Nógrád. 1981. május (37. évfolyam. 101-126. szám)

1981-05-01 / 101. szám

r Átszelve a távolságokat r*-*— - ■*»*★»♦»★*11.««»»* **»«***■★ »♦★★★***»»*r*»****»'*"*»»«i»»***»it ***■*»*****»*»*»*»■**■*»*»**♦***■»»»*»****»*«»*»*»»»*»»***»»***»*****» »*** A barátság nem ismer határokat — szokás mondogatni, amikor postás külföldi ismerős által írt levéllel csönget be. S nem ismer határokat népek, megyék esetében sem. Alig­ha kell több bizonyíték hozzá, mint ami hosz- tzú esztendők óta összegyűlt Nógrád megyé­ben. Kemerovo, a besztercebányai terület, a finn Vantaa városa, a portugál Leírta megye dolgozói, tanulói és a nógrádiak gyümölcsöző kapcsolatot tartanak fenn és ápolnak, össze­állításunkban a testvérmegyék életéből vil­lantunk fel pillanatképeket. Növekvő barátság Kuznyeck dicsérete Másak itt a léptékek, Ke­merovo földjén. Beláthatatlan sztyeppék, zöld hátú hegyko­szorúk. hömpölyögve alázúdu- lö folyók. S a föld! Hajdan ti­tokzatosnak tűnt, ma mindin­kább feltárul. Bányák gyom­rából özönlik napvilágra a magas kalóriájú szén, hogy kohók tüzet táplálja, folyik a vas, szikrái rakétóznak, geoló­gusok ritka ásványok gazdag lelőhelyre bukkantak. Pompais vidék Nógrád szi­bériai testvérmegyéje. Amit itt az ember alkotott ' az elmúlt hát évtized alatt — tisztelgést érdemel. A szén, a vas, a vegyipar — ezeken a pillére­ken nyugszik a kuzmyecki föld gazdagsága, s halad hétmér- íöldes léptekkel. A „fekete gyémántot” hatalmas vágat­hajtó kombájnok, nagyméretű fejtóberendezések juttatják fel, könnyítve az ember munkáját, veszélytelenné téve a föld1 alattiak helyzetét. S a tudó­sok, mérnökök újabb és újabb technológiákon törik a fejü­ket. A bányászók ellensége­ként számon tartott vizet pél­dául a termelés szolgálatába állították. A leninszk-kuz- nyecki bányában 1958-ban kezdte meg működését a világ első vízaknája, a „Polisza- jevszkaja-Szevernaja”. A nagynyomású víz rázúdul a szénrétegre, töri, zúzza, majd szivattyúk szippantják a za­gyot a szárítókba. Hatékony, termelékeny a módszer, egyre inkább alkalmazzák más bá­nyákban is. Hogy miféle telje­sítményekhez vezet ez a tech­nológia, arról Gennagyij Szmirnov, a Szovjetunió Leg­felsőbb Tanácsa Elnökségének tágja, a Szocialista Munka Hőse sokat tudna mesélni, hi­szen az ő általa irányított bri­gád egy és negyed millió ton­na szenet termel évente. Ha­sonlóra aligha ákad példa szerte a világon. A moszkvai* népgazdasági kiállításon ég felé törő, kar- . csú emlékmű a kozmosz meg­hódítóit dicsőíti, a fém, amely­ből készült a novokuznyecki kombinát munkásait. Jut eb­ből az anyagból a budapesti metróépítkezésekhez, a Bajkál —Amúr vasúthoz. A „Zap- szib” gigantikus olvasztóival, a tudomány és technika leg- frisebb eredményeinek fel­használásával a Szovjetunió egyik legfejlettebb fémkohá­szati vállalata. S az új, a vegyipar is^úl már a szárny­bontogatás időszakán. Műtrá­gya, ammónia, ioncserélő gyanták, festékek, gyógyszer- alapanyagok. felsorolni is ne­héz mi minden kerül innét a Szovjetunió más vidékeire, vagy a határokon túlra. S a könnyűipar is gyökeret eresz­tett Kuznyeck földjén az el­múl évtizedekben. Belovóban például fehérnemű-kötöttáru­gyár, Leninszk-Kuznyeckben fésűsgyapjúposztó-kombinát nyújt kereseti lehetőséget lá­nyoknak, asszonyoknak. A testvérmegye városai di­namikusan fejlődének, az itt 'lakók is nagy patrióták, szé­pítik, csinosítják környezetü­ket. Korszerű otthonok emel­kednek, kényelmes lakásokba költözhetnek új lakók. A sza­bad idő hasznos eltöltéséhez, a szórakozáshoz, pihenéshez színházak, számtalan könyvtár, művelődési otthon áll rendel­kezésre . Egyre többet hallani me­gyei berkekben Finnország­ról, a nagy tavak, zöldellő erdők országáról. Mind gyak­rabban kerül szóba Vantaa, a finn testvérváros, ahol Sal­gótarján küldöttei, kulturális delegációi megfordultak, ta­pasztalatokat, élményeket gyűjtve, hozva magukkal a finn emberek üdvözletét Testvérkapcsolat. Alig né­hány éves múltra tekint vissza. A távolságokat, ha­tárokat átszelő közvetlen ba­rátság már növekvőben van. Mert a testvéreket; szokásai­kat, életüket, munkájukat meg kell ismernünk, hogy közel kerüljünk hozzájuk. De hát az útikönyvek, a ritka szerencsés utazók élménybe­számolóin, az itt járt finn küldöttek tájékoztatóin túl milyen lehetőségeink vannak megismerésükre ? A szerencsések közül való Konczné Bodnár Agnes, a Salgótarjánban egy esztende­je működő magyar—finn ba­ráti kör vezetője. Jó néhány évvel ezelőtt három hetet töltött Finnországban, Van- taában. Építészmérnök-hall­gatóként először a finn épí­tészetet csodálta meg, amely nem egy dúsgazdag ország luxustervezése, hanem a ter­mészethez közelítő építkezés. Meséli, a finnek házaikat nem magasítják a fák koro­nái fölé, s ha az ember ki­nyújtja kezét a szoba abla­kán, eléri a fák ágait, mert benn élnek a természetben. Vendégszerető nép, de nem tolakodóak. Látogatóiknak át­engedik házukat, segítik, de nem erőltetik programjaik összeállítását. Keveset esz­nek; nyers uborka, főtt krumpli, hal és „makkara” nevű nemzeti eledel kerül leggyakrabban az északiak vendégasztalára, Lassúak a munkában, de semmit sem csinálnak kétszer. És nem szeretnek levelezni. Kommu­nikációs kapcsolataikhoz ott a telefon. A salgótarjáni TIT-szék- házban működő baráti kör tagjai — számuk csaknem nyolcvan — azért bíznak ab­ban, hogy a két nép közötti barátságra való tekintettel a vantaai finn—magyar baráti kör tagjai gyorsan válaszol­nak leveleikre, a barátság szálait erősítő soraikra. Eddi­gi programjaik sikerén — mely a finn építészet, kultú­ra, néphagyományok, szokás- rendszerek, a múlt megisme­rését szolgálták — felbuzdul­va, gazdag tématervet dol­goztak ki későbbiekre is. Legnagyobb vágyuk, amint azt vezetőjük, Bodnár Ágnes is elmondta, hogy egyszer, a közeli jövőben csereüdültetés formájában kijussanak a finn testvérvárosba, megcsodálni a tavakat, az erdőket, a finn emberek egyszerű, természet­közeli életét... K. M. Leiriai hagyományok Cpítésszerelők a Kuznyecki-medencében Portugália szívében fekszik Nógrád testvérmegyéje, Leiria. A Lisszabontól észak felé uta­zó turistának kötelező megál­ló a vidék, száz kilométeren át az Atlanti-óceánnal hatá­rosán. Apró halászfalvak so­rakoznak egymás mellett, az olykor háborgó nagy víz negy­venezer embernek nyújt hol biztos, hol bizonytalan megél­hetési lehetőséget. Prospek­tusok színes képei idegenfor­galmi ínyencségként emlege- tik a megye legnagyobb ha. lászati kikötőjét, Nazarét. Vízalatti halászat, népi táncok, bikaviadal-aréna látványát kí­nálják, ám a valóság: a na- zareiek, a tengerből élők küz­delmes hétköznapjai. A megye szerény iparral rendelkezik. Üveg-, kohászati, vegyi és műanyagok, textil- termékek készülnek ezen a tájon, az Iparban dolgozók aránya még mindig tíz szá­zalékkal . marad alatta a ha­lászatban és mezőgazdaságban foglalkoztatottaknak. Az 1974. április 25-i forradalmat kö­vetően az agrárreform szele csak érintette a megyétr a nadrágszíjparcellák a jellem­zőek, s a rendkívül alacsony terméshozamok. Jósé Augosto Esteves, a Portugál Kommu­nista Párt egyik leiriai veze­tője mesélte nógrádi látoga­tásakor, hogy az áprilisi for­radalom nagy vívmányának tartják a földreformot, s a szövetkezetek «■-- alakításának legelején tartanak. De nem a harcnak, amely fél évszázad óta tart a munkások életének jobbításáért, a demokratikus vívmányokért, s napjainkban az áprilisi forradalom eredmé­nyeiért. A leiriai megyeiek büszkék forradalmi hagyomá­nyaikra. Itt található Marinha Grange, ahol például 1934. ja­nuár 18-án a munkások fegy­veres felkelésével rövid Időre kezükbe került a város ellen.' őrzése. A hősies akciót ke­gyetlen megtorlás követte. S büszkék Caldas Rainhára is, ahol 1974-ben az első katonai egységek szálltak szembe a fasizmussal. Az antifasiszta kí­sérlet akkor elbukott, de egy hónap múlva győzött a piros szegfűk forradalma. A megye központja, Leiria a feljegyzések szerint nyolc­száz esztendős múltra tekint vissza. A ma is álló várat a mórok elleni harcban építették a XII. században, miként a település magjának számító templomot. A ma 56 ezer la­kosú város nem tartozik a leggazdagabb települések kö­zé. Sokan vándoroltak el, da akik itt élnek, a portugál tár­sadalom egyetlen progresszív ereje, a kommunista párt ve­zetésével munkálkodnak a szebb jövőn, őrizve és tovább­fejlesztve a hagyományokat. Á szocialista munka hőse Értékekre váltott évek Kerek harminc éve, a Zsol­nai Magasépítő Vállalat meg­alakulása óta a több ezres kollektíva legjobb dolgozójá­nak ismerik Frantisek Janco kőművest, a túrócmártoní üzemegység pgneiszerelő mun­kacsoportjának 56 éves veze­tőjét. Ügyes kezű, sok min­denhez értő ember. Ezüstjel­vényes szocialista brigádjával most Martinban, építenek egy új lakótelepet. — Hamarosan kilenc-ti- zenkét emeletes és még ma­gasabb épületekkel lesz tele az új városrész — mutat kör­be egy toronydaru árnyéká­ból a sok száz hektáros tel­ken. — A nyolcvanas évek végéig összesen több mint 3000 család talál majd itt új ott­honra, a korszerű, három­négy szobás, összkomfortos lakásokban. Az elmúlt évek­ben azonban ugyancsak mi építettük a járási székhely régebbi lakótelepeit is. Ha most végigmegyek azokon az utcákon, jóleső érzéssel nyug­tázhatom, hogy mindenütt a kezem nyomát őrzik' a falak. Frantisek Janco szinte gye­rekfővel került a kőművesek közé. A nyolcosztályos álta­lános iskolában még az esz­tergályosszakmáról álmodo­zott. A ruttkai vagonjavító műhelyekben viszont, ahol később inasnak próbált je­lentkezni, háromezer korona óvadékot kértek a felvételért. — Tizennégyen voltunk testvérek — magyarázza. — Akkoriban még csak nem Is láttunk ennyi pénzt egy ösz- szegben. Cseléd volt az apám. Amint füstbement az inasko­dás terve, a nagybirtokon en­gem is felvettek kisegítőnek a kocsisokhoz. Reggelenként egyebek mellett a tejet kel­lett széthordanom a módosabb városi háztartásokba, köztük a Hlavaj-Falkovics-Ulicny építkezési vállalat tulajdono­sainak konyhájára. Hlavajék- nál nemsokára kikönyörögtem, hogy inas lehessek valame­lyik építkezésükön. Ennek ott­hon is nagyon megörültek, mert a kőművesszakma ki­tanulása már a könnyebb megélhetés reményét jelentet­te. A tanulás mellett kemé­nyen dolgoztattak is minket az építkezésen. Egyórás ebéd­szünettel reggel hattól délután hatig tartott a napi műszak. Hajnalonként legkésőbb négy­kor indultam el otthonról, hogy mindig biztosan beérjek a pontos munkakezdésre. Es­te újabb öt kilométer gyalog­lás következett hazáig, Kos- tánybá, a városból. Később mint segéd, csak egy évig maradhattam a rengeteg szor­galommal megszerzett „jó he­lyen”, mert vidékünket is el­érte a háború vihara. Kostányban 1944-ben csak tíz-egynéhányan léptek a katonaköteles korba. Közöt­tük Frantisek Janco, jó ba­rátjával Ernest Krizannal, már a -nyár elején elhatároz­ta, hogy nem várja meg a behívó parancsot. Augusztus 25-én éjszaka észrevétlenül kisurrantak a faluból és a közeli Szklabinyán jelentkez­tek a partizánoknál. A Szlo­vák nemzeti felkelés kitöré­sekor Miroslav Rastislav Ste- fánik brigádjában szálltak harcba a fasiszták ellen. Fa­lubéli barátja elesett az egyik kemény ütközetben, őt pedig több sebből vérezve, eszméletlen állapotban húz­ták ki az aknatalálatot kapott géppuskaállásokból Még a kór­házban ápolták, amikor Túró- cot elfoglalták a németek. Ennek hírére azonnal visz- szatért társaihoz a szlovák hegyekbe. Űjabb, nehéz, küz­delmekkel teli hónapok után 1945 februárjában Ludvik Svobona tábornok katonáihoz csatlakozva Prágáig folytatta a harcot. — Egy évvel a felszabadu­lás után kerültem haza — folytatja az emlékezést. — Jozef Djubek, a kommunista párt helyi alapszervezetének akkori elnöke azzal fogadott, hogy közéjük kellene tartoz­nom. Rövidesen jelentkeztem a pártba. Visszamentem a korábbi munkaadóimhoz és azóta egyfolytában a szak­mámban dolgozom. A magasépítő vállalat meg­alakulásakor szakmunkáskép­ző iskolát nyitottak Kostány­ban. Mint tapasztalt kőmű­vest, Frantisek Jancot bízták meg az építőipari tanulók eyakorlati oktatásának meg­szervezésével és vezetésével. A túrócmártoni építkezéseken 17 éven át több mint nyolc- százán tanulták meg tőle a szakma ezernyi mesterfogását és szeretetét. — Amióta távolabbi és kor­szerűbb helyre költözött az iskola, ismét szűkebb közös­ségbe tartozom. Tizennégyen vagyunk á brigádban. Mun­katársaim yalamennyien ki­váló szakemberek. Évente át­lagosan 220 három-négy szo­bás lakás előregyártott ele­meit szereljük össze. Jó ide­je nincs panasz a munkánk­ra. Néhány brigádtársam — bár előre nem tudhatták — a közelmúltban itt kapott új lakást, ők most kétszere­sen is örülhetnek a becsüle­tes tervteljesítésnek. A zsolnai vállalat építke­zésein kilenc éve elsőként a Janco brigád próbálta ki a szovjet Zlobin-módszert. A hasznos kezdeményezést azóta mind nagyobb sikerek koro­názzák Közép-Szlovákia észa­ki vidékén. — Most már minden ko­rábbinál nagyobb érdekünk az egyes határidők lerövidí­tése, az építőanyagokkal és az energiával való takarékosko­dás, a rendelkezésünkre bo­csátott gépek teljesítményé­nek tökéletes kihasználása — bizonygatja ezzel kapcsolatban a brigádvezető. — Például, ha egy héttel előbbrehozzuk egy lakótömb átadását, csak a toronydaru bérleti díjából négyezer koronát megtakarí­tunk a vállalatnak és saját magunknak. Legutóbb, az el­múlt év végén azonban a tervezettnél 68 ezer koroná­val olcsóbban építettünk fel egy 58 lakásos házat! Idén legalább 120 ezer korona költ­ségmegtakarítás a célunk. Az építkezésen délután fél háromkor fejeződik be a na­pi műszak. Kostányban négy óra is elmúlik, amikor Fran­tisek Janco kiszáll az autó­buszból. Mégis ritka az olyan hazaérkezése, ami nem je­lenti egyben újabb munka kezdetét. Huszonhét éve a helyi nemzeti bizottság kép­viselője, csaknem ugyaneny- nyi ideje elnöke az Antifasisz­ta Harcosok Szövetsége köz­ségi alapszervezetének és tag­ja szinte valamennyi tömeg­szervezet vezetőségének. Érde­meiért több magas párt- és állami kitüntetés viselője. A legújabbat, a Szocialista Mun­ka Hőse címet, május elseje alkalmából tegnap vette át a prágai várban. L. K. NÓGRÁD - 1981. május 1„ péntek 11

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom