Nógrád. 1981. május (37. évfolyam. 101-126. szám)
1981-05-17 / 114. szám
A megyében egyedül A Hazafias Népfront orszá gos titkársága által alapi tott Kiváló társadalmi munkáért kitüntetést az országban eddig 200 kollektíva és hatvanhárom személy kapta meg. Az elmúlt évi tevékenységükért, a közösségért végzett kiemelkedő munka elismeréseként az elmúlt napokban a Hazafias Népfront Országos Tanácsa székhazában, a Kiváló társadalmi munkáért emlékplakettel és oklevéllel tüntették ki a Balassagyarmati városi Tanács kórházrendelőintézet kollektíváját. A balassagyarmatiak a kórház területén tavaly 1,4 millió forint értékű társadalmi munkát végeztek, elsősorban az épületek javításán és karbantartásán. Az elmúlt esztendőben négy kommunista műszakot szerveztek a kórház dolgozói, amelyen 200—300 ember vett részt, Hét végi forgalom A szép idővel megjött az emberek utazási kedve is. Sokan érkeznek hozzánk külföldiek, főleg Csehszlovákiából és a magyar családok is szívesen kelnek útra szabad szombaton és vasárnap. Ezt bizonyítja, hogy szombaton a salgótarjáni IBUSZ-ban szinte rekordforgalom volt. Több mint hatszázezer forintért vásároltak valutát. Mindenféle pénznem „forgott” dollártól a dinárig. Ma kelnek útra a kisterenyei általános iskolások, akik Aggtelfekre utaznak, több csoport indul a Magas- Tátrába, a nagybátonyi gépüzem pedig színházlátogatásra Budapestre. Tíz csapat versenye Szombaton a salgótarjáni öblösüveggyár Kossuth Művelődési Házában Fáklya vetélkedőt rendeztek. A résztvevőknek a Szovjetunióval és a Fáklya újság cikkeivel kapcsolatos kérdésekre kellett válaszolniuk. Tíz csapat versengett: a síküveggyárból kettő, az öblösüveggyárból kettő, a nagybátonyi FŰTÖBER-ből, a szécsényi ÁFÉSZ-tól, a mát- ronováki Ganz-MÁVAG-ból, a balassagyarmati kábelgyárból, a bányagépgyárból és a kohászati üzemekből egy-egy kollektíva. A szoros küzdelemben végül is az első helyet a szécsényi ÁFÉSZ Zó ja Szocialista Brigád szerezte meg, második a FŰTÖBER, dr. Pattantyús, harmadik a Ganz- MÄVAG Jedlik Ányos Szocialista Brigádja lett. NÓGRÁD Kemerovói vendégek Ismerkednek a megyével A tegnapi és mai nappal tovább folytatódott kemerovói vendégeink programja. A hét végén a megyével, a természeti nevezetességekkel ismerkednek. Povaries Hja Prohorovics, a közgazdaságtudományok kandidátusa, a Kemerovói Állami Egyetem tanszékvezetője, és Jelunyin Jakov Nyikolajevics, a Kemerovo területi pártbizottság lektora szombaton a' Magyarnándori Állami Gazdaságba látogatott, ahol tájékozódtak a gazdaság munkájáról, a dolgozók élet- és munkakörülményeiről. A mai napon a pásztói járásba és a Mátrába utaznak. Hétfőn a nagybátonyi oktatási központban, majd a FŰTÖBER nagybátonyi gyáregységében tartanak előadást. Délután meglátogatják a Salgótarjáni Kohászati üzemek kisterenyei RAPISTAN csőgyárát, majd a salgótarjáni ifjúsági-művelődési házat keresik fel. Délután a kemerovói küldöttséget Salgótarjánban a megyei pártbizottságon Géczi János, a megyei pártbizottság első titkára fogadja. Ven dégeink kedden utaznak el a megyéből. Naptár 1981. május 17., vasárnap Paszkál napja. A Nap kel: 5.05 —, nyugszik: 20.17 órakor. A Hold kel: 18.37 —, nyugszik: 4.48 órakor. 1981. május 18., hétfő Erik napja. A Nap kel: 5.04 —, nyugszik: 20.18 órakor. A Hold kel: 19.38 —, nyugszik: 5.12 órakor. Zene, sport, folklór Szécsény Pásztón ,. .no nem az egész nagyközség költözött Pásztóra, csupán egy déTután erejéig „szállták meg” a szécsényiek a járási székhelyet. Szécsény bemutatkozása Pásztón újabb sikeres eseménye volt annak az egészséges folyamatnak, amely közelebbi és távolabbi településeket ismertet meg egymással, elsősorban egymás kulturális életébe nyújtva bepillantást. A szombati randevú mindenekelőtt a két művelődési központ — a szécsényi II. Rákóczi Ferenc és a pásztói Lovász József Művelődési Központ — érdeme. A színes program a házigazdák művelődési központjának előcsarnokában kezdődött, ahol fél háromkor Fajcsik József, a szécsényi Palóc Háziipari Szövetkezet elnöke nyitotta meg a szövetkezet termékeiből összeállított kiállítást, valamint a Nógrád megyei képzőművészeti stúdió szécsényi alkotóközösségének munkáiból rendezett tárlatot Három órától a zenekedvelők a múzeumkertben gyülekeztek. Itt a szécsényi fúvószenekar adott koncertet Romkerti muzsika címmel. A sportbarátok eközben a PSE- pályán a szécsényi és a pásztói „ifik” kispályás, majd a két nagyközség „öregfiainak” nagypályás labdarúgó-küzdelmét izgulták végig. A Lovász József Művelődési Központ színháztermében fél hatkor került sor Szécsény öntevékeny művészeti csoportjainak műsorára, melyen az Álba Múzeumi Kórus, az Erkel Ferenc vegyes kar, a gyermek- és ifjúsági néptánccsoport és a színjátszókor mutatkozott be. A szombati program mi mással érhetett volna véget, mint a még mindig divatos diszkóval, ám a szécsényi és a pásztói ifjúsági klub vezetői ezt az estet klubtalálkozóval, vidám vetélkedővel tették tartalmasabbá. Orvosi ügyelet Salgótarjánban, a Vöröshadsereg úti rendelőintézetben tartanak ügyeletét, egyben itt látják el a járási és a fogorvosi ügyeletet is. Bejárat az MHSZ-székház melletti kapun. Járó betegek az ügyeleti szolgálatot a fenti helyen keressék fel, fekvő betegekhez kihívás a 11-166-os, vagy a 10-222-es kórházi számon lehetséges. Az ügyelet közvetlen száma llrX41. A balassagyarmati központi ügyeleti szolgálat Balassagyarmat, Rákóczi út 66. szám alatt működik. Telefon: 521. Gyógyszertári ügyeletet Salgótarjánban, a Pécskő Üzletházban levő gyógyszertár látja el. Balassagyarmaton a Winkler Lajos-gyógy.szertár tart ügyeletet, s emellett éjjel-nappal szolgálatot tartanak a kistere- nyci. a pásztói és » szécsényi gyógyszertárakban. Halló, itt a NÓGRÁD! Tapasztalatcserére jöttek Telefonhívásunkra Konkoly Thege Dezső, a NÖG- RÁDTERV igazgatója, jelentkezett, amikor megkérdeztük, mi újság a vállalatnál? — A héten Baranyából fogadtunk vendégeket. Tapasztalatcserére jöttek tyozzánk a Baranya megyei Tanács ipari osztályának, az ottani építővállalatnak, a BARANYA- TERV-nek és egyéb beruházással foglalkozó vállalatoknak a szakemberei. — Miért? — Érdekelte őket a vállalati szabadalomként bejegyzett, ragasztott, akácfaanyagú héjszerkezetes tető al-, kalmazásának gyakorlata. Az említett terméket az Ipoly vidéki Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság készíti. — Mire használható? — A legkülönfélébb célt szolgáló termek befedésére jó. Salgóbányán a KlSZ-isko- lában uszodát és tornatermet, Somoskőújfaluban szintén iskolai tornatermet, Ipolytarnó- con a híres ősleleteket fedték le ezzel. — Mi a haszna? — Olcsó, gyors, könnyen szerelhető, szállítható, ami pedig külön előnye, hogy hulladékfából lehet készíteni. Méghozzá olyan akácfából csinálják, amely azelőtt csak tűzifánál^ volt jó. Emellett az így lefedett termek fűthetőek, szépek és utólagos karbantartást rendkívül keveset igényelnek. A mai energiatakarékos világban óriási előnye, hogy kis mufikával, gyorsan felépíthetőek. Tulajdonképpen a könnyűszerkezetes építési módnak egy faanyagú változata. — A tapasztalatok? — A vendégek ellátogattak a héjszerkezetes építkezésekhez, majd a tapasztalatokat megbeszélésen összegeztük. Határozottan állították, hogy jó benyomásokkal távoztak Salgótarjánból. Vendégünk a VIDEOTON Érdekes hírt kaptunk a salgótarjáni Centrum Áruházból. Nagy István igazgató közölte, hogy holnaptól — egy héten keresztül — Salgótarjánba költözik a VIDEOTON Székesfehérvárról. — Vagyis? — Bemutatják teljes híradástechnikai gyártmányukat. Bőven lehet kapni a hiánycikknek számító színes Modul televíziót, sztereo rádiót. A bemutatkozót mi kiegészítjük televíziócsere-akcióval is. Üzemképes és üzemképtelen televíziókat egyaránt átveszünk. Emellett pénteken a VIDEOTON Modul-címke sorsolást is Salgótarjánban tartják meg. A gyerekek örömére a kirakatban képmagnóról egész héten színes műsorokat, elsősorban rajzfilmeket és gyerekműsoftikat vetítünk. — VETÉLKEDŐ. Szombaton a Vöröskereszt megalakulása 100. évfordulója tiszteletére vetélkedőt rendeztek az Észak-magyarországi Regionális Vízműnél. Az összejövetelen három megye — Heves, Borsod, Nógrád — szocialista brigádjai adtak számot a Vöröskereszttel, az egészséges életmóddal, az elsősegélynyújtással kapcsolatos tudnivalókról. — KÉVE-verseny. Kilenc megye hat—hat fős csapata vett részt a hét első felében háromnapos szakmai versenyen a közép-magyarországi élelmiszer-kiskereskedelmi vállalatok tanulóinak versenyén. A tavalyi első helyezés után idén negyedikek lettek a Nógrád megyét képviselő fiatalok. Tegnap délelőtt tartották ballagási ünnepségüket a Pénzügyi és Számviteli Főiskola salgótarjáni tagozatának végzős hallgatói. A búcsúzó hallgatók hagyományaikhoz híven megkoszorúzták a felszabadulási emlékművet. Képünkön a végzősök egy csoportja. —bábel-felv.— — AFOR elővásárlási akelő. Áz esetleges év végi torlódások megelőzésére az ÁFOR elővásárlási akcióval ösztönzi a fogyasztókat, hogy időben, lehetőleg még a nyáron szerezzék be folyékonytüzelő- anyag-készleteik egy részét. Az ősz és a tél ugyanis a vállalat legforgalmasabb idénye. Az idei akciót megkezdték, s így június végéig az ÁFOR- telepeken és töltőállomásokon téli minőségű, tehát alacsonyabb dermedéspontú háztartási tüzelőolajat árusítanak. Száztiv évvel ezelőtt, 1871. május 17-én született és 57 éves korában, 1928-ban halt meg Kern Aurél zeneszerző, zenei író és zenekritikus. Három évvel ezelőtt, 1978. május 18-án rendezték meg először a múzeumok nemzetközi napját, amelynek évenként május 18-án történő megünneplését a Múzeumok Nemzetközi Tanácsa (1COM) 1977 májusában Moszkvában határozta el. Kórus Balassagyarmatról Kellemes programot ígér szombat-vasárnapra a kórusmuzsika kedvelőinek a balatoni dalosünnep rendezvény- sorozata. Siófokon a dél-balatoni kulturális központban, Balatonföldváron a szabadtéri moziban, Boglárlellén a művelődési központban lesznek hangversenyek. A felkért hét kórus között ott van a balassagyarmati szövetkezeti vegyes kar is, Ember Csaba vezényletével, szép műsorral. A kórushagversenyek mellett majális lesz ma reggel a Várdombon, s kápolnatárlatokat nyitnak meg. Változó szél Várható Időjárás ma estig: főleg nappali gomolyfelhő-képződés, szórványosan helyi záporral, zivatarral. Általában mérsékelt, változó irányú szél. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet: 8—13, legmagasabb nappali hőmérséklet 20—35 fok között. — ÓRIÁS MADARAK VIA-' DALA. Óriás madarak küzdelmét figyelték meg a vadászok az egyik kelet-baranyai erdő felett: két ölyv csapott össze egy sassal fiókáik védelmében. A ritka madárként számon tartott kisbékászó sas zsákmányt keresve akadt rá egy irtás szélén az egerészölyvek fészkére, benne három vagy négy fiókára. Ez a sasfajta — mint a neve is mutatja '— általában békákkal, egerekkel, gyíkokkal és kígyókkal él. De nem veti meg az élő madarat sem. — Festékárak csökkenése. Több festékféle — mindenekelőtt a Budalakk Festék- és Műgyantagyár termékeinek — fogyasztói ára hátfőtől átlagosan 12 százalékkal csökken. Öt venegy negyes A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a 20. játékhéten 5 találatos szelvény nem volt. A lottónyeremények a nyereményilleték levonása után a következők : 4 találatos szelvénye 51 fogadónak volt, nyereményük egyenként 154 515 forint. 3 találata 4 738 fogadónak volt, nyereményük egyenként 832 forint. A 2 találatos szelvények száma 144 639 darab, ezekre egyenként 30 forintot fizetnek. Válogatps Harry Az angol Harry Bid- wellnek bele kellett volna kerülnie ebbe a „Rekordok könyvé”-be, aki megérve a büszke 101 éves kort, elvált, és most megint szabadlábon járkál. A 65 éves Lucy nem volt elég házias, a jó Harry- nak, most olyan asszonyt keres, aki neki „az én koromnak megfelelő biztonságot és kényelmet" nyújt. Bidwell az első feleségét 93 éves korában vette el, miután ekkor lett először szerelmes. 100. születésnapján kezdődtek az első perpatvarok, ez az elátkozott hetedik évben volt. Harry most „el akarja felejteni". Az ÉMÁSZ salgótarjáni üzem- igazgatóságának szakemberei helyreállították azt a kandelábert, melynek kidőléséről lapunk május 5-i számában szóltunk. Figyelemfelkeltésünket köszönve kérik, hogy egyúttal szóljunk azokról a vandálokról, akik város- és me- gyeszerte rongálják a közvilágítás tartóoszlopait, a drága, több ezer forintos világítótesteket, kárt és veszélyt okozva ezzel valamennyiünknek. Példaként bemutatunk egy fényképet, mely a rongálás tényét bizonyltja. Az ÉMÁSZ továbbra is helyreállítja, ha tudomást szerez róla, azonban mindannyiunknak közösen kell vigyázni, hogy hasonló esetek ne forduljanak elő. A brutális kezek, kődobá- lók, garázdák ellen együttesen kell fellépnünk! — kulcsár — — öregek napja. Hétfőn délután négy órai kezdettel tartják meg az öregek napját Érsekvadkerten a művelődési házban. A meghívott vendégeket az óvodások köszöntik. Műsort adnak az általános iskolások, s egy-egy szál szek- fűt nyújtanak át. Ünnepi beszédet Valkó József, a Hazafias Népfront titkára mond. A meghívottakat megvendégelik, majd vidám nótaszó zárja az estet. — FILM ÉS TÁRSADALOM. Ezzel a címmel rendezik meg Salgótarjánban,'a TIT megyei székhazában a szabadegyetemi előadássorozat második előadását. A hallgatóknak dr. Ve- , ress József filmesztéta, a MOKÉP igazgatóhelyettese szól a témakörről és válaszol a kérdésekre. Az előadás május 19-én, délután fél hat órakor kerül megrendezésre. Szólt a jazz! A Salgótarjáni Állami Zeneiskolában az 1980/81-es tanévben került bevezetésre a jazz-zene oktatás. A jazz tanszakon zongorán, dobon, gitáron és nagybőgőn tanulhatnak a fiatalok. A kísérleti év tapasztalatai kedvezőek, bár feltehetően még több lehetőség rejlik ebben a képzésben. A jazz minél szélesebb körben történő megismertetését tűzte célul a salgótarjáni József Attila Megyei Művelődési Központ, a városi tanács művelődési osztályával és a zeneiskolával karöltve. Ennek jegyében már az elmúlt hónapokban is számos sikeres jazzkoncertet tartottak a megyeszékhelyen, többek között a Nógrádi Sándor Múzeumban. Szombat délelőtt minden korábbinál jelentősebb esemény színhelye volt a József Attila Megyei Művelődési Központ színházterme, ahol a hazai jazzélet ismert kiválóságai adtak koncertet 10 órától az általános, 12-től a középiskolás tanulóknak. A jazztörténeti -hangversenyen közreműködött Gonda János, Kovács Gyula, Berki Tamás és a Benkó-dixiland N OCR AD a Magyar Szocialista Munkáspárt Nőgrád megyei Bizottsága és a Nógrád megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: GOTYAR GYULA Szerkesztőség: Salgótarján, Palóca Imre tér * Telefon: I0-97Í. Főszerkesztő: 11 504 Sportrovat: 14-596 Kiadja a Nógrád megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: BÁLINT TAMAS, a Nógrád megyei Lapkiadó Vállalat igazgatója. Kiadóhivatal: Salgótarján, Palócz Imre tér 4. Telefon: 12 541 Teles: 229 109 Irányftószám: 3101 Terjeszti: a Magyar Posta, Előfizethető: a helyi postahivatalokban és a kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 34 forint, negyedévre 102 forint, egy évre 400 foiint Előállítja: . Nógrád megyei Nyomdaipari Vállalat, 3101 Salgótarján, Palőcz Imre tér t. PL: 96. Felelős vezető: KELEMEN GÁBOR igazgató, indexszám: 25 0J2. UU ISSN 0133—1558.