Nógrád. 1981. április (37. évfolyam. 77-100. szám)

1981-04-26 / 97. szám

Jelenből a jövőt tapogatva

A moziképeket kamaszkoruk alkonyát élő fiatalok mustrálhatják, zsebre tett kezű huszonévesek ácsorognak a hirdetőoszlop körül futó plakátok előtt. Időnként utánanéznek a formásabb lányoknak, asszonyoknak. Megszokott városi kép, bárhol történhetne a világon. Mi a balassagyarmati Madách Imre Filmszínház környékén kaptuk el a pillanatot. A fiatalok tanakodnak, hová menjenek, melyik kulturális kínálatot fogadják el, vagy tervezzék be a következő napokra. Kazal László önálló estjét már meghallgatták, hétfőn Gyurkovics Zsuzsa érkezik sanzon- és musicalműsorával. A mozi kalandfilmeket ígér. Fogas kérdés a választás.

Szervezett segítség

Ha azonban vannak, akik segíteni tudnak és segítenek is a választásban, sokkal köny- r.yebb az eligazodás. Akkor a választó idejét is kedvezően tudja beosztani, nem ütközteti a mozielőadást a múzeumi, könyvtári, vagy kultúrhá- zi rendezvénnyel, illetve akármelyiket valamelyikkel.

— Intézményünkben —1 mondja Hajnal Sándorné, a Mikszáth Kálmán Művelődési Központ előadója — az elmúlt években kiemelkedő helyet foglalt el a munkásság művelődését szolgáló tevékenység. E feladatok megközelítésének és végzésének koncentrált területe a szocialista brigádvezetők klubja volt, melynek tagjai havonta egy alkalommal találkoznak. Programjaikban komplex kulturális alkalmak, színházi esték, művészközönség találkozók, politikai,

gazdasági témájú ankétok, közérdekű ismeretterjesztő előadások szerepelnek. Ezek mind hozzájárulnak ahhoz, hogy ötletesebbek legyenek a szocialista brigádvállalások, minél inkább megszabaduljanak formális vonásaiktól.

A művelődési központ által kiadott havi műsorfüzeteket az üzemekbe rendszeresen eljuttatják. Ebből tájékozódhatnak a kollektívák tagjai. Nem csak a művészeti programokról, filmvetítésekről kapnak információt, hanem az intézmény művelődő kisközösségeinek munkájáról, a szervezés alatt álló kiscsoportokról, a városi-járási könyvtár legfrissebb szerzeményeiről, és még számos dologról.

Elismeréssel szólhatunk a kultúrház szervezett támogató tevékenységéről. Előadói rendszeresen eljárnak tájékozódni és tájékoztatni az üzemekbe, vezető munkatársai üzemi művelődési bizottsági üléseken vesznek részt, igyekeznek az írásos és szóbeli propaganda kívánatos, hatékony arányait, formáit megteremteni. Ezen igyekezetüket példázza, hogy elkészült az ország nyári kulturális rendezvényei — színházi, zenei, múzeumi eseményeinek — összesítő-eligazító katalógusa, mely a brigádok kedvelt kirándulásaikor forgatható kivételes haszonnal.

Növekvő aktivitás

— Persze, amikor a munkásművelődésről beszélünk — mondja Hajnal Sándorné —, tevékenységünket igen körülményes elválasztani munkánk egészétől. Hiszen lényegét tekintve minden a munkásokért

Jrnossy Ferenc: Ágnes

Muzsika — receptre

Zenés kúrával bővült a Palan- ga fürdőhelyen alkalmazott

gyógykezelések köre. Fürdés után gyógyító koncerten vesznek részt a betegek*

A litván köztársasági laboratórium munkatársa! konzervatóriu- mi tanárokkal közösen tanulmányoznák a zene egészségre gyakorolt hatását.

Egy új műszer, a reflexométer segítségével nagy pontossággal

meghatározhatják, hogyan hatnak az egyes zeneművek az ember pszichofizikai rendszerének működésére, ezek alapján meghatározhatják az optimális dózist és kiválaszthatják a megfelelő muzsikát. Különleges lemezgyűjteményt állítottak össze a laboratóriumban.

A tervek szerint a következő szezontól kezdve Litvánia valamennyi fürdőhelyén felszerelik a zenés kúrára alkalmas kabinokat.

és a munkásoknak is van. Egy- egy előadóestünk természetszerűen nekik is szói, nemcsak a diákoknak, vagy értelmiségieknek.

— Véleményem szerint — szól Valecsik Árpád, a művelődési központ igazgatója — ez így van rendjén. Az érdeklődés nem választható szét mesterségesen és az sem törvényszerű, hogy az azonos rétegbe tartozó ember azonos dolgok iránt érdeklődik. Ugyanakkor egyfajta közelítésből a kultúra formái is lehetnek rétegképző elemek. Például a közelmúltban alakult História-klubunk. Sokan úgy gondolják, hogy az tipikusan értelmiségi, vagy diákklub, holott tagja lehet bármilyen foglalkozású, életkorú egyén, akit érdekel a történelem, akit foglalkoztatnak múltunk eseményei.

— Ez a nyitottság nyilván hozzájárult — természetesen sok más tényező mellett és együttes hatására — a munkásság művelődési aktivitásának fokozódására, melyet nemrégiben a városi tanács ülése is megállapíthatott.

— Azt hiszem, a „nyitott házaknak” — mostanság különböző helyeken a kísérletei folynak — óriási jövőjük van a közművelődésben, A munkásművelődésben is differenciálni kell, az egyénekre kell szabni a tennivalókat, a feladatok meghatározásánál bennük kell gondolkodni. Ha az ember érdeklődését változatosan elégítheti ki, akkor szívesen megy be a kultúrházba. Természetesen a „nyitott háznak” meg kell teremteni a személyi és anyagi feltételeit. Sajnos, a mi intézményünk korszerűtlen, valójában az évtizedekkel ezelőtti igényeket sem elégíti ki — kellően.

Színe és visszája

Ezzel elérkeztünk a balassagyarmati munkásművelődés néhány jelenlegi gondjához. A fenti mellett szólhatunk az üzemi művelődési bizottságok munkájáról. Még nem jutot't senki eszébe, hogy munkatervük megfogalmazásához kérjék a városi népművelők véleményét. Némelyik üzemben pedig nem a kívánatos lelkesedéssel dolgoznak.

Mindez szemléleti probléma — túlmutat a bizottságokon. Helyenként az is tapasztalható ugyanis, hogy a gazdaságiszervező tevékenységet mechanikusan különválasztják a kulturális-nevelő munkától, tudománytalanul egyiket a másik elé helyezik. E földhözragadt gondolkodás — aligha szorul részletezésre — nélkülözi a valóságos szükségletet, a távlatokat. A művelődéspolitika városi irányítói — hangoztatta Vidomusz Béla, a városi tanács művelődésügyi alosztályvezetője — nem is értenek egyet vele, a megváltoztatására törekszenek.

Bízván sikerrel . . . Hogy később, ha ismételten foglalkozunk a balassagyarmati munkások művelődésével, folyamatos fejlődésről számolhassunk be. Hogy megállapíthassuk: a „dolog” színe és visszája alig különbözik.

Sulyok László

55 éve történt

Nyolcezer szegény a város előtt

E

zerkilencszázhuszonhat április 27-én a megye határain túl is ismertté vált esemény történt: 8000 bányász és hozzátartozó a fővárosba akart vonulni az embertelen bánásmód, a munkanélküliség, a létbizonytalanság, a dolgozók elemi jogait sértő hatósági és munkaadói magatartás elleni tiltakozásként.

Mi is történt ezen a napon? A bányászok feleségeikkel, hozzátartozóikkal végső elkeseredésükben — miután a helyi urak nem kívántak körülményeiken javítani — Budapestre akartak vonulni, hogy ott bajaikra orvoslást találjanak. A bányamunkásság helyzete ugyanis ebben az időszakban a legsúlyosabb volt A bányák, igazgatóságai egymás után vonták vissza a munkásság korábban kiharcolt eredményeit. Tóth Flóris, az SKB Rt. igazgatója 1926. február 4-én javasolta a vállalat elnökségének, hogy a szabadságnapokat — a nehéz gazdasági helyzetre való tekintettel — csökkentsék a felére. Ez az intézkedés olaj volt a tűzre. A felhalmozódott problémák már amúgyis elérték az elviselhetőség felső határát. A létszámapasztás, a munkanapok csökkentése, a bérredukálások, a szociális kiadások radikális lefaragása, egyes üzemekben a 10—12 órás munkanap bevezetése már a végsőkig próbára tette a munkásságot. Cselekedni kellett! De hogyan? Választható-e ebben a helyzetben a sztrájk fegyverként? Abban a helyzetben, amikor a munkanélküliség amúgy is nehezítette a munkásság szervezését? Más hatékony eszközre volt szükség! És meg is találták e fontos eszközt. A salgótarjáni bányászok 1926. április 27-én letették a szerszámot és éhségfelvonulásra szánták el magukat. Az osztályharc e formájának alkalmazását már korábban is kilátásba helyezték.

A Népszava 1926. április 11-i számában — a salgótarjáni helyzet • elemzése kapcsán — hírt adott a munkásság ama véleményéről, hogy „Egyszercsak felülkerekedünk mind, ahányan vagyunk és elindulunk, el, mi és meg sem állunk Budapestig. Odamegyünk valamennyien salgótarjáni bányászok a kormányhoz. Felvonulunk gyalogszerrel, felmegyünk és ott szemtől, szemibe megkérdezzük az uraktól, hogy mi a szándékuk velünk, hogy éhen akarnak pusztítani, vagy mi...?”

A salgótarjáni és környékbeli bányászok meg is tették, amit elhatároztak. A nyolcezer salgótarjáni, bag- lyasaljai bányászon és hozzátartozón kívül Mátranovák, Mizserfa, Kisterenye és más községek munkássága is készen állt, hogy megfelelő időben csatlakozzon a fővárosba induló éhségmenethez. A salgótarjáni, baglyasaljai bányászok, bányászfeleségek, testvérek és anyák a salgótarjáni Vígadó — az akkori szakszervezeti helyiség — előtt gyülekeztek. Nem ijedtek meg a helyszínre érkezett rendőröktől, csendőröktől, de még parancsnokaik fenyegetéseitől sem. „Jogunk van elmondani panaszainkat, s munkát, kenyeret kérni!” — válaszolták a tömeget feloszlatni akaró karhatalmi egység parancsnokának, majd az ösz- szegyűlt munkások és hozzátartozóik felsorakoztak az országúton, s útnak indultak.

A menet azonban nem juthatott messzire. A város déli határán Csóka Vendel, a szakszervezet áruló vezetője megállította a menetet. Rövid beszédében arról igyekezett meggyőzni a tömeget, hogy csupán küldöttséget menesz- szenek Budapestre, a többiek pedig térjenek haza. A felvonulók egy része rosszat sejtett Csóka ajánlatában. Ügy gondolták, hogy le akarja szerelni a tömegfelvonulást.

Meg is kapta tőlük rögtön a választ: „Elég volt a kül* döttségjárásból! Nem megyünk haza...! Lőjenek, ha nem tetszik! (Ez a menetet kísérő fegyveresek tüzelésre kész fellépésének szólt.)” Inkább itt pusztulunk el az éhségtől! A felvonulók végül engedtek a rábeszélésnek, no meg a jelenlevő fegyveres fenyegetésnek. Csupán küldöttséget indítottak a fővárosba. A bányászok küldötteit a népjóié" ti és kereskedelmi miniszter fogadta. Egyik sem fukarkodott hatásos ígéretekkel, sőt sürgős intézkedéseket helyeztek kilátásba.

A küldöttségben részt vevő bányászok nem bíztak a kapott ígéretek megvalósításában. Többen közülük kijelentették, hogy nem mernek munkatársaik elé állni, s bizonytalan ígéretek felsorolásával ámítani őket. Ebben a helyzetben ismét Csóka kezdeményezett: május másodikén tömeggyűlésen kell megerősíteni a követeléseket. A megtartott tömeggyűlésen, — ahol több mint tízezren vettek részt — igyekeztek a tömeget a küldöttség sikeres munkájáról meggyőzni. Hatásosnak mutatkozó határozattervezetet terjesztettek elő: „Mondja ki a Magyarországi Bánya és Kohómunkások Országos Szövetségének helyi csoportja által 1926. május 2- án tartott beszámoló nagygyűlése, hogy követeli azon pontok sürgős megvalósítását, amelyet a küldöttség 1926. április 28-án a kereskedelmi és népjóléti miniszter előtt aláírt. E szerint követeljük: 1./ A magyar szénre haladéktalanul vasúti tarifaleszállítást léptessenek életbe. 2./ Kereskedelmi szerződések megkötésével a magyar szénnek szerezzen a kormány külföldi piacot. 3./ A külföldi szén behozatalát korlátozza. 4./ Az állami üzemeket, valamint közüzemeket, a Magyar Királyi Államvasutakat, szükség esetén a magánüzemeket kényszerítse a kormány a magyar szén átvételére. 5./ Addig is amíg az 1., 2., 3., és 4., pontban foglalt követeléseink hatásaikat mutatják, a kormányzó utasítsa a MÁV- ot, hogy Salgótarjánból legalább 50—60 vagonnal rendeljenek többet naponta.

A fenti követeléseinket a folytonos leromlott gazdasági viszonyok tették szükségessé, amely már annyira kétségbeluiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiniiiiiuiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiimiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii

Megjelent a Palócföld

Megjelent a Palócfölü idei

második száma Salgótarjánban. A társadalompolitikai, irodalmi, művészeti folyóirat Változó valóságunk rovatában a közelmúltban elhunyt Kiss Aurél tanulmányából közöl részletet Személyiség és társadalmi aktivitás címmel. Amint arra a szerző a bevezető gondolatok közt utal, a személyiség társadalmi aktivitásának fejlesztése, mint társadalompolitikai program és tudományos probléma mindenekelőtt a hatvanas évek második felében vált különösen időszerűvé. Mint írja: „A fejlett szocialista társadalom építésének folyamatában jöttek létre azok a feltételek, amelyek lehetővé, s

egyszersmind szükségessé tették e fontos kérdés tudományos igényű, alapos elemzését és széles körű cselekvési program kidolgozását." A közreadott részletek után reméljük, a későbbiekben a tanulmány többi részét is olvashatjuk. Kelemen Gábor Fecsegés egy címszóról, Gyenei Márta — Körmendi Lajos A vidékre telepített ember címmel írt. riportot e rovatba. Horváth István a vidéki tudományos élet néhány kérdésének elemzésére vállalkozott. A Zenei életünk kis tükre címmel folyó vitához ezúttal Pintér Károly szólt hozzá.

A szépirodalmi rész Bódi Tóth Elemér, Faludi Adám, Fábián István és Szikra János verseií, illetve Sarusi Mihály prózai írásait közli.

A Hagyomány rovatban Szvircsek Ferenc a Nógrád megyei céhekről és a céhes életről ír. Dérczy Péter a Körképben Együtt, vagy külön címmel a vidéki antológiákat, köztük a Salgótarjánban megjelent Ébresztő idő-1 értékeli. Itt találjuk még Molnár Imre és Kerékgyártó T. István recenzióit is.

A Palócföld e számát Reich Károly, Stefanovits Péter, Farsang Sándor, Banga Ferenc, Feledy Gyula, Hegedűs László, Helényi Tibor grafikái gazdagítják.

esésbe sodorta a salgótarjáni munkások ezreit, és azok családtagjait, hogy minden órai késés a munkásságra kiszámíthatatlan katasztrófát je-; lent. Éppen ezért követeljük, hogy haladéktalanul adják ki a közmunkákat, indítsák meg a lakóházak, utak építését, az éveken keresztül elbocsátott körülbelül 5500 munkásnak munkát és kenyeret biztosítson. A fenti követelésünk megvalósítása annál is iin-. kább sürgőssé vált, mert im-, már nem csak a munkásság,1 de a kereskedelem és a kisipar is a munkanélküliség folytán teljesen pangásnak indult, amelyeknek elpusztulása az ország nagy rétegeire nézva is katasztrofális következményekkel járhat. Követeli a nagygyűlés, hogy ezen javaslatot juttassák el az illetékes fórumokhoz.”

A határozat azonban néni hozta meg a kívánt eredményt, sugalmazója nem sok eredményt könyvelhetett el. Az intézkedések ugyanis elsősorban a bányavállalatok ér- dekeit tartották szem előtt. Ä külföldről behozott szén illetékét növelték ugyan, ez azonr ban nem befolyásolta a behozott szén mennyiségét. A Magyar Államvasutak vezér- igazgatósága sem tartotta ba a határozatban foglaltakat. A napi 50—60 vagonos többletrendelés helyett csupán 6 vagonos pluszrendelés történt. A Minisztertanács ugyan május 7-i ülésén foglalkozott a salgótarjáni helyzettel/ „megértése” és „jóindulata” azonban nagyon szerény összegben realizálódott, amelyet útépítésre utaltak ki.

Ezek az intézkedések nem oldották meg a munkásság alapvető gondjait Nem biztosították a bányászok tejles foglalkoztatását, létbiztonságuk szavatolását. Az elért szerény eredmények azt is jól dokumentálják, hogy az „állami döntőbíráskodás” a „hatósági beavatkozás” valójában a bányatőkések, a magántulajdon érdekeit képviseli és szolgálja. A megmozdulás lezárása azt is jól szemlélteti, hogy a peyerista szakszervezeti vezetés jelentős szerepet játszott a munkásmegmozdulás leszerelésében. Az eredmények ilyetén való alakulásában semmiesetre sem szabad figyelmen kívül hagyni azt a tényt sem, hogy a bányatőkések magas lóról tárgyalhattak. Egyre több szénkészlet halmod zódott fel, szinte tartóssá vált a munkaerő-tartalék, és azt is látták, hogy a bányamunkásság szervezettsége, egysége meggyöngült.

Mindezeket figyelembe véve a munkásság e megmozdulását nagy sikernek könyvelhetjük el. A salgótarjáni éhségmenetet a magyar forradalmi munkásmozgalom is nagyra értékelte. A KMP is nagy jelentőséget tulajdonított az éhségfelvonulásnak. Lapja, az Űj Március a következőkben foglalta össze a megmozdulás eredményeit és tanulságait: „A salgótarjáni földindulás jelentőségét nem lehet reformista szakszervezeti mértékkel mérni. Nem lehet azzal a mértékkel mérni, hogy hány százalék eredményt oldott meg a követelésekből a megmozdulás. Bár kétségtelen, hogy ez"* zel a mértékkel mérve sem volt eredménytelen 8000 munkás és munkásasszony felvonulása. Salgótarján Budapest ellen való felvonulása forradalmi megmozdulás volt.”

T

együk e fontos értékelés mellé, hogy a salgótarjáni éhségmenet a húszas évek Horthy-fasiz- musának talán legjelentősebb munkásmegmozdulása volt. Jelentőségét növeli, hogy külföldön is visszhangot váltott ki, mindenekelőtt a kommunisták, baloldali munkások körében. Bertolt Brecht a világhírű író ,,8000 szegény a város előtt” című megrázó versében állít emléket a nevezetes eseménynek.

Dr. Molnár Pál

NÓGRÁD - 1981. április 26., vasárnap