok, szemirtócsalád. És eluralkodóhely csak a káromkodás, az a hawaiiak, a cseremiszek, az ban az ésszel fölérhetetlen elügető, a vurstli és (állítólag) eszkimók, az eszperantók- De nevezések is- a virsli- Lovasnemzet tehát hogy mi milyenek vagyunk, Cipőkátéesz”. már nem vagyunk. Vendégszeretők?! Egyelőre úgy forog nálunk az idegen, hogy előbb essen át — nem a lovon, hanem — rajtunk, mint ahogy bejött. Se lovas, se vendégszerető. Harcias? Zöldérteladók, pincérek fát vágnak a hátunkon, marhanagy rönköket méghozzá; kezetcsókolunk az IKV-csőszerelőnek, borravaarról sejtelme sincs. hazai cipőipart, aligha feltéhogy Gervais? Világos: Ger- va is, meg nem is. De mi a Gerva. és hogyan ejtsük? Né- metesen, Gervájsznak? Akkor olyasmi lehet, mint a fédervájsz. Franciásan, Zservének? Akkor viszont zserbószerű süteményféleség- Különben mindegy. Külföldiül hangzik, csak jó lehet. Felbukkan a rémelnevezés- divat is. „Üj permettrágya- családot hoznak forgalomba, egyelőre ötvenliteres ballo-. „Takarékosság nokban kerül kiszerelésre”. Aki ismeri a itt közbe kell szólnom, hogy megálljt kiáltsak. Eddig és Eláruljam? Mi mostanában telezi, hogy e területen taka- ne tovább! Mielőtt kiszerelik I v\ zd.1 r c^'i vs i ro rfin i n ír A v«i'il — A1 1 - -11 _ _ ín í'i' i _ * elnevező nép vagyunk. A múl- rékoskodnak a ráfordítással, a té a tanácstalan lírikus, aki vízhatlanítóval, a bőrrel — a olyasmin töpreng, hogy minek vevő bőrére- Ez maximálisan nevezze kedvesét. A gyere- fantázianév, keknek előbb van neve, mint Ne feledkezzünk el a kineme, legfeljebb átoperálják. mondhatatlan, külföldies el- Fontos a név, az elnevezés- nevezésekről se. Hír: „Napi Kezdődött a papírízű, meg- tízezer Gervaist szállítanak jegyezhetetlen álelnevezé- hazánk bolthálózatába”. Mi az, sekkel, mint például „Bp. Főváros XXI. kér- EMZÉPERigyekszem leszerelni az efféle elnevezésű tendenciát. Ne vegyék el a dokumentumfilmesek kenyerét- Az ő opusza- ikba illő az ilyesmi, sokszor társbérlők ajkán: „Maguk egy trágya család!” Péreli Gabriella ló-hatványozással engesztel- IKSZ számú központjának NÓGRÁD — 1981. május 30., szombat